Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-31 / 257. szám

BEFEJEZŐDÖTT AZ ORSZÁGOS NŐKONEERENCIA ’ Szombaton a Pártámén t kongresszusi termében foüytat- ita tanácskozását az országos jnökonlerencia. Az elnökségben 'helyet foglalt Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője, Pullai 'Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Vályi Péter, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetője, Kese­rű Jánosáé könnyűipari mi­niszter, Varga Gáborné, az országgyűlés álelnöke, továb­bá társadalmi, politikai és kulturális életünk számos is­mert személyisége. i A délelőtti plenáris ülés el­nöki tisztét Szabó Piroska, a HNF budapesti Bizottságának alelnöke töltötte be, aki első­ként Vályi Péternek adott szót A Minisztertanács elnökhe­lyettesének nagy tapssal fo­gadott beszéde után a konfe­rencia munkabizottságainak vezetői összegezték a szekció­viták tapasztalatait. Ezit kö­vetően a jelenlévők az euró­pai biztonsággal és a nemzet-, közi szolidaritás kérdésével foglalkozó határozatot fogad­tak él. A konferencia munkáját Er­dei Lászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke összegezte, majd újjáválasztot­ták a Magyar Nők Országos Tanácsát, s a tanács megvá­lasztotta tisztségviselőit. (Vályi Péter beszédét, a szekcióvezetők beszámolóit, a határozatot és az országos ta­nács tisztségviselőinek névso­rát a 3. oldalon közöljük.) Véget ért a KIOSZ VI. országos küldöttgyűlése Szombaton folytatódott a KIOSZ VI. országos küldött- gyűlése. Felszólalt a tanácskozáson Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter is. A párt és a kor­mány megbecsülését fejezte ki a kisiparosság munkája és tár­sadalmi szervezeteik politikai tevékenysége iránt. Hangsú­lyozta, hogy a szolgáltatási igények kielégítésében nem nélkülözhető a kisiparosok te­vékenysége. Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára méltatta a kis­iparosoknak a mozgalomban kifejtett tevékenységét, külö­nösen aktív részvételüket a községfejlesztési tervek meg­valósításában. A sok tapasztalatot, hasznos észrevételt tartalmazó vitát dr. Gervai Béla, a KIOSZ elnöke foglalta össze. Ezután sor került az orszá­gos szervek tisztségviselőinek megválasztására. A KIOSZ el­nökévé ismét dr. Gervai Bélát, helyetteséül Gömöri Lajost és Keményt Endrét választották. PEST , MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEG.YEI BIZOTTSÁGA:ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 857. SZÁM ARA | FORINT 1971. OKTOBER 31., VASÄRNAP Leonyid Brezsnyev Párizsból Berlinbe érkezett « Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának hat­napos franciaországi látogatá­sa szombaton délben ünne­pélyes aktussal ért véget: az Elysées-palotában Pompidou elnök és Leonyid Brezsnyev aláírta a Szovjetunió és Fran­ciaország együttműködésének alapelveit rögzítő okmányt. * Szombaton délelőtt, tíz őrá után az Elysées-palotában újabb, szélesebb körű tanács­kozás folyt le, amelyen Pom­pidou elnökön és Leonyid Brezsnyeven kívül francia részről Chaban-Delmas mi­niszterelnök, Schumann kül­ügyminiszter, Giscard d’ Es- taing gazdasági és pénzügy- miniszter, Ortoli iparfejlesz­tési és tudományos kutatás­ügyi miniszter, valamint a francia miniszterelnökség és külügyminisztérium több ve­zető _ tisztviselője; szovjet részről pedig Kirillin mi­niszterelnök-helyettes, Gro- miko külügyminiszter, Pato­VÁC: URNA AZ EMLEKMU FALABAN Ünnepségek országszerte a Nagy Október tiszteletére Megkezdődtek az előkészü­letek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 54. évfor­dulójának megünneplésére. November 6-án este Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára méltatja a rádióban és a televízióban a Nagy Ok­tóber jelentőségét. Ugyan­azon a napon, délelőtt, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzási ünnepséget rendez a Szabad­ság téri hősi emlékműnél. A Kossuth téren, a Parlament előtt, felvonják az állami zász­lót, amely november 7-én dél­ben, zenés őrségváltással tisz­telegnek a fegyveres testüle­tek tagjai. A gellérthegyi fel­szabadulási emlékműnél ugyancsak katonai tisztelet- adás közepette vonják majd fel- a nemzeti színű lobogót és a nemzetközi munkásmozga­lom vörös zászlaját. Az évfor­duló estéjén V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti rend­kívüli és meghatalmazott fragykövete a rádióban és a televízióban méltatja az októ­beri forradalom jelentőségét. Fővárosszerte a szovjet hő­si emlékműveknél koszorúzá­sokra. az iskolákban, művelő­dési otthonokban ünnepségek­re kerül sor. A rádió és a te­levízió műsorában is több ak­tuális program szerepel. A Kossuth adó Álla Rogyionova szovjet írónő Áttörés című drámájának rádióváltozatát tűzi műsorra. A televízió Kan­táta címmel szovjet és ma­gyar költők műveiből a Nagy Októbert felidéző összeállítást sugároz. Megyénkben Vácott rende­zik meg r. központi ünnepsé­get, november 5-én, délután 2 órakor, a Konstantin téri szov­jet hősi emlékműnél. Cserven- ka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a Pest megyei Pártbi­zottság első titkára mond be­szédet. A nagygyűlésen az emlékmű falába helyezik azt az urnát, amely az Omszkban hősi halált halt magyar inter­nacionalisták sírjáról vett föl­det zárja magába. Áz urnát a szovjet testvérmegyében járt Pest megyei pártmunkás­küldöttség hozta magával. November 4-én délután 2 órakor, a fővárosi MEDOSZ- székházban, a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei Bizottsága ren­dezvényén Arató András, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mond beszédet. I Országszerte a hagyomá­nyok jegyében ünnepük a tör­ténelmi évfordulót. • ^ ^ i , p.. i - j-1 . p. Számitokozpontot létesítettek a KOAAPU I L.K. Gödöllői Agrártudományi Egyete­men. Az új berendezés segíti az oktatást és a hallgatók szakköri és tanulmányi feladatainak elvégzését, de felhasználható a mezőgazdasági nagyüzemek tervkészítésénél is. A komputert Lengyelországból vásárolta az egyetem. Búcsúlátogatás az Elysées-palotában. Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára Pompidou francia államfő kíséretében el­halad a köztársasági gárda üdvözlő sorfala előtt. Koszigin befejezte kubai látogatását Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke befejezte négynapos kubai látogatását és szomba­ton repülőgéppel hazautazott Havannából — jelentik a hír- ügynökségek. Koszigint a repülőtéren Fi­del Castro, Osvaldo Dorticos, Raul Castro és más kubai ve­zetők búcsúztatták. A testvéri barátság és a szí­vélyesség légkörében megtart tott tárgyalások eredményeit a szovjet—kubai közös közle­ményben rögzítették, amelyet november 1-én hoznak nyilvá­nosságra. licsev külkereskedelmi mi­niszter és a szovjet delegáció több más vezető munkatársa vett részt. A tanácskozás résztvevői délben az Elysées-palota dísz­termébe vonultak, ott Pom­pidou elnök és Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára aláírta a Franciaország és a Szovjetunió közötti együtt­működés alapelvcit rögzítő okmányt. (A dokumentumot lapunk 2. oldalán, kommen­tárunkban ismertetjük) Az aláírás után az elnök és az SZKP KB főtitkára szívé­lyesen kezetszorított egy­mással, majd az Elysées-palota kertjében a két államférfi él­lépett a köztársasági gárda tisztelgő díszszázada előtt. Az Elysées-palota lépcsőjén Pom­pidou elnök szívélyesen bú­csút vett Leonyid Brezsnyev- től, akit Chaban-Delmas mi­niszterelnök kísért ki az Orly- repülőtérre. Leonyid Brezsnyev Párizs­ból Berlinbe repült és onnan tér majd vissza Moszkvába. Kíséretének tagjai közvetle­nül Moszkvába repültek visz- sza. A fellobogózott schö- nefeldi repülőtéren az NDK fővárosa lajtosainak ezrei lelkesen fogadták a ba­ráti látogatásra hazájukba ér­kezett Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Párt­jának főtitkárát és kíséretét. Leonyid Brezsnyev repülő­gépe pontosan 14 óra 57 perc­kor szállt a repülőtér betonjá­ra. ? Leonyid Brezsnyev fogadá­sára a schönefeldi repülőtéren megjelenítek a Német Szocia­lista Egységpárt Politikai Bi­zottságának tagjai, és póttag­jai, Erich Honeckerrel, a párt első titkárával és Willi Stoph miniszterelnökkel az élükön. Leonyid Brezsnyev melegen köszöntötte Erich Honeckert és Willi Stoph-ot, üdvözölte a Politikai Bizottság tagjait és póttagjait. Rövid beszélgetés után a vendégek és vendéglátóik gép­kocsiba szálltak, és Leonyid Brezsnyev Nieder schönhausen- ben levő szálláshelyére haj­tattak. Végig a városon a berliniek tízezrei üdvözölték Brezsnye­vet és a vele érkezett szovjet vendégeket, éltetve a két nép barátságát és szoros összefo­gását A Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Az együttes intézkedési terv­nek megfelelően október 26— 29-én Ivan Jakübovszkijnák, a Szovjetunió ’marsalljának, az egyesített fegyveres erők fő- parancsnokának vezetésével megtartották a Lengyel Nép- köztársaságban az egyesített fegyveres erőik katonai taná­csának soron levő ülését és a Varsói Szerződéshez tartozó országok hadseregei vezető kádereinek tanácskozását. Az ülésen és a tanácskozá­son összegezték az egyesített fegyveres erők 1971. évi opera­tív és harci gyakorlatának eredményeit, összehangolták az 1972. évben sorra kerülő együttes intézkedéseket és megvitattak más olyan kérdé­seket, amelyek összefüggnek a hadsereg és a haditengerészeti flotta harci felkészültségének tökéletesítésével. Az ülés és a tanácskozás gyakorlatiam és baráti légkör­ben, a kölcsönös megértés és az összes résztvevők nézet- azonosságának szellemében ment végbe. A katonai tanács tagjai és a tanácskozás résztvevői szemlét tartottak a lengyel néphadsereg alakulatainak gyakorlatai fölött és megis­merkedtek a hadsereg kikép­zésénél alkalmazott anyagi bá­zissal. BUDAPEST Otto Winzer hazautazott Otto Winzer, a Német De­mokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere — aki Péter János külügyminiszter meg­hívására ötnapos hivatalos, baráti látogatást tett hazánk­ban — szombat délelőtt fele­ségével és kíséretének tagjai­val elutazott Budapestről. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Péter János és felesé­ge, Marjai József külügymi­niszter-helyettes, . Kovács Im­re, hazánk berlini nagykövete, valamint a Külügyminiszté­rium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt a bú­csúztatásnál dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete és a nagykövetség több diplomatája. (Otto Winzer magyarorszá­gi látogatásáról közleményt adtak ki, melyet lapunk 2. ol­dalán, kommentárunkban is­mertetünk.) HÚSÜZEM ÉPÜL APAJON A Kis-Dunamenti ÁFÉSZ tervei Decemberben ül össze a Fo­gyasztási Szövetkezet VII. or­szágos kongresszusa. Erre ké­szül a Kis-Dunamenti Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet is Kiskunlachá- zán. A tagság a legutóbbi kongresszus óta nőtt. Nemcsak számszerűleg gyarapodtak, ha­nem aktivitásban is. Mind töb­ben mondják el hasznos ja­vaslataikat, bíráló észrevételei­ket. A régi bóltok korszerűsíté­se mellett Kiskunlacházán és Ráckevén ABC-áruházat nyi­tottak, s azokban bevezették a háztáji termékek eladását is. A mezőgazdasági nagyüzemek fokozódó termelőeszköz-ellá­tását azzal segítik, hogy mind több műtrágyát, növényvédő szert, vasárut kínálnak. Kis­kert és kisállattehyésztő tár­sulásokat alakítanak, szakcso­portokat hoznak létre, kiegé­szítő ipari termelést honosítot­tak meg. Bővültek kapcsola­taik, több közös társulásban vesznek részt. Apajon rövide­sen húsüzemet létesítenek. Mindennek ellenére a lakosság áruellátásában még sok a zök­kenő, elsősorban a kenyér, a hús és a tejtermékek minősé­ge, illetve késedelmes szállítá­sa miatt. Az üdülőterületeken sok új vendéglőt nyitottak, vagy át­építettek. A legtöbb vendég­látóhelyen kapható már hideg­meleg étel, de a forgalom há­romnegyedét még mindig az ital biztosítja. Az MSZMP Központi Bizott­sága meghívására október 24— 30. között Magyarországon tar­tózkodott a Német Kommunis­ta Párt öttagú tanulmányi kül­döttsége, Vilhelm Spr enged­nek, a vezetőség tagjának ve­zetésével. A küldöttséget fo­gadta Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára. A BKP Szófiai Bizottságá­nak küldöttsége, amely Geirgi Jordanovnak, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­sága tagjának, a szófiai pártbi­zottság első titkárának veze­tésével a budapesti pártbizott­ság vendégeként tartózkodott a fővárosban, szombaton este elutazott. Miroslav Válek, a Szlovák Szocialista Köztársaság kultu­rálisügyi minisztere, aki részt vett a művelődésügyi minisz­terek budapesti tanácskozásán, szombaton elutazott hazánk­ból. Tordai Jenő külkereskedel­mi miniszterhelyettes és Han Szu Gil, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság kül­kereskedelmi miniszterhelyet­tese — a két ország kormány- delegációinak vezetői — szom­baton Budapesten aláírták a két ország közötti, 1972. évre szóló árucsereforgalmi és fize­tési megállapodást. t ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom