Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-24 / 251. szám

4 “ssEf€irtap 1971. OKTOBER 24., VASÁRNAP A BARÁTSÁG HÁZA Emlékmúzeum is lehetne Fák alatt, elvadult sövény mögött négyszögletes házikó. A valamikor fehér vakolat mállik-omlik. Ajtaja tárt, egy szem ablakán ki-be táncol az őszi szél. Az összefirkált falú szoba talán háromszor négy­méteres. A romlás meghök­kentő ellentéte az örökkévaló­ságnak szánt márványtábla. Falba illesztve hirdeti rövid verssorokkal, hogy az építtető a kis lakot a barátság házá­nak szánta. Egy kis történelem — Azt nézik, milyen elha­nyagolt? — száll le kerékpár­járól egy fiatal férfi. — Ma­gáim ellen beszélek, miután én is tagja vagyok a Vörösmarty Emlékbizottságnak itt Foton. Szégyenünk, ahogy ez a kis ház kinéz. Nagy Lajos vegyész, az Egyesült Izzóban dolgozik, fóti lakos. Büszkén mondja: Szi- fáki-lányt vett feleségül, akárcsak annak idején Fáy András. Hamarjában szabá­lyos irodalomtörténeti előadást tart arról, hogy Fáy András — a haza mindenese — 1832-ben feleségül vette egy szegény özvegy parasztasszony lányát, a fiatal Sziráki Zsuzsikát. Há­zasságával is azt kívánta bizo­nyítani : lehet tanítani, mű­velni a nőket, mert csak így válhatnak egyenrangú part­nerekké a családi életben, a gyermeknevelésben, a haza felvirágoztatásában. Valószí­nűleg a fóti feleség kedvéért vásárolt szőlőt és présházat a Somlyó-hegy oldalában. Pél­dáját többen is követték, mint Vörösmarty Mihály vagy Fe- renczy István, a neves szob­rász. Az 1968-ban újjáépített Vö­rösmarty présháztól jó kődo- básnyira áll a képen látható ház, amit a köznyelv Vörös- marty-kunyhónak nevez. Ez azonban téves, miután a haj­lékot Fáy András építette magának, közel és mégis tá­vol a zajló társaságtól. A ház mostani formája — Nagy Ba­jos szerint — már nem azonos az eredetivel, azonban átépí­téskor a régi táblát visszahe­lyezték a falba. Mestereket vár az épület Ez a históriai szempontból olyannyira nevezetes kis épü­let teljesen elhanyagolt. Az eredeti Fáy-lóca és sok más berendezési tárgy már eltűnt. A Petőfi múzeum szívesen be­rendezné a házat az oda vo­natkozó emléktárgyakkal, ha biztonságos vaspánttal ellátott ajtó-ablak lenne rajta. A községi tanács a termelő- szövetkezettel, a Vörösmarty Emlékbizottsággal és a Haza­fias Népfronttal összefogva már eddig is nagyon sokat tett a vidék hagyományainak fel­elevenítésére, talán jövőre a barátság háza sem omló vako­lattal hívja fel magára a fi­gyelmet. k. m. MONOR Tiszteletdíjas n'pműveltk tanfolyama Tiszteletdíjas, tehát nem fő- foglalkozás ú népművelők, mű­velődési ház igazgatók és klubkönyvtárvezetők tanfo­lyama kezdődött a monori járásban. A résztvevők a nép­művelés pszichológiai pedagó­giai kérdéseivel, programké­szítéssel, a művelődési otthon jellegű intézmények építésé­vel, berendezésével, ügyvitelé­vel, gazdálkodásával ismer­kednek! Megtanulják a műve­lődési otthonok helyét a nép­művelési intézményhálózat rendszerében, vezetéselméle­tet, művelődéspolitikai kérdé­seket tanulmányoznak. A tan­folyam végén vizsgát tesznek. H'a^kérösiin az amatőr filmek vetítése elmaradt Október 19-i lapszámunk­ban megírtuk, hogy október 18-án este a nagykőrösi mű­velődési központban a harma­dik budapesti amatőr film­szemle díjnyertes filmjeit mu­tatják be. Információnk téves tájékoztatásból eredt, mert az amatőr filmest elmaradt MIRE JÓ A MŰVÉSZET? Ki mit vár az élettől Mikor állítják végre bíróság '* elé azokat, akik ilyen fil­meket csináinak, és akik pénzt adnak rájuk?” A kérdés korántsem költői. Nagyonis valóságosan, indula­tosan hangzott el egy ankéton, melynek témája a mai magyar filmművészet volt. S aki új­ságnál dolgozik, s ráadásul művészetekkel kapcsolatos cikkeket ír, havonta kap ha­sonló tartalmú leveleket. S persze, nemcsak a film téma­körében, bár kétségtelen, hogy a filmgyártás, milliós tételei miatt, igen divatos céltábla lett. Nincs Ludas Matyi-, és nincs kabarészám, ahol ne lö­völdöznének szívesen a film­gyártás „szélbeszórt” forint­jaira. Van, aki nem marad meg az indulatos kérdéseknél, ha­nem javaslatokat is tesz.' Pél­dául ilyeneket: miért nem ad­ják azt a sok milliót inkább a nyugdíjasoknak? Vagy,kór- házépítésre? Ha azt a rengeteg fémet meg követ, amiből azo­kat a szörnyű, torz testű szob­rokat csinálják az idétlen ta­lapzatukkal, megtakarítanák, akikor nem lenne olyan nehéz építőanyagot vásárolni. Tud­ják, kinek kellenek azok a bárgyú filméli, meg lyukas hasú, madárfejű asszonyszob­rok? Csak azoknak, akik csi­nálják — mert így lesz autó­juk, meg nyaralójuk a Balaton mellett! Fővárosi színházi esték Ház a város mellett Sarkadi Imre drámája a Pesti Színházban A SZÍNPAD megtelik fény­nyel. A földön festékes új­ságpapírok, a szoba fémszínű­re festett ketrec, a fal mellett létra, a létrán ágaskodó fia­tal lány, a háztartási alkal­mazott, a teásasztalnál aggá­lyoskodó öregasszony, a ma­ma irányítja mozdulatait: ne oda verd a szöget, nincs kö­zépen, ferde — s már a darab elején elhangzik egy furcsa önvallomás (a mama mondja: nekem minden egy kicsit jobbra, vagy balra esik, soha semmi sincs középen. A kép pedig még nincs a falon, há­tát mutatja a közönségnek, csak egyszer látjuk a kék, en­ciánkék overálba öltözött, félkaréjban álló, pirospozs­gás, nevető munkásokat, a festmény a darab végéig nem kerül a falra. Modellt mutat be Sarkadi Imre 1958-ban írott szín­műve, a Ház a város mellett. A modell-házaspár: a férj funkcionárius, az 50-es évek jellegzetesen torzult funk­cionáriusa, felesége tartotta el míg forradalmár volt, míg tanult, abbahagyta miatta az egyetemet, hogy enni adjon neki, hogy mosson rá. A nő eltemette vágyait, tisztán szereti férjét, aki vitte va­lamire, hiszen kiköltöztek a város mellé, ahol reggelen­ként hangosan fékeznek a szolgálati kocsik. A modell — igaz. Az ötvenes évek han­gulata, ellentmondásai feszül­nek ebben a modellben, így nemcsak igaz, hanem egy­ben drámát hordozó modellt állít színpadra Sarkadi. A modell mozgatásához, a folyamatok, a reagálások meggyorsításához katalizáto­rok kellenek. A férj anyjának halála katalizátor. A feleség rokonának segítségkérése ka­talizátor. S katalizátor-szerep jut Bátori doktornak is, a kör­zeti orvosnak, akiben a leg­több az íróra emlékeztető vo­nás: a lemondó, de csak a felszínes nézőnek cinikus őszinteség, az elvakult nyu­godtság. Bátori doktor azon­ban nem eléggé hiteles katali­zátor: kertelés nélküli csá­bítása, mellyel a modell-fe- leséget körülveszi, a szélső­séges. helyzetek, melyekben otthonosan mozog, Sarkadi Imre egyéniségére emlékez­tetnek ugyan, de a modell- házaspár drámai konfliktu­sát megzavarja, s lehetetlenné teszi a megoldást, a felfelé ívelő, egymásra épülő dia­lógsor a végén „leereszt”, mert az írónak már tilos megmoz­dítania figuráit (bármit csi­nálna velük, erőltetettnek tűnne) ezt érzi ő is: a fele­ség beletörődött, fiára hi­vatkozó mondatai után moz­dulatlan a színpadkép: tör­ténelmi tablóvá merevedik a modell-házasság. A FÉMSZlNU KETREC — mert a drámában már-már elveszti a díszlet szoba funk­cióját — otthonává válik a belső ellentmondásoknak, a té­vedéseknek, a hit megkérdő­jelezésének. Fehér Miklós kitűnő díszlete alkalmazko­dik a dráma hangulatához, csakúgy, mint Horvai István rendezésének feszessége. Tud­ja: modellt mutat be, s tu­datában van annak is, hogy a katalizátorok szerepe a folya­matok, a drámává sűrűsödő összetűzések meggyorsítása, kiélezése. A feleség meghason- lik önmagával, mert csalódik férjében, akit eddig szeretett: a harmóniáért küzdő élettárs önmagában sem tudja meg­tartani az egyensúlyt, s lezár­ja magában vágyait. Nem en­ged a doktor csábításának sem, csak haragja mondatja ki vele, hogy unokaöccséhez költözik, beletörődik a csaló­dásba, s feladja a harcot ön­maga megmentéséért is. Rutt- kay Éva és Bitskei’^Tibor há­zaspáralakítása elmélyült. So­mogyi Erzsi örökké topogó, bizalmatlan mamája, mintha' csak most jött volna fel egy eldugott faluból. Koncz Gábor „fésületlen”, kétbalkezes uno- kaöecsöt alakít, most láttuk először a vígszínházi társu­latban, hiányt pótol a ■ sze­replőgárdában, ezt a figurát rá szabták. Bátori doktort Darvas Iván személyesíti meg, a tőle megszokott rutinnal, le­zserül elhúzott „sz”-betűivel. Gerzson, a vak kosárfonó szimbolikus alakja, aki vi- lágtalanságában kikapcsolja a világot, s hang után mintáz­za meg az embert, Kozák László alakításában került színpadra — hitelesen. A Pes­ti színház előadása mindvégig alkalmazkodik a drámához, s hűséggel — Sarkadi Imre em­lékét idézi. CSAK EGYSZER látjuk a kék, enciánkék overálba öl­tözött, félkaréjban álló, pi­rospozsgás, nevető munkáso­kat. A kép a darab végéig nem kerül a falra. De ott le­beg előttünk: egy házban, a város mellett. T. E. A z ilyen és ehhez hasonló ** típusú kérdések elől az újságíró gyakran kitér, rosz- szabb esetben egy kézlegyin­téssel elintézi azokat, mint a művészetek iránt érzéketlen emberek felszínes megnyilat­kozásait. De vajon jogos ez? Semmibe vehetjük-e azok elé­gedetlenségét, akik kezük munkájával maguk is hozzá­járulnak a sokat emlegetett, állítólag szélbeszórt milliók előteremtéséhez ?! Valóban, ne beszéljünk mel­lé! Egy játékfilm előállítása Msgyarországon ma 4—6—8 millió forintba kerül, de ké­szült már 40 milliós film is. Ha az országban bárki szín­házjegyet vásárol, akkor a jegy árához az állam 17—20—25 fo­rintot ad hozzá (színháza vá­logatja a méltókét), hogy egy­általán megtarthassák az elő­adást. Sok pénz ez, hiszen évente mintegy ötmillió a színházlátogató. A mozije­gyeikhez is mintegy 70 fillér­rel járul hozzá a népgazdaság. Ha az országban bárhol álla­mi építkezés folyik, altkor a költségek egy ezrelékét eleve képzőművészeti alkotásokra kötelesek fordítani a beruhá­zók. (Törvény van rá.) Nos, ha valaki mindennek utána számol, akkor kiderül, hogy a vitás összeg valóban nem jelentéktelen, sőt. Nagy a valószínűsége ugyan, hogy ha a nyugdíjak emelésére for­dítanák, akkor egy-egy em­bernek igen kevés forint jut­na. kórházakat se lehetne fel­építeni belőle, de jó néhány kórháza fé'őhely bizonyára kitelne az összegből. És ez is nagy szó. Hát akkor miért nem for­dítjuk ezt a sok pénzt hasz­nos, kézzel fogható dolgok­ra? íme, a kérdés most már a maga drámai egyszerűségében, életszerű keménységében. r gy biztos. Mindenkinek, aki becsületesen vála­szolni próbál — akár úgy, hogy egyetért a kérdés felte­vésével, akár úgy, hogy nem —, előbb tisztáznia kell: mit ért a hasznos, a kézzelfog­ható kifejezés alatt? Mert ha különböző dolgokra gondolunk — miközben a hasznosságról beszélünk —, akkor nehéz igazságot tennünk ebben a vi­tában. — Minek ez a köntörfala­zás? — hallom a kifakadást. — Minek ez a mellébeszélés? Minden gyerek tudja, hogy számára mi a hasznos, miért ne tudná ezt a felnőtt? Hasz­Juhaszkmpók népművésze Hodossy Lajos edelényi kovács, a népművészet mestere, nyolcvanéves. Sárgarézből díszes csengőket, juhászkampókat, fokosokat és egyéb pásztori el.tereléseket készít. Vasból ala­kítja ki a legkülönfélébb hangú kolompokat. nos az, amitől jobban lehet él­ni, amitől többst lehat vermi a piacon, amitől kényelmesebb az élet, többet pihenhetünk, többet szórakozhatunk, ami­től kevesebbet kell kínlódni a hétköznapok szürke unalmá­val, a munka nyűgével. A hasznosságnak ez az ér­telmezése határozott életszem­léletről tanúskodik, s ezt az életszemléletet bizony sokan vallják magukénak. Aki ezt érti a hasznosságon, az nem nagyon szereti a munkáját, in­kább csak kenyérleereseti le­hetőségnek tartja. Az evésen, pihenésen, öltözködésen kívül legfeljebb szórakozni kíván. S nem nehéz elképzelni, hogy a szórakozás alatt olyasmit ért, ami semmiben sem em­lékeztet saját, nem épp szóra­koztatónak ítélt életére. De hátha az emberi élet gazdagsága nemcsak ennyit je­lent? Hátha a munkának le­het értelme, mi több: öröme?! Hátha az evésen, pihenésen, öltözködésen, kikapcsolódáson kívül — amelyek persze na­gyon fontos alapdolgok —; pél­dául gondolkodni is kell. Sőt, hátha a gondolkodás — külö­nösebb közvetlen haszon nél­kül is — adhat örömet, esetleg az emberi élet legnagyobb örö­meit nyújthatja? . Aztán hátha a többi ember is fontos raj­tunk kívül, mert nélkülük mit sem érünk, s hátha kötelessé­geink vannak — éppen mert emberek vagyunk — a töb­biekkel szemben is? Hátha az is szórakoztat, ha egy műalko­tás segít megértetni velünk önmagunkat, s a többi émbert? II i így gondolkozunk az életről, altkor a hasznos­ság alatt minden bizonnyal mást kell értenünk, mint az első felsorolásban találhatókat. Akkor hasznosnak, sőt na­gyon is hasznosnak tarthatjuk a művészeteket. Az olyan mű­alkotásokat is, athelyek talán nem sodró izgalmúak, de nagy mélységűek; nem látványosak, de sokértelműek; kevés a cse­lekmény bennük, de sok a gondoláit, amit elindíthatnak; nincsenek romantikus hőseik, de elárulnak valamit a való­ságról. Miért ad hát pénzt, gyakran népi is kevés pénzt, társadal­munk a művészetekre? Miért áldozott mindig is pénzt, fá­radságot, energiát a művésze­tekre az emberiség, amióta csak leszállt a fáról és kétláb- ra állt? Mindenkit meggyőzhet talán a kérdések ilyen szigorú logikája, hogy a miértekre a válasz attól függ: ki mit vár az élettől. Eszerint tetszik hasznosnak, vagy haszontalan­nak a művészetekre költött pénz is. r kérdések azonban olyan szerteágazóak, hogy való­jában mihden részlet alapos választ kíván. Ebben a most induló vasárnapi sorozatban az itt sommázott gondolatok ki­bontásával szeretnénk részle­tesebb magyarázatot adni a felcímbeli kérdésre: Mire jó, miért szükséges, sőt hasznos a művészet? Bernáth László Sienespimébőf — diákklub A hét végén kedves esemény színhelye volt Vácott a Löwy Sándor gépipari technikum és szakközépiskola. Ünnepé­lyesen felavatták a KlSZ-kong- resszus tiszteletére létesített diákklubot. A tanintézet főbejárata alatt széntárolásra szolgáló helyisé­gek húzódnak. Miután áttér­nek a gázfűtésre, több helyi­ség felszabadul. Asztalitenisz­terem, tanácskozó és a most felavatott diákklub került a helyiségekbe. A diákok több' száz óra társadalmi munkával szépítették,« díszítették s tették otthonossá az egykori tüzelő­tárolót. A J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom