Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-27 / 22. szám

1972. JANUAR 27., CSÜTÖRTÖK rear •fCCYKI K/Ctrlap LAKASELOSZTO GÉPAGY Februártól elektronikus szá' mítógép segíti a Fővárosi Ta­nács munkáját: az okos ma­sinára vár a közigazgatási fel­adatok gépesítése, a vezetői döntések előkészítése, külön­böző tervvariánsok kidolgozá­sa, a közüzemi díjak elszámo­lása és nyilvántartása, vala­mint a közművállalatok ada­tainak feldolgozása. A közepes kapacitású „gépagy” kihasználására már jó néhány programot készítettek, b meghatározták azokat a te­rületeket is, amelyeken — a közüzemi díjak számlázásán túl — a gép gyorsasága kama­tozhat. Az IBM első feladatainak egyike, hogy a fővárosi illet­ményhivatal munkáját gyor­sítsa: egyelőre 20 ezer ember, 1973 végéig pedig további 50 ezer alkalmazott bérét szám­fejtse. A lakáselosztás gépi fel­dolgozását 1973. január 1- től veszi át az Építésgazdasági és Szervezési Intézettől a főváros számítógépe. Géppel dolgozzák majd ki például a szanálások ütemét, s gépesítik a lakásel­osztással kapcsolatos statiszti­kai adatszolgáltatást. Az IBM üzembe állításának hírére jelentkeztek igényeik­kel a fővárosi szakigazgatási szervek is. Nincs fűtőolaj Örkényben Községünkben a fűtőolaj beszerzése igen nagy gondot jelent. Sokszor hónapokig kell várni, míg végre megjön, ak­kor sem jut mindenkinek, mert rendszerint keveset hoz­nak. Panaszunkkal már meg­kerestük az illetékeseket, a vá­lasz azonban cseppet sem volt megnyugtató. Arra hivatkoz­tak, hogy nincs mivel szállíta­ni Da hasról az olajat. Most, a tél kellős közepén keressük a megoldást, hogyan szerezzünk olajat. Nagyon so­kan csak úgy tudjuk ezt meg­tenni, ha valamelyik lovas gazdát megkérjük, hozzon Da- basról. Ez azonban igen „bor­sos” fűtésnek bizonyul, ha a fuvar árát nézzük. Az olajkályha nemcsak a városban, hanem falun is na­gyon praktikus. Amikor meg­vettük, örültünk, végre nem Tavaly nem volt mérgezéses baleset Az állami gazdaságok egész­ségügyi helyzetéről tárgyalt tegnap a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának társada­lombiztosítási bizottsága. Az általános tapasztalat az, hogy *— a meglevő hiányosságok el­lenébe -— az utóbbi időben so­kat javult az egészségügyi és szociális ellátás. Az újonnan belépő dolgozókat például nem veszik fel előzetes orvosi Vizsgálat nélkül — de az or­vos csak azt nézi meg, hogy a jelentkező fertőző beteg-e vagy nem. Emiatt előfordul, hogy rakodómunkásnak vesz­nek fel olyant, akinek vala­milyen szervi baja van, vagy traktorosnak alkalmaznak epilepsziás beteget. A vizsgált gazdaságoknál minden munkacsapat ren­delkezik elsősegélynyújtó felszereléssel, kevés vi­szont a képzett elsősegély- nyújtó. Hiányos a tájékoztatás is, a sérült gyakran nem tudja, ki­től kérhet segítséget. A Kis­kunsági Állami Gazdaságban, illetve a Kertészeti és Szőlé­szeti Egyetem Tangazdaságá­nál van üzemorvos, a többi gazdaságból viszont lovas ko­csival, autóval kell a beteget orvoshoz szállítani. Megoldat­lan a szétszórt települések gyógyszerellátása is. Éppen ezért indokolt, hogy vala­mennyi gazdaság kapjon üzem­orvosi státuszt. A gazdaságok állandó küz­delmet folytatnak az alko­holizmus ellen. A Kiskunsági Állami Gazdaság Igazgatója tavaly például nyolcvan dolgozót vont fegyelmileg felelősségre, mert ittasan jelentkeztek munkahelyükön; tizenket­tőt elbocsátottak. Országos viszonylatban is említésre méltó eredmény, hogy a megye állami gazdasá­gaiban tavaly nem történt nö­vényvédőszeres mérgezéses baleset, illetve megbetegedés. Ez is bizonyítja, hogy általá­ban képzett szakemberek fog­lalkoznak a növényvédősze­rekkel és betartják az óvó­rendszabályokat is. Sokat segítenek a járási gyógyszerészek, akik a fel- használás idején heten­ként két-három alkalom­mal ellenőriznek. A tapasztalatokat összegez­ve az ülés résztvevői megálla­pították: az egészségügyi hely­zet további javítása elsősor­ban az anyagiakon múlik, emellett azonban nélkülözhe­tetlen az emberek nevelése, meggyőzése, helyes szemléle­tének kialakítása is. s. L Az általános iskola 8. osztályát elvégzett IPARI TANÚMAT VESZÜNK FEL az 1972/73-as tanévre, az alábbi szakmákra: KŐMŰVES FESTŐ, MAZOIO, TAPÉTÁZÓ VILLANYSZERELŐ PARKETTÁS ÁCS BÁDOGOS TETŐFEDŐ A vidékieknek szállásról, teljes ellátásról gondoskodunk. A tanulmányi eredménytől függően, a rendelet szerinti ösztöndíjat fizetjük. Jelentkezni lehet: Budapest IX., Viola utca 45. szám alatt, a „Prosperitás” Ktsz munkaügyi osztályán. kell szenet cipelni, de ez az örömünk, sajnos, nem sokáig tartott: az olaj beszerzése sok bosszúságot okoz. Nagyon kérjük az illetékese­ket, hogy ha lehet, mielőbb ta­láljanak megoldást az olaj fo­lyamatos szállítására. Ha le­het, még a tavasz beállta előtt... Bodor Tibor Örkény Kifizették az összeget A Pest megyed Hírlap 1971. december 9-i számában, a „Postabontás” rovatban meg­jelent Soclymosi Jánosné (Du­nakeszi, Hunyadi út 20.) pa­nasza, amelyben azt kifogásol­ta, hogy 264 forintnyi összeget több hónapos várakozás után cem kapott kézhez. Az Utal­vány sorsát megvizsgáltuk. Nyilvántartásunk szerint az összeget a feladást követő na­pon a címhivatal kifizette a címzettnek; aki az összeg át­vételét elismerte. Megjegyzése szerint az utalvány szelvény­részét valószínűleg elveszítette, ezért nem emlékezett az összeg átvételére. Rákóczi András váci postahivatal vezetője Túrái „mirelit“-panasz Nemrégiben e hasábokon szép és főleg irigylésire méltó levelet olvastunk. Ebben mél­tatták és dicsérték az aszódi élelmiszerbolt bő választékát, és megelégedéssel szóditak az eladók kedvességéről, az üz­letvezető segíteniakarásáról, udvariasságáról. Sajnos, nem ez a helyzet 10 kdlométemyire Aszódtól, Túra községben. Még nines két éve, hogy megnyitották Túrán az ABC áruházat. Eleinte a túrái ÁFÉSZ vezetőinek ígéretéhez hívein mindent lehetett kapni, aztán fokozatosan a legtöbb keresett cikk a minimálisra, csökkent, sőt akadtak olyanok' is, amelyek teljesen eltűntek a polcokról. Ez utóbbiak közé tartoznak a mirelitételek. Gö­döllőn dolgozom, s így sok­szor innen cipelem haza az ennivalót, pedig jó lenne hely­ben is megvásárolni. Felesé­gem sem helyben dolgozik, s a mirelitvacsora mindkettőnk­nek kényelmes, gyorsan elké­szíthető. Annál inkább érthe­tetlen számomra az egész ügy, mert a túrái ABC-bem a meg­felelő berendezés adva van a tároláshoz. Akkor miért nem kapható? Kelemen Gábor, Túra, Munkácsy u. 8. Irsai szőlők Szomorúan vettem tudomá­sul a hírt: megyénkben már csak 12 ezer katasztrális hold szőlő van. Vajon mi lehet ennek az oka? Albertirsán is 15 évvel ezelőtt legalább 900 katasztrá­lis holdon telepítettek szőlőt, s ez szinte koszorúként fogta körül a nagyközséget. Egykor szép pincesorokat, présháza­kat láthatott az arrajáró a dű­lőkben. Ennek ékes bizonyíté­ka: legalább 560 présházat és pincét tartottak nyilván. A mostani szőlőkben viszont alig van 250 présház. Monoron még ma is hagyományos a szőlőter­melés. A monori Kossuth Tsz nagyüzemi szőlőtelepét kiváló fajtákból telepítették. A ceg­lédi öregszőlőkben is több mint 100 mázsa terem. A szép présházak mellett sorakozó hétvégi víkendtelep az embe­rek közkedvelt pihenőhelye lett Virág Mihály Albertirsa Nyáregyházi út Kartonon van, polcon nincs Vízszívó villanymotorom olajkapcsolójához 380 voltos behúzótekercset keresek hetek óta vidéken és a fővárosban is. De sajnos sehol sem talá­lok csak 220 voltosat. Végre, hosszas szaladgálás után a MAGÉV VIII. Karácsony Sán­dor utca 2. szám alatti üzleté­ben a nyilvántartó kartonon kimutattak 21 darab ilyen be­húzótekercset. A pénztárnál, megrendeléskor azt a felvi­lágosítást adták, hogy árválto­zás van, s mivel új ár még nincs, egyelőre nem tudják ki­adni, jöjjek be néhány nap múlva. Amikor ismét bemen­tem az üzletbe, közölték, nem tudnak kiszolgálni, az új árat még mindig nem állapították meg. Biztosítékul le akartam tenni 500 forintot az árválto­zás fedezetére, de nem fogad­ták él, s a kért árut sem kap­tam meg. Legnagyobb megle­petésemre kijelentették: ez a típusú behúzótekercs csak a nyilvántartó kartonon van, a valóságban nincs. A 380 voltos behúzótekercs hiánya miatt j több hét óta nincs víz a háztartásunkban. S ezek után csak egyetlen kérdés: ha az üzletben a nyilvántartó kartonon határo­zottan szerepelt a kért áru, miért nem találták meg a pol­con? Mayer Béla, Gödöllő, Fenyvesi nagyút 16. ÍVJ A, 1972. január 27, csü- l'lri. törtök, Angelika nap­ja. A nap kél: 7.18, nyugszik: 16.37 órakor. A hold kél: 13.09, nyug­szik: 6.14 órakor. Erősen felhős, párás idő, kisebb havazás lehetséges. Mérsékelt keleti-északkeleti szél. A hőmérséklet mínusz 4 fok körül. — Ünnepélyes egységgyű­lés. A gödöllői járási mun- kásőr-zászlóalj január 29- én az Agrártudományi Egye­tem aulájában tartja ha­gyományos évzáró-évnyitó egység gyűlését — Véradás. Tegnap Nagy- börzsönyben rendeztek vér­adónapot, ma Tóalmáson és Szentlőrinckátán várják az önkéntes véradókat — Nagykőrösi jutalom. Á Nagykőrösi Konzervgyár va­lamennyi üzeme jól dolgo­zott a múlt évben, ezért ösz- szesen 600 ezer forinttal ju­talmazzák a munkásokat. — Klubszobát kapnak a szocialista brigádok a Pest megyei Műanyagipari Vál­lalatnál. Tavasztól a brigá­dok saját otthonukban ren­dezhetik meg összejövetelei­ket, s a klubdélutánokat — A demokrácia fórumai. Tavaly a Csepel Autógyár­ban hatezer dolgozó vett részt a termelési tanácsko­zásokon, 2474-en szólaltak fel, a hasznos, ésszerű javas­latok közül mintegy 200-at megvalósítottak. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: A Kossuth rádió"reggeli műsora. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.12: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: Verbunkosok, népdalok. 8.57: A kutatás tárgya az ember. A TIT és a rádió közös sori>zata. I. rész. 9.25: Giulietta Simionato és Franco Co­relli énekel. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. 10.05: Emlékezés tanáromra, dr. Vámbéry Árminra. Dr. Germanus Gyula előadása. 10.25: Szimfonikus zene. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: A Vála­szolunk hallgatóinknak különki­adása. 14.20: A Szovjetunió Hadi­tengerészeti Flottájának központi zenekara játszik. 14.34: Kóruspó­dium Veszprémben — II. rész. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 15.10: Ke­resztmetszet. Petress István mű­sora. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Romantikus zene. 16.40: Beszélgetés egy versről. 16.59: Főntos időjelzés. 17.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. 17.05: Ifj. Magyar! Imre nótáiból. 17.17: Hét város Európában. 7. rész. 17.47: Botrány a tőzsdén! Zenés játék. Bemutatja: Rátonyi Róbert. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Közv. a Csehszlovákia—Magyarország asz­talitenisz Európa Liga mérkőzés­ről. 19.35: Kritikusok fóruma. 19.45: Népi muzsika. 20.16: Monteverdi: Vespro della Beata Vergine. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Idő­járásjelentés. Kb. 22.15: Sporthí­rek. Kb. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Verbunkosok, katonadalok. 23.00: Tánczene. 23.30: Déry Gab­riella és Faragó András énekel. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Sanzonok. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz- jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió zenés műsora. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Wil­helm Kempff zongorázik az Alma trió játszik. 9.00: Hírek. 9.03: Tánc­zene. 10.00—11.50: A zene hullám­hosszán. Közben: 11.00—11.05: Hí­rek. Időjárásjelentés. 11.50: Kézcsó­kom, tiszteletem ... Kovács Judit írása. 12.00: Könnyűzenei híradó <ism.). 12.30: Kodály-művek. 12.45: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 13.03: A varázshegedű. Részletek Egk operájából. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00—18.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig ... 18.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. 18.10: Apa és fia. William Saroyan elbeszélésé­nek rádióváltozata (ism.). 18.41: Közv. a Csehszlovákia—Magyaror­szág asztalitenisz Európa Liga mérkőzésről. 19.01: A hongkongi grófnő, részletek Chaplin filmze­néjéből. 19.09: Hangverseny a stú­dióban (élő). 19.54: Jó estét, gye­rekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Közv. a Csehszlovákia—Magyarország asztalitenisz Európa Liga mérkő­zésről. 20.30: Üj könyvek (ism.). 20.33: Irodalom és irodalomtanítás. II. rész. 21.03: Made in Hungary. 21.45: Alapok — alap nélkül. Ri­portműsor. 22.00: Hangversenynap- tár. 22.15: Fakírok és kérészek a növényvilágban. Dr. Borhidi Attila kandidátus írása. 22.25: BartóJk-mü- vek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Marenzio kórusműveiből. 23.30: Berki István népi zenekara játszik. 24.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Ide­gen nyelvű víz jelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Idegen nyelv — anyanyelv. Az Iskolarádió műsora. 18.25: Zenei panoráma. 18.52: Lengyel beat együttesek felvételeiből. 19.17: Ma­gyar zeneszerzők. 19.35: Kamaraze­neest a Zeneakadémián (élő). Köz­ben: Kb. 20.25: Hírek. Kb. 20.28: Léda-zsoltár. Ady Endre verseiből, (ism.). Kb. 20.45: A hangv.közvetí- tés folytatása. Kb. 21.25: A XX. század zenéjéből. Kb. 22.17: Opera­kettősök. 22.43: A dzsessz kedve­lőinek. 23.00: Hírek. Idő járás jelen­tés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Az Északi-középhegység összefoglalása. 9.00: Környezetisme­ret (ált. isk. 4. oszt.). A vas. Ho­gyan készül a kerékpár? 9.55: Ma­gyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.). A szóelemek. 11.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). A sók keletkezése. 13.10: Földrajz (ism.). 14.00: Környezetis­meret (ism.). 14.55: Magyar nyelv­tan (isin.). 15.50: Kémia (ism.). 16.10: Irány az egyetem! Előkészí­tő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Trigonometria H. rész. 17.23: Hí­rek. 17.30: Tízen Túliak Társasága. 17.50: Találkozzunk a kamera előtt! Kalmár György műsora. 18.10: Szá­mító jép Magyarországon. 10. Idő­szerű kérdések. 18.40: Találkozás Indiával. 1. A Boldog Völgy. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A színész. Magyarul beszélő angol film. 21.25: Zenei figyelő. A tv zenei újságja. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. GIOVANNI VERGA ÖTVEN EVVEL EZELŐTT, 1922. január 27-én halt meg — 61 éves korában — Giovanni Verga, ismert olasz regény- és dráma­író. Az olasz Irodalomban azokhoz az alkotókhoz tartozik, akik írói pályájukat idegen, nagy példaké­pek tapasztalatai nyomán kezd­ték el. Verga írói életműve sem tartozott eredetileg szorosan az olasz nemzeti szellem alkotásai közé, de az idők során mégis be­illeszkedett, meghonosodott népe gondolatvilágában. Kezdetben a francia naturalis­ták — Zola, Maupassant, Daudet — hatottak rá elsősorban.'-'E pél­daképek mellett azonban nagy hatással voltak az íróra Szicília vidékeinek természetes szépségen A délolasz táj különös érzékisé­ge melegítette át egyre inkább művészeiét, s a népi forrásokból merítve, egyben visszatérhetett a hozzá legközelebb álló művészi hagyományokhoz; a görög és a latin tradíciókhoz, amelyek mű­vészetében némi arab és nor- mand hatással vegyültek. Legismertebb regényei — Don Gesualdo mester, a Malagoglia család — nálunk is olvasottak. Világhíressé mégis inkább novel­lái és a belőlük írt drámák (Nős­tényfarkas, Fekete kenyér, külö­nösen pedig a Parasztbecsület) tették Vergát, akinek irodalmi munkássága nagyban hozzájárult a jövendő olasz irógeneráció fej­lődéséhez is. Zalai borból pezsgő A Mecsekvidéki Pincegazda­ság zalaapáti és nagykanizsai pincészetéből megkezdték a múlt évben termett borok szál­lítását a pécsi pezsgőgyárba. A két ezrelék savtartalmú zalai rizlingborokból igen jó pezsgő készül. A két zalai pincészet összesen 12 000 hektoliter pezs­gőnek való bort szállít Pécs­re. — Üj üzemrész Vácott, Az Egyesült Izzó váci gyá-* rábait úgynevezett piros hu­zalgyártó üzemrészt létesí­tettek, január második felé­ben próbálják ki a berende­zéseket. — Vigyázat: méreg a Bör­zsönyben! A veszettség meg­szüntetése érdiekében január 30-tól kezdődően a Szoko- lya, Kóspallag és Mária- no&ztra községek által hatá­rolt területen és a települé­sekhez tartozó erdőkben sztrichninnel mérgezett csal­étkeket helyeznek el. A sztrichnin egyike a legvesze­delmesebb, gyorsan ölő mér­geknek, ezért a kihelyezett méregfalatokhoz, szokatlan tárgyakhoz, elhullott álla­tokhoz nyúlni életveszélyes és tilos. A kihelyezett mé­regfalatok mellé tett „A mér­gezett anyagot érinteni, el­vinni nem szabad” feliratú táblák is felhívják erre a fi­gyelmet. »Mr*. Pech iHldvégi János rajza) — Víkendház-fosztogatók. K. Károly fiatalkorú egyik társával megszökött az aszó­di intézetből, s a főváros te­rületén együtt, sorozatban fosztottak ki lakásokat és víkendházakat. A fiatal be­törőket a rendőrség elfogta, ügyüket február 2-án kezdi tárgyalni a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom