Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-12 / 215. szám

mi. SZEPTEMBER 12., VASÁRNAP 9 Betörő A rabló már hetek óta a Nagyáruházban ogyelgett. Vett is egy-kót apróságot, hogy viselkedése ne legyen feltűnő. De közben a te­repet figyelte. Végre egy délután, amikor legzajosabb a forgalom — s a detektívek figyelmét a kis­stílű zsebkendőtolvajok is lekötik — besurrant az áruház raktárába. Üres ládatomyot húzott maga elé. Amögöüt, a fáihoz tapadva várta ki az idejét. Aztán éjfél tájban kisétált rejtekéből — s övé volt az egész épület, mind a hat emeleté­vel, az emeleteken legalább hatvan árucikk­osztállyal, és az osztályokon a mérhetetlen értékű készlettel. Egyedül volt a rászakadt gazdagságban, mint Ádám a bűnbeesés előtt. Már nem érzett semmi félelmet — legfeljebb a bőség zavarát. Ügy döntött, hogy először az ékszerészek utcáját keresi fel, és megtörni a zsebét drága­kövekkel. De a raktárt a játékosztály mellett rendez­ték be. S amikor a rabló előbújt magányából — pillantása egy gyönyörű villanyvonatra esett. Ez lett később a veszte. A rablónak ugyanis példátlanul mostoha gyermekkora volt; iszákos apa, korán: elhunyt anya, kilenc testvér. Ö is, akár a többiek, száraz kenyérhéjat rágott gyermekkorában. Ki vett volna hát játékszert neki? — örült, ha egy Frank-kávés dobozt húzhatott maga után a porban, zsinegre fűzve. A rablónak nem volt gyerekszobája. Villanyvonata sem volt soha, természetesen. Ezért most nem tudott ellenállni a kísértés­nek. Mihelyt a gyönyörű játékszert megpil­lantotta, valami ősi vágytól hajtva tüstént lerakta a földre: egyszer, csak egyszer legyen még része az elmulasztott gyermekkori élve­zetben! Bekapcsolta az áramot — és önfeled­ten figyelte a körbe-körbe száguldó kocsikat. „Jaj, de szép!... Jaj, de szép ...!” Észre sem vette, hogy közben reggel lett. Az áruházba érkező takarítónők találtak rá — amint a padlón kuporogva a villanyvo­nattal játszik. A takarítónők persze azonnal értesítették a rendőrséget. Az angol A szomszédék kislánya boldogan újságolja, hogy megkérték a kezét. — És ki a vőlegény? — kérdezem. — Hát nem tudja? — Nem én. 4— Képzelje. Egy angol! Ott áll mellette az édesanyja is. Bohus Er- nőné, a Knézics utca tízből. És boldog. És az ő szeme is ezt reklámozza: „Képzelje, egy angol!” En pedig legszívesebben így szólnék: „Kedveseim! Önök, ugyebár, azt hiszik, hogy ezzel a szóval mindent elmondtak: egy angol. Ha az illető történetesen magyar len­ne, további felvilágosítással szolgálnának. Kö­zölnék a szépreményű úriember életkorát, foglalkozását, származását, külső és belső elő­nyeit — mert mindezt fontosnak tartanák. Esetleg elejtenék, hogy az illető kopasz is egy kicsit, sajnos. De egy angolnál: elég az ő an­golsága. Jóllehet komoly értesüléseim vannak arról, hogy Angliában több millió angol él. És a több millió angol — föltételezem — nem egyforma: akadnak közöttük nagyon öreg an­golok is, továbbá csúnyák, ostobák és kedély­betegek, egyik barátom szerint még félfülű angolok is vannak, ami, ugyebár, nem előny; sőt, némely angolok csatomatisztítással foglal­koznak, mert a csatornákat Angliában is ki kell tisztítani. Perverz fantáziámmal tehát el tudok képzelni egy hatvanöt éves, kopasz, há-? rom osztályt végzett és négyszeresen, elválts csatornatisztítót, hat neveletlen gyermekkel ;? aki kleptomania miatt ráadásul el is volt ítél- ^ ve. De remélem, nem ő a boldog vőlegény.”^ Igen, ezt mondanám, ha az ember mindent^ elmondana, amit góndol. | De az ember jólnevétt, és így szól: — Nahát! Igazán? Egy angol? Gratulálok! | És megy tovább. Mélypont | Tudod, mi a mélypont? Hajnalban baktatsz hazafelé, valami sötét, | külvárosi mellékutcán; üres a járda, fáj a? fejed, köd van; nyirkos a kabátod, talán az5 eső is esik; s már egyfolytában szidod magad, ? hogy megint elbuktál: mi szükség erre? Miért ^ nem maradtál otthon ? De akkor észreveszed, S hogy egy nő ballag előtted az utcán. Jóravaló ? nő nem lehet; azok ilyenkor alusznak, vagy ? betájolva mereven sietnek előre ... Egyébként $ az arcát nem látod, csak a hátát meg a lábát, ^ de ennyi is elég, ehhez az alakhoz aligha tar- ^ tozik valamirevaló fej, amit érdemes megnéz- ^ ni. A háta görbe és alighanem kicsit puklisS is. Igen, ez a nő maga a két lábon járó sze-? rencsótlenség: egy ellen-Mona Lisa, a termé-? szét öngólja, a teremtés gikszere. Életkora?^ Kora nincs. Az abszolút szépség és az abszo- !• lút rútság mindig kortalan ... Mondom, egy ^ nő megy előtted az utcán. Lassan megy, nem ? siet, ráért, tudja, hogy rajta már csak a csoda? segíthet. S ekkor hirtelen eszedbe jut: mi tör-? ténnék, ha ez a csoda te lennél? Ha leszó-? lítanád... Nem mintha akarnál tőle valamit^ — Egek Ura! — csak szánalomból, emberig könyőrületből, meg azért, hogy megbüntesd? magad. Elvégre ő is ember — bármi volt as foglalkozása —, neki is lehet egyszer egy jós napja. Hadd örüljön. Te pedig úgysem ér- ? demelsz kíméletet. Legalább szembe nézel valósággal: itt tartasz, vén tekergő, az ördögi kibicsaklott húgánál, ide süllyedtél!... Ezt? gondolod, s még tétovázol, még pár perc ke-s gyeimet adsz magadnak, aztán nekilódulsz,? és — múltad, jelened, jövőd; egész léted ke-$ serves szégyenére — a nő mellé lépsz: „Bocsa- $ nat — mondod halkan és tisztelettudóan, az ^ illemkódex idevágó bekezdése szerint. — Bo- ^ csánat, nem zavarom...” Meglepődés* vársz. $ Hálát. Talán kézcsókot is. De a nő rád néz, ^ végigmér tetőtől talpig, fölbecsül, s rádvil-| lantva szörnyű viplafogait, így szól: — Mit képzel?! — Majd némi gondolkozás? után:—Strici! § CSURKA ISTVÁN: HA TEHETEM Szalonnasütés vagy hap­pening, ez itt a kérdés. Töb­bek közt, persze. Egy elmúlt korszak happeningje a sza­lonnasütés volt A mai kor szalonnasütése a happening. Ügy érzem, az élet ihindun- talan felteszi nekünk a kér­dést: melyiket választod? Tételeim furcsák, sértők. Sértik a konzervatívokat, akik szalonnát sütnek alkotmány ünnepén és sértik a modeme­ket, akik a happeningek ha­tósági engedélyei után fut­kosnak a' hivatalos órák ide­jén. Mégsem bizonyítom őket, mert minek? Majd az élet. A juditiumiotmat azonban bizo­nyítanom kell. Tehát: azért merem ilyen határozottan ál­lítani a fenti paradoxonokat, mert évek óta nem vettem részt sem szalonnasütésben, sem happeningen. Sőt, ha jól meggondolom, happeningen még egyáltalán soha. Viszont a szalonnasütésről gyönyörű csöpögő emlékeim vannak, egy nagy darab sercegő, csör­gő (mikor a szalonna elkezd hirtelen ereszteni a nyárson), nosztalgia dobog a szívem he­lyén, ha rágonidolok, a hap- peningről pedig csodás kép­zeteim varrnak, egy unott, lus­ta, vastagszájú szőke lányt lá­tok, fején egy görögdinnye hé­jával, ajkai közt Trabuco szivarral. (S ezenközben gép­zene hallasziik.) Mindent tudok mind a szalonnasütésről, mind a hap- peningről. Testvérek ők, egy-, azon anya szülöttei, s ez az anya: a Béke. Ki süt 6zalon-; nát háborús időben? Senki.; No persze, nem úgy ebédre; gyorsan, a szurokolvasztó pa-; razsábóí kirántva egy lapát-: nyit, hogy valami változatos-: ság is legyen a mindennapi: egyhangú kenyér-szalonna-: hagyma étrendben, hanem; amúgy igazán, este, erdei; tisztáson, társaságban, bor-i na!, piknik alapon, happening-; szerűen. Nem, háborús időben; ez nem dívik. Részint azért,; mert nincs szalonna, részint; pedig azért, mert nem is sza-; bad este szabadtéren tüzet; rakni (elsötétítés van), aztán; pedig azért sem, mert senki-; nek sincs kedve hozzá. S ez a; legfontosabb. A szalonnasü-i tés tudniillik esemény egy; család, egy szűikebb vagy bő­vebb társaság, közösség életé-; ben. Azt meg kell szervezni,: arra össze kell jönni, s azon; jól be lehet rúgni, meg min-; den. Szóval még egyszer: ese-i meny. Az emberek a szalon-; nasütés megrendezésével az elemi eseményszükségletü- • két elégítik ki, akkor, ami-; kor kevés az esemény az éle-: tűkben. Békében. Ugyanígy áll a dolog a hap-; peninggel is. Az embernek; van egy elemi undorszükség- j lete, egy elérni megbotránko-! zás, vagy megbotránkoztatás, ! vagy unatkozás, vagy köpés-! szükséglete. Az embernek né-! ha kell egy kis lehetetlen.! értelmetlen, abszurd — egy \ fssssssysssssssssssssssssssssssssssssssssss­\ hez. Halvány rózsaszínű hú- \ sában csupa éretlen, fehé- \ rés mag sápadozott. Az íze \ pedig vetekedett a legjobb > befőzési ecetével. — Nem értem — mondtam! leverten. — Zsombolya Ede! választotta ki, ő pedig ért oi dinnyéhez, mert árvái gye- \ rek. \ — Ügy — mondta gúnyo- \ san a feleségem. — Ha any- \ nyi eszed volna, mint egy \ kisdiáknak, akkor tudnád, j hogy ott fent Árvában, a zord; hegyek közt egy kis zabon és j málnán kívül egyéb nem (e- \ rém. rilvem, hogy a feleségével tj ne vitatkozzon az em­ber, legyen bármennyi­re Is igaza. Nem feleltem hát semmit, hanem mentem vissza gyorsan a gyümölcsárushoz. — Adja csak ide azt a dinnyét, amit az előbb meg­lékelt — szóltam. — Nem lehet — vigyorgott a boltos —, azt már elvitte a Zsombolya úr. kis hülyeség, összefoglalva: egy kis esemény. No de a há­borúban? A lövészárokban? (Istenem, lesznek még lövész­árkok?) Ott minden perc hap­pening. A bombarobbanás ép­pen úgy, mint, mint a csajka hideg feketekávé és a tetű. Namármost, ha mindez tar­tósan hiányzik egy társada­lom, egy generáció életéből, akkor ebben a generációban végül is felébred a vágy a tetvek iránt. Az éleiben van bizonyos eleve elrendeltség: az embe­riség égy bizonyos részének időnként muszáj a tetvekkel szimbiózisban élnie. Ez is egy esemény tudniillik, és ese­ményre az emberiségnek ép­pen olyan nagy szüksége van, mint a kenyérre. Az ilyen tételekben való gondolkozással persze nem sokra megy az ember. Pél­dául még mindig nem mond­tam ki a döntő szót: szalon­nasütés vagy happening. Mert hiába, hogy testvérek, állító­lag választanom kell köztük. Modern vagyok vagy konzer­vatív? Mi vagyok? Nem, kérem, tisztelettel, nem választok. Ha hívnak, megyek szalonnát sütni (ösz- szefutott a nyál a számban), s ha hívnak elmegyek bármi­lyen happeningre is, ha kell, anyagi áldozatok árán is. Nem teszek különbséget, nem mondok ítéletet. Szeretem azokat a serény önfeláldozó­kat, akik megszervezik a sza­lonnasütéseket kertek alján, akik meghegyezik a nyársa­kat, és összegyűjtik a rozsét, szeretem a hagymavágókat és a borisszákat, akik semmire sem alkalmasak és csak út­ban vannak mindig, de sze­retem a happeningezők önfel­áldozását, kitartását és önmu­togatását is. Valakinek lel­kesednie kell a szalonnasü- lésért is, hogy legyen, meg a happen ingért is, hogy legyen. És éppen így, valakinek, va­lakiknek meg kell mosolyog­nia, le kell néznie a szalon­nasütést, mint olyat, mint egy konzervatív, avult jelenséget, s valakinek, valakiknek meg kell ütköznie a happeningek bizarrságán, abszurd bűzein, mert ellenszenvek nélkül nem esemény az esemény. Nem választok. Illetve: .most még nem. Majd ha ott leszek végre egy jó szalon­nasütésen, ott a hunyorgó pa­rázs mellett, kezemben a nyárssal, hátam mögött kor- nyikéló alakokkal, az általá­nos sercegésben, az érzéki örömökben való tobzódás kö­zepette, ott majd a happe- ninget fogom választani, szel­lemi izgalmat remélve tőle — s ha eljutok egyszer egy hap­peningre, ott majd az üres csodák, pop-artok, klaffogá- sok, szagok dáridóján, ott majd a szalonnasütést fogom választani, az ízeket, a realiz­must Ha tehetem. Kritikusok figyelmébe | Ugyanazt a tárgyat nagyon egyszerűen és! nagyon bonyolultan is meg lehet fogalmazni. | ízlés dolga, hogy ki melyiket választja, íme, egy példa: „Egy henger alakú, alsó végén hegyes test- ^ tél, bal mellső végtagom rögzítése és jobb ka-^ rom merőleges irányú mozgatása révén erős, ^ ütemes nyomásit gyakoroltam egy mesterség ges, kövekből, kötőanyaggal létrehozott, szer-^ kezetre, s így megtörve a felület ellenállását, § lehetővé tettem, hogy a henger alakú test az^ emberi lakhelyek zárt körülzárására szolgáló^ szerkezetbe behatoljon, s ott tartós, szilárd $ helyzetet foglaljon él.” * Ez a megfogalmazás fárasztó ugyan, de cél-^ rávezető: a szerző szakértelmét, alaposságát,^ szellemi munkabírását bizonyítja. | De túlzott szerénységem, lustaságom, vala- ^ mint az idő rövidsége néha a könnyebb meg- ^ oldásra csábít Ilyenkor így fogalmazok: „Egy szöget bevertem a falba.” ^ . boltos meglékelte a ÁM dinnyét, és mintha csak ő termesztette volna, oly büszkén mutatta fe­lém sötétpiros, kásás, fekete magvú belét. Már nyúltam is örömmel a dinnye után, ami­kor hátulról valaki lefogta a kezemet. — Megőrült? Kolerát akar kapni ettől a töktől? Zsombolya Ede állt mögöt­tem, vészes arckifejezéssel. — Látszik, hogy itt nőtt fel a pesti aszfalton — folytatta megvetéssel. — Nem ismeri a fajdinnyét és képes megven­ni egy ilyen elfajzott dinnyét, uborka- és tökbeütéssel. — Kérem, ez a dinnye nincs elfajozva — szólt közbe sér­tődötten a boltos. — Érdekelt féllel nem vi­tatkozom — jelentette ki Zsombolya erélyesen, és is­mét hozzám fordult: — Tud­ja, úgy ismerem a görögdiny- nyét, mint a saját fejemet... Árvái gyerek vagyok én, ha nem tudná... , — Azt mit jelent? — kér­HEVES FERENC: Dinnyeszakérfő deztem, mert Zsombolya Edé­ről sok mindent tudtam ed­dig, csak éppen azt nem, hogy árvái gyerek. — Ott nőttem fel Árvában, a nemes görögdinnyék föld­jén ... Vagy maga nem is hal­lott még az árvái fajdiny- nyéről? — Eddig még csak a heve­si fajdinnyéről hallottam — vallottam be szégyenkezve. Zsombolya Ede fölényesen legyintett: — Heves megye meg Árva megye, az kettő! No de nem akarok itt mezőgazdasági szakelőadást tartani magá­nak, a fontos az, hogy leg­alább most az egyszer jó dinnyét vigyen haza. Majd én választok magának. Nem mondom, nem volt ne­héz dolga Zsombolyának, mert a meglékelten kívül már csak egyetlen darab görög­dinnye volt az üzletben. Zsombolya szakértőén meg- paskolta a két tenyerében, és azután a kezembe nyomta a súlyos gyümölcsöt. — Ez a dinnye! — mondta könnyedén. — Ezt nem is kell meglékelni, ne menjen ki a zamatja. Mondom, árvái gye­rek vagyok én. a dinnyevásárt nyugodtan rámbízhatja. /í römmel indultam haza iß a tizkilós dinnyével. Hiába, mégiscsak más az, ha szakértő választja ki a dinnyét, ami egy kicsit min­dig zsákbamacska. Alig palástolt büszkeséggel vágtam fel a dinnyét az ebéd­PSS Wl* Kiss Attila rajza VARAY GYÖRGY: Ha nem lennél Ha nem lennél, már tárgyaimnak is hiányoznál, létezésükkel kérdeznék: hol vagy? Ha nem lennél, borostyánkő-magányom elrejtene. Elöntene valami tenger és elringatna. Ha nem lennél — nagyon fájna. A lomb merengve bólint feléd, arcodon alkony pírja tükröződik. Ha nem lennél — félnék. Megállna illanó gondom, időtlen, ijesztene minden ág, égne minden emlék. Nem tudom: hova tűnne a zümmögő szél és a fák szép árnyéka amit velem szerettél. GALSAI PONGRÁC: Négyszer egy // OK

Next

/
Oldalképek
Tartalom