Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

1971. DECEMBER 12., VASÄRNAP rtai BtECY ei sMrlap PEST MEGYEI ALKOTÁSOK Móricz-portré Leányfalu országos hírét a változatos — a maga nemében lebilincselő — táj és Móricz Zsigmond növelte. Itt alkotott, a nyugodt, nagy víz és a hirtelen dombok között a lom- cäos kertben, ide gyűjtötte az Alföld népét, iáit, a rét tocsogóit, a Hortobágyot — itt sar­jadtak jövősebző írásai. Hajdani sétái egyik pihenőhelyén áll Ko­vács Ferenc haraszti kőből készült Móricz- portré ja, melyet a busa fej hatalmas tömb­jére korlátozott. Ady zömöknek, Beck 0. Fü- löp szép férfinak látta — de ami lett, azt kutatja Juhász Gyula verse nyomón Kovács Ferenc szobra. Indulásakor valóban az volt, amilyennek Medgyessy Ferenc ismerte, ren­dezett őserő, de villámos feszültség, konok hivatásvállalás is jellemezte: , „És jöttél, hogy a kárvalló szegénység Ezer hajának örök hangot adj, Hogy pariagán virul jon tiszta szépség S látásra nyíljon itt a szív, az agy!” A megszakadásig ilyen volt Móricz Zslg- mond, ahogy Juhász Gyula verse leírta igazi énjét, nemcsak szelíd, hanem indulatokkal is zsúfolt, népéhez hasonló, de sorsával elégedet­len. ö látta, s káromkodni szeretett volna, hogy itt arany helyett mindig sár lesz az emberből, hívják Túri Daninak vagy Rózsa Sándornak, s ha nem, akkor is belepusztul, mint a kis Árvácska vagy Nyilas Misi. S hogy ez ne legyen tovább, ezért kezdett hozzá a nagy népi dráma megírásához. Ezt a mosolyát elnyelő, villámló Móriczot hívta meg kőbe Kovács Ferenc, e gyülekezetből azt az em­bert, aki az Ebéd és a Barbárok írója volt. Űzöttségét, belső horpadásait, meggyőződésé­nek mozdíthatatlanságát is jeleníti az arcmás. Hátulról epikus nyugalom árad a koponya gömbjeiéből, oldalt a népi karakter illyési le­írása ismétlődik: „hiúzszem szögellet... mon­gol mosoly, a hun pupillaláng”. Az oroszlános tekintet az energiát sűrítő boltozatos hajzuhataggai és a szájhoz tömődő bajusszal egészül ki, hatalmas lelki és fizikai erőt sugall a tompított orrvonulat és a rejtő­ző szempár is. A vésőnyomokban érződik a szobrász elszántsága, hogy nem nyugodott meg addig faragni az először tompa és érzék- telén követ, míg az anyag hozzá nem járult a teljes írói és szobrászi igazság feltárásához. Végül, hosszas küzdelemben, megadta ma­gát a kőtömb — Móricz lett, az igazi, a teljes Móricz Zsigmond, akinek minden írá­sa egy téglasort jelentett a mi életünkhöz. Kö­szönet Kovács Ferencnek, hogy szobrában ezt a termő folyamatot szilárd látvánnyá alakí­totta. Losonci Miklós Panaszosok számolták, és mindmáig nem tudtak megegyezni a jogutód­lás kérdésében, ű igazán nem akarja az ügyével foglalkozó hatóságokat sürgetni, hiszen ő is sokáig volt köztisztviselő, tudja, hogy nem lehet csak úgy felfújni a dolgokat... En­gem nem akar sokáig feltar­tani, meg neki is dolga van: még 69 szerkesztőséget és pa­naszirodát kell felkeresnie. Alig lépett ki a szobából, torzonborz, feldúlt férfi ron­tott be hozzám: — Kérem, még a pattintott kőkor szakban beadtam egy kőtáblát a lakáshivatalba, amelyre a barlangigénylé­sem van felvésve. Az illeték lerovásaként, az akkori tör­vényeknek megfelelően, fel is ragasztottam rá tíz menyét- bőrt. Nemrégiben, amikor a lakáshivatalban felülvizsgál­ták az elfekvő iratokat, ész­revették, hogy csak kilenc menyétbőr van rajta. Egy bi­zonyára leesett és elkallódott valahol. Elég az hozzá, hogy illetékbírságként kirótták rám a hiányzó menyétbőr árát, természetesen mai árfolya­mon, azóta felgyűlt kama­taival együtt. Hát nem fel­háborító?! Tjyekeztem megnyugtatni, s megígértem, hogy utá­nanézek a dolognak, de tele­fonálni sem volt időm, mert már ott ült a szobámban tü­relmetlenül a következő pa­naszos, aki vidékről utazott fel hozzám: — Tetszik tudni — kezdte mondókáját —, az én tanult mesterségem a szemmelverés. Kihaló szakma ez ma már, nem kapunk utánpótlást. Saj­nos, a mai fiatalok ... Na, de hagyjuk! így aztán, bár már 91 éves múltam, még mindig kénytelen vagyok űzni a mes­terséget, csakhogy a szemem valahogy nagyon megromlott mostanában. Elmentem hát az SZTK-ba, és kértem írja­nak fel nekem egy szemmel- verő gépet. Először azt mond­ták, hogy ilyen nem létezik. Ám én elvittem nekik egy természettudományos folyó­iratot, s bebizonyítottam, hogy Svájcban igenis gyártanak va­lami hasonlót. Akkor meg ar­ra hivatkoztak, hogy erre az SZTK-nak nincs kerete. Elég szomorú ez, kérem! Hát ilyen lelketlenül kezelik az idős falusi dolgozók problémáit? Ezt írja meg, szerkesztő elv­társ! Radványi Barna 'SSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSÍf/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSzSSSSSS/SSSSSSS* MÁTYÁS FERENC: Fájó búcsúzkodás Lassanként a nyár is elfárad, szél tépázza az utcafákat, Vicsorog a nyirkos, hideg ősz, — hűlő testünk, ne mentegetőzz. Kékülnek a virágok, ősz jön, arcod derűjét meddig őrzöm? Még ránktör a langyos fénysugár, ám a fagy ajka átszúrja már. VSSrSSSSSSSSSSSSSSS//'SSSSSSSSS/S.rfSSSSSSSSS//'SSSSSSSS///SSSSSSSSSSSSSSS/////S//S//SSSSSSSSS/SSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS//SS//SSS///SSS//,/SSSSSSSSSSSSS/SSSSSSS/SSSSSSS//S/, SIMONYI IMRE: Két másik dal Emlékszel -‘-mi« - 104,1' hogy abban az időben valami dallamot dúdoltál szüntelen? Én meg egy szövegtöredéket skandáltam amelynek valahol elkallódott a dallama. Aztán valahogy úgy alakult hogy valaki ismert egy szöveget ami illett a te dallamodhoz. S én is találtam valami kotÁlapot ahhoz a régi szövegtöredékhez. De akkor az már egy másik dallam volt és egy másik szöveg. Két teljesen más dal barátném. A'////////////////////////W///////////////////.W/////////y///////////////////////// KASSAI FERENC: Cserebogarak a szélvédőn A szerteszállt mosoly-pillangók szirom ágyukban régen alvók, síró hullás, barna alom lett s gyászszertartás a gyönyör-ünnep. Elcsábulunk, az élet vonz még, súgja kezem, hogy blúzod bontsd szét, — s szemeid, lám mindig becsapnak, pillanatonként megriadnak. Neszek lopóznak, gödrök telnek, keresed, hol van az a gyermek, ki itt akar telelni — s félve iszkol az ítélettől félre. Még tudjuk, mitől piros a vér, de a tudattól arcunk fehér, — kihajtanánk újból az inget, s már minden, minden temet minket. Játsszuk a boldogságot, mintha vélünk lendülne még a hinta, — de nincs isten, aki megmentsen, s isteni tűz a szívünkben sem. Szavak nem elég beszélni beszélni beszélni mire jók a szavak ezek a barokk kupolák mire jók a szavak ezek a sóhaj-barakkok mire jók a szavak ezek a szélhajtotta sátrak, négylapu vitorlák nagy hajók bordáikon háromágú vágyak vascicák fürgeléptű cirkálóik acélbordáikon a szerelem láng-tajtékaival mire jó a szavak boltíve mire jó a szavak oszlopcsarnoka mire jó a szavak tenger-fényű teste úttalan vándorlása kikötő-magánya ha nem ér fel azzal a hallgatással amit a vallatott szegzett Szembe a vallatással a hűs cementen börtönkupolák alatt lámpák kígyóztak homloka egére cseppenként hullt a koponyacsontjára a negyvennapos özönvíz liüérce szájpadlása kiszikkadt mint a'kréta a láza felszökött és felszökött az álma mint rég rövid nadrágban állt a dobogón feleltették és nem f elelt és nem felelt és nem felelt pedig mindent tudott a jövő kőtábláival a betűket lenyelte betört bordáiból született a szerelem legszebb szavával Éva Szentendre TÓTH TIBOR METSZETE i 'I egnap délután álig hall­hatóan kopogtak az aj­tómon, beóvatoskodott a szo­bámba egy töpörnél is töpő­rébb anyóka, és elrebegte, hogy lenne némi panasza, ha meghallgatnám. Először is bemutatkozott: — Omagyar Mária, belső- józsefvárosi lakos, hajadon, nyugállományú köztisztviselő. Neve és panasza, mint mon­dotta, bizonyára nem lesz is­meretied előttem, mert már több fórumot mégjárt vele, sőt, több ízben publikálták is a hazai sajtóban, „Omagyar Mária-siralom” cím alatt. Ar­ról van szó, hogy a nyugdíjba beszámító folyamatos mun­kaviszonyból három évet és tíz napot nem tud kellően igazolni. Márpedig, ha erre nézve hiteles dokumentumo­kat sikerülne felmutatnia, akkor valamicskével meg­emelnék csekély havi járan­dóságát. Egyrészről azt kí­vánják igazoltatni vele, hogy hol töltötte az 1582. október 5. és 14. közötti 10 napot. Ide- vonatkozólag felterjesztett ugyan a nyugdíjhatósághoz egy Juliánus- és egy Ger- gely-naptárt, bizonyítandó, hogy a kettő közötti különb­ségből adódik az egész, a naptárreform évéből ugyanis a fenti napok egyszerűen ki­maradtak. Ám illetékes he- \ lyen még mindig nem dön-i töttek afelől, hogy ezt elfő- i gadják-e hitelt érdemlő bizo- j nyítéknák. Még nehezebb az j ügy másik része. Ö ugyanis j annak idején hópénzelszámoló volt a Kereszteshad járatügyi Hivatalban, de mivel három éven át se hó nem volt, se pénz, munka nélkül kénysze­rült eltölteni az időt. Erről is igazolást kellene szereznie, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a Kereslzteshadjáratügyi Hivatalt időközben — általa ismeretlen okok miatt — fel­; Rövidesen félszázados Pomosan vuajuK. a rmnKa- „ +qK1. tt , . , gárda martalócai verték szét a ; lesz a tabló. Ha kezbe veszem, * ktl » sverekek ! tizenhárom tanár és harminc- lejet PUSKatussai. A gyereitek, jnégy diák rajtam tartja a te- a csalad hasonlóan vegezte... : kintetét. A tanárok túl van- Lábjegyzet lehetne a tab­! nalt földi jelenlétük határán, 15 a szégyenletes krónika egyik ;egy kivételével. Tizenkilencen iapalján. Talán még ennyi se. ! élünk a maturáltak közül. Ez Nekem a mélységből hallat- ! a szám sem egészen biztos. szó, visszatérő hang. Tizenki- ■ Nagyreszt fiatalok voltak az lencen őrizzük, vén diákok, a (eltávozottak. Kezem ügyében tablót. Vajon őrizzük-e? Startom a tablót, a legfelső fi- E ^ kÖ7Üliik meekérdez- !ókban. Egyre, gyakrabban a sfatisztikusT^ ! vizsgálgatom. Nem' annyira az ’ \ ! élők miatt, akik befordultak — Kezedbe akad hebe-korba ! az öregségbe. A többiért. Ök az ősz tálytablo ? ! megmaradtak harmincasok- Furcsállva méregetett a ! nak cvikker mögül. ( Egy valahai nagybátyám —Minek? Az élőkkel amúgy­; szomszédjában tűz ütött ki. is találkozom. Aki meghalt, ; Mit mentett elsősorban a ház- olyan, mintha nem is élt vol- > ból? Vadászó drillingjét, a na. Hagyjuk nyugodni a hol- ! finnugor—török összehason- takat. Arra rendezkedtem be, Síitó szótárt s egy piros fezt a hogy megérjem a kilencvenet, jfején, Viddinben hordta, a tö- — Éppen hogy fölidézd ar- ! rök állam védenceként, Bem cukat, akiket elvesztettünk, (apó kíséretében. .Ezek voltak Nem találod túl kegyetlennek !a legsürgősebb holmik. Meg- a véletlenszerű szelektálódást? ! mosolyogta érte a falu, kü- Más egyéb is közrejátszott, ! löncnek tartották, még ha tisz- persze ... ; telték is. Más volt a nézetük a Szélesen gesztikulálva ma- J tárgyak értékéről. gyarázta: ) Mit vinnék én, ha tűz fe- — Ez volt kiszabva rájuk a j nyegetné javaimat? Az irogé- nagykönyvben. Mit sajnáljak !pet mentenem, pár fontos rajtuk? A természet rendje a ! könyvet, meg ezt a tablót, kiválasztás. Te és én megma- ! Furcsaságnak _ tűnik, de így radtunk. A sors toleranciája, í van. Az ifjúságomat jelenti ez hogy élünk. Nem ez a fontos? 5 a csoportkép? őrzik azt más- Rögtön láttam, hogy,nem vi­céié rekvizitumok, például le- tapartner. Komputer-agyvelő. í velek, naplók. Ez a tabló pél- Nem lehet belétáplálni érzel- ; dázza nekem az élet-halál vé- mi motívumot. Csak számot és ; tétlenségét. Azok az ifjak ve- szabályt. Megrögzöttsége ma- ! lem nőttek, velem hangoskod- kaccsá tett, tovább kísérletez- ! tak, velem reménykedtek is. tem: f ! Beletartoztak egy döntően _ Azért kellett meghalniuk, (fontos életszakaszba, mielőtt hogy mi, akik élünk, tovább (megnyílt a föld, elcsente tő- lépjünk ezen a gondolatso- ;lük az esztendőket. Gorombán ron? De gk hiába nem akar- S csapta le a sorompót, s ők ki- tak meghalni — a következ- ! vülrekedtek. mény a fontos... ! Hell-Dariccsal kezdődött az Türelmetlenül szakított fél­^ értelmetlen vég. Hegedűmű- be: $ vészként tartottuk számon, _ Na, látod. Szándéktalanul (s eltűnt a doni visszavonulás- áldoztak, tehát nem hősök. A inál. Fodor Karcsi kezébe a kocka kidobta a nullát. A $ deportálás félelme nyomott cserebogarak nekicsapódnak az $ fegyvert. Felesége kapta az autószélvédőnek. Ki tehet ró- $ első golyót. Nagy szembogarú ]a. hogy átmegy rajtuk a ke- i szépség volt, jól ismertem, rék? $ Kasó Imrét, a kétméteres pa- 17 .1 $ rasztfiút, német golyószóró te- Egyetlen szó nélkül for- $ rítette le. Forgalmi szolgálat- dúltam meg. Láttam elképedt ^ ban tagadott meg valami cse- arcát i kélységet az éppen átvonuló Tizenkilencen élünk a diák- i oszloptól. S a többiek... társakból. Sokfélék vagyunk. § Hányféle kémény torkán tá- Nem egyformán becsüljük meg i voztak füst-hamu mi voltuk- a tablót $ ban! Szauder Tibor sorsát Hunyadi István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom