Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-01 / 283. szám
MEGVALÓSULÓ TERVEK Ezer adagos konyha és ABC épül Foton Fót ebben az évben is számos új létesítménnyel gazdagodott. Ezekről és 1972 főbb terveiről beszélgettünk Vincze Józsefjei, a nagyközségi tanács elnökével. — Befejeződött a községi Vízvezeték építése. November 5-én volt a műszaki átadás. Jelenleg ugyan nem folyik a közkutakból a víz, de nem azért, mert nincs, hanem mert a KÖJÁL mintát vett a vízből és meg kell várni a vizsgálat eredményét. A kilencvenöt férőhelyes lbölcsőde átadása — sajnos — elmaradt. A kivitelező nem tudott kazánt szerezni, s emiatt kicsúsztunk a határidőből. Azóta a kazán is megjött, s január elején a kicsinyek birtokba vehetik a korszerű épületet. Egymillió-hatszázezer forin- llért kiépítettük a Deák utat. Jövőre a Rákóczi út kap új burkolatot. Statikailag fölmérettük a kultúrházat, a vizsgálat eredményétől függ az épület további sorsa. Ha a szakemberek úgy ítélik, hogy érdemes költeni rá, akkor felújíttatjuk. A lakosság ellátását új zöldség- és húsbolt javítja. Jövőre egy kis ABC áruház épül. S ha már az építkezéseknél tartunk: hozzákezdtek a vasúti híd átépítéséhez is. A kisalagi éles kanyart ezután elkerüli a forgalom, a híd szélesítésével biztonságossá válik a közlekedés. Az új útkereszteződésben üzemanyagtöltő állomás épül. Ugyancsak a jövő év gondja a 2. számú általános iskola felújítása. Az épület mellé ezeradagos konyhát építünk. Tovább villamosítjuk az üdülőtelepet, folytatjuk közművesítését is; 50 férőhellyel bővítjük a kisalagi óvodát. A régi bölcsődéből átalakítás után új szakorvosi rendelő lesz. Ny. F. VÁC I UAPLŰ Á pest MEGYEI HfRlÁP KÜLÖNKIADÁSA mim XV. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1971. DECEMBER 1., SZERDA Jiíhei tt túl Az új hóeltakarító gépek néhány óra alatt megtisztítják Vác utcáit Csornádról jövök gyalog a havas országúton. Szép az idő, a hóesés elállt. A buszmegállóban fiatal lány ácso- rog, majd megunva a várakozást, elindul Fót felé. Hosszú fekete kabátja föl-fölsöpri o havat, dereka karcsú, alakja ... Elég aKhoz, hogy a gyaloglást válasszam. Óvatosan becserkészem magam a háta mögé, 3 azon töprengek, vajon az ismerkedés melyik módszerével próbálSTOP kozzam? Meleg dolog hideg időben is. Mert ha rálépne a kabátjára és elesne, lovagként felemelhetném. Vagy ha kitüntetne figyelmével és ő kezdeményezne, könnyű volna, de így? Hátunk mögött autó berreg. A lány megáll, felemeli a kezét, int, de a kocsi nem áll meg, minden hely foglalt. Megállók. — Engem sto- poltál? Frászt! De ha már itt vagy, mehetünk együtt is. Mintha régtől ismernénk egymást, de egy ütemre lépkedünk. Egészen addig, míg egy újabb autó nem jelenik meg a színen. A vezető lassít és kiszól: — Egyedül van, kislány? A lány körülnéz, s gyorsan válaszol: — Természetesen. ny. t. A jelzőnél fütyült. Vasutas emlékek Vácott a Honvéd utcában lakik Doór Béla nyugalmazott főmozdony vezető, öt látogattam meg a közelmúltban, anyagot gyűjtve a magyar vasút fejlődéséről készítendő tanulmányomhoz. Hamarosan előkerülnek a »égi okmányok, s a szavakból is kikerekedott Doór bácsi életének története. 1886-ban Budapesten született. A haditengerészet pólai gépészeti iskolájában tanult először, innen került át a MÁV-hoz mozdony vezető- tanomcnak. 1910-ben szerezte meg a mozdonyvezető vizsgát. Három évvel később nevezték ki, s kilencszázhuszonkettőben már főmozdonyvezető volt. Lapozgatjuk a régi okmányokat. A MÁV Zágrábban kiadott 1913. évi rendelkezését, melyben megengedték, hogy a hadsereg mozgósítása esetén a negyvenedik napig vasúti szolgálatban maradhasson; a Magyar Királyi Államvasutak bizonyítványát egy hivataleskü letételéről: „a vasúti hadi forgalmat illető összes ügyeket... stb. titokban tartom ... Zágráb, 1913. november 23-án”, a fiumei A tengerpart című politikai napilap 1918. augusztus 30-i számának Hírek rovatát: „Tegnap egy hatéves magyar fiú életével fizetett mások hanyagságáért. Doór Béla mozdonyvezető hasonló nevű hatéves fia hozzáért a villamos darunak szabadon húzódó áramvezetékéhez és a nagyfeszültségű áram rögtön megölte...” 1919 novemberében Fiúméból Szolnokra, s három év múlva Vácra helyezték. Itt a villamos motorok mellé osztották be, hogy gyakorlatot szerezzen. Egy év múlva itt is vizsgát tett, s ettől kezdve nyugdíjazásáig, 1937-ig, mint Villamosmozdany főmozdonyvezető szolgált a Vóc—Veresegyház—Rákospalota vonalon. Emlékezetes élményként emlegeti azt az útját, amikor 1916-ban Fiúméból Kőrösmezőre vezényelték. így emlékezik rá: „Katonavonattal jöttem a határtól befelé. Kőrösmezőn tájékoztattak a találkozó vonatokról. A közbenső állomásokon mindig számoltam a szemben jövő vonatokat. Rabára érve egy még hiányzott. Hiába akart a szolgálattevő indulásra kényszeríteni, megmondtam, amíg nem tudja meg, mi van ezzel a vonattal, nem indulok. Kisvártatva rohan a szolgálattevő á hírrel, hogy valóban hiányzik még egy szerelvény, de addigra az már a jelzőnél fütyült. Hát ilyen helyzet is akadt...” S ami mindebben a legérdekesebb, hogy huszonhét éves szolgálata alatt egyetlenegyszer sem volt karambolja, kisiklása, sohasem szakadt szét szerelvénye és egy ember sem lelte halálát az ő mozdonya előtt. M edgy es Béla Az elmúlt év szigorú és hosszan tartó tele sok gondot okozott mindannyiunknak, de a legtöbb problémát a Váci Városi Tanács kommunális üzemének jelentette, hiszen az ő dolguk az utak tisztántartása, járhatóvá tétele. Ennek a feladatnak nem mindig sikerült időben eleget tenniük. — Mi volt ennek az oka? — érdeklődtünk Blunár Jánostól, az üzem helyettes vezetőjétől. — A tavalyi igen kedvezőtlen időjárás valóban feladta a leckét üzemünk dolgozóinak, de a szegényes gépi ellátás és a többi védekező anyag hiánya miatt nem tudtunk mindig időben eleget tenni a feladatunknak. Mindössze két hóeke és egy Mercedes gyártmányú tolólap tisztította az utakat, és csak egy vagon só állt a raktárakban. , — Az idei, várhatóan szintén hosszan tartó télre hogyan készültek fel? — Az idén végre megvannak az úttisztításhoz szükséges gépi berendezések is. Ösz- szesen 8 hóeke, egy ZIL 130-as gyártmányú automata úttisztító berendezés, 3 félautomata homokszóró s egy külön berendezés a járdák tisztítására. A locsolókocsikra is felszereltük a hótoló platókat. Az idén 2 vagon sót kaptunk, a felét 250 köbméter homokkal kevertük. Éjszakánként Is állandó hóügyeletet tartunk, s szükség esetén riadóztat- juk a brigádokat. Az idén is felveszünk rendkívüli hómunkásokat, de nagyon kevesen jelentkeznek. Ezért szükség esetén a parképítő, az úttisztító és az útépítő brigádokat is a hó eltakarítására irányítjuk. Ezenkívül a Vízmű 30 dolgozója is segít a hóeltakarítási munkákban. — Mennyi idő alatt tudják a város útjait járhatóvá tenni? — Ez elsősorban attól függ, mennyi hó esik. Legkéhogy sőbb két óra alatt a város főútvonalait, további két- három óra alatt az összes mellékutcákat megtisztítjuk a hótól. Reméljük, az idén nem lesz oka a város lakóinak panaszra. cs. a. MIÉRT KÉSNEK? Budapesten harmadik hete árusítják a Ludas Matyi kalendáriumot; Vácra még egy példány sem érkezett belőle. Későbben jön sokszor a Nők Lapja, a Rádió- és Televízióújság, a Magyarország és a Ludas Magazin. Miért mostohagyermekek a váci olvasók? Miért nem kaphatjuk egyszerre a fővárosi olvasókkal a hetilapokat? VÁC TÁRSADALMI ÜNNEPSÉGEK A Népművelési Intézet Tájékoztató című kiadványa értékeli a megyék és városok erőfeszítését a társadalmi jellegű családi szertartások továbbfejlesztése érdekében. Tekintélyes rész foglalkozik Váccal. Elismerőleg szólnak a házasságkötő teremről, a villanyorgonáról. A tájékoztató megemlíti, hogy a szervező munka segítése céljából 1972 első felében társadalmi ünnepségeket rendező iroda kéz di meg működését a jelenlegi alsóvárosa gyógyszertár helyén. Kisdoboskarnevál A báli szezont Dunakeszin a kisdobosok nyitják meg. Szombaton délután a III. számú általános iskola pajtásai a József Attila Művelődési Központban rendezik karneváljukat. ENGEDÉLY NÉLKÜL? Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy gépjárművel rendelkezők a KRESZ és a gyakorlat ismerete hiányában, engedély nélkül, részt vesznek gépjárművel a közúti forgalomban. A rendőrség, szabálysértés címen, .engedély nélküli gép'ár- művezetés miatt, 1500—1500 forint pénzbírságra ítélte W. Attila dunakeszi; K. László váci és R. Károly váchartyáni lakost. Újjászervezett szakkörök Újjászervezik a váci Hajós Alfréd Űttörőház szakköreit. Ezer jelentkezési lapot juttattak el ezekben a napokban hét általános iskola pajtásaihoz, kisdobosaihoz, úttörőihez. A Gábor József utcai épületben bábjátszó-, bélyeggyűjtő-, fotó-, kézimunka-, levelező-, népitánc-, repülőmodellező-, vasú tmodellező-szakkörökbe toboroznak, s szervezik a Glóbus Dunai. Flottillát is. Az első foglalkozás napja: december hatodika, 16 óra. DIJAK FOTÓKÉRT A hamburgi I. tonbild fesztiválon a legjobban fotogra- fált mű diplomáját nyerte el Kocsis Iván Szentendre című audio-visualis sorozata. A Dunakanyar Fotoklub egy másik tagja, Várhelyi Kálmán „Akt, citrommal” című képe a za- dari (Jugoszlávia) VII. nemzetközi fotográfiai biennálé egyik ezüstérmét nyerte el. Orvosság az elvándorlás ellen HÍRADÁSTECHNIKA A Széppatakról Liliom pusztái a költöznek PUSZTÁN A TEL ÖRÖME! Helyes dolog-e a pusztára ipari üzemet telepíteni, döntsék el a közgazdászok. A személyes tapasztalatok hasznos, jó kezdeményezésnek ítélik, hogy az Ipolyvölgye Termelő- szövetkezet Széppatak pusztán, az egykori földesúri majorban híradástechnikai üzemet hozott létre. Nagy Gábor művezető fiatal szakmunkás. Jól járt az új munkahellyel, s mint szavaiból kiderül, nem csalódott az üzem többi dolgozója sem. — Az Ipolyvölgye Termelő- szövetkezet Ipolytölgyes és Letkés területén gazdálkodik. IPOLYTÖLGYES LAKOSSÁGA ÁLLANDÓAN FOGY de ez a veszély minden Ipoly- melléki községet, így Letkést Sárközy Csaba fotografikája is fenyegeti. Az emberek többsége naponta több órát utazik busszal, aztán vonattal a váci, a dunakeszi, vagy a budapesti munkahelyére. Az utazás időveszteséggel, anyagi veszteséggel jár, nem is beszélve a sok bosszúságról, amit a vonatok, buszok rendszeres késése okoz. Ezért sokan odafigyeltünk, amikor itt Széppatak pusztán 1969 novemberében 12 asszonnyal híradástechnikai üzem kezdett termelni. A sok jelentkező kérésére a szövetkezet a REMIX Rádió- technikai Gyár támogatásával továbbfejlesztette az üzemet. Ma két műszakban 55-en dolgoznak, nagyrészt fiatalok. Az átlagéletkor nem több huszonöt évnél. A minőséggel a REMIX, a kollektívával, a baráti hangulattal a szövetkezet vezetői, s maguk a dolgozók elégedettek. S a fizetéssel is. Amikor említem, hogy az ilyen kitelepített üzemekben nagyon alacsonyak a bérek, az asszonyok nyugtatnak meg. ÉPPEN ANNYIT KERESNEK mint a pesti gyárban a hasonló munkát végző kollégák. Tudják, hiszen egy hónapig ott tanulták a „szakmát”. De más szempontból is megéri itthon maradni. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy náluk ismeretlen gond a munkaerőhiány és a fluktuáció. Két év alatt mindössze egy kilépőjük volt, de annak amúgy is előbb-utóbb mennie kellett volna, mert „büdös volt neki a munka”. A jövő, elsősorban a sok fiatal jövője kerül szóba. Távol az ipari centrumoktól, középiskoláktól, szakmunkástanuló-intézetektől, hogyan tudják továbbképezni magukat, hiszen bizonyára nem akarnak mindannyian örökre betanított munkások maradni? De erre a kérdésre is megvan a megnyugtató válasz. Jövő ősszel kihelyezett szakközépiskolai osztály indul Letkésen. AKINEK KEDVE VAN TANULNI nemcsak az érettségit, de a műszerész szakmunkásbizonyítványt is megszerezheti helyben. Még egy ok van a kételkedésre. A szépnevű Széppatak pusztán nem a legszebb környezetben kapott helyet az üzem. A szomszédban istállók ontják az „illatot”, a bekötő- útón eső után bokáig ér a sár. De ez sem tart sokáig, mert jövőre új helyre kerül az üzem. Itt a szövetkezet szakosított szarvasmarha-telepet épít. Az üzem tehát ennél tágasabb, kényelmesebb, egészségesebb épületbe kerül. Még Széppatak puszta szép nevét sem kell sajnálni, hiszen az új telephelyet Liliompusztának hívják. Cs. A. BIRKÓZÁS A dunakeszi 201. számú Gárdonyi Géza Ipari Szakmunkásképző Intézet november 26-án rendezte az idei tanév szabadfogású birkózóbajnokságát. Eredmények 48 kg: 1. Boné Gábor (I. C — asztalos), 52 kg: Mészáros József (I. D. — fényező), 56 kg: Monori István (II. C. —• műszerész), 60 kg: Kovács János (III. F. — lakatos), 65 kg: Takács Tibor (sportköri tag), 70 kg: Vaszi János (sportköri tag), 75 kg: Lénárt László (III. F. — lakatos), 81 kg: Gémesi Ferenc (II. C. — műszerész). A csapatversenyt a HI. F., járműlakatos osztály nyerte a II. C. (műszerész) és az 1. C. (asztalos) osztály előtt. a