Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-07 / 5. szám

"X-Mirksíi 1972. JANUAR 7., PÉNTEK Országosan terjed a DH Ki a hibás helyett: mi a hi­bás? Ez utóbbi a „DH” leg­fontosabb pszichológiai jelsza­va. A DH, azaz a Dolgozz hi­bátlanul munkamódszer nap­jainkban már ismert, gyakran emlegetett fogalom. E munkamódszer tulajdon­képpen az ún. szaratovi rend­szer, illetve a Zero Defets Systém magyar változata. Az első és a követők A Magyar Szabványügyi Hi­vatal munkatársainak javasla­tára a DH-t először a Villa- mosizigetelő- és Műanyaggyár vezette be 1969-ben. A mun­karendszerben rejlő lehetősé­geket felismerve, a vasasszak­szervezet, a Kohó- és Gépipari Minisztériummal, valamint a Magyar Szabványügyi Hiva­tallal együtt elhatározta, hogy elősegíti a DH országos elter­jesztését. Ennek következmé­nyeként 1970 júliusában 10, majd 1971. október 12—13-án 22 KGM-vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez, majd in­nen fokozatosan átterjedt más minisztériumok vállafataihoz is. A közelmúltban a Földmé­rő és Talajvizsgáló Vállalat és az Építőgépgyártó Vállalat je­lentette be elsőként, hogy nemcsak néhány szocialista brigád munkaterületén, ha­nem a vállalat egész gazdál­kodásában érvényesítendő munkarendszerré teszi a DH- mozgalmat. Technikai divat vagy új lehetőség? Egyik sem. A DH lényegé­ben vezetési koncepció. Tu­lajdonképpen arról a rendszer­ről van szó, amely összefog­lalja a szervezéstudományt, a minőség javítására kidolgo­zott különböző munkarendsze­reket, az üzemi demokrácia érvényesítésére szolgáló tézi­seket sok más mellett. Célja a hibátlan munkavég­zés, amit a dolgozók javasla­tainak, kezdeményezéseinek felhasználásával és a tervsze­rű irányítással lehet elérni. Lényegében olyan összehan­golt és egymásba kapcsolódó műszaki, gazdasági, szervezési, nevelési intézkedési sorozatról van szó, amelynek eredménye a hibák és vállalati vesztesé­gek folyamatos csökkenésé­ben mérhető. E munkarendszer világsike­rű kg, egy személyre Öt év alatt megkétszereződik a műanyagfelhasználás A műanyag hetvenéves léte­zése óta világszerte az utóbbi évtizedben fejlődött a legszá­mottevőbben. Hazai viszony­latban a negyedik ötéves terv időszaka jelenti eddig a legna­gyobb előreugrást: a termelt mennyiség megkétszereződik, és a tudományos prognózis szerint 1980—P5 között lesz az az időszak, amikor a” felhasznált mennyiség az összes fémes szerkezeti anyagokat meg fogja ha­ladni. Dr. Hardy Gyula tanszékve­zető egyetemi tanár a Buda­pesti Műszaki Egyetemen el­mondotta, hogy a műanyag- és gumiipari tanszéken jelenleg több irányú kutatás folyik — az országos kutatási terv ke­retében — a műanyagok fel­dolgozásával és alkalmazásá­val összefüggésben. Hangsú­lyozta: a tanszékünknek a gyártók és a felhasználók irá­nyában egyaránt fontos fel­adatai vannak: ráirányítani az alkalmazók figyelmét a meg­levő műanyagokra, megszeret­tetni velük, de ugyanakkor megtanítani őket helyes hasz­nálatukra is. — Egyik legismertebb mű­anyagunk a polietilén. Gyakor­lati alkalmazása jói kiállta a próbát, és ma már a legkülön­bözőbb területeken használják fel élelmiszerek csomagolásá­ra, továbbá csővezetőként, nagyfeszültségű kábelek szige­telésére, és belőle készítik a különféle folyékony anyagok tárolására alkalmas tartályo­kat is. Ebből az anyagból a Tisza vidéki Vegyikombinát évente jelenleg 24 ez* tonnát gyárt, 1375-ben azonban már több mint 100 ezret. A professzor elmondotta még, hogy a gázfűtésre való áttérés is komoly problémákat vet fel, amelyek megoldásán szintén tanszéke kísérletezik. A felhasznált gáz nagy része ugyanis vízzé ég el, a kémé­nyek átáznak, belső vakolatuk lehull, s az átszivárgó víztől a lakás falain foltok képződnek. Több év óta tartó kutató­munkával próbálnak olyan műanyag tartalmú vakola­tot kidolgozni, amely el­lenáll a gáz égési termé­keinek, és megakadályozza az említett károsodást. i— A tanszék ezenkívül — szocialista szerződéseién a Vil­lamosszigetelő és Műanyag­gyárral — nagyon korszerű fékanyagot dolgozott ki; mi­nősége teljesen azonos, sőt több szempontból jobb a ha­sonló nyugati anyagokénál. Ugyancsak a szerződés kere­tében dolgoztuk ki a nyomta­tott áramkörök előállítására szolgáló úgynevezett folírozott lemezek gyártási technológiá­ját is, és üzemesítettük a nagy elektromos szigetelőképességü műgyanták előállítását. — A mezőgazdaságban rend­kívül nagy változást hoz a műanyagok alkalmazása, kezdve a talajtakarástól a me­zőgazdasági épületekig, a mű­anyag fóliából készült hajta­tok, melegházak rendszeréig. Ezen a téren eddig világvi­szonylatban is komoly ered1 ményeket értünk el, és a ha­zai műanyagkutatók megbe­csülését látjuk abban, hogy idén nyáron a műanyagok mezőgazdasági alkalma­zásával foglalkozó világ- kongresszust Budapesten rendezik meg. — A műanyagok világszerte tapasztalható rohamos elterje­dése ellenére nálunk, sajnos, nagy lemaradás tapasztalható: hazánkban az egy főre jutó műanyagfogyasztás csak 14— 15 kiló — ami még szocialista relációban is nagyon kevés —, a fejlett tőkésországokban vi­szont már a 60 kilóhoz köze­lít. A cél az, hogy mihass a- rabb elérjük az egy főre szá­mított legalább 23—30 kilós átlagot. rének titka úgy a szocialista, mint a kapitalista termelési viszonyok között az, hogy a legolcsóbb és legkisebb anyagi befektetést igénylő eszköz az emberi, anyagi és műszaki tar­talékok feltárására. A DH elveit a következők­ben összegezhetjük: minden hiba végső soron emberek hi­bája, és így elkerülhető. A munkához való viszony és a munkamorál javítása elenged­hetetlen feltétele a hibátlan tevékenységnek: mindenki tel­jes mértékben felel az általa végzett munka minőségéért; az előírt követelményektől sem­miféle eltérést nem szabad megengedni; mindenkinek gondtjsan ellenőriznie kell sa­ját munkáját, hogy abban ne legyen hiba: a hibátlan mun­kát anyagi és erkölcsi ösztön­zőkkel kell támogatni. Kamatozó befektetés Anélkül, hogy részletes in­doklást adnánk, megállapíthat­juk: a DH-mozgalom a válla­lat egész tevékenységére kifej­tett hatásával elősegíti a ha­tékonyabb gazdálkodást, a meglevő erők és eszközök op­timális felhasználását. A kö­vetkezők. az újabb csatlako­zók esetében már az a meg­állapítás sem érvényes, ame­lyet a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár vezérigazgatója, Baranyi Imre —, a munka­módszer első hazai alkalma­zója — egyik előadásában le­szögezett: „Mint minden új­nál, az első lépések az útkere­sés, a sajátosságr'a való alkal­mazás sok problémát vetett fel. Göröngyös utat tettünk meg a mai napig,” Megállapításának további része viszont tanulságként vonható le: „Ajánlott módsze­rek vannak, de kész receptek nincsenek, mivel a vállalatok­nak saját adottságaikra kell a rendszert kialakítaniuk. A DH az eddig alkalmazott módsze­rek közül a legeredménye­sebbnek mutatkozik.” Dr. Mérő Éva Pl -g / ríj s Négy, égyenként 20 ezer köbmétér térfogatú tartály jt O «adóállomás készül a Barátság II. kőolajvezeték magyarországi sza- C? kaszának egyik legnagyobb létesítményén, a fényeslit­kei fogadóállomáson. Képünkön: a tűzvédelmi védőgát és habvezetékrendszerhez 28 kilomé­ter hosszú csővezetéket fektetnek le. Új kategória; rendkívüli készültség Megjelent az országos árvíz- és belvízvédekezési szabályzat Az Országos Vízügyi Hiva­tal elnökének rendelkezésére kiadták az országos árvíz- és belvízvédeikezési szabályzatot. Az új szabályzat legfontosabb vonása, hogy a szervezettség fokozásá­val növeli a védekezés erőinek azt az időelőnyét, amelyet a veszély bekövet­kezéséig a bajok elhárítá­sára, megelőzésére fordít­hatnak. A szabályzat öt fejezetben tár­gyalja és határozza meg — az UJ GYÁR LENTIBEN Üvegezve, festve szállítják az ablakokat Lakásépítési programunk gyorsítására és kiszolgálására korszerűen gépesített fafeldol­gozó gyárat létesített a csak­nem 100 ezer hektár erdőtől Kántor a nagyvárosban A Zrínyi kiadó 'idei tervei beszállva, életük árán oltal­mazták a szabadságot. Több érdekes újdonsággal jelentkezik 1972-ben is a Zrí­nyi Katonai Kiadó. Az év első felében kerül a könyvesbol­tokba , J. G. Nyelin a „NATO és az atompolitika” című kö­tete. Lantódi Józsefnek „A had­tudományi kutatásról” cím­mel megjelenő könyve úttö- rőjellegű, hazánkban az első kísérlet arra, hogy a hadtudo­mányi kutatásszervezés kér­déseit összefoglalja, és elemez­ze a hadtudományi kutatás helyét, szerepét a tudományos kutatás rendszerében, öve­ges József új könyve: „A fegyverek fizikája.” Nagy érdeklődésre tarthat számot a katonai értelmező szótár. A több mint 200 olda­las összeállítás felöleli a had­ügyben használatos legfonto­sabb fogalmakat és kifejezése­ket. A szótár szerkesztői mint­egy kétezer katonai, illetve katonai vonatkozású szakki­fejezést, fogalmat értelmez­nek, magyaráznak. Madarász Emil halálának 10. évfordulójára adja közre a Zrínyi Kiadó a „Hűség” cí­mű verses eposzt. A költő e kedves műfajában állít emlé­ket a kitartó, odaadó és ren­díthetetlen szovjet katonák­nak, akik a fasizmussal szem­1972, második felében jele­nik meg a tervek szerint a ha­ditechnikai kiskönyvtár-soro­zatban Erdős József „Atom­fegyverek” és Szentesi György „Helikopterek” című könyve,/ a népszerű „Kántor nyomoz” folytatásaként, a „Kántor a nagyvárosban”, Szamos Ru­dolf tollából, valamint J. Meissner lengyel szerző há­rom romantikus kalandregé­nye. övezett Zala megyei Lentiben a Fővárosi Epületasztalosipari és Faipari Vállalat. Februárban már megkezdő­dik a gyár 8000 négyzetméter alapterületű óriás munkacsar­nokában a termelés, amelynek során ebben az évben mintegy 20 ezer köbméter, a Zalai Er­dői és Fafeldolgozó Gazdaság által szállított fűrészárut dol­goznak fel. Az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat 13-ik gyárá­ban nagy mennyiségű parket­tát és lakásajtót állítanak elő. 1972-beh 5000 lakáshoz ele­gendő parkettát és 7400 lakás­hoz elegendő ajtót készítenek. A lenti fafeldolgozó gyár az indulás után folyamatosan fel­készül a házgyári lakásokhoz szükséges ablakok gyártására is. Ezeket már üvegezve és festve szállítják a házgyárak­nak. Okmányok Petőfi családjáról Petőfi Sándor születésének ljözelgő évfordulója alkalmá­ból a Békés megyei állami le­véltárban kutatómunkát foly­tattak. Ennek során több, ed­dig kevéssé ismert, Petőfivel kapcsolatos okmány került elő. Többek között megtalál­ták a nagyváradi főispán 1851- ben kelt levelét, amelyben közli: Nagyváradon Petőfitől származó, Ausztriát gúnyoló verseket terjesztenek, A kör­levél elrendeli a versek el­kobzását és a terjesztők letar­tóztatását. Előkerült a kondo- rosi községi jelentés 1880-ból, amely hírül adja Petőfi István halálát. Petőfi István, aki a szabadságharc leverése után négy évet raboskodott, börtön­ből való szabadulásától halá­láig a Kondoros melletti Geiszt-uradalomban volt gaz­datiszt. Ugyancsak Békés me­gyében, a szarvasi gimnázi­umban tanult 1865—66-ban a költő hányatott életű fia, Pe­tőfi Zoltán. Előkerült gimná­ziumi törzslapja és a jelentés arról, hogy az iskolát önként hagyta el. Több levél Petőfi Zoltán anyagi gondjairól ta­núskodik. eddiginél sokkal részleteseb­ben szélesebb körben — a vé­dekezés irányításának, a fel­készülésnek, a védelem ellátá­sának, a védekezés megszűné­sét követő időszaknak és a sa­ját szervezettel védekező vá­rosoknak a feladatait. Fontos vonatkozása a sza­bályzatnak, hogy növelte a vé­dekezési készültség fokozatai­nak számát. A figyelőszolgá­latot jelentő elsőfokú készült­ség, majd a védekezés meg­kezdését elrendelő másodfokú és a fokozott védekezési fel­adatokra utaló harmadfokú készültség utáni új kategória a rendkívüli készültség. Az országos szabályzattal egyidőben kiadták az ár­víz- és belvízvédelmi kor­mánybiztosi törzs szerve­zeti és működési szabályi zatát is. A védekezés egységének érde­kében a vízügyi igazgatóságok is a kormánybiztosi törzsnek megfelelően alakítják ki saját védekezési törzsüket. Ifi vás nélkül is jöttek Ismét otthon a Virág család A Heves megyei Egerfarmos község, lakossága szép ünnepi ajándékkal kedveskedett az egyik falubeli családnak, Karácsony napján történt, hogy a községben lakó Virág István termelőszövetkezeti traktoros lakásán egy szabály­talanul beépített fagerenda tü­zet okozott a kéményben és ennek következtében az egész tetőszerkezet leégett. A tete­mes anyagi kárt fokozta a két­ségbeesés: mi lesz velük most á tél közepén — három kisko­rú gyerekkel, tető nélkül a fe­jük felett. A szerencsétlenség hallatára karácsony napján és az azt követő napokban — egyetlen hívó szó nélkül — szinte az egész falu megmoz­dult a bajba jutott család gyors segítésére. Az összefogás és az emberi segítőkészség eredményeként néhány nap alatt rendbehoz­ták az épületet és szerdán már birtokba vette felújított laká­sát a Virág család. Hódít a fehér fém Konténer, hordó, öntözőberendezés — alumíniumból A negyedik ötéves terv vé­gére csaknem kétszer annyi alumíniumot dolgoznak fel késztermékké, mint az elmúlt esztendőben. A termelés mennyiségi növekedésével egy időben tovább bővül a fel- használás köre is, s újabb te­rületeken alkalmazzák az ér­tékes fehér fémet. A felhasz­nálás új helyeit, módjait az Alumínium Alkalmazástechni­kai Központ kutatja, vizsgálja. 1971 legnagyobb eredmé­nyének tartják, hogy már a gyakorlatban is beváltak az alumínium panelek, amelyek trapézhullámlemez- ből és műanyag habból ké­szültek. Első lépésként hűtő- házakat, újszerű átmen'eti tör­pe hűtőtárolókat építettek be­lőle. Ebben az évben kezűik meg azokat a kísérleteket, amelyek a jövőben több ezer lakás építésének alapjai le­hetnek. A trapézhullámlemezek kü­lönben a hazai építőipar nagy lehetőségei. Gyártásukat az el­múlt hónapban kezdték mega Magyar Alumíniumipari Tröszt alumíniumszerkezeti üzemében. Tízezer tonna évi kapacitású gépet állítottak be,' amelynek terméke a panelek mellett kiválóan alkalmas Há­zak burkolására, tetőfedésre is: Az új „építőanyag” fel­használható víkendházak épí­téséhez is. A tervek szerint ebben az évben az országos műszaki fejlesztési bizottság finanszí­rozásával 21 új prototípust gyárta­nak alumíniumból külön­böző felhasználási terüle­tekre. Ezek közül a szállítást korsze­rűsítik majd a különböző mé­retű konténerek, amelyek töb­bek között ércek és szenek szállítására is alkalmasak. Ér­dekességnek számítanak az alumínium boroshordók, ame­lyekben az eddigi tapasztala­tok szerint nemcsak szállítha­tó, hanem tárolható is a bor. Újfajta öntözőberendezések lé­tesítésére is alkalmasnak ta­lálták a könnyű fémet. A Ker­tészeti Kutatóintézet és a Sző­lészeti, Borászati Kutatóinté­zet tanácsadásával ebben ad évben többféle öntözőberende­zést készítenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom