Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-16 / 218. szám
INNEN - ONNAN Feleznek, magoznak Törteién, az egykori malom helyén, a Nagykőrösi Konzervgyár telepén, hatvan asz- szony szorgoskodik. Jelenleg őszibarackot feleznek, magoznak. Nemsokára az almát veszik sorra. A hámozást nyugatnémet gép segítségével végzik majd. Cs5rög már a dió A vasárnapi piacon már megjelent az idei dió. „Pri- mőrsége” 25 forintért kellette magát — nem nag£ sikerrel. A termelők szerint a tavalyi- _ nál jóval jobb termés igérke- zik. Ezt várják a vásárlók is —az olcsóbb árban reménykedve. Divatbemutató Október 2-án, este, fél 8 órakor rendezi meg a ceglédi áruház hagyományos őszitéli divatbemutatóját a Kossuth Művelődési Ház színház- termében. A divatbemutató vezetője Molnár Margit, a tv népszerű riportere lesz. Közreműködnek: Korda György, Harangozó Teri, Rátonyi Róbert, Kiss Kati, Nagy Lídia táíjcdaíénekesek. Ezúttal mutatkozik be városunkban először a Si moni salatere toto Itali revüegyüttes, amelyet a Winkelmayer brass zenekara kísér. Konferál: Halmi Gábor. Otthon — diákoknak ' A IV. ötéves terv építési programjában szerepéi a 168 férőhelyes középiskolás kollégium építése is. Az új létesítmény a Rákóczi út és a Táncsics Mihály utca sarkán kap helyet. A Rács megyei Építőipari Vállalat 1972-ben kezd hozzá az építkezéshez. A CEGLEP1 JARAS ES CE6UÉD VÁROS RfeSZERE XV. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1971. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Jobb technikával rövidebb a javítási idő Új részlegek — Tíz szocialista brigád A ceglédi iparvállalatok közül talán a Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz van a legközvetlenebb kapcsolatban a lakossággal. Ahogy tért hódítanak a technikai eszközök, úgy emelkedik a javításukra, karbantartásukra az igény. Lényegében ez szabja meg a ktsz fejlődését. Vezetősége élénken reagál a lakosságtól érkező kívánságokra. Ezek figyelembevételével, új részlegeket állítottak fel. Jó példa az albertirsai. Ebben a községben szépen növekszik a különböző részlegek forgalma. A ceglédi központban elmondották, hogy az anyagi lehetőségekhez képest igyekszenek a .saját technikai színvonalukat emelni: mérőműszereket vásároltak a rádió- és tv-készülékek megvizsgálására. Alkalmazásukkal csökkenteni tudják a javítás idejét, s persze, a műszerek segítségével alaposabb munkát végezhetnek. Egyik legjobban fejlesztett részlegük a hűtőgépjavítóké. Kezdetberr alig pár szakemberük foglalkozott az elektromos hűtőszekrénnyel. Jelenleg már tizennégy szerelő végzi a javításokat. Ök látják el a Lehel-típusú frizsiderek garanciális munkáit. Villanyszerelőik jelentős mennyiségű közületi rendelést kapnak. Alvállalkozóként az OTP-társasházak villanyszerelési munkáit is vállalják. Motorkerékpár-, kerékpár-, varrógép javító-műhelyük a régi formában működik. A ktsz múlt évi eredményeivel elnyerte a . kiváló szövetkezet címet. A jubileumi év munkaversenyében sok szép felajánlás született. Tíz szocialista brigádjuk közül elsősorban a Kandó Kálmán elektroműszerész-brigád érdemel dicséretet. Cs. I. GARÁZDA KIRÁLYOK Király László és Király István testvérek. 21 és 19 évesek. Az egyik önálló kisiparos, a másik állami gazdaságban dolgozik, Dánszentmiklóson. Az elmúlt napokban garázdasággal vádolva kerültek a Ceglédi Járásbíróság elé. Eddig mindketten büntetlen előéletűek voltak. Ez év áprilisában megjelentek a Dánszentmiklási Állami Gazdaság kultúrházában rendezett táncmulatságon. Itt K,iróly László minden ok nélkül kötekedni, majd verekedni kezdett. Áldozatai közül ketten, az arcukra mért csapástól, földre estek. Egy másik báloaót is megütött, de az bicskát rántott elő, támadójával birkózni kezdett. A bicska Király László vádlott kezét megsértette. A vér láttán Király István testvére segítségére sietett: pofonnal „szállt be” a verekedésbe. A sértettek mindegyike 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vádlottak a garázdaságot beismerték. A bíróság, a Király-testvérek bűnösségét megállapítva, s a súlyosbító és enyhítő körülményeik figyelembevételével, ítéletet hozott. Király László 10, Király István 6 hónapig töprenghet a börtönben azon, hogyan illik viselkedni a bálteremben. Az ítélet nem jogerős. Építők és építtetők Tért Hódít a blokkos falrakás — Sok a baj a faáruval — Több fiatalt alkalmaznának Szinte egyetlen utca sincs a városban, amelyben ne találkoznánk építkezéssel. Szépek, korszerűek az új házak, nem hiányzik belőlük a modern életben már nélkülözhetetlen fürdőszoba sem. A legkedveltebb típus a szögletes kiképzésű, sátortetős épület. S ami a legfontosabb, alapozásuk, szigetelésük, falazásuk és tetőszerkezetük szilárd, hosszú ideig kitart. A legtöbb helyen terméskő-betonlábazat készül. A családi házakat elsősorban magánkisiparosok építik. Felőlük érdeklődtünk a KIOSZ helyi csoportjának vezetőjétől, Dubniczky Mihály- tól. — Városunkban huszonegy önálló építőiparos dolgozik. Tatarozást is vállalnak, régi épületek megroggyant falainak alárakását. A szakiparosokon kívül találkozunk itt-ott vidékről „bevállaló”, működési engedéllyel rendelkező iparosokkal is. Sok helyütt maguk az építtetők is segítenek, így gyorsabb és olcsóbb a munka. Az úgynevezett „házilagos” építkezéseken vállalati és egyéb szakmunkások is részt vehetnek. — Milyen az építőkisiparosok anyagellátása? — Az építőanyag beszerzése általában az építtetők dolga. Falazóanyag tekintetében meglehetősen jól állnak. Tért hódít újabban a blokkos falrakás. Használnak még vályogot is, amely jó szigeteléssel ellátva, téglával, betonáthidalókkal kombinálva, valamivel olcsóbb megoldás. Rosszabbul állnak a fa- és fűrészelt áruval. — Az asztalosok a deszkabeszerzési nehézségekre panaszkodnak. Hátráltatja és nehezíti az építkezéseket az anyagellátás tervszerűtlensé- ge: a TÜZÉP-telep nem tudja előre, mikor, milyen áruja érkezik, emiatt az építtetők napokat töltenek a kívánt cikkek utáni futkosással. — Javult-e már valamelyest az építőiparos-utánpótlás? — Mind az állami, mind a magánépítőipar utánpótlási gondokkal küzd. A jelenleginél jóval több fiatalt tudnánk alkalmazni, illetve szakmunkássá képezni. A munkalehetőség hosszú időre biztosított. A városi házak az elkövetkező évtizedekben túlnyomórészt teljes újjáépítésre várnak. Egy szóval, van jövője az építőiparnak! Cs. I. KI MIT VÁLASZT? Őszi bútorvásár - árengedménnyel Teli a raktár — Meddig tart az őszi vásár? — Folyamatos az árusítás, amíg a készlet tart. — S az mit ígér? — Idejében felkészültünk: sokféle hazai és külföldi bútor várja az érdeklődőket. Mostanában gyorsan nőnek ki a ceglédi porból a modern, karcsú épületek. Az új lakók boldogan látnak hozzá a fészekrakáshoz. Gyaikran fordul a teherautó a házak között: a költözés izgalmas- szép órái ezek. Sokan már nem hozzák magukkal az „álompalotába” a régi holmikat. Ügy vélik, pénztárcájukkal egyetértésben, hogy az új lakáshoz új bútor illik. Az elmúlt napokban a vásárlók nyomába szegődtem, és azt kutattam, vajon milyen választék áll rendelkezésükre, találnak-e Cegléden elképzeléseiknek megfelelő árut? Az áruház Páva utcai bútorosztályán nagy a sürgésforgás. Az udvaron három szállítókocsi áll. Kettőről most rakják le a gyárból érkezett garnitúrákat, a másikra szekrényeket hórukkolnak fel, a vásárló ijedt szisze- gése kíséretében. A raktárak zsúfoltak, alig lehet mozdulni bennük. Fiatal pár érkezik. Befurakodnak a fotelhegyek közé, válogatnak, tanakodnak. — Nehéz a választás? — Aj-aj! — sóhajtanak. — Nincs miből? — Ellenkezőleg! Változatos a készlet. 0 Áz irodában találom Mis- kolczi István osztályvezetőt. Éppen telefonál, a legutóbbi megrendelést sürgeti. Mérgesen csapja le a kagylót — Bosszantó, mennyit késik a szállítás! — mondja. — Mi az oka? — Nincs elegendő vagon. Rendszerint csak szombat- vasárnap rakodhatunk ki. — Látom, zsúfoltak a raktárak. — Sok a bútor, ez Igaz. De úgy is fogalmazhatok: szűk a hely. Az igények növekedése, az ízlés formálódása miatt egyre nehezebb a vásárlók kedvére való garnitúrákat kínálni. Mi közvetlenül a bútorgyárakból szállítunk, így hozzájutunk a legújabb, legmodernebb darabokhoz. De a raktár falai, nincsenek gumiból, ezért nem bővíthetjük a választékot. — Az elmúlt hónapokban több új lakást adtak át Cegléden. Hogyan készültek fel a várható keresletre? — A kívánságokat már feljegyeztük, a megrendeléseket leadtuk. Örömhír a jövendő vásárlóknak: október közepén nagyszabású bútorkiál- lítást és -vásárt rendezünk a művelődési házban. Méghozzá, húsz-harminc százalékos árengedménnyel! Szekrénysorok, kárpitos .garnitúrák, heverők, fotelek és más szólódarabok kaphatók majd. — Milyen típusokat keresnek az emberek? — A fejlőd'és nálunk is lemérhető. Alaposan megváltozott a ceglédiek ízlése. Nem divat már a városban a hálószoba, festett bútorokat sem vesznek. Mindenki a modern, világos, variálható darabokat keresi. — Kik vásárolnak leginkább? — A középkorúak és az idősebb szülők, gyermekeik részére. A fiatal házasok előbb lakásra gyűjtenek, bútorra még nem telik az első években. Az áruházi „szimatolás’’ után elégedetten állapíthatjuk meg, hogy gazdag a bútorválaszték. Csupán egyet hiányolhatunk: még nem nyitottak olyan osztályt, ahol — pénzt is árusítanának. (kohlmayer) A Vízkutató és Fúró Vállalat ceglédi üzemvezetőségének szerelőcsarnokában Nyári Ferenc, Dani András és Molnár Tibor fúróberendezés szűrőit készíti. A szűrők az újonnan fúrt kutak vizének tisztításához nélkülözhetetlenek. Foto: Apáti-Tóth Sándor Értékes jutalmakat sorsoltak ki Szombaton délután sorsolták ki a ceglédi áruház előtt azokat a sorsjegyeket, melyeket azok kaptáit, akik ötven forinton felül vásároltak iskolaszert. Sok szép és értékes jutalomnak örülhettek a részt| vevők. „Árván” maradt vi- I szpnt az első díj, a Balkán j kismotor, valamint egy karfára és a fényképezőgép. A gazdáikat váró nyereményeket október 31-ig lehet átvenni az áruházban. Megyei férfi kézilabda Bem SE—Dunakeszi Spartacus 29:19 (12:5) Bem SE: Gergye — Kitti, Kolossá, Herbert, Unicsovics, Raucsik, Sápi. Csere: Tóth I„ Hlimiczki, Tóth II. Gólszerzők: Kolossá (9), Raucsik (8), Unicsovics (7), Sápi (3), Kitti (1), Herbert fi). Az egész mérkőzés a Bem SE fölényének jegyében zajlott le. Ennek ellenére különösen az első félidő volt érdekes. A hazaiak 7:0 arányban húztak el, ■ ezután a Spartacus 7:3-ra szépített, majd újra a ceglédiek percei és góljai következtek. 11:3 Után, ll:5-re alakult az eredmény, majd Sápi állította be a félidő eredményét. Szünet után már 10 gól volt a két csapat között a különbség. A biztos vezetés tudatában a hazaiak engedtek az i iramból. Kiütköztek a védekezésben rejlő hibák is. A vendégek ezt kihasználták: 21:15, .majd 22:!7-re szépítettek. A hajrá isrné;t a ..ceglédieké volt. A Bem SE, bár biztosan győzött, csak időnként játszott jól. Sok hiba volt a védekezésben, amit a vendégek 19 szerzett gólja is bizonyít Ráadásul Gergye kapus, nem is egyszer, reménytelennek tűnő helyzetben tisztázott. A szerzett gólok száma kielégítő, de sok volt az eladott és az ellőtt labda. Cegléd megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. U. L. Teke NB // Kettős vereség Az elmúlt forduló nem sok babért hozott a ceglédi NB Il-es csapatoknak. A kiesés ellen küzdő Bem SE, az elmúlt heti bravúros győzelem után, újra meglepetést okozott — de most kellemetlent. Á Csepeli Papír látogatott Ceglédre, és ő győzött, így a Bem SE bennmaradás! reményei alaposan lecsökkentek. A Ceglédi Építők ugyanakkor Szegeden, a Ruhagyár csapata ellen játszott. Itt a várt eredmény született, a hazaiak biztosan szerezték meg a győzelmet. Az Építők ősszel még nem talált igazán magára, hullámzó a csapat teljesítménye, az öt fordulóban egyszer győzött a gárda. Csepeli Papír—Bem SE 6:2 2564:2524. Jók: Papp (450), Niklai (432), Tarjányi (418). Szegedi Ruhagyár—Ceglédi Építők 6:2 2568:2474. Jók: Raffai (454), Rónaszéki (428), Szűcs (427). U. L. BIRKÓZÁS Négy első hely Csongrádon Hósszú nyári szünet után, újra szőnyegre léptek a Ceglédi VSE birkózói. A serdülők Csongrádon szerepeltek, s a 12 ceglédi fiú közül 8 helyezést szerzett. 10 egyesület 76 versenyzője indult, a mérkőzéseket szabadfogásban rendezték meg. A körülményes utazás ellenére (késett a vonat, s így csak a mérlegelés végére ért oda az együttes), a várakozásnak megfelelően szerepeltek a ceglédiek. Eredmények. 42 kg-han: 1. Halmi György, 45 kg-ban: 1. Korpácsi János, 62 kg-ban: 1. Simon János, 2. Reznák István, 72 kg-ban: 2. Pálinkás Miklós, 78 kg-ban: 1. Zimta Tibor, 2. Miklós István. Nehézsúlyban: 3. Kónya Pál. Az összetett pontversenyben: 1. Ceglédi VSE, 2. Szegedi VSE, 3. Orosházi Spartacus. A felnőttek ugyanakkor Cegléden II., III. és ,IV. osztályú kötöttfogású versenyen vettek részt. A hazaiakon erősen látszott az idény eleji forma, nemrég kezdődött a felkészülés az NB II-be való osztályozóra, melyre októberben kerül majd sor. 48 kg-ban: 1. Nagy Miklós, 57 kg-ban: 2. Sápi Ferenc, 100 kg-ban: 3. Szűcs Sándor. U. L.