Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-22 / 249. szám
7 Hiiv Pl s ?>l £ CrYÉ I ~ HÍ 1 mmm ' XV. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1971. OKTÓBER 22., PÉNTEK Előadás diaképekkel A múzeumi hónap rendezvényei sorában, hétfőn előadás hangzik el, Nagykörös szerepe az ország gazdasági rendjében címmel , Az előadást vetített, színes diaképek teszik érdekesebbé, melyek az épülő vagy már kész városrészek, üzemek életét mutatják bé. Az előadást dr. Balanyi Béla múzeumigazgató tartja, este 7 órakor, a művelődési otthon emeleti klubjában. Bánk bán Kőrösön A kecskeméti Katona József Színház bérleti sorozatának második előadására október 31-én, este fél 8-kor kerül sor a művelődési otthon színpadán. Katona József Bánk bánját mutatják be, Áts Gyulával a címszerepben, s a televízióban nemrégen Nóraként látott Dévay Camillával, aki Gertrudis királynét alakítja. nA munka a fő, nem a cégér" Raff ay Sarolta és Kardos G. György regényeit kötik A Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztó és Értékesítő Szövetkezet a nyáron, a Bokroson, a Székely utcában, könyvkötőüzemet nyitott. A jól felszerelt üzemben, Domián Sándor könyvkötő- mester vezetésével, serényen folyik a munka. A könyvkötésen kívül, a papírfeldolgozás sok egyéb változatán is | dolgozik három szakember és hat segédmunkás: irodai és jegyzettömböket, zacskókat, dobozokat, iratfedőket, dosz- sziékat, térképeket, szemléltető és szakrajzokat ragasztanak vászonra. Kevesen tudják, hogy a könyvkötészetben most kap csinos külsőt az az 50 ezer kötet könyv, amelyet a Magvető Könyvkiadó Vállalat rendelt meg: Raffáy Sarolta és Kardos G. György regényeit kötik. Pihenőidejükben a munkások bele-bedelapozgatnak a még könyvesboltokban nem kapható regényekbe. Egyébként az első negyedévben 250 ezer forint értékű munkát végeztek, s egyre szaporodnak megrendeléseik. Főleg vidékre dolgoznak, a helybeli munka nagyon kevés. Nyilván azért, mert amíg Budapest és Nagykőrös között nem nagy a távolság, a fővárosi megrendelő szerint, addig a nagykőrösi ember túl mesz- szinek találja Bokrost. Bár a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokan még nem is tudnak a kisüzemről. Az ÁFÉSZ vezetői is úgy gondolMiért ment el Arany János Nagykőrösről ? ják, dolgozniuk kell, csak szépen, csendben, mert a munka a. fő, nem a cégér. Ugyanis még csak most kerül az üzem falára a tábla, amely hírül adja, hogy létrejött az ÁFÉSZ könyvkötőüzeme. Ä múzeumi hónap keretében dr. Tőrös László, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója Arany János levelezése, különös tekintettel Nagykőrösre címmel- tartott élvezetes előadást. Kutatómunkájában arra a kérdésre keresett választ, hogy kilencévi tanárkodás után miért ment el a költő Kőrösről. Az irodalomtörténészek közül sokan azzal magyarázzák, hogy Arany János megunta az egyhangú vidéki eletet, a sok gimnáziumi dolgozat javítást, s inkább vállalta Pesten a Kisfaludy Társaság igazgatóságát, az irodalmi élet vezérségét. Az igazi okot a történések mélyére hatolva igyekezett dr. Tőrös László megkeresni. A költő levelezéséből kitűnik, hogy az osztrák önkényuralom nem jó szemmel nézte Arany Jánost, aki hálásan fogadta el a körösi tanári állást, s mikor barátai csalogatni kezdték Pestre, azt írta Szász Károlynak: „Lehet, ha elmennék, ide vágynék vissza.” Halála után körösi küldöttség kereste fél a családot részvétnyilvánításra. A költő fia, Arany László azt mondta, soha nem felejtik el, hogy Nagykőrös édesapjuknak egzisztenciát és kenyeret biztosított. Az eltávozás igazi okált a költő leányának, Arany Juliskának barátnőihez írt leveleiből lehet kideríteni, amelyekből megtudjuk, hogy a mély érzésű, 19 éves lány szive-lel- ke összetört, mikor udvarlója, egy gazdag földbirtokoscsalád fia nem őt, hanem egyik barátnőjét vette feleségül. Ez időben egy fiatal körösi tanár is megkérte Juliska kezét, de nem ment hozzá, mert másít szeretett. A szülőket mélyen megrendítette lányuk búslako- dása. Állítólag Árany János főképpen ezért tett eleget barátai hívogató szavának. Juliska lányát akarta kiragadni a régi környezetből, hogy elfelejtse csalódását. Ki mit tud Nagykőrösről ? Hétfőn, október 25-én, a tanyai kollégiumban, délután 3 órakor vetélkednek a tanulók: arról adnak számot, hogy mit tudnak városukról? A vetélkedőt Szabó Sándor népművelési felügyelő vezeti. 28 kérdéscsoportra kell válaszolniuk a játékra vállalkozó gyerekeknek, akik már lázasan készülnek: böngészgetik a Nagykőrösi Kalauzt, mert mindegyikük győztes szeretne lenni. — Halpaprikás. A hamar népszerűvé vált halászlé mellett, új termék, a halpaprikás konzerv gyártását kezdték meg a szegedi paprikagyárban. . Az aprópénz ' Minden úgy zajlott le, ahogyan eltervezték. Húzta is a legénybúcsún Ja- iii fülébe a hegedűs: „Szüret után lesz az esküvőnk ...” A szép, szőke menyasszony irult-pirult kicsit szabálytalan arcú, de férfias erőt sugárzó vőlegénye karján, amikor beléptek a házasságkötő terembe, amely dugig megtelt az ünneplőbe öltözött násznéppel. Vagy tizenöt autó várt a tanácsháza előtt. Ami azután következett, az sem különbözött a szokásos esküvői ünnepségtől. Langyos, ősz eleji este volt. Sátort vertek a tanya udvarára. Elfért alatta a násznép apraja-nagy- ja. Harsogott a muzsikaszó, zengett az ének. Az asztalok roskadoztak a finom sültektől. A tortás tálakat büszkén kínáígatták egymásnak az asszonyok: — Kóstolja csak, milyen, finom, magam sütöttem. Egyik-másik elpirult egy kissé, mert hát a tálon levő torta külleme nagyon hasonlított a földművesszövetkezet cukrászának a keze munkájára. Az a puncsos pedig, amit Terus néni kínálgatott, megszólalásig olyan volt, mint az, amelyik két napig a Tulipán cukrászda hűtőszekrényében díszelgett. Ne firtassuk. Egy biztos: finom volt mindegyik. Jani, az ifjú férj, vörösödő fülekkel Rugdosott valamit felesége fülébe. Senki nem zavarta őket. Az asszonyka halk szavát sem vitte messze a fu- valom. — Ne igyál már — könyör- gött csendes szóval a menyecske. — Tudod, megígérted. — Ne félj, angyalom — erősködött Jani. — Ma a lakodalmam van. Csak nem gondolod, hogy bárki is fel tudna dühíteni, amikor életem legboldogabb napját élem. — Jól .van, no — lágyult el Annus, és végigsimította fel- hevült férje kezét. Csendül a pohár, magasra csap a jókedv. Észre sem veszik az idő múlását. — Eladó a menyasszony! — kurjantják a borízű hangok, és Annuska egyik karból a másikba repül. Villámként suhannak előtte az arcok. Ez a Kovács sógor! A Tóbiás Ferkó! És sorba a többiek. Már szédül... már- már összeesik. Most ismerős ölelést érez, és a férje arca hajol fölé. — Elég volt — hallja a suttogást. i Annuska kimerültén rogy le »székre, a násznagy meg Jani felé nyújtja a szitát. A szitában, nicsak, nemcsak zizeg a pénz, mint a bankjegy szokott, ez a szita mást is tartalmaz! Jani elvörösödik. Nem is hallja anyja és felesége köszöntő szavait. Szétdúrja a papírpénzt, és dühtől lila arccal, káromkodva veri földhöz az aprót. A násznép semmit sem vesz észre. Tetőzik a vigalom. Jani kiszakítja magát anyja kezéből, utat tör a táncolok között, és a mit sem sejtő Fehér Pistához érve hatalmas pofont ken le neki. Majd elébe vágja a szitából kimarkolt fémpénzeket. A lakodalmi vigasság pillanatok alatt felbolygatott méhkassá változik. Janit nem . lehet megfékezni. Se lát, se hall. Zavarná ki egymaga immár az egész lakodalmas népet. S nem veszi észre, hogy Annuska segélyt kérőén kiáltozik, mert fogja őt az anyja meg a nővére, és húzzák ki a sátorból, vonszolják magukkal a Még állványzat vékony rúdjai borítják a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakiskola kollégiumának épületét, még a rendezetlen udvarról egy élelmes ember vagyonnyi értékes építőanyagot menthetne ki, de 100 méterrel arrébb, az iskola épületében, már komoly munka folyik. Szűcs István, az iskola fizika-kémia szakos tanára, többek között ezeket a lányokat vezeti be a kémia vegykonyhájának rejtelmeibe. A kezdeti nehézségek ellenére eredményesen kezdték s folytatják a tanévet. Foto: Kiss András Javítás — bérletre című, október 2’l-én megjelent cikkünkben a képaláírás úgy szólt, hogy a tormási szervizben veszik át javításra a rádiót. Ez az aláírás félrevezetheti az olvasót, mert, bár valóban a tormási szerviznek Veszik át javításra a kisgépeket, de az átvétel a Kecskeméti úti, új szervizboltban történik. — Arannyal írt oklevél. Értékes dokumentációs anyaggal, oklevéltárral bővült a dunapataji múzeum híres helytörténeti gyűjteménye. Az utóbbi 150 év alatt kiállított több mint 50 oklevél közül a legdíszesebb okmány a település vásár- tartási jogáról szóló, Ferdi- nánd király által aláírt 1847- es dokumentum, amelyet arannyal és tussal írtak. harmadik dűlő felé, oda, ahol a fejét bekötötték, régi otthonába. Fut már, a násznép is, ki merre lát. De nicsak, az idősebb asszomynép' viszi a tartás tálat is a maradékkal, no meg a szaporulattal, ami a kí- nálgatásból összeszármazott. Csak *nem hagyják ott ennek a dühöngő őrültnek, aki megtorolta a menyasszonyán esett sérelmet, az „aprópénzzel való leértékelést”. Futtukban vissza-vissza néznek, nem eredt-e nyomukba a megvadult férjecske. De nem. e Lassan elhalkul a zaj. A zenészek régen a város alatt kocognak. Csak Jani ül szomorúan a sátorban. Nem bánja ő a pénzt. Színjózan, és nagyon fáj a szíve. Annuska elment. Nem is szereti őt igazán. Itthagyta. De, ni-ni! Lebben a sátorlap, Megtépázott, fehér alak oson Jani mögé, és átöleli a nyakát: * — Visszaszöktem hozzád, édes — suttogja. — Mire gondolsz, Janikám? — kérdi később Annus. — Egy megvadult vőlegényre, akinek szüret után volt az esküvője — mosolyog rá visz- sza Jani. Biró Ilona BÁL ALSZEGEN A Szabadság Termelőszövetkezet KISZ-fiataljai szüreti mulatságot rendeznek szombaton, a termelőszövetkezet alszegi klubjában, este 7 órai kezdettel. Városunk sportkörei közül hetediknek az 1963-ban alakult Nagykőrösi Elektromos Sportklub tartotta közgyűlését, a DÉMÁSZ kellemesen feldíszített tanácstermében. A ceglédi JTS-t Száraz György képviselte. Az üzem igazgatója, pártós szakszervezeti titkára is jelen volt. Örvendetes, hogy az esős idő ellenére is szép számban jöttek össze a tagok. Szabó Dénes, a sportklub titkára, részletesen beszámolt az egyetlen szakosztályból álló kisegyesület legutóbbi tevékenységéről. 1970 őszén, a természetjárók megyei értekezletén, az Elektromos-turisták lelkes mozgatója, Igler Ferenc emlékjelvényt s tárgyjutalmat kapott, ami talán annak is köszönhető, hogy a 37 körösi tagból 22 érvényesített könyvű természetjáró. Még az elmúlt, évben a Nagykőrösi Elektromos, 24 szakosztály közül, a 3. helyen végzett a megyében, a társadalmi erdei szolgálat eredményei alapján, ami jelentős teljesítmény az alfö.ldi turistáktól, akik csak 100 km megtétele után tudnak a hegyekben túrázni, a zömmel otthonukból rajtoló többiekkel szemben. Ez évben a természetjárás 20. jubileumát ünnepli. 22 túrán, 47 túranapon, összesen 224-en. 441 km-t tettek meg a körösi turisták, s 445,4 pontjukkal, előreláthatólag a megyében az első tíz között végeznek. A Pilis, Börzsöny. Bükk hegységben, valamint a Viharsarokban . is járjak. Céljuk: ki a négy fal közül a szabadba, a természet megszerettetése, a szocialista embertípus alakítása. A 21. Elektromos találkozón. Gyulán a 8. helyen végeztek 60 induló közül. Több kirándulást is szerveztek itthon az erdőbe, s egy alkalommal 20 résztvevőMIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Kockázatos akció Szinkronizált szovjet ka- landfilm. Kísérőműsor: Fotográfia. Előadások kezdete:. 5 és 7 órakor. vei tájékozódási futóversenyt, amit a jövőben több alkalommal megismételnek. Az országos kék túrát, 900 km-t, 10 év alatt a körösi Bíró Ernő is megtette, s ezért minden dicséretet megérdemel. A túramotoros szakosztály a múlt .évben, különböző okok miatt, megszűnt. Tömegsport eseményekben többször is részt vettek az idén a DÉMÁSZ-osok', s a jövőben még többször részt vesznek. Bán Frigyes az előírásszerű pénzkezelésről, Szűcs György üzemigazgatósági szakszervezeti elnök arról szólt, hogy még több dolgozót vonjanak be a természetjárásba, s javasolta, hogy a jövőben az elnökségnek legyen összekötője, alti az szb-értekezleteken képviseli a sportklubot. Igler Ferenc nehezményezte, hogy a JTS két éve' nem ad anyagi támogatást, pedig szükségük lenne rá Monostori József Ü2emieazgató megígérte, hogy á jövőben sikerül az anyagi támogatást bővíteni. A klub elnöksége 5 aktívának, a szak- szervezet 5 elnökségi tagnak tárgyajándékot adott át. Az új vezetőséget a jól szervezete és vezetett közgyűlés végén — egyhangúlag — megválasztották, Fischer János íelnök), Szabó Dénes, Igler Ferenc, Végh Izabella és Daru Ambrus személyében. A számvizsgáló bizottság tagjai: Bán Frigyes. Szivák Ildikó és Bugyi József né járási küldöttek: Fischer János és Daru Ambrus lettek. PÉNTEKI SPORTMŰSOR Kézilabda Vác: PENOMAH—Nk. Toldi 1TSK női felnőtt és ifjúsági megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. S iiií! P ■ O ■ R ■ T Elektromos sporigyslés I