Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-26 / 279. szám

197t. NOVEMBER 26., PÉNTEK «ST Itccvei 3 Tudományos ülésszak a moszkvai csata évfordulóján NÍHANY MALOM - MOST 18 GYÁR Egy ceglédi nap képei Pártmunkásokkal, gazdasági vezetőkkel, üzemi munkások­kal, egészségügyiekkel beszélgetett, ismerkedett tegnap Ceg­léden Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára. S a tartalmas, dús programú nap befejezéseként aktíva- ülésen tartott tájékoztatót — amint mai lapunk első oldalán jelezzük. Ehelyütt néhány momentumot villantunk föl a láto­gatás óráiból. Elutazott az SZMBT küldöttsége A Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, amely T. Sz. Hacsaturov akadémikus­nak, a társaság alelnökének vezetésével részt vett a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság országos értekezletén, csü­törtökön elutazott Budapest­ről. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nagy Mária, az MSZBT főtitkára és a Külügy­minisztérium képviselője bú­csúztatta. Csütörtök délelőtt a Buda­pesti Pártbizottság zuglói párt­iskolájában tudományos ülés­szakon emlékeztek meg a 30 évvel ezelőtti, világtörténelmi jelentőségű moszkvai csatáról. Az ünnepi eseményen részt vett Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Bán Károly, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának alosztály­vezetője. Ott volt a szovjet dé­li hadseregcsoport parancs­nokságának képviselője is. A magyar és a szovjet him­nusz elhangzása után Peják Emil, a Budapesti Pártbizott­ság osztályvezetője nyitotta meg a tudományos ülésszakot, amelyen a bevezető előadást dr. Tóth Sándor alezredes, a Hadtörténeti Intézet osztály- vezetője tartotta A moszkvai csata jelentősége a Nagy Hon­védő Háborúban címmel. Dr. Horváth Miklós, a törté­nettudományok kandidátusa a moszkvai csata nemzetközi visszhangjáról, dr. Lengyel Klára, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Főiskolá­jának docense pedig a fasisz­ták első vereségének magyar- országi hatásáról tartott elő­adást Az ülésszak népes hallgató­sága nagy érdeklődéssel hall­gatta N. M. Mironov aXtábor- nagy személyes élményeken alapuló visszaemlékezését, szakavatott elemzését, a szer­vező és szemtanú hiteles tanú­ságtételét a súlyos harcokról. A hős városok küldöttségének látogatásai Csütörtökön folytatódott a szovjet hős városok hete al­kalmából hazánkba érkezett szovjet delegációk programja. Szeged testvérvárosa Ogyesz- sza küldöttei szovjet barátsági nagygyűlésen vettek részt a szegedi Szabadság filmszín­házban. A Hajdú-Bihar me­gyében tartózkodó kijevi ven­dégek a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre lá­togattak. A volgográdi küldött­ség tagjai az ajkai Timföld­gyár- és Alumíniumkohőban munkás nagygyűlésen vettek részt, s megtekintették a ma­gyar—szovjet timföld- és alu­míniumipari egyezmény alap­ján épülő új timföldgyárat. Leningrád küldöttei megte­kintették Szekszárd és Tolna megye nevezetességeit, este pedig a szekszárdi Babits Mi­hály megyei Művelődési Köz­pontban az ott fellépő világ­hírű Pjatnyickij-együttes mű­sorát. Az ünnepi esten jelen volt Nagy Mária, az MSZBT országos főtitkára is. ★ A szovjet háborús veterá­nok bizottsága küldöttségének tagjai — F. J. Liszicin nyu­galmazott altábornagy, I. F. Kuc nyugalmazott vezérőr­nagy és N. D. Arszenyin, a történelemtudományok kan­didátusa, a szovjet hadsereg múzeumának lektora, csütör­tökön Úszta Gyula altábor- nagynak, a Partizán Szövet­ség főtitkárának társaságában ellátogattak a Magyar Hon­védelmi Szövetség budapesti vezetőségéhez. Ezt követően a delegáció egy-egy tagja részt vett a Csepel Vas- és Fémművekben, a Fővárosi Gázműveknél és a Központi Statisztikai Hivatalban az ottani MHSZ tartalékos klu­bok gyűlésein. CEGLÉD Szisz Ferenc brigád Szász Ferencnek, a KPVDSZ mártír forradalmárának nevét vette fel a ceglédi ÁFÉSZ ke­reskedelmi osztályának most megalakult, szocialista címért küzdő brigádja. A névadó ün­nepségen részt vett Szász Fe- rencné, a KPVDSZ központi vezetőségének elnöke, a már­tír özvegye és Lippai József, a szakszervezet megyebizottságá­nak titkára. — Kazánépíiés. A vád Forte Fotokémiai Gyárban az energiaellátás javításáért a fejlesztési alapból egy új kazánt építenek. Néhány malom, szeszfőzde, vágóhíd, s talán ezer kisipa­ros — ez volt régebben a ceg­lédi ipar. Jelenleg 18 gyár, gyáregység, illetve telephely található itt. S hogy ez mit jelent? Évente mintegy más­fél milliárd forintot tesz ki az általuk előállított terme­lési érték. Mindez BabinSzki Károly- nak, a városi pártbizottság titkárának rövid, tömör is­mertetéséből volt megtud­ható. S a párttitkár csendes, kimért szavakkal, mégis szin­te nekihevülten beszél a va­lóban imponáló fejlődésről. Meg a tervekről. Mert még tovább akarnak lépni, szor­galmazzák az ipar fejleszté­sét, az új ipartelepítést még akkor is, ha egyre inkább lokálpatriótáknak nevezgetik őket a megyében. Ha kell: azt is vállalják. Elvégre nemcsak magukért harcolnak, ami itt születik, végül is hasz­nára válik az egész megyének is. ★ Ami tehát az ipar fejlődését illeti: most folyik a Mecha­nikai Hordógyár letelepülé­se, a távlati tervben pe­dig a gépipar, közelebbről a finommechanika jelentősebb fejlesztését irányozták elő. No persze az egyre iparo­sodó Ceglédnek azért mégis­csak a mezőgazdaság a fő arculata. Természetesen a nagyüzemi mezőgazdaság, amely viszonylag gyorsan fej­lődik a belterjesség irányá­ba. Szép eredményekről szá­molhattak be gabonából, ku­koricából is: a búza 16, a kukorica (májusi morlzsolt- ban) holdanként 19 mázsát hozott. Képzett szakemberek dolgoznak a mezőgazdaság­ban. Csak a szakmunkás-után­pótlás akadozik. Megvan itt az alapja az ál­lattenyésztésnek: kiemelten kezelik a szarvasmarha- és sertéstenyésztést. Az utóbbi nagyüzeme síté se két terüle­ten is folyik: a Vörös Csil­lag Tsz-nél most készült el az évi tízezer sertést kibo­csátó telep, a tangazdaságnak évi 50 ezer sertést kibocsátó kombinátját pedig most épí­tik. ★ — A sertéstelep brigádjában dolgozom. A kétezer férőhe­lyes telepen... — Amelyikben most 2300 sertés van... Az első mondattal Kis- györgy János, a Húsipari Vállalat ceglédi gyáregysé­gének dolgozója lépett mint­egy bemutatkozásként a kis tanácskozó terembe, ahol Óvá­ri Miklós, a vele érkezett megyei, városi vezetőkkel várta a beszélgetésre meghí­vott szocialistabrigád-tago- kat. A második mondatot pe­dig mosolyogva Cservenka Ferencné, a megyei pártbi­zottság első titkára vágta rá. S mindketten nevettek ezen. Meg a többiek is, aztán ez­zel a kellemes regisztrálással meg is indult a beszélgetés. — Igen, általában most ez a jellemző mindenütt. Vagyis hogy van elég sertés, jól fölfu­tott az állomány. — Reméljük is, hogy nem csak átmeneti lesz — így a megyei első titkár. Aztán elmondták a vendé­geknek, hogy általában 115 kilós súlyban vágják a hízó­kat, s az időközben össze­gyűlt brigádtagok beszéltek a munkájukról, amelyet egyre könnyít a korszerűsítés, meg a vele járó munkaszervezés. Az üzem három legrégibb szocialista brigádjából, a Béke, a Kossuth Lajos és a Petőfi nevét visélő brigádokból jöttek össze néhányan. Valamennyien törzsgárdájába tartoznak az üzemnek. Egyébként a 600 dol­gozóból 280 a törzsgárdatag. Vannak azért jócskán, akik jönnek-mennek. Mint mond­ják: 150 körüli azoknak a szá­ma, akik „mozognak”. Ügy­látszik, sehol sem jó nekik. És a szocialista brigádok tagjainak? Ök miért hűségesek az üzemhez? Egyáltalán, mi a különbség a szocialista brigá­dok tagjai és a többi dolgozó között? — ezt próbálta fesze­getni a beszélgetés folyamán Óvári Miklós. Mi is? Győré Jánosáéról meg se mondaná az ember, hogy 18 éve dolgozik az üzemben. „Pe­dig engem is hívtak már máshova” — mondja. De nem ment. Hát ez például. Vagy Annus Antalné, aki 16 éve dolgozik a gyárban és 1968-ban levelezőn végezte el a technikumot, most pedig nem múlik el nap, hogy egy- egy ipari tanulótól meg ne kér­dezné: mit tanultak az iskolá­ban, mit, hogyan dolgozik. Ez is egy vonás a szocialis­ta brigádok tagjainak arcké­pén. Kárpáti István (aki egyéb­ként most járt 3 hónapot Mon­góliában szakemberként, egy húsüzem felszerelésénél), meg is fogalmaz valamit erről: „A szocialista brigádtag jobban ráfekszik a munkára, jobban tudja, hogy miért dolgozik. Meg azon is igyekszik, hogy más dolgozók is elérjék a magasabb, a jobb teljesít­ményt ...” Ivitz László művezető meg­erősíti: „Igen, magam is azt tapasztalom, hogy lelkiisme­retesebbek, jobban törődnek a munka minőségével is, meg a takarékossággal. Előfordul munka közben, hogy egy-egy húsdarab a földre hull. Á szocialista brigád tagjai rá­szólnak arra, aki nemtörődöm módra arrébb rúgja. Hát per­sze nem mindenki veszi szíve­sen a figyelmeztetést”. A Központi Bizottság titkára egyetértőén, megértőn figyelte a mozaikokból összetevődő vázlatos képet, s egyetértőn kapcsolódott a beszélgetésbe, szót váltva sok más egyébről, fiatalokról, el- meg visszaván- dorló munkásokról, ellátási gondokról (miért nincs zöldsé­ges bolt a gyár mellett, amikor kocsma bezzeg van!) és más hasonlókról. Csak a szigorú program (mert sokmindent akartak megmutatni a ceglédiek) ve­tett véget az elfogódottságtól mentes, őszinte, friss beszélge­tésnek. ★ Igen, az üzemet minden­képpen meg kellett nézni. Ahol a tavaly felépült, de gya­korlatilag ez évtől működő korszerű (azt mondják: Kö- zép-Európában is az egyik leg­korszerűbbnek számító) vágó­csarnokban percenként egy sertés, illetve két percenként egy marha kerül le feldolgoz­va a szalagról. Esetenként még több is, mert ez a kapacitása, de a jó munkások meggyor­sítják. Megnézték az új NDK feldolgozó gépsort, a csehszlo­vák töltősort is, a héj nélküli virslikészítést, mint újdonsá­got. (Sztriptíz virslinek nevez­ték el tréfásan, mert a mű­anyagbelet az utolsó gyártási fázisban lehúzzák róla, s így kerül a boltokba.) Első látoga­tói' voltak a vendégek a gyár területén, új, rendkívül szép, jól felszerelt épületszárnyba költözött Húsipari Állatorvosi Ellenőrző Szolgálat ceglédi ki­rendeltségének, amelyről dr. Szakter Tamás osztályvezető fő-állatorvos büszkén mesél­te el, hogy más megyék szá­mára is itt végeznek már vizs­gálatokat. Öröm volt az üzemlátogatás ilyen szép fejlődés ismereté­ben, noha még további tervek is vannak: újabb beruházások, amelyek közül 200 vagonos tá­roló-hűtő megépítése a követ­kező lépés, az év végére pedig működésbe lép a gáztüzelésű kazán. A következő évekre húskonzerv gyárat terveznek, húsfeldolgozó üzemet (egy mű­szakban 2 vagon áru előállí­tásával), aztán szociális léte­sítményeket, dupla f ehér-fe­kete öltözőt. Lelkesítő, szép tervek.; ★ Fontos, reális beruházások, amelyeket a húsüzem tervez — mégis talán nem véletlen, hogy Övári Miklós délután, az aktívaülés résztvevői előtt, a tanácsháza zsúfolásig meg­telt nagytermében egyebek között a beruházási gondokról is beszélt. Hogy gazdasági helyzetünk, gazdasági fejlő­désünk alapjában véve egész­séges, ha sok szó esik is gaz­dasági problémákról. Sikert könyvelhetünk el a termelés növekedésében is, mert hi­szen most már ez a munka termelékenységéből adódik, amit oly régóta, szerettünk volna elérni. Nincs okunk tehát aggodalomra. Mégis körültekintőknek, meggon- doltaknak kell lennünk, ami különösen éppen a beruházá­sokra vonatkozik. Ott ugyan­is kissé túlszaladtunk. Egy­részt ez érthető: az emberek szeretnének előrehaladni még jobban, s újat, korszerűt akar­nak mindenütt. Ám figyel­nünk kell, mert máskülönben az igények túlnőnek a lehető­ségeken. Ezt pedig nem en­gedhetjük meg. Nem nyújtóz­hatunk tovább, mint amed­dig a takaró ér. Mi is hát mindezzel kapcso­latban napjaink teendője? — erről is beszélt a Központi Bi­zottság titkára. Elmondta, hogy a kormány természete­sen behatóan foglalkozik a beruházások kérdéseivel, de az üzemek dolgozóinak is meg­vannak a feladataik. Sokat lendíthet a gazdasági helyze­ten, ha megpróbálják kiszo­rítani a gazdaságtalan ter­melést, nyilván azonban meg­felelő körültekintéssel, mert vannak olyan közszükségleti cikkek, amelyeket akkor is elő kell állítani, ha gazdaságtala­nok. Sok tartalék van még az üzem- és munkaszervezés­ben is, nem kevésbé a foko­zottabb takarékosságban. Ez utóbbinak egyébként szemlé­letformáló szerepe is igen je­lentős. De méginkább jelen­tős ebből a szempontból a szocialista munkaverseny, amelynek gazdasági ereje és erkölcsi haszna egyaránt fel­becsülhetetlen. Mert nem sza­bad elfelejtenünk, hogy a szo­cializmus építésének két tar­tópillére: az anyagi érdekelt­ség és a szocialista öntudat. Külön szólt ennék kapcsán az öntudat fontosságáról, az öntudatos dolgozók egységes fellépésének szükségéről az önző, aránytalanul kis munká­val meggazdagodni akarókkal, a harácsolókkal szemben. Akik nincsenek olyan sokan, mint néha látszanak, s akikkel szemben a társadalom becsü­letes tömegeinek kell elsősor­ban fellépniük. Köztük is kü­lönösen a párttagoknak, a kommunistáknak, akiknek eb­ben is — mint szocialista épí­tésünk oly sóik fontos pontján — élenjáró feladataik vannak. Hangsúlyozottan beszélt ró­la, hogy előrehaladásunknak eddig is és a jövőben is az az alapja, hogy milyen a párt. És napjainkban pártunk a fő kér­désekben egységes, egységesen értelmez minden politikai problémát, s ugyancsak egysé­ges a feladatok megvalósításá­ban is. Ezért az egységért azonban minden párttagnak újból és újból meg kell küzde­nie. Az aktívaülés részvevői fi­gyelő egyetértéssel hallgatták a más időszerű kérdésre, kül­politikai témákra is érdekesen kitérő előadást. S mindany- nyian helyeslőén fogadták az előadottaknak mintegy konk­lúziójaként e gondolatot: az elmúlt évek politikai, gazdasá­gi sikereit arra kell felhasz--. nálnunk, hogy a X. pártkong­resszus szellemében, újabb lendületet adjunk a munka magasabb szintű továbbfolyta­tásának. * Lőkös Zoltán r A kiskalona munkája A megyében sok helyen dolgoztak és dolgoz­nak. Ott voltak, ott vannak a Cement- és Mészművek váci gyára mészművének építésénél, a Szob—Duda- pest vasútvonal villamosí­tásánál, pályakorszerűsíté­sénél, s ahogy az ország­ban, úgy a megyében is sok más feladat megoldásában működtek közre. Becsülen­dő, elismerésre méltó mun­kát végeztek mindenütt a kiskatonák, az őket irányí­tó tisztesek és tiszthelyet­tesek, tisztek. Szerették, társukká fogadták őket épí­tők, szerelők, munkások és műszakiak, közös szórako­zások, gyűlések hozták kö­zelebb egymáshoz a kiska- tonákat és a civil KISZ-ese- ket. Mindez nagyjából köz­tudott, megemlékeznek ró­la egy-egy településen épp­úgy, mint megyei összes­ségben a különböző vezető testületek. A kiskatonák munkájának anyagi és er­kölcsi haszna nyilvánvaló. Meghúzódik azonban mö­götte valami, amiről nem, vagy alig esik szó. A me­gyében dolgozó alakulatok egyikének parancsnoka, a mozdulataiban, hangsú­lyaiban ma is munkásnak megmaradt alezredes egy kicsit tétovázik, mondja-e, ne mondja, ami őt is, tiszt- társait is foglalkoztatja* s amit maguk között úgy fo­galmaznak meg, hogy „a kiskatona nem kérheti ki a munkakönyvét”. Mit értenek alatta? Bo­nyolult, sokfelé ágazó gon­dot. Azt, hogy a különböző helyeken dolgozó kiskatona ezerféle dolgot lát, tapasz­tal, s ezek sűrűn éppen el­lenkezői annak, mint amit tőle követelnek. Mert neki kutya kötelessége pontosan ott lenni a sorakozón, a munkakiadáson; betartani az ebéd időt, elvégezni a kiszabott feladatot, rendben elhagyni a munkahelyet, s így tovább. Parancsokat teljesít, válasza az esetek nagy többségében csak az lehet: értettem. Szabályos hátra arc, s indul, teljesí­teni a parancsot, végrehaj­tani a feladatot, mert a had­sereg fegyelmezett, szigorú rend és szabályok alapján működő testület, ehhez kell tehát igazodnia minden tag­jának, legyen akár honvéd, akár alezredes. S mi az, ami miatt a kiskatona — ha tehetné — kivenné a munkakönyvét? Tévednek a sandák, ha arra gondol­nak, hogy maga a munka. Sokkal inkább a „körítés”. S ez az, ami miatt tipród- nak a parancsnokok, a kommunista tisztek és hon­védek, mert — mint mond­ják — nem észrevenni le­hetetlen, szóvátenni azon­ban nehéz. Nehéz, mert „civil” érzékenységet sért­het a szó, hatásköri maga- biztosságba akadhat bele, sőt, azt is megkaphatják, hogy „ehhez meg maguk­nak, mi közük7“ 'T’ényleg, mi köze van a *- kiskatonának ahhoz, hogy ő már egy órája dol­gozik, amikor a civilek egy része szállingózni kezd? Mi köze ahhoz, hogy látja, po­csékolódik az anyag, amit öten elvégezhetnének, ott tíz ember nyüzsög, s hogy neki már régen szól az ebéd utáni sorakozóra a parancs, amikor a civilek még ví­gan üldögélnek az ebédlő asztalai mellett? Mi köze hozzá, hiszen „így is telik az ideje, meg úgy is”, s ha letette a mundért, ugyan­olyan civil lesz, mint azok, akik most ugratják őket, s összemosolyognak a hátuk mögött, mert a kiskatonák hajtanak. Az a baj, ha le­szerelve ilyen civilek lesz­nek. S ha mégis, elsősor­ban nem ők hibáztathatok érte. Hanem azok, akik úgy vélik, hogy a kiskatonának kutya kötelessége dolgozni, mert a kiskatonának paran­csolnak. A civil ruha vi­szont maga a fölmentés lenne ez alól? S most már tágíthatjuk a kört, mert nemcsak a kiskatona mun­kájáról van szó, hanem ál­talában mindarról, ami a tizennyolc, húszévesek sze­me előtt zajlik, s amivel nemcsak az ősz hajú alez­redesnek, s tiszttársainak kell birkóznia, de párt- meg KISZ-szervezeteknek is, hadseregen belül és kí­vül. A sokszor nyűtt, unásig fölemlegetett példamuta­tásról lenne szó? Nem, ke­vesebbről. Arról, hogy ha már jó példára, követendő tempóra nem futja, leg­alább tisztességes munkára, a kötelesség teljesítésére jusson erő és akarat. Ügy is érthetjük: a minimumra. A/'alami nagyon fontosat ’ sikerül megragadni a katonatiszt bevezetőben idézett szavai segítségével. Azt a tűrhetetlen gondol­kodásmódot, amelynek val­lói szerint vannak, akik kénytelenek rendesen dol­gozni, s vannak, akiknek ezt sikerül elkerülni. A kiskatona peches, mert egyenruhát hord, mert pa­rancsolnak neki, katonai fegyelem kötelezi — így va­lahogy hangzik ez az okos­kodás —, s peches az is, aki szigorú főnököt fogott ki, aki jól szervezett, ritmuso- san dolgozó helyre került. Mázlista, ügyes, okos, meg a fene tudja még micsoda­kicsoda az, aki a nyolc vagy a hét órából kettőt vagy hármat tölt tényleges mun­kával, aki lázas semmitte­véssel is pénzt keres, s jel­mondata, hogy „csak az óra meg ne álljon”. Tűrhetet­len gondolkodásmód ez, de ha létezik — márpedig lé­tezik —, akkor az sem két­séges, hogy el- és megtű­rik. Mint valami átkot, el­kerülhetetlen sorscsapást. Mert még elméletben is va­lószínűtlen, hogy egy-egy közösségben, csak olyanok vannak, akik örömmel el­mennének a munka teme­tésére; csak olyan kollégák, akik maguk is munkaun­dorban szenvednek, csak olyan főnökök, akik szemet hunynak minden felett. Sokkal inkább arról van sző, hogy a kis teljesítmény a nagy hang mögé búvik, s e nagy hang szinte megbé­nítja azokat, akik inkább dolgozni, mintsem szájas- kodni tudnak. A kiskatonánál kezdtük, mert a legélesebben az ő esete példázza azokét, akik ezer meg egy ok miatt „nem vehetik ki a munka­könyvüket”. Ám folytatha­tó a gondolat, s folytatni is kell. Ha vannak olyanok, akik nem vehetik ki a munkakönyvüket, s olya­nok, akik kivehetik, miért nincsenek olyanok is, akik­nek — mert tízszer, meg százszor rászolgáltak, mert élősködnek —, kérés nélkül a kezükbe nyomják a mun­kakönyvüket?! Mészáros Ottó 1 A 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom