Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
1972. JANUAR 16., VASÄRNAP ™&Orlap 9 Pest megyei alkotások Monor madarai Most nem a monori erdő szorgalmas éneklőiről beszélek, hanem azokról a vasba és kerámialapokra hívott madarakról, melyek a József Attila Gimnázium körzetébe települtek, —> s nem szűnő dallamuk forma és szín. Bieber Károly kovácsművész az épület homlokzatára hívta őket, vasvirágok között figyeli független röptéjüket. Ősi törvény — szerelem tüze Rajtja őket egymáshoz az acélból kalapált négyzetes térben. Atomszerkezet, földgömb, lombik, görög oszlopok között szállnak fokozódó lendülettel, velük bizonyítja alkotójuk, hogy a költészet vasban is megvalósulhat Megindító az eszközökben megnyilvánuló sallangtalan takarékosság, a művészi energiák nagyvonalúan pontos beosztása, mely gazdagság jele, olyan ember sajátja, aki uralja műfaját Ezért indokolt korrigálni szerénységét; dekorációnak nevezni azt a rácsos vaskompozíciót, mely minősége révén áttöri az iparművészet határait, — s a díszítő elemek gondolatokat ébresztenek, mint egy klasszikus zeneszám vagy költemény. A kinti vasmadarak az aulában galambokká alakulnak, — alkotójuk Kiss Roóz Ilona. A kitűnő kerámikus számolt az előzményekkel, azzal, hogy a galamb évezrede már a nyugalom, a harmónia, a béke vágy jelképe kultúránkban. Kiss Roóz Hona két dologban lép előre a hagyományok alapján; egyrészt a színes háttérrel ég-föld-tavasz környezetüket is megjelöli, életük tér-idő otthonát, másrészt e függőleges csoportosítás a három galamb egységes anatómiáját ábrázolja. Monor madarai gondozzák az ifjúság lelkűiét, vasmadarak fogadják reggel a diákokat, este galambok búcsúztatják, -s e műalkotásokkal megközelített harmónia folytatódik a fák között, ■ ahol a sétálók így és ezért hallják szebbnek az igazi madarak igazi énekét. Losonci Miklós KEREKES IMRE: Rossz széria A z asszony rálépett egy* le- vélre, és azon tűnődött, tulajdonképpen nem jobb lett volna otthon maradnia. Megnézhette volna a tv-t, az előző esti filmet ismételték. Az idő jobbnak ígérkezett a filmnél, valahonnan a házak mögül már betörni készült a n^ár, kiskosztümöd idő volt, a tavaszi kosztümöt langyos szelek bélelték. A megtaposott levélen tűnődött még egy pillanatig, aztán azon, hogy az utca sarkán, a téren, jobbra vagy balra forduljon. — Szevasz — mondta a nő, aki kilépett a Közértből; karján a kosárral, még úgy, ahogy az önkiszolgáló pénztárosa beledobálta az árut. — Szia — mondta az asz- szony, megütötte szemüvegét, hogy feljebb csússzon az orrán. A közértes éppen kilépett az üzletből, magas, húsos ember volt, a hentes és boxoló keveréke, fél kézzel a halom tetejére dobott egy ládát, akkorát huppant, mint egy teherautó. Áz asszony szeme odavillant, a két nő pedig kosárral a karján kiállt a járdaszélre, hogy utat hagyjanak a jövő-menőknek. Kinn az út közepén egy motorosrendőr bajlódott a forgalommal, valaki megint nem ismerte az előnyszabályt. — Sápadt vagy — mondta a nő —, gyere át hozzánk, az erkélyre süt a nap. Az asszony legyintett, nem sokat törődött a nappal, a lábát kissé kifele forduló bokákkal, férfiasán vetette meg. Izmain megfeszült a harisnya és fényt kapott, valamikor evezett. A kosaras nő jól ívelt szemöldöke halványan megrándult és fölötte a ráncok végighullámoztak a homlokán. — Valami baj van? — kérdezte a kosaras nő. — Nincs semmi — mondta az asszony, röviden és zárkózottam — Az utóbbi időben elkerülsz. — Dehogy kerüllek — mondta az asszony —, hát azt hiszed, van időm. — Mikor találkoztál vele? — Hagyd el — mondta az asszony —, elegem volt az egészből. A közértes átkiabált a rendőrnek, de nem lehetett halla— Hát ebben a zűrzavarban! — mondta a torzonborz nehez- telően. Még ő volt megsértve! Gondoltam, kis hideg vizet engeHek a fejemre. Kisurrantam az előszobába, lenyomtam a fürdőszoba kilincsét. — Hányszor mondjam, hogy foglalt — üvöltött valaki benn, £ egyúttal egy kemény tárgyat hozzávágott az ajtóhoz. — A dörömböző anyátokba! — mondta a fogas álatt a paraszt, és a fal felé fordult. Sebaj, a konyhában is van vízcsap. De nemcsak vízcsap volt Egy úr is. Az asztalnál ült kalapban, piros sálban, gomblyukában egy rózsa. Az asztalon nyolc borosüveg és két pohár. Felugrott, összecsapta a bokáját. — Benedek ,— mondta, és meghajolt Kicsit imbolyogva. — A maga feleségei alszanak az ágyamban — mondtam némi Szemrehányással. — Azok — bólintott lemondóan. — De én ezt nem csinálom tovább. Elválok. A pohárszékhez botorkált, elővette a harmadik poharat Mindhármat teletöltötte, az egyiket felém csúsztatta az asztalon. — Proszit! Egészségedre! Ez két pohárból fog inni. De nem, elüvöltötte magát: — Géza! Egy szutykos kéz nyúlt ki az asztal alól, Benedek belenyomta a poharat. — Ha még egyszer azt mered mondani, hogy. Géza, szétverem a pofádat — mondta a szutykos kéz gazdája. Néhány gluggyanás, és nyújtotta vissza az üres poharat. — Mondtam, hogy vöröset adjál! — Ez ki? — kérdeztem. — Valami Géza — legyintett Benedek. Az asztal dühödten megmozdult, kinyúlt egy láb, találomra belecsápolt a levegőbe. — Géza a jó nagynénikéd, nem én. Benedek felhúzta a szemöldökét, szigorúan benézett az asztal alá. — A fenébe is, nyughass már — s kis szünet után undorral hozzátette: — Géza. Reménytelen ügynek látszott. Óvatosan kihátráltam, s neheztelés ébredt bennem. Hova hozott ez a vén uzsorás? ötszáz albérlő közé ötszázegyediknek? Hogy az öregek szobájába jussak, végig kellett mennem a folyosón. Nem keltettem különösebb feltűnést, mert a fürdőszobaajtót két elegáns úr verte. — Gyere már ki! Ennyi idő alatt egy víziló is kiázott volna — üvöltötte egyikük. A paraszt hosszasan káromkodott. Na majd, adok én az öregnek! Méghogy Piroska néném boldog lesz! A szobában megdöbbentő látvány fogadott. ni, hogy mit, zúgtak a motorok. Aztán intett neki, jöjjön át hozzá, valamit akar mondani. A rendőr visszaintett olyan mozdulattal, mintha a forgalmat a Közértbe akarná terelni. — Szakítottál? — Valahogy úgy, nem egészen ... — Rendes fickó pedig. —■ Nem vesz komolyan. Legutóbb például arról beszélt, hány barátnőjéből tudna egy tökéleteset összehozni. — Bolond. — Ö is ezt mondja. De egyáltalán nem érdekel mit mond, és őt sem érdekli, mit mondok én. — Valamit mondtál neki. — Persze, hogy mondtam. Mikor nem mond az ember valamit? És kinek mondja el, ha nem egy orvosnak. Esküszöm, nem is olyan mint egy orvos. Vannak emberek, akik megrekednek valahol a húszas éveik közepén, aztán se a természetük, se a szokásuk nem mozdul az istennek se... A rendőr a motort a két asszony mögé állította, elment előttük, és alaposan megnézte a szemüvegest. Az tetszett jobban. — örülj, hogy ilyen maradt — mondta a nő — jobb ha az embernek van egy negyvenes barátja, aki fiatalos, mint egy koravén anyagbeszerző, vagy mit tudom én... — Rossz szériában vagyok — mondta az asszony. — Van ez így. — Van, persze... — hagyta rá —, majd elmúlik. Hogy van a férjed? — Kösz... — az asszony mélyen hallgatott. —T- Ne mondd! Kitől tudtad meg? — Tőle Az más — mondta a nő és a kosarat átrakta a másik karjára, mert ilyenkor húzni kezd a kosár. — Ha már tőle tudod, az más. Ügy látszik, komoly az ügy. ' — Az. Egészen komoly. — És hol a nő? — A KERAVILL-ban. — Ahá... — mondta és a kosárba nézett. — Mit csinál ott? Takarítónő? — Hanglemezt árul, meg mit tudom én... — Nem is tagadta? — Megmondta a nő nevét — folytatta az asszony — le is írta, hogy néz ki, alacsony, vörös, nappal is enyhén kékre festi a szemhéját és valami fekete klipszet hord a fülében. Képzelheted milyen lehet. — Láttad? — Dehogy láttam .— mondta az asszony. — Csak nem képzeled? — Menj oda, ne izgasd magad, és nézd meg jól. Megnyugtató. Hidd el ez megnyugtató ... — Ugyan! Amikor kiderült a disznóság, hívom őt telefonon. Ö mégis orvos, kinek mondja el az ember, ha nem egy orvosnak. — Így van — mondta a nő — a helyedben én is ezt tettem volna. — Leadom neki az esetet, elmondom röviden, meghallgat, és érzem rajta, hogy valamin gondolkozik. A rendőr a két nőt figyelte. A közértes magyarázott, a két nőről mondhatott valamit. A rendőrnek nagyon tetszett a szemüveges. — Jó, jó... — mondta a kosaras nő — gondolkoznia csak szabad. — Nem sokáig gondolkozott. Aztán egyszer csak azt mondja: tulajdonképpen nevetnem kellene... inkább nevetnem, mint gondolkoznom. Ha már ez a helyzet... ismerem ezt a nőt... Időnként én is eljárok vele. — Ügy — mondta a kosaras nő és megszorította a kosár fülét. Észrevette, hogy a rendőr nem őt nézi, egy mozdulattal hátranyúlt és kon- tyát feltolta a feje búbjára. — Mondom, hogy rossz szériában vagyok — ismételte az asszony. Rágyújtott és egy előkelő mozdulattal emelte el a cigarettát. — Mit lehet tenni — mondta a kosaras nő — valami majd c?ak lesz. Csak azt nem értőm, miért mondták eL — Ezt én sem értem.’ Mindegy... Tegnap találkoztam azzal a festővel, tudod melyik... tetszett' is nekem az a fiú, de aztán csak barátok maradtunk. Egy művésztől , mégiscsak megkérdezheti az ember, mi lehet az oka, hogy ha az ember férje és barátja ugyanazzal a nővel jár. — Mondott valami okosat? — Persze. Azt mondta, ő Is nagyon jól ismeri azt a nőt. Mármint a festő. Pontosan leírta, hogyan áll a nő a KERAVILL-ban a pult mögött. Alacsony is, vörös is, a fekete klipsz is... Gondolod, hogy még meg is nézem? A kosaras nő hátralépett, a sarka beleakadt • az aszfalt repedésébe. Mire óvatosan kihúzta, nehogy a sarok megsérüljön, a rendőr begyújtotta a motort, megnyomta a gázt, s a téren, a kút körül leírt egy tiszteletkört. Az asztalnál a b.-í FMSZ vezetői ultiztak, a K.-i refor- ^ mátus lelkész kibicelt nekik. A kihúzható rekamién négy em- ^ bér feküdt, ezek közül kettőt ismertem, az egyik a B.-i tsz ^ mezőgazdasági brigádvezetője, a másik egy részeges vincellér. ^ A harmadik olvasott, a könyv eltakarta az arcát. A negyediké egy szakállas — őt nem ismertem. A szekrénynek támaszkod- S va aludt Mór János, falunk tűzoltóparancsnoka, a sarokban S Valér bácsi egy fiatalemberrel sakkozott. Barátságosan intett felém, büszkén körülmutatott: — A fiúk itt szokták megszállni — mondta. — Ismersz min- ^ denkit, nem? — Azt a szakállast, azt nem. Az öreg szemügyre vette a szakállast. — Érdekes — mondta —, azt én sem. Piroska! Piroska néni a szekrény mellett aludt egy matracon. Fel- ^ emelte a fejét. — Mi van? — Ki az a szakállas? | — A te ismerősöd. — Az enyém aztán nem. Az öregasszony hosszasan nézte az alvó szakállast. — Azt mondta, valami inspektor. Lovakat vesz, vagy mi. ^ Hadd aludjon szegény. & Ezt az éjszakát Benedekkel és Gézával töltöttem a konyhá- & ban. Éjfél felé megjelent egy pocakos kopasz férfi a fürdőkö- § penyemben, és háborgott, hogy itt még fürödni sem hagyják^ az embert, majd szó nélkül megitta Géza borát. Géza az asztal alól bokán rúgta, de később összebarátkoztunk. A pocakos S papféle lehetett, mert csak egyházi énekeket tudott. Reggel felé kiürült a ház, kicsit lehetett aludni. Bevallhatom, ^ azon az éjszakán többször támadt az a gondolatom, hogy más-^ hová megyek lakni. Aztán többé soha. Két évig, amíg meg ^ nem nősültem, Valér bácsinál laktam. Később már könnyedén & ki lehetett számítani, mikor lesznek erős napok, mikor gyen- S gébbek, s eszerint jártam haza fekhelyet foglalni. Szép élet $ volt. Kirívó esetek voltak ugyan, de ritkán. Egyszer a B.-i§ MEDOSZ két középjátékosa a fürdőkádban aludt, mert más- ^ hol nem jutott nekik hely, nem sokkal később, az ugyancsak^ B.-i állatorvost véletlenül bezárták az éléskamrába. Megevett tizenkét befőttet és két szál kolbászt. Egy ízben pedig a víz-S vezeték-szerelőt vendégnek nézték, s három napig ott tartót- ^ ták. A rendőrség talált rá, miközben enyhén spicces állapotban ^ Valér bácsival egy új vízvezeték-rendszer elméletét dolgozták ^ ki. A vízvezetéket nem csinálta meg. Aztán az öreg meghalt. Akkoriban m^r nem laktam ott, a temetésére se tudtam | elmenni, mert hazavitette magát B.-re, a falujába. Sokkal ké- ^ sőbb látogattam meg Piroska nénit. Lefogyott, ázott, öreg kis ^ verébként ült a szobában. Láttam rajta, a csengőt figyeli. ^ — Senki se jön — mondta —, istenem, senki. § S a tavaszon lementem Valér bácsi sírjához. Zöld fű nőtte ^ be a halmot, s fejét a sírdombon nyugtatva egy csavargó aludt. § Na, öreg, ez neked az igazi koszorú, gondoltam, lám, még a ^ círr»Hr»n rtrvff fii is hívncrpitnt SZÄNTHÖ IMRE: CSENDÉLET