Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA-A CEGLÉDI JÁRÁS XVI. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1973. JANUÄR 16., VASÁRNAP Vimola Károly, a tsz-szövetség titkára tájékoztatta a küldötteket. Foto: Apáti-Tóth Sándor A iszszövetség közgyűlésén A tavalyi eredményekről tárgyaltak Kölcsönös támogatási alap létesül Az elmúlt évi munkáról a napokban adott számot kül­döttgyűlésen a Dél-Pest me­gyei Termelőszövetkezetek Te­rületi Szövetsége. Az eredmé­nyekről és az idei évre kitű­zött célokról Vimola Károly, a szövetség titkára számolt be a ceglédi, monori, nagykátai já­rás, valamint Cegléd és Nagy­kőrös termelőszövetkezeti ve­zetőinek. A beszámoló hangsúlyozta, hogy i a szövetség egyik alapvető f feladata a tagszövetkezetek érdekeinek képviselete. Az elmúlt év folyamán hat el­nökségi ülés közül négyet egy- egy termelőszövetkezetben tar­tottak meg, ahol több fontos időszerű kérdést megvitattak. A szakbizottságok működése már kevésbé volt eredményes, csak a termelésfejlesztéssel foglalkozó szakbizottság érde­mel elismerést. Ez az észlelet felveti annak a szükségességét, hogy a jövőben új alapokra helyezzék ezeket a bizottságo­kat. A függetlenített apparátus nem tudott minden feladatot maradéktalanul megvalósítani. • Ennek részbeni objektív okai voltak. - e ynlsj-u .■ A laboratórium jó munká- ■| ját igazolja, hogy három Sj esztendő alatt százhúszezer holdnyi területen végeztek talajvizsgálatokat. Takarmányvizsgálalokkal is | foglalkoznak. Szaktanácsokkal 'látják el a gazdaságokat. A szántóföldi kísérletekbe szíve­sen bekapcsolódnak, és ez a i tevékenységük is eredménnyel jár. A szövetség feladatának te­kinti a szakmai továbbképzés megszervezését. Szervezett ta­pasztalatcseréket, tanulmány- utakat a múlt évben is. Romá­niában, Bulgáriában, Csehszlo­vákiában, Ausztriában, Hollan­diában és Franciaországban jártak a környékbeli agrár- szakemberek. A termelőszö­vetkezetek brigádvezetői to­vábbképzésen, a könyvelők ta­pasztalatcserén vettek részt. A gabona átadásánál a szö­vetség szakembere látta el a gazdaságok érdekképviseletét, mint ahogy a BOV kecskemé­ti telepén is van megbízottuk. A pincegazdasággal kialakított együttműködés alapján, Tápió- szele és Nyársapát körzetében sikerrel megoldották a must és a bor kedvező értékesítését. Haszonnal járt a közgazda- sági és revíziós csoport tevé­kenysége is. Egyre több termelőszövet­kezet ismeri fel az ellenőr­zések jelentőségét. Mind több helyen tapasztalják, az jár jól, aki minél előbb igényli a tsz-ben elvégzendő belső vizsgálatokat, hiszen a bajokat így lehet megelőzni. Az üzemi belső ellenőrzéseket felkérés alapján végzik el a szövetség szakértői. Az elmúlt időszakban tizenhat célvizsgá­latot tartottak. Az 1971-es gazdasági évben a termésátlagok jelentősen ja­vultak a tagszövetkezetekben, de az emelkedés ellenére sem érték még el az országos szintet, ha a gazdaságok átla­gos eredményeit tekintjük. A termelésfej lesztés éppen ezért nagyon fontos: jobb, célsze­rűbb, jövedelmezőbb gazdál­kodásra kell törekedni. A ter­melékenység növelése a cél. A termelésfejlesztés abból az alapelvből indul ki, hogy nem minden rossz, ami régi, s nem feltétlenül fontos mindenütt az új eljárást, új technológiát be­vezetni. A komplex termelési szemlélet kialakítása a döntő. A termelési szaktanácsadást ennek szellemében kell haté­konyabbá tenni. Az elnökség javaslataként a TOT ajánlására, Vimola Ká­roly felhívta a küldöttek fi­gyelmét egy hasznosnak ígér­kező kezdeményezés pártolásá­ra. Ismertette azokat az elő­nyöket, amelyek a kölcsö­nös támogatási alapból adódnak. Javasolta, a küldöttgyűlés hoz­zon határozatot annak meg­szervezésére. A tsz-szövetség titkára befe­jezésül a termelőszövetkezetek soron következő második kongresszusának előkészületeit ismertette. Elmondotta, hogy a termelőszövetkezetekben a zár- számadási közgyűléseken két- két küldöttet választ a tagság, akik a március 14-i területi küldöttértekezleten képviselik gazdaságukat. A kongresszu­son tizenkét küldött vesz részt, közülük kettőt a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsa tagjává választanak. A titkári beszámoló után az elmúlt évi pénzügyi gazdálko­dásról és az idei év költség- vetéséről hangzott el előter­jesztés. A jelenlevők meghall­gatták az ellenőrző bizottság elnökének jelentését, majd so­kan bekapcsolódtak a napi­rendi pontok fölött nyitott vi­tába. T. T. Fehér köpeny és egyenruha A munkásőrség orvosa Kitüntetve a haza szolgálatáért A kórlapon adatok, vizsgálati eredmények, latin nyelvű kifejezések. Kórház. Fehér köpenyes sürgés-forgás, siető kis- nővérek. Betegszobák, műtők, laboratóriumok, ügyeletes or­vosok szobái. — Doktor úr, ugye, meggyógyulok? Megnyugtató, csendes válasz ad bátorítást. A dicséreti lapon bejegyzések: két alkalommal zászlóalj­parancsnoki dicséret, 1971. április 4-én: a Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozata. Fegyveres őr a bejáratnál, egyen­ruhások, jelentés, a falon térkép. A munkásőrség ceglédi zászlóaljának parancsnoksága. Sápi Lajos alezredes, zászló­alj parancsnok: — Szerény, egyszerű ember, feladatát mindig legjobb tudá­sa szerint ellátja. A munkás­őrök szeretik, becsülik. Évek óta itt van közöttük minden gyakorlaton, eligazításon, ün­nepségen. Olyan ember, akire lehet számítani. Dr. Mohos György, a ceglédi kórház fiatal belgyógyász szakorvosa. így beszél magá­ról: — Hét éve végeztem el az egyetemet. Két éve tettem le a szakvizsgát. Kezdettől a bel­gyógyászati osztályon dolgo­zom, dr. Bálint István főorvos mellett. 1967 óta vagyok mun­kásőr. A zászlóalj vezető orvos helyettese vagyok. Kezdetben én voltam a zászlóalj egyetlen orvosa, de egy évvel később utánam jöttek a többiek is, mindnyájan fiatalok: dr. Ta­kács Tibor sebész-urológus fő­orvos, aki a zászlóaljvezető orvos, dr. Gyáni Lajos, dr. Petrik András és dr. Pusztai Géza, mindannyian szakorvo­sok. Ritkaság az orvosilag ilyen jól ellátott zászlóalj. Mindannyian szívesen látjuk el teendőinket, mert nagysze­rű a kolektív szellem, az irá­nyítás. — Feladatom az egészség- ügyi szakasz kiképzése és a szakmai irányítás. Mi látjuk el, orvosok, a lövészetek, a gya­korlatok. egészségügyi biztosí­tását. Például az éleslövésze­ten elengedhetetlenül fontos az orvos jelenléte. (Szerencsére, súlyosabb sérülés eddig nem történt.) Ránk tartozik az egész zászlóalj állományának alap­vető egészségügyi kiképzése. Az elsősegélynyújtásban, a vérzések csillapításában, a tö­rések rögzítésében, az elvtársi­Megint a garázdák! Táncmulatságból cifra mulatság Garázdaság miatt került bíróság elé három testvér. Kö­zülük kettő még fiatalkorú, a harmadik 21 éves. Mind a három fiatalember büntetlen előéletű. Egyikük segédmun­kás, a másik kettő kisegítő családtag. A testvérek augusztusban táncmulatságon vettek részt J ászkara jenőn. A szünetben a táncolok betódultak a kis söntéshelyiségbe. A tüleke­désben valakit a fiatalkorú J. Z-hoz nyomtak. A három testvér közül kettő lefogta, egy pedig kétszer arculütötte az illetőt, aki pedig nem is tolakodott. A csetepatét az egyik ren­dező észrevette és a testvére­ket kiutasította a teremből. Valaki megjegyezte: nem szép dolog, ha hárman támadnak egyre. Kár volt szólnia, mert a három fiú erre öt kezdte üt­legelni. Még egy jelenlévő merészkedett megjegyzést ten­ni, hogy ez nem szép dolog, de ő megúszta azzal, hogy egy székre lökték. Az eset után ugyan felkeresték a második bántalmazottat, és elnézését kértek tőle, de ez mit sem segített a történteken. A garázdaságot részben be­ismerték a testvérek. A bíró­ság, a rendelkezésére álló ada­tok és a tanúvallomások alap­ján, J. József és egyik testvé­re bűnösségét megállapította. A fiatalkorú J. Z. bűnössége ugyan nem bizonyosodott be, de tény, hogy a garázdaságot hárman, együtt követték el. Enyhítő körülmény a megbá­násuk, a bocsánatkérésük. Az ítélet pedig: J. József részére hathavi, J. L-nek öthónapi, 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtön. J. Z. ügyében egyévre elhalasztották a határozatho­zatalt: próbára bocsátják. A garázda testvéreket kötelezték a bűnügyi költségek megfize­tésére is. bajtársi segítségnyújtásban mindenkinek jártasnak kell lennie. — Havonta tíz-tizenkét al­kalommal éjszakai ügyeletes vagyok a kórházban. A tavaszi és az őszi időszakban, a szom­batokon, vasárnapokon, 24—48 órás munkásőri szolgálatokon veszek részt. Igaz, ez csak ál­dozatvállalással megy, hiszen a ritka szabadnapokról kell le­mondanom. Két kislányommal, feleségemmel egyébként is ke­vés időt tölthetek otthon, mert esténként a sportorvosi teen­dőket is én látom el a rendelő- intézetben. — Szeretném továbbra is jól ellátni feladatomat a munkás­őrségben. T. T. A Kossuth Tsz-ben „Házi gyártmányú" betonelemből építenek A ceglédi Kossuth Termelő- szövetkezet területén csak a határ csendes. Bent, a köz­pontban, annál élénkebb a jö­vés-menés. Az irodákban a tsz-akadémia előkészületein, tervein dolgoznak. Zárszáma­dás után, február közepén in­dul a tanfolyam. Jelenleg a tűz- és balesetvédelmi oktatás folyik. Az akadémia megkez­dése előtt még a traktorosok népesítik majd be a helyisé­get: a már vezetői engedél­lyel rendelkező traktorosokat képezik tovább és a leendő traktorosokat oktatják. A tsz építőbrigádja sem tétlenkedik, ők az épületek belső tatarozá­sán munkálkodnak. Az egyik brigád meg „házilag készít" betonelemeket, amelyeket majd a tavasszal kezdődő ki­sebb építkezésekhez használ­nak fel. Nem elhagyatott a kertészet környéke sem. Folyik a me­legágyak előkészítése. E me­legágyakból majd a helyi és a fővárosban lévő két elárusító­helyet látják el primőr zöld­séggel, fejessalátával, retek­kel. A juhászat hodályából ed­dig 500 bárányt értékesítettek, húsvétig még ennél is több lát napvilágot. Már megvan a he­lyük. Az exporton kívül jut belőlük a hazai ellátásra is. A savanyító üzemben ha­talmas hordókban káposzta, paprika várja a szállítást. Egy szezonban 25—30 vagen sava­nyított áru kerül innen a fő­városi standokra és a helyi el­árusítókhoz. Képviselői fogadóóra Dr. Mondok Pál, Cegléd országgyűlési képviselője, a Pest megyei Tanács elnöke, nem szerdán, mint korábban közöltük, hanem január 20-án, csütörtökön tart fogadóórát, délelőtt 9-től 12 óráig, a vá­rosháza I. emeleti 7. számú szobájában. ASZTALITENISZ Szteiszkál és Bodrogi „mesterhármasa" Cegléden, a sportcsarnokban rendezték meg Cegléd járás egyéni és páros bajnokságát felnőtt, ifjúsági és serdülő korosztályokban. Az erőviszo­nyok az elmúlt évihez képest nem változtak: a nők között az abonyiak, a férfiak között a Ceglédi VSE versenyzői sze­repeltek a legjobban. Megle­petések is akadtak: Ahony „üdvöskéje”, Szteiszkál, há­rom számban az első helyen végzett, s valamennyi számban helyezést szerzett. A női egyé­ni döntőn Diószegi ellen győ­zött, s vegyes párosban Bod­rogi (CVSÉ) oldalán is első lett: neves párokat előztek meg. Farkas férfi egyéniben és párosban is aranyérmet szer­zett, viszont G. Biró egyéni­ben nem szerzett helyezést. A győztesek és helyezettek to­vábbjutottak a megyei baj­nokságra. Eredmények: Férfi felnőtt: 1. Farkas (CVSE), 2. Kudelich II. Férfi páros: 1. Ger­gye — G. Biró, 2. Kudelich II — Bodrogi, 3. Gergye — Ku­delich I (mind CVSE). Női felnőtt: 1. Szteiszkál, 2 Diószegi, 3. Koczka és Tamasi (mind Abony). Női páros: 1. Tamasi—Dió­szegi (Abony), 2. Tóth K.— Tóth É. (CVSE). Felnőtt vegyes páros: 1. Bodrogi—Szteiszkál (CVSE, Abony), 2. G. Biró—Tóth É. (CVSE), 3. Farkas—Tóth K. (CVSE). Az ifjúsági számok győzte­sei: fiú: Bodrogi (CVSE). Leány: Tamasi (Abony). Ve­gyes páros: Bodrogi—Tóth E. (CVSE). A serdülőszámok győztesei: fiú: Szabó Tibor (Nagykőrös). Leány: Szteiszkál (Abony). CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Ház közületnek is 240 m3 alapterület, nagy portával, jó állapotban két részben is eladó. Hízó eladó, Kertész utca 7. szám alatt. HIRDESSEN A CEGLÉDI HÍRLAPBAN I Eladó Arany utca 8/a. számú ház, beköltöz­hetően ______________ Be járónőt felvesz Prohászka. Alkot­mány utca 3. Január 17-től 30-ig „FEHÉR HETEK" A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT MÉTERÁRU-SZAKÜZ LÉTÉBEN Cegléd, Kossuth Laj’os u. 1. Kész ágyneműgarniiúrák, agynemű- és lepedővásznak nagy választékban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom