Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
6 fttcret 1972. JANÜÄR 9., VASÁRNAP ÉRD „A legnagyobb falu" _ pon. tosan: nagyközség — közigazgatási jellege az elmúlt századokban többször változott. 1702-tól az első világháborúig mezőváros, utána 1920-ig nagyközség, akkor „visszaminősítették”, s rangját-címét csak 1970. január 1-én nyerte újra el. Valóban „legnagyobb” nagyközség: a 8 km széles, 16 km hosszú, 11 000 katasztrális hold kiterjedésű, 35 000 lakosú Érden 393 kilométert kell gyalogolnia annak, aki a község mind a 750 utcáját be akarja járni... Körülbelül annyit, mintha a vasúti sín mentén Budapesttől Záhonyig s visz- szaíelé Kisvárdáig sétálna. Nem valószínű, hogy a téglagyár, az építő- és kisipari szövetkezetek munkásai vagy a Benta-völgye mezőgazdasági téesz jószág- és baromfigondozói, szőlő- és gyümölcskertészei, gépjavító műhelybeli szakemberei, a pedagógusok és iskolások, az egészségügyiekés tanácsháziak, valamint más foglalkozású érdi honosok ezt a 393 kilométernyi utcalabirintust mindannyian végigtaposták. Szánt-szándékkal hagytam ki az érdi postásokat, továbbá a tanácselnököt: Máthé Dezsőt, aki hivatali funkcióján kívül községének legalaposabb krónikása. Micsoda megújuló felfedezéssorozat lehet a sok száz ut- cájú Érd a turista hajlamú nyaraló-, üdülő-újgazdáknak, akik a vendéglő és a friss forrásvízzel táplált strandfürdő közötti villaszerű épületekben s az országúttól a vasút felé eső rész családi és víkendhá- zaiban telepedtek meg...! A huszas évek erdőirtásos, gyü- mölcsfaűltetéses — és busás hasznot hajtó — grófi parcellázásaiban született Érdliget neve ma is vonzó csengésű a budapesti kertrajongók fülében, s ha az eredeti telektulajdonosok zöme sokszorosan meg is cserélődött, néhány félszáz esztendős termőfa és a Gyümölcsös-dűlő neve még őrzi az alapítás emlékét. Különös ellentét: 16 000 érdi lakos, tehát a község teljes lélekszá- mának negyven százaléka jár el, főként a fővárosba, dolgozni, s az üdülőnegyed lakóinak túlnyomó többsége Budapestről zónázik-autózik ki hétvégére, szabadsága idejére Érdre. A változatos foglalkozású újabb érdi telkesgazdák között sok az író, művész, tudós, akiket a 300 méter magasan fekvő község tiszta levegője, a közeli hegyek és a Duna által jól temperált klíma, a csend, a nyugalom, a környék bája csalogatott ide. flajdan, az erdőkoszorúzta tájon szívesen vadászgatott Mátyás király is — erről regél ma az egykori Kutyavár romfala. A Mátyás halála utáni évtizedekben Érden a legpompásabb épület Sárkány Ambrus földesúri kastélya lehetett — az oroszlános emlékkő tanúsága szerint itt szállott meg néhány napra 1526 július derekán a mohácsi csatába induló II. Lajos király, kíséretének tagjai között Brodarics István püspökkel, a mohácsi vész szemtanú történetírójával. Mint Istvánffy Miklós évszázaddal utóbb megjelent magyar históriájában írja, az érdi pihenő után Ercsi felé távozó király lova a régi római úton, nem messze a Sárkány-kastélytól élettelenül összerogyott. A királyi kíséret e balesetet — a Csele-pataknál öt hét múltával tragikusan igazolódott — rossz előjelnek tekintette. A török hódoltság éveiben, 1552—1558 között, a Duna menti hadiút védelmére Hamza székesfehérvári szandzsákbég — kerületi kormányzó — szultáni rendeletre palánkvá- rat építtetett Érden, majd mikor ez elpusztult a XVII. szálad elején, a háromszoros oz- tnán őrségnek megerősített védelmi helyet s benne imaházat, dzsámit emeltek, amelynek magas tornyából, a minaretből müezzin imára szólította a harcosokat. A romos török imatornyot 1970-ben állította helyre az Országos Műemléki Felügyelőség. Felső erkélyét, kúpos csúcsát zsaluzott betonból pótolta, lépcsőfeljára- tát rendbe hozta, a nyomatűnt dzsámi alapjait megerősítette. Sajnos: a restaurált műemlék gondozása nem kielégítő. Kerítését máris megrongálták, falát, emléktábláját összefirkálták, a minarethez vezető út tengelyt törő kátyúi nem kedveznek a vendégjárásnak és az idegenforgalomnak. A hódoltság kezdetén szeráj- já alakított Sárkány-kastélyban szállást ütő Hamza bég nevét kalandos regényeken, ponyvairatokon kívül maga Érd is megőrizte, mert a községet egészen századunk elejéig róla nevezték Hamzabég- nek vagy Hamzsabégnek. A Hamzsabéggel korábban vegyest említett, de azt már végleg felváltó Érd községnév Kézai Simon mester XIII. századi — adataiban korántsem hiteles — krónikája szerint Érd vezértől ered, aki a környéket Árpádtól kapta birtokul. Hazai történetünkben így nyúlik vissza Érd kialakulása a honfoglalásig, a település és az élet helyi nyomai azonban sokkal régebbiek. A föld sűrűn vet fel I. századi ezüstpénzeket, római mérföld- és oltárkövet, bronzkori edényt, korsót, neolit-cserepet, korongolt edényt, paleolit ősszarva's- agancs-fegyvert, pattintott kőszerszámot, a téglagyár területén feltárt rétegekben mammutcsonton kívül őslaj- hárfogakat is találtak. Történelmi színtéren állunk a tanácsháza előtt is, amelynek helyén hajdan az erdő alatti mocsarasban tanyázó pelikánmadarakról cégérezett Pelikán beszálló vendégfogadó és postakocsi pihenőhely állott, s ahol 1849 januárjának első napjaiban a balszerencsés móri csatából menekülő honvédek megpihentek. Pesti festőművész barátom, érdi telektulajdonos, olyan A restaurált török minaret Gábor Viktor felvétele történetet mesél, amiből majd később lehet történelem. — Vasárnaponként, nyáron — mondja — kétféle embert látsz az érdi utcákon. Vannak, akik ócska, toprongyos munkaruhában járkálnak — ezek a hétvégiház-építésre, javításra, kertészkedésre érkező fővárosi értelmiségiek. A másik rész: a tiszta ünneplőben sétáló törzsökös érdi nép némi feszengéssel szemléli a „topis pestieket”. Ám utazás közben, Budapest és Érd között, neves professzorok, piktorok, poéták és a helyi gyümölcstermelők meghitt diskurzust folytatnak az oltványozásról, a vegyszeres növényvédelemről, s rekordbarackjaikról, szőlőremekeikről úgy mesélnek egymásnak, mint szenvedélyes pecá- zók a csodálatos pontyfogásról. Ez Érd nagy, bensőséges demokratizmusa. Békés István TAPKOCKÁK A szombathelyi kertész-termelőszövetkezetben hozzáfogtak a tápkockák gyártásához. A közös gazdaság saját berendezéseivel állítja elő a palánták neveléséhez szükséges tápkockákat. A következő hetekben több százezer darabot készítenek belőlük. Megkezdték a paprikapalánták tápkockákba való tűzdelését is, ennek befejezése után pedig a paradicsomot és a korai szabadföldi káposztát tűzdelik a tápkockákba. A szövetkezet területén 30 ezer négyzetméter üvegfelület alatt kelnek a magok, növekednek, fejlődnek a palánták. A szakszervezet megvizsgálta a népművelők munkafeltételeit Pest megyében 12 művelődési központ, 22 klubkönyvtár, 43 művelődési ház és 116 művelődési otthon van. A Közalkalmazottak Szakszervezetének megyebizottsága vizsgálta az itt dolgozók élet- és munkakörülményeit. Megállapították, hogy az intézmények kétharmada még felújítással sem tehető alkalmassá feladata ellátására, így a népművelők munkafeltételei sem biztosítottak. A közművelődés dolgozói között nagy a fluktuáció, az apparátus ötévenként szinte teljesen kicserélődik. Az okok a nem megfelelő munkakörülményekben és az alacsony átlagfizetésekben keresendők. A tavaly végrehajtott bér- korrekció sem oldotta meg ezt a gondot, mert az egyetemet végzett fiatalok kedvezőbb munkalehetőségek között is válogathatnak. Régi sérelmük az itt dolgozóknak az is, hogy bár többségük pedagógus képesítésű, mégis kizárják őket a pedagógusoknak nyújtott kedvezményekből, mindenekelőtt a házépítési kölcsönt hiányolják. A tapasztalatok szerint a községi tanácsok vezetői a művelődési otthonok dolgozóinak helyzetével, életkörülményeivel keveset törődnek. Bevétel — saját zsebre Cement — felárral A Nemzeti Bank daibast fiókjánál ellenőr, tanácsi adóügyi előadó, beruházási előadó, állami gazdaságnál, TÜ- ZÉP-telepvezető, majd segédmunkás — Zsolnai József pályafutásának ezek a főbb állomásai. Hogy a telepvezetőség után lefelé fut ez a pálya, betudható egy bírósági ítéletnek, amely Zsolnai Józsefet társadalmi tulajdont károsító sikkasztásiban és csalásban, árdrágításban, vesztegetésben és vásárlók megkárosításában marasztalta el. S nemcsak őt, a dabasi TÜ- ZÉP-telepen történt visszaélésekért ötödmagával felelős. Százasok a csárdában Szabálytalanságok sorozatával a vevőket és a telep gazdáját, a helybeli ÁFÉSZ-t, egyaránt megkárosították, gondoskodva ugyanakkor saját jövedelmük kiegészítéséről. Néhány példa, kik és hogyan juthattak a telepen az ugyancsak kelendő cementhez. Egy hernádi kisiparosnak 40 mázsára volt szüksége, s mivél a telepvezető helyettese, Sarai Béla, rokona volt, természetesen kapott is. Sarai úgy tüntette fel, mintha kö- zületnek szállították volna, a kisiparostól az „anyagbeszerzésért” kapott 4000 forinton pedig osztozott Zsolnaival. Hogy a telepvezetőt meg lehet vesztegetni, nem volt titok egy másik kisiparos előtt sem. A dabasi csárdában háromszáz forintot csúsztatott Zsolnai zsebébe 30 mázsa cement kiutalásáért, később újabb 10 mázsa leszállítását ugyanennyivel honorálta. A harmadik kisiparos — az ügyben negyedrendű vádlott —, Garajszki Pál, ce- mentáru-készítő szintén a telepvezető törzshelyén, a csárdában rótta le a háromszáz forintos illetményt, 3Ö mázsa cement sürgős leszállítása fejében. Más alkalommal Kovács Pál fuvaros — Zsolnai utasítására — kétszer felárral adott él egy vevőnek nagy mennyiségű cementet. A többletből 800 forint illette a telepvezetőt. A fuvaros egyébként mun-: kahelyén — saját maga vagy éppen sógora számára — a megengedettnél többet vásárolt téglából is, cementből is, „Egységáron" PETROVÁCZ ISTVÁN Zsák a foltját 6. — Az ötvenest majd megadom. Zsoldosztáskor... KÉT HÉTTEL, KÉSŐBB ismét félrevonta Laczkót. — Jellemzést kértek rólam. A tanácstól. Hogy ne strapáid magad, itt van, megírtam. Nem mondhatod, hogy szerénytelen vagyok. Azért olvasd el. És valamelyik góréval is Írasd alá. A pecsétet el ne felejtsd! Laczkó nem kérdezősködött többé, megkapta-e Dobák a kultúrházvezetői állást, nehogy azt higgye a sebhelyes, az ötvenesét sürgeti vissza. Októbert írtak már, amikor a zászlóaljparancsnok politikai helyettese, látszólag puszta kíváncsiságból megkérdezte egy beszélgetés során, tudnak-e arról, hogy néhányan a benlma- radás gondolatával foglalkoznak. — öregem! — tördelte a kezét Dobák. — Ha még egyszer megkérdezné a hapsi, mondd azt, hogy én is beszéltem ilyesmiről veled. Hátha ráharap? — Bentmaradnál? — Itt nem. De jobb helyen, ha megfizetik... — A múltkor még elég lesújtó volt a véleményed a hivatásosakról! — A véleményem nem változott — szegte le a fejét a sebhelyes. — De tudod, nincs az a piszkos meló, amit az ember ne vállalna, hogy megéljen! Dobák még azon a héten megkapta a kultúrházvezetői állást. OKTÓBER KÖZEPÉN volt az éjszakai lövészet, s rögtön a rákövetkező nap a menetgyakorlat. S harmincegyedikén az ezredparancsnok az alakulótéren felolvasta a miniszter parancsát, amellyel a tartalékos tiszti tanfolyam valamennyi hallgatóját alhadnaggyá léptette elő. (Folytatjuk) csőn? Megadom! — hadarta, s vörös volt, mint akit leforráztak. — Most kaptunk fizetést! — nézett a sebhelyesre értetlenül Laczkó. Igaz, hogy az a fizetés nem egészen négyszáz forint volt — a havi fizetés negyven százalékát kapták az iskolától arra az időre, amíg katonák —, de mégiscsak pénzt tudtak a zsebükben. — Te elfogadtad az általános iskolát? — bámult Lacz- kóra Dobák. — Mert én nem. Éppen állás után nézek. Bemennék hétfőn a városba, ha adsz egy ötvenest. LACZKÓ ADOTT. Dobák hétfőre eltávozást kért. Este a mosdónál összefutottak. — Sikerült? — kérdezte Laczkó őszinte együttérzéssel. — Talán — titokzatoskodott Dobák. — A konzervatóriumban? Dobák énekszakot végzett a főiskolán, de ve1'* párhuzamosan elvégezte a zeneiskolát is. — Ezerért nem vagyok pali! — karolt Laczkóba a sebhelyes, s elvonszolta a mosdótól. — Kipécéztem magamnak egy üres kultúrházat. Falun. És megpályáztam. Mellékessel felmegy kétezerre. Majd ope- ratanfolyamot indítok brigádvezetők eladósorba lépő leánykáinak, s különórákat adok az orvoskisasszonynak meg a patikusnénak. Szolgálati lakást ígértek, állatot is tarthatok. Te, ha tavasszal veszek nyolc malacot, számítsd ki, télre... Észrevette, hogy Laczkó nem lelkesedik vele. Elengedte a karját. A tanfolyamszázad is benevezhetett egy rajjal. — Ki kell jelölni a legjobb futókat, hét-nyolc srácot, s utcahosszal nyerünk! — mondta nagy hangon Dobák. — És ha a legjobb futóképpen nem jelentkeznek? — óvatoskodott Laczkó. — A pártvezetőségnek csak van annyi joga, hogy beleszóljon, ki menjen, ki nem? Majd én gondoskodok róla, hogy a legjobb futók jelentkezzenek. Egyszer már hangosabban is kérhetünk valamit, nem? — Kérhetünk. De minek? Másnap megtudták, hogy a tanfolyamszázad járőrrajának a parancsnoka Antal lesz. Két rajra való jelentkező volt. Fölényesen nyertek. Jutalmul a hallgatók háromnapi szabadságot kaptak ezredparancsban. Csak Antalról nem esett szó a parancsban. Laczkónak már hamarabb feltűnt, hogy Antal alhadnagy és tiszttársai között valami sajátos viszony létezik. Nem kerülték a vöröst, sőt még a rangidősek is olykor előre tisztelegtek neki. De mintha a neve tabu volna. A második szakasz a Szarka szakasza volt, a harmadik a Tóth-szakasz. Az Antalé — első szakasz. A kiképzési terv szerint a tereptan-előadást Szarka hadnagy tartotta, a lőgyakorlatot az első szikasz parancsnoka vezette. De úgy különösen senki nem gáncsoskodott a vörössel. A végén már Dobák is megbékélt vele. Dobák még augusztusban egy vasárnap odavágódott Laczkóhoz. — Nincs ötven forintod kölJÓ HÓNAPBA TELT, amíg egyenesbe jutottak. A parancsnokok között kialakult egy ésszerűnek látszó munka- megosztás. A harcászati, a tereptan- és a fegyvernemi előadásokat a századparancsnok és a kis hadnagy tartották. Az alaki kiképzést, a lövészetet, a terepen a gyakorlatokat az alhadnagy vezette. A szolgálatot a nyurga főhadnagy szervezte. A politikai előadásokat a zászlóaljparancsnok politikai helyettese tartotta, a szemináriumokat a pártvezetőség tagjaira bízták. A kedélyek is lecsillapodtak. A mindent ellenzők belefáradtak az ellenkezésbe, a kevés örökös lelkendező a lelkesedésbe. S valamennyien beletörődtek a tudatba: három hónapig ezt kell csinálniuk, ez a dolguk. Már tudtak sarkosan fordulni, elindulni, megállni, szabályosan tisztelegni, jelentkezni, jelenteni. S ágyazni. Minden egyéb gyerekjátéknak tűnt. A legnehezebb gyakorlat is. Különösen, ha Antal vezette. A vörös mindig kitalált valamit, amivel érdekessé, sőt vonzóvá tudta tenni a foglalkozásait. Laczkó arra gondolt, vajon le tudja-e majd ő is így kötni jövendő tanítványait, mint őket az alhadnagy. Soha kétszer nem csináltak semmit. Egyszer, de jól. Szolgálatba névsor szerint következtek. Minden más feladatra jelentkezéses alapon. Ebből is adódtak viták. SZEPTEMBER VÉGÉRE, a néphadsereg napjára az ezredben járőrversenyt szerveztek. A mázsánként megállapít tott árnál többet kérni a vásárlóiktól, bevett szolgássá vált. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a vevők többnyire önként vállalták a több- letflizetést, csakhogy építőanyaghoz jussanak. Különösen nem sajnálták a pénzt 1970 őszén, amikor az árvíz utáni újjáépítéshez az ország másik részében nagyobb szükség volt cementre, mint Da- bason, s egy időiben öt mázsa anyagnál többet egy vevő sem vásárolhatott. A keresletet saját zsebükre kihasználók közé tartozott Sinkó Sándor fuvaros is. Két ízben kaszírozott magasabb összeget a vevőktől, a cement 99 forintos mázsánkénti árát 125 forintban, állapította meg. Az árdrágítás több száz forintos hasznából természetesen a telepvezető is részesedett. Zsolnai József ezenkívül más szabálytalanságokat és csalásokat is fedezett: az anyagokat — szabálytalan módon — nem egyszer közvetlenül a vagonoktól a címzettekig szállító fuvarosoknak, jogtalanul fizettek ki fuvardíjakat, megkárosítva ezzel a társadalmi tulajdont. A telepvezető másik „húzása” viszont a vásárlókat károsította meg. A TÜZÉP-hez érkező drágább brikettet — helyhiányra hivatkozva — összevegyítette a gyengébb minőségű, olcsóbb szénnel, s a keveréket egységesen a magasabb áron árusították ki... Más alkalommal Zsolnai saját lakására fuvaroztatott 36 mázsa fát, amiből 30 mázsát volt hajlandó befizetni, azt is csak a pénztáros felszólítására. S előfordult, hogy pénztár- zárás után személyesen szolgált ki egy vevőt, a 900 forint bevétel azonban nem a telep kasszájába, hanem zsebébe vándorolt... Még nem jogerős A bűntettek leleplezése után segédmunkássá „lefokozott’* telepvezető és társai ügyét a Dabasi Járásbíróság tárgyalta. Zsolnai Józsefet, halmazati büntetésül egyévi, szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre ítélték, s két évre eltiltották a közügyektől. Sarai Bélát 10 hónapi szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, Garajszki Pált pénzbüntetésre, Kovács Pált halmazati büntetésül 10 hónapi szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, Sinkó Sándort nyolchónapi szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték. Három vádlott — Sarai, Kovács és Sinkó — szabadságvesztését-' háromévi próbaidőre felfüggesztették. Zsolnai József az ítéletet megfellebbezte, ügyében másodfokon, a Pest megyei Bíróság dönt. Sz. J. Pest megyei (arcingo
