Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-26 / 252. szám

4 K?/ßfrtop 1971. OKTOBER 26.. KEDD Több, mint hobby A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat buda­pesti központjában kiállítás nyílt a vállalat dolgozóinak képző­művészeti alkotásaiból. A kovácsoltvas dísztárgyaktól a ke­rámia faliképig sok érdekes alkotást láthatnak itt az érdek­lődők. Barokk hangverseny Szigethalmon A gyáva. Nemzedéke egyik kedvenc olvasmányának ne­vezte nyilatkozatában a ren­dező, Mihályfi Imre azt aSar- kadi-cegiényt, melyben az író szinte minden erejét össze­szedve alkotott maradandót. Olyan művet, mely a jó és rossz benne dúló küzdelmét a személyes szférából az ábrá­zolás kiegyensúlyozott maga­sába emeli. Az író eredeti for­gatókönyvéből annak idején nem lett film; most Lendvay György és Sípos Tamás írt a mű lényegét visszaadó forgató- könyvet, s a rendezés is jól közvetítette a történetnek azt a hullámzását, melyben egy szépnek induló szenvedély törvényszerűen fut zátonyra kétfajta emberi magatartás ki­békíthetetlen ellentétén. A gyáva méreteinél és a konflik­tus jellegénél fogva is kivá­lóan alkalmas a megfilmesítés­re, s ez lényegében sikerrel meg is történt. A mondatok közeiből, az írói magatartás­ból alig megfőghatóan áradó keserű lobogás és iglazságke- resés légköre azonban elillant, nem tudott újrateremtődni. Az Éva alakjából kicsapó emberi forróság, a tunyaságba téko- zolt tehetség fájdalma nem ragadott meg bennünk.’ T or­dái Teri külsőségekben von­zó, és a maga módján szen­vedélyes alakot teremtett, de az ifjúság múlásának aggo­dalmát már nem éreztük. Ez a — társadalmi méretekben — „korán jött” úriasszony akaratlan jóslata is egy para­zita típus kiteljesedésének. Az alak árnyéka mára belenőtt a valóságba: ezt az idővel érle­lődő gazdagodását is éreztetni kellett volna. Huszti Péter ro­konszenves volt, de egy ár­nyalattal alatta maradt Szabó Pista belső töltésének. Lukács Lóránt operatőr munkája jól alkalmazkodott a rendező vi­lágos, helyenként túlságosan is józan cselekményvezeitéaéhez. Hétfő délelőtt a Művelődés- ' ügyi Minisztériumban kihir­dették a tankönyvkészítő nyomdák idei versenyének eredményét. Egy-egy új tanév- : re szóló tankönyvek időre tör- ' ténő és minél jobb minőségű : előállítása ad tartalmat a ver­senynek, amely már 17 év óta rendszeresen Ismétlődik. Az 1971—1972-es oktatási év tan­anyagát 4445 tonna papíron készítették el: 757 féle tan­könyv került ki a nyomdák­ból, összesen 16 millió pél­dányban­Gábor Viktor, a Kiadói Fő- igazgatóság helyettes vezetője adta át a díjakat a verseny he­lyezettjeinek A nagy nyomdák kategóriá­jában az Athenaeum Nyomda lett az első, vándorserleggel tüntették ki és 50 000 forinttal jutalmazták. A második hely­A magyar néphadsereg Vö­rös Csillag érdemrenddel ki­tüntetett művészegyüttesének 1971—1972-es évadra szóló programjában öt új bemutató szerepel. Érdekesnek ígérke­zik a szimfonikus zenekar összeállítása Játék és muzsi­ka másfél órában címmel. A kórus népdalokból és népbal­ladákból nyújt át egy csokor­ra valót decemberre tervezett ismeretterjesztő jellegű mű­sorában, amelyben a népi ze­nekar és népdalénekesek is fellépnek- Jövő év első hónap­jában régi kívánságot teljesít roly is egyike azoknak az íróknak, akik nem csupán mártírhaláluk okán, hanem jellegzetes írói arculatuk miatt is megérdemlik, hogy meg­mentsük őket a feledéstől. Másfelől viszont Pap Károly is atmoszférikus író; szavainak hangulati erejét igen nehéz újrakölteni a képernyőn. Vi­déki daltársulatok groteszk nyomorúsága — a tv-re alkal­mazott novellák tárgya — messze tűnt már; mostanában az elesett emberség általáno­sabb. mára is érvényes tanul­ságait érdemes csak kihüve­lyezni belőle. Ehhez azonban kissé erőtlen a történet. Sipos András rendező korrektül fo­galmazott, de sem a komikum, sem a líra irányába nem sar­kított, így bágyadt anekdota­fűzért láttunk szolid előadás­ban. Linka György és Szénási Ernő jól megfogott alakjai mellett a többiek sablonokkal éltek, az időponthoz illő, va­sárnap délutáni hangulat­ban. Röviden. Változatos volt a szombati program. A Hans Beimler bajtárs 3. része első­sorban a kalandos izgalmat jelenítette meg a kommunista harcos dachaui szökésében. Bánatosan búcsúztunk Cous­teau kapitánytól — és az utób­bi idők egyik legnagyobb él­ményét nyújtó filmsorozattól. Még itt is láthattunk néhány megragadó kuriózumot (a hajó oldalán a tengerbe vissza- csurgó polipot például), de a fináléban már az elégikus hang uralkodott, némileg a szerkesztés rovására. Nem csalódtunk a cirkuszi gálaest­ben; a magunk részéről a hu­moros akrobata teljesítményét éreztük a legtartalmasabbnak. Eötvös ék zenebohóeszáma Is tetszett, de zenében inkább Kánki Dezsőre szavazunk, aki­nek fertődi játéka nem csupán re a Zrínyi Nyomda került. Két harmadik helyezett: a Szikra Lapnyomda és az Egye­temi Nyomda. A közép- és kis- nyomdák közül a felsőoktatási Jegyzetelláló Vállalat lett az első, vándorserleget, okleve­let és 20 000 forint jutalmat kapott. Másodikként került ki a versenyből az Alföldi és az Állami Nyomda. A legjobb minőségű produktumokért a Kossuth Nyomdát tüntették ki. összesen 70 000 forinttal ju­talmazták a szakkönyvkiadók azokat a nyomdákat, amelyek igen jó munkát végeztek a tankönyvgyártás mellett a szaktankönyvek előállításá­ban. Az Egyetemi, a Szegedi, a Franklin, a Bács-Kískun megyei és a Győr-Sopron me­gyei és a Győr-Sopron me­gyei nyomda kapott ilyen kü­löndíjas az együttes: katonák aba rév ni lépnek színpadra művészei. A katonaélet fonákságait figu­rázzák ki. A humorral színé­szek, szólisták, táncdaléneke- sek gondoskodnak. Április­ban a Zeneakadémián új ma­gyar művet mutatnak be a katonaművészek. Zenéjét — Váci Mihály versére — Sára Tibor komponálja. Az ötödik bemutató őrségen címmel két­részes, énekes, zenés-táncos színpadi játék lesz, amely Ránki György zenéjére és Eck Imre koreográfiájára készül. az ifjú tehetség varázsával nyűgöz le — a jövő nagy ígé­retét is ott sejtjük mögötte. Kállai Ferenccel találkoz­tunk vasárnap este. Valóban vele találkoztunk, s nem fé­nyezett képmásával. Nagyké­pűség nélkül, rokonszenves ön­iróniával, s főleg őszintén be­szélt élet és művészet kapcso­latáról, a színészt alkotómun­kájában mélyen érintő embe­ri gondokról. Hinnünk kellett neki, mert igazat mondott, mindenfajta kinyilatkoztatás! szándék nélkül. Ma az időről időre jelentke­ző nemzeti programok sorá­ban a Csehszlovák Televízió estjét rendezik meg, a legkü- lönibözőbb látnivalókkal — természetfilrntől a játékfilmig. A szerdai Nyitott könyvben Kaffai Sarolta elbeszéléseit mutatják be, utána pedig a Lehetőség és valóság című ri­portsorozatban látottakat vi­tatják meg a meghívottak. Csütörtökön a százéves Kép­zőművészeti Főiskoláról ké­szült riportfilm, a Jogi esetek újabb jelentkezése és a Liszt —Bartók-verseny egyik győz­tesének, Nyikolaj Szuvnak zongorajátéka ígér változatos programot. Péntek főeseménye a Moszkvai Nagyszínház ven­dégjátékának, a kiváló Borisz Godunov-elóadásnak közvetí­tése felvételről. Lehotay-Horváth György zalmúltban Vácott, a Híradás­technikai Anyagok Gyára ifjú­sági mozgalmában. Üj embe­rek vették kezükbe a fiatalok irányításét. Havasi Károly műszerész, az újonnan megválasztott klubtitkár reménykedve mond­ja: — Szeptember 3-án, a szak- szervezettel közösen rendeztük meg a klubnyitót, „Nekem megbocsássatok címmel, neves fővárosi művészek felléptével. Két héttel később a Magyaror­szág—Bulgária labdarúgó-mér­kőzés megtekintése után zenés, táncos Ki mit választ? dél­utánt rendeztünk. Két héttel később szüreti táncest volt, 13+1-es borászati totóval, majd alkalmi irodalmi színpa­dunk lépett a pódiumra és be­mutatta a Futok a pénzem után című, pénzről szóló iro­dalmi összeállítást, Tervünk­ben szerepel múzeum- és szín­házlátogatás, s Mikulás-est a Tolva j -árokban. Véget ért a nemzetközi bábfesztivál Vasárnap ünnepélyes érté­keléssel fejeződött be Pécsett a II. nemzetközi felnőtt báb­fesztivál október 20-tól zajló eseménysorozata, amelynek mintegy négyszáz résztvevője volt: bábművészszereplők, ren­dezők, művészeti vezetők, szö­vetségi vezetők és más szak­emberek. Kilenc hazai és öt külföldi — litván, lengyel, bolgár, csehszlovák és fran­cia — bábegyüttes mutatta be produkcióját: modem bábje- leneteket, maszkos játékokat, tárgyjátéköka.t stb, a Doktor Sándor Művelődési Központ­ban és a Kamaraszínházban. Az előadásokat témagazdag és nagyon színvonalas szak­mai véleménycserén elemez­ték, vitatták meg... Laodameia és Jónás könyve A budapesti művészeti he­tek színházi eseményeinek so­rában vasárnap este került sor az Irodalmi Színpadon Babits Mihály két költői művének premierjére. A Laodameia cí­mű, homéroszi kort idéző ver­ses tragédia címszerepében Gordon Zsuzsa mutatkozott be. A Jónás könyve című orató­rium zenéiét Bartók Béla mű­veiből Székely Endre állította össze. A bibliai Jónást Sin- kovits Imre alakította. — Most még kísérleti jellegű a klub — mondja Havasi Ká­roly. — Január elején kiadjuk a klubigazolványokait, körülbe­lül negyvenen leszünk. A klu­bon belül vannak, illetve lesz­nek különböző csoportok: most az éremgyűjtök hétfőn, a sport­barátok szerdán, a filmklub tagjai pedig csütörtökön jön­nek össze. A többi három na­pon olyan klubfoglalkozásokra kerül sor, amelyeken táncolni lehet, s beszélgetni, vitatkozni cola, jaffa, sör és zsíros ke­nyér mellett. A klubszakemberek szerint kevés helyen rendelkeznek ilyen kiváló adottságokkal, mint Vácott A klub két nagy­teremből és egy kicsiből áll, ezenkívül van büfé is. A lehe­tőségek tehát adottak. Jó klub lesz? Havasi Káro- lyék bizonyítani szeretnének. Mindannyian abban remény­kedünk, hogy tudnak is... Szombaton este Szigethal­mon, a Csepel Autógyár mű­velődési házában barokk hangversenyt rendezett a rác­kevei járási művészetbará­tok köre. Ez alkalommal har­madízben lépett már közön­ség elé a járás, — sőt Pest megye — legfiatalabb együt­tese: a művészetbarátok köre Vox Pads vegyeskara, vala­mint a dunavarsányi ifjú zenebarátok kamarazenekara. Ezúttal is — akárcsak június­ban, a Duna menti napok al­kalmával rendezett bemutat­kozó hangversenyükön — igen meggyőzően szerepel­tek és jogosan váltották ki a közönség elismerő tapsait. Mostani fellépésükkel is be­bizonyították, hogy olyan együttes jött velük létre, amely megérdemli mind a Egy ember Rómába megy, nézelődik, sokat gondolkozik, s végül meghal így is összefog­lalhatjuk a regény cselekmé­nyét. És sokféle más módon is. Mert ki ez az ember, miért ép­pen Rómába ment, minek töp- renkedik? Válaszolhatunk a főszereplő egy mondatával: „Az egyik az orrát piszkálja az ujjaival, a másik remek­művet alkot velük.” Áttételes a felelet? Igen. Ahogy a mű is az. Mert Rózewicz ugyan egy embert ír le könyvében, közönség, mind a hivatalos szervek figyelmét, támogatá­sát. Vonzó műsorukat a ba­rokk muzsika kedvelt mű­veiből állították össze, az olyan, mindig hatásos szá­mokból, mint Lassus Zsoldos­szerenádja, Vivaldin, Palest- rinán, Corellin, Gluckon át egészen a nagy erőpróbát je^ lentő zárószámig: Händel Messiás című oratóriumának Halleluja előadásáig. Az ének­kart vezénylő Jávor Ernő és a zenekart vezénylő Könözsi László egyaránt értő gondos vezetőnek bizonyult, s a hal­lottak alapján jogosan re­mélhetjük, hogy tanúi lehe­tünk a bizonyára még to­vább fejlődő együttes újabb fellépéseinek, amelyet még a mostani apró rendezési hi­bák sem zavarnak majd. de ez az egy rengeteg emberi Belőle van a legtöbb. Mert ő az a „hétköznapi” típus. Fel­nő, teszi a dolgát és — amikor nyugdíjba kerül, egyszercsak repülőre ül, Rómába megy, hogy valamit, amit egész éle­tében halogatott, most véghez- vigyen. Szembenézzen önma­gával és a világgal Az első személyben írt kis­regény, amely az Európa Könyvkiadó Modern könyvtár sorozatának köteteként Cser- venits Jolán fordításában je­lent meg, ritka olvasmányél­ményt kínál. A főszereplő olyan kérdésekre keresd a vá­laszt, amelyek mindenkiben megfogalmazódnak, bár sokan nem merik megadni azokra a feleletet: az emberi méltóság mibenlétére, világ és ember értelmes s nem mechanikus viszonyára. Szlovén nyelvű szakkor A Vas megyei Nemzetiség! Bizottság kezdeményezésére a szentgotthárdi gimnáziumban szlovén nyelvű irodalmi szak­kört hoztak létre. A szakkör tagjai — valamennyien nem­zetiségi községek, Felsőszöl- nök, Apátistvánfalva, Sza- konyfalu, ALsószölnök, Rába- tótfalu, Szentgotthárd diákjai — hetente rendszeresen tar­tanak összejöveteleket, s ilyen­kor a szlovén irodalommal, nyelvtannal ismerkednek. A szakkör tagjai most hozzálát­tak a szlovén népmesék, mon­dák gyűjtéséhez, s felkutatják a helytörténeti emlékeket. M. S. Nyitás: november ötödikén Pűspőkszilágy művelődési háza November 5-én avatják fel Püspökszil ágy új művelődési házát, amelyben helyet kap a könyvtár és a mozi is. (Foto: Gárdos) TV-FIGYELŐ Súgó kellene... paP Ká­Tankönyvkészítő nyomdák versenyének eredménye Díjkiosztás a Művelődésügyi Minisztériumban Katonakabaré Őrségen — énekkel, zenével, tánccal Erő mg) t7j tők, sportbarátok Milyen az új HAGY-klub? Változások történtek a kö­KÖNYVESPOLC Tadeusz Rózewicz: Halál régi díszletek között

Next

/
Oldalképek
Tartalom