Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-16 / 218. szám
Má*. PSSfMEfrYU XV. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1971. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Sokai tettek, mégsem eleget SEGÍTENI a hátrányos HELYZETBEN LEVŐ TANULÓKAT Kevesebb diák — rosszabb átlag A közmondás szerint a kevesebbel kevesebb a baj, a többel több. Ennek fordított példája is akad. Az elmúlt esztendőben kevesebb általános iskolai tanuló iratkozott be a lakóhelye szerinti körzeti iskolákba, mint a megelőző valatnennyi esztendőben. Továbbá, az elmúlt években négy új tanteremmel bővítették az iskolák tantermeinek számát, és talán a leglényegesebb, hogy a megyében először és első helyen megalakult az általános iskolai diákotthon, közismert nevén a tanyái kollégium, amelyben 94 felsőtagozatos kisdiák tanul és lakik. Mindebből következne, hogy kevesebb a gond és jobbak az oktatási feltételek. Ám nem így van. Még így is, hogy néhány száz gyerekkel kevesebb tanul a sokévi átlagnál az általános iskolákban, az egy tanulócsoportra jutó tanulók száma 29,2 fő, országosan pedig 28,1 fő. A statisztikai mutatók tényleges gondokat, küszködéseket takarnak. Sok szó esik napjainkban a gyermekek továbbtanulásáról és pályaválasztásáról. Bármennyire igaz, hogy 14 éves korban nehéz eldönteni szülőnek, gyermeknek, pedagógusnak, hová, merre menjen a gyermek, különösen ha a konjunkturális szakmák néha még félre is vezetik a felnőtteket, a szülőnek segítenie kell ezeken a bajokon. Sok szülő csak a pillanatnyi lehetőségekkel kecsegteti gyermekét, és bizony, nemegyszer a pedagógus tanácsaival ellentétesek a szülői elképzelések. Az elmúlt esztendőben,’a 8 osztályt végzettek közül 366- an, zömmel a szakmunkásképző iskolákba iratkoztak be: a továbbtanulóknak 43,9 százaléka, ami az előző évinél mégis kevesebb 4,8 százalékkal. Többen jelentkeztek gimnáziumba az előző évinél, viszont lényegesen emelkedett a tovább nem tanulók száma: 22,7 százalék. Mi lesz ezeknek a gyermekeknek a sorsa? Egy része időszaki segédmunkás lesz, másik hányada elvégzi a ház körüli munkát, míg szülei dolgoznak. Egy része pedig a háztáji földön, illetve a vállalt rész- műveléses munkákban segédkezik. Pillanatnyilag esetleg többet kereshet, mint, mondjuk, egy szakmunkás. De vajon évek múlásával, a nagyüzemi termelőszövetkezeti módszerek mind szélesebb terjedésével, az építőipar gépesítésével, md lesz a jövőjük ezeknek a gyerekeknek? Senki előtt sincs zárt kapu, de az idősebbek a megmondhatói, hogy gyermekfejjel könnyebb minden ismeretet megszerezni, mint felnőttként, a munka és a család mellett. A felnőtték jelentős része tudja ezt, mégis rossz szülője gyermekének az, aki nem lát az orránál tovább. Az idei oktatás legnehezebb feladata nem az ismeretek elsajátíttatása, hanem mindazoknak a körülményeknek a figyelembevétele, amelyek egy- egy tanuló alkati, képességi feltételeit és egyéb körülményeit összesítik. Furcsa eredményeket hozó felmérést végzett a városi tanács művelődési osztálya a külterületi iskolákban. Amíg a külterületi iskolákban a tanulók hátránya, hogy ösz- szevont tanulócsoportban tanulnak, addig előnyük, hogy mivel kevesebben vannak, többet tudnak velük foglalkozni a nevelők. Mindemellett gond, különösen a tanyai alsó tagozatos gyerekeknél, hogy a szülőktől nem kapnak hathatós segítséget. 229 gyermek közül, kettő kivételével mindnek megvolt a tankönyve, tanszere. 82 tanulónak volt külön kis asztalkája, ahol a leckéjét megírhatta, megtanulhatta. A többség egy helyiségben, a konyhában próbálta a feladatot elvégezni, ott, ahol a család többi tagja is él. Mindössze 21 család tudott megfelelő segítséget adni a gyerek tanulásához. 23 helyen a feldúlt családi élet gátolta a tanulást. A gyerekek többsége tehát csak az •iskolára van utalva. De egy vagy két pedagógus időben sem képes a napi segítséget megadni. Ez a felmérés is bizonyítja, hogy mennyire fontos — már az indulásnál — a hátrányos helyzetben lévő gyermek segítése, istápolá- sa. Tanács- járművezetőknek A Rákóczi út elején, a Kecskeméti útnál, mély árkot ástak a lefektetésre kerülő gázvezetéknek. Az úttestet is felbontották. Á gépjárművezetők és a kerékpárosok jól teszik, ha mostanában, a városnak ezt a pontját elkerülve, más utat választanak úticéljuk eléréséhez. Köszönet a «megtalálónak Csibrán Lacika vesztette el a minap több dioptriás szemüvegét, amit Spmlyai Károlyné (Szolnoki u.) talált meg és hozott be szerkesztőségünkbe. Lacika édesapja átvette a szemüveget és ezúton mond köszönetét a megtaláló szívességéért. Demokmtkmns és A helyes döntések növelik a kocséri tanács tekintélyét KOCSÉR, A CEGLÉDI JÁRÁS egyik apró, Kőröshöz közel eső települése. Lakói kétezer is meggondolták, ügyes- bajos dolgaikkal, panaszaikkal, hivatali ügyeikkel elinduljanak-e Ceglédre. Voltak ügyeik, amelyeket csak — az azóta már megszűnt — járási tanácsnál tudtak elintézni. Azóta könnyebb lett a helyzetük. Az utóbbi években ugyanis fokozatosan fhind nagyobb önállósságot kaptak a tanácsok. Decentralizálták a hatásköröket, szélesedett a demokratizmus az ügyintézésben is . Természetesen ezáltal a helybeli vezetők gondja, felelőssége megnőtt. A kialakult új körülmények eddigi tapasztalatairól Demeter I,ászló tói, a kocséri tanácselnöktől kértünk tájékoztatót. A megkérdezett elmondotta, hogy a tanácsválasztások óta a kocséri tanács is szélesebb hatáskörrel rendelkezik. Persze, a változás nem máról holnapra következett be, egészen 1969-ig kell visz- szatekinteni, ugyanis a folyamat akkor kezdődött. Azóta csak kéthavonként kell tanácsülést tartani a korábbi havonkénti helyett. A tanácsválasztásokat követően tették lehetővé, hogy az iparengedélyeket, működési engedélyeket helyben adják ki, ott döntsenek ezekben a kérdésekben, ahol leginkább ismerik a körülményeket. A KERESKEDELEM TERÜLETÉRE is kiterjed hatáskörük. Akái* magánkereskedés megnyitására is adhatnának engedélyt, de például egy lacikonyháé inkább elkelne a községben. Egyebütt is érződik a nagyobb rugalmasság. A szociális támogatás jogosságának elbírálása, a kórházi költségtérítés elengedésének eldöntése is helyben történik. A szociális támogatásra szánt összeg elosztása felett a vb-titkár rendelkezik. Az elosztásban szerepe van' a szociális állandó bizottságnak is. megkérdezik a területileg illetékes tanácstagot Is. A községi tanács pénzügyi csoportja korábban közvetlenül járási fennhatóság alá tartozott, most kialakulhatott az egységes szakigazgatási szerv, megvalósult a munkaerő-átcsoportosítás lehetősége, kisegíthetik egymást munkájukban a hivatalnokok. Ki-ki képességének megfelelő feladatot kapott, egyenletesebben oszlanak meg a munkahelyi terhek. A GAZDÁLKODÁSBAN jelentős változás, hogy a költségvetési pénzmaradványokat nem vonják el, a fejlesztési alapon belül fel lehet használni például kommunális beruházásokra. Biz kedvező változást hozott, hiszen eddig az volt a gyakorlat, hogy december vége közeledvén, siettek elkótyavetyélni a pénzt, mert különben elveszett. Most átgondoltabban, takarékosabban . bánnak minden forinttal, mert tudják, amit megtakarítanak, az övék marad, év domes tehát az olcsóbb, gazdaságosabb meg old ásóiéra törekedni. A tanács bevételi forrásait pontosan körülhatárolták. A rendelkezésre álló pénz összegének ismerete lehetővé tette a középtávú, öt évre való tervezést. így átgondoltabb lehet a település fejlesztése, időben és jól előkészíthetik a beruházásokat. Mindez azt eredményezte, hogy a tanács testületi’ ülésein a tanácstagság még jobban „odafigyel” az előterjesztésre, több megoldási lehetőséget is 1' * Petőfi se k a A kellemeset a hasznossal kötik össze a Petőfi Sándor általános iskola növendékei: jövő kedden 21-én külön autóbuszokkal és vonattal, nevelőik vezetésével és néhány szülő kíséretében, tanulmányi kirándulást tesz felső tagozatuk Budapestre. Megtekintik a vadászati világkiállítást, amelynek látnivalói hasznukra válnak majd tanulmányaik során. tál hajtottak végig a városon, természetesen a forgalmat akadályozva. K. Sándor (Kecskeméti u. 52.), Sz. Ambrus (Abonyi u. 5.), K. Tibor (Bokros d. 20.) 400 forint bírságot fizetett ittasságáért, S. Miklós (Kassai u. új ház) pedig 250 forinttal kevesebbet vitt haza, amit a bírságra fordított, könnyelműsége áraként. VASÁRNAP Szeptember 19-én, vasárnap, országos állat- és kirakodó vásár lesz Nagykőrösön. EGY PERC TELEFON % LÁMPA, DINAMÓ, PRIZMA — KÉR AVILL-bolt ? — Igen. Mivel szolgálhatunk? ' — Van elég kerékpárdinamójuk és egyéb kerékpárhoz tartozó alkatrészük? — Van. A világításhoz szükséges valamennyi eszköz, prizma, lámpa, dinamó stb. kapható. Nem akarom riaszt- gatni a kerékpárosokat, de mindezeket a hiánycikkeket azért hozattuk meg még ősz előtt, mert rövidesen megkezdik a kerékpárok tömeges ellenőrzését. — Ez mit jelent? — Klenovszki. Márton hadnagytól érdeklődjenek. / — Hadnagy elvtárs? — Igen. — Á kerékpár-felszerelések ellenőrzéséről szeretnénk hallani néhány szót. — Nem titok, hogy a városban a legtöbb balesetet a kerékpárosok okozzák. Jobbára kisebb zffeódásokkal megússzák, de nemegyszer halállal is fizettek figyelmetlenségükért a kivilágítatlan kerékpározók. Éppen ezért, mielőtt a hosszú esték bekö- szöntenének, a KERAVILL- lal beszereztettünk minden kerékpárhoz szükséges világító eszközt, hogy azok időben felkerüljenek a kerékpárokra. Nem titok, hogy a hónap vége felé folyamatosan megkezdjük a kerékpárok ellenőrzését, főként a várható szüreti hangulatból eredő könnyelműsködések megfékezésére; Vezetőségei választanak Pénteken délután, 5 órakor, az állami gazdaság Ságvári kerületében, a Szabadság Termelőszövetkezet klubjában ugyancsak e napon, este 8 órakor tartanak vezetőségválasztást a KISZ-fiatalok. Szüret előtti figyelmeztetés Dülöngélésért 400 forint Még az óbort kóstolgatják. De mi lesz, ha a murci is megkezdi a hatását? A minap négyen fizettek szép summát azért, mert többet ittak a kelleténél. Mind a négyen borgőzösen kerékpároztak, illetve lovas fogatMEGÁRTOTT A TEJ? Foto: Kiss András s a P ■ o ■ R II T Megyei kézilabda MULATUNK MA A MOZIBAN? Ezőpus. Az ókori mesemondó élete, bolgár—csehszlovák film. Kísérőműsor: Ember, lakás, bútor. Előadások kezdete: 6 és 8 óralcor. megvitat, hiszen közvetlenül érdekeltek abban, hogy milyen döntést hoz, mert a helység saját pénzéből kell fedezni a költségeket. A meglévő pénzforrásokhoz újabbakat is keres a tanács. Egyre szélesebb a gazdaságokkal való együttműködés, s a tsz-ek vezetői tudják, nem lenne erkölcsös dolog kitérni a segítségnyújtás elől. Az Üj Élet Tsz például a község utcáinak építésénél működött közre olcsó fuvarral. Már tavaly is vállalta, s az idén is, hogy önköltségi alapon végzi a községi beruházások kivitelezését. NEHÉZSÉG IS ADÓDIK. Az idén iskolagondnokságot kellett szervezni, ez 1 millió Ft- tal megnövelte a költségvetést. Olyan gazdálkodást kell folytatnia a tanácsoknak, hogy a bevétel és a kiadás egyensúlyban legyen, s az sem árt, ha van néhány százezer forintnyi tartalék. (A pedagógusok bérét ugyanis meghatározott időpontokban ki kell fizetni.) Ahhoz, hogy ne legyen fennakadás, rendszeres, mindenre kiterjedő ellenőrzést kell végezni. Ez is a tanács feladata. A lakosság jobban jár, a közösségnek kedvez, hogy szélesebb skálájú a helybeli ügyintézés. A tanács apparátusára több munkát és nagyobb felelősséget ró. Igaz, a helyes döntések nyomán nő a tekintélye is. T. T. Férfiak Nk. Kinizsi—Esze Tamás SE 20:13 (10:6). Kinizsi: Szabó — Nagy A. (2), Podhorszki (4), D. Kovács F. (2), Bessenyei (5), Varsányi (2), Danes (1). Csere: Be- kő, Vikartóczki K., Szőke (2) , Zubány M. (2). Vácott, sereghajtó ellenfele otthonában, a körösiek játéktudásuk szintje alatt játszottak,'csak annyit adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez szükséges volt. Bessenyei nyújtotta a legjobb teljesítményt, de a két kapus is megtette a magáét. ★ Váci Fonó ifi—Nk. Kinizsi ifi 15:13 (8:8). Kinizsi ifi: Csicsó — Németh, Varga, Horváth J., Juhász Gy., Simon. A mindössze hatan, de igen lelkesen és jól játszó körösiek megnehezítették az élcsoportban levő ellenfelük győzelmét. Vargát a 11. félidő elején. végleg kiállították. Nők Nk. MEDOSZ—Budaörsi Sasad TSZ SK 11:10 (5:5). MEDOSZ: Hatvani — Fehér (1), Zsoldos (1), Szarka (3) , Apró (5), Szomolányi, Horváth Á. Csere: Papp. A 2. percben vezetést szerzett a hazai pályán szereplő MEDOSZ. A körösieket megnyugtatta, hogy 1:0-nál Hatvani bravúrral hárított egy hetest, és végig jól védett. A hazai csapat lassú adogatásokkal támadott, s igyekezett a mozgékony Szarka—Apró kettőst helyzetbe hozni. A vendégek támadásai gyorsabbak voltak, amiket jól szűrt a körösi védőfal. Negyedóra után. (3:2) a. helyiek támadtak veszélyesebben, de a Sasadot többször „segítette” a kapufa is. Az I. félidő végén kétszer kihagyott a körösi védelem, és így 5:3-ból 5:5 lett. Szünet után, 8 perc alatt, igen átgondolt támadásokkal és szép gólokkal, 8:5-re elhúzott a MEDOSZ. Ezután visszaestek, s lagymatagon játszottak a körösiek, amit jól kihasználtak a vendégek, 41. percben 8:8. A hajrában kemény volt a küzdelem, és sok a szabálytalanság. A hazaiak, kétperces emberelőnynél, vezetést szereztek, amit az ezután durváskodó budaörsiek már nem tudtak utolérni. A női ifimérkőzés elmaradt, mert a budaörsiek játékoshiányra hivatkozva, visz- szaléptették ificsapatukat. ★ A 8-ra tervezett Nk. Kinizsi—Tisza Cipő barátságos férfimérkőzés elmaradt, mert az NB Il-es martfűiek nem érkeztek meg. Nem kaptak autót időben. (Értesítést azért küldhették volna időben.) 19-én a Váci Híradással játszik, itthon, bajnokit a Kinizsi. A vendégcsapatban játszik a volt válogatott Fenyő is, és így nem mindennapi sporteseményre van kilátás. S. Z.