Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
1972. JAMJÄR 1., SZOMBAT r»« utói 'C-MírSap I BOOR ÁNDRAS: Szilveszter Trombitaszőlós lánysereg Fehér-bundájú nagy terek Ördög-süveg az ablakon Szerencsepatkó lárma rom. Malac röfög a képeken Amott egy pózna részegen Fölcicomázott házfalak Holnapi gondok alszanak Újítás ben voltak. Az igazgató jól számított. Az engedélyezett kávé nem nagyon ízlett az embereknek. A megengedett üzletelés is lecsökkent. Alig vett tíz percet igénybe. Igaz, vasárnap már nem volt metcs, de a jéghokiszurkolók is csak egy-két percig beszéltek a jégkorongmeccs izgalmairól. Jó jel volt tavaszra. A Mütyürért igazgatója becsengette a titkárnőjét, és kíváncsian kérdezte tőle: — Na, mit szól 0- módszeremhez? Ilonka lelkesen gratulált. — Tudtam, remek az ötletem. No, de most gyorsan a feketémet, Ilonka! A titkárnő hidegen válaszolta: — Szó sem lehet róla! Majd tíz és tíz harminc között. Palásti László DÉLUTÁN 2 ÓRA Nem akarok ünneprontó lenni. Szeretem a szilvesztert, annál is inkább, mert nekem •az év utolsó napja a névnapomat is jelenti. Az utcán jókedvűen sétáló emberek, a háziasszonyok pótbevásárlásra sietnek a KÖZÉRT-be, a körúton rámmosolyog egy pa- pírtrombita-árus, szimpatikus, derűs képű ember. Hangszereit kínálja eladásra. Veszek tőle egy négylevelű lóherét. Azt nem kell fújni. Zongorázni tanultam, de senki sem kívánhatja, hogy papírtrombitán játsszam. 3 ÓRA Olvasom a népszerű étterem feliratát: Ma estére minden asztal foglalt. S ekkor egy ötven év körüli siheder, papír- trombitájával a fülembe fúj. Ejnye. Bemegyek kedvenc trafikomba cigarettáért. A trafi- kosnő elfelejt visszaadni a tízesből, de papírtrombitát ragad és a fülembe fúj. 4 ÓRA Még korán van ahhoz, hogy felmenjek Rezsőékhez, akikhez meg vagyok híva. Tavaly fordított piknik volt náluk. Reggel vette észre a háziasz- szony, hogy ki-ki elvitt valamit. Beülök egy presszóba. A kávé elég gyenge, de a kávéfőzőnő erősen a fülembe trombitál. 6 ÓRA • ■ • A körúton már nagy emberáradat hömpölyög. A fele trombitál, a másik fele még T\ecember végén az igazga- tó behívatta titkárnőjét: — Ilonka, kérem, Szilveszter napjától kezdve új rend lép életbe a jobb munka érdekében. — Nem lehetne 1972. január elsejével kezdeni az új módszert? — Maga ezt nem érti! Ha még az idén elkezdjük, januárban már második évébe lép a reform. — Miről van szó tulajdonképpen? — Mindjárt megtudja. Írja, kérem! „Szilvesztertől kezdve 10 és 10 óra 30 között kávéfőzést en- geaélyezek. Ahol nem saját főzésű kávét isznak, ugyanezen idő alatt a vállalati büfét használhatják. Második kávézás 2 óra 30-tól 2 óra 50 percig. rl ovábbi rendelkezés: Kül- földről csomagban érkezett holmik bemutatása vagy pesti boltokban vásárolt holmik megbeszélése 10 óra 30- tól 11-ig. Hétfői külön rendelkezés: A vasárnapi futballmeccsek megbeszélése 8.30-tól 9 óráig.” A titkárnő, közbeszólt: — Télen nincsenek futballmeccsek. — De március elején megkezdődnek, és totó is van. Az is nagy beszédtéma. És tavasz- szal nem akarok új rendelkezést kiadni. Írja tovább! „Ezen körlevéllel kapcsolatos csodálkozás vagy megbotránkozás kizárólag a rendelkezés elolvasása útáni negyedórában.” Az igazgató helyettese később megkérdezte felettesét: — Gondolod, hogy helyes volt ez a rendelkezés? A Mütyürért igazgatója határozottan válaszolta: — Meggyőződésein szerint igen. Eddig naponta négyszer- ötször főztek kávét. Ezzel órák teltek el. Most délelőtt 30, délután 20 perc a kávézás időtartama. Az üzletezés eddig pedig szinte egész nap tartott. Rendben van, legyen. De ne tartson tovább napi 30 percnél. — És a hétfői futballduma? — Fél óra, és nem több! A labdarúgóévadban tönkretette a hétfői munkát. Egyszer végighallgattam Komáromit. Másfél óráig szidta a bírót, és több mint egy órát saját csapatának centercsatárát, Bra- nyiga Il-t. Most Komárominak koncentrálnia kell. Két perc bíró, két perc Branyiga, a többi az egész meccs és a tabella állása. — No, majd meglátjuk — csóválta a fejét az igazgató helyettese. A rendelkezés kiadása után már szilveszter előtt is minimálisra csökkent a kávéfőzés. A büfében is kevesebSzilveszteri naplórészletek hallgat. Felmegyek Rezsőékhez, hogy ott töltsem a szilvesztert. Az ajtóban cédula fogad, melyen közlik, hogy disznótorra utaztak Paksra, majd jövőre találkozunk. 9 ÓRA Minden mellékutcában mindenki trombitál. Fülsiketítő a nyivákolás. 10 ÓRA Az egész város trombitál. 11 ÓRA Taxi fékez mellettem. Trombitáló szerelmespár száll ki belőle. A kocsiba ugróm: A Kamaraerdőbe legyen szíves. Ki a rengetegbe, szelíden suttogó fák közé. Végre, fékezünk az első bükkfánál. A sofőr trombitálva köszöni meg a borravalót. Aztán hűs, ózondús levegő csapódik az arcomba, majd egy másodperc múlva trombitahangversenyt hoz .•felém a kósza szél. Hová tudnék menekülni, ahol nincs t trnmhita rsalí fplrtppi van? 0 ÓRA 1 PERC Ismét a körúton vagyok. Ezt: a viszontlátást meg kell ün- i nepelni. Egy szerencsepatkó-i árusnál kéz alatt veszek egy: fél törkölyt. Egészség! Egyi vadidegen, lódenkabátos fér- j fival összecsókolózom. Általá-] ban az emberek pusziszkod- ] nak az utcán. Tán olyan is] van, aki a saját feleségével: csókolózik. Hurrá! Éljen 1972!i Egészségetekre! Odarohanok ] az ismerős papírtrombita- ] árushoz. Óriási szerencsém ] van. Még az utolsót sikerült! elkapnom. Igaz, hogy felárral. Aztán belefújok a papírtrombitába. Hát olyan gyerek vagyok, akiben nincs kollektív érzés? Azt hiszitek, én kivonom magam a közösségből? Veletek együtt fújom, embertársaim, amíg lehet. Előre, huszárok! ... Nem igazi magyar, aki ma éjszaka nem trombiGa hun bős Szilveszter M. ROZOVSZKIJ: Építkezés Az épületet építették, építgették... De a felépítésig sehogy sem tudtak eljutni. Először is: soha nem volt élég tégla. Ha szállítottak is, várlaki mindig ellopta. A másik hiánycikknek az üveg bizonyult. Ha hoztak is üveget, mire beépíthették volna, kiderült, hogy már összetört. Ha az új szállítmány is megérkezett — mire bé kellett volna építeni, az is eltűnt. Ahogyan mondták: „Megrepedezett...” A harmadik állandóan hiányzó építkezési anyag: a tető- - ff állványzat volt. Alighogy összeállították a szarufákat, a követ- ” kező éjjel jött egy alak, fekete álarcban, fölmászott a tetőre, és egy igazi körrámás parasztfűrésszel szép csendben szétfűrészelte és elszállította a készülő tetőt. Később még vakmerőbbek lettek a szarkák: mindenre szemet vetettek, ami a kezük ügyébe került. Volt, aki a lépcsőket, volt, aki a fundamentumot vitte el. Mások meg egész falrészeket ... Mikor aztán az épület végül mégiscsak elkészült, megérkezett az átvevő bizottság. — Érdemes volt ennyit várni! — mondták. — Az épület tetszik nekünk. Építészeti szempontból is egészen korszerű. A belső szerelés sem hagy kívánnivalót maga után. Azt ajánljuk, elsőként birtokolják ezt a minden kívánalmat kielégítő alkotást azok, akik addig építgették, míg végül is fel nem épült. És az új városi fegyház épületének kapui szélesre tárultak 2 az építgető építők előtt. ' Fordította: Sigér Imre T/end Abigél, lófogatú szá' non érkezett a magaslati üdülőbe. A portás alig győzte becipelni átlagosnál súlyosabb bőröndjeit, számszerint hármat. — Mi van ezekben a dögnehéz csomagokban? — kérdezte, rrtialatt verítékét szárította a zsebkendővel. — A hússzínűben csontok, pattintott kövek az öreg paleontológus barátomnak. Ebben a sárgában szótárak, főleg keleti nyelvcsaládokból: indonéz, szanszkrit, arámiai. A pepitában korhű leírások a huszita háborúkról. — ön tehát történész, avagy nyelvmester? — firtatta a portás. Vend Abigél megértőén mosolygott, de a szakmai jártasság fölényével. Amúgy is szűk szemréseit még keskenyebbre vonta. — Mind a kettő, barátom, de főként literátor. A portás nem kérdezte meg, mi az a literátor, de gondterhesen csavargatta a fejét. Éz lehet ám a valaki, ötlött fel benne. Meg is állította a gondnokot: — Tessék mondani, mi az a literátor? — Hát aki a nagyon okosokat írja. Iróféle. A vendégek közt hamarosan szárnyra kapott a hír, megérkezett Vend Abigél, a literátor, egyszeri és pótolhatatlan személyiségében, még pattintott köveket is hozott. Vend Abigél egyedül ült az asztalánál, ivorszínű szivacskosztümben. Csak lopva pislogtak felé, a kiadós bécsi szeletek és párolt káposzták mögül. ^ Mióta naptár van a világon, ^ az emberek izgatott várako- | zással üdvözlik az új évet. Azt § hiszik, hoz valami újat, szé- ^ pet, de hogy mit, azt maguk ^ sem tudják pontosan. Itt van ^ például Gantscho. Szolid, | szimpatikus agglegény, pénz- ^ táros, több mint 20 jól végzőn ^ dött ellenőrzéssel a háta mö- | gött. j ^ Miután az év utolsó napjan ^ is megcsinálta a pénztárt, és ^mindent rendben talált, ünne- ^ pi hangulatban elindult a vá- ^ rosba. A szilveszter estét ba- | rátáival akarta tölteni, de hát ^ addig még pontosan kerek hat ^ óra volt hátra, amit valami- 5; képp el kellett töltenie. Mivel ^ a hangulata is szilveszteri volt, tg olyan valamire szottyant ked- ^ ve, amit egész évben nem tett. ^Bement tehát egy vendéglőbe, | s lehajtott egy konyakot. A ^ fizetésnél pedig úgy tett, mint- § ha be lenne rúgva. 5 § — Kisasszony — motyogta $—, ménnyi lesz a limonádé? lg — ön konyakot ivott, nem ^ pedig limonádét — mondta a ^ pincérnő. | — A-á, konyak? Hukk! Bo^ csánat! Hupp!... — s úgy tett, 6 mintha csuklana. § § — Nem tesz semmit — fe5 lelte a lány mosolyogva. ^ A következő meggondolatlan ^cselekedete az volt, hogy .ki- ^ töltött egy lottószelvényt. Be- ^ írta a kalapszámát, a nyakbő- ^ séget, a cipője számát, a be- Ä tömött fogainak számát, a ^ születési dátumát. Azzal az er- ^ zéssel, hogy nyerni fog, egy | cukrászdában elfogyasztott két ^ szelet tortát mondulával és tej- § színnel. ^ Aztán hirtelen pikáns ka- $ iandra szánta el magát. ^ Elvegyült a tömegbe, hátha | ismerős lánnyal vagy legalább S kolléganővel találkozik. De ^ hiába fürkészte a szembejövő ^ nők arcát. Végül is — életében először — elhatározta, megszólít egy ismeretlen fiatal nőt. Az első presszóban egy konyak segítségével megszerezte veszélyes tervéhez a kellő bátorságot. Aztán elindult, hogy a tervezett flörthöz megfelelő alanyt találjon. Még emlékezett szobatársa minden utcai kalandjára. Botty, a sportember mindent elmesélt neki. Miért ne alkalmazná e kipróbált trükkök egyikét? Szép, elegáns asszony jött vele szemben táskával és csomagokkal felpakolva. Megpróbálja! Történjen bármi! Kellő távolságban utánaeredt. Mikor egy csendes utcába értek, melléje lépett, s izgalomtól remegő hangon így szólt: — Bocsásson meg, de úgy tjanik, mi ismerjük egymást valahonnan. — A fiatalasszony meglepetten pillantott rá, aztán mikor látta, hogy barátunk nem épp a Don Jüanok kategóriájába tartozik, közömbösen válaszolt: — Lehetséges. Nem emlékszem. — De, de! Ismerjük egymást! — bizonygatta felbátorodva, miután nem utasították el azonnal. — Mondtam, hogy lehetséges! De bizonyára segít nekem felfrissíteni az emlékezetemet. ! — Egy barátnője mutatott be bennünket egymásnak — hazudta Gantscho. — Melyik? Reni? — Igen, igen, Reni! De engedje meg, hogy vigyem a csomagjait. Eddig minden jól ment! — gondolta Gantscho, megrészegedve a könnyű sikertől, miközben elvette a nehéz táskát. De tovább! — Tudja — szólt merészen, s könnyedén megérintette a könyökével a hölgyet —, amióta Reni bemutatott bennünket egymásnak, állandóan magára gondolok. De már minden reményt feladtam, hogy valaha is találkozunk még! Szörnyen boldogtalan voltam. — Tényleg? — Igen, komolyan, és ... ahogy a költő mondja: „Azóta vagyok én mindig szomorú. Magányos gondolataim értelmetlenek, s mint a bű, éjjelnappal nem hagynak nyugodtan”. — Ó-ó! Ön szereti a verseket? Ki írta ezt? — Pillanatnyilag nem emlékszem, de nem én. — Miért? ön is ír? —1 I-igen, egy kicsit. Ez például tőlem van: „Erezlek TéDe Vend Abigél nem repesett a magányosságért. Jobban szeretett ritka-bölcs dolgokról nyilatkozni, mindegy, kinek, de meghökkenteni, elbűvölni a hallgatóságot. Odatelepedett a legközelebbi asztalhoz, ahol téesz foga- tosok és brigádvezetök ültek: — Tudják maguk,, mi az eklekticizmus? Mindenki letette a villát. — Még nem hallottuk. Tessék megmagyarázni. — Az olyan, mikor lipicai telivér kancát fedeztetnek arabs csődörrel. Ami a kettőből lesz, korcs Ötlábú csodaparipa. Lómészárszékre való. Tpénysebességnél gyorsabban -*■ terjedt Vend Abigél aranyköpése a beutaltak sűrűjében. Ki lehet ő tulajdonképpen? Állattenyésztő, vagy lite- rátor? Orientalista nyelvtudós, avagy régész? Lehet, hogy mindez egy személyben. Ez az! Mindez egyszemélyben! — ötlábú csodaparipa! — vélte a kaján nyersanyag-beszerző. Később új asztalhoz telepedett. Kórusban interjúvolták meg Vend Abigélt, a literá- tort: — Tessék már elmesélni nekünk, mi is az eklekticizmus? — Csodaparipa! — vágta ki az egyik szomszéd. A távolabbi asztaloknál is vihárosztak. Abigélnek már nem volt se kedve, se hajlandósága, hogy „kirészletezze” kacifántos költői metaforáját. Az üdülők szerencséjére. Nem érdemelték meg Vend Abigélt. Hunyadi István ged, a fájdalomban, amit nekem okozol, a kezem melegében és a mosolyodban. Ismerlek, tudom, hol bujkálsz...” — De hiszen ez ismerősnek hangzik! Nem Bagrjanától van? — Mi? Bagrjanától van? Ha-ha? Ön téved! Hogyan ismerné ezt...! Ezeket a verseket direkt önnek írtam! Még azon az estén, amikor megismerkedtünk. Azóta nincs egy nyugodt percem. Kocsmáról kocsmára járok és iszom. Verseket írok, aztán széttépem őket. És egyáltalán! Nagyon boldogtalan vagyok. — Kár, hogy nem tudok önnek segíteni — szólt az ismeretlen szépség ironikusan, s megállt egy ház előtt. — De miért állt itt meg? Menjünk tovább! Nem szeretném, ha az új főnököm meglátna. Ugyanis itt lakik. — Ki? Teltekov? — Óh, ön ismeri őt? — Igen, a férjem. Gantscho leejtette a táskát. — Mi van önnel? — kérdezte az asszony nevetve. — Kérem, jöjjön be hozzánk! El. szavalhatja egy költeményét Bagrjanától a férjemnek is!Gantscho már nem volt ott, nagy léptekkel rohant haza. Ott már összegyűlve találta az egész társaságot. A kérdésekre, hogy „mi bajod?”, „miért vagy olyan sápadt?”, azt válaszolta, hogy beteg, szörnyen megfázott, s hogy felmelegedjék, egyik pohár italt a másik után hajtotta fel. Berúgott. Kétségbeesve és részegen köszöntötte az új évet. Vajon mit hoz majd neki? Ki tudná megmondani! Talán az elbocsátását ... vagy talán az előléptetését? És hát végül is nem lehet ezt egy merész kalandnak nevezni a főnöke feleségével? És azok a versek s az ő határozott fellépése! Nem lehetne ezt folytatni? Miért ne? Senki se tudhatja előre, milyen meglepetéseket tartogat számára az új év. Fordította: Steiner Katalin
