Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-12 / 36. szám

flit Mtc. tri 8 1973. FEBRUAR 12., SZOMBAT Ingázó autósok? Előnytelen helyzetükről pa­naszkodnak Vác leendő autó­sai, azok, akik különböző tan­folyamokon készülnek a jogo­sítványszerzésre. A panasz lé­nyege: miért nincs vizsgapálya a városban? Vácott sok száz magánautóst oktatnak évente, a gepjármü- vezetö-képzéssel foglalkozik a KPM Autó Tanintézete, a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség autós iskolája, s nemrégiben alakult meg a váci 1-es számú gépjárművezető munkaközös­ség. Oktatókat és tanítványokat egyaránt hátrányosan érint, hogy a kötelező gyakorlati ve­zetés színhelyéül nemcsak a város utcáit és az országuta­kat, hanem a főváros területét is választaniuk kell. A jelenleg érvényben levő rendelet szerint ugyanis az autós tanulóknak Budapesten kell gyakorlati vizsgát tenniük a KPM vizsga- bizottsága előtt. Ennek követ­keztében a váci tanulóknak mindenek előtt a főváros for­galmas utcáival kell megismer­kedniük, hogy a zsűrizéskor ne érje őket kellemetlen meglepe­tés. Gyakorlatilag e kényszerű intézkedés azt jelenti, hogy kétórás budapesti körsétáért oda-vissza „üresjáratban” in­gáznak a váci oktatók és tanu­lók. A vezetőképzésre azonban nem csupán a városból, hanem a járás különböző községeiből is jelentkeznek. Az 1-es számú munkaközösség most például kemencei autósok részvételével Indít tanfolyamot, ök tehát Ke­mencétől Vácig, innen pedig Budapestig ingáznak majd — tulajdonképpen fölöslegesen. Fölöslegesen azért, mert Vácot — ahol huszonhat nagy­üzem működik — aligha tart­hatjuk kis forgalmú városnak, ahol a tanulóvezetők ne talál­koznának bonyolult közlekedési helyzetekkel, s ne szerezhetnék meg a kellő rutint. A buda­pesti gyakorlatozás annál is furcsább, mivel korábban a vá­rosban volt engedélyezett vizs­gapálya. Igaz, csupán két hó­napig, aztán megszüntették. Hogy miért? Állítólag kifelej­tették az újból engedélyezett vizsgapályák listájáról... Egyetértünk a váci és járási autósokkal: a budapesti kirán­dulás mellőzésével pénzt, időt és jogos bosszúságot takarít­hatnának meg. az. J. Falugyűlésen, Őcsán Az otthon nem a kiskapunál kezdődik Ügy véljük, hogy a mostani sok sikeres népfront falugyűlés közül is az egyik legsikere­sebbnek fehettünk részvevői tegnap délután Öcsán. Már a kezdet is soka tígérő volt; kicsinek bizonyult a mű­velődési otthon ünnepélye­sen feldíszített nagyterme, sokan az udvárról hallgatták végig dr. Kocsis Jánosnak, a népfront' községi elnökének beszámolóját az elmúlt négy év munkájáról. Sokat ígérők voltak — az elkövetkező négy évre gondolva — a tartalmas felszólalások, a falugyűlés lég­köre, hangja. Nem arról van szó, mintha csupa jót hallot­tunk volna az elmúlt évek munkájáról. Mértéktartó, igaz­ságos, sőt ha lehet mondani, szigorú volt a beszámoló és szigorúak voltak a felszólalók is. Dr. Kocsis János például el­mondotta, hogy igen örvende­tes többi között az a segítő­készség, amely a lakosság ré­széről megnyilvánult a többi között a vietnami akciókban,' a békehónapok során, örvende­tes az is, hogy tavaly 600 óra társadalmi munkát végeztek. És akkor jött egy szigorú „de”. Meghirdették ugyanis' a tiszta udvar, rendes ház mozgalmat, ám az értékelésnél kiderült, hogy a 2000 lakóház közül mindössze 800 érdemli meg ezt- a címet. Általában, az ócsai utcák, terek tisztaságáról nagyon sok szó esett. És nem dicsérő szó. BUDAKESZI Új megyei MHSZ-székház Technikai klub épül Dobáson Néhány hete cégtábla jelzi egy budakeszi épületen: új székházba költözött az MHSZ Pest megyei vezetősége. A szövetség országos köz­pontjában, Budapesten műkö­dött eddig a vezetőség, amely szűkös munkahelyét már hosz- szabb ideje „kinőtte”. Ezért kellett új épület megvásárlá­sáról gondoskodni, s ezt a bu­dakeszi tanács vendégszeretete is lehetővé tette. A csaknem 900 ezer forin­tért vásárolt épületben a .megyei vezetőségen kívül otthont kapott az MHSZ « budai járási, szervezete, amely eddig egy helyen volt a szövetség budapesti központi autósiskolájával. A társadalmi munkával is gyorsított épület- átalakítás eredményeképpen lényegesen jobb körülmények között dolgozhat a megyei és járási vezetőség, megoldást sürgető gondjuk viszont a te­lefonhiány. A budakeszi székházat át­Sex-Sal-Link (barna tojóhibrid) NAPOSCSIBE beszerezhető az Uraiújfalui Állami Gazdaságtól Naposjérce darabonként 13 Ft Naposkakas darabonként 3 Ft Vegyesivarú csirkék, darabonként 7 Ft 500 db-on felüli rendelés esetén a csibéket házhoz szállítjuk. Szállítási és dobozköltség csibénként 45 fillér. A megrendelést a következő címre kérjük: Uraiújfalui Állami Gazdaság, Uraiújfalu Telefon: 4. Telex: 037-355. meneti megoldásnak tekintik: a fővárosban már épül az MHSZ budapesti új, köz­ponti, 8 emeletes székhaza, amelyben a Pest megyei vezetőség is elfoglalhatja majd végleges helyét. Az átadásra várhatóan ez év végén, vagy jövő év elején kerül sor. Ezután a budakeszi székházat teljes egészében a budai járási MHSZ veszi bir­tokába. Budakeszin mindenesetre már a közeljövőben színesebb lesz az MHSZ-program: a helybeli művelődési központ­ban honvédelmi tárgyú, film- vetítéses előadásokat és a szö­vetség életét bemutató kiállí­tást rendeznek. A megyében egyébként még két járási MHSZ-központban folynak építkezések: Dabasom a technikai klub számára ké­szül műhely és szervizállomás, Gödöllőn pedig néhány héten belül átadják az új MHSZ- székházat. Bármilyen furcsán hangzik is, a jövőt illetően biztató volt hallani, ami­kor a felszólalók elmarasz­talták ezért a tanácsot és — önmagukat. Bizonyítéka ez annak, hogy az ócsaiakat érdekli saját lakóhe­lyük ügye, magukénak érzik községüket, s még inkább an­nak szeretnék érezni a jövő­ben. A népfront, az újonnan megválasztott negyven tagú községi bizottság vállalja, hogy ezután jobban összefogja azt a segítőkészséget, azt az erőt, amely tettekben és szavakban eddig is megnyilvánult. A beszámolót követő vitában többek között felszólalt Soós János tanácselnök is. Mondan­dóját rövidre fogta, a lényeg­ről beszélt. Beszámolt arról, hogy miként intézkedett a ta­nács a tavályi jelölőgyűlése­ken elhangzott 389 közérdekű észrevételre, bejelentésre. Sok javaslat megvalósult, vagy megvalósul. Üt- és járdaépí­tésre például a negyedik öt­éves tervben közel 2 és fél milliót belvízelvezetésre 2 mil­lió forintot költenek. Tízezer forintért új utcai lámpákat szereznek be és ez év végén megkezdődik-egy gyógyszertár építése. Sok javaslatot anyagi fedezet hiányában nem, vagy csak később lehet megvalósíta­ni. Egy bizonyos: minden javaslattal, beje­lentéssel érdemben foglal­koztak, minden felszólaló­nak Írásban adtak vá­laszt. Jó visszhangot váltott ki ez. Hozzájárult ahhoz, hogy a kö­zös ügyeket valóban közösnek érezzék Öcsa lakói. Továbblépni minden téren — így lehetne összegezni a fa­lugyűlés hangulatát, mondani­valóját. Az a cél, hogy általá­nossá váljon a nézet, misze­rint az otthon nem a kiskapu­nál kezdődik. D. G. KISZ-kitDntetések munkásőröknek A munkásőrség megalakulá­sának 15. évfordulója alkalmá­ból a KISZ Központi Bizottsá­gának Intéző Bizottsága és a Magyar Ü ttörők Szövetségé­nek Országos Elnöksége — a munkásőrség, a KISZ- és az uttörőszöveiség kapcsolatainak ápolásában, erősítésében vég­zett kiemelkedő tevékenységü­kért, a KISZ-szervezetek, az úttörőcsapatok politikai neve­lőmunkájában való aktív rész­vételükért — kitüntetéseket adományozott munkásőrpa- rancsnokoknak, helyettesek­nek, munkásöröknek. KISZ- érdemérem kitüntetésben 22- en részesültek, aranykoszorús KISZ-jelvényt 40-en, kiváló úttörővezető kitüntetést 17-en kaptak. Pest megyeijén is megkezdődött a KlSZ-kongresszus dokumentumainak feldolgozása Háromnapos tanfolyam a függetlenített vezetőknek Háromnapos tanfolyamot rendezett a KISZ Pest megyei Bizottsága a megyei vágfehaj- tó bizottság tagjai, a megyei, járási, városi és nagyüzemi bizottságok függetlenített ve­zetői és munkatársai számá­ra. A KISZ VIII. kongresszu­sán elfogadott dokumentumok szervezett feldolgozásának uo!£ ez a tanfolyam a nyitá­nya, amelyen egyúttal meg­határozták a KISZ-szervezetek előtt álló idei feladatokat. A fiatalok több előadást hallgat­CITROMSZÜRET MONORON Monoron a Vöröshadsereg útja 2. szám alatt Gál Gyuláné verandáján beérett az Idei fcitromtermés. A két hálás citrom­bokor évek óta minden februárban 100—120 darab 15—18 dekás citrommal örvendezteti meg gazdáját. Foto: Gábor Új név — új tevékenység Papírból tűzálló tégla A Pest—Bács—Nógrád me­gyei MÉH Vállalat központi irodájában Révész Andor igaz­gató új cégbélyegzőt tett az asztalra, amelyen 'a Közép- MagyarorSzági „MÉH” Nyers­anyaghasznosító Vállalat elne­vezés olvasható. — Január elsejétől ez az új megjelölésünk — mondja. — Időszerű volt már ez a név­változtatás, mert az újra fel- hassaiálható másodnyersanya­gok megvásárlásával egyen­rangú szerepe van az ipari jel­legű előkészítésnek, feldolgo­zásnak és nyersanyaggá való átalakításnak. Miután azonban a MÉH-vállalatok eredeti neve EXPRESS TERVEK iábor a tengerparton Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Pest me­gyei kirendeltsége az idén még a tavalyinál is változato­sabb utazási lehetőségeket kí­nál. A tervek szerint 1972-ben több mint ezer megyei fiatal utazik külföldre. A legtöbben a Szovjet­unióba és az NDK-ba mennek (250—250 fiatal), de utazásokat szerveznek Csehszlovákiába, Lengyel- országba, Romániába, Bul­gáriába, Jugoszláviába és több nyugati országba. Az idei tervben szerepel az is, hogy májusban különvonatot indítanak Romániába, a négy­napos kirándulás résztvevői­nek alkalmuk lesz megtekin­teni a Románia—Magyaror­szág labdarúgó Európa-bajno- ki mérkőzést. Hazai túrákon mintegy 8000 fiatal vesz részt, ebbe tarto­zik az á 150 leány és fiú, aki elmegy augusztus 5-én, 6-án a hagyományos Szeged: Ifjú­sági Napok rendezvénysoro­zatára. Az ifjúsággal kapcsolatos határozatok alapján idén még több tanuló vehet részt a Kilián-telepi, illet­ve a balatonakali tábor­ban. Szerveznek ifjúsági kempin­get is kedvezményes áron, na­pi hét forintért A siófoki, a balatonszemesi, a badacsonyi, a harkányi és a többi kem­pingben a fiatalok zsebéhez mérik az ételárakat is. A tanuló fiatalok a külföldi ifjúsági táborokba is kedvez­ményesen mehetnek; ilyen tp- bor lesz a bulgáriai tenger­parton, Kamacsiában és az NDK-ban, Rostockban. Melléktermék és Hulladék- gyűjtő Vállalat volt, ebből ke­letkezett rövidítésként a MÉH. Az elmúlt húsz év alatt ez az elnevezés közismertté vált, és mint a gyűjtésnek és a szor­galomnak a szimbóluma je­lentkezett a köztudatban. Ezért ezt az elnevezést is megtartot­tuk. • A névváltozás egyben minőségi változást is je­lent? — Igen. Azokat az anyago­kat, amelyekkel mi foglalko­zunk, nem véletlenül nevezik szinte minden nyelven másod- nyersanyagoknak. Ezek köre rendkívül széles, és egyre bő­vülő. Általában az a jellemző rájuk, hogyha nem kerülnek összegyűjtésre és feldolgozás­ra, értéktelenekké válnak, tönkremennek, összegyűjtésük és feldolgozásuk után túlnyo­mó többségükben vagy im­portból származó nyersanyagot helyettesítenek, vagy exportál­hatok. A tröszt tavaly csak­nem hárommillió dollár érté­kű terméket exportált. • A vállalat az elmúlt évben Pest megyében több üzemet létesített. Idén mit építenek? — A beruházások lassítása bennünket is érint — foly­tatta Révész Andor —•, mégis további fejlesztéseket kell vég­rehajtanunk. Az ipari jellegű feldolgozásra, átalakításra kü­lönböző célgépeket haszná­lunk. Kecskeméten tízmillióból lemezbálázó gépsort építet­tünk, a közeli megyékből ide szállítjuk a begyűjtött lemeze­ket. Két műszakban napi öt tonna anyagot préselünk. — A megyében az alsóné- medi feldolgozó üzem bővítése a legnagyobb jelentőségű. A megszűnt Göngyölegfelújító Vállalattól mi vettük át az or­szág fémhordókészletének a felújítását. Ha a most folyó tárgyalások sikerrel járnak, Nyugatról sérült, használt, se­lejtes kocsikat hoznak be, amit mi bontunk alkatrészekre. A telepet külön telefonközpont­tal és telexszel látjuk el, az óriási térséget szilárd anyag­gal burkoljuk, s új bontócsar­nokot építünk. Ezenkívül Ér­den és Monoron új telepeket nyitunk, a gödöllőit korszerű­sítjük, Cegléden és Alsónéme- din üzemorvosi szobát rende­zünk be. 0 Miután csökkentették a papír felvásárlási árát, fel­tehetően kevesebb lesz a felvevőhelyek forgalma. — A papírhulladék világ­piaci ára valóban esett, a mo­dern tüzeléstechnika terjedé­sével nincs rá szükség. Ezen­kívül állandóan emelkedik a papírtermelés. Az újságpapír­nak minősített hulladék ára azonban nem változik, tehát a gyerekeknek — elsődleges partnereinknek — lesz mit be­adni. A .papír és egyes vas­fajták értékesítési nehézségei már régebben is éreztették ha­tásukat. Ennek ellenére a vál­lalat tavaly 387 millió bruttó forgalmat ért el, 55 millióval többet, mint az előző évben. Mi most a meglevő munkaerőt átcsoportosítjuk, nem küldünk el senkit. Az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztériumban egyébként tárgyalások folynak egy külföldi licenc megvásár­lására, amelynek birtokában a hulladékpapírból építőanyagul szolgáló téglákat lehet présel­ni. Természetesen impregnált, tűzálló építóidomokról lenne szó. k. m. tak meg, s az elhangzottakat mélyrehatóan elemezték. Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Pest megyei Párt- bizottság első titkára, a párt gazdaságpolitikájának néhány időszerű kérdéséről tartott előadást. Az ezt követő kon­zultációban a fiatalok elsősor­ban Pest megye gazdasági helyzetével és a negyedik öt­éves tervből adódó terület- fejlesztési feladatokkal kap­csolatban tettek fel kérdése­ket Főcze Lajos, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára a munkásfiatalok körében vég­zendő munkáról, dr. Gombár József, a KISZ Központi Bi­zottságának titkára az agitá- ciós és propaganda munkáról, Szűcs Istvánná, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára a közép- és szakmunkásképző is­kolák helyzetéről és az isko­lai KISZ-szervezetek munká­járól, Szabó László, az Úttörő- szövetség titkára az úttörő­munka feladatairól tartott elő­adást. Ellátogatott a tanfolyamra Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tit­kára és Arató András, a párt- bizottság osztályvezetője is. A tanfolyam Fodor László­nak, a KISZ Pest megyei Bi­zottsága első titkárának elő­adásával ért véget, aki ele­mezte a megyei küldöttérte­kezlet és a VIII. KlSZ-kong- resszus határozataiból adódó Pest megyei feladatokat, és összefoglalta a soron levő ten­nivalókat. A tanfolyamot követően a megye KISZ-szervezeteiben is megkezdődik a KlSZ-kong- resszus határozatainak széles körű feldolgozása. Tűzhalál Kerepesen Riasztották a gödöllői tűz­oltókat péntekre virradó éj-, szaka: a segélykérés Kerepes­ről érkezett. Nyomban kivo­nultak a Szabadság 201, számú házba, ahol lakástüz volt. Mire azonban a helyszín­re értek, a lakás tulajdonosa, Fejes György, 34 éves zenetör­ténész füstmérgezéstől meg­halt. Mint megállapították, a szerencsétlenül járt ember előzőleg az ágyban olvasott és a paplanra tette a bura nél­küli lámpát, amelyet ruhával letakart. Olvasás közben el­aludt, a villanyégő melegétől meggyulladt a paplan, s így következett be a szerencsétlen­ség. Az anyagi kár nem jelen­tős. Vadnyúl fehér bundában Fehér vadnyulat lőtt á Vas megyed Uraiújfalu határában Percze Sándor, a Kőrösmente Vadásztársaság tagja. A ritka­ság számba menő, ötkilós ál­latot a társaság preparál tatja, majd az oladi mezőgazdasági szakiskolának ajándékozza. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm„ Somogyi Béla u. 6. 1L em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIEi., Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom