Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-10 / 265. szám
1971. NOVEMBER 10., SZERDA res» Mccrei kMfriatp Jövőre: ifjúmunkás világtalálkozó Moszkvában A VIT tervezett színhelye az NDK fővárosa November 10-én ünnepli a világ haladó ifjúsága a DÍVSZ megalakításának 26. évfordulóját Ebből az alkalomból a DIVSZ-ben a többi között elmondták az MTI munkatársának, hogy a tavaly novemberben Budapesten sorra került VIII. kongresszus világméretű akciókampányt indított el „Az ifjúság vádolja az imperializmust” jelszóval. A politikai szolidaritási kampányon belül világméretű gyűjtési akció indult meg a Nguyen Van Troi nevét viselő gyermekkórház felépítésére Vietnamban. A DFVSZ nemcsak a különböző nemzetközi szervezetekkel vonta szorosabbra együttműködését, hanem növekvő figyelmet fordít az ifjúság rétegproblémáira is. Ennek szellemében rendezték meg a nyáron Budapesten az európai középiskolai diákszemináriumot és októberben a bulgáriai Ruszéban a falusi ■ ifjúság szemináriumát. A j DÍVSZ végrehajtó bizottságának 1971. szeptember 6—9-i Valparaiso! ülése gazdag munkatervet dolgozott ki a közeli jövőre. Középpontjában az 1971 végén Moszkvában sorra kerülő ifjúmunkás világ- találkozó áll. A végrehajtó bizottság javasolta a X. VIT nemzetközi előkészítő bizottságának mielőbbi összehívását, és határozatot hozott, hogy a DÍVSZ küldöttsége ezen az ülésen javasolja: a VIT-et 1973-ban Berliniben, az NDK fővárosában rendezzék meg. Kiváló kisiparosok kitüntetése uuin n i ***ii"« i **■**-— Tó« - ----K -HHÍRÉ K#HÍ R E E-ÉÚ RE K 4 HÍ RE Hl Levélirányitó postásverseny A levélkézbesítők csúcsforgalmának kezdetét jelzi a posta hagyományos országos levélirányító versenyének döntője, amelyet kedden tartottak Budapesten. Több ezren vettek részt, s közülük a legjobb 74 postás küzdött a leggyorsabb és legpontosabb postás címért. A győztes, akárcsak a múlt évben, Sóti János, a fővárosi 72. postahivatal dolgozója lett, aki a tavalyinál valamivel gyorsabban dolgozott, de több hibát is vétett. A szétosztó versenyben Kovács Imréné, ugyanazon hivatal dolgozója, végzett elsőként a levélhalommal. Viszont vidéki postás lett — Kiss László Debrecenből — a harmadik szám győztese. ö hiba nélkül határozta meg a postai előírásoknak megfelelően az ország száz legel dugó d tabb települését. A jutalmakat dr. Palotás Magda, a posta vezérigazgató-helyettese adta át a győzteseknek és helyezetteknek. M\. 1971. november 10., szerda, Réka napja. A nap kél: 6.40, nyugszik: 16.15 órakor. A hold kél: 23.48, nyugszik: 13.08 órakor. A kitüntetettek egy csopo rtja Foto: Gárdos Tegnap délelőtt 10 órakor a Pest megyei Tanács klubtermében kiosztották A szakma kiváló kisiparosa okleveleket. Negyvenegy megyei kisiparos érdemelte ki a megtisztelő kitüntetést. A megjelenteket Szász György Pest megyei KIOSZ- titkár üdvözölte. Török Zoltán, a Pest megyei Tanács ipari osztályának vezetője beszédében elmondotta: a megye kisiparosai között egészséges verseny alakult ki, hogy Tíz nap rendeletéiből Nem lakás céljára szolgáló helyiségek béréről, a közüle- tek és magánszemélyek réCEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKÖRÖS 0 GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNAHARASZTI MONOR NAGYKATA VECSÉS NOVEMBER 11-TÖL 17-IG A SZOVJET FILMNAPOK MŰSORÁN: 11: Két szoba összkomfort 12: Kobra akció 15-17: Belorusz pályaudvar 13-14: Queimada A SZOVJET FILMNAPOK MŰSORÁN: 11: Nővérem a színésznő 12: Néma szerelem 13: Szabad szél 14: Országúti kaland 15-17: A halhatatlan légiós 11-14: 15-17; Furcsa pár Queimada A SZOVJET FILMNAPOK MŰSORÁN: 11-14: Belorusz pályaudvar 15—17: Furcsa pár 11—12: Hahó, öcsi! 13-14: A medve és a baba 15: Szerelmesfilm 16: Egy magyar nabob + Kárpáthy Zoltán 11—12: Idegen a cowboyok között I—II. 13-14: Sötét pillanat 15-16: A medve és a baba 11- 14: Fogd a pénzt és fuss 15—17: Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében* 11: Rablók között 12- 14: Kapaszkodj a fellegekbe I—II. 15-16: Fogd a pénzt és fuss 11—12: A medve és a baba 13- 14: Hahó, Öcsi! 15-16: Idegen a cowboyok között I—II. A SZOVJET FILMNAPOK MŰSORÁN: 11-12: Titokzatos szakács 13-14: Kezdet 15: Nővérem a színésznő 16: Szabad szél 17: Szerencsés bukás A SZOVJET FILMNAPOK MŰSORÁN: 11-12: A P-2 nem jelentkezik 13-14: Kockázatos akció 15-17: Ragyogj, ragyogj, csillagoml • Csak 16 éven felülieknek! JO SZÓRAKOZÁST KIVAN A PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VALLALAT szére kiutalásra kerülő helyiségek (telek) igénybevételi díja befizetéséről a Fővárosi Közlöny október 31—i száma tartalmaz határozatokat. A művelődésügyi intézmények iratkezelésének szabályozásáról megjelent a 162/ 1971. (M. K. 21.) MM. számú utasítás, amelyet a Művelődésügyi Közlöny november 1-d száma tartalmaz. A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló törvényerejű rendelet végrehajtásáról intézkedő 30/1969. (IX. 2.) Korm. számú rendelet módosítását a 37/1971. (XI. 3.) Korm. rendelet írta elő. (Tanácsok Közlönye, november 4.) A Büntető Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről megjelent 1971. évi 28. tv. rendeletet a Magyar Közlöny november 4-i száma tartalmazza. A szerződéskötési kötelezettség alá eső ipari beruházások ütemes kivitelezését elősegítő személyi érdekeltségi rendszerről a 71. 130/1971. KGM— MüM. számú együttes utasítás intézkedik. (Munkaügyi Közlöny 21. száma.) A gyermekintézmények térítési díjának megállapításával kapcsolatban az összkere- setbe beszámítható egyes juttatásokról fontos közleményt találunk a Munkaügyi Közlöny november 6-i számában. A kisipari szövetkezetekre vonatkozó egyes munkaügyi rendelkezések kiegészítéséről ugyanitt olvashatják az érdekeltek a 19/1971. (X. 23.) MüM. sz. rendeletéi VVK-őzek Kecskeméten Megérkeztek a kecskeméti állatkert új lakói. A városban levő műkerti parkerdőt társadalmi munkában alakították át. Itt kapott végleges helyet a vadászati világkiállítás hazai élővad-állományának egy csoportja. Eddig a veszprémi állatkert adott szállást a most Kecskemétre érkezett őzeknek, szarvasoknak, muflonoknak s egyéb erdei állatoknak. minél jobb minőségű munkát végezzenek. Az ötéves tervben meghatározott kommunális fejlődéshez nagy mértékben hozzájárul a kisiparosság tevékenysége is — mondotta, majd arra kérte őket, hogy a jövőben is segítsék a lakosságot javító-'szolgáltató tevékenységükkel. P. g. 304 lóerős kamionok November első tíz napjának legjelentősebb termelési eredményeként a Magyar Vagon- és Gépgyárban elkezdték azoknak a kamionoknak a szerelését, amelyeket már az új típusú, 304 lóerős motorral látnak el. A 36 tonna teherbírású óriás gépkocsi a nyugatnémet Man-oéggel nemrégiben megkötött hosszú lejáratú kooperáció eredményeként készül majd az MVG-ben. Erősen felhős, párás idő, többfelé esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati, később a Dunántúlon északira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. — Az a barátságvonat, amely a november 7-i ünnepségekre Pest megyeieket vitt a Szovjetunióba, ma éjfélkor érkezik haza. A 340 tagú küldöttség kilenc napot töltött a Szovjetunióban, s Moszkvával, Kijewel és Leningráddal ismerkedett — Az őszi szarvasvadászat kimagasló eredménynyel fejeződött be a gemen- ci vadrezervátumban. Nyolcvanhét érmes, köztük 20 aranyérmes szarvasbika került terítékre. A legszebb agancspár 13,5 kilós és 239,6 pontra értékelték. — Három mesterséges tavat építettek már a lakosa ság ivóvízellátásának javítására Borsod és Heves megyében, Most Mátraháza és Galyatető között a Csőr- réti völgyben új mesterséges tó megteremtését kezdték el. Egymillió köbméter vizet gyűjtenek itt össze, s ezzel megoldódik Mátraháza, Kékestető, Galyatető és a környező üdülőfalvak vezetékes ivóvízellátása. <4 rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 8.0u: Jó reggelt! 4.25: Rákóezi-müuio. 4.54): uireu;, iciojárasje- teutes. 4.45: Szót itércK! 5.oe: seggen kroniKa 1. 5.2U: Műsorajánla- lunk. 5.34): Hírek, időjárásjeientes. 5.4i): Falurádió. 5.59: Fontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.20: Rádióreklám. 6.30: Hírek, iüojárás- jelentes. 6.45: Szót kérek! 6.5u: Rádióreklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika III. Litana: Körzeti íuöjárasjeientés. 7.20: Rádióreklám. 7.34): uj könyvek. 7.33: Musorajánlatunk. 7.45: Kertoaráiok ölperce. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek, idójárásjelcntes. 8.05: Mű- sorismerte lés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.18: Az eladott menyasszony. Részi. Smetana ope- rájáuól. 9.00: A nagy temető. Szabó Pál regénye V. r. 9.20: Kedvelt régi melódiák. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek, időjárásjelentés. 10.05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 10.40: Zenekari muzsika. 11.39: A Szabó család (ism.). 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó, utána Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Rádióreklám. 12.35: Tánczenei koktél (ism. URH 18.10). 13.20: Iíj. Magyari Imre népi zenekara muzsikál. 13.50: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.10: Baráti kör. Társasének fiataloknak. 14.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.40: Filmdalok. 14.51: Pol-beat. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek, időjárásjelentés. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kamarazene. 16.38: Elveszett utak. Regényrészlet. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek, időjárás jelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Liszt A-dúr zongoraverseny (Cziffra György és a Philharmoniai zenekar, vez.: André Vendernoot). 17.43: Angliai beszélgetés Káldor Miklóssal a cambridgei King’s kollégium professzorával. 17.58: Egy rádiós naplójából (ism. szombat P. 16.15). 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel (Komjáthy Gy. műsora). 20.25: Fjodor Saljapin énekel. 20.42: Hírek. 20.45: Gondolat. A Rádió Irodalmi lapja. 21.25: Boross Jolán és Solti Károly nótákat énekel. 21.59: Pontos időjelzés. 20.09: Hírek. Időjárás jelentés. 22.10: A Közel-Kelet közelről. 22.20: Zenélő Magyarország. 23.29: Mendelssohn: I. szimfónia (MRT szimf. zkara. vez.: Lehel Gvörsry). 24.00: Hírek, Időjárásiéi. 0.10: Sanzonok. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 8.00: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 4.25: Rákóczi-induló. 4.30, 5.00, 5.30, 6.00: Hírek, időjárásjelentés. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.30: Hírek, időjárásjelentés. 8.00: Hírek, időjárásjelentés. 8.05: Színes népi muzsika. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Keringók. 9.1o: Barokk zene. 9.40: Lakáshelyzet 1971-ben. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek, idö- járásjel. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, idő járás jelentés. 13.03: Goldmark operáiból. 13.40: Az egészség neveben! (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00: Kettőtől hatig. Közben 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek. 18.00: Hírek, időjárásjel. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15—19.27: Fiatalok hullámhosszán. Ifjú Zenebarátok Híradója. 19.27: Üj könyvek (ism.). 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő) Fellegi Adám zongoraestje. Közben: 20.25: Esti krónika II. 21.35: Könnyűzene. 21.45: Közv. a Franciaország—Bulgária EB selejtező labdarúgó-mérkőzésről Nantes-ből. 22.15: Hanglemezgyűjtők húszperce. 22.35: Verbunkosok, nóták. 23.00: Hírek, időjárásjelen- tés. 23.15: A madarász. Részletek Zeller operettjéből. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszol- gálat. URH 18.00: Hírek, idő járás jelentés. 18.10: Tánczenei koktél (a déli adás ism.). 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19.10: Ránki György 1944 oratórium Radnóti Miklós „A Iá recherche” c. versére. 19.30: Újítás az újításokért. (ism.). 19.40: Rossini: Semiramis. Kétfelvonásos opera. Közben: 21.23: Hírek. 21.26: A proton és a neutron szerkezete. 21.41: Az operaközv. folyt. 23.00: Hírek, időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Magyar irodalom (ált. isk. 8. o.). 9.30: Delta (ism.). 9.55: Vadászat Csehszlovákiában (ism.). 10.20: Rózsa Sándor. Tévéfilm. 12. r. (befejező, ism.). 11.15: Porond és iskola (ism.). 13.10: Magyar irodalom (ism.). 14.40: Filmesztétika (középisk. L o.). Pontecorvo: Algíri csata. (A november 16-i „A film meséje és mondanivalója c. adáshoz.) 16.25: Irány az egyetem! (ism.). 17.38: Hírek. 17.45: Zsebtévé (ism.). 18.15: Tíz kérdés a KISZ-kongresszus előtt. Vértes Lászlóról Vértesszől- lősön. Dokumentumfilm. 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradő. 20.00: Klasszikusok tévéfilmen. A völgy lilioma. Balzac regényének magyarul beszélő tévéváltozata. 22.10: Tv-híradó — 2. 22.20: Oscar Peterson. Kapcsoljuk az Erkel Színházat. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00: Mezítláb a főúton ... Za- latnay Sarolta műsora (színes). 20.45: Tv-híradó (ism.). 21.15: Látogatás Czóbel Bélánál (színes). 21.45: Tutka professzor történetei. Magy. besz. lengyel rövid játékfilm 3. r. Az ablak« Arthur Rimbaud HETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1891. november 10-én halt meg — 37 éves korában — Arthur Rimbaud, a világhírű francia költő, a tehetségekben közismerten gazdag francia költészet Petőfije. Rövid élete viharosan telt. Serdülő fiatalként részt vett a párizsi Kommün harcaiban, majd Verlaine-nel együtt becsavarogta Nyugat-Európát, később pedig hosszabb kalandos utat tett Keleten és Afrikában. A fél világot bejárta, vagy negyvenféle foglalkozást űzött, megtanult tucatnyi nyelven. Mozgalmas életéből mindössze a 17 és 20 éves kora közötti időszakban írta verseit. Utána mindörökre felhagyott a poézissel. Afrikában gyanús gyarmati üzletekkel foglalkozott, köztük fegyverszállítással, s egyes adatok szerint rabszolgakereskedelemmel is. Harminchét évesen halt meg, teljes magányban és clhagyatottságban — miközben verseit már zászlajára tűzte a modern költők mind népesebb csoportja. S méltán: költészete (A részeg hajó) gyűlölettel teli lázadás minden társadalmi megkötöttség, előítélet, vallás és polgári morál ellen. A tudat alatti ösztönök felszínre tárása, merész asszociációi, látomásszerű, szimbolikus kénéi, a szavak zeneiségét, hangulati értéküket művészi módon kifejezésre juttató írásművészete alapján Rimbaud-t tekintik a modem francia költészet előfutárának. Tiz év alatt húszezren Az elmúlt tíz év alatt húsz-, ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Szegeden. Szinte minden munkaképes korú férfi dolgozik. A nők foglalkoztatottsági aránya is magas. — A fogyasztási szövetkezetek kongresszusára készü-. lében, a SZDVOSZ-ban felmérték a mozgalom 1967 és 1971 közötti fejlődését. A szövetkezetek részesedése a Szocialista kiskereskedelem forgalmából 29-ről 32 százalékra növekedett, s javult a vendéglátás kulturáltsága. Az idén porszívóból 42 522- vel, televízióból 57 292-vel, hűtőgépből 75 700-zal kelt el több, mint 1967-ben. — Tudományos konferenciát rendez november 19-én a váci Szőnyi Tibor kórház. A klinikopatolo- giai konferencián négy különféle betegséget mutatnak be a kórház orvosai, természetesen a kezeléssel együtt. — Tíz év alatt 6,6 milliárd forint értékű ipari beruházást hajtottak végre Dunaújvárosban — állapították meg a helyi tanács keddi ülésén. Most a legnagyobb feladatok egyike a lakásépítés: a negyedik ötéves tervben összesen 4500 lakás épül fel a városban. Jelentős összeget fordítanak a szolgáltatások fejlesztésére is, így a többi körött megépül egy közgazdasági szakközépiskola. — A Korányi Frigyes Tbc és Tüdőgyógyász Társaság pénteken délután 4 órakor a Semmelweis-teremben (VIII. kerület, Szentkirályi utca 21.) tudományos ülést tart a Növi Sad-i Tuberkulózis Intézet vendégelőadóinak részvételével. A VEZETŐ MEGHALT Teherautó és autóbusz karambolja Kedden reggel Pilisvörösvár határában egy pótkocsis teherautó, amelyet Balázs Illés 55 éves gépkocsivezető, dömsödi lakos vezetett, szabálytalan előzés következtében összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Dorog—Budapest közötti távolsági autóbusszal. Az összeütközés következtében az autóbusz az útmenti árokba borult. Balázs Illés, a tehergépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, a tehergépkocsi utasa, Kovács Zsig- mond 25 éves segédmunkás; budapesti lakos súlyos, míg az autóbusz utasai közül öt személy könnyű sérülést szenvedett. i A