Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-26 / 279. szám

rest

megyei

1971. NOVEMBER 28., FENTEK

Ipari

tvkamerák

r A Híradástechnikai Szövetkezet másfél éve telepítette egyik részlegét Balatonlellére. 1970 őszén megkezdték az integrált — egyesített — áramkörös ipari televíziós kamerák gyártását. A részleg azóta komoly üzemmé fejlődött.

Több ezer tonnás

hajóknak

Az Óbudai Hajógyárban épülő új szekciógyártó csarnokban számos korszerű anyagmozgató berendezést alkalmaznak majd. A hatalmas, csaknem 5000 négyzetméter alapterületű csarnok berendezése előtt a gyár szakemberei több nagy múltú európai hajóépítő országba látogatnak el. Jelenleg az Intransmas közvetítésével magyar hajóépítőmér- nök-delegáció tartózkodik tanulmányúton Bulgáriában, a várnai hajóépítő üzemben.

A bányászat kél évszázados története

Az Új létesítményben elsősorban ezertonnás vagy annál nagyobb Duna-tengerjáró hajókat építenek. Az egyes hajóelemek mozgatásához a tervek szerint bolgár tapasztalatok alapján az Intransmas szállítja a berendezéseket.

A Mecsek vidéki bányászkodás több mint két évszázados történetét bemutató múzeum létrehozását tervezi a szénbányavállalat Pécs szívében álló régi székházában. A leletgyűjtést és -mentést évekkel ezelőtt megkezdték. Több mázsára tehető már a szakmai-bányásza- ti-bányatörténieti és a munkás- mozgalommal kapcsolatos írásos anyag. Megtalálható a gyűjteményben az 1851-ből származó adásvételi szerződés a „szénkivájási jog”-ról, továbbá több múltszázadi térkép és fotodokumentum. Mintegy 700 tárgyi emléket őriznek. Különféle kéziszerszámokat, műszereket, bányászlámpákat, egyenruhákat, zászlókat. A vállalat intézményes gyűjtését aktív és nyugdíjas bányászok egyaránt segítik. A muzeális közgyűjtemény egy részét a

Beruházási krimi

— happy enddel

1967 végén már nyomasztó volt a zsúfoltság az Orion gyár egyes műszaki részlegeiben. Az új számítástechnikai profil kialakításához sem tudtak hozzákezdeni — helyhiány miatt. Elhatározták: a legszükségesebb igények kielégítésére új épülettel bővítik a gyárat. Terveztettek egy háromemeletes épületet. Harmincmillió forintra volt szükség a megvalósításhoz. Beruházási keretükből előteremtették a pénzt. Ekkor derült ki: T incs kivitelező. Hosszú huzavona, s a felsőbb szervek közreműködése után, a 31. Építőipari Vállalat kötélnek állt. Az elkészült tervek megvalósítására azonban nem vállalkozott. Csak előregyártott elemekből, s gépesítési technikájuknak megfelelően tudnak építkezni — mondották. Üj terv készült. Eltartott néhány évig, ám közben egyre növekedett az épület. Végül már nyolcemeletes toronyháznál tartottak. Nőtt az épület — s nőttek a költségek. Nemcsak a növekedés arányában. Ilyen reprezentatív épületet csak világszínvonalon szabad kivitelezni — mondták. S terveztek két liftet, légkondicionáló berendezést, sok üveget, műanyagot...

Mire pontot tettek a terv végére, a költségek 117 millióra rúgtak.

Ezt az összeget az Orion nem tudta saját erűből fedezni. Hitelt kért. Mire megszavazták, elkészült a részletes kiviteli terv. Ennek költség- vetése már ISO millióról szólt —A azzal a megjegyzéssel, hogy esetleg a 180 milliót is eléri.

Az Orion vezetői itt megálljt mondottak.

Ezzel a beruházással talán egy évtizedre is felemésztik minden keretüket, ami a fejlesztést szolgálná.

Ismét elővették a régi tervet.

A KGM Építő Vállalata mintegy ötvenmillióért vállalta a felépítést. Ha a jövő év első negyedére részletes kiviteli tervet adnak, 1973 végére átadják az épületet — mondották.

Az új épület, a toronyház, 9500 négyzetméterével szemben, csak ötezer négyzetméter lesz. Nem kerülhet sor a régen áhított kultúrterem megépítésére sem. De a legégetőbb problémákat megoldja. Néhány műhely dolgozóit kedvezőbb munkakörülmények közé helyezhetik, lesz 360 személy számára fürdő, öltöző, még büfének is jut hely. S az építkezés lehetővé teszi, hogy egyes munkahelyek átköltöztetésével az üzemeket technológiai sorrendbe helyezzék el. Ez módot ad a jobb munka- szervezésre. Átszervezhetik a belső szállítást is, s új raktárakkal, a szállítás gépesítésével, megrövidítik a belső szállítási útvonalakat. Jelentős munkaerő- és költségmegtakarítást jelent ez is. Igaz, mindez gondos előkészítést igényel, de megéri, mert az építkezésnél megtakarított pénzből olyan gépeket, műszereket vásárolhatnak, amelyek könnyebbé, színvonalasabbá, termelékenyebbé teszik a munkát — s így belátható időn belül megteremtik a fedezetet a most elmaradt építkezések megvalósítására.

Kár, hogy a sok huzavona miatt késedelmet szenvedett az építkezés. Ha mindjárt mód lett volna az eredeti terv megvalósítására, már előbbre haladtak volna a zsúfoltság megszüntetésében, a számítógép- program előkészítésében.

Kasznár Zoltán

tervek szerint jövő év második felében kiállítják.

— Két nagy üveggyár épül külföldön magyar berendezésekből. Kubában most kezdték meg a havannai új üvegipari kombinát utolsó magyar kemencéinek és berendezéseinek műszaki átadását. A másik gyárat Indiában építik.

Vigaszdíj

Együttérzés

— Fogadja őszinte részvétemet!

Szigorú karmester

Hídvégi János rajzai

y* z ősz hajú tisztviselő né- f~7T hány másodpercig fi.y * ' gyelmesen fürkészte az

os

ztályvezető arcát. Kicsit tartózkodóan nézett most az öregre, pedig két évtizedes barátságuk sok bizalmas szállal fűzte egymáshoz ókét. Ügy nézte ezt az embert, mintha saját fia lenne, és most mégis milyen nehéz szólni. Emlékezett rá, amikor Kaczur Lajos, az osztály- vezető egy ködös szeptemberi estén szomorúan panaszkodott neki. Valahogy így mondta:

— Eljöttem, Bandi bátyám, eljöttem panaszkodni.

— Mi történt?

— Nagy bajom van nekem.

— Mondjad hát!

— Megbízhatatlan lettem.

— Nem értelek.

— Tíz évig jó voltam, most kidobtak. Mindig tudták rólam, hogy a régi világban is tisztviselő voltam. Átvettek, és most meg ...

— Most meg?

— öt perc alatt elintéztek.

— öt perc alatt?

— Behívtak, és a kezembe nyomták a jelmondólevelet. „Köszönjük a szolgálatait”, csak ennyit mondtak.

— Indok?

— Mondták, menjek termelőmunkára.

— Csak így, ennyit?

— Ennyit.

Az ősz tisztviselő nem tudta, hogy most mi az illendőség. Talán vigasztalásul szánta annak közlését, hogy ő is régi tisztviselő.

— Hja, de te nem vagy vezető beosztásban.

— Ez igaz.

— Sajnállak, Lajos. Nagyon sajnállak. De mondd, mit tehetek én?

— Semmit. Te éppen semmit nem tehetsz.

— Nem tudom. Én is régi ember vagyok. Két fiam tanul az egyetemen. Bár, ha szólnék ...

— Nem is azért jöttem. Csak panaszkodni.

— Nagyon furcsa ez. Igen, de inkább... megdöbbentő.

— Most itt vagyok. Egyik pillanatról a másikra az utcára kerültem. Csak ez fáj. Ez a lelketlen intézkedés — sóhajtott, és búcsúzásra készült.

— Osztozom a fájdalmadban, Lajos, és ezek után nem tudhatom, hogy mikor kerül sor énrám. De ha nagyon nehéz helyzeted lesz, gyere el, én segítelek.

— Köszönöm, Bandi bátyám, de két gyereked van, és ...

— Nincs „és”. Igaz, kicsi a pénzünk, de segítek... Tisztességes embernek tartalak én téged, Lajoskám.

Az elcsapott osztályvezető már az előszobaajtóban állt, amikor az ősz tisztviselő hirtelen megfogta a karját, és suttogva szólt hozzá:

— Te Lajos... én mégiscsak szólok a direktornak. Nagy igazságtalanság ez.

— Ne szóljál, úgysem lesz eredménye. Csak magadnak szerzel kellemetlenséget... Te is horthysta időkből maradt tisztviselő vagy, és bizalmatlanok lesznek.

— Nem bánom, legyen akármi... de ez így ... nem eljárás.

Lajost, a régi kalkulátort visszavették az osztályra, mert az ősz hajú Bandi bácsi eljárt a direkciónál. Igaz, hogy nem osztályvezetőnek, de megmaradt tanult szakmájában...

öreg Bandi soha nem várt ezért elismerést, köszönést, valahogy természetesnek találta ezt a nehéz lépést. Így érezte igazságosnak.

— Soha nem felejtem el, Bandi bátyám — állította meg néhány nappal később Lajos, a volt főnök,

— Hagyjad.

— Nem, nem ... Gyere, igyunk egy litert.

— Jól van, nem bánom. Fő, hogy a szakmádban dolgozhatsz.

A söntés melletti asztalhoz ültek. Iszogattak. Lajos fizetett, azután az ősz tisztviselő is viszonozta ... Egészen záróráig.

— Meghálálom még, Bandi bátyám a jóságodat... Meglátod, én még meghálálom neked ... — erőlködött akadozó nyelvével az egykori főnök.

— Menjél haza, Lajos, aztán feküdjél le... aludd ki magad.

SIKLÓS JANOS:

így történt

i őst, valahogyan a felJll bolydult emlékek *■' nyomán, az ősz tisztviselő előmerészkedett a kérdéssel.

— Hát hogyan is csak... Te újra főnök vagy, rehabilitáltak ... Nehéz elkezdenem.

— Kezdjed már valahogyan, Bandi bátyám.

— A nyugdíjazásomról volna szó.

— Tudom, öreg komám.

— Ha lehetne, még egy évet... nagyon maradnék.

— Hát persze. Jó erőben vagy, Bandikám, na meg a negyvenéves szolgálatod alatt szerzett tapasztalatokra is igen nagy szükségünk van a vállalatnál.

— Látod, Lajos, ezt becsülöm benned, te azért a régi vagy.

— Hagyjad el, inkább igyunk egy duplát.

A titkárnő főzte a kávét, és addig Lajos beszélt. Dicsérte az új politikát, hiszen ennek nyomán került vissza a régi székbe, rendbehozták a korábbi tévedéseket. Újra osztályvezető.

— Hanem azt nem értem, hogy miért marják egymást az emberek most is.

— Nem tudom — válaszolt az ősz tisztviselő.

— Megvan a jó állásuk, fizetésük, és ahelyett, hogy meghúznák magukat, éldegélnének csöndesen, örökké egymást eszik.

— Elég baj ez.

— Hát csak csinálják, én biztosan nem követem a marakodók példáját.

— Igazad van, Lajos.

— Legjobb a félrehúzódás. Tudod, komám, „nem ártani senkinek” — dörzsölte simára borotvált, kerek arcát az osztályvezető.

Közben behozták a kávét. Lajos élvezettel szürcsölgette, az ősz tisztviselő udvariasko- dó megjegyzésekkel illette a titkárnő kávéfőző tehetségét.

— Valóban jó, öreg Bandi?

Végül már nem győzte türelemmel az ősz ember, ismét szót emelt saját ügyében.

— Hát mondjad csak, Lajoskám, maradhatnék akkor még egy esztendőt?

A másik nem válaszolt.

— Tudom, hogy a korban levőket nyugdíjazzák, de ha te szólnál...

Az osztályvezető még mindig nem nyilatkozott. _ Most ő figyelte érdekesen, kíváncsiskodó szemmel a régi cimborát.

— Megpróbálom, hátha sikerül. Majd beszélek a főnökkel.

— Köszönöm, Lajoskám!

— Valószínű ... maradhatsz még egy évet.

öreg Bandi udvariaskodó hangsúllyal kért elnézést, amiért sok munkája mellett ilyen csekélységgel zavarta az osztályvezetőt és mentegetőző szavak kíséretében hátrált az ajtóhoz.

— Ugyan már, ne bolondozz. Ez csak természetes.

— Ha nem találkoznánk, kellemes ünnepeket kívánok mégegyszer, Lajoskám.

— Viszont kívánom, Bandikám ...de hiszem, hogy még találkozunk.

— En is remélem — csukta be maga mögött az ajtót öreg Bandi, az ősz hajú tisztviselő.

i nnep előtti csöndes (f/f hangulat bizsergett öreg Bandi szívében. Igazi karácsony — motyogta. Keményre morzso’gáttá a fákról csipkedett hópamacsokat, és lassú, sétáló léptekkel indult el a Kossuth Lajos utcán.

— Megnézem a kirakatokat — vezényelte önmagát a fényes főutca üzletházai elé.

A Sirály reklámos ablakában a modern női divat minden kellékét kirakták. „Na, nézd csak” — állapodott meg egy csipkés kombinénál. Oldalra pillantott és elszégyellte magát a mellette nézelődő fiatalasszony miatt. Bement a Sirályba.

— Azt a pongyolát kérem, amelyik a kirakatban látható.

— Melyik az, kérem?

— Ott... Ott a középen.

— Igen. Kínai selyem.

— Jó. Negyvenhatos számot.

— Tessék ... hétszáz forint. Parancsoljon, itt a blokk.

öreg Bandi becsomagoltat- ta a pongyolát, fizetett, és egész derűs kedvvel rótta a hóporos utcát.

„Na, asszony, ilyet is régen kaptál” — hajtogatta magában, és előre örült, hogy ünnepi boldogságot csinál otthon.

— Ejnye, csak... az unokának is kellene valami...

Megállt, és néhány másod- percnyi tűnődés után visszafordult az utca végéről. Bement a gyermekáruházba, és rövid nézelődés után szép, sikkes pantallót választott hétéves unokájának.

— Három-száznyolcvan forint.

— Hüj, de drága.

— Eajnálom, kérem.

— Csomagolja.

öreg Bandinak nem maradt pénze. Ajándékba ölte a lakbért, meg a jégszekrényrészletet is.

— Hadd menjen... hadd menjen, még egy évig megkapom a kettőezemyolcat...

Az ősz tisztviselő úgy érezte, hogy az ő boldogságát csak úgy veszik észre, ha a többiek is boldogok.

— A legjobbkor jött minden — méregette-forgatta félig hangosan örömködős gondolatait.

Már azt is fundálta, hogy a két ünnep között majd valami kis előleget kér, hogy a legszükségesebbet kifizesse, és ne maradjon pénz nélkül. Életében még úgysem kért előleget, mindig beosztóan. szerényen élt. De most, „ajándékév” elején mégiscsak megengedhető ez a kis könnyelműség.

elesége nyitott ajtót és ( jé— ősz Bandi szokatlanul

(f ^ hangosan köszönt.

— No, asszony, idenézz!.., A világ ’ legelső pongyolája. Ez az én ajándékom.

Meglepődött feleségét magához húzta, hideg, fagyos kabátjához, és szeretettel cirógatta sápadt, redős arcát.

— Ne félj, még egy ével dolgozom ... Ügy van minden, ahogyan gondoltam.

— Hol dolgozol?

— Ne tréfálj ... De, nézzeá csak, ezt meg a kis Bandinál vettem — és sebes mozdulatokkal bontotta a másik csomagot.

— Te, mondd csak, miből vásároltál ennyi mindent?

— Miből, miből? Mind egyformák vagytok... Majd kérek egy kis előleget, aztán rendbejövünk.

Az asszony eltolta magától öreg Bandit, és csudálkozó tekintettel nézte. >

— Elkölteni a megtakarított kis pénzt? Szörnyűség!

— Ne okoskodj.

— Oh, te szerencsétlen... te... te, hiszékeny szerencsétlen!

— Mondd, miket beszélsz U itten? En örömmel jövök., és te így fogadsz engem?

Az asszony szó nélkül odébl ment, és az előszobában álU kis asztalkáról felemelt eg% ajánlott levelet.

— Itt van. Neked szól. Ünnepi ajándék.

Az ősz tisztviselőnek megremegett a keze, arcáról lefagyott az öröm... szemeivel falta a cégjelzéses levelet.

— A Lajos... A Lajos írtt alá... De ez lehetetlen.

— Nem hiszel a saját szemednek?

— Ez rettenetes. Most beszéltem vele, és egészen másképpen búcsúztunk ... Máj egy évig maradok, így mondta.

Mély, fekete redök gyűrűztek az öreg tisztviselő egészséges, piros arcán, jótartási válla előrebillent... Már nem nézte az új pongyolát, az unoka ünneplös nadrágját. Állt ai előszobában, mozdulatlanul mintha odafagyott volna.

i

I

i