Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-10 / 291. szám

1971. DECEMBER 10., PÉNTEK 3 FOLYTATJA MUNKÁJÁT A KISZ VIII. KONGRESSZUSA (Folytatás az 1. oldalról.) A belga Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség első titkára Jean Fuchs szólalt még fel ebéd­szünet előtt. Ebédszünet után a kongresszus továbbra is ple­náris ülésen folytatta munká­ját A küldöttek nagy tapssal köszöntötték az elnökségben helyet foglaló Kállai Gyulát, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagját, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának el­nökét, és Pullai Árpádot, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkárát, a IÍB Ifjúsági Munkabizottságának vezetőjét. A felszólalók között szere­pelt Török Imre aspiráns, Ni- kos Christodoulou, a ciprusi Kommunista Ifjúsági Szövet­ség titkára, dr. Bóján Ferenc, a Debreceni Orvostudományi Egyetem KISZ-bizottságának titkára, Fórján Mihály, a bat- tonyai KISZ-szervezet küldöt­te, Mártii Mcllais, a finn De­mokratikus Ifjúsági Szövetség Központi Bizoltságának titká­ra, valamint Pásztor Gabriella megyénk küldötte, a Nagykő­rösi Konzervgyár KlSZ-bizott- ságának titkára. A csütörtök délutáni plená­ris ülésen Balyi István, a Sal­gótarjáni Öblösüveggyár KISZ-titkára, Jörg Christien­sen, a Dán Kommunista Ifjú­sági Szövetség elnöke, Jósé Fort, a Francia Kommunisták Ifjúsági Mozgalom Központi Bizottságának titkára, vala­mint Halmos Károly, a Ka­posvári Mezőgép Vállalat KISZ-szervezetének titkára szólalt fel a kongresszuson. Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkára felszólalásában azt a gondolatot fejezte ki, hogy az ifjúság — a jövő. Orszá­gunkban — mondotta — a párt- és az állami szervek, a társadalmi erők különös figye­lemmel, törődéssel fordulnak jövőnk, az ifjúság gondjai fe­lé. — Az ifjúság azonban nem­csak a jövő, hanem részben már jelen is. Társadalmunk­A szerda délutáni ülés A bolgár ifjúság küldötte egy Dimitrovot ábrázoló fest­ményt nyújtott át hazája Újainak ajándékaként. Amiint azt csütörtöki szá­munkban közöltük, a kong­resszus megnyitó napjának — — dr. Horváth István és Fock Jenő beszéde utáni —# továb­bi eseményeire visszatérünk. A vitában elsőként Csillik András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára, majd Dékány Csabáné, a szé­kesfehérvári Könnyűfémmű KISZ-bizottságának titkára, valamint Makkos Attila Győr- üopron megyei küldött, a Rá­baköz Tsz növénytermesztője szólalt fel. Ezek után J. M. Tyaszelnyikov, a lenini Kom- szomol első titkára a Kom­aomol 28 milliós táborának ) a rá ti üdvözletét tolmácsolta. Beszédében a többi között el- nondotta: a lenini Komszo- nol legfontosabb feladatának artja, hogy hozzájáruljon a kommunista és demokratikus fjúsági mozgalom egységé­leik megszilárdításához, az if- úság imperialistaellenes romtjának megteremtéséhez: íogy küzdjön a népeik sza- ladságáért és függetlensé- léért. — Nagyra értékeljük azt a larátságot, amely a Magyar Comunista Ifjúsági Szövetség- lez fűz bennünket. Együtt- nűködésünk gyakorlatilag ninden területre kiterjed, ál- andóan új formákkal bővül, íj tartalommal telítődik. Ügy ;ondoljuk: közös erőfesz! té- einkhez kitűnő lehetőséget eremt a szocialista gazdasági ntegráció további elmélyíté- ének és tökéletesítésének komplex programja — mon- lotta J. M. Tyaszelnyikov. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség nevében Ro- >erto Viezzi elnök kért szót. i'elszólalásában rámutatott: ninden siker, amelyet Ma- Cyarországon a szocialista ársadalom teljes felépítésé­jen elérnek, siker a nemzet­közi ifjúsági mozgalom szá­mára is. Dusán Uloak, a Nem­zetközi Diákszövetség elnöke a 85 diákszervezetet egyesítő NDSZ nevében üdvözölte a kongresszust. Nguen Thi Ngoc Khanh, a Ho Si Minh nevét viselő Vietnami Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­gának titkára a vietnami fia­talok üdvözletét tolmácsolta, majd az indokínai népek hősi harcáról, az imperialisták ku­darcra ítélt agressziójáról be­szélt: — Ma már minden józan gondolkodású ember előtt világos, hogy az imperialisták­nak kalandor akcióikból csak egyetlen kiütjük van: el kell fogadniuk a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kor­mány hétpontos békejavasla­tát. Hangot adott a vietnami delegáció vezetője annak a meggyőződésének, hogy Ma­gyarország népe és fiataljai a jövőben is tevőlegesen támo­gatják Indokína népeinek igazságos küzdelmét. Ezt követően a kongresszus nyilatkozatot fogadott el az Indokína ifjúságával, népeivel való szolidaritásról. — Mi, magyar fiatalok, ifjú kommunisták, a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy Vietnam, Kambodzsa, Laosz népe, ifjúsága győze­lemmel fejezze be igazságos harcát — hangzik a dokumen­tum. A KISZ kongresszusa szer­dai tanácskozásán felszólalt még Kolláth Adrienne, a Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola KISZ-titkára, Günther Jahn, a Szabad Német Ifjúsági Szö­vetség (FDJ) Központi Taná­csának első titkára, valamint Russai Károly, az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok kül­dötte. A nők helyzetének javításáért a KISZ is sokat tehet Pásztor Gabriella felszólalása nak több mint egyharmada — kor szerint — az ifjúsághoz tartozik. Nemcsak felkészül az életre, hanem részt kér a ma munkájából is és részt is vesz ebben a munkában. A kettő nem is választható el egymás­tól. A felnőttek hibát követ­nek el, ha úgy kezelik az if­júságot, mint csak a jövő munkásait, s innen ered, hogy a fiatalok egy része is úgy tekinti a mai társadalmat, mint amelyben neki nincs ten­nivalója, ő majd később kö­vetkezik. Mindnyájunknak kö­telessége — hangsúlyozta Ben­csik István —, hogy ezt a helyzetet megváltoztassuk. Kötelessége ez a legszélesebb közéleti fórumnak, a Hazafias Népfront-mozgalomnak is és e feladatának tesz eleget az­zal, hogy bevonja a közéletbe a fiatalokat. Bencsik István beszédét kö­vetően Petőházi Szilveszter, a Baranya megyei KlSZ-bizott- ság titkára lépett a mikrofon­hoz. Hozzászólása után az el­nöklő dr. Gombár József beje­lentette, hogy újabb üdvözlő üzenetek érkeztek a kongresz- szushoz. A jó kívánságokat tol­mácsoló táviratok között ol­vasta fel dr. Sík Endréét, az- Országos Béketanács Lenin- békedíjas elnökéét. A kongresszus ezek után nyilatkozatot fogadott el az európai békéről és biztonság­ról, s további felszólalások után befejeződött a csütörtöki tanácskozás. A kongresszus ma folytatja munkáját. A KISZ VIII. kongresszu­sának tegnapi ülésén — aminji azt lapunk első oldalán jelez­tük — felszólalt Pásztor Gab­riella, Pest megye küldötte, a Nagykőrösi Konzervgyár KISZ-bizottságának titkára is. Elöljáróban elmondotta, hogy a nők helyzetével foglalkozó párthatározat, az asszonyok, lányok munka- és életkörül­ményeinek társadalmi méretű segítése olyan légkört terem­tett, amely feljogosítja az ifjú­kommunistákat a fiatal lá­nyok, anyák gondjainak még élesebb feltárására. Köztudott, hogy a nőknek — fizikai, bio­lógiai adottságaik miatt — csak bizonyos nehézségű mun­ka elvégzése ajánlatos. A gé­pesítés, az automatizálás foko­zatosan kiküszöböli a túlzott fizikai erőfeszítést, de a nők munkakörülményei mindig el-, maradnak a követelményektől. Pest megyében sok ezer asz- szony és lány tevékenykedik a konzerviparban, a textilgyá­rakban, a mezőgazdaságban — mondotta a felszólaló. Míg a tipikusan „férfiiparágakban” alig dolgoznak két műszakban, addig a nők gyári három mű­szakját eddig nem sikerült csökkenteni. Pedig a textil­iparban a zaj, a por, a kon­zervgyárakban a víz és a gőz a könnyűipart „nehéziparrá” változtatja. Ezért is kérte a Pest megyei küldött a legtöbb nőt foglalkoztató iparágak ve­zetőit a még fokozottabb tá­mogatásra. — De mi KISZ-esek is sokat tudunk tenni a fiatal lányo­kért, asszonyokért — hangsú­lyozta a Nagykőrösi Konzerv­gyár KISZ-titkára. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a nődolgozók szakkép­zettsége elmarad a megköve- telhetőtől. Sokan megelégsze­nek a 8 osztály elvégzésével, nincs igényük a szakképesítés megszerzésére. Sok helyütt az igényt sem keltik fel a lányok­ban, asszonyokban a több tu­dás elérésére. „A nők foglal­koztatása megoldott kérdés, de a velük való-foglalkozás nem” — hangsúlyozta a Pest megyei küldött. Az ifjúsági szerveze­teknek mozgalmi módszerek­kel kell segíteniük a nők to­vábbtanulását. Mozgósítani kell a fiatal lányokat, asszo­nyokat saját sorsuk megvál­toztatására. Pásztor Gabriella felszólalá­sa második részében a KISZ párttaggá nevelő funkciójáról szólt, s elmondotta, hogy a megyében 1971-ben a pártba felvettek 36,5 százaléka KISZ- korosztályú volt, s többségü­ket a KISZ-alapszervezet ja­vasolta a kommunisták sorai­ba. A X. kongresszus erre vo­natkozó határozata értelmé­ben idén 114 18—21 éves fia­talt vettek fel a pártba. A KISZ-szervezeteknek még töb­bet kell tenniük a kommunis­ta nevelésben — emelte ki a felszólaló. Az alapszervezetek­nek törekedniük kell arra, hogy a párttaggá ajánlás ne váljon formálissá, o fiatal elé reális követelményeket állítsa­nak, és a pártba felvett KISZ- esek tapasztalataikat továbbra is az ifjúsági szervezetben ka­matoztathassák. A felszólaló végül sajátos Pest megyei problémáról szólt: sok a megyében a bejáró, az ingázó dolgozó, akik munka­helyükön nem tudnak bekap­csolódni a mozgalmi munká­ba, ezért a községi, lakótelepi KISZ-szervezetek megerősíté­sére van szükség, hogy ezek a fiatalok se kallódjanak el. Olajosok, lenfonósok, autógyáriak A kongresszus második napján, csütörtökön, ked­ves jelenet játszódott le. Mun­karuhába öltözött fiatalok, a százhalombattai Dunái Kő­olajipari Vállalat Claus-kén- kinyerő üzemének KISZ-istái hozták él üzemük első termé­két. A KISZ-védnökséggel épülő százhalombattai óriás utolsó üzeme épp a napokban kezdte meg a próbaüzemet. Az itt előállított faéahidrogénből nyert nagy tisztaságú kénből hoztak mutatóba a kongresz- szusi küldötteknek. Fekete Tibor gépészmérnök­kel a kongresszus szünetében éppen arról beszélgettünk, hogy bár Százhalombattán ez­zel a most termelésbe lépő üzemmel tulajdonképpen le is zárult a védnökség, első sza­kasza, ezentúl Százhalombat­ta ipari centrummá válásáért vállalnak védnökséget a KISZ-szervezetek. — Százhalombattán szinte minden ott dolgozó és lakó harminc év körüli vagy még fiatalabb. KISZ-korosztályú város. De valamennyien ko­moly elképzelésű, megfontolt, tenni akaró fiaitalok — véleke­dik Fekete Tibor. — Az üzem­ben, megalakulásától kezdve élénk KISZ-élet folyik. A vá­rosi szervezetben most, a kongresszus évében lendült fel a mozgalmi élet, hiszen a vá­rosi KISZ-bizottság is alig másfél éves. Terveink, elkép­zeléseink bőven vannak. Uszo­dát, sportpályát építünk társa­dalmi munkában. De kellene Százhalombattára szakközép- iskola, könyvtár, kulturális intézmények. Ezek építése már meghaladja a mi erőnket, pe­dig szükségünk lenne rá, s mi is kivennénk részünket létre­hozásukból. Folyosói beszélgetések, két kávé között váltott szavak. A küldöttek nézelődnek, ismer­kednek, barátkoznak. A Pest megyeiek helyét az ülésterem emeletén jelölték ki. Tőlük balra a Csongrád megyeiek, jobbra a borsodiak ülnek. Hamar kiderül, hogy a szegedi és a gödöllői egyete­mistát ugyanazok a gondola­tok foglalkoztatják, s a bor­sodi agrármérnök hasznos munkatanácsot tud adni a ha­lásztelki növénytermesztő lánynak. ll/íég a kongresszus flnnepé- lyes megnyitásakor ze­nére, pergő dobszóra hozták be az ifjúgárdisták a megyei KISZ-bizottságok szalagokkal ékes májusfáját. Odatűzlték az elnöki emelvény elé, hogy az ananybetűs, piros szalagok a sok-sok KíSZ-szervezét üd­vözletét hirdessék. A Pest me­gyeiek májusfáját a bájos, tö­rékeny vietnami Nguen Thi Ngoc Khanh olvassa. Tol­mácsnőjével fordíttatja, ma- gyaráztatja, hol ez a megye, honnan hoznak üzenetet a sza­lagok. A Csepel Autógyár jármű­gyárának ifjú küldöttével, Kvinyán László esztergályos­sal beszélgetek: — Harmadmagammal kép­viselem a kongresszuson a Csepel Autógyárat, de a kong­resszusi el »k észül e tben szin te az egész gyár részt vett. Ez a felkészülés felülmúlta a meg­előző KISZ-akciókat, rendez­vényeket. A kongresszus tisz­teletére ez idén először — három ízben — tartottunk kongresszusi műszakot. KISZ- tagságunk nagy többsége részt vett benne, de sokan csatla­koztak a KISZ-korosztályon túliak közül is. — Kollégái, közvetlen mun­katársai milyen útravalót ad­tak a kongresszuson való rész­vételhez? — Megbíztak, hogy képvi­seljem szervezetünket, te­gyem szóvá problémáinkat, a lakásgondokat, s azt, hogy a KISZ legyen még hathatósab­ban a fiatalok érdekvédelmi képviselője. Kvinyán László élményeit, kongresszusi beszámolóját nemcsak munkatársai várják kíváncsian, hanem családja, aktív KISZ-ista felesége is. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat képviseletében Bakos Zoltánná, a budakalászi gyár csúcstitkára jelent meg a kongresszuson. A vékony, fe- hérblúzos asszonykát diiák- lánynak nézném. De komoly­ságáról, felelősségteljességé­ről győz meg, amikor munká­járól beszél: — Ha szót kapok a kong­resszuson, a vállalatunknál működő koordinációs tanács működéséről szeretnék beszá­molni, néhány tanácsot, ötle­tet adni másoknak is, akik ha­sonlóan hozzánk, több, egy­mástól távol eső telephellyel rendelkező gyárban szervezik a KISZ-munkát. Mi szerve­zünk vállalaton belüli együtt­működést a termelőmunká­ban, KISZ-védnökséget egyes üzérnek termékei, terméksorai fölött, s fiataljaink vállalják a textilipar rekonstrukciója során az új gépek munkába állítását, kipróbálását. A má­sik téma a fiatal műszakiak tanácsa, az, hogy milyen hat­hatós anyagi segítséget tud nyújtani a vállalatnak a jól megszervezett ifjú műszaki és közgazdász gárda. A mi ta­pasztalataink bizonyára má­sutt is hasznosak lehetnek. A földszinti aulában dalt ^ tanulnak, zenét hallgat­nak, képeket, könyveket néz­nek a fialtalak. Itt a kong­resszusi naplót ’ olvassák; amott a dedikáló Baranyi Fe­renc költőt veszik körül. Éle­sen berregő csengő szakítja meg a szünetet. A fiúk, lá­nyok sietősen indulnak meg a lépcsőkön. Néhány perc és folytatja munkáját a kong­resszus. Kádár Márta A DKV KISZ-esei átnyújtották a legújabb üzem mutatóba hozott termékét: a nagy tisz­taságú ként. (Foto: Kotroczó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom