Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-10 / 239. szám

1971. OKTOBER 10., VASÄRNAP 9 HECti i . 3 PEST MEGYEI ALKOTÁSOK Mák rísz Zizimozaik ja Előnyös hivatás Mákrísz Zizi sajátos művészetének egyszer­re forrása és témája az erdő. Különös nosz­talgia él benne a tisztásakon időnként felreb- benő és a fák sűrűjébe illanó agancsos ál­latok iránt. Az érdii Vörösmarty gimnázium zsibongójába került mozaikján ezt a tartós él­ményt rögzíti. A műalkotás nyári alkonyt ábrázd — szarvasok vonulnak, fácán rejtőzik, bagoly pihen —, s a távozó nap éles sugarakkal, arany holdsarló békés tűzzel világítja meg az állatokat. Esti sétájuk sokszínű fényforrás, az erdő önlétezése mozdul a fák függőleges ívé­ben. Tömör napkorong alatt páva álldogál, környezetében kék szikrák gyúlnak. Akár Ko­dály zenéjében — itt is „zöld erdőben, kék mezőben”, lassú méltósággal sétál egy madár. Mákrísz Zizi teljességre törekszik — a fák IMRE LÁSZLÓ: Az elnök estéje Ballagó Péter kerek 18 évig kerékpárral járta a „Hajnal­csillag” harminc kilométer átmérőjű határát, őrá senki ne mondhassa, hogy játssza az urat. „Megteszik azt helyettem elegien!” — vélekedett A szolgálati Volgát mindig csak ak­kor használta, ha a négy major közül egyikben kivételesen sürgős intéznivaló akadt. Tulajdonképpen az orvos mondta ki a döntő szót: ha élni akar, azonnal nyugdíjba! Már tegnap is késő lett volna. • El is búcsúztatták azon az emlékezetes estén, a tiszteletére rendezett birkavacsorán. Az ő érdemeit méltatta mindenki, valamennyi koccintás őt éltette. Ö meg ült a főhelyen, ala­csony, keskeny kis ember, kemény szárú csizmában, dupla­gombos fehér ingben, nehéz fekete posztóban, és nem ízlett neki sem étel, sem ital... Most hát itt a hosszú szabadság, és nem tudja, mit kezd­jen vele. Lassan múlnak, hiába, ezek a történés nélküli na­pok. Ül a tornácon, a kis hajdanvolt fejőszéken, kifogyott épp a gondolkodásból, nyugtalan, nem leli helyéit. Eleinte ezt a nyugtalanságot nem tudta mire vélni. Rájött azután: hiányzik neki a hívás. Kinek nem hiányzik? „Jaj, Péter bácsi, jöjjön gyorsan, ez és ez történt, sürgősen várják az irodán.” Hívást várt mindig. Amúgy nehezen szánta rá magát, hogy az irodára felmenjen. Még azt hinnék, akar va­lamit. így hát nem megy, s eszébe sem jut, hogy Pistáék meg azért nem szólnak, nehogy zaklatásnak vegye. Az utódja a Pista. Birkózik szegény a hatezer holddal. Hát csak birkóz­zon, van ideje a nyugdíjig. Nyílik a kapu. Ballagó Péter fölnéz. Tériké, igen, Tériké jön az irodáról, a piros biciklijén. Nemrég-az anyja is ilyen kislány volt még. Siet, mert a járművet kint hagyta a kapu, előtt. — Péter bácsi, azt üzeni az elnök elvtárs, tessék jönni az irodára. Itt vannak a televíziótól, magát keresik. Feláll ugyan a kisszékről, de szólni nem szól semmit. Nem szeretné, ha meglátná rajta a kislány, mennyire vá­ratlanul érte a hívás. Azt sem, ha észrevenné, milyen jólesik néki az üzenet. Egy pillanatig valami kifogást is keresgél önkéntelenül, hiszen több évtizedig ilyenkor neki mindig azt kellett mondania, várjanak egy cseppet. Hamar rájön azon­ban, hogy most egyáltalán nincs mire hivatkozni. így hát csak ennyit mond: — Annyira sürgős? — Sürgős, mert szereplés lesz. — Szereplés? — kérdezi Ballagó. — Akkor az csak­ugyan sürgős. 1 Végigsimít az álián, bizony elkél a borotválkozás. Beszól a konyhába a feleségének. — Erzsi?! Hol vagy már? — S hogy bentről senki sem válaszol, már zsörtölődik magában. — Akkor nincs sehol, mikor a legjobban kellene! — Menj, kislányom, mindjárt magam is megyék, addig tartsátok szóval őket. Kikíséri a kislányt, majd a konyha felé veszd az útját, me­leg víz ügyében, a borotválkozáshoz. Tempósan hozzákészülő­dik, de aztán hirtelen olyan sietősre váltja a mozdulatait, hogy kétszer is megvágja magát. A káromkodásra előkerül Erzsi asszony. — Persze, mert alig várja, hogy mehessen, kicsi neki az otthon, nem eleget csavargott, amíg muszáj volt! — zsörtölő­dik. De azért hozza a fehér inget, az ünneplő ruhát, a kam­rából a csizmát. Ügy öltözteti az urát, mint valami gyereket. Utoljára a tiszta zsebkendőt adja oda neki. Aztán indul, beteszi a kiskaput maga után. Erzsi asszony a kerítésnél, a nagy orgona bokor mögül lesi, amíg csak lát­ja, de még azon túl is, mint negyvenegynéhány éve mindig, életük minden órájában. A tsz-iroda valóságos csatatér. Kábelek, huzalok, lámpák körös-körül, és temérdek idegen arc. Szemben az íróasztal­lal a kamera, egyenest a nagy karosszékre irányítva. Mögötte szakállas fiatalember magyaráz, integet, a többiek meg pat­tognak szerte-széjjel, mint a bolhák. Aha, itt ezek között a szakállas lehet az „elnök”... Sorra bemutatkoznak neki, nem győz kezelni. A forgató­könyv írója... A szerkesztő.., A felvétel vezető... A fővi­SIMONYI IMRE VERSEI A mályvádi erdő A mályvádi erdő alatt három kanász makkoltat, három falka meg egy kani négy nap feltúr hét holdat — A mályvádi érdő körül herét legel három ürü, három jerke pártába, három juhász gálába — A mályvádi erdő mellett három üsző bikát kerget, három gulyás kerekre subát terít a gyepre — A mályvádi erdő táján, három piros kanca hátán, három csikós kényesen, csődörhangon énekel — A mályvádi erdő mellé három nagylány terelgetné három csapat libáját, három gangos gúnárját — A mályvádi erdő fölött három napja mennydörög: — három legény farkasölő bicskájára dörmőgöttl Régi cukrászdában A sarokaszta] még a helyén áll s a habosfánk a barokkmívű tartón — S mint medvecukrok buboréka száll az oldott emlék — ki a szárnyas ajtón... Megkapaszkodni az a szalmaszál! Gyermekkorom! — Az őszi szél sóhajtón a Templomtér szögletén sírdogál. (Vagy én rínék alattad, régi balkon?) Ez volt az ifjúság. — Aztán a pálya következett lapos kálváriádra ó kisvárosi, fullasztó közöny... S most itt ülök. — Minden a helyén áll még. A vén óra jár... minden perc ajándék —■ bár amit mutat — nem az én időm... lombkoronáiban összegyűjti és felmutatja a: évszakok energiáit, s a hold csöndesen meg gyújtja az iramló négylábúak agancsait. Vai valami jelképes ebben az arany tűzben, vá gyainkat jeleníti, ahogy nem szűnő szomjú Sággal vesszük üldözőbe álmaink csodaszarva­sát. A folyondárszerű terjeszkedés mértéktar­tó, az alkonyodó erdő villanásait a gondolato jelképező bagoly alakjával ellenpontozza, : ezzel egyúttal tapintatosan utal az érdi intéze értel-emindító hivatására. A szándékaiban és kivitelezésében egyaránr jelentős mű telített kezdeményezésekkel — a kellemes közérzet őre, s tisztázott látvány- jegyeivel eszmesugalló közegie a Vörösmarty gimnázium tanulóifjúságának. Losonci Miklós — Tudja mennyi veszedelem fenyeget egy újságírót? Bármi­kor megégetheti a kezét! — Igen, ha a forró kályhára tenyerei. — Ne szellemeskedjen. Szent igaz, hogy az újságíró bármi­kor repülhet... — Hogyne. Sok a külföldi kiküldetés. Vagy nem így gon­dolta? — Nem egészen. El tudja képzelni maga, milyen érzés, ha az emberrel mindig le akar számolni valaki? — Ne vegyen fel annyi elő­leget!. .. — Elhatározta, hogy nem ve­szi komolyan a szavaimat? — Igen. Mert nekem egy újságíró ne sírjon, hanem ír­jon. — Az se veszélytelen. — Miért? Írjon igazat! — Az kevés. Vegyünk egy példát. Van egy lassan már őszülő kollégánk. Amikor if­jan idekerült, hetenként irt egy cikket a városról. Hol a piszkos, sáros utcákat, hol az akadékoskodó, bürokratikus ügyintézőket tűzte tollára. Egy-két év alatt városszerte megismerték a nevét. Boldog volt és elhatározta, hogy vég­képp letelepedik itt... — No látja, milyen könnyen szereznek maguk népszerűsé­get! Mi is látjuk a szemetet, a bürokráciát, mégse ismer bennünket senki... — Csak várjon! Újságírónk, letelepedési szándékát komo­lyan véve, elment a lakáshiva­talba. A tisztviselő kérdi va nevét. Amikor meghallja, fel­néz a papírok közül és sokat sejtetően megkérdezi: maga írja ezeket a cikkeket a lap­ba? — Most azt akarja monda­ni, hogy a kollégája nem ju­tott lakáshoz? — Dehogynem. Behelyeztek valahonnan a környékről a ta­nácshoz egy tisztviselőnőt, aki azonnal kapott lakást. Kollé­gánk megismerte, beleszere­tett, feleségül vette és hozzá­költözött. — S azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. — Nem haltak meg, de nem is élnek boldogan. Az asszony­ka megkérte a férjét, ne írjon többé cikkeket. A szerkesztő megértő volt, áthelyezte a kol­légát a kulturális rovathoz. Is­kolaügyek. Egyik nap elcsat­tan valamelyik iskolában egy pofon. A szomszéd gyerek kap­ta. Sírva elmeséli otthon. Más­nap cikk. — Tudom. Közben az újság­írónak is gyereke született. Is­kolás volt, és apja vétkéért ki­csapták. .. — Majdnem. A gyerek ugyanis csak három év múlva ment iskolába. Es az aranyos, jó emlékezetű tanító néni — bármi történt az osztályban — odafordult a kis csemetéhez: „Na, ezt mondd el az apádnak, hadd legyen mit írnia neki!” — Mit akar, a maga kollé­gája még témákat is kapott. — Akkor ez már nem az ő asztala volt. A kulturális ro­vatban akadt egy megrög­zött agglegény, aki esti iskolá­ba sem szándékozott már be­iratkozni, így aztán ő írta meg az ilyen ügyeket. Amíg a rovatvezető le nem állította, mondván, jövőre is­kolás llesz az ő fia is. Bará­tunk ekkor már a kereskedel­mi rovatban dolgozott. S mint ilyen, lassan kiírta magát a hentesboltokból, a piszkos fű­szerüzletekből, a tökrészege­ket kiszolgáló talponállókból, úgy fagylaUmérgezésről szóló riportja után a cukrászdákban is persona non grata lett. — Es él még szegény? — A hivatalsegéd látja el élelemmel, s folyamatban van az áthelyezése más rovatba. De jelenlegi munkakörét sen­ki nem vállalja el. Mert enni, inni valamennyien szeretünk. Táplálkoznunk csak kelll? — Meghasad a szívem. Es mégis csinálják? Miért nem hagyják abba és keresnek va­lami tisztességes foglalkozást? — A főnökünk tartja ben­nünk a lelket. A múlt héten is felolvasott a szerkesztőségi ülésen egy régi okiratból bíz­tatásként. Egy 1868. évi váro­si közgyűlési jegyzőkönyvből való a részlet. Hallgassa csak, pontosan idézem: „Olvastatott a Nagyméltósá­gú m. Kir. igazságügyminisz­ter úrnak 1867. okt. 12-éről kelt, 923. sz. körintézvénye, mely szerint a sajtótevékeny­ségért elitéltek a közönséges bűnözőktől elkülönített, tisz­tességes helyiségben lesznek elzárandók, s társadalmi állá­suknak és műveltségüknek megfelelő szelídebb bánás­módban részesítendők, meg en­gedtetvén egyúttal a szellemi foglalkozás, s az ehhez szük­séges szerek használata is. Felolvasása után a közgyűlés így határozott: „Tudomásul és alkálmazódásul a helybeli tör­vényszékkel és a rendőrkapi­tányi hivatallal másolatban közöltetni rendeltetik.” Amikor ezt végighallgattuk és azt is megtudtuk, hogy az idézett igazságür-miniszteri rendelkezést még nem helyez­ték hatályon kívül, egyhangú­lag úgy határoztunk: újság­írók maradunk utolsó lehele­tünkig. — Na, hallja, ha ilyen meg­különböztetett bánásmód jár vele!? — V — lágosító. 1: A szakállas a rendező. Mellette ugri-bugri fiatal! gyerek: a segédoperatőr. Lámpákkal a kezükben süvölvény! legények sorban. Az egyiknek a kezében valami tábla. És 5 amint Ballagó Péter belép, az egész társaság ránéz, őt figyeli. $ Torkában ver a szíve, érzi, hogy a háta közepe izzad. Haja $ töve ég, mintha ezer gombostű szurkálná. Elfárad a karja, $ mire mindegyikkel kezet fog. Végre rámosolyog egy ismerős^ arc. A Pistáé. Na, csakhogy te is itt vagy — gondolja fel- i fénylő örömmel —, lesz, akivel egymásnak vessük a hátun- ^ kát < — Péter bátyám — fordul hozzá a szakállas, aki most végre $ újhói előjön a kamera mögül —, magáról szerte az egész ^ megyében az a hír, hogy mindig tudta, minek örülnek, mi ^ fáj az embereknek. És a keze alatt is azért virágzott fel ezfc a szövetkezeit, mert tudta, mi'a becsület, az emberség. í Jól beszél a fiú — gondolja Ballagó Péter, s azon csodálko- ^ zik, miért olyan messziről hallja a hangját, amikor itt áll § előtte. , — Épp ezért arra kérjük, mondjon él néhány érdekes ese-J tét, ami a tizennyolc év alatt történt... Pista is bátorítja: ^ — Tudja, Péter bátyám, az élvtárs olyan esetekre gondol, ^ mint amikor együtt rakta az asztagot az emberekkel, mert ^ kevés volt a rakodó. — Régen volt az már, Pista... t — Meg amikor az a nagy hófúvás volt, és maga hajtotta^ a lovat ki a tanyára, úgy vitték az orvost Tóth Gergely- § néhöz. ^ — Ugyap, hiszen már a lánya is szült azóta! — Jó, jó, de csak megtörtént? Vagy amikor az lett a szó- ^ kása, hogy egy kis lapos üveg pálinkával a zsebében felkö- ^ szöntötte a tagokat a nevük napján. Végiggyalogolt'a fél ^ falun is, a lakásukig, hogy a napjuk jól kezdődjön. — Hiszen ők is felköszömtöttek engem! — védekezik Bal-^ lagó Péter. így diskuráltak jó ideig, végül a szakállas fiatalember vi-^ dáman elkiáltja magát: ^ — Menni fog ez! Tessék csak odaülni az íróasztal mögé a 5; karosszékbe. ’ Odaül Ballagó Péter, hogyne ülne. Csak akkor retten meg, S; amikor az összes lámpa fénye ráirányul Pislog szegény, a $ szeme sem állja. Kezét hol az asztalra teszi, hol leveszi on- S nót, fejét lehajtja, oldalt fordítja, de mindjárt rászólnak, hogy ^ igy nem lesz jó, a tévénézők még azt hihetnék, hogy szé- ^ gyenkezik az élete miatt. így hát szembenéz a lámpákkaL Igaz, kutyául érzi magát, ^ mire Pista meg a szakállas segítségével összeáll, hogy mit $ kell majd mondania. Azért elmondja, egyelőre csak próba-§ ként, ha kissé akadozva is. A rendező türelmetlen, félbe- ^ szakítja: „Jó, jó, fog ez menni, Péter bátyám!” Fényár az irodában, odakint elsápad a nap. Valaki él-1 kiáltja magát: „Felvétel! Csöndet! Felvétel indul!” A pala- ^ táblás fiatalember odaugrik a kamera élé a csapóval, csat- & tant egy nagyot, a kamera halkan berreg. Körös-körül kéz- ^ zel-lábbal integet mindenki, hogy kezdje. Kezdi is. Nagy lélegzetet vesz, s szól: — Mikor pártunk és kormányunk jóvoltából... ; Tovább nem folytathatja, valaki közbekiabál: . ^ — Felvétel, állj! Papa’ ebből így vezércikk lesz. Csak úgy, ^ ahogy megbeszéltük. Amikor idekerült az a fiatal techni- 4 kus; és maga a nevenapján elment hozzá felköszönteni, mit $ mondott? Hiszen emlékszik rá, az imént mondta: eljöttem, ^ fiam, hogy ezt a nyelet pálinkát igyuk meg az egészségedre. $ Arra, hogy jól erezd magad nálunk. Felvétel indul! — Eljöttem, fiam... — kezdi az öreg — ... hogy ezt a ^ nyelet pálinkát... pártunk és kormányunk ... — Felvétel, állj! Nem jó! Ne gondoljon most a pártra 5 meg a kormányra, az isten áldja meg!... Azt a nézők úgy S is tudják... 8 A világosítók közelebb jönnek a lámpákkal. A hőség ki- ^ bírhatatlan. Valaki odalép mellé, megfogja kétoldalt a fejét, ^ csavar egyet rajta. Már mindenki egyszerre magyaráz, magáét fújja. így megy ez jóidéig. Hol elkezdik, hol abba-5 hagyják, Ballagó Péter már se holt, se ejeven. Végül a ki ¥ tudja, hányadik próbálkozás' után felugrik a székről, ka- ^ lapját odacsapja a földhöz: , — De a szerelmes úristenit neki! Én ezt nem csinálom^ tovább! Hagyjanak engem békén az elvtársak. Kiszalad az irodából, a kalapját is otthagyja. Meg sem állfc hazáig. § $ Alkonyaikor az elnök félrevonja a stáb vezetőjét; Bal-| lagó Péter azt üzeni, estére, munka után szívesen látja az^ egész stábot. . ^ — Egy nyelet pálinkára a lakásán — ahogy ő mondta...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom