Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-13 / 241. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XV. ÉVFOLYAM, 241. SZÄM ASM 80 FILI.Élt 1971. OKTOBER 13., SZERDA Május második felében Nixon Moszkvába látogat Mjos&ncsi JPál » _ Brúnba utazott Moszkvában kedden hivatalosan bejelentettéli: A Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői az elmúlt évben lefolytatott véleménycsere során megállapodtak, hogy az alacsonyabb szintű tárgyalásokon elért haladásnak megfelelően kívánatos lenné, hogy köztük találkozóra kerüljön sor. Az elmúlt időszakban lezajlott két- és több oldalú, mindkét ország részvételével megtartott tárgyalásokon tapasztalt előrehaladás fényében megállapodás született, amelynek értelmében a magasszintű találkozót 1972 májusának második felében Moszkvában tartják. A Szovjetunió vezetői és Nixon elnök megvizsgálnak minden alapvető kérdést, célként szem előtt tartva a két ország kapcsolatainak további javítását és a világbéke kilátásainak erősítésiéit. Washingtonban Nixon elnök kedden a Fehér Ház sajtótermében személyesen jelentette --------------------1----------------------be jövő év májusára tervezett moszkvai utazását. Az elnök által felolvasott szöveget egyidejűleg tették közzé Moszkvában és Washingtonban. Nixon közölte, hogy a kínai vezetők (akiknél még a moszkvai út előtt tesz előreláthatólag látogatást), az Egyesült Államok európai szövetségesei és Japán már kaptak tájékoztatást a szovjet vezetőkkel való találkozó tervéről. Megkezdődtek Anvar Szadat tárgyalásai a szovjet vezetőkkel Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Aleksze4 Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Anvar Szadat egyiptomi elnök között. A barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalások során megvitatták a szovjet—egyiptomi kapcsolatok további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit az 1971. május 27-én aláínt barátsági és együttműködési szerződésnek megfelelően. Ugyancsak megvitatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó fontos nemzetközi kérdéseket. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzetnek, és azoknak a kérdéseknek, amelyek az izraeli agresszió következményeinek felszámolását és a Közel-Kelet tartós békéjének megteremtését szolgálják a Biztonsági Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége Mohammed Reza Pahlavi iráni sah meghívására Iránba utazott, ahol részt vesz a perzsa állam fennállásának 2500. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken. Képünkön: Lo- srmczi Pál a repülőtéren búcsúzik Kisházi Ödöntől, az Elnöki Tanács helyettes elnökétől. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a kíséretében levő személyiségek — úton Teherán felé, megszakították útjukat a Krím-félszigeten. (Kommentárunk a 2. oldalon.) DKV-KÜLDÖTT ÉRTEKEZLET Védnökség és mindennapok A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat évenként négymillió tonna kőolajat dolgoz fel, 1975-ig teljesítménye megduplázódik, s a technológiai üzemek száma 14~ről 30- ra növekszik. Nem kell hát különösebb kommentár ahhoz, hogy ez a kombinát országunk egyik büszkesége, s dolgozóira — köztük a fiatalokra — figyel is az ország, hiszen a létesítmény KlSZ-védnökséggel épült. Tegnap összegezték a fiatalok, a DKV KlSZ-bizottságá- nak küldöttértekezletén, az elmúlt két év tapasztalatait, vitatták meg a KISZ Központi Bizottságának vitaanyagát, s a módosított szervezeti szabályzattervezetet. Az értekezletre vendégek is érkeztek: Kéri András, a KISZ KB osztályvezetője, Bartha Antal, .Százhalombatta tanácselnöke s Kol- tai Attila, a KISZ városi bizottságának titkára. Két évvel ezelőtt 640 KISZ- tag dolgozott*a DKV-ban, most 721, s az alapszervezetek száma 23-ról 33-ra növekedett. A politikai, erkölcsi nevelőmunka hatékonysága a politikai oktatás tömegessé tételéVel, színvonalának emelésével növekedett; az elmúlt „tanévben” összesen 476-an vettek A VIII. kongresszus jegyében Mezőgazdasági akiívaértekezlet Ndgyköräsön Tegnap délután Nagykőrösön, a művelődési központban tartották a Dél-Pest megyei mezőgazdasági KISZ-fiatalok aktívaértekezletét, melyen megjelent Fodor László, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára is. A nagykőrösi, ceglédi és a cegléd járási termelőszövetkezetekből, állami gazdaságokból érkeztek a találkozóra a fiatalok küldöttei. Az aktívaértekezlet a KISZ Vili. kongresszusa előkészületéneit jegyében zajlott le. Tóth Imrének, a KISZ nagykőrösi városi bizottsága titkárának megnyitó szavai után a KISZ Központi Bizottsága mezőgazdasági és falusi osztályának vezetője, Fekete József tartott előadást. A központi bizottság osztályvezetője többek között beszélt a kongresszusi előkészületekről, a szervezeti szabályzat módosításának okairól, céljáról és a kongresszusi levélről, amelyet eddig már minden alapszervezetben megvitattak a fiatalok, és véleményüket a városi, megyei KISZ-foizottságok útján továbbították. Szólt a kongresszus programjáról is, és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok további feladatairól, a hemrég életbelépett ifjúsági törvény adta lehetőségekről. Az aktívaértekezlet másik előadója Békési Sándor, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának helyettes vezetője volt. Felszólalásában az őszi mező- gazdasági munkák végrehajtásáról. a tavaszi munkákra való pontos felkészülésről beszélt. Hangsúlyozta, hogy ebben nagy szerepe van a fiataloknak is. A IV. ötéves terv mezőgazdasági céljai magvalósításához — a rohamos ütemben fejlődő gépesítéshez, a korszerű nagyüzemi módszerek alkalmazásához — jól képzett, felkészült szakemberekre van szükség, akik elsősorban a fiatalok köréből kerülnek ki. Ezért fontos a továbbképzés. a tanulás, a szakma mind jobb elsajátítása. Az előadásokat hozzászólások követték. A KISZ-esek kongresszusi felajánlásaikról, mindennapi életükről, gondjaikról számoltak be az aktívaértekezlet résztvevőinek. m. k. a. részt világnézeti, politikai oktatáson. A DKV KISZ-csűcsszervezet és a DKV-beruházáscsúcsszer- vezet szétválasztása után a védnökségi munka lényege a termelést segítő mozgalmak erősítése volt. Bizonyítja ezt, hogy a nagy létesítmények közötti országos versenyben 1969- ben harmadikak, s tavaly elsők lettek a százlialom- battaiak. A fiatal műszakiak és közgazdászok rendszeresen beneveznek a szakdolgozatok országos pályázatára; két évvel ezelőtt három harmadik, két második helyezést, idén egy harmadik helyezést és több különdíjat értek el. 1970-ben a fiatal műszakiak klubot is alakítottak. A termelést segítő tevékenység legfrissebb eredménye a sikeres kommunista szombat: közel kétezer fiatal dolgozott, s végzett több mint 300 ezer forint értékű munkát. A helyi védnökségek célja: az új üzemek kollektívájának kialakítása és bekapcsolása a vállalati közösségbe. A beszámolót vita követte, majd megválasztották a DKV KISZ-bizottságának tagjait, újra bizalmat kapott az eddigi titkár, Háder Mihály. A bizottság 38 küldöttet delegál az október 27-én összeülő városi küldöttértekezletre. T. fc. Tanács 1967. november 22-i határozata valamennyi tételének teljesítése alSpján. Ä tárgyalások tovább folytatódnak. TOKIO Szato fogadta a magyar parlamenti delegációt A japán parlament meghívására Japánban tartózkodó magyar parlamenti delegáció tagjai hétfőn plenáris ülésen találkoztak japán kollégáikkal, akik a japán parlament munkájáról, a parlament napirendjén szereplő legfontosabb kérdésekről tájékoztatták vendégeiket. Délután a delegációt szívélyes beszélgetésen fogadta Szato miniszterelnök. A magyar küldöttség kedden délben elutazott a japán fővárosból. , Biszku Béla tárgyalásai Kovács Imre nagykövet kedden este a berlini magyar nagykövetség épületében vacsorát adott Biszku Béla, az MSZMP PB tagja, a KB titkára és kísérete tiszteletére. A vacsorán megjelent Paul Verner, a Német Szocialista Eigysáigpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Horst Dohlus, a KB titkárságának tagja, Klaus Sorgenicht, az NDK államtanácsának tagja, a KB osztályvezetője és Fritz Brock, a KB osztályvezetője. A magyar vendégek kedden délelőtt a brandenburgi kapunál megtekintették a Német Demokratikus Köztársaság Berlinen át húzódó állami határvonalát, majd folytatták tárgyalásaikat az NSZEP képviselőivel. Tanácskozik az ipari szövetkezetek VI. kongresszusa Fehér Lajos felszólalása Az ipari szövetkezetek VI. kongresszusa kedden reggel a beszámolók, a határozati javaslatok és az alapszabályig' • I // • // / //■ Kitűnő minőségű az idei bor Dömötör József, a Borgazdasági Vállalatok .Trösztjének vezérigazgatója kedden a szüreti munkákról tájékoztatta az újságírókat, A termés a tavalyinak megfelelő: 4.3 millió hektoliternyi bort várnak a termelők, amelynek minősége a magas cukorfok miatt — kiváló lesz. Az állami pincegazdaságok idén és jövőre , jó minőségű italokat kínálnak a vásárlóknak, az Olcsóbb, kommersz borokból nem tudják kielégíteni a szükségletet. Ezért úgy határoztak, hogy az olcsó borok 1971—72. évi exportjának 20 százalékát „visszatartják” s helyette a külföldi megrendelőknek jó minőségű italokat kínálnak fel. A vezérigazgató elmondotta azt is, hogy a borgazdasági és belkereskedelmi szakembereket foglalkoztatja: hogyan lehetne az olcsóbb borok meny- nyiségét növelni. Arra van szükség, hogy legalább 20 ezer holdon olyan telepítéseket hajtsanak végre, amelyek a kommersz borokhoz szükséges szőlőt adják. , tervezet feletti vitával folytatta munkáját. A reggeli órákban szólalt fel Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. (Fehér Lajos felszólalását lapunk 3. oldalán ismertetjük.) Dr. Molnár Frigyes, az OSZT és a SZÖVOSZ elnöke az Országos Szövetkezeti Tanács, valamint a Fogyasztási Szövetkezetele Országos Tanácsa nevében üdvözölte a kongresszus résztvevőit. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának üdvözletét tolmácsolta Szabó István, a TOT elnöke. Szólott a két termelőtípusú szövetkezeti ágazat rokonvonásairól, a közös gondokról, köztük a mezőgazdasági tsz-ek ipari és szolgáltató tevékenységének fejlesztési lehetőségeiről is. Keserű Jánosné könnyűipari miniszter elismeréssel szólott a könnyűipari szövetkezetek munkájáról. A kongresszus ma folytatja munkáját. Halásztelken hamarosan átadják azt a hetven hagyományos technológiával épülő lakást, melynek kivitelezője a Váci Építőipari Vállalat. Már megkezdték a következő hetven alapozását is, s ennek építésénél szakítanak a régi módszerrel, a falakat panelből emelik. (Fotó: Urbán) A lengyel néphadsereg napja alkalmából Eugeniusz Wis- licziwanczyk ezredes, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja kedden fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent Csémi Károly altábornagy, vezérkari főnök, a honvédelmi mipiszter első helyettese. Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Marjai József külügyminiszter-helyettes is. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, amely Hrisztofor Ivanovnak, a KB osztályvezető-helyettesének vezetésével az MSZMP KB meghívására tartózkodott hazánkban, kedden elutazott. A Munkásőrség Országos Parancsnokságának Csehszlovákiában tartózkodó négytagú küldöttségét, amelyet Papp Árpád, a Munkásőrség országos parancsnoka vezet, kedden Pozsonyban fogadta Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a szlovákiai népi milícia parancsnoka. Jurij Haratasvili, a Grúz SZSZK építésügyi minisztere Budapestre érekezett. Bctndor József építésügyi és városfejlesztési miniszter kedden délután hivatalában fogadta a grúz vendéget.