Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-24 / 277. szám
FŐT j Út Gödöllő Foton megkezdték a gödöllői bekötő út kiépítését. Az új országút elkerüli majd a nagyközséget, s ezzel jelentősen megrövidíti az utat Gödöllőre. DUNAKESZI 33 tanfolyam A dunakeszi nagyközségi pártbizottság 736 hallgató rész- vételével, 11 oktatási formában, 33 tanfolyamot tartott ebben az évben. Nagy érdeklődés kísérte a fiatal párttagok tanfolyamát. 25 EVE PEDAGÓGUS Az Ifjúság téri közgazdasági szakközépiskolában kedden köszöntötték kollégái Hargitai Károly fizika—matematika szakos tanárt, a tanintézet népszerű Karcsi bácsiját abból az alkalomból, hogy 25 éve kapott tanári diplomát. Negyedszázada pedagógus. Ma is a nappali óraadáson kívül az esti és a levelező tagozaton vezeti be hallgatóit a fizika és a matematika tudományába. A városi tanács művelődési osztálya jubileumi jutalomban részesítette Hargitai Károlyt. KISZvezetőképző Dunakeszi 26 KlSZ-alap- szervezetének 1300 tagja van. Ez év decemberében 280 fiatal részvételével vezetőképző tanfolyam indul. PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM 1871. NOVEMBER 24., SZERDA — Fűtetlen szerelőcsarnokban — Fagypótlék és prémium — Tájékoztatás 3 óránként Akárhogyan is alakul, visz- szavonhiatatl.anul leesett az első hó, s már első alkalommal késéseket, fennakadásokat okozott az autóbuszközla- kedásban. Dr. Méry Lászlót, a Volán váci vállalatának igazgatóját azért kerestük fel, hogy tájékoztassa lapunk olvasóit az autóbuszüzem téli felkészüléséről, és arról, hogy milyen kilátásokkal indulnak neki a havas hónapoknak? — A tavalyi nehéz tél után jogos kérdés, bár elöljáróban le kell szögeznem, hogy tavaly is helytálltak az autóbuszközlekedés dolgozói. Sajnos, amennyiben szigorú lesz a tél, az idei 'kilátások sem jobbak. Legnagyobb gondunk a munkaerőhiány. Különösen súlyos ez a gond a műszaki telepünkön, ahol télen nagyon kedvezőtlenek a munkakörülmények, mert nincs fűtött szerelőcsarnokunk. Elzárt, amikor hidegebbre fordul az idő, sokan kilépnek. A műszaki telep dolgozói nagyrészt fiatalok, így többnyire tapasztalatlanak is. Máris hiányzik tizenkét szerelő. Az autóbuszok téli műszaki felkészítése is lassabban halad, mert a dolgozók tíz százaléka influenzás. A téli átállás autóbuszonként 25—30 órát. jelent: megvizsgálják a fűtőberendezéseket, az ablakfűtő motorokat, az olajat. A nehéz munkakörülményeket bérjavítással próbáljuk ellensúlyozni. Tíz százalék fagypótlékot fizetünk, és havonta 20 ezer forint prémiumot osztunk szét a szerelők között. Ezt a gondot véglegesen csak az új javítóüzem oldja meg, reméljük, hogy jövőn-e már abban telelünk. — Tavaly nagyon sokan azért panaszkodtak, mert Több szolgáltatást kapnak a dunakesziek TOVÁBB BŐVÜLT A KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM Dunakeszi ebben az évben fis számos új létesítménnyel gazdagodott, amelyben része van a tanács költségvetési üzemének is. Nőtt a lakosságnak nyújtott szolgáltatások száma, javult a minősége. György Ödönt, az üzem vezetőjét az idei eredményekről és a jövő évi tervekről kérdeztem. — Jelenleg hatvanan dolgoznak fizikai munkásként az üzemben, de a lakosság maradéktalan kielégítéséhez kétszer ennyi munkásra lenne szükség. Ez nem akadályozott bennünket a feladatok elvégzésében, legfeljebb egy-egy brigádnak többet kellett tennie. — Kiemelt, nagy munkánk a tanácsi lakások építése. Az építtetők tájékoztatására közlöm, hogy a szerelő vállalat kicsúszott a határidőből, így mi is már csak késve kezdhettük el a belső munkálatokat. Amennyiben a köeművesítési program megvalósul az 1972-es év elejére, úgy mi is átadjuk a 95 lakást az év végére. A csatorna- és a biológiai derítő- munkák egy része már elkészült, a gázellátás még várat magára. — Az óvodahálózat bővítését folyamatosan végezzük: több mint 75 férőhellyel bővítettük óvodánkat. Hadd tegyem hozzá, hogy állapotuk, felszereltségük korszerűsítését is elvégeztük. A jövő évben a révdűlő területére építünk egy ötven férőhelyes óvodát. HAVI 400-BOL Lakás fiataloknak Manapság az egyik legfontosabb, a legtöbb embert izgató probléma a lakáskérdés. Különösen nagy gond ez a fiatalok számára, akik általában nem keresnek eleget ahhoz, hogy lakásra gyűjth essenek, különösen akkor, ha házasok, s már egy-két gyerekük is van. Várnagy Bélától, az OTP váci fiókjának vezetőjétől érdeklődtünk arról, milyen kölcsönt ajánl fiataloknak? — Természetesen az összes feölcsönforma a fiatalok rendelkezésére áll. Ám az MSZMP ifjúságpolitikai határozata után az OTP a fiatalok számára egy igen előnyös köl- csönformát vezetett be, az úgynevezett ifjúsági takarék- betétet. Ezt minden 14 évét már betöltött, de 26 évét még nem meghaladó fiatal nevére lehet kötni, öt éven keresztül havi 100—400 forint betét után 7—28 ezer forint gyűlik össze, 5 százalékos kamattal, aki öt évig rendszeresen betette a pénzét a takarékba, még egy százalék jutalomkamatot is kap. Erre az összegre még 24 ezer forint külön kölcsönt igényelhet a lakásépítő fiatal. Ez tehát azt jelenti, ha a fiú és a lány is takarékoskodik, 5 év után mintegy 100 ezer forintjuk van. Ezen kívül természetesen igénybe vehetik az OTP lakásépítő kölcsönét. A fiatalok esetében érvényes az úgynevezett szociálpolitikai juttatás is. Tehát, ha — tegyük fel — a fiatal házaspár egy 300 ezer forint értékű lakást akar venni, csak 240 ezer forintot kell kifizetni, ha két gyerek felnevelésére vállalkoznak. Kettőjüknek már van 100 ezer forintjuk, tehát az OTP-től csak 140 ezer forintos további kölcsönt kell kérni. — Hányán váltottak eddig Vácott ifjúsági takarékbetétet? — Több mint ötszázan. Ezt a számot mégis kevésnek tartjuk, mert más hivataloknál jóval nagyobb az érdeklődés. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a fiatalok nem ismerik az új betétforma előnyeit. Cs. A. Hagyomány immár, hogy november 7. tiszteletére átadunk egy-egy új létesítményt. Most a 140-es boltot bővítettük, korszerűsítettük. 1972-ben hárommillió forintos beruházással felépítünk egy ABC-áru- házat. Az üzem belső fejlesztésében is jelentős lépést tettünk: felépítettünk kilenc garázst, két iroda- és egy raktárhelyiséget, valamint egy harminc- személyes fürdőt. Megszüntettük a lovas kocsis szemétszállítást. Űj szemétszállító autók beszerzésével sikerült elérnünk a szemét élsizállítását. Elsődleges feladatunk különböző lakossági szolgáltatások elvégzése. Ennek eleget téve profilunkat bővítettük; üvegező, festő, vízvezeték-szerelő és parkettakészítő tevékenységgel. Valamennyi szolgáltatás díjszabása kedvezményes. A szobafestő és mázoló munkákat például tízszázalékos árcsökkentéssel végezzük. A munkavédelmi programnak eleget téve nagy súlyt helyezünk a munkavédelemre, a megelőző tevékenységre. Nyári Ferenc rossz volt az utastájékoztatás. A távolsági autóbuszállomásokon a szálban, hóban vártak az esetleges órákat késő vagy a kimaradó járatok miatt. — Az utastájékoztatás nálunk is folyton napirenden levő téma. Ha a rossz útviszonyok miatt a közlekedést nem tudjuk gyorsítani, az utastájékoztatást meg lehetne oldani. Arra gondoltunk, hogy a távolsági buszok megállóiban hangszórókat szerelünk fel, melyet központi stúdiónkkal kötnénk össze, így ha egy-agy járat kimarad vagy késik, az utasok meleg helyen várhatnának. A vállalatnak lenne is erre pénze, de nem merjük vállalni — a barbár emberek miatt — a kockázatot. így is havonta lei kell cserélni a buszmegállókban a menetrendeket, sűrűn a megállót jelző táblákat is. Ugyanez történne a hangszórókkal is. — A forgalomirányítás hogyan készült fel a télre? — Az elmúlt évek gyakorlata szerint 3 óránként kérünk és kapunk tájékoztatást a KPM útügyeletétől. Ha mi tapasztalunk valahol hófúvást, azonnal értesítjük az útügyeletet. így is néha órákon át vesztegelnek a buszok. Az sem ritka, hogy a pihenőben levő autóbuszvezetők, jegykezelők segítenek lapáttal a beragadt járműveken. — Mi a helyzet a városi közlekedéssel? — A váci utakról a városi tanács kommunális üzeme gondoskodik. Velük is állandóan tartunk telefonkapcsolatot. Amennyiben egy-egy bejelentésünkre gyorsan megtisztítják az utakat a hótól, nem lesz nagyobb baj az áu- tóbuszközlekedéssiel. Erre miniden remény megvan, mert a kommunális üzem dolgozói jó munkát végeznek. cs. a. ELOSZOR JÖVŐ tavasszal A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat először jövő tavasszal értékeli a szocialista brigádmozgalom vállalaton belüli eredményeit, s 1972. április 4-én adják át a brigádtagok igazolványait, ekkor ítélik oda a brigádzászl 'kát, a -jelvényeket és -jutalmakat. VEJNEMÖJNEN MUZSIKÁLT... Nagy élmény . A városi KISZ-kórus hangversenyéről Vejnemöjnen muzsikált szombaton a harmadik bérleti hangversenyen, s hol az immár nagykorúvá vált leánykar csengő hangján szárnyalt zenéje, hol Gerencsér Ferenc és Szálay József boszorkányosán ügyes ujjai alól röppent fel, hol fuvolák, kürtök, zongora és harsona összhagjával hódította meg a szívesen meghódoló közönséget. Vejnemöjnen muzsikált, még akkor is, ha a műsor korok és stílusok felett ívelt is az európai és romantikus muzsikán át századunk kompozícióiig. A leánykára „nagykorúsága” nem csupán életkori változásra utál. Arra Is. Örömmel köszöntöttük Bogányi Tibor karnagyot az egykori úttörő-énekkar élén, szívesen hallgattuk a kamarakórust első jelentkezésekor, de most már az évek és számok mennyiségi változása minőségi változásba csapott át. Felismerünk a közel ötventagú leánykar tagjai között egykori úittörőarcokat, de a kórus többet hozott magával ..gyermekkorából'’, mdnt csupán a közös emlékek kétségtelen összetartó erejét: magával hozta az éneklés derűjét, a művészi alkotás megkövetelte fegyelmet, az egyes stílusok iránti fogékonyságot, a művészetté nemesedő rutint és fáradhatatlan lelkesedést. Mindez dicséri a kórust. és dicséri ambiciózus, tehetséges karnagyát. Szombati műsoruk jól példázta „növekedésüket”. Hallhattunk — most már nagykó- rusi előadásban — néhány számot két évvel ezelőtti sikeres műsorukból (az első „blokk” számai és a Pergolesd Stabat mater-ének négy tétele), de hallhattunk remek részleteket Brahms Szerelmi dalkeri rigóiból, további B rah ms - kórusm ű veket, végül egy-egy Kodály- és Szokolay- szerzeményt, ami minden műben kifogástalan volt: a kristálytiszta intonálás, a szólamok egysége és aránya, a szép énekhang szárnyalása. Ez különösen a Brahms-művek tolmácsolásakor tűnt fel. Érthető, hogy a romantika klasszikusának — a bevezetőben is idézett — szomorúságból nem sokat éreztek meg a fiatal énekesek. de a romantika lángoló érzelmeit hűen tolmácsolták. A váci közönség számára felfedezésszámba ment a két világjáró művész — Gerencsér Ferenc és Szalay József — által megszólaltatott, s eddig jobbára népi zenekarokból ismert hangszer, a cimbalom árnyalt gazdagsága, a rajta virtuóz módon előadott barokk- átiratok srtílustenemtő ereje s a modem kompozíciók telt, gyakran zenekari effektusokat felidéző hangzása. Nagy élmény volt! A közreműködő szaEsták legnagyobb dicsérete, hogy művészi alázattal szolgáltak a közös ügy sikerének: Kemenes Vera és Laczhegyi Mária a zongora mellett csakúgy, mint Frank Éva és Várda Gyula a fuvola-, Ábrahám Balázs a harsona-, továbbá Szilágyi István és Zempléni Tamás a kürtszólamok megszólaltatásával. Végh Ferenc Nyolcvan szövetkezeti sütőüzem A fogyasztási szövetkezetek decemberi kongresszusára készülődve a SZÖVOSZ-nál felmérték az ÁFÉSZ-ek ipari és szolgáltató tevékenységének négyesztendős fejlődését. Megállapították, hogy 1967 és 1971 között ez volt a szövetkezeti tevékenység legdinamikusabban fejlődő ágazata. Míg 1967-ben 700 millió forint, idén már mintegy 3 milliárd forint az ÁFÉSZ-ek ipari termelésének értéke. KülönöA hibátlan bútorok mestere A LÖWY SÄNDOR utcai kis műhelyben színes, modern heverők sorakoznak a fal mellé támasztva. Fenn, a galérián új garnitúrán dolgoznak Szabják az anyagot, forog a varrógép lendítőkereke ... Csereklye Károly kárpitos- mestert meglepte, amikor a napokban meghívást kapott a Fest megyei Tanács épületébe. Több kisiparos társával együtt őt is köszöntötték és jó munkája elismeréséül megkapta a Kiváló kisiparos címet, az ezzel járó igazoló oklevelet. TALÁN MESTERÉRE, a fővárosi Reismger cégre gondolt azokban a percekben. A belvárosi műhelyben sajátította el a kárpi tosmesterséget. Később váci lányt vett feleségül és 18 esztendővel ezelőtt itt nyitott ő is műhelyt. A Köztársaság úti KIOSZ- központban nagy elismeréssel beszélnek Csereklye mesterről. Pontos az adófizetésben, amíg egészségit állapota engedte, segítette a vezetőség' munkáját. A műhelyéből kikerülő bútordarabok hibátlanok. soha nem érkezik reklamáció minőség, vagy határidő eltolódás miatt. Közi! letek is igénybe veszik Legutóbb a szövőgyárban és a Híradástechnikában kárpitozott ajtókat. Nem egy váci üzlet kirakatvédő nap- ellenzője is az ő munkája. A GONDOS SZAKMUNKÁN, a pontos adófizetésen túlmenően még egy érdeme van, amiért felterjesztették a szép kitüntető címre. Tizennyolc éves váci működése alatt kilenc ipari tanulóval ismertette meg a mesterség szépségét, a szakma rejtett titkait Legutóbb a váci kollégáknál tanulókon kívül szobi és felsőgödi kárpitos ipari tanulók végezték nála az előírt műhelygyakorlatot. A KIOSZ országos központjának bekeretezett oklevele tanúsítja, hogy elismerésben részesítették idén áprilisban az ipari tanulók időszaki vizsgáztatásában kifejtett közreműködéséért. Csereklye Károlynak nagyon jólesett, hogy a megyeházán átvehette a Kiváló kisiparos cím viselésére jogosító iratokat. A KIOSZ helyi csoportjánál azt mondták, hogy közel két évtizedes váci tevékenykedése alapján megérdemelte ezt a megtisztelő elismerést. (P. R.) sen lendületes fejlődésnek indult a szövetkezeti sütőipar. Jelenleg mintegy 80 szövetkezeti sütőüzem működik, tevékenységük egyes területeken alapvető változást hozott. A vidéki lakosság ellátásának javítása érdekében az ÁFÉSZ-ek — részben tsz-ek- kel közös vállalkozás formájában — 25 húsfeldolgozó üzemet hoztak létre. Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön, 25-én, délután 5 órakor lesz az utolsó novemberi ingyenes jogi tanácsadás a Lenin úti párt- és tömegszervezeti székházban. Éz alkalommal dr. Monszpart Gyuláné, a Váci Ügyvédi Munkaközösség tagja ad jogi tanácsot a hozzáfordulóknak. — A keszthelyi agrártudományi egyetemen tudósokból, szakemberekből alakult kutatócsoport kezdte meg a vizsgálatot annak megállapítására: milyen külső hatások érik a Balaton bioszféráját. A munka- program nemcsak a ma gondjait veszi számba, mindenekelőtt a tó jövőbeni védelmét célozza, ezért is készítenek szakemberek 15 évre szóié tervet. 2