Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-11 / 214. szám

Diákok a földeken ’ A gazdaságok, üzemek és az Iskolák kapcsolata általában mindkét félnek hasznos. A nyáron például a gazdaságok üzemek segítségével egy te­remmel bővült Vecsésen az egyik óvoda. Itt jegyezzük meg, hogy az 1. sz. központi iskola is bővült egy osztál­lyal. Ellentétben egy koráb­bi híranyaggal, nem ez a kö zös összefogás juttatta terem­hez az iskolát, hanem az, hogy a gimnázium első osztálya nem indult be, és az általános is­kola visszakapta eddig köl­csönadott osztálytermét. Egy másik példa: az elsősök ügyes kis itisztaságcsomag- tartót kaptak a háziipari ktsz egyik brigádjától. Napjainkban viszont a ve- csési Zöldmező Tsz para­dicsomföldjein dolgoznak a központi iskola tanulói. Ez a kezdeményezés nem új keletű ugyan, de mindenképpen hasz­nos. Mind a tsz-nek, mind az iskolának. Megoldódik a mun­kaerőhiány (a szorgos gyere­kek nagyon ügyesen dolgoz­nak) és az osztályok szá­mára is kedvező alkalom, hogy a közös pénzt gyara­pítsák. Az igyekvő, szorgal­mas diáksereg, nem egy osz­tály 1000—1200 forintot is keres a két nap alatt. (pesti) Elmúlt a nyár Tizennégyezer vendéget fo­gadott az idei szezonban a ve- csési strandfürdő, mégegyszer annyit, mint tavaly. A terve­zett bevétel így meghaladta a várakozást, több mint 50 ezer forint volt. Ügy látszik, divatba jött a vecsési strand, s így szinte magától jön a kérdés: nem lenne-e célsze­rű jövőre megnagyobbítani? MAI MŰSOR Mozik j'j Gomba: Farkasvisszhangi Gyöm- %‘o: Az Abxyehr.ügynöke. Maglód: Rekviem. Mender A íélszemű se- riíí. Monor: Mesés milliók. Nyár­egyháza: Búcsú a pályától. Péteri: Staféta. Pilis: Rómeó és Júlia I— II. Tápiósáp: Tájkép csata után. Tápiósüls': Az utolsó Leó. Űri: Mesés milliók. Üllő: Staféta. Va­sad: Jó estét, Mrs. Campbell. Ve- csés: Kétarcú felderítő. Kiállítás Gyömrő: Ságvári Endre Űttörő- fráz: Rákóczi-kiállítás, nyitva 9-től 14 óráig, művelődési ház: járási fotókiállítás, nyitva 14-től 21 óráig. Vecsés, művelődési ház: Gammel József képkiállítása, nyitva 10-től 12-ig, délután 15-től 18 óráig. Bálok Monor, járási művelődési ház: táncest 13-tól 23 óráig, játszik a Golden Stár együttes. Üllő: műve­lődési otthon: zenés hétvége, 18- tól 23-ig, játszik az Alfa együttes. A P f S J MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM 1971. SZEPTEMBER 11.. SZOMBAT Hétfőtől hétfőig piac . Költöznek a bazárosok — Nem lesz kicsi? A monori piactér, illetve a vásártér rendezése elmaradha­tatlan téma mostanában min­den községi szintű tanácskozá­son. Lapunkban is többször foglalkoznunk már vele. Mi­lyen is lesz valójában, ha el­készül, a község közepén levő piactér, s kissé távolabb a vá­sártér? Erre kértünk választ László Istvántól, a tanács tár­sadalmi elnökhelyettesétől. — Állandó jellegű élelmi­szerpiaccá alakul át a mo- nori piac — mondotta —, tehát hétfőtől hétfőig, mindennap árusítanak. Nyolc pavilont tervezünk. Négy már elkészült, ezeket bérbe adtuk. Zöldséget, gyü­mölcsöt, pékárut, lacipecsenyét árusítanak bennük minden­nap. A pavilonok mögötti bó­désort lebontjuk, helyére vas­beton asztalokat építünk. Idő­vel tető.* is kerül föléjük. A piac élére gondnok kerül, az őstermelők tőle bérelhetik majd naponta a mintegy húsz árusító helyet. Mi a helyzet jelenleg a szer­dai és szombati piaci napo­kon? Százpál is több ősterme­lő szorong egymás mellett a pavilonok előtti területen. És ezek még csak a zöldséget, gyümölcsöt, tojást, virágot árulók. Vannak még: csipke­árusok, használt ruhát kíná­lók, rongyszőnyeg esek, alumí­nium evőeszközt, fésűt, bazár­árut kínáló sátrak, rövidárut, fakanalat, használt könyvet, szatyrot és még ki tudja, mit árusító piacosok. Sátraik, föld­re terített „asztalaik” egészen az autóbusz-pályaudvarig ér­nek. — Monor rendezési terve szerint az autóbusz-pályaudvar­nál levő terület már nem tartozik majd a piactér­hez. Ott, a tervok szerint, nagyobb, étterem jellegű bisztrót épít az Utasellátó Vállalat. Szó van arról is, hogy a biszt­ró mellett még megmaradó területen parkírozóhelyet ala­kítunk ki. A 18 lakásos épület­ben egyelőre csak néhány la­kónak van gépkocsija. Ez a néhány autó elfér az épület mögötti kis helyen. De az új ■OTP-ház lakóinak zöme gép­kocsitulajdonos. Játszótér is kellene, hiszen ezekben az épületekben, no, és a környé­ken is, sok a gyerek. — Tehát a bazárosok is ki­kerülnek a vásártérre. Milyen lesz a vásártér? — Egyelőre kész egy hatal­mas vasvázas szín, kész a ke­rítés, a hídmérleg. A korlá­tok most épülnek. A ló- és marhavásár miatt szükségesek ez 'Utóbbiak. A vasvázas szín alatt árulhatják majd az el­adók a terményt, a takar­mányt, a tüzelőnek való gally­fát és még sok más egyebet, Úgy hisszük, azzal min­denki egyetért, hogy a vá­rosiasodé nagyközség köz­pontjában új, rendezett piactér kell. A mostani ér­dekes, színes, kavargó, de egészségtelen, emberrel, fogattal, állattal zsúfolt. Valahogy a múltra emlékeztet az új emeletes la­kóházak, a korszerű autóbusz­pályaudvar s a majdan fel­épülő bisztró-étterem tőszom­szédságában. Mégis: a még felépítendő négy pavilon és a mintegy húsz elárusítóhely mintha kevésnek tűnne. Főleg kevés lesz a hagyományos szerdai, szombati forgalma­sabb piaci napokon. F. O. Az alap már kész Mint már meg­írtuk, a vecsési tanács 100 szemé­lyes óvodát építtet a Kun Béla téren. Az alap már elké­szült, az óvodát jövőre adják. át rendeltetésének. Pillanatnyilag csend van a kör­nyéken. Bár a jö­vő év. még messze van, néni, bán­nánk, ha dolgozó munkások sürgés­forgását fényké­pezhetnénk. Péterffy felvétele Az Ady úti telek a fiataloké MEZŐGÉP-SEGÍTSÉG A LAKÁSÉPÍTKEZÉSHEZ A monori járás egyik legna­gyobb üzeme a Monori ME­ZŐGÉP Vállalat. Kirendelt­sége van Budapesten, Érden, Cegléden és Aszódon. Mi most a központ, a monori te­lep gondjairól kérdeztük Mateovics József igazgatót. — A vállalat mezőgazda- sági gépalkatrészeket gyárt. Már most biztosított a jövő évi munkánk, főként MTZ- kuplungokat, hidraulikai töm­lőket, fogaskerekeket fogunk készíteni. Csak legyen elég munkásunk. — Hány dolgozója van jelenleg a monori üzem­nek? — Százharminc-száznegyve­nen dolgoznak itt. Sajnos ke­vés a szakemberünk, bárme­lyik percben fel tudnánk ven­ni 4CÉ—50 szakmunkást, főleg lakatost. Távolabbi célunk, hogy legalább 300 dolgozót foglalkoztató üzem legyen a monori. Több olyan intézke­dést tettünk, illetve teszünk, amelyek, reméljük, vonzóvá teszik a szakemberek számá­ra az üzemet. Jelenleg pél­dául még a régi gépállomási műhelyekben dolgoznak az emberek, de épül az új, kor­szerű szerelőcsarnok. Ott a mai igényeknek . megfelelőek lesznek a munkakörülmények. — Mi a helyzet a fiata­lokkal? Ügy hallottuk, hogy az ipari tanulók egy része már a bizonyítvány megszerzése előtt elmegy. — Sajnos, így van. Az ő munkakörülményeik is, egy- icsapásra megjavulnak az új műhelycsarnok felépültével, itanulóműhely is lesz ott a részükre. A fiatalokra külön­ben is nagyon szeretnénk szá­mítani, egy erős, jó törzsgár­da kialakításánál. Örömmel jhallottuk, hogy a járási ■KlSZ-bizottság és a monori községi pártbizottság KISZ­lakásépítési akciót hirdetett (meg. Eddig 26 fiatal jelent­kezett a vállalatunktól. Mi jelentős támogatást adunk lakásépítésükhöz. Telket vá­sároltunk Monoron, az Ady Endre utcában, a gimnázium­mal szemben. Ingyen nekik adjuk. Vállaljuk a telken le­vő régi ház lebontását is. Az építkezésben, is támogatjuk fiataljainkat. Ki, hogyan dol­gozik, aszerint. Díjmentesen • elvégezzük nekik a többi kö­zött a fuvarozási, villanysze­relési és a vízvezetékszere­lési munkákat. A lakásépítési akció lényegében még csak ezután indul, s ha még jelent- íkezríének tőlünk fiatalok, amennyiben az egy telek ke­vésnek bizonyulna, egy má­sik telket is a rendelkezé­sükre bocsátanánk. Ennyit az igazgató nyilat­kozatából. Mit szólnak mind­ehhez a MEZŐGÉP fiatal­jai? Mihályi Márta KISZ-lit- kár, technikus: — A lakásépítési akció nagy érdeklődést keltett. Monda­nom sem kell, nagyon örü­lünk annak, hogy a vállalat is támogat bennünket. Kispál László lakatos: — Vállalatunknál a fiatalok 'nagy része lakásgondokkal küzd. 'Különösen a fiatal há­zasoknak gond a lakáshiány. Most, reméljük, minden meg­változik. Hamarosan, elkészül a meg- iállapodás a vállalat, és a lakásépítésre vállalkozó fia- italok között. Ez írásban rög­zíti a tényleges vállalati se­gítséget, s a fiatalog kötele­zettségeit. viszonzásként, a vállalattal szemben. Gér József Honvédelem az iskolában Az iskolai honvédelmi ne­velés segítésére az MHSZ já­rási szervezete 15 légpuskát oszlott szét a tanév elején' a járás, általános iskoláinak. A közeljövőben újabb 30 légpus­kát kapnak az iskolák. HARMINCKÉTEZREN Értékelték az 1970/71-es ok­tatási évet az MHSZ járási ve­zetői. A községi jelentésekből kiderült, hogy a monori járás lakóinak mintegy 37 százaié-, ka, tehát 37 ezer ember áll valamilyen kapcsolatban az MHSZ-szel, vesz részt a kü­lönböző oktatásokon, tanfolya­mokon, lövészversenyeken. Ügyeletes orvos i Gyiimrőn, Mendén és Péteri­ben: ,dr. Balogh Sándor (Gyömrő), Mónoron, Monori- erdőn, Gombán, Bényén és Káván: dr. Borbás Antal (Md- nor, egészségház), Pilisen: dr. Czinder Bálint, Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Fekete .Károly tart ügy eletet vasárnap. — Ügyeletes gyógy­szertár Monoron a főtéri, Ve­csésen a János utcai. Jócskán túl vagyunk már az' ünnepi 'hangulaton, de a pilisi Űj Élet Tsz tagsága és vezetői még most is szívesen emlékez­nek arra az ünnepségre, amit a tsz fennállásának 10 éves ju­bileumára rendeztek. Azt mondják, ebben a tsz-ben nemigen szokás a dinoin-dánom, a látványos reprezentáció, de most megengedték ma­guknak. ' I Az együtt töltött 10 év, a szór- I gos munkában eltöltött, az idő próbáját kiállt, összeforrott tagság megérdemelte, hogy egy kisebb lakodalomnak is beillő ünnepséget rendezzenek. Sátrak álltak a tsz udvarán, levágtak egy bikaborjút, egy­két kocát — egyszóval nagyon jól érezték magukat. Az ünnepséghez hozzátarto- j zott1 a jutalmak, kitüntetések kiosztása. Két tsz-tag — Marosvölgyi Istvánná és Fnnyik Mihály — miniszteri kitüntetést kapott. Tizenhat kiváló dolgozó lelt, 155 tsz-tag pedig a törzsgárda- tagsággal járó hűségjutalmat nyerte el. Természetesen a mi­niszteri kitüntetettek és kiváló dolgozók is pénzjutalomban részesültek. — Mi kellett ahhoz, hogy ki­váló dolgozó legyen valaki a pilisi Új Életben? — kérdez­tük Bánszki Mihályt, a tsz közgazdászát. — Az, hogy az előírt mun­kaegységet, majd később az előírt munkanapokat a tíz év alatt rendszeresen ledolgozzák. A tsz vezetősége előzetesen javaslatot készített, kikre gon­dolt a kitüntetéseknél. Ezt a javaslatot eljuttatta a műhelyekbe, a brigádok­hoz, a növénytermesztők­höz, állatgondozókhoz, s ezután ők h.aguk vitatták meg, kinek ítéljék oda a kiváló dolgozó címet. Mit is tehetnénk még hozza mindehhez? Sikeres munkát és eredményes gazdálkodást kívánunk a pilisi Új Élet Tsz következő 10 esztendejéhez. F. O. Hatvan vagon szén A sülysápi ‘ TÜZÉP-telepre az elmúlt két hét alatt 60 va­gon szén érkezett, dorogi bri­kett, tatai és lcányási kocka, berentei dió és koksz. Újab­ban naponta egy-két Vagon NDK-brikett is érkezik. Nagy tehát a készlet, s az idő is kedvez jelenleg még a szállí­tásoknak. .A szénutalványokat egyéb­ként szeptember 30-ig váltja be. SPORTJEGYZET A monori B-közép Sokan elkísérték a monori labdarúgókat vasárnap Péteri­be, a szemszédvár-rangadóra. Ki kocsival, ki kerékpárral, ki gyalog ment. Azt hihette volna nyugodtan bárki, hogy zúgni fog a mérkőzésen a „Hajrá, Monor!” biztatás. Ehelyett néma csönd honolt a pálya körül, s ezt csak néha szakította meg egy-egy megjegyzés. Pedig a monöri labdarúgók, ha nem is rendkívüli, de jó játékkal, lelkes küzdéssel mindkét pontot elhozták nagy ellenfelüktől. Igaz, nem volt nagy izgalom, de mindenképpen megérdemelték volna a lelkes biztatást. Hogy ez elmaradt, annak két oka lehet, s ez a kettő talán egy­másból következik. Nem tudják a labdarúgóig fellelkesíteni a szurkolókat, nincs meg a rriötaöri szurkolóknál a B-közép. redig most‘van ok a lelkesedésre. Az MSE eddig négy mérkőzésből hét pontot szerzett, s az élmezőnyben tanyázik. A csapat tehát megtette az első lépést. A sor a szurkolókon van. (hörömpő) HOLNAP RAJT! Monori lányok a bajnokságban Mint ismeretes, beindult ha­zánkban — két 12-es csoport­ban -f- a női labdarúgó-baj­nokság. Az I. o. csoportból az Aszódi Építők visszalépett, s helyén a Monori SE játszik. Három forduló már lezajlott a bajnokságból, így a monori lányoknak az elmaradt három mérkőzésüket pótlólag le kell játszani, s eznem lesz könnyű. Mindegy, a lényeg az, hogy teljesült az álmuk, holnap már a bajnoki pontokért küzd- hetnek, mindjárt elsőnek ha­zai pályán! Ellenfelük a Spar­tacus ÁEJKL lesz. Az elmaradt mérkőzések időpontját később határozzák | meg, az ellenfelek azonban természetesen már ismertek. Monor egyszer kell játsszon majd hazai pályán, a FÖSPED ellen, és kétszer utazik ide­genbe, a Szakipari Építőkhöz és a III. kerületi TTVE-hez. Az I. csoport tabellája 1. KISTEXT 3 3--------14:1 í 2. FÜSPED 2 2 -------- 26: 0 4 3. I saszeg 2 2-----14: 0 4 4. Spart. AEJKL 3 2— 114:15 4 5. Maglód 2 1 — 1 b: 3 2 b. Pécel 3 1 — 2 b: 8 3 7. S/akip. Ép. 2 1—14:72 8. III. kér. XT VE 1----------1 1:5 0 9. Monori SE---------------0:0 » 10. Vibeg SK 2----------2 0:11 • 11. FÖKER SK 2----------2 0:1b 0 12. HFSE 2----------2 0:19 0 (k ertész) Rajt elült az MSE. Álló sor balról jobbra: Bokros Éva, Fábián Ági, Molnár Vali, Szegedi Erzsébet, Turóezy Erzsébet, Pozsár Ildikó és Kovács Teréz. Guggoló sor: Bajkai Zita, Farkas Mónika, Gál Júlia, Izmán Eszter, Izmán Ilona. Knul Ilona, Bajkai Margit és Szalai Júlia. Muttnéfalvy felvétele < Hogyan lesz valaki kiváló dolgozó TÍZÉVES A PILISI ÚJ ÉLET TSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom