Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-11 / 214. szám

A 1971. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT Az ész bajjal jár. Sok szó J esik manapság a rendező he­lyéről a színházban — ki­váltképp arról: meddig me­het el a rendező önállóság­ban, melyek azok a tilalom­fák, ahol a klasszikus mű eredeti mondanivalója meg­álljt parancsol. Kerényi Imre általában kevéssé, időtálló da­rabokat választott kísérletei tárgyául, a tiszteletlenség vád­ját elkerülendő. Gribojedov nem „annyira” klasszikus, mint Shakespeare vagy Cse­hov — a rendezői átértelme­zés miatt a kritika mégis ala­posan elnáspágolta Kerényit. A mű társadalombírálata ugyanis elhalványult a Ma­dách Kamaraszínház előadá­sában, a reflektorfény a sze­relmi bonyodalmakra irá­nyult; szenvelgés és kiáb­rándultság Csajkovszkij-mu- zsikában ázva került terí­tékre. Az eredmény valóban felemás lett, inkább a darab gyengéit világította meg a já­ték — mássá lett, mint a régi előadások, de máslétében ko­rántsem meggyőző. . A középponti figura, Csackij fölénye igencsak viszonyla­gos ebben a felfogásban. Esze­sebb környezeténél, de in­kább patetikus szavaló ő is, nem cselekvő. Úri István mintha végig zavarban lett volna szerepfelfogás tekin­tetében. Néhány groteszk pil­lanatot köszönhetünk Balázs Samunak és Garas Dezsőnek; Löte Attila jobbára el tudta hitetni Molcsalin sunyi som- polygását, többen azonban (elsősorban Újlaki László) ré­gi vígjátéki patronok sütö- getésére szorítkoztak. Ez az előadás nem szolgált támad­hatatlan érvekkel a felújítás időszerűsége mellett. Kirándulás., A maupassan:t-i elbeszélőstílus .csalekményes- sége, áttekinthető zártsá­ga egyértelműen kínálja ma­gát a megfilmesítésre — nem csoda, ha az utolsó cseppig ki­zsákmányolják. Jean Renoir most* látott Maupassant-film- je könnyebben megtalálja az utat a mai nézőhöz, mint leg­utóbbi, éjszaka vetített al­kotása. Az apjától, a nagy impresszionista festőtől örö­költ, filmbe mentett festői látásmód, a „sík levegő” nem hervadó költészete, mely az emberszemlélet gyengéd iró­niájával párosul, mégvesz­tegető elbeszélővé, a régebbi filmművészet valódi klasszi­kusává teszi Renoirt. Látszó­lag a táj lép előtérbe kisem­berek e szomorkás-víg törté­netében, de a táj vonzásától- előhívott érzelmek átlagossá­ga, mindennapisága mégis azt a fölénnyel vegyes rész­vétet sugározza, mely egy­fajta francia művészet jel­lemzője — példáit a történés nélküli történéseknek, a nyárspolgári állapot, a le­mondások derűvel álcázott reménytelenségének. Műsorszerkezet. Sokféle bírálat éri a televízió mű­sorszerkezetét. Szemére ve­tik az „elsorozatosodást” hogy szinte már talpalatnyi hely sem marad az egyedi prog­ramoknak. Olyan nézettel is találkozhattunk, 'mely egy- egy nap hangulati egységbe való komponálását igényel­te. Kifogásolták hasonló tí­pusú műsorok időnkénti egy­másra torlódását (pl. egy-egy 'napon sok az ismeretterjesz­tés), ugyanannak a szerep­lőnek — többnyire színész­nek — túlságosan gyakori felbukkanását. Nem folyta­tom tovább: kétségtelen, hogy szerkezeti arányok tekinteté­ben nincs minden rendben, még ha tudjuk is, hogy e sokféle — némelykor egy­másnak is ellentmondó — igény és szempont egyezteté­se úgyszólván képtelenség. De ha már láttunk . adásokat a hozzánk is beköszöntő kom­puterkorszakból, érdemes el­töprengeni rajta: nem lehet-, ne-e a tervezés csakugyan nem könnyű munkájához új munkatársat, a megveszteget­hetetlen számítógépet segít­ségül hívni — hiszen „ő” ér­zéketlen a helyi érdekek, egyéni szempontok előrenyo- malcodása iránt? Okosan vil­logó szemei azonban felis­merik az egyensúly megbille­nését — próbáljuk meg ta­nácsait meghallgatni. Ma délután egy Bartók­szonáta keletkezésének tör­ténetével ismertet meg a ze­neszerző özvegye, Pásztory Ditta és két beszélgető-társa. Este európai fővárosokba lá­togatunk el: bekukkantunk Becsbe, majd a párizsi kabaré I stílusából kapunk ízelítőt 1 1 V pesti hangszerelésben. Az éj­szakai bemutató kivételesen nem film lesz: a politikai író­kén közismert ' Machiavelli Mandragora című, valódi reneszánsz borsossággal meg­írt vígjátékát láthatjuk a ka­posvári Csiky Gergely Szín­ház előadásában. A vasárnapi műsor szigorúan tartja ma­gát szokásos rendjéhez, este viszont érdekes vendég jele­nik meg a képernyőn: dr. Csanádi György, akit egyete­mi tanár és aktív miniszter létére a színház- és zenemű­vészet lelkes híveként is jól ismernek. Lehotay-Horváth György A váci Vak Bottyán Mú­zeumban ma nyílik meg An­gela Borgers antwerpeni fes- tőművésznő kiállítása. Első tárlatát 1942-ben rendezte Mólban. Angela Borgers öt évig ta­nult fez antwerpeni Károly Akadémián, sok díjat is nyert. Kitüntetéssel végezte az ant­werpeni Felsőfokú Nemzeti Intézet újabb öt esztendejét. aBau ornai Igazi kiránduló idő van, s a Magyar .Természettiarát Szö­vetség gondoskodott is arról, hogy a hegyék-völgyek kedve­lői jól érezzék magukat. Dobo­gókőn túramotoros találkozót rendeznek, itt a fiatalok meg­ismerhetik a szervezett túra­motoros mozgalmat, s arra is lesz lehetőség, hogy belépje­nek valamelyik klubba. Ma este zenés műsor lesz tábor­tűznél, másnap pedig játékos ügyességi versenyek. A külön­böző sportegyesületek gyalog­túrákat szerveznek: a BTSZ Csobánkára és Pilisborosjenő- re, az Elektromos SE Szarvas- hegyre és Solymárra, a BSE Piliscsabára és Zsíroshegyre, a Pedagógus SK Nagyszénásra és Nagykovácsiba, a Gyopár Azóta sok kiállítást rendezett, csupán 1971-ben öt nagyváros­ban mutatkozott be: Bonnban, Párizsban, Nizzában, Monte- Carlóban, New Yorkban. Ha­zánkban idén ez már második tárlata, először Esztergomban ismerkedhetett meg képeivel a magyar művészetkedvelő kö­zönség. A váci kiállítás meg­nyitásán a művésznő szemé­lyesen is megjelenik. Bonn, New York után Vácott Angela Borgers képei Foto: Gárdos TÚRA KIRÁLYRÉTRE A SZABADSÁG-HEGY IRODALMA KUTYAPARÁDÉ pedig Szokolyára, Kóspallag- ra és Királyrétre viszi a ter­mészetbarátokat. Tápiógyörgyén szombaton j este 8 órakor az Andromeda- j együttes zenéjére táncolhat­nak a fiatalok, másnap dél­előtt pedig Nyárvég címmel a szociális otthonban ajándék-, műsort rendeznek' az öregek­nek. A Tápiószele környékiek feltétlenül nézzék meg a köz­ség múzeumában megrende­zett helytörténeti kiállítást, a bemutató ugyanis vasárnap es­te zárja kapuit. A nagykörö­siek Botocska Péter kiállítását tekinthetik meg az Arany Já­nos művelődési központban. Ha1 már a kiállításoknál tar­tunk, hádd számoljunk be né­hány vasárnapi tárlatvezetés^ ről is. A Nemzeti Galériában Ecsery Elemér művészettörté­nész a XIX. századi festésze­tünket, Borbély László pedig Munkácsy Mihály művészetét mutatja be 10 órától. . A 75. születésnapját ünneplő Mezőgazdasági Múzeum érde­kességein- kírvül külön felhív­juk olvasóink figyelmét a va­sárnap délelőtt 11 órakor kez­dődő előadásra, amelyen GoZ Gabriella számol be a dohány hazai termesztésének kialaku­lásáról. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat irodalmi sétát rendez vasárnap délelőtt. A Szabadság-hegy irodalmi em­lékeiről dr. Fényi András tá­jékoztatja az érdeklődőket. Találkozás: a fogaskerekű Széchenyi-hegyi végállomásá­nál. A Margitsziget műemlé­keit F. Mihály Ida művészet- történész mutatja be, délelőtt 11 órától a Casinótól induló séta keretében. A vadászati világkiállításon rendezi meg a GACIB szom­baton a tacskó és a boxer, va­sárnap a magyar pásztorkutya és a terrier kutyakiállítást. Még egy állatparádéról: a kedden megkezdődött C. S. I, O. hivatalos nemzetközi ugró­verseny vasárnapig tart . a VVK lovas-pályáján. Mészáros Sándor Megjelent a Béke és Szocializmus szeptemberi száma A folyóirat most megjelent 9. száma vezető helyen azt az .eszmecserét közli, amelyet hazánkban májusban a „Béke és Szocializmus” szerkesztősé­gének és az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudo­mányi Intézetének rendezésé­ben a szocialista országok tu­dósai a „Szocialista államiság és demokrácia” kérdéséről folytattak. A felszólalók első­sorban három fő feladatra összpontosították figyelmüket: a tapasztalatok általánosításá­ra, a szocialista államiság to­vábbfejlesztésének kérdéseire, a marxizmus—leninizmussal szemben ellenséges nézetek bírálatára. A folyóirat több kommunis­ta párt vezetőjének írását tar­talmazza. Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt el- j nöke a kommunista pártok közti nemzetközi kapcsolatok jelentőségét méltatja Alois Indra, a CSKP KB titkára pártja XIV. kongresszusáról ír, amely megmutatta, hogy a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság újból szilárd láncsze­me a szocialista közösségnek. Venelin Kocev, a bolgár test­vérpárt központi bizottságá­nak titkára, a párt fennállásá­nak 80. évfordulója alkalmá­ból „Az opportunizmus ellen az internacionalizmusért ví- vött harc dicső hagyományai” címmel írt cikket. A lap közli Otto Winzernek, az NDK kül­ügyminiszterének cikkét is az NDK nemzetközi helyzetének megszilárdításáról. 1 q Teodor Ojzerman szovjet fi­lozófus cikkében az egziszten­cializmust elemzi. „A szocialis­ta gondolkodás történetéből” című rovatban a lap Mihail Perasevszkijről emlékezik meg, születésének 150. évfor­dulója alkalmával. A folyóirat több értékes récenziót és an­notációt is tartalmaz. Jurij Jakovlev (Pclrovácz István fordítása): Megyek az orrszarvú után (5.) Amikor a nadrág térde elkezd kopni, s a kabát ujjai olló segítsége nélkül is megrövi­dülnek, a tankönyvekben az utolsó lapok kö­vetkeznek, s a padot, mint a szepdők az arcot, himlőhelyes tintafoltok tarkítják, már nincs messze a tavasz. Tavasszal csodálatos dolog kibámutni az ab­lakon. Az ereszekről elolvadó jégcsapok lóg­nak, s a T betűkre madarak telepednek. Az ember teje ilyenkor észrevétlenül az ablak irányába fordul, s a nyak oly hosszúra nyú­lik, akár a zsiráfé, hogy mindent láthassunk, ami az utcán történik. — Alekszej Bocsarov! A zsiráfnyak azonnal a szokásosra rövidül, s a kisfiú tekintete a háztetőkről visszasiklik az osztályba — Alekszej Bocsarov — ismétli Valentyina Vasziljevna —, hallottál már valamit arról, hogy a madarak visszajönnek, s az akácfák ágain milyen korán megjelennek az első friss, zöld hajtások? A gyerekek közül senki nem sejti, miért be­szél . Valentyina Vasziljevna Alekszej Bocsa- rovnak a költöző madarakról s a friss akáchaj- tásokról. Csak a kisfiú érti a titkos jelet. E jelre óriási négylábú barátja besétál az osz­tályba, s melléje telepszik. Jön, hogy segítsen Alekszej Bocsarovnak a táblára figyelni, hall­gatni, miről beszél a tanító néni. Nehogy me­lint intő legyen a dolog vége! Alekszej Bocsarovnak az az érzése, az orr- tearvú ül mellette a padban. Szomszédjára ftéz, s úgy találja, hogy Popotyenko. nagyon hasonlít az orrszarvúra. Csak éppen az orrán nem nőttek szarvak. — A könnyű tárgyakat — magyarázza Va­lentyina Vasziljevna — a súly kisebb egysé­gével, grammal mérjük. A nehezebbeket ki­logrammal. Alekszej Bocsarov az orrszarvúra gondol, s megkérdezi: — S mivel mérjük a nagyon súlyosakat? — Tonnával — feleli Valentyina Vasziljev­na. — De hiszen magad mondtad egyszer, hogy a te Orrocskád másfél tonnát nyom. — Kinek az orrocskájá? — kotyog közbe Popotyenko. — Az enyém! — vágja rá Alekszej Bocsa­rov, s észreveszi, hogy padszomszédja szeme kerekre nő, s kigúvad a csodálkozástól. Csak a gonosz emberek siccelnek a macska láttán, s ijesztgetik bottal a kutyákat. De aki­ben férfias, nemes szív dobog, az megsimo­gatja a kutyust, friss vizet enged az akvá­riumba a piros halaknak, s dúcot ácsol a ga­lamboknak. Ám nagyon kevés az olyan em­ber, aki orrszarvúval barátkozik. Mert az orr­szarvút nem lehet megsimogatni, megvakami a fülét, s hiába szeretnél vele versenyt futni. Még az állatkert dolgozói is lekicsinylőén nyi­latkoznak az orrszarvúról: • — Teljesen közömbös állat. Jár, eszik, iszik, alszik. Mit tudnak ezek az emberek! Egy fedél alatt élnek vele, s nem veszik észre, milyen rendes, megfontolt. Es hogy az elefánthoz ha­sonlóan nem tud átölelni az ormányával s fel­emelni a hátára, az csak azért van, mert az orrszarvú nem visel okmányt. De segít meg­oldani a számtanpéldát, könyv nélkül megta­nulni a verset, s ha rá gondolsz, egyszerre bátorságot érzel a szívedben, s nem félsz a huszonötös számú ház gyerekeitőL Általában egZc-wj más ember válik belőled, ha az orr­szarvúval tartasz.., Egy ragyogó májusi napon Alekszej Bocsa­rov gondolataiból az orrszarvú kgtrece előtt ocsúdik. Nem tudni, miért ácsorog itt, arcocs­káját a vasrudak közé szorítva, s az akácfák frissen szedett, világoszöld zsenge hajtásait dugdosva a háta megett. Orrocskáit bámulja, amint éppen a hátán fekszik, négy lábát az ég felé fordítja, s a ha­sát sütteti a nappal. Hirtelen erős szorítást érez a karján. Tes­tén végigfut a hideg. Egy férfi áll mellette, kabátujján piros szalag — Szóval, te tépdesed le a gallyakat!’ Me­gyünk a rendőrségre — mondja az őr, s nem engedi el a fiú kezét. , — Én nem tépdesem a gallyakat. Én... —'És ez mi? — Az őr a zöld hajtásokra bök, s .még szorosabban fogja Alekszej Bo­csarov karját. Orrocska, felfigyelve a hangos beszédre, az oldalára fordul, feláll, s a ketrec előterébe jön. Szemmel láthatóan barátja védelmére kelne, s jaj lenne a piros karszalagos őrnek, ha a vasrudak nem tartanák vissza az orr­szarvút. — Menjünk a rendőrségre — ismétli az őr. — Maid ott kivizsgálják a dolgot. — Én nem loptam a gallyakat! — kiáltja kétségbeesetten a fiú, s megpróbálja kiszakí­tani a karját, de az őr ujjal, mint a rák ol­lója, szorosan fogják. Az orrszarvú a homlokát a vasrácsnak fe­szíti, de a súlyos oszlopok nem engednek. A kisfiú hálásan néz az orrszarvúra, s a kettejük nyelvén azt-mondja neki: — Becsületszavamra, nem loptam a gallya­ltat. S akkor megszólal mögötte egy ismerős hang, halkan, de roppant határozottan: — Engedje el! Alekszej Bocsarov felpillant, s Valentyina Vasziljevnát látja. Pár lépésre áll tőle, s ugyanolyan zöld gallyakat szorongat a kezé­ben, mint ő. * Az őr tágra nyitott szemmel bámul a tanító nénire'. — Maga is lop... — Csak eddig jut, mert Valentyina Vasziljevna beléfojtja a szót: —* Én a kisfiú tanítónője vagyok — mondja, s megsimogatja Bocsarovot. — A gallyakat a város szélén szedtük. S mielőtt valamivel vá­dolná az embert, tisztázni is lehetne a dolgot. A fiú érzi, hogy a karján a rákollók lassan engednek. — Ki vádolja magukat? — mondja az őr, s továbbáll. Valentyina Vasziljevna Alekszej Bocsarovra mosolyog, a kisfiú viszont vidáman csucsorítja a száját, mintha sípba akarna fújni, s halkan mondja: — Köszönöm! ■ S magában azt gondolja: milyen nagy kár, hogy a tanító nénikkel nem lehet barátkózni. Sajnos, a tanító néni nem mászik fel velünk a kerítésre, ha ott a nyitott kapu, és nem cse­réli be a gyufacímkét bélyegre. S ő, Bocsarov nem javíthatja a dolgozatokat, hisz maga sem tudja, mit írtak jól a gyerekek, mit hibásan; nem mondhatja az igazgatónak, hogy: Anato- lij Georgijevics, jelen esetben önnek nincs igaza. A tanuló szemében az igazgatónak min­dig igaza van. S neki különben sem állna rá a keze, hogy egy másik tanulónak kettest ad­jon. Ha Valentyina Vasziljevna kisfiú lehetne, mint Popotyenko. Vagy legalább kislány... — Nos, gyere, kínáljuk meg a barátunkat — mondja a tanító néni, s az orrszarvúra mutat. Odamennek a ketrechez, s a rácson bedug­ják a két illatos, kívánatos falatot. Az orr­szarvú sokáig nézegeti a gallyakat, sehogy nem tudja eldönteni, melyiket kóstolja meg elébb. Azután csipegetni kezd, egyszer az egyikből, majd a másikból, mintha nem akar­ná megsérteni sem a kisfiút, sem a tanító nénit. S az orrszarvú, a fiúcska és Valentyina Vasziljevna most érzik csak igazán, hogy ők hárman fnilyen jó barátok. (Vége.) TV-FIGYELŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom