Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-02 / 206. szám
fEST UECVK9 kKjMod 1971. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK \ HETI FILMJEGYZET Kísért a múlt Érthető, hogy a múlt eseményei, szenvedései minduntalan felbukkannak a szovjet művészek alkotásaiban. Érthető, hiszen a szovjet történelem minden egyes fejezete szolgálhat olyan gazdag tanulságokkal, amelyeket bűn lenne nem hasznosítani. Megszoktuk, hogy a háborúk az emberiség jelenkori történelmének tragikus és kifogyhatatlan élménytárai, sajnos, megszoktuk, hogy a háborúk borzalmas szenvedéseitől nehezen szabadul társadalom és egyén. A háborús élmények, lidérces álomként, békében sem hagyják nyugton az embert, önmagában ez is tragédia. De a háború próbakő is: egyén és társadalom próbaköve. Elsősorban erkölcsi próbakő. A Kísért a múlt című szovjet filmben erkölcsi kérdés: 25 évvel a háború befejezése után vajon elévülhet-e egy ember árulása, vajon igazán árulás volt-e egy halálos veszedelemben tanúsított megingás, vajon a negyedszázados béke átértékelheti-e a háború erkölcsi normáit? A forgatókönyv írójának, Anatolij Szofronovnak a kérdései jogosak és mindig időszerűek. Mert mit érnek az olyan emberek, akik csak altkor állnak helyt, ha az semmi kockázattal, semmi áldozattal nem jár. Vagy: békés, építőmunkában kitűnő emberek állandó önmarcangoló kérdésére mi lehet a válasz, nevezetesen arra, hogy halálos veszély esetén is olyan kitűnőek lennének-e. A forgatókönyv izgalmas kérdéseire a válasz sem izgalommantese'ob. Nem évülhet el egyetlen tette sem az embernek, nem tépheti ki önmagából senki a hamis cselekedetet. A korszerű kérdések és az állandó aktuális téma ellenére a rendező, Fjodor Filippov, korszerűtlen filmet készített. Dokumentális hitelességgel szerette volna bemutatni az 1970-es évek szovjet emberének körülményeit: látjuk a gyönyörű, új, felhőkarcolókkal ékes moszkvai utcákat, a modem házak korszerű lakásait — még luxus kivitelű villalakást is —, gyönyörű pályaudvarokat és repülőtereket, monumentális, háborúra emlékező emlékműveket, reprezentatív éttermeket. A dokumentá- ris hűségre való törekvésből azonban erőlködés lesz, a film témájához és mondanivalójához egyáltalán nem illő helyszínek zavarba ejtenek bennünket. Erre a legjobb példák: gazdag lakomákra feltűnően hasonlító megterített asztalok mellett társalognak a szereplők a múlt szenvedéseiről, szomorú emlékekről; vagy pompás jégrevü megtekintése közben esik szó súlyos problémákról. Sokszor a napi politika eseményeire való erőltetett reagálás viszi zsákutcába a cselekményt: néhányszor Szíriába is elkalandozunk, ahol a főhős fiatalember — mérnök — vízi erőművet épít. A háborúra visszaemlékező képsorok nehezen kibogozható értelműek és cselekményűek. A három eseményszál — „a mai szovjet élet”, az .arab képsorok, a háború — összekuszáló- dik, olyan turmix keletkezik belőle, amelyben az alkotórészek nem keveredhetnek, hanem egymástól függetlenül rétegeződnek egymásra. A rendező iskolás és didaktikus helyzeteket teremt, a párbeszédek csaknem olyan direk- tek, mint egy riportfilmben. A beállítások színházi előadások mozzanataira emlékeztetnek, s ezt az érzésünket még fokozta a színészek teátrális játéka. Kár, hogy az izgalmas kérdésre adott igaz és elkötelezett választ egy elavult eszközökkel készült filmből voltunk kénytelenek kihámozná. Leon és az At lanti-fal Szegény Leon, illetve Bour- vil: nehezen érthette meg — bármilyen kiváló színész is — ezt a filmet, amelyben ő játszotta a főszerepet. Bevallom őszintén, ez az érzésem támadt a film nézése közben, s hozzá még az is: talán jó is, hogy Bourvil nem tudja, hogy mit bíztak rá, így nem ronthatja él a filmet, így érzése szerint csinálhat azt, amit akar — ennek a filmnek úgysem számit. Még egy vígjáték — ez francia—olasz —, ahonnan szomorúan távoztunk, mert a film „helyzetein” nevetni nem tudtunk, mert magasabb nevetési küszöbbel rendelkezünk, mint amit ez a film elért — illetve nem tudtuk felfogni együgyű kis értelmünkkel a helyzetek komikumát. Egyszerűen nem tudtuk, hogy miről is akart szólni ez a film. Anynyit tudtunk, hogy ez a második világháborúban történik, hogy a nyugati hatalmak partraszállása előtt játszódik, hogy a főszereplő angol pilóta, aki olyan gügye figura, hogy ideggyógyintézetbe való inkább, mint vígjátékba. Az is kiderült, hogy Leon-Bourvil francia kocsmáros és kalandokba keveredik. Ezekről a kalandokról jobb nem beszélni, mert manapság egy nagycsoportos óvodás sem merné beadni egy bölcsődésmek. Egyszóval ezek a kalandok olyan értelmetlenek, minden belső logikát annyira nélkülöznek, hogy nem hihetjük el Marcel Camus rendezőnek, hogy mindezt komolyan — vagy akár vígan — gondolta. Persze Bourvil a régi — mert, mint már említettük —, semmi köze ehhez a filmhez. Az ördög mérnök halála Nem vagyok ördög, de az a mefisztói ötletem támadt, hogy jobb lett volna, ha már a film elején meghal ez az ördög mérnök — vaigy az ördög, aki mérnök álarcában testesíti meg a férfiakra jellemző ócska sztereotípiákat, amelyeket már annyira únunk, hogy a könyökünkön jön ki. Értelmesebb lett volna, ha ebben a cseh komádiában — fűzöm tovább ördögi gondolatomat — meg sem jelenik ez az ördög, aki férfi és mérnök. Ezzel egy szereplővel kevesebb lett volna. Marad a másak szereplő, a hölgy, aki a férfiak balekja, csodálatra méltó szakácsnő és igazi tyúkagyú hölgyemény. De mivel ez a hölgy olyan szerencsétlen, esendő és buta szegény, hogy se nevetni, se sírni nem tudunk rajta — legfeljebb bosszankodni. Ezért aztán — gondolom tovább me- fisztód elméletemet — jobb lenne, ha meg sem jelenne a filmen. Két szereplővel kevesebb. S mivel a filmnek ösz- szesen két szereplője van — témája és mondanivalója meg éppen semmi — megspórolhatták volna a cseh művészek FELÉPÜLT A fiHA’rNEM ERI KAR, ha az eíso vendég az Épület és Háztartási Biztosítás a nézőiktől ezt a másfélórás fáradtságot. Illetve: a filmben szereplő ételeket (a tyúkagyú hölgy főztjei) — s azok receptjeit — vacsorára, ebédre, reggelire szét kellett volna osztani a nézők között, mert azok pompásak voltak — legalábbis látványban. Berkovits György AZ EBED SZÍNHELYE Ez ideig tisztázatlan volt, hogy honnan merítette Móricz Zsigmond a harmincas években megjelent Ebéd című novellája élményeit, amelyben egy szabolcsi nagy lakomát ír le. A napokban Szabolcs me gyei kutatók megtalálták ezt a helyet a Szabolcs község mellett, a földvártól alig 50 méterre, a református pap jelenlegi lakóhelyén. A késő ba- rokk-ikari udvarház öt szobájának sarkaiban Szabolcs vezér, István király, Bercsényi, Báthari, Bocskai, II. Rákóczi Ferenc képei láthatók, ismeretlen XVIII. századi festő munkái. Sopron , Megszépül a Storno-ház Több mint tíz évvel ezelőtt kezdték meg Sopron belvárosának műemléki rekonstrukcióját az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával. Ennek során 1970. végéig a belváros állami tulajdonban levő épületeinek nagy részét újjáépítették. Jövőre befejezik több műemlék ház rekonstrukcióját, új régészeti kutatások kezdődnek, s a munka során megbirkóznak olyan feladattal is, mint amilyen a Stamo-ház felújítása. A Nemzeti Galériában Foto: Dozvald IIOBBY Színes kavicsok, egzotikus madarak A ceglédberceli Illés István a csepeli gyárkémények szomszédságába invitálja a Hobby rovat olvasóit. „Ki hinné, hogy itt, Magyar- ország szivében egy pontnyi Dél-Amerika található. Magam sem hinném, ha nem látnám, de így igaz, Diószegi Sándor egzotikus madárgyűjteményének legnagyobb része a dél-amerikai őserdőből való. — Amelyik ott ül, az a háromszínű, az a papagájmandi- na — mutatja be kedvenceit Diószegi bácsi — amazok a rizspintyek, s amott a másika zebrapinty s mellette az aszt- riild. Ez pedig a büszkeségem, ez a színes tollú papagáj... Ebből a madárból mindössze három pár van Magyarországon, még az Állatkertben sem találni ilyet. — Gyermekkarom óta érdekelnek a madarak, de igazán csak akkor vált gyűjtésük a szenvedélyemmé, amikor megnősültem. Két hullámos papagájjal kezdtem, az egyik nap nem volt otthon a feleségem, elszaladtam kőművesért, akivel már megbeszéltük, hogy az első adandó alkalommal elrekesztjük az éléskamra egy részét. Mire feleségem hazaért, a madarak már új helyükön vol tak — nem volt szíve kitenni őket. Diószegi Sándor nevét jól ismerik a madárbarátok. Heti 10—15 .levelet kap, külföldről is, legutóbb egy román gyűjtő levelére válaszait. — Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy „rabként” tartom fogságban a madarakat, én a lehetőségek keretein belül mindent megteszek annak érdekében, hogy természetes környezetet teremtsek számúikra. Diószegi Sándor egyébként Metamorfózisok A Blaha Lujza téren rámköszönt egy bájos, angyalarcú, kék szemű, szőke kisi- lány: — Kezét csókolom, Józsi bácsi! Nézem. Ismerős valahonnan, de ki lehet? — Nem tetszik megismerni? Én vagyok a Pircsi. — Pircsi?! — Hát persze. Pircsi, Siófokról. Te, jó isten! Ez a szolid tündér volt a siófoki démon, olyan bikinikben, meg dekoltázsokkal, hogy tizenhattól kilencvendg minden férfi bezsongott, s én is csak azért tartottam magam, mert ott volt a feleségeim meg a két csemetém, Mi történhetett. Mitől ez az átalakulás? Megyek haza. Az előszobában jóképű fiatalember. Haja gondosan nyírva, kétoldalt kis barkó. Ki lehet? Hát persze, a fiam! Hová és miért tűnt el vállon jóval túl érő, loneos-lobögós sörénye ? Mi történhetett? Mitől ez az átalakulás? Nem történt semmi. Se Pircsável. se a fiaimmal, se a többiekkel, Tésáitól Koqsé- rig. Csak éppen — megkezdődött az iskolaév. (bruckner) Szeptemberi körforgás A vonaton hiába ülök a napos oldalon: nyaktekergetve bámulom azt a néhány épületet, ami szinte karnyújtásnyira van a sínpároktól. A ceglédi Budai úti iskolát akác- és nyárfák ölelik. A falevelek zöldebbek, a cserepek vörösebbek, az ablakok csillogóbbak szeptember elsején... Megáll a vonat, lelépek a betonra. Van időm, mégis szaladok az aluljáró lépcsőjén le és fel, gyermekként „lábfékezek” a meredek töltés oldalán. Ünnepi ruhákba öltözött diákok között félszegen lépdelek. Itt, az iskola salakos udvarán már bűn a sietség. A gyerekek rám néznek, s talán azon tűnődnek: „Tanító bácsi-e, vagy csak egy öreg diák ez a sétáló vendég a mi udvarunkon". Ismerős arcok. Apák és anyák. Osztály- és iskolatársaim. Csemetéik apai kezet vagy anyai bíztatást szorítanak kis öklükben. Holnap már a ceruzafogást, az egyenes ülést tanulják. Évek múlva bonyolult képleteket értenek. Húsz év múlva apák és anyák. Körforgás? Ha az nem, hát mi más az iskolába járók és jártak élete? Bámulom a tisztaságot. A csendet, a fel-feltörő pisszegést. A figyelmet a diákok arcán. A levegőt s a szeptemberi felhőket. Mindent. Ezen az udvaron mindenkor és mindent csodál és tisztel a diák. Húsz évvel ezelőtt voltam itt először. Reggel volt. Fütyö- résztek fölöttem a sárgarigók, és anyám kezét fogva csoszogtam a sáros udvaron. Előző nap esett az eső, s a kis piros csizmák nehezen engedelmeskedtek a lépni akarásnak. Vagy nem is akartam közeledni a tanító bácsik és a fekete tábla felé? Azóta minden szeptember elsején itt voltam. Vagy úgy, hogy integettem a vonatból, vagy biciklivel átkarikáztam az udvaron. Vagy más iskola tanévnyitó ünnepségén gondoltam az itteni padokra, kútra, falakra. Az igazgató bácsira, a szigorú magyar tanárra, a szelíd szavú tanító nénikre. Most újra itt. De miért? Miért nem felejtem el az első pofont és az első ötöst? A gondnok néni fáradt mosolyát? A felelés izgalmát? A beírt jegy mennyiségét kutató, sanda pillantásokat. Talán azért nem. mert naponta jut eszembe az első iskolai nap, az utolsó tanári szigor. Húsz év alatt naponta láttam fáradt mosolyt. Kaptam és kapok pofonokat és ötös osztályzatot. Naponta felelek valamiért, valakinek. Kíváncsi vagyok a minőség és a mennyiség fokára ... Taps köszönti az iskola igazgatóját, fölemelem fejem, találkozik tekintetünk. Messze vagyunk egymástól, mégis rám mosolyog. Közöttünk a sok-sok kisdiák, s a húsz év előtti élmény. A távolságot diákarcok változásával méri Gács Ferenc. Én az itt tanultak hasznával. Besze Imre szívesen kíséri végig minden látogatóját, sőt, örömet szereznének neki a környező iskolák, ha egy-egy osztálynak bemutathatná a madarait Az ezerszínű madárvilágot valóban látni kell. Most nézzük a többi levelet. Sárközy Iván (Tápiószele, Egészségház) kavicsgyűjtéssel foglalkozik, s ahogy leveléből kiderült, tudományos igénynyel. Éppen ezért gondoltunk arra, hogy a múltkoriban felajánlott kavicsgyűjteményt nem neki küldjük, hiszen ezek a színes kődarabok csak a szemnek szépek, tudományos vizsgálatra alkalmatlanok. Ügy gondoljuk, Sárközy Iván nem haragszik meg, ha a kavicsokat Dallos Ágnesnek (Cegléd IX. kér., Örkényi u. 23.) küldjük eL Levelét szó szerint idézzük: „Nem tudom, hogy is kezdjem, ugyanis én még nagyon kislány vagyok. A kavicsgyűjtés engem is érdekel, ha lehet, szeretném megkapni azt a gyűjteményt. Kíváncsi vagyok, kell-e érte fizetni? Hobbym még ezenkí-é' vül a szalvéta- és a csokoládé- papír gyűjtés.” Amint megérkezik az adonyi gyűjtemény, rögtön postára adjuk. Kocsó Kálmán (Nagykőrös, VII., Ságvári u. 5.) arról ír, hogy a „Kántor” című könyv olvasása után igen megkedvelte a német juhszkutyákat. Azt szeretné, ha valakitől kaphatna egy pár hónapos kölyköt. Sajnos, nem hinném, hogy valaki is felajánlana egy kutyát, hiszen a fajtiszta állat bizony sok pénzbe kerüL Bár sosem lehet tudni... Mihalovics Ilona (Hernád, Vasút u. 8.) a következőket írja: „Szeretném az étlapokat megkapni. Gazdagítaná kis gyűjteményemet. Most nemrégiben kezdtem el gyűjteni. Egyébként az általános iskola hatodik osztályába járok, s eddig mindig kitűnő voltam.” A jó tanulmányi eredményéhez gratulálunk, néhány étlapot » közeljövőben postán küldünk el. M. S. Szovjet bútorok kiállítása A Hungexpo rendezésében a városligeti vásárvárosban két szovjet kiállításra kerül sor az ősszel. Szeptember 21— 28 között a Mashinoexport szovjet külkereskedelmi vállalat nagy teljesítményű mélyfúróberendezéseket mutat be, ezeket a szerkezeteket a geológusok használhatják nagyobb mélységek felkutatásánál. Egyebek között fúrótornyokat és önjáró mélyfúróberendezéseket láthatnak majd a szakemberek a kiállítási terület főterén. Október 1—10 között a nagyközönséget is érdeklő bemutatóra kerül sor a BNV 41-es számú pavilonjában. Az Exportles szovjet külkereskedelmi vállalat egyebek között bőrgarnitúrákat, lakószobákat és irodabútorokat mutat be az érdeklődőknek.
