Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-18 / 14. szám

A HÉTEN Rómában folytatódnak a brit—máltai megbeszélések A hosszúra nyúlt karácsonyi szünet után héttőn először ült össze a brit alsóház. Douglas­TiSíakoMási hullám fíh&deslsshuss TÜNTETÉSEK GWELOBAN A rhodesiai elszakadás óta legnagyobb rhodesiai tiltako­zási hullám zavarba hozta a kiegyezési „vienetrend” első fázisánál tartó fehér telepes vezéreket és az angol kor­mányt egyaránt. natosít. Hétfőn egész nap állig felfegyverzett rendőrjárőrök cirkáltak Cwelo utcáin, könnygázbombákkal támad­tak a tüntetőkre, s a város fö­lött helikopterek köröztek. Home brit külügyminiszter al­sóházi beszédében kijelentet­te, hogy Málta és Nagy-Bri- tannia között még mindig nagy a véleménykülönbség a támaszpontok kérdésében. Az angol kormány — mondta — folytatja tanácskozásait szö­vetségeseivel annak érdeké­ben, hogy mindkét felet ki­elégítő megoldást lehessen el­érni. Az angol kormány nem kifogásolja, hogy szövetsége­sei pénzügyi hozzájárulást ajánljanak fel a máltai kor­mánynak, ha ezt szükséges­nek tartják a NATO érdeké­ben. A miniszter a továbbiak­ban bejelentette, hogy Mintoff máltai miniszterelnök és Car­rington brit hadügyminiszter e héten Rómában folytatja tárgyalásait. Tüntető afrikaiak a hétfőre virradó éjszakán felgyújtot­tak három, európai tulajdon­ban lévő gépkocsit a Salis- burytól 270 kilométerre délre fekvő Gweloban. Gwelonak, Rhodesia egyik fő ipari centrumának három afrikaiak lakta negyedében hétfőn egész nap folytatódtak a tüntetések. Több ezer afri­kai vonult az utcákra; fajül- dözésellenes jelszavakat kiál­toztak, elítélték a Smith— Douglas—Home féle megálla­podást, és több középületet megtámadtak. Számos nagy­üzem munkásai sztrájkba lép­tek. A múlt héten lan Smith mi­niszterelnök azzal fenyegető­zött, hogy zavargások . esetén „erélyes intézkedéseket” foga­Podgornij Törökországba látogat Törökország és a Szov­jetunió kapcsolatai a köl­csönös megértés alapján fejlődnek, amelyhez további hozzájárulás lesz Nyikolaj Podgornij szovjet államfő áp­rilisi hivatalos törökországi látogatása — jelentette ki va­sárnap Haluk Bayülken török külügyminiszter XVI. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Mladenov ma érkezik Moszkvába Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Petr Mla­denov bolgár külügyminiszter kedden a szovjet fővárosba ér­kezik. EREDMÉNYES EGYUTTMUKODES 169 millió forint értékű irodagép Emelkedtek a fizetések Javul a szervizek munkája Kormányválság Itáliában '(ka 80 FH.I.En 1972. JANUÄR 18., KEDD Leone megkezdte tárgyalásait Giovanni Leone, az Olasz Köztársaság elnöke hétfőn reg­gel megkezdte tárgyalásait a különböző politikai pártok képviselőivel. A koalíciós pártok vezetői­nek a kormány lemondását mégelőző csúcsértekezletén Colombo egyaránt elutasította a jobboldali fordulat és a na­gyobb arányú balra nyitás le­hetőségét. Megfigyelők szerint Leone elsőnek Colombót bízza meg kormányalakítással, s csak akkor fordul más politi­kusokhoz, ha Colombo kísérle­te kudarcot vall. Az olasz kulturális élet több mint 600 képviselője fon­tos kezdeményezést tett: felhí­vást írt alá, amelyben figyel­mezteti Olaszországot a jobb­oldali fordulat veszélyére. (Kommentárunk a 2. olda­lon.) Verbó Zoltán, az Irodagép- technikai Vállalat nagykőrösi üzemének vezetője örömmel újságolja, hogy a tavalyi évet sík eresen zárták: szolgáltatá­si árbevételi tervüket 110 szá­zalékra teljesítették, a gyár­tási, kooperációs munka a gazdasági mutatóknak megfe­lelően alakult. 1971-ben 169 millió forint­nyi értéket produkáltak, egy évvel korábban 29 nap­Mínusz 30 fok Lengyelországban llevetésre indult a |égtörd flotta Három-négyhetes tartalék szénből és szénhidrogénekből A hírügynökségek jelentése szerint szinte egész Európát hatalmába kerítette a téL Lengyelországban az ország keleti vajdaságaiban a mínusz 25—30 fokos hideg nehézsé­geket okoz a vasúti és a távol­sági autóbuszforgalomban. A fagy sok helyütt vasúti síntö- léseket okozott. Hamburgnál a Mitteleand-csatornát tíz cen­timéteres jégréteg fedi. A dán partok közelében a hatalmas vihar következ­tében két hajó elsüllyedt. A katasztrófának össze­sen 13 ember esett áldo­zatul. Portugálián több mint száz kilométeres sebességű szélvi­har söpört végig, Velencében több órás hóvihar tombolt. A milánói repülőtéren szünetei a forgalom. Hó borítja Spa­nyolországot s fővárosát, Mad­ridét is. A már napok óta tartó szá­raz hideg hatására a Dunát a Rába torkolatától az ország­határig 20—30 százalékban zajló jég fedi. Kisebb-nagyobb megszakítással áll a jég a Du­na mellékfolyóin, a Rábán, az Ipolyon és a Sión is. A Dráva vízfelületének 20—30 százalé­kát fedi jég. j ' Hasonlóan télies a képe a Tiszának: Tiszalöktől északkeletre a szovjet ha­tárig mintegy 200 kilomé­teres szakaszon már áll a jég. Az előrejelzések szerint a következő egy-két napon be­lül erősödik a fagyás mértéke valamennyi folyón, s várható, hogy a Duna alsó szakaszán Is megáll a jég. A Folyamszabá­lyozó és Kavicskotró Vállalat angyalföldi kikötőjéből az Or­szágos Vízügyi Hivatal utasí­tására útnak indultak állomás­helyeikre a FOKA jégtörő flotta egységei, hogy hozzá­kezdhessenek a jégtöréshez. Az idén az OVH árvízvé­delmi és belvízvédelmi ké­szenléti szervezetének irá­nyításával 10 jégtörő hajó dolgozik a Dunán. A jugoszláv vízügyi szervekkel történt megállapodás értelmé­ben négy magyar jégtörő segí­ti a zajló jég leúsztatását a Dráva torkolatáig terjedő kö­zös érdekű jugoszláv Duna- szakaszon. A vízügyi igazgató­ságok egyébként már minde­nütt befejezték az árvízvédel­mi vonalak felülvizsgálatát is. Nem okoz zavart az ener­giaellátásban a rendkívül hi­deg időjárás — tájékoztatták az MTI munkatársát az or­szágos energiagazdálkodási ha­tóság vezetői. A termelőüze­mek és a kereskedelem meg­felelő mennyiségű tartalékkal rendelkezik, amely csúcsigény esetén is pótlás nélkül három-négy hétig biztonságos ellátásról tud­na gondoskodni. A fogyasztás növekedésében azonban máris megmutatko­zik a hideg. Gázból a kapaci­tás 13 millió köbméter napon­ta. Zavartalan a villamosener- gia-ellátás is, noha a rendkí­vül hideg hétfői napon a Ga­garin Hőerőmű csökkentette energiaszolgáltatását kisebb javítási munkálatok miatt. Gyors intézkedéssel az osztrák—magyar energia­csere-megállapodás alap­ján ezen a napon 70 me­gawatt villamos energiát kaptunk cserébe. Bár az ellátás problémamen­tes, a rendkívüli hideg sok gondot okoz a villamosveze­tékek karbantartóinak, akik a szabadban dolgoznak. Részük­re a tröszt speciális védőöltö­zetet adott. Keleten is időnként meg­növekvő felhőzet, elsősorban nyugaton szórványos havazás­sal. Mérsékelt, időnként élénk keleti, délkeleti szél. Hideg marad az idő. Nyugaton egy­két helyen kisebb hófúvás is lehet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 4 —mínusz 9 fok között. Távolabbi kilátások pénte­kig: borult idő, sokfelé hava­zás, hófúvás. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz 6—mínusz 12 fok között, leg­magasabb nappali hőmérsékle­tek: mínusz 1—mínusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalé­kán várható. ruak megfelelő nyereségrésze­sedést oszthattak ki, most is ekkora összegre számítanak, Tavaly 1100 Olivetti-Duplex kiskönyvelőgépet, 12 700 OH- vetti-Quanta villamos össze- adót, 5500 Calkorex kézi szor- zógópet készítettek. Termelé­sük nagy részét tehát meg­határozta az Olivetti-kooperá- ció. Az együttműködés bevált, az olasz cég elégedett, hogy Nagykőrösön hat hó-nap beta­nulás, felkészülés után ugyan­olyan minőségű termékeket állítanak elő, mint a nyugati gyárakban, évtizedes tapasz­talattal. Mivel saját terméke­ik szervizelését maguk vég­zik, a gyártási problémákról gyors jelzéseket kapnak. E jelzések biztatóak, például: az Ol ivet ti -Qu a ntából 25 ezer gép van az országban, a nagykőrö­si szervizterületen — ez több megyét foglal magába — kb. 10 ezer villamos összeadóval dolgoznak, s havonta a szervizállomá­sokra mindössze 3—4 gép érkezik, s ezek is legtöbbször kezelé­si, karbantartási hibák miatt romlottak el. A termelékenység tavaly 6 százalékkal javult, ezt első­sorban a meglevő létszám ész­szerű kihasználásává! érték el. Munkaerőgondjuk nem volt, az idén s-em lesz, lét­számnövelést nem terveznek — tavaly a 2,5 százalékos bér- fejlesztéssel szemben 5 száza­lékosat hajtottak végre, s így Nagykőrösön a havi át­lagbér 1740 forintról 1997- re ugrott. Idén a gyártási, kooperációs terv a múlt évihez hasonlóan alakul. A szervizek tervfel­adata fokozódik, hárommillió forinttal nagyobb árbevételt szeretnének elérni, vagyis ösz- szesen 13 milliót. Ehhez job­ban, körültekintőbben kell dolgozniuk. Idén beruházást nem valósítanak meg, de ez nem jelenti, hogy a műszaki fejlesztést befagyasztanák. F. P. Fehér világ a hegyekben. Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé­gének elnöke és Dzsemal Bi- jedics, a Szövetségi Végrehaj­tó Tanács elnöke táviratban fejezte ki köszönetét Kádár Jánosnak, az MSZMP KB el­ső titkárának, Losonczi Pál­nak, az Elnöki Tanács elnöké­nek és Fock Jenőnek, a kor­mány elnökének a jugoszláv nemzeti ünnep alkalmából hozzájuk intézett jókívánságo­kért. Iosif Banc, a Román Szocia­lista Köztársaság Miniszterta­nácsának elnökhelyettese, aki január 13 és 15 között Vályi Péter miniszterelnök-helyet­tessel a két ország gazdasági kapcsolatát érintő kérdésekről tárgyalt, vasárnap elutazott Budapestről. Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettese hétfőn Moszkvába utazott, ahol a KGST Végrehajtó Bizottságá­nak soron következő üléssza­kán vesz részt. Dr. Szekér Gyula nehézipa­ri miniszter vezetésével hét­főn küldöttség utazott a Szovjetunióba, a Magyar— Szovjet Vegyipari Műszaki- Tudományos Együttműködési Munkabizottság VII. üléssza­kára. Stefan Chochol, a Szlovák Szocialista Köztársaság okta­tásügyi minisztere — Iiku Pál művelődésügyi miniszter meg­hívására — hétfőn, küldöttség élén, Budapestre érkezett Milis Hrusovsky elnök ve­zetésével hétfőn Budapestre érkezett a Csehszlovák Anti­fasiszta Harcosok Szövetségé­nek (SPDB) küldöttsége. A delegáció tárgyalásokat foly­tat a Magyar Partizán Szö­vetség vezetőivel. Megalakult az új kormány Egyiptomban Szadat elnök kezet fog az új miniszterelnökkel, Szidkivel. Az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága vasárnap egyhangúan jóváhagyta Szadat elnök jelölését, amelynek ér­telmében Aziz Szidki lett az Egyiptomi Arab Köztársaság új miniszterelnöke. Szidki közvetlenül kinevezése után megkezdte tárgyalásait a kor­mány megalakítására. Ugyanezen az ASZÚ KB- ülésen a központi bizottság el­ső titkárának Szajed Maréi miniszterelnök-helyettest, föld­művelésügyi minisztert nevez­ték ki. Az eddigi első titkár, Mohammed Abdel Szalam el- Zajjat az új kormányban tölt majd be fontos pozíciót. Anvar Szadat köztársasági elnök vasárnap rendeletet adott ki és ebben Mahmud Favzl volt miniszterelnököt a köztársaság alelnökévé nevez­te ki. Kairói értesülések szerint a korábbi négy helyett öt mi­niszterelnök-helyettes kap he­lyet az új kormányban: Feltűnő változás, hogy hi­ányzik a miniszterelnök-he­lyettesek és a miniszterek név­sorából Mahmud Riad volt miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, aki több egy­mást követő kormányban töl­tötte be a külügyminiszteri tisztet. Az Al Ahram értesü­lése szerint valószínű, hogy Riad az elnök külpolitikai ta­nácsadója lesz, s Mahmud Favzival és Hafez Iszmail nemzetbiztonsági tanácsadó­val együtt fontos szerepet ját­szik majd. Az új külügyminiszter dr. Murad Ghaleb, aki az előző kormányban külügyi állammi­niszterként vett részt, s aki ezt megelőzően tíz éven át az EAK moszkvai nagykövete volt. Figyelemre méltó, hogy két ismert marxisba politikus is szerepel az új kormány név­sorában. Az egyik dr. Iszmail Szabri Abdalla tervezésügyi államminiszter, aki a koráb­bi kormányban tervezésügyi miniszterhelyettesként műkö­dött, a másik pedig dr. Fuad Murszi közellátási miniszter, aki mostanáig az ASZÚ főtit­kárság tagja, a nemzeti akció­program-bizottság elnöke volt. Lapzártakor érkezett: Szadat egyiptomi elnök hét­főn este elnöki dekrétumban jelentette be az új kormány megalakulását. Miniszterelnök: Aziz Szidki, miniszterelnök­helyettes: Mohamed Abdel Kader Hatem, kulturális és tá­jékoztatásügyi miniszter: Mo­hamed Abdel Szalem el-Zajjat, belügyminiszter: Mamduh Sza­lem, hadügy- és hadiipari mi­niszter: Mohamed Ahmed Szadek tábornok, külügymi­niszter: Murad Ghaleb,

Next

/
Oldalképek
Tartalom