Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-21 / 222. szám
6 “‘'kMÍvÍW* 1971. SZEPTEMBER 21., KEDD l’T®' 1 fi ' '1 llj cnck egy regi najorol Százhuszonöt éves a balatoni gőzhajózás Napjában háromszor Egy motoron múlik NINCS VÍZ A TINNYEI ÓVODÁBAN ÉS ISKOLÁBAN A Pesti Divatlap újdonásza így írta le a nevezetes eseményt: „A Kisfaludy gőzös múlt hó 21-én bocsáttatott a Balatonra, éppen gróf Széchenyi István születésnapján. Ez érdekes ünnepélyt a Balaton partján mozsárdurrogások hirdették. 9 órakor a füredi templomban áldásért könyörgő isteni szolgálat tartatván, innét a vidék minden részéből összesereglett nagyszámú közönség a karzaton helyet foglalt hajóhoz tolakodott: s miután ez fölszenteltetett, a jelenvoltak áldásától kísérve ereszkedett le a magyar tenger tükrére”. Kossuth levele A gróf, akinek születésnapját ilyképpen megtisztelték 1846. szeptember 21-én, a Balatoni Gőzhajózási Társaság elnöki tisztét is viselte. Számos, az utókor tiszteletét kivívó alkotása között az egyik a balatoni gőzhajózás meg- tererrjtése, amelynek most ünnepeljük 125 esztendős jubileumát. (A szombaton megrendezett ünnepségről vasárnapi lapunkban beszámoltunk.) Széchenyi, mint a Helytartó Tanács közlekedési osztályának elnöke, valósította meg a tervet, de a balatoni hajózásra már régebben gondolt. Amikor Görögországban járt, ezt írta naplójába: „Az egész világon a tavakat hajón lehet bejárni vagy bevitorlázni, csak az én szegény hazámban nem tudták még annyira vinni. Talán a tavak nem elég mélyek?” A tó mély volt. De épp olyan elhanyagolt, mint ez időben az egész magyar haza. Kossuth Lajos, amikor 1842- ben Balatonfüreden nyaralt, a csodálatosan szép tónak és környékének elhanyagoltságában is meglátta az egész nemzet problémáit. Fürdőlevelet írt a Pesti Napló 1842. augusztus 7-i számába: „Szép ez a Balaton, szép mindenkoron; szép, midőn csendes, s foltonkint színét változtat- gatja; szép, midőn medre mélyéből a vihar közelgeté- sét haragos zöld színt öltve jelenti; de legszebb, múlhatatlanul szép, midőn a kelő nap az első sugárt, vagy a teli hold a bájos fénycsőmét göndör vízszínén végiglö- veli. Ki a Mindenható mosolyát egy földi képben látni sóvárog, ezt nézze meg. — És mégis az embernek szive fáj, midőn e roppant vízre tekint. Oly holt, minő csak Palesztinában a megátkozott Holttenger lehet! 20 mérföldnyi sima út, nagyobb, mint némely vármegye, mint némely fejedelemség, s a honnak legszebb vidéke által körítve, s rajta mégis egyetlenegy hajó sem libeg kivevőn talán a füredi sétaladikot, vagy egy nyomorult halászesónakot. — Volna csak másutt e tó, amarra nyugat felé, s virító városok kerítenék, s fürge gőzösök ünnepelnék rajta az emberész diadalát; nálunk! hacsak egy bogarászó fecske- csoport nem röpköd fölötte, élettelen, s henye, mint egy roppant sír. Mi isten átka van e nemzeten?” Széchenyi röpirata Hertelendy Károly, Zala megye alispánja, Kossuth fürdőlevelén felbuzdulva fordult Széchenyihez. Ekkor látott hozzá a közlekedési osztály elnöke a balatoni gőzhajózás megteremtéséhez. Sok és nehéz akadályt kellett legyűrni. Mindenekelőtt: Széchenyi úgy vélte, hogy a balatoni gőzhajózás önmagában nem kifizetődő. Jelentősége abban áll, hogy segít fellendíteni a balatoni fürdőéletet, amely akkor még csak Bala- tonfüredre korlátozódott. Deákhoz írt levélében a „legnagyobb magyar” így érvelt: „A gőzös a Balatonon egész új és alig kiszámítható életet és élénkséget hozna Magyar- ország e kies vidékének ... Erről én tökéletesen meg vagyok győződve, mihez képest rajtam nem is fog múlni, hogy életbe lépjen az eszme, és, ha ön nem vonja meg attól pártoló kezét, én sikerén mitsem kételkedem.” A fáradhatatlan Széchenyi *- ne feledjük: erre az időre esik több más nagy alkotása, többek között a magyar vasút megteremtése — ezúttal is eredményesen tevékenykedett. Megalakult a Balatoni Gőzhajózási Társaság. Számos mágnás, nagybirtokos, kisnemes, polgár jegyzett részvényt. Széchenyi előbb tíz, majd negyven részvényt kötött le, abban a tudatban, hogy áldozatot hoz, s nem gyümölcsöző üzleti befektetésbe vág bele. A társaság előkészítő ülésén tizenhét tagú választmány alakult. Az alapszabályok előkészítését Kossuth Lajosra bízták, aki ekkor elkeseredett sajtóháborút folytatott Széchenyivel. Mégis az alapszabály 15. paragrafusában Kossuth Széchenyit ajánlotta a társaságnak, mintegy örökös elnökéül: „A társaság elismeréséül azon érdemnek, melyekkel magát a vállalat megalapítása körül gróf Széchenyi István ő excellentiajának lekötelezve érzi, ugyancsak a társaság elnökévé kéri feL Kinek tehát elnöksége választás alá többé nem esvén, csak a halál, vagy lemondás által szűnhetik meg, s ez esetben intézkedés akkorra a közgyűlésnek tartatik fel.” Az alapszabály-tervezetet elfogadták az 1846. április 5-én tartott pesti közgyűlésen. Ezek után Széchenyi kiadta Balatoni gőzhajózás című röpiratát. Közben készült már a hajó. A gőzgépet az angol Penn-gyár készítette Londonban. A hajó fatestét az óbudai hajógyárban rendelték meg. A tervezők szerint a hajó háromszáz embert szállíthat, vagy fél sebességgel kétezer mázsa terhet vontathat. Elhatározták, hogy az új és akkor modem gőzhajót a kegyelet jeléül a Balaton költőjéről, Kisfaludy Sándorról nevezik el. A szeptember 21-én vízre bocsátott Kisfaludy építését a vizen fejezték be. Október 13- án kezdte meg futását, Füredről Kenesére. öt nap múlva már megkezdődtek a nyilvános próbautak. A Pesti Divatlap: „A Kisfaludy gőzös megindulása egy szokatlan ünnepély, melynek dagadó kebellel néztünk elébe, melly felzaklatta az egész Balatommelléket, minket is kivarázsolt unt fészkünkből, a még most is élvezetdús Balatonfüredre. Itt e hó 18-án este az ablakok kivilágítva, a vendéglők ismert és ismeretlen vendégekkel valá- nak rakva ...” „Gő-ös utcza" Keszthelyen A Kisfaludy gőzös hatalmas ünneplés közepette érkezett meg Keszthelyre. A nevezetes eseményt Keszthely város tanácsülés! jegyzőkönyvben örökítette meg, „Gőzös utczá- nak” nevezvén el a Kisfaludy kikötőjéhez vezető utat. 1888- ig ringatózott a Balaton hullámain, de 1869-ben eredeti fatestét vastestre cserélték ki. A kutatók a Somogy című lap 1889. március 5-i számában találtak utoljára néhány sort a Kisfaludy gőzhajóról: „Még egyszer, talán utoljára szól az ének a jó öreg Kisfaludy gőzösről, mely annyi éve hordta Balaton Füredre a vendégeket Siófokról, amint tőle -tellett a maga módja szerint: lassan, de bizonytalanul. Csúf volt a szegény gőzös mindig, ormótlan és nehéz járású, szinte sántított volna a hullámokon, ha teheti vala, s lassanként úgy megrokkant, hogy már mászni sem tudott, pedig azt kívánták tőle, hogy olyan gyorsan röpüljön, mint a sirály és legyen kecses, mint a hattyú...” Nos, amit a Kisfaludy gőzöse tői kívántak, azt teljesítette. Erre a hajóra, a balatoni gőzhajózás megteremtésére sokáig fognak emlékezni a hálás magyarok. Mindazok, akik ismerik és szeretik a Balatont. Vagyis, most már, egy egész ország... Pintér István NYÍREGYHÁZA Zöld íüff ff öny védi a várost A Szabolcs-Szatmár megyei erdősítési program jelentős részét Nyíregyházán valósítják meg. A következő négy éviben a megyeszékhely környékén 900 hektárt telepítenek be különféle facsemetékkel. Valóságos zöld függönyt építenek a város köré, ezzel is védik a gyakori homokveréstől. Az új erdősáv a várost félkörben öleli körül a széljá- rások irányából. A levél a tinnyei óvodából érkezett szerkesztőségünkbe. Ideges, kapkodó mondatok. „Kérjük, segítsenek rajtunk, két év óta megoldatlan problémánkon ... Azóta rossz a motor a vízvezetékben, ami ellátná kis falunk elég nagy létszámú óvodáját vízzel. Egy kút 70 méterre van tőlünk, onnan hordjuk a vizet fazekakban főzéshez, mosáshoz ... A WC-ket mosogatóvízzel öblítjük ... Talán az újság útján kaphatnánk valahonnan segítséget ... Elnézésüket kérjük ezekért a félbeszakított mondatokért, de a több mint két éve tartó eredménytelen kilincselés elvette a kedvünket a további harctól... Szabó Pálné.” Ilarmnditeres fazékban Jártunk a tinnyei óvodában, l s beigazolódott: a levél minden sora igaz. Feladója, Szabó Pálné, az óvoda konyháján dolgozik — Siska Jánosáéval együtt. Mivel a 60 kisgyereket ellátó, szép, tágas épületben a csapokból egyetlen csepp víz sem folyik, Szabó Pálné és Siska Jánosné rendkívül nehéz, fárasztó munkát végez nap mint nap. Az óvodától távol eső kerekes kútról hordják a vizet egy 30 literes fazékban, valamint kát 10 literes vödörben — napjában három- szór. Főzéshez, mosáshoz, iváshoz, s az apróságok mos- datásóhoz. Télen, nyáron egyaránt. Mindkettőjük fizetése 1100 forint. Siska Jánosné ingerülten mondja: — Nem tudom, meddig bírjuk még ezt a munkát. Napjában 150 liter vizet behordani, aztán fáradtan hazamenni és otthon is dolgozni... Szabó Pálné is kifakad: — Étkezés előtt a 10 literes mosdókagylót megtöltjük vízzel. így egyszerre 25—30 gyerek kezét és száját mossuk meg. Tarthatatlan állapot! De hát mi mást tudunk csinálni?! Itt a konyhán ketten iszunk meg egy pohár vizet, csakhogy takarékoskodjunk ... — KÖJÁL-ellenőrzés volt már az óvodában? — Igen. Éppen most, szeptember elején. A jegyzőkönyv tanúsága szerint az ellenőr — egyéb hiányosságok melett — szóvá tette: „Az ellenőrzés időpontjában a mosogatás — a kötelező három fázis helyett — két fázisban történt.” Viszont tény: adott körülmények között ezt nem is lehet másként megoldani. Betemették, eliszaposodott... Aztán kiderült: a szomszédban levő általános iskolában is hasonló vízgondokkal küzdenek. A 160 alsó- és felsőtagozatos diák az egyik szomszédos magánkútról vödrökben hordja a vizet az óraközi szünetekben. Varga László iskolaigazgató 1955 óta Tinnyén éL Jól ismeri a problémát: — Tinnyét nemrégiben ösz- szevonták Piliscsabával, s a gondok még a helybeli tanács működése idején keletkeztek. Kezdetben az óvodának és az iskolának egyaránt külön kútja volt, s egy-egy szivattyúval működött mindkettő. Eleinte nem volt semmi baj. Azután ezeket a szivattyúkat egyik napról a másikra leszerelték. A tűzoltóudvarban levő kútra „kapcsolták” az óvodát és az iskolát is. De az itt üzemelő motor már nem bírja ezt a terhelést. Időközben pedig az iskola kútját betemették, az óvodáé pedig eliszaposodott. — Véleménye szerint mi lenne a megoldás? — Ügy gondolom, hogy egy nagyobb teljesítményű szivattyúval megoldódna a probléma, hiszen a tűzoltóudvar kútjában van elegendő víz. Mi magunk az óvoda és az iskola költségvetéséből, sajnos, nem tudunk motort vásárolni. Az iskola folyosóján kis lavórok sorakoznak, mellettük törülközők. A kannák teli vízzel. — Itt tisztálkodunk... Varga László megkér: — Feltétlenül menjen el Pi- liscsabán a tanácsra. Ott szakszerű felvilágosítást kaphat. Belátható időn belül A Piliscsabai Nagyközségi Tanács vb-titkára a következőket mondotta: — Csekély anyagi keret áll rendelkezésünkre. így csak a legszükségesebb beruházásokra telik. Nem hinném, hogy az elkövetkezendő időben meg tudjuk oldani a tinnyei víz- gondokat. Joó András műszaki ellenőr még hozzáteszi: — Egy komoly szivattyúmotor legalább 4—5 ezer forintba is belekerül... Ezek után felkerestük Deák Bélát, a budai járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjét, akitől a következő felvilágosítást kaptuk: — Feltétlenül szeretnénk, ha megoldanák a tinnyei vízgondokat. Megvizsgáljuk az ügyet, s ha a Piliscsabai Nagyközségi Tanács a rendelkezésére álló pénzből valóban nem tud segíteni, akkor valamelyik járási vállalat vagy üzem segítségét kérjük. Falus Gábor Jaj a bogaraknak! A növényvédelmi kutató intézet szak- berei hosszú ideje figyelik a kártevők életét. Júlia-majori megfigyelő telepükön fény, illat, ultrahangos stb. csapdákat állítottak fel. Az itt ösz- szegyűjtött bogarak „járásából”, „rajzásából” megállapítható a védekezés időpontja. A képen: a gyümölcsöshöz közel eső erdőben az almamoly vándorlását figyelik. egszoktam ugyan a Józsefváros füstjét, zsúfoltságát, zaját, mégis örömmel fogadtam évekre szem elől tévesztett ismerősöm, Noniusz Noé rózsadombi meghívását a minap. Csak álmélkodtam lakása csodás környezetén. Ablaka előtt elképzelhetetlenül illatozó rózsák virultak, fáin a gyümölcsöktől nem lehetett látni a leveleiket, na és a panoráma, a csend, a csend! Ahogy üdvözöltem, mondtam is neki. — Hát uram, maga irigylésreméltó ember, miit nem adnék érte, ha itt lakhatnék. Ez a panoráma, ez a csend!... — Csend? — meredt rám Noé fájdalmas arccal, miközben betessékelt. — Csend? És panoráma? És itt szeretne lakni? — Nagyot sóhajtott. — Panoráma! A fáitól nem látni az erdőt! Egyik hegy eltakarja a másikat! És csendről beszél? Hát nem hallja? Meghökkenten hallgatód ztam, de fülem meg se nyikkant, ő viszont fel- üvöltött: — Rémes! Megint! És újra megint! Mintha késsel hasogatnák az agyamat! Ezek után teljes erővel bevetettem a füleimet — mindhiába. Majd tanácstalanul, s egyben ábrándosam felsóhajtottam: — Hiszen csak a csöpp kis rigócska füttyöget! Istenem — rigófütty és... Noé görcsbe rándult kezeit rázta. — Ez magának füttyögés? De hiszen ez nem is rigó, hanem valóságos szirénagyár. Elhülve pillantottam rá — komolyan beszél? — Uram — mondtam neki —, lakna ott, ahol én! Fölöttem tánciskola, alatKözérzet tam egy beategyüttes próbaterme, ablakom előtt a buszmegálló, s akkor még ott van a hét kiskorú gyermekem. Mint akit találat ért, Noniusz lero- gyofct egy vagyont érő barokk fotelba, s eikínzottan nyögte. — Mennyi ? Hét, hééét. Borzasztó, én a feleségemtől is elváltam, hogy semmi ne zavarjon, pedig belerokkant az igyekezetbe, annyira a kedvembe akart járni. Hogy legyen valami fogalma köny- nyen viselt nehézségeimről, hetykén folytattam. — S akkor még tudja, vonaton járok a munkahelyemre, Ceglédre, meg vissza. Ott egy kalitkában tízen szorongunk, de most már valamivel jobb, mert ablakot vágtak az irodába, s néha ki is lehet nézni az udvaron növö- gető papsajtra. Noé reszketeg kézzel gyújtott cigarettára, s fejét elképedten csóválta. — Iszonyú, de az sem kevésbé iszonyú, amikor a kocsimat a villanyrendőr minduntalan megállítja. Pedig én mennék, mennék, talán a világból is kimennék. — A kocsit említette? Egy év alatt két autóskollégája is elgázolt. Mindegy. Túléltem, csak már a födémcserén lennék túl, vagy csak azt tudnám, mennyi időre költöztetnek ki emiatt a Sivatag utcába ... — Ahol a Kovácsológyár van? — Nyert! — De hiszen ott meg lehet siketülni! — Ugyan, apró zaj effektusok. Rá se rántok, pedig van ott néhány futball- pálya is, meg Pest leghangosabb kocsmája. Ha az ottani részegek formában vannak, kurjongatásaifcat a tihanyi visszhang is érzékeli. De Noé már nem figyelt rám, valahová erősen hegyezte a fülét, majd vállait ide-oda ringatva köpködte a szavakat. — Most meg ezek kezdtek rá! Mintha hangyákat lőnének a bőröm alá. Kérdően, néztem rá. ö rosszallóan mondta. — Mi? Maga nem hallja a tücsköket? Zir, zir. Egyre csak zir, zir. Most se hallja? Álmodozóan mondtam — ő, a tücsökzene. De miután éreztem, bántaná örömöm, másra fordítottam a szót. — A szomszédom magával ellentétben, nagy állatbarát. Van egy szelindeke, amelyik csak éjjel ugat. És érdekes, már úgy megszoktam, hogy ... Rikácsolva verte belém a szót. — Jaaj, ne mondja tovább, úgyis olyan zaklatott vagyok. És a gyomrommal is mi van. De éreztem, hogy a Mátyás pincében azzal a rostonsült kecsagével valami nem stimmel. — Én paradicsomlevest ettem a büfében, meg grízes tésztát. — Grízes tésztát — jajdult fel —, hát tönkre akar tenni. Paradicsomleves, rizzsel, mi? — Gerslivel — helyesbítettem —, de finom volt. Ez az utolsó szó teljesen leterítette. Lökdösni kezdett az ajtó felé, s közben gyűlölködve üvöltötte: — Gerslivel? És finom volt? Pusztuljon előlem, hát nem rám hozza az idegbajt azzal a pazar közérzetével?! Nagy S. József
