Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

-7 űrlap 1971. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK Bürokráciabravúr Üj KRESZ-táblák Érzelmek, ösztönös cselekvések Mit mond a pszichológus: mi okozza a karambolokat ? Miért csináljuk egysze­rűen, ha bonyolultan is le­het? Gyönyörűséges példá­ját tapasztaltam ennek két­szer is, az IBUSZ és a Volán jóvoltából. Mert azelőtt, ha vonaton vagy távolsági bu­szon utaztam, s náluk vál­tottam a bilétát, jegy gya­nánt kezembe nyomtak egy kitöltött cédulát. Most is cédulát kaptam, ám két pél­dányban, a harmadik a fü­zettömbben maradt, a kis­asszonynál. Mikor a jegyeket két pél­dányban átnyújtottam a vas­úti, illetve a buszkalauznak — a hatás ugyanaz volt. Szegények ellilultak és sze­derjes lett az ajkuk. Ami nem csoda, mert a jegyen, a zsúfolt kocsiban féliában állova, lyukasztaniuk kellett a hónapot, a napot, a nap­szakot s még két-három, A tsz-irodában végzett mun­ka — erkölcsi és anyagi elis­merését tekintve — nem szá­mít ma már protekciós mun­kakörnek. A szövetkezetek többségében komolyan ügyel­nek arra, hogy az adminisztrá­ció ne legyen tűiméretezeitt: jelenleg a taglétszámnak mint­egy három százalékát teszi ki az irodai dolgozók száma. Ez kereken harmincezer embert jelent Az arány lényegesen kedvezőbb, mint az iparban, bár a gyorsan növekvő admi­nisztrációs terhek következté­ben a jövőben valószínűleg rosszabbodik a helyzet. A lanJcs: él it szükséglet Mi a jellemző ennek a har­mincezer embernek a munkájá­ra, helyzetére ? Talán először is az, hogy évről növekvő köve­telményeknek kell eleget ten­niük. A tanulás életszükséglet számukra. Az irodai munkakö­rök zöme képesítéshez kötött munkakör. A főbb vezető és irányító munkakörben foglal­koztatottak 25,7 százaléka egyetemi vagy főiskolai képe­sítéssel rendelkezik. (1966-ban ez az arány 19,6 százalék volt.) 54,5 százalékuk középfokú szakképesítést szerzett. (1966. 40,2 százalék.) Míg 1966-ban a vezetők 11 százaléka nem ren­delkezett a szakmai képesítés­sel, ma 5,1 százalékuk. Ez is elég sok, hiszen a közölt ada­tok szerint minden huszadik termelőszövetkezetet érint, a gyors fejlődés azonban ennek ellenére nyilvánvaló. Ismert, hogy az irodai dol­gozók jó részét a könyvelés, az adminisztráció köti le. A követelmények növekedésével párhuzamosan nőtt a fő- és beosztott könyvelők képzettsé­ge is. A múlt év végén a fő­könyvelők 78,2 százaléka, a beosztott könyvelők 14,4 szá­zaléka volt mérlegképes köny­velő, s tovább bővült az egy vagy több tanfolyamot végzet­tek aránya. (63,2 százalék.) Az utóbbi években jelentő­sen nőtt a műszaki-technikai ügyintézők száma is az irodá­kon. Újabban egyre több kö­zös gazdaság foglalkozik üzemgazdasági csoport létre­hozásának gondolatával. A tsz-ek kereskedelmi tevékeny­ségének bővülése az iroda dol­gát is szaporítja. A kisegítő és melléküzemágak zavartalan munkája is azt követeli, hogy az ügyintézés megfelelő szín­vonalban álljon. A háztájival — mint a közös szerves részé­vel — való intézményes törő­dés sem nélkülözheti az irodai felelőst. Tekintély és m:g' e:sülés Természetes, hogy a hozzá­értés gyarapodása, a közössé­gért való fáradozás egyúttal az irodai dolgozók tekintélyének, erkölcsi és anyagi megbecsülé­sének növekedését is magával hozta. Különösen, ha tudják, s azt általában tudni szokták, sőt megjegyzik a szövetkezeti gazdák, hogy irodai munkatár­saik legtöbbje komoly áldoza­tot hozott a nagyobb tudásért, előttem ismeretlen rendel­tetésű lyukkal is ékesítették a bárcát, sőt, valamit rá is írtak. Azután az egyik pél­dányt, melyen vörös betűk­kel tündökölt, hogy „Utazás­ra érvénytelen", zsebükbe dugták. Mint megtudtam, ezeket nekik össze kell gyüj- teniök a célból, hogy a jegy- kiadóhely központja össze­hasonlítsa a füzettömbben maradttal. Hogy mindez mire jó? A kalauzoknak megvan a véle­ménye erről. Csakhogy az nem tűri a nyomdafestéket. Szerencsére az egész „értel­mére” magamtól is rájöt­tem. Ez a bürokráciabra­vúr az IBUSZ és a Volán közös hozzájárulása ahhoz, hogy az egy főre jutó papír­fogyasztásban mielőbb elér­jük a világszínvonalat. b. j. kevés szabad idejének csak­nem telj'es feláldozásával szer­zett képesítést, vált munkájá­nak szakértőjévé. Azonkívül jól látják az em­berek, hogy a vállalatszerű gazdálkodás körülményei, a „naprakész” könyvelés, az ön- költségszámítás, ; a pénzügyi egyensúly megtartása milyen nagy, és az év folyamán elég sűrűn ismétlődő erőfeszítése­ket követel az irodaiaktól. Tudják, elismerik, hogy nem­csak odakinn a földeken van­nak munkacsúcsok, elég gya­kori az ilyen állapot az irodán is. Ilyenkor késő este is vilá­gos az irodaház ablaka, túlóra­pénz, vagy más ellenszolgálta­tás nélkül is teszi a dolgát mindenki, becsülettel, tisztes­séggel, a közösség, a nagy csa­lád boldogulása érdekében. Nemcsak munkahely Becsület, tisztesség... Ne gondoljuk, hogy az ircdabeliek s Az új, módosított KRESIZ előírása szerint táblával jel­zik a lakott települések vé­gét az országutakon. A fehér ezt kevésbé érdemlik meg, mint bárki más a nagyüzem­ben tevékenykedők közül. A szövetkezet a többségük szá­mára nemcsak munkahely, hanem életük, teremtő ambí­cióik kiteljesedésének fő tere­pe egyben. Akadhat közöttük — mint ahogy álcád is bizo­nyára —, aki joggal bírálható úrhatnámság, közömbösség mi­att. Az ilyenek azonban napról napra kénytelenek látni, hogy az irodisták magatartására mi­lyen érzékeny a közösség töb­bi tagja. Pozitív hatással jár ez az érzékenység. Arra nevel, hogy a naprakész ügyintézés mellett ne mutatkozzék res­tancia emberség dolgában sem. Ez a törekvés pedig akkor hoz­za meg a gyümölcsét, ha egy­formán jellemzi az ügyintézők és a többi szövetkezeti gazda emberi, munkatársi kapcsola­tát. Hiszen tudjuk, hogy e te­kintetben is kettőn áll a vá­sár... Kovács Imre alapra festett helységnevet, átlósan piros csík szeli át. A Dunakanyarban már elhe­lyezték az új típusú műanyag táblákat. Foto: Urbán VAS MEGYE Számítóközpont — vattaiatoknak A Vas megyei vállalatok kö­zös erővel megyei számító- központot hoznak létre. Mű­ködtetéséhez messzemenő se­gítséget nyújtanak a megye matematikusai — közölték az MTESZ megyei elnökségének keddi szombathelyi ülésén, amelyen összegezték, hogy az egyesületben levő szak­ágazatok művelői milyen se­gítséget nyújtanak a megye negyedik ötéves tervének megvalósításához. A számí­tócentrum most már nélkü­lözhetetlen a megye nagyvál­lalatainak — a Szombathelyi Cipőgyár, a Latex, a Remix stb. — irányításához. „Szóló­ban” egyik sem lenne képes létrehozni és üzemeltetni, ko- operálással azonban a közel­jövőben megvalósul. Különös vizsgálatot tartot­tak nemrégiben a KPM köz­úti és vasúti pályaalkalmas­sági intézetében. A néphadse­reg két, fiatalokból álló cso­portját vetették alá vizsgálat­nak. 77 fő súlyos balesetet okozott gépkocsival, a többi 81 fő ugyancsak hivatásos állományú, balesetmentesen vezető gépkocsivezető, mind életkorát, mind kiképzésüket tekintve homogén csoport. A vizsgálatokat az emberi viselkedésre vonatkozó isme­retek teljes figyelembevéte­lével szervezték meg. Orvosi, cselekvéstani, személyiség- vizsgálatok, KRESZ-teszt eredménye kimutatta, hogy érdekes módon mindennapos cselekvéseink, így a gépkocsi­val való mozgás szorosabb kapcsolatban van az érzel­mekkel és ösztönös folyama­tokkal, mint az értelemmel, vagy az akarással. Ezt más­ként úgy is kifejezhetjük, hogy cselekvéseinkben a pszi­chikum ellenőrző, irányí­tó, szabályozó szerepe csak másodlagosan érvé­nyesül a mozgással szo­rosabb kapcsolatban levő érzelmekkel és ösztönös hatásokkal szemben. A pszichológiának igen fon­tos szerepe volt a vizsgála­tokban, hiszen a baleseteket sem testi, sem egészségi ál­lapot, sem a vérellátás vagy az idegállapot zavara nem magyarázta. Miért történtek mégis a balesetek? A gép­kocsivezetőknek emberbará­taikkal szemben közvetlen megnyilvánuló reakciói, szo­ciális alkalmazkodóképessé­gük, védekezésre való haj­lamuk vizsgálatánál a mér­leg nem a bales«lező gép­kocsivezető felé billen. Erő­sebbek viszont a balesetezők- nél az énes törekvések. A munka szeretete, a po­zitív családi érzés jelen­léte segíti a balesetek el­hárításának képességét, míg a munkához való rossz vi­szony, a túlzott szórakozás­vágy, vagy a megalapozatlan túlzott öntudat, az anyagias pénzvágy, illetve a túlzott si­kervágy fokozza a gépkocsi- vezetők balesethajlamát. Az antiszociális hajlamúak, az agresszívek, a gúnyos, máso­kat lebecsülő, lenéző magatar- tásúak szintén többen vol­tak a súlyos balesetet okozók » között. Apró mozaikszem­csék ezek, amelyekből a pszi­chológus szinte csalhatalanul össze tudja állítani egy em­ber jellemét, sőt a gépkocsi- vezetésre egyébként egész­ségi állapotát tekintve teljes alkalmas egyént a közúti for­galomban való részvételre alkalmatlannak nyilváníthat­ja. Először a metró dolgo­zói körében végeztek ilyen jellegű szűrővizsgálatokat. A gépkocsivezetésben saj­nos ma még csak egészen súlyos neurotikus esetek­ben tiltják meg a gépko­csivezetői engedély kiadá­sát. Pedig milyen nagy szükség lenne a forgalomban nap mint nap alattomosan meg­bújó antiszociális, állandó közekedési halálveszélyt je­lentő lelkialkatát tekintve a közlekedésre alkalmatlan egyének kiszűrésére. M. T. — A vadászati világkiállí­tásra az OFOTÉRT Vállalat is felkészült. A boltokban 8x30-as szovjet prizmás lát­csövek, 8x30—15x50-ig Zeiss prizmás látcsövek, japán prizmás és fegyvertávcsö­vek kaphatók. A japán fegy­vertávcsövek gumioptikás lencsével vannak ellátva. A guberáns Az öregember minden héten hét­főn, a délelőtti órákban jelent meg. Merről, honnan jön, senki se tudta. Maga mögött húzta strapabíró bőr­zsákját, gallérját hanyagul felhaj­totta, kabátja alól kétfelé libbentet- te a szél frakkjánál-: szárnyait. Évek óta ezt viselte. A külvárosi új lakótelep házal között még giazos, dimhes-dombos föld-darabok várták, hogy fákkal, vi­rágokkal ültessék be őket. A gye­rekeiének azonban mindig sürgős a játék. Állandóan kint nyargalásztak, s ha jött az öreg, kórusban ordibál- ták: — Kecske-Fecske, zsákos kecske, öreg kecske!... Az öreg már megszokta, ügyet sem vetett rájuk. Néha — amikor jókedvében volt — mégis megállt, elővette tövig szívott szivarcsutká­ját, a szája sarkába szippantotta, s amikor már elég közönsége volt, je­lentőségteljesen megrázta, megva- kargatta rőt kecskeszakállát, s me­sélni kezdett. Frakkjának történetét adta elő, mindig újabb részletekkel színezve. Valahányszor újra kezdte, mindig más, fantasztikusabb törté­netet kerekített. Egyszer báróként szerepelt, de volt gróf, professzor, nagykövet, híres zeneszerző, kar­mester ... Még a régi időkben. On­nan maradt ez az utolsó, a szép na­pokat idéző ruhadarab, amit azóta sem vet le. Amikor a gyerekekből már kirob­bant a nevetés és zavarbaejtő kér­déseikkel elkergették álmait, sértő­dötten elcsoszogott, tovább, a házak irányába, s belevetette magát a ku­kák rengetegébe. Ha tél. ha nyár, ha fújt, ha fa­gyott — jött és guberált. Nyáron hetykén ingujjra vetkőzött. Tudta jól, miért épp hétfőn kell dolgoznia. A hétvégeken az emberek pazar- lóbbak, olyasmit is eldobálnak, a-mdt hétköznap nem tennének szemétbe. Negyven-ötven évi guberálás ele­gendő volt ahhoz, hogy erre a sze­mét-dombi bölcsességre rájöjjön. Nem szerette, ha guberánsnak hív­ják, méltatlannak tartotta. Ö úgy mondta: értékmentő, de ezt is csak a gyerekeknek, mert mással nem nagyon állt szóba. Igaz, mások sem keresték az ő társaságát. Egy decemberi hétfő reggelen me­gint feltűnt. Tempósan csoszogott át a jeges havon, aztán meggyorsítva lépteit, a kavargó hóvihar elől be­menekült az első házba. Nehezen engedtek meggémberedett tagjai. De a szeméttároló helyiség diderge- tő hidege mégiscsak enyhébb, mint a kinti. Odébb, a másik üvegajtón túl, amely mögött mér a lépcsőház van, meleg sugárzott. Kétoldalt lát­ta is a fűtőtestet. Körülnézett, mint­ha bűnös dologra készülne, majd settenkedő léptekkel az üvegajtóhoz lopakodott. Semmi baj, minden nyu­godt. Már bent is van ... Először csak a fűtőtest jóságos me­legsége köti le minden érdeklődését. Mire ujjai visszanyerik régi fürge­ségüket, s öreg testébe is visszaköl­tözik az életkedv — körülnéz. Kife­lé indulna, de kíváncsisága erősebb. Igazán nincs benne semmi rossz szándék, de még nem látott ilyen új házat egészen belülről. Biztosan nem engednék be egy lakásba sem. De a pince ... Azt talán megnézhet­né ... Kigondolja, s már indul is lefelé, a korlátok mentén. Betonfalú, be­tonpadlás helyiségbe ér, körben nagy vasajtók. Égnek emeli orrát, bele­szagol a levegőbe, csalódottan finto­rog. Ez nem a belvárosi pincék kel­lemesen dohos, ódon pinceszaga. Itt egyáltalán nincs is semmi­lyen szag. Jellegtelen házszag. És semmi több. Indulna is visszafelé, de még próbaképpen megnyomja az egyik vasajtó kilincsét. Enged. Óriá­si izgalom fogja el. Koszos kis sza- kállát kétszer is megdörzsöli. Másik keze jó érzékkel rátalál a villany­kapcsolóra, és __Újabb üres ho­dá ly. Most már teljes a csalódottsá­ga. Az ajtót még sarkig tárja, hogy aztán azonnal menjen, de az vala­minek nekiütközik. Kíváncsian mö- géhajol: egy hatalmas fadoboz áll ott. Izgatottsága újabb rohammal tör fel belőle. Sokáig csak nézegeti a ládát, tapogatja, gusztálja. Ahogy matat rajta, véletlenül megbillenti a fedelét. Az nyekereg egyet és arrébb mozdul. Az öreg beleszédül az öröm­be. Lihegve sóhajt, szinte kihallik szíve dorombolásé. „Kincses láda, kincses láda” — dohogja, s a fedél már nincs is a dobozon. Belenéz, s hitetlenkedve tágul kerekre hamu­színű szeme. Az előbb még izgatott csillogása mattra válik, mint az ab­lak üvege, ha belepi a pára. A do­boz dugig van könyvekkel. A gube­ráns leroskad koszos bőrzsákjára, göcsörtös keze mögé rejti arcát, uj­jai mögül halk nyüszítés tör elő, szaggatott vinnyogással buggyan ki fogatlan szájából a nevetés. Lecsillapodva foltos zsebkendőt rángat elő valahonnan a kabátujjá- ból, türelmesen meg-törli a szemét, kifújja az orrát, körülményesen fel- tápászkodik. Tétova toporgás után vad dühvei esik neki a könyvek­nek. Majd belezuhan a ládába, tur­kál, vájkál, keveri, dobálja őket. Egyszercsak fennakad a kezén egy kicsi, aranyszínű. Itt-ott még fénye­sen ragyog a színezés, de több rajta a kopott, fakó folt. Az öreg megba­bonázva emeli fel, egészen közel a szeméhez. Betűzgeti, betűzgeti, de sehogysem érti. Nekirugaszkodik többször is, de nem jut előbbre. Ajtónyékergés rezzent: össze. Sze­me résnyire szűkül, ijedten ocsú­dik. A könyvet óvatosan visszahe­lyezi a rakás tetejére. A ládát ugyan elfelejti letakarni, de a villanyt le­oltja. Csöndben álldogál egy dara­big, s csak amikor már meggyőző­dött arról, hogy betegen dohogó szívén kívül nincs más zaj, ajtót nyit, s ahogy jött, felsurran a lép­csőn. A következő reggelen, bár kedd van, Kecske-Fecske előbújik a vas­úti töltés mögül. Egyenesen ahhoz a házhoz tart. ahol előző nap járt. Fürgén gázolja a havat kurta lábai­val. Formátlanra taposott cipőjében tocsog a hóié, kezéből hiányzik az ócska bőrzsák. Karjaival szeli a le­vegőt, ezzel is mintegy siettetve ma­gát. A reggeli zimankó hamar lilára csípi csontos kezét. A kapuhoz érve megtorpan. Szét­nyílt kabátja, lekonyult gallérja sza­badon hagyta nyakát, melyen most sebesen táncol az ütőér. Szürke arccal, zavaros tekintettel, kapkod­va nyitja a kaput. Nekiiramodik, egyenest a pincébe. Nem ügyel az óvatosságra, azzal sem törődik, hogy mögötte a kapu nagy csattanással csukódik. A doboz úgy áll, ahogyan, előző nap hagyta. A kis aranyfedelű könyv a rakás tetején. Kezét této­ván kinyújtja, dünnyög maga elé, majd leül a földre. Töprengve ka­parássza a láda oldalát. Hosszú per­cekig így marad. Aztán feltérdeL, rá­könyököl a ládára és néz. A szür­keség eltűnt ábrázatáról, lángol az arca, apró szemei az izgalomtól még mindig homályosak. Nagyokat nyel- dekel, de kiszáradt torkának ez nem használ. Elszánt mozdulattal veszi kezébe a könyvet. Nem időzik vele sokat, hóna alá csapja, indul kifelé. Tán még sebesebben, mint ahogy jött, elviharziik. Odakint reggel óta még kemé­nyebb lett a fagy. Jeges szél sodor­ja a frissen hullott havat. Az öreg csak rohan eszelősen, át a csupasz téren. Egy kőhalomhoz érve, jó messzire a házaktól, megáll, zihálva szipog, tüzes pofacsontjain csurog a verejték. Lekuporodik és lassan, ko­mótosan, mintha kemence oldalá­hoz támaszkodna, lapozgatni kezdi a könyvet. Egyenként végignézi az ol­dalakat. Amikor a végére ér. há­tulról kezdi, majd újból elölről. Délfelé járhat. Ismét havazni kezd. Ekkor pillant föl. Testét rémület bénítja meg. Körülötte karéjban hat-nyolc kölyök, táskájukat lobéi­vá hangtalanul vigyorognak. Az öreg néhány percig farkasszemet néz velük, sokáig azonban nem állja a fiúk kaján tekintetét. Feje szégyen­kezve lecsuklik, ültéből feltornázza masát, még mindig lesunyt fejjel, elódalog. Zsibbadt lába azonban nem akarja teljesíteni a gémbere- dett test akaratát, meg-megbicsak- lik, mintha részeg tenne. Ekkor tör fel mögötte a leleplező, gúnyos gye­reknevetés. Már vagy esztendeje, hogy az öre­get senki sem látta. Csak a gyere­kek emlegetik néha a bolondos Kecske-Fecskét, aki — így mondják — tüdőgvulladást kapott egy ócska könyv miatt. Pedig nem is tudott olvasni. Máté Judit A TAGLÉTSZÁM HÁROM SZÁZALÉKA Tsz-irodisták

Next

/
Oldalképek
Tartalom