Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-02 / 284. szám
1971. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK MST MEcrei ’*^£(r!$sp KGST KÁB-iilés Szerdán reggel a KGST közlekedési állandó bizottságának ülése a küldöttségvezetők megbeszélésével folytatódott. Ezúttal a bizottság további munkájának szervezeti kérdéseiről tárgyaltak, majd a plenáris ülésen az aláírásra előkészített okmányokat vizsgálják felül. Elfogadták a bizottság jövő évi munikiatervét, és tovább tárgyalnak a közlekedés különféle ágazataiban a számítástechnikai módszerek bevezetéséről, az automatizálás megvalósításáról. Tovább dolgoznak a szerkeszt Csoportok, amelyek dokumentáci ókat készítenek elő a bizottság pénteki ünnepélyes záróaktusára, a 41: ülésszak jegyzőkönyvének, különböző egyezményeinek aláírására. Pályaválasztási kiállítás Pályaválasztási kiállítás nyílt tegnap a Csepel Autógyár művelődési központjában. A tablóik, a fényképek, a szerszámok és kisgépek a szi- »etezentmiklósi 208-as számú szakmunkásképző intézet diákjainak életét mutatják be. A. kiállítás célja; hogy az ér- ieklődők közelebbről megismerkedjenek az intézetben elsajátítható gépi forgácsoló, autószerelő, gépszerelő, lalca- :os és repftlőgépszerelő szakmákkal. A bemutató december 10-ig tekinthető meg. Negyedküós vaj Decemberben nagyobb mennyiségű, eredeti csomagolású, megyedkilós import- raj kerül forgalomba. Az átlagosnál magasabb zsírtartalmú — 83 százalékos — vaj fogyasztói ára 13.20 forint. A tejipari és a kereskedelmi izakemberek a fogyasztód igé- íyek fokozódását várják az ;v utolsó hónapjában, és ar- •a számítanak, hogy a forga- omba kerülő vaj több mint leiét teszi majd lei az importáru. Robbanás Székesfehérvárott, a Széchényi utcában, a Víz- és Fü- ásszerelö Ktsz telepének por- ásfülkéjében — feltehetően íz utcai vezeték meghib áso- iáSa következtében — gáz szivárgott be, amelyet egy ■Sö cigaretta felrobbantott. A obbanás . következtében landler Frigyesné 23 éves lelyi lakos életveszélyesen, larpauer Miklósné 53 éves szkaszentgyöngyi lakos pedig úlyosan megsérült. Mind- :ettőjüket kórházba szállítot- ák, és a robbanás okának, va- amint a felelősség megálla- >ításának a vizsgálata szakértők bevonásával folyamaton van. Ismét vaksötét? Mint érdi lakos, s mint az önök lapjának egyik olvasója, nagy probléma megoldásához kérem segítségüket. Az elmúlt években Érden, a IV. kerületben, a Túzok, a Ruca, a Pelikán és a Vadruca utcákban éjjelente a köz- világítás kritikán aluli volt. 1971 tavaszán több hetes munkával, ezekben az utcákban, villanyoszlop és -vezetékcsere történt. A munkáldtok alatt természetesen több száz házban, nappal nern .volt áram. A_ környék lakói türelmesen vártak, mivel a szakemberek megnyugtatták a lakókait: a munka végeztével megfelelő lesz az utcák világítása. így volt talán két hónapig. Azóta újra és újra, napokig, sőt hetekig a legsötétebb éjszaka borult ránk. A kora reggeli vonathoz igyekvő embereit és az éjfélkor hazatérő délutános dolgozók Vaksötétben botorkálnak. Több száz ember nevében kérem, segítsenek rajtunk! Horváth József Érd, IV., Ruca u. 26. ★ Telefonon hívtuk Turzó Györgyöt, az Elektromos Művek érdi kirendeltségének vezetőjét, . akitől az üggyel kapcsolatban a következő felvilágosítást káptuk: „Szerelőink hétfőn este kivonultak, s megjavították a hibát. Ég a villany a Túzok, Ruca, Pelikán és Vadruca utcákban. Ezúton is szeretném felhívni az érdi lakosok figyelmét: kirendeltségünkben napközben és az esti órákban is ügyeleti szolgálatot tartunk, s ha bármilyen hiba előfordul Érden a k zvi- lágításiban, jelentsék nekünk.” Dicséret a szerelőknek , Nemrégiben vásároltam 2 darab Mekalor 622/B típusú olajkályhát. Az egészben az volt a legkellemetlenebb dolog, hogy az első üzemeltetés után az egyik kályha tömítése felmondta a szolgálatot, csepegni kezdett. Levelet küldtem hát — a mellékelt tájékoztató alapján — az Aszódi Vegyes Ktsz-nek, kérve, jegyezzék elő a hibát, s ha lehet, a hidég napokra való tekintettel, minél előbb végezzék el a javítást. Nem kellett sokáig várni. Néhány nap múlva megjelenSZÖVETKEZETI JAVÍTÓSZOLGÁLAT BÁRMILYEN TIPUSŰ SZEMÉLY- ES TEHERGEPKOCSI kis- és nagyjovítását, szerviz (Ceglédi út 8.) HÁZTARTÁSI KISGÉP ES VILLANYMOTOR (Tormás, Németh ut 3. Szolgáltatóház) MOTORKERÉKPÁR ES KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) HÍRADÁSTECHNIKAI ESZKÖZ (Szolnoki út 1J garanciális és garanciaidőn túli javítását vállalja a Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz tek a szerelők, szétszedték a kályhámat, szinte percek alatt megjávították. Spt, még egy rejtett hibát is felfedeztek, s azt is helyrehozták. Alaposan átvizsgálták a másik kályhát is. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani az Aszódi Vegyes Ktsz vezetőinek a gyors intézkedésért. A két szerelő pedig az alapos, hibamentes javításért érdemel dicséretet. Gólya József Túra Két levél — várótermekről A most következő két levél vasúti várótermekkel kapcsolatos. Mindkettő névtelenül érkezett szerkesztőségünkbe. Ilyen jellegű leveleket nem szoktunk közölni. E két esetben azonban mégis kivételt teszünk. Az első „Nem dohányzó utasok” aláírással érkezett, s így hangzik: „1971. november 17-én 10 óra 10 perckor utaztam Mo- norról Budapestre. A hangosbemondóból értesültem arról, hogy 15 percet késik a vonat. Bementem hát a „Nem dohányzó” feliratú váróterembe. Bent kellemes meleg volt, s jórészt olyanok — idősebb emberek, gyerekek — tartózkodtak, akik nem szeretik a cigarettafüstöt. Alig néhány perce lehettem a váróból, amikor cigarettával a kezében, beállított egy fiatalember. Az egyik asszony rászólt: „Legyen szíves, oltsa el a cigarettáját, itt nem lehet dohányozni”. A fiatalember flegmán válaszolt: „Ugyan már. mire játssza meg magát, ha ideges, menjen el az orvoshoz, kérjen idegnyugtatókat!” Többen az utasok közül az asszony védelmére keltek, s perceken belül parázs vita alakult ki. A „Nem dohányzó” feliratú váróteremnek csak akkor van értelme, ha oda valóban azok térhetnének be, akik nem cigarettáznak. Jó lenne, ha ennek érvénvt szereznének a monori vasútállomáson is.” A másik levél Farmosról érkezett, s ez áll benne: „A farmosi váróterem ügyében fordulok Önökhöz. All itt egy kályha, de sajnos, nem fűiének. Például november 19-én is ott jártam. A dolog úgy adódott, hogy már 7 órakora váróteremben voltam, jó néhány utastársammal együtt, de a vonat csak fél 11-kor jött. A jéghideg váróteremben együtt mérgelődtünk. A farmosi utasok elpanaszolták, hogy itt évek óta nem fűiének, s hajnalonként is remegve várják a vonatot. Jó lenne, ha a jövőben nem dideregne a farmosi váróteremben a sok bejáró dolgozó. Egy ellenpéldát is tudok mondani: egy közeli kisállomáson, Tá- piószentmárton-Göbölvjáráson mindig kellemes meleg váróterem fogadja- az utasokat. Nem lehetne ugyanezt Farmoson is megvalósítani?” Vigyázat, vandálok! Amikor a MAVAUT-tól átvette a Volán az autóbuszforgalom lebonyolítását Budapest és Vác között, akkor a Volán vezetőségének az volt a legelső dolga, hogy minden buszmegállóban egy-egy menetrendet szereltetett fel. Olyan műanyag menetrendtartókat erősíttettek a megái-• lókban levő vasoszlophoz, amelyekben az időjárás viszontagságai nem tehettek kárt. De ami nem sikerült az időjárásnak, azt néhány „kedves” utas „hibátlanul” elvégezte: a drága pénzen készített menetrendtartókat durva kezek darabokra törték és szétdobálták. A menetrendtáblákat az utazóközönség jobb tájékoztatása céljából szerelték fel. Ha netán ezekután még egyszer elhelyeznének hasonlókat, azokat kíméljék meg a vandál emberek pusztításától! Így kívánják ezt a becsületes, jóérzésű emberek! Morvái Béla Dunaiteszi Köszönet az emberségért Levelemben szeretném megkérni Önöket, hogy közöljenek egy cikket lapjukban, amelyben hálámat szeretném kifejezni a Kispesti Közért Vállalat központi dolgozóinak, valamint a 19 464-es Közért vezetőjének és dolgozóinak. Ez év március 12-én munkába menet közben mindkét lábamat elveszítettem. Vállalatom dolgozói, egykori főnököm és munkatársaim nem 'hanyagolnak el. Gyakran meglátogatnak, annak ellenére, hogy én 30 kilométernyire lakóm tőlük. Elnézésüket kérem azért, hogy levelem elején elmulasztottam a bemutatkozást. Gálik Rozália vagyok, 1955- ben születtem. Ha levelem leközlik, azt ezúton is nagyon megköszönöm. Munkatársaim nagyon rendesek hozzám, s úgy érzem, hogy így tudnék nekik igazán köszönetét mondani. Gálik Rozália Inárcs, József u. 26. IM A . 1971. december 2., *■'**»• csütörtök, Aurélia napja. A nap kél: 7.11, nyugszik: 15.55 órakor. A hold kél: 15.38, nyugszik.: 7.34 órakor. Erősen felhős párás, többfelé ködös idő, ködszitálással, esővel. Megélénkülő keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 3—8 fok között. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.5a: A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Időjárás jelentés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika, I. 5.20: Műsorajánlatunk. 5.30: Hírek. Idő járás jelenték. 5.40: Falurádiód. 5.50: Fontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika, II. 6.20: Reklám. 6.3u: Hírek. Időjárás jelentés. 6.45: Szót kérek! 6.30: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika, Hl. Utána: Körzeti időjárás jelentés. 7.20: Reklám. 7.33: Műsorajánlatunk. 7.15: Orvosok a mikrofon előtt. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárási elen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.18: Regina Resnik és Nikola Nikolov énekel. 9.00: Emlékezzünk régiekről. Dr. Benda Kálmán és Kerekes István műsora. 9.20: Népi muzsika. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Nappali csillagok. Rádiójáték. 11.01: Barokk muzsika. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiátoktól. 13.40: „Mi heilleszkednénk — ha befogadnának .. Kendi Mária műsora. 14.00: Beethoven: VI. „Pastorale” szimfónia. 14.48: Daróczi Bárdos Tamás: Sváb bál. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: „A lakók hiába panaszolják.” Petress István műsora. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 10.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.31: Bende Zsolt énekel. 16.42: Latino vits Zoltán József Attila-verseket mond. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Népi muzsika. 17.47: Hét város Európában, 3. A városlakók. 18.17: Chopin: f- moll zongoraverseny. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről tíz percben. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. A regényolvasás keserves gyönyörűsége. Halász László írása. 19.35: Bágya András szerzői estje a József Attila színházban (élő), közben: kb. 20.25: Láttuk, fialtattuk. Kb. 20.42: Hírek. Kb' 20.45: Bágya András szerzői estjének folytatása. Kb. 21.35: Berki László népi zenekara játszik. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás;jelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Bemutatjuk új felvételünket. 22.53: Meditáció. Dr. Dobossy Imre írása. 23.03: Operettrészletek. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Az MRT énekkara Gesualdo-műveket énekel. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hírek. Időjárásje- lentés. 6.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.17: Reklám. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Idő járás jelentés. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Idő járás jelentés. . 7.15: Üj könyvek* 7.30: Hírek. Utána: Körzeti idő járás jelentés. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idöjárásje- 1 em és. 8.05: Hangfelvételi érdekességek. Meder László összeállítása (ísm.j. 8.35: Polkák. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.U0: Kamarazene. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00: Hírek. Idő járásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.50: Magánvélemény — közügyekben. Szántó Jenő írása. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: Mozart tenoráriák. 12.45: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 13.03: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Egy falusi mizantróp. Gozsdu Elek elbeszélése. 18.39: Verbunkosok. 18.58: Muzsikáról fiataloknak. Juhász Előd összeállítása. 19.31: Látogatás a Siketek Országos Intézetében, Vácott. 19.51: Üj könyvek (ism.). 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika, II. kiadás. 20.25: Wagner: Parsifal. Háromfelvoná- sos opera. I. felvonás. 22.21: Leszerelés a játékországban. 22.31: Az ünnep. Mesterházi Márton rádió játéka. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Kamarazene. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízj elzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Idegen nyelv — anyanyelv. Az iskola- radió műsora. 19.10: Zongoraművek. 19.30: Beszélgessünk zenéről. Üjfalussy József műsora. 19.50: A dzsessz kedvelőinek. 20.20: Hírek. 20.23: Zenekari muzsika. 21.45: Külföldi tudósoké a szó. Vlagyimir Slikov szovjet kutató írása. 22.00: Wolf műveiből. 23.00: Hírek. Időjárás jeelntés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). A Dunántúli-dombság. 9.00: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). Az állatok testének felépítése. I. rész. 9.55: Számtan-mértan (ált. isk. 6. oszt.). Érdekes feladatokat oldunk meg ... Törtek összeadása, kivonása. 11.05: Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt.). Mennyi pénz van benne? A számnév. 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Afrikai tájképek — I. rész. 13.10: Földrajz (ált. isk. 5. oszt., ism.). 14.00: Élővilág (ism.). 14.55: Számtan-mértan (ism.). 15.50: Magyar nyelvtan (ism.). 16.4«: Földrajz (ism., ált. isk. 7. oszt.). 17.38: Hírek. 17.45: Kőbe vésett dallamok. Román kis- filnt. 18.05: Bemutatjuk ... Portréfilm az ország legfiatalabb tanácselnökéről. 18.25: Hős városok. Volgográd., Dokumentumfilm. 18.35: Számítógép Magyarországon. 2. „Automata hivatalnok.” 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradő. 20.00: Tartson velünk Matyóföldre. Dokumentumfilm. 20.55: Colt és muzsika. Magyarul beszélő zenés olasz filmsorozat, IV, rész. 21.55: Tv-híradő — 2* kiadás* BEÖTHY ÖDÖN 17S EVVEL EZELŐTT, 1796. december 2-án született Nagyváradon, ősi földbirtokos csatádból Beöthy Ödön, a maga korában híres ellenzéki liberális reformpolitikus, az 1948—49-es magyar forradalom és szabadságharc kormánybiztosa. A napóleoni háborúk idején a császári hadseregben magas rángd tiszt volt, 1826-től Biliar megye táblabírája, s a bihari reformellenzék megteremtője. Különösen az 1832—3fi-i országgyűlésen tűnt fel, mint a liberális reform- mozgalom egyik vezető alakja. Később évekig Bihar vármegye alispánja, illetve főispánja, .majd az úgynevezett Részek (Partium) királyi biztosa, s a szabadság- harc kezdetétől mindvégig annak híve volt. 1849 őszén, a szabadságharc bukása után emigrált; az emigrációban Londonban és Jersey szigetén élt, hosszabb ideig Victor Hugo társaságában. Végül Hamburgban telepedett le és ott is halt meg, 1854 decemberében. — Műsoros munkavédelmi vetélkedő. A Magyar Gördülőcsapágy Művek di- ósdi gyárában pénteken műsoros vetélkedőt rendeznek, amelyen a dolgozók munkavédelmi és balesetelhárítási ismereteiket mérik ösz- sze. A vetélkedőt követő műsorban fővárosi művészek lépnek feL — Könnyűszerkezetből iskola. A Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei gyárában készül az a könnyű- szerkezeti elemrendszer, amelyből egy újtípusú iskolát építenek hamarosan Budapestben. — Szocialista brigádvezetők tanácskozása. December 8-án tartják a Keleti pályaudvar kultúrtermében az Utasellátó Vállalat szocialista brigádvezetőinek második országos tanácskozását. Itt választják meg a vasutas szocialista brigádvezetők harmadik országos tanácskozásának küldötteit is. — Fogadóóra. Holnap, december 3-án délután 3 órakor tart fogadóórát Majos- házán Tarjányi Béláné országgyűlési képviselő. 16 órakor beszámol eddig végzett munkájáról. — Az elnök gyorsabban dönt. A túrái Galgamente Termelőszövetkezetben két Ascota típusú számítógépet vásároltak 160 ezer forintért, mely megkönnyíti a gazdasági vezetők munkáját. A gépek azonnal megmondják az anyagfelhasználást, a munkabéreket ágazatok szerint, és kimutatják a költségeket. Az elnöknek egy-egy döntés meghozatalakor így minden adat azonnal rendelkezésére áll. — Kétszáznegyvennyolc fiatal kapott vállalati segélyt ebben az esztendőben a Pest megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A rendelkezésre álló összeg mintegy 30 százalékát fiatalok kapták, 50 ezer forinttal pedig a szakszervezet segítette az ifjúságot. — Turistavetélkedő. Szombaton délután 7 órakor kezdődik az Újpesti Természetbarát Egyesület klubjában az á vidám turistavetélked 5, amelyen az egyesületi tagokon kívül minden vendéget szívesen látnak. — Énekkari felvétel. A szentendrei városi kórus új tagokat toboroz. 'Próbaéneklés nincs, azonban a végleges tagsághoz egy hónap próbaidő szükséges. — Galambkiállítás. A röpffalamb-tenyésztő egyesületek dunakeszi szervezete szombaton és vasárnap galambkiállítást rendez a dunakeszi kultúrház kiállító- termében. — Mátétanya az új feltételes autóbuszmegálló neve, amelyet a Budapest—Főt— Csornád—Galgamácsa között közlekedő autóbuszok vonalán a 4-es kilométerkőnél jelölt ki a MÁVAUT. — Kutyahegyen át Perbálra. Vasárnap reggel 9 órakor a 84-es autóbusz végállomásánál találkoznak azok a turisták, akik Nagykovácsiról a Kutyahegy megmászása után Perbálra kirándulnak. A túrát a Spartacus Turista Egyesület rendezi. — Űj MÁVAUT-járat 556-os számmal új autóbusz- járatot indít a Volán a gödöllői gyárteleptől Isaszegen keresztül Dányba. A busz hétfőtől péntekig közlekedik 16 órakor. — Cserbenhagyta áldozatát. SziigetszentmiMóson Szányó Pál 23 éves gépkocsivezető nem a látási és útviszonyoknak megfelelően vezette nyergesvontatóját, s halálra gázolta Szabó Já- noené 42 éves szigetszent- miklősi lakost. Meg sem állva továbbhajtott. A rendőrség őrizetbe vette. nk köszönetéi szeretett férjen^ rünk, dr. Bálint Ezúton mondunk mindazoknak, akik szeretett i édesapám és testvérünk, Lajos rendőr alezredest a Budai járási kapitányság vezetőjét utolsó útjára elkísérték vagy részvétlátogatással, távirattal bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család* i