Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-11 / 35. szám

1972. FEBRUAR 11.. PÉNTEK »Hl megyei K/ŰrSap Készülődés a KISZ 15 éves jubileumára Vác/ FIN-program Idén is színes, érdekes lesz a forradalmi ifjúsági napok váci eseménysorozata. Március 11-én az ünnepélyes megnyi­tó után ülésezik a Pest megyei klubtanács. 15-én megkoszorúzzák a fiatalok a 48-as emlékmű­vet, míg 18-án kerül sor a városi versmondók verse­nyére. Március 21-én nagygyűlés lesz a Tanácsköztársaság évfordu­lójának tiszteletére, s abból az alkalomból, hogy 15 éves jubi­leumát ünnepli az ifjúsági szö­vetség. A további program: 23- án hangversenyt ad a városi KlSZ-kórus, 25-én az alapszer­vezetek vetélkednek egymás­sal, míg 30-án az irodalmi színpadok mérik össze tudásu­kat. Március 31-én április 4 tiszteletére rendeznek nagy­gyűlést, mely egyben KISZ- fogadalomtétel és a FIN záró­ünnepélye is. A glazdag programot kiállí­tásokkal színesítik: képzőművészek, fotóművé­szek, modellezők, bélyeg­gyűjtők mutatkoznak be az érdeklődőknek műveik­kel, gyűjteményeikkel, „15 éves a KISZ” címmel do- kumantumkiállítás is nyílik a forradalmi ifjúsági napok ese­ménysorozata idején. A SÖVÁRI-BRIGAD Jelszavuk: előzékeny kiszolgálás Sóvári Sándor kétszeres aranyérmes szocialista bri­gádja 5 millió 600 ezer forin­tos forgalmat bonyolított le a múlt évben a zsámbéki 1. sz. élelmiszerboltban. Kilenc százalékkal többet, mint 1970- ben. Emellett „kádernevelő” boltnak nevezik a szövetkezet vezetői. A kollektíva tagjai, kivéve a brigádvezetőket, va­lamennyien nők, életkorukra nézve még innen a 25 esz­tendőn. Itt már olyan tanulóból is jó szakmunkást nevel­tek, akit már-már eltaná­csoltak az Iskolából. A hattagú brigádnak három kiváló jelvényes dolgozója van. A vásárlók az előzékeny ki­szolgálásról ismerik ezt a bri­gádot — mondották a szö­vetkezet vezetői. — Mi még a kifogástalan gazdálkodásukról is. 1966-ban pályázták meg először a rangot jelentő cí­met, azóta évről évre lel­tárhiánymentesen számolt el a bolt. önállóan is végeznek árubeszerzést a szövetkezet gépkocsijával, Komárom me­gyéből, hogy pótolják a hiánycikkeket. , A szövetkezeti kereskedelem vezetői felismerték, hogy még nem tettek meg mindent azért, hogy az ilyen szcialista bri­gádokra fokozottabban szá­mítsanak. Az üzletpolitikai tervké­szítésnél hathatósan ka­matoztathatnák tapaszta­lataikat, szervezési el­képzeléseiket. Munkájuk népszerűsítéséért is többet tehetnének a saját dolgozóik körében, valamivel bátrabban alkalmazhatnák a megkülönböztetést olyan al­kalmakkor, amikor a jó teljesítményeket jutalmaz­zák, a fokozati eltéréseket is figyelembe véve. k, ro. B/ATORBÁGY Segített a falu Mintha csak tegnap adták volna át rendeltetésének a biatorbágyi tanács- és tö­megszervezeti székházat, olyan büszkén mutogatják minden arra járó idegennek. Pedig az ünnepség óta már negyedév­nél is több eltelt. Az épület valóban nagyon szép, ottho­nos, meghitt és — tágas. Párt- és tanácsi irodákat, KISZ- helyiségeket, házasságkötő, kis és nagy termeket foglal magában. Legfőbb jellemzője azonban mégis az, hogy 6 millió 800 ezer forint össz­értékéből 3 millió társadalmi összefogásból, társadalmi mun­kából teremtődött elő. Kez­dődött a tervezésnél — Haár János, a Budai Járási Hiva­tal építési osztályvezetője és Jeles István községi építési előadó közös munkája —, és Építési stop a Balaton-parton? intézkedéseket sürget a közelgő nyár A Balaton iránt megnöve­kedett a belföldi és külföl­di érdeklődés, a tóparti léte­sítmények állapota azonban nem követi a fejlődést, to­vábbra sem kielégítő. Súlyos­bította a helyzetet 1971-ben a rendkívüli időjárás is, amely komoly vízhiányt okozott. Ja­nuár közepén a BIB ülésén leszögezték, hogy az idén a balatoni idegenforgalom to­vábbi növekedésére lehet szá­mítani, és a több milliós vendégsereg fogadása azonnali intéz­kedéseket igényel. A BIB műszaki, egészség- I ügyi, természettudományi ál- I tandó bizottsága a tópart esz­tétikájának legfőbb őre. Gon- I dósán ügyelnek arra, hogy a Télen tüzelőolajat csapolnak a minikútból Az ÁFOR gondol a gyarapo­dó járműpark kiszolgálására, az autósok életének könnyebbé tételére. Az idén már a megyé­ben is tapasztalható lesz, mint bővülnek a különböző szolgál­tatások a benzinkutaknál. Erden például a balatoni műút melletti nagy ben­zinkút pontos mását építik meg az út túlsó oldalán, a régebbi töltőállomással szemben. Ezt legkésőbb márciusban már használhatják is a autósak. Oda, ahová nem érdemes és nem is kifizetődő nagy benzin­kutat építeni — előfordul, hogy tűzrendészed okokra hi­vatkozva nem is engedélye­zik —, minikutat helyeznek el. Ezek jórészt kisebb települé­seken találhatók, sokfelé látni is a föld felett elhelyezett 10 ezer literes tartályt. A miniku- tak esetében gyakorlattá vált, hogy télen tüzelőolajat, nyá­ron pedig benzint csapolnak belőlük. Van olyan is, amelyik csak télen üzemel, nyáron nem érdemes nyitva tartani, hiszen egy-két kocsi venné csak “Igénybe. Ilyen kis kút Rácke­vén és Budakeszin épül, miha­marabbi működésbe lépésük sürgető igényt elégít ki. Ter­mészetesen a fűtőolaj-ellátásra gondolunk, p—^'lvo-1 kapcso­latban meeieevzendő, ho®v az idén már nincs annyi panasz rá, mint a megelőző esztendő­ben. A ba j mindig az volt, hogy a kis befogadóképességű kutakból egy nap alatt ki­fogyott az olaj, jóllehet az ellátó központokban volt belőle bőven, csak éppen szállítóeszközök hiányában nem tudták más­napra újratölteni a kutak tar­tályait. A szolgáltatások azzal is bő­vülnek ebben az esztendőben, hogy a benzinkutaknál az autósok sokféle autóápolási cikket szintén megvásárolhat­nak. Végül még két hír szá­mukra. Május 1-től, a turista- szezon kezdetétől sok benzin­kút nyitva tartási ideje módo­sul, több lesz közülük éjszaka is nyitva. Erre az évre megol­dották a milliónyi bosszúságot okozó légkompresszorok javí­tását. Az olasz gyártmányú berendezések nagyon hamar elromlottak, javításuk az ÁFOR dolga lett volna, azon­ban nem győzték, és alkatrészt sem lehetett szerezni hozzá­juk. Az ÄFOR most szerződést kötött a Hungaroszerviz- zel és az Érdi AFÉSZ-szel a légkompresszorok állan­dó karbantartására. A hiányzó alkatrészekről is ők kötelesek gondoskodni. f. b. Balaton körül csak a környe­zetbe illő, esztétikus épületek kapjanak helyet. A megyei és helyi szervek azonban taná­csaikat nem mindig veszik figyelembe. Javaslat született: az építési hatóságok számára tegyék kötelezővé, hogy az építési terveket jóváha­gyásra a Balatoni Intéző Bizottságnak is benyújt­sák. Nehezíti a tanácsok munká­ját, a tóparti üdülőterületek és községek közművesítését, hogy az újonnan parcellázott területeken gombamód sza­porodnak a hétvégi házak, szinte minden alapvető köz­mű nélkül Amikor kialakul egy-egy ilyen település valamelyik község mellett, szinte termé­szetessé válik, hogy hozzácsa­tolják. Az összeolvadás után az új üdülőtelep már mint kommunális probléma jelent­kezik, amely vízvezetéket, csa­tornát és egyéb berendezése­ket igényel. Ezért a BIB ja­vasolta: a tóparton rendeljenek el építési stopot addig, amíg az érintett községekben meg­teremtik a szükséges kom­munális létesítményeket. Tudósok részvételével, a BIB kezdeményezésére alakították meg a vízvédelmi bizottságot, amely már az idén tudomá­nyos felmérő munkát kezd a tó legfőbb vonzereje, a víz vé­delme érdekében. Nátha FONOK befejeződött az előcsarnok kerámia faliképének felhelye­zésével. Készítette a község szülöttje, Andresz János ke­ramikusművész. És ami kö­zötte volt, az a lakosság, a Lenin Tsz, a Herceghalmi Ál­lami Gazdaság, az ÁFÉSZ, a mezőgazdasági gépészképző szakiskola, és még hosszan le­hetne sorolni, hogy kinek, kiknek a lelkes segítsége. Foto: Gárdos — Nincs szivem otthon ma­radni, amikor tudom, hogy te­le vagyunk munkával... (Zsoldos rajza) Legyőzték a motorcsónakot? A balatonkenesei „Sirály” vas és műanyagfeldologzó ipa­ri szövetkezet elkészítette az első nagyméretű műanyag vitorlás hajót. A motorcsóna­kok, a zaj és az olaj fertőzés miatt, az utóbbi években ki­szorultak Európa édesvízű ta­vairól, emiatt csökkent a piaci kereslet is. Ezt a tényt szám­ba véve látott hozzá a Mű- anyagipari Szövetkezet a nagyméretű vitorlások gyártá­sához. Az új típus hossza 7,5 méter, szélessége pedig 2,35 méter. A négyfekvőhelyes ka- jüttel kiképzett hajót 20 négy­zetméteres vitorlafelülettel lát­ták el. MA« 1972- fet,rU!ár H„ Pén­tek, Bertold napja. A nap kél: 6.58, nyugszik: 17.00 órakor. A hold kél: 4.19, nyugszik: 12.44 órakor. EDISON Időnként felszakadozó fel­hőzet, ismétlődő esővel. A haj­nali órákban párásság, he­lyenként köd. Mérsékelt, időn­ként élénk déli, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 3—plusz 8 fok kö­zött. Távolabbi kilátások hétfő­ig: borult idő, megismétlődő esővel, havas esővel. A nap­pali felmelegedés gyengül. Legalacsonyabb hajnali hő­mérsékletek mínusz 2—plusz 3 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérsékletek plusz 3— plusz 7 fok* között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 70 százalékán várható. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: A Kossuth rádió reg­geli műsora. 7.59: Pontos időjel­zés. 9.90: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.13: Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.16: Zenekari muzsika. 8.58: Századunk poklait járva. Dino Buzzatí elbeszélése. 9.18: Mo­nyók Ildikó és Németh József énekel, a Randevú-zenekar ját­szik. 9.57: Téli ohmpia. 10.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 10.05: Iskola­rádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk. 10.45: Az MRT énekkara Kodály- műveket énekel. 10.59: Lottóered­mények. 11.00: Hangos levél a téli Balatonról. Elmondja: Böjti Béla meteorológus. 11.10: A vadorzó. Részletek Lortzing operájából. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Ha­rangszó. Utána: Déli krónika. Lottó. 12.10: Ki nyer ma Szent­endrén? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népek ze­néjéből. 13.45: Műhelytitkok. Gab- rielle-Sidonie Colette elbeszélése. 14.00: Mesélő Magyarország — Veszprém. Az Ifjúsági rádió mű­sora. 14.25: „Nyitnikék” (ism.). 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hí­rek. Idő járásjelentés. 15.10: Mozart: B-dúr zongoraverseny. 15.42: For­ró nyár. Berki Tamás protest song összeállítása. 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Így élünk, így tanu­lunk, II. rész. Holakovszky István műsora. 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Gésák. Részletek Jones-Monkton operett­jéből. 17.56: Az Ifjúsági Rádiószín­pad bemutatója. Vadházasság. Lajtha Kálmán rádiójátéka. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti kró­nika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Brahms: Változatok egy Haydn- témára. 20.00: Tudós munkások. 20.10: László Annie és Mozsár Im­re nótákat énekel. 20.36: Láttuk, hallottuk. 20.56: Hírek. 20.59: Házi­muzsika (élő). 21.59: Pontos idő­jelzés. 22.00: Hírek. Időjarásjelen- tés. 22.20: Peter Alexander énekel. Teddy Windholz zenekara játszik. 22.50: Meditáció. 23.00: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. Időjárás jelen­tés. 0.10: A dzsessz kedvelőinek. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz jelzőszol­gálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 7.59: Pontos időjel­zés. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Népi muzsika. 8.15: Az iz­raelita felekezet negyedórája. 8.30: Loewe: My Fair Lady. Részletek. 9.00: Hírek. 9.03—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00—11.45: A zehe hul­lámhosszán. 11.45: Beszélgetés egy versről. Kormos István: Szegény Yorick. 12.00: Beszélgessünk zené­ről (ism.). 12.20: A Szófiai Opera­ház énekkara énekel. 12.40: Előíté­letek. A Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés« 13.03: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelent és. 14.00—18.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... 14.00: A beat kedvelőinek. 14.45: Hírek. Körzeti időjárás jelentés. 18.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 18.05: Külpo­litikai figyelő (ism.). 18.20: Schu­mann: Gyermek jelenetek. 18.40: A népdaltól a folkbeatig. Hang­verseny a stúdióban, hangfelvétel­ről. 19.53: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti kró­nika, n. kiadás. 20.25: Cj könyvek (ism.). 20.28: Rádiószínház. Az utolsó utáni éjszaka. Maróti La­jos rádiójátéka. 21.43: Miért köz­ügy a beruházási politika? Dr. Garam József közgazdász írása. 21.59: Rossini: Alkalom szüli a tolvajt. Egyfelvonásos vígopera. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: Daljátékokból. 24.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszol- gálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.05: Orosz nyelvvizsga előkészítő (ism.). 18.20: Haydn: Esz-dúr szim­fónia. 18.51: Beethoven műveiből. 19.45: Anti Equilibrium. Beszélge­tés Kornai János könyvéről (ism.). 20.00: Spirituálék. 20.30: Hírek. 20.33: Wozzeck. Részletek Berg operájából. 21.13: Nizzai dzsessz- fesztivál — m. rész. 21.53: Roman­tikus zene. 23.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 23.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.25: Iskola-tv. Orosz nyelv (kö- zépisk. III. oszt.). Grisa, Andrej és az egészség. 9.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). Egyszerű gépek al­kalmazása, I. rész. 11.55: Francia nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.). A pilóta. 14.55: Fizika (ism.). 16.05: Hírek. 16.10: Sapporo ’72. Közve­títés a Téli olimpia műkorcsolya- versenyeiről, a férfiak szabadon* választott gyakorlatairól. 17.45: Az újrafelfedezett XVII. század. Fran­cia képzőművészeti filmsorozat, 6. (befejező rész). 18.00: Játék a könyvtárban. Közvetítés a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárból. 18.40: Beruházási gondok a mező- gazdaságban. Riportműsor. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jó estét nyár, jó estét szerelem (tv-film, II. rész. 14 éven felülieknek. 21.25: Sapporo ’72. összefoglaló a Téli olimpia biatlon-, gyorskorcsolya-, síugró- és műlesikló-versenyekről. Közben: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Interfórum *72. Fiatal mű­vészek nemzetközi seregszemléje a fertődi kastélyban. Venceslav Nikolo v gordonkaművész (Bul­gária) hangversenye. 20.25: Tánc- miniatűrök. Csehszlovák kisfilm. 20.40: Tv-híradó — I. kiadás (ism.). 21.10: Honduras, a banán országa. NSZK kisfilm. 21.35: Fiatal férjek. Olasz—francia film (14 éven fe­lülieknek). 125 ÉVVEL EZELŐTT, 1847. február 11-én született Tho­mas Alva Edison, Nobel-díjas amerikai feltaláló. Az 1931-ben elhunyt világhírű feltaláló holland kivándorlók gyermeke volt, s új hazájában rendkívül nehéz körülmények között nőtt fel. Szülei oly szegé­nyek voltak, hogy rendszeres ta­níttatására nem is gondolhattak. Páratlanul fejlett gyakorlati ér­zéke mégis a világ legterméke­nyebb feltalálójává tette; mint­egy ezer szabadalom fűződik ne­véhez. Ezek közül sok a kor­szerű elektrotechnika legfon- tosabbjai közé tartozik. Első ta­lálmányai a távíró tökéletesíté­sével kapcsolatosak (1868); 1876- ban feltalálta a szénpor-mikro­font, amely a Bell-féie telefon hatótávolságát lényegesen meg­növelte; 1878-ban szabadalmaz­tatta a hengeres fonográfot; 1879- ben pedig megszerkesztette az első, gyakorlatilag is hasznosít­ható szénszálas izzólámpát. New York mellett 1876-ban ku­tató-laboratóriumot állított fel, s 1882-ben üzembe állította a vi­lág első villamoserőművét, amelynek révén hamarosan ame­rikai s európai erőművek háló­zatának a tulaidonosává lett. Jelentős része volt a mozgófény­kén kialakításában is: egyik leg­ismertebb újítása a tökéletesített nikkel-vas (NIFE) akkumulátor. — NEB-statisztika. Tavaly a Pest megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság járási bizott­ságainak segítségével 181 különböző vizsgálatot tar­tott, 39 százalékkal többet, mint amennyit eredetileg terveztek. A munkában több mint 2000 népi ellenőr vett részt. — ötlet a pályaválasztás­hoz. Tizenhárom megyei szakmunkásképző iskolát kért fel a Szakmunikásképző Intézetek Igazgatósága, hogy az áprilisban Cegléden meg­rendezésre kerülő pályavá­lasztási kiállításra nevezze­nek be^ s tablóikon, fotókkal és makettekkel mutassák be iskolájukat, fiataljiadk KISZ- életét Elhunyt inrahási iezső Hosszas szenvedés után, 51 éves korában elhunyt Barabá­si Rezső, a Könyvtártudomá­nyi és Módszertani Központ volt vezetője, kiváló népműve­lő. Barabási Rezsőt a Művelő­désügyi Minisztérium és az Országos Széchényi Könyvtár saját halottjának tekinti, ham- vasztás utáni búcsúztatása feb­ruár 18-án délelőtt 11 órakor lesz a rákoskeresztúri új köz­temetőben. — Pomázi énekesek. A pomázi szakmaközi bizott­ság és a művelődési ház ve­gyes énekkart alakított. Vár­ják az újabb dalkedvelők jelentkezését. Minden hét­főn este 6 és 8 óra között van meghallgatás a művelő­dési házban. — Kiállítás. Somos Miklós festőművész kiállítását a Bu­dapesti Műcsarnokban ma délután 5 óraikor nyitja meg dr. Fehér Zsuzsa művészet­történész. y — Százötven hétvégi ház épült néhány év alatt a rác­kevei Duna-ág majosházi szakaszán. Bár a telkek iránti igény változatlan, to­vábbi parcellázásra — terü­let hiányában — nincs lehe­tőség. — A ráckevei járás mű­emlékeiről tart ma a Gsepel Autógyár művelődési köz­pontjában előadást dr. Lo- sonczy Miklós. Az összejöve­telt az ifjúsági klub rendezi. — Ifik a Pilisben. A szak­munkásképző iskoláik közül a legaktívabb turisták a bu­dapesti Timót utcai Vasipa­ri Szakmunkásképző Iskolá­ban vannak. Fittyet hányva a télre, másfél napot töltenek a pilisi erdőkben, mint a Vasas természetbarát szak­osztály tagjai. — Kő Pál szobrászművész kiállítását ma délután fél hatkor nyitja meg Mellocco Miklós szobrász a Műcsar­nok kamaratermében. A ki­állításit a Tv-Galériája szer­vezi. — Országos állat-, kirako­dó-, autó- és motorvásárt rendeznek február 14-én, hétfőn Dabason. — „Kosarat kapnak” a nyugatiak: évente ötven­hatvan féle fonottárut — vi­rág- és üveg tartókat, kosara­kat, békési foteloikat — ké­szítenek a szigetszentmiklósi Fűzfatermelő és Kosárfonó Háziipari Szövetkezet dolgo­zói. Termékeik nyolcvan szá­zalékát különböző nyugati országokba exportálják. Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek és jó szomszédainknak, akik szere­tett feleségem, édesanyánk, nagy­anyánk: Czigony Béláné szül.: Juhász Rozália temetésén Abony- ban megjelentek, részvétüket nyil­vánították, sírjára koszorút, virá­got helyeztek. A gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom