Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-06 / 235. szám
1971. OKTOBER 6., SZERDA K%firí«P 5 Hobby fél évszázada • Hírlaptár Pécelen • Utazás az űrbe Valamelyik múltat idéző Írásom sugallta lapunk pé- celi olvasójának, Szíjgyártó Jenönének azt a gondolatot, hogy közel három évtizede elhunyt nagynénje, dr. Szentpétery Kálmánná által a század eleje óta az újságokban megjelent minden nevezetesebb eseményről ösz- szegyűjtött lapkivágásaira felhívja figyelmemet. Az egykori magyargencsi községi orvos özvegyének az volt a terve, hogy könyvet állít össze gyűjteménye alapján, de meghalt és...: „Most itt állunk a nagy anyaggal — panaszolja a levélíró. — Esetleg ön hasznát tudná venni, vagy amennyiben nem érdekli, talán tudna valakit, aki hasznát venné?” Néhány boríték Elindultam tehát Indiába, mert Pécelen a vasút mellett húzódó dombsornak tudvalevőleg ez a neve, s betoppantam két, már nem fiatal unokanővér biedermeier hangulatú kis lakásába, ahol több jókora köteg nagy alakú borítékot helyeztek elém, nézném át tartalmukat. Az első borítékban a Habs- burg-házra vonatkozó régi újságcikkek, de kihullik közülük egy, a lázadó János főhercegről, aki, mert polgári lányt vett feleségül, le kellett mondjon rangjáról, felvette az Orth János nevet. Hajóra szállt azután hitvesével és nyomtalanul eltűnt a tengeren. Másik borítékban egy oldal a Tolnai Világlapjából. Mikor jelent meg, nem derül ki róla, de mert még nem mélynyomással állították elő, legalább a 20-as évek legelejéről való. Az egész oldalt betöltő cikk címe: „Utazás az űrbe’’, s rajzon bemutatják, hogy rakétával. A visszatérést is rajzzal ábrázolják és a kép aláírásából kiderül, hogy a rakétán látható ejtőernyővel a sebességet csökkentik. Félévszázados, megvalósult technikai futorológia. Átlapozva a gyűjteményt, sok nagy eseménynek, egykori szenzációnak viszont nyomát sem lelni. Elvitte a víz — Annyi minden elpusztult az 1963-as árvízben — mondják. — Másfél méteres víz állt a szobánkban, csoda, hogy ennyi is megmaradt. A borítékhegy alján az Űj Idők 1907-es bekötött évfolyamára bukkanok. Kíváncsian felütöm, kottára találok: „A péceli nádasban, írta Pósa Lajos, zenéjét szerezte Sebők Gyuláné”. Kritikusok tévedése Aztán egy kritika Molnár Ferenc frissen megjelent Pál utcai fiúk-járói. F. P. — talán a könyvet kiadó Singer és Wolfner cég fia, Farkas Pál — dicséri a művet és sajnálkozik, hogy nem lehet lefordítani, mert sok benne a couleur local. A Pál utcai fiúkat mégis átültették körülbelül tíz nyelvre. — Ez a lakás Mihály Dé- nesé volt, ebből a szobából indult el a televízió — büszkélkednek. — Ha nem is ő találta fel, alapjait itt dolgozta ki, mások csak továbbfejlesztették gondolatait. A televízióról azonban nincs cikk az Erzsébet sétány 9. alatt, a gyűjteményben, Szent- péteryné már nem vághatott ki erről szóló újságközleményeket. Sz. E. — A MÉH-Tröszt az idei tanévre is meghirdette országos hasznosanyag-gyűj- tési versenyét az általános iskolai tanulók között. A felhíváshoz a Múzeumi Főigazgatóság is csatlakozott, az esetleges előkerülő muzeális tárgyak megmentésére. Tudományos együttműködési szerződés a gödöllői egyetem és a TDtIMPEX között Az exportigényeknek megfelelő fajták A termékeknek alkalmazkodniuk kell a kereskedelem, s természetesen a fogyasztók igényeihez. Így van ez az exportáruknál is, például a magyar vöröstarka szarvasmarhák keresettek a nyugati piacokon. 1970-ben több mint százmillió forintot kaptunk értük. A fogyasztói ízlés azonban állandóan változik. Fontos, hogy ennek megfelelő állatokat tudjunk bemutatni és szállítani a vevőknek. Ezért volt érdekes az, a Gödöllőn megtartott sajtótájékoztató, amelyen az Agrártudományi Egyetem állattenyésztéstani tanszéke és a TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat bejelentette, hogy tudományos kutatási együttműködési szerződést kötöttek. A tájékoztatón dr. Magyari András tanszékvezető tanár elmondotta, a fejlett mező- gazdaság egyik mércéje az, hogy milyen az ország állat- tenyésztése. Az egyetem kutatói e feladat szolgálatában nemesítették a hagyományos magyar tarkát kosztromaival keresztezve. Sok tejet ad, s amellett olyan formájú, amilyet a vevők szívesen vásárolnak. összsúlyának hetven százalékát lehet felhasználni, s csak harminc százaléka vész kárba. Király László, a TERIMPEX vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy az együttműködés azért szükséges, mert a nyugati országokban egyre több szarvasmarhát tartanak, s a piacon csak akkor lehet a magyar termék verTíz nap rendeletéiből A földtulajdon és a földhasználat továbbfejlesztéséről szóló 1967. évi IV. törOKTOBER 7-TÖL 13 CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKŐRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNAHARASZTI MONOR NAGYKATA VECSÉS 7-10-én: Ragyogj, ragyogj csillagom 11-13-án: A medve és a baba 7-10-én: A medve és a baba 11-13-án: Ragyogj, ragyogj csillagom 7-10-én: A nagy zsákmány 11-13-án: A halhatatlan légiós 7-8-án: Az ismeretlen lány 9-10-én: Sárika, drágám 11-13-án: Nincs jobb a rossz időnél 7-8-án: Fogd a pénzt és fuss 9-10-én: Titokzatos szakács 11-12-én: Különös párbaj 7-8-án: A gyilkos a sínen vár 9-10-én: Aki dalol, rossz ember nem lehet 11-12-én: Jean Paul Marat üldöztetése.. .* 7-10-én: Kapaszkodj a fellegekbe I—II. 11-13-án: Egy az ezerhez 7-8-án: Nincs jobb a rossz időnél 9-10-én: Hét katona meg egy lány* 11-12-én: Gramigna szeretője 7-8-án: Ne búsulj 9-10-én: Fogd a pénzt és fuss 11-12-én: Sárika, drágám 7- 10-én: Isadora 11-13-án: Lopott csókok 7-én: Sárika, drágám 8- 10-én: A halhatatlan légiós 11—13-án: A nagy zsákmány ’Csak 16 éven felülieknek! PEST Jó szórakozást kíván a MEGYEI MOZIÜZEMI VALLALAT vény végrehajtásáról intézkedő 36/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet kiegészítését a 28/1971. (IX. 29.) Korm. rendelet tartalmazza. (Magyar Közlöny, szeptember 29.) A telekkönyvre vonatkozó jogszabályok módosításáról, az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer és szervezet kialakításáról, valamint a földügyi szakigazgatási tevékenység továbbfejlesztéséről is ugyanitt találjuk meg a 29/1971. (IX. 29.) Korm. rendeletet, valamint az 1042/ 1971. (IX. 29.) Korm. határozatot. A szakértői működéssel ösz- szefüggő egyes kérdések szabályozásáról a könnyűipari miniszter 2/1971. (IX. 19.) Kip. M. számú rendeletét a Tanácsok Közlönye szeptember 30-i száma közli. A munkaviszonyra vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről (segély, előleg, munkaügyi viták) ugyanitt találjuk a 18/1971. (IX. 19.) Mü. M. rendeletet. A szövetkezetekről az 1971. évi III. törvényt, annak végrehajtásáról rendelkező 30/ 1971. (X. 2.) Korm. rendeletet, az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvényt, és annak végrehajtási rendelkezését, az 1043/1971. (X. 2.) Korm. határozatot a Magyar Közlöny október 3-i száma tartalmazza teljes terjedelemben. Az egyes szakmákban szerzett szakmunkás-bizonyítványok érvényességének kiterjesztéséről a szakmán belül előforduló hegesztési munkákkal kapcsolatban a 115/ 1971. (X. 9.) Mü. M. utasítás rendelkezik. (Munkaügyi Közlöny, szeptember 30.) senyképes, ha megfelel a helyi igényeknek. A egyetem és a külkereskedelmi vállalat együttműködési szerződést kötött májliba tenyésztésének fejlesztése érdekében is. Gazdaságos termékek, hiszen egy kilogramm I. osztályú libamájért a nyugati vevők 14,5 dollárt fizetnek. Az eredmények, melyeket az egyetemen értek el, biztatóak, átlagosan 80—90 dekás (a képen) a géppel tömött liba mája. ÍR^-FHÍREK 4-’HÍRE.K^HÍRER^HÍR;EK • U,«tt*£*-J- hír fk^HÍ'RÉK% HÍREK4-HÍ1 r WIRE? EK k- Hl IV A *1971' októl>er 6->szer_ *'■ '*• da, Brúnó napja. A nap kél: 5.49, nyugszik: 17.16 órakor. A hold kél: 17.49, nyugszik: 8.30 órakor. Kisebb felhőátvonulások, valószínűleg csapadék nélkül. Az élénk, időnként erős északi szél fokozatosan mérséklődik. Az évszakhoz képest hideg idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. A rádió és a televízió mai műsora — Az NDK-ban jártam címmel ma este a szentendrei József Attila Művelődési Központban Angyal Zoltán tart előadást a nyugdíjasklub tagjainak. KOSSUTH RADIO 4.25: RaJtöczi-induló. 4.30: Hírek. Idojarásjeientés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig ... Közben: 5.00: Hírek. Iuu járás jelentés. 5.30: Kcgge- li kroniKa. 5.44: Falurádió. 3.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Ido- járasjelenies. Ko. 6.15: Kádiórek- iám. 6.30: HireK. Idő járás jelen lés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika U. kiadás. Utána: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Uj könyvek. Kb. 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.18: Kedvelt régi melódiák. 8.59: Eötvös József élete és művészete. 9.20: Zenekari muzsika. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: „Nyit- nikék”. Kisiskolások műsora. 10.40: Adriana Lexouvreur. Részietek Cilea operájából. 11.30: A Szabó-család. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi muzsika. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Kóruspódium. 14.12: Szabó Ferenc: Lírai szvit. 14.30: Nőkről nőknek. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Polkák. 15.20: Iskolarádió. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Vészkijárat az íróasztalok körül. Forgács Katalin jegyzete. 16.25: Beethoven: E-dur szonáta. 16.43: Haladók, merjetek! Emlékezés október 6-ra. 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Üjope- ralemezeinkböl. 17.45: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 18.00: Verbunkos muzsika. A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. Irodalmi műsor. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: George Shearing és zenekara játszik. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: 20.20: Aranv János balladáiból. Kb. 20.37: Hírek. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.25: Népdalok, néptáncok. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Beszéljünk a művelődésről. Tolna megye. Furkó Zoltán műsora. 22.50: Az NDK kultúrájának hete. Kamarazene. 23.13: Az MRT eszfrádzenekara játszik. 24.00: Hírek. Időjárásielen- tés. 0.10: Rahmanínov oneráiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző^zol- gálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Liszt-dalok. Chopin zongoramüvek. 8.55: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.10: Kiváncsiak klubja. Az Ifjúsági rádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán folytatása. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Magyar táncok egy régi menyegzőn (ism.). 12.18: Giorgio Toz- zi énekel. 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Zenekari muzsika 13.40: Orvosok a mikrofon előtt (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—17.00: Októberi kaleidoszkóp. 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30—17.33: Hírek- 18.00: Hírek. I451á’aásie?<”’it*s. 18.15: Dalok Párizsról, ir.io: \ rend hatékonysága. Zenlat Lea műsora. 19.00: Mozart: F-dur divertimento. 19.32: Az NDK kultúrájának hete. Német népdalok, néptáncok. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek, (ism.). 20.28: A Rádió Dalszínháza. Mágnás Miska. Szirmai Albert operettjének rádióváltozata (ism.). Közben: 21.32: Belső megvilágításban. Riportmüsor. 21.47: Az operettközvetítés folytatása. 22.45: Az Állami Népi Együttes műsorából. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Sur la route. 19.10: Mendelssohn: e- moll hegedűverseny. 19.38: A dzsessz kedvelőinek. 19.58: Erika Köth és Giuseppe Taddei énekel. 20.34: Hírek. 20.37: A XX. század nagy írói. 21.18: Századunk zenéjéből. 22.15: Az NDK kultúrájának hete. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Történelem (ált. isk. 8. oszt.). Az imperializmus kora. 9.05: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Naprendszerünk. 9.30: Ne- meskürthy István: A tizennégy vértanú. Tévéfilm (ism.). 10.55: Delta. Tudományos híradó (ism.). 11.20: Rózsa Sándor. Tévéfilm — VII. rész (ism.). 13.10: Történelem (ism.). 14.05: Földrajz (ism.). 14.30: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). Körhinta. „A film hetedik művészet!” c. adáshoz. 16.28: Debreceni Dózsa—Vasas férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés közv. Debrecenből. A szünetben: Kisfilm. 17.45: Hírek. 17.50: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor. 18.25: Zenei figyelő. A Tv zenei újságja. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A tetovált férfi. Magyarul beszélő csehszlovák film. 21.30: Lehetőség és valóság. I. rész: Eszterek. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Slágerstúdió — Közvetítés Berlinből. 20.50: Tv-híradó (ism.). 21.20: Mind a vadludak. Vígjáték. ARAD — Lapunk elhunyt munkatársát, Magyar Lászlót a Pest megyei Hírlap szerkesztősége és a Hírlapkiadó Vállalat saját halottjának tekinti. Temetése október 8-án, pénteken 11 órakor lesz a szegedi belvárosi temetőben. — XIII. hidrobiológia! napok. A Magyar Hidrológiai Társaság október 7-től 9-ig Tihanyban, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Kutató Intézetében rendezi a XIII. hidrobiológiái napokat. A szimpozionnak Pest megyét érintő előadása is lesz: Abaffy Jenőné a gödi Duna-mellékágban végzett hidrobiológiái vizsgálatokról tart beszámolót. szAzhuszonkettö Evvel EZELŐTT, 1849. október 6-án végezték ki a magyar szabadságharc tizenhárom kiváló tábornokát, az aradi vértanúkat. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc egyik leggyászosabb fejezete fűződik ehhez a naphoz. Előzményeként talán annyit, hogy Görgey Artur 1849 augusztusában magának követelte a katonai teljhatalmat, s amikor kérését Kossuth és a kormány teljesítette, augusztus 13-án Világosnál feltétel nélkül letett1 a fegyvert a cári intervenciós csapatok előtt. Az országban a fegyveres harcot egyedül Komárom vára folytatta, Klapka tábornok vezetésével. A szabadságharc leverését véres megtorlás követte. Görgey ugyan kegyelmet kapott, de az osztrák kézre került vezetőkön Haynau tábornagy kegyetlen bosszút állt. Október 6-án Aradon kivégeztette a honvédsereg tizenhárom tábornokát, s ugyanaznap a pesti Újépületben agyonlövette gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. Ide kívánkozik annak a tizenhárom hős tábornoknak a neve, akiket Haynau — Ferenc József császár utasítására — 1849. október 6-án, az 1848. évi bécsi októberi forradalom évfordulóján kivégeztetett. Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lehner György, Leiningen-Wes- terburg Károlv gróf, Nagy Sándor József, Pöitenberg Ernő, Török Ignác, Vécsey Károly gróf bitófán végezte életét; Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt. Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet kegyelemből golyóval végezték ki. Nevüket örökké őrzi népünjs emlékezete. — A textilipari gépgyártás újdonságairól tartott előadást tegnap a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület rendezésében Nyit- rai Ferenc, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budaka- lászi gyárában. — „Az ifjúság Gödöllő városért” címmel mozgalmat indított a Török Ignác gimnázium Asztalos János KISZ-szervezete. Török Ignác halálának 122. évfordulója alkalmából ma délelőtt 9 órakor a Török Ignác szobornál, rossz idő esetén a Petőfi Filmszínházban emlékgyűlést rendeznek, amelyen értékelik a versenyfelhívás eredményeit' — Egy napi bérüket és nyolc óra társadalmi munkát ajánlottak fel személyenként a társadalmi összefogással készülő, 75 személyes kartali óvoda építkezéséhez a helyi halkonzerv- üzem munkásnői. — Tizenöt holdas díszcserje- és faiskolát létesítettek a dánszentmiklósd Micsurin Termelőszövetkezetben. A Ceglédi ősz alkalmából rendezett termékbemutatón a tsz nemcsak almájával és hagymájával aratott sikert, hanem díszcserjéivel is. — Riglihúzó betörő. Minap délelőtt, az ablak rigli- jének kihúzásával ismeretlen tettes hatolt be az egyik moncrí trafikba, ahonnan több száz forint készpénzt lopott el. A betörőt, a 23 éves Demeter Ferencet a rendőrség csakhamar elfogta és őrizetbe vette. A 43. sz. Állami Építőipari Vállalat 2. sz. Házgyára FELVÉTELRE KERES gyártósori dolgozókat és férfi segédmunkásokat Modern üzem, egészsén * munkakörülmények, jó kereseti leh-t^ség. Jelentkezés .-3 felvétel: a 2. sz. HAZGVAR munka?! nvi e.nn'-r'ánál. Budapest IY. kerülvl Gyjli út 35. i