Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-24 / 225. szám
rrsr MECV \zMíb'Sup 1971. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK MAGASLESEN Este hétkor mintha aludni térne az erdő. A makktól terhes tölgyek fölött az égi vonalzóval húzott sötétedés elvágja az erdei szimfóniát. Templomi csend. Valahonnan Bakonyjákó felől végiggördül a harangszó. Rezzenet- len állnak, figyelnek valahol az őzek, szarvasak, disznók. Alattunk hirtelen mocor- gás. — Top-top-top... Nézem a magasles alatti erdei sötétet. Kísérőm halkan, szinte lehelve súgja: — Pocok. Visszhangosan csattan egy száraz gally, különben semmi. Fekete sötét paplan teríti alattunk a tisztást. Várunk. Öriástölgy kitárt „karjaira” épült tíz méter magasban a les. S most együtt öregedünk itt fönt az éjszakával. — Korán kell kijönnünk, hogy ne zavarjuk az állatokat, no, meg hogy ne kapjanak szagot — mondta Tischler Rezső, az esti vadászat házigazdája. Meghívást kaptam a magas- bakonyi tsz vadásztársaságtól éjszakai vadászatra. Hárman vagyunk a lesen: Lothar Kraak, a Westfáliából érkezett külföldi vadász, Tischler Rezső meg jómagam. Nem tudom, mi az illem itt. Gyújtatlan cigarettámat szívom — hisz gyufát lofobanta- ni nem lehet. Tischler Rezső narrátora az éjszakának Áz erdei vadparadicsom — annak nevezem, hiszen etetőnek szánták a kukoricást itt, az erdő közepén — terített „asztallal” várja vendégeit. Két szarvas bóklászón végigsétál előttünk a kukoricáson, átvág a fenyvesen, a tíz méter széles tisztáson is, aztán eltűnik az erdő irányában. A borjú fehér feneke villogó pont. Eltűnik az is. (— A disznók úgy kilenc óra tájt jönnek. — Honnan tudja, Rezső? — Megfigyeltük. Sokat kijárunk ide. — Ismernek akkor minden állatot. — Van vagy kétszáz vaddisznónk, ugyanannyi őzünk, sok szarvasunk. Kapitális bikák is közöttük. — Azokat kik lövik? — Külföldiek. A vadásztársaságnak ki kell gazdálkodnia mindent. — Hányán vannak a társaságiban? — Tizenöten. — Mennyibe kerül az erdő? — Van vadőrünk, fogatunk, magasleseinik, kertjeink, téli etetőnk. Évente százezer forint jön be tisztán a külföldi vadászokból. Épp annyiba kerül az erdő. — A disznók úgy kilenc körül szoktak jönni. Alattunk érezni a fa sóhajtásait. A hatalmas lombkorona lendíti a fát a szél legkisebb rebbenésére is. Néha hulló makkok koppannak a vékonyka avaron. Éled az erdő! S ahogy a fogyó hold a laposok fölé emelkedik, hogy csillogón ezüstre váltsa a száraz-sárga kukoricaleveleket, úgy kezdődik az erdei szimfónia újabb tétele. Elnyújtott, zengő erdei kiáltás. — Jönnek már a disznók! Riadt őzbakok kiabálják tele az erdőt. Vaddisznótól riadnak így. A hang mintha vak- kantásba csapna. — Most szalad a buta ... De még nyugszik a fegyver. Szíja könnyen hurkolva a les széldeszkából ácsolt karfájára. Csak a messzelátó vak üvegei kémlelik a sötétet. A lombok rebbenését kellen/e látni. Erős csortetéssel bika fut közelünkben a másik les felé. Várjuk a csend robbanását, a másik vadász fegyverének tor- kolattüzét, de — semmi. Alig érezhetően megrántják a karomat, I mutatnak a sötétbe. Igen, ott, ahol az erdő és a hold ezüstje találkozik, árnyak lebegnek. S aztán a hang is, furcsa ropogás. — Die Schweinen! A vadász halkan kibiztosítja a fegyvert. Almás van ott a sövény mellett. Vadalmán lakmároz- nak a disznók. Hallani az almák harapott roppanását. Iszonyú, feszített percek. Jönnek-e már? És indul a sor. Már nem reszket a vadász keze, már csak a lövés előtti vér- tódulás. Mintha hármunktól egyszerre, sűrűn és szaporán lélegezne a fa. — Lőjön! — Nein. Kitsi. Hét vaddisznó kocog előttünk, s aztán amikor már bosszankodom, hogy nem lesz ebből vadászat, előtűnik a dúvad. Kétszer akkora árnyéka van, mint az előbbieknek. — Csattt! Egy pillanatra vakon és süketen nézem a semmit. Újra szokni kell a sötéthez. — Talált? — Biztos meglesz. Keressük reflektorral. Apró vérnyomok. Odébb, száz méterrel odébb véresen vicsorgó agyarral a hatalmas erdei kan. — Van vagy két mázsa. Együtt már a társaság. Itt van a másik csoport is, a másik német vadász, Kurt Hagemann, s kísérői, Spirk József, a vadásztársaság másik vezetője és Schőnig Ferenc vadőr. Furcsa gratuláció: tölgygallyat merítenek a sebbe, azt nyújtják át a vadásznak. Kalapja mellé tűzik. — Szép ez a kan. Húsz centi körül van az agyara. Az agyar: trófea. Körülálljuk az állatot. Valahonnan pálinka kerül. — Szerrvusz! Schőnig Feri az állat mellé térdel, zsigereli... Csendes lépésben baktatunk haza, Farkasgyepü felé. Nem sok beszéd esik. Hallgatjuk az erdőt. Hirtelen toppanással őzek ugranak, szaladnak előttünk. Távolabb bőgő szarvasok orgonája. Mi meg hátbacsapjuk egymást és összenevetünk ... S. Botfa András Böbe utódja Veszprémben Fiatal csimpánz érkezett a közelmúltban az NSZK-ból a veszprémi Kittenberger Vadászparkba. Mónika — így hívják ugyanis a csimpánzhölgyet — kipihente már az út fáradalmait, s kitűnően érzi magát új otthonában. A környezetváltozást természetesen az új gondozók is igyekeznek elviselhetővé tenni, minden jóval elhalmozzák a jövevényt. Rövidesen megkezdődik Mónika iskolája, ahol lépésről lépésre megtanulja mindazokat a tevékenységi formákat, melyek elődjét, a nemrég elpusztult, világhírű Böbét ismertté tették. hhu_ A feltaláló Kertész László rajza Késett az őszí sampinyon A hosszantartó nyári szárazság miatt egy évtizede nem termett ilyen kevés gomba a borsodi erdőségekben, mint az idén. A Bükk hegység tisztásain, a Szin környéki erdőségekben, valamint a Kis- győr és Mezőcsát környéki legelőkön, ahol más években kosárszám szedték és szállították a borsodi iparvidék piacaira a gombát, az idén több mint félszáz, étkezésre alkalmas gombaféleség közül alig néhány hozott termést. A szeptember elején hullott csapadék és az azt követő verőfényes időjárás nyomán a szokásosnál csaknem két héttel később, megjelent az őszi sampinyon. A fehér kalapú, igen Ízletes gombát már árulják a miskolci piacon. Három gnu Hollandiából Holland cserepartnereitől három fiatal gnut kapott a Fővárosi Állatkert. A budapesti Zoo-nak már rág voltak ilyen lakói, de az újonnan érkezettek máris megszokták új környezetüket és jól érzik magukat, akár az ugyancsak Hollandiából érkezett három jávorantilop is. A két meglevő nőstény fóka mellé egy- esztendős kaliforniai hímfókát is hozatott az Állatkert. Gyarapodott a macskafájta ragadozók társasága is: a fiatal gepárd-pár, Trisztán és Izolda, még elkülönítőiben van, de nemsokára gyönyörködhetnék bennük az Állatkert látogatói. SEREGÉLYEK ELLEN Kólómp helyett tiki-takiva! A fiatalok körében rendkívül hamar népszerűvé vált golyójáték, a tiki-taiki néhány balatonfel- vidéki szőlőcsősz kezében már munkaeszközzé vált. A tiki-takd messzire hallatszó kattogása — mint a gyakori tapasztalatok bizonyítják — eredményesebb sere- gelyriasztónak bizonyult a kolomp- nál és a karikás ostornál. A balatoni sző- lőtábíákiban, ahol ezekben a napokban szinte megszakítás nélkül riasztják a szőlőre éhes seregélyek hatalmas csapatait, a legeredményesebb munkát azok a csőszök végzik, akik ötletes módon „munkára fogták” a városokban oly nagy zajt okozó játékot. Két és fél percenként A Budapesti Telefongyár nagykátai gyáregységében második éve készítik a Crosbar-rendszerű telefonkészülékeket, amelyek harmonikusan illeszkednek a modern lakás berendezéseihez. Az ötféle pasztell színben előállított telefonoknak sikere van az előfizetők körében, mert könnyebbek és csengőjük hangja szabályozható. 1970-ben, az induláskor 00 ezer darabot készítettek, az idén viszont már 90—95 ezer darab készülék hagyja el a gyárat; két és fél percenként készül el egy-cgy. Kongresszus — gyermekjátékokról ISKOLA. NEVELÉS, TÁRSADALOM A közelmúltban két olyan nemzetközi tanácskozáson is részt vettek magyar küldöttek, melyen a nevelés kérdéseivel, a gyermekekről való gondoskodás állami és társadalmi feladataival foglalkoztak. Bonnban az iskoláskor előtti nevelés világszervezete (OMEP) 51 ország 11Ö0 küldöttének részvételével érdekes témáról: a gyermekjátékokról, a játékkal kapcsolatos nevelési kérdések pszichológiai, pedagógiai és szociológiai vonatkozásairól tárgyalt. Földest Klára, a inagyar delegáció vezetője elmondta: — Természetesen tanácskoztunk arról is, hogy milyenek legyenek napjaink gyerekjátékai : gombnyomásra működő, mindentudó autó, babák és egyéb masinák — vagy olyanok, amelyekkel a kicsinyeknek maguknak kell „dolgozniuk”? Nos, a szakemberek szinte teljes egyöntetűséggel az utóbbiak mellett foglaltak állást. A Gyermekvédelmi Nemzetközi Szövetség (UIPE) Zágrábban rendezett konferenciáján — mint az Országos Nőtanács küldöttei beszámoltak róla — a helyi közösségeknek a gyermekvédelemben betöltött szerepéről zajlott le tanácskozás. Itt elsősorban az a felismerés kapott nagy hangsúlyt, hogy az iskola egyre bővülő funkciójának sikeres ellátása, a családi nevelés eredményessége nagyrészt attól függ, hogy a társadalom aktívan részt vesz-e a fiatal generáció formálásában, az iskola és a különféle helyi szervek között élettel telített hatékony együttműködés alakul-e ki. SZÜRKE SZERELMESEK Űj frizurát kap Mónika. Mátkaságuk második évét taposták, és mindennapi randevú-ügyeletük elején tartottak a budai Park-presszó teraszán. Vasárnap délután volt és kánikula, ezért kicsit meghökkentő, hogy Kiss Ödön forró teát ivott citrommal, nem törődve a gyanúsan rámeredő tekintetekkel. Olvasta valahol, hogy az angolok forró teát isznak kánikulában, kiizzadják, és mikor izzadt testüket megcsapja a szellő, vidáman hűsölnek. Kiss Ödön bátor és következetes elme volt, így hát nem volt rest önmagán kipróbálni ezt a brit szokást, honfitársai legnagyobb megrökönyödésére. Pristyák Ica nem lepődött meg, ahihoz túl jól ismerte Kiss Ödönt, sőt már a „hülye” szót sem mondta ki, csak egy feléje lehelt „h” betűvel jelezte, ami mások szerint akár szerelmes vallomásnak is tűnhetett. Ö egyébként nagy adag eperfagylaltot kért, bizonyítandó a pincérnek, hogy a szokás és a realitás szilárd talaján áll, tehát nagy ijedtségre nincs ok, van aki a dühömgőt kellő pillanatban elvezesse. Kiss Ödön itta a teát, Pristyák Ica ette a fagylaltot. Kiss Ödön a magyar labdarúgás válságos helyzetére gondolt, Pristyák Ica egy őszi kiskosztümre, ezért fagylaltevés közben szorgalmasan lapozgatta a divatlapot, kombinált, mérlegelt, ábrándozott, mint a szerelmesek általában. Kiss Ödön megitta a teát, kirágta a citromkarika belét, majd lassú, szertartásos mozdulatokkal kezdte tördel- getni a fogpiszkálókat, kis halomba sepregetve az abroszon. És ékkor váratlanul megszólalt Pristyák Ica: — De kár, Ödön, hogy te csak egy olyan szürke ember vagy! — és sóhajtott. Kiss Ödön a meglepetéstől erőtlenül engedte le a kezében tartott soros fog- piszkálót, képtelen volt összeiroskadni. — Ezt hogy érted? — kérdezte a divatlapot böngésző Pristyák Icára tekintve, elfelejtve, hogy gondolatban kit jelölt balhátvédnek a válogatottba. — Tudod te azt jól — mondta a lány, és rákönyökölt a divatlapra, töprengve nézve a szembenülő Kiss Ödönt, mint aki azon gondolkozik, hogy vajon érdemes-e ezzel a fickóval megismerkedni. — Nagy III. Béla — élénkült fel Kiss Ödön — látod, Nagy III. Bélának már régen a válogatottban lenne a helye, azt is megmondom, hogy miért... — Ha például filmszínész lennél — tűnődött Pristyák Ica —, nem is olyan híres, csak éppen hogy lássalak a vásznon ... — Nagy III. Béla olyan, mint a szikla, kemény, kitartó ... — Jó, mondjuk nem filmszínész, hiszen nem lehet mindenki filmszínész, de táncdalénekes, az te is lehetnél! Igen, Dönci táncdalénekes, az te is lehetnél. Kicsit rekedtes hanged van, gitárral kísérhetnéd sajátmagad és ... — Ha elgondolom, hogy van egy Nagy III. Béla, aki... — Vagy focista! — csapott le Pristyák Ica. — Ott ülnék a tribünön és a százezrekkel együtt kiáltanám, hogy: hajrá, Kiss Ödön! Hajrá, Kiss Ödön... — Százezrekkel?! Van neked arról fogalmad, hogy hányán látogatják ma a focimeccseket?! — Nem baj! Én ott lennék mindig, amikor te kiszaladsz a pályára, izmosán, frissen, keményen és aztán rúgod a gólokat! Mindenki téged ünnepelne, és felém mutogatnának, hogy ott ül Kiss Ödön menyasszonya! — Na, fizetek! — harsant az egyik pincér felé Kiss Ödön, de az eliramo- dott az ellenkező irányba. — Undok vagy! — sértődött meg Pristyák Ica —, veled már álmodozni se lehet! Vedd tudomásul, én igenis szeretném, ha te híres ember lennél, nemcsak egy szürke bérelszámoló! Kiss Ödön lassan a zsebébe nyúlt, aztán egy húszassal letakarta a kis fog- piszkálóhalmocskát, felállt és az asztalok között kanyarogva kisétált a teraszról. Lement a tóhoz, keresett egy aránylag árnyékos padot, behunyta a szemét és folytatta a magyar válogatott összeállítását. Nemsokára már érezte a megszokott kölniillatot, sőt egy hajába markoló kéz is tanúsította, hogy Pristyák Ica telepedett melléje. — Dönci, te buta Dönci, hát már viccelni se szabad! — A balösszekötővel bajban vagyok — mondta Kiss Ödön —, neked nincs valami javaslatod?! — Nézd csak — nyitotta ki Pristyák Ica a divatlapot —, férfimanökenek is vannak! — Vannak — bólintott Kiss Ödön és odébbment egy paddal. Onnan kiáltott vissza a lánynak. — Nekem lúdtalpam van! — Reklámozhatnál gyógycipőt! —kiáltott Pristyák Ica. — Te átkozott, gyere vissza, megcsókollak: — Egy szürke embert?! — Egy szürke embert! Ügy,' hogy még jobban beleszürkülsz! Kiss Ödön szürkén elnevette magát, majd szürke léptekkel visszament Pristyák Icához, és szürke, de hosszú csókokat váltottak. Ezek után érthető, hogy még a szürkület is ott találta őket, boldog szürkeségben, a pádon. Tóth-Máté Miklós
