Pest Megyi Hírlap, 1971. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-10 / 213. szám
Nyugodt lelkiismerettel? Bár valószínűtlennek hat, mégis igaz ez a történet. Saj- fios! Azt igazán nem kívánhatja tsenki, hogy napok alatt palotát építsenek. De itt van a 4-es főútvonal. Készülget, r,mégpedig irgalmatlan lassúsággal. Vecsésen végre majdnem kész az útburkolat. Már csak a zebrák, optikai sávok felfestése hiányzik. De — olvassuk egy hírben — hamarosan az is meglesz. • Az út mentén mélyítik, tisztítják az árkolcat, így alztán több helyen nehéz, vagy lehetetlen a közlekedés. Ha Kgy-két emberről lenne szó, Italán nem méltatlankodnánk. Amikor azonban sok-sok gyerek érdekéről, felemeljük a szavunkat. Ügy gondoljuk, jogosan. Vecsésen az 1. számú központi iskola a főútvonal mellett helyezkedik el. A diákoknak át kell menniük az úttesten. Nos, az utóbbi napokban ezt egyre bajosabban tehetik meg, mert mindenhol csak árok és föld- kupac, kőmaradékhegy tornyosul előttük. Kerülnek is miattuk jócskán. Néhány „vagány” srác azonban iskolába jövet, balesetveszély ide, balesetveszély oda, ugra-bugrál, egyensúlyoz, próbálkozik. Eddig szerencse kísérte őket! De már nem lehet szó nélkül hagyni. Az iskola vezetője megkérte az ott dolgozó munkásokat, próbálják valahogy az átjárást biztosítani az árok fölött. (Tegyük hozzá, a szó- banforgó hely közterület és •nem magánátjáró!) — Kétszáz forintba kerül — hangzott a rövid, de „velős” válasiz. Mivel az iskolának nincs rá 'kerete, saját Zsebtől meg azután méltánytalan lenne fizetni, az ügy megoldhatatlan kérdéssé vált. Annál is inkább, mert még három más személy kérésére is azonos volt a válasz, csupán a pénz összege változott, előbb 300, majd 400, végül 500 forintra. Híd nincs. Talán nem is lesz. Az építők elmentek. Nyugodt lelkiismerettel. (Pesti) Októberben nyílik Vecsésen az öregek napközije Ha minden az eredeti tervek szerint halad, már régen működne Vecsésen az öregek napközije. Nem így sikerült. Eredetileg a művelődési házban nyílt volna meg, egy megyei egészségügyi vizsgálat azonban jogos kifogásokat emelt. A tanács hosszas tárgyalások után végre megegyezett az MHSZ-szel, ők adnak helyet a 25 idős embernek, a tanács pedig ellenszolgáltatásr ként karbantartja az épületet. Véglegesnek tekinthető ígéret szerint október első napjaiban megnyílik a napközi. Nyugdíjban Nélküle nem volna egész az a kép, amely a Mo- norra érkezőt fogadja a vasútállomáson. Ott található ö mindig. A bácsi. „Bérelt” helye van, ősztől tavaszig a váróteremben, a kályha mellett, tavasztól őszig a váróterem előtt, a pádon. Hol a napsütötte, hol az árnyékos oldalon. Bólintva köszön az ismerősöknek, elbeszélget a jövő-menő emberekkel, ismer mindenkit. Tudja, ki, mikor, hová utazik. Megbeszéli a tökmagárusok- kal, a hírlapárussal: megy-e a bolt? Ö maga sohasem olvas, csak üldögél, csak figyel. Figyeli a világot. A monori állomás környéke az ő világa. A vonatok, az utasok hozzák a hírt. Aki szót sem vált vele, az is. ö látja, mi az újság. Mindenki siet, nagyon siet, dolgozni. Mindenki szépen öltözik. Aki dolgozik. Sokan eltűnnek ilyenkor, nyáron, pár hétre, s barnák, mint a csokoládé, amikor újra jönnek. Nyaraltak. Azelőtt a munkásember nem nyaralt, ezt mondja. Ő sol<at dolgozott, egész életében, de sohasem nyaralt. Most 5 is nyaral. Ez az ül- dögélés, ez a nézelődés, ez az ö igazi nyaralása. Nézi a világot. Ha elmentek a vonatok, kényelmesen kinyú'tóz- kodik, az arcát a nap felé tartja. Nézi a tiszta, szép eget, a felhőket, a madarakat. Közben néha elszunyókál. Fekete Gizella tízperces interjú A gyömrői telkekről Miként a főváros gyűrűjében levő szinte valamennyi község, Gyömrő is valóságos átjáróház. Jönnek Szabolcsból, Békésből az emberek, bejelentkeznek, ki hová, hogy aztán néhány hónap, vagy év után egy lépéssel tovább menjenek, közelebb, vagy éppen be a fővárosba. Gyomron évente 1800 ember jön- megy, tíz év alatt — elvileg — a nagyközség egész lakossága kicserélődött. Miért nem maradnak? Lakás, lakóház nincs, vagy alig van. Bár egy-két eladó ház mindig akad. De vajon van-e telek, amire esetleg építkezhetnének ? A kérdésekre Garamvölgyi István tanácselnök válaszol. — Gyömrő belterületén gya- korlátilag nincs eladó telek, legalábbis nincs a tanács birtokában, van viszont a község szélén. A Petőfi-telepen jelenleg is árulunk — az OTP-n keresztül — mintegy 15—20 telket, s nem is drágán. Húsz-harminc forint négyszögöle, s az OTP fizetési kedvezményt ad. Ettől függetlenül 1973-ban ismét szeretnénk egy nagyobb területet felparcellázni. A Bimbó út még beépítetlen oldalára, és a Petőfi telepre vivő út két oldalára gondolunk. Mintegy 130 telek találhatna gazdára. — Sok a foghíj a belterületen — vetjük közbe. — Ha ilyen ütemben építik be tulajdonosaik, sose nyeri el Gyömrő városias arculatát! — Néhány évvel ezelőtt a tanács már elrendelte a beépítést, öt utcában, illetve felszólította a tulajdonosokat, hogy amennyiben nem építkeznek, adják el telküket építkezni szándékozóknak. A helyes határozat következetes végrehajtása azonban abbamaradt. Ezt a határozatot a közeli jövőben fel kell frissíteni, meg kell újítani, s következetesen végre kell hajtani, ha azt akarjuk, hogy előnyére változzon Gyömrő külső képe. (d. g.) SJT. J-M í G -V E'l 'H ÍRLA.P K ÜL ÖNKI A'O Á.S Ai' ^ XXII. ÉVFOLYAM, 213. SZÄM 1971. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK Átalakul Honor közlekedési rendje Megnövekedeit forgalom — Készül a iervezet Újabb helyi járni? A közelmúltban tanácskozásra hívta meg a Monori Nagyközségi Tanács a Pest megyei Rendőr-főkapitányság, a KPM budapesti közúti igazgatósága, a MÁV budapesti igazgatósága, valamint a Volán 20-as vállalat képviselőit. A téma Monor község közlekedésrendjének átalakítása volt. Szükséges ez, hiszen megnövekedett a forgalom, közlekedésrendészeti szempontból több kritikus csomópont alakult ki a községben. — Milyen átalakításra gondoltak? — kérdeztük a tanács műszaki ügyintézőjétől. — Egyes utcákban súly- és sebességkorlátozásra gondolunk, másokban egyirányú közlekedés kialakítását terveznénk. A fő utcákba torkolló keresztutcáknál táblákat helyezünk el, amelyeken felhívjuk a figyelmet a kötelező elsőbbségadásra. Ezzel az autóbuszforgalom biztonságát és gyorsaságát szeretnénk elősegíteni. Folyamatban van a 2-es számú helyi járat útvonalának kialakítása, illetve az elsőnek a kibővítése. Ez utóbbit szolgálja az az útépítés, amit a Liliom utca folytatásaként a Munkácsy, Kinizsi és Malom utcáig jelenleg végeztetünk. Szilárd burkolatot kapnak ezek az utcák, s ezáltal a helyi járat a volt malomig közlekedik majd. A 2-es számú helyi járat a Békást, a vásárteret és a Földvári-tanyát kötné össze a vasútállomással. Szó van arról is, hogy a MÁV-,, állomás raktárához vezető ^ úton, — ahol egyébként a le- és felszálló utasok is közlekednek — megtiltjuk a gépkocsival való be- és kihajtást. A Petőfi utcával szembeni telek kerülne kisajátításra, s ott épülne meg a MÁV raktárához vezető szilárd burkolatú út. Mint megtudtuk még: a községi tanács szakembere azért használt mindvégig feltételes módot a témával kapcsolatban, mert mindez még csak terv, elképzelés. A tanácskozáson megállapodtak abban, hogy a nagyközségi tanács elkészít egy tervtanulmányt. A tanulmány elkészítéséhez felajánlotta segítségét a Pest megyei Rendőr-főkapitányság és a KPM egy-egy munkatársa. Ha elkészül, újból összeülnek az illetékes szervek, megbeszélik — s csak utána kezdődhet el a megvalósítás. F. O. Megújult az úri üzletház Kétszázezer forintért tata- roztatta a sülysápi ÁFÉSZ Úriban levő nagy üzletházát. Az üzletházban iparcikkbolt, cukrászda és italbolt működik. A munka a napokban fejeződött be, az üzletház Űri egyik legszebb épülete lett. MAI MŰSOR MOZIK Monor: 'Vizsgálat -egy minden gyanú felett álló polgár ügyében. Nyáregyháza: Búcsú a pályától. Pilis: Rómeó és Julia I—II. Ve- csés: Kétarcú felderítő. kiállítás Gyömrő, Rákóczi-kiállltás a Ság- vári Endre Űttöröházban, nyitva: 9-től 14 óráig, járási fotókiállítás a művelődési házban, nyitva: 14- től 21 óráig. Vecsés, Gammel József képkiállítása a művelődési házban, nyitva 10-től 12, és 15-től 18 óráig. ÜDÜLŐ TSZ-TAGOK A mendei Lenin Tsz vezetősége elégedetlen a tsz-tagok jelenlegi üdülési lehetőségeivel. A CSÉB csoportos biztosítás keretében évente mindösz- sze 2—3 tsz-tag jutott el az ország üdülőibe. A tsz emiatt csatlakozott a monorl járás termelőszövetkezeteinek közös, üdülőépítési akciójához, s a Hajdúszoboszlón felépülő épületben egy 6 személyes részt kötött le. Ez lehetővé teszi, hogy jövő nyártól kezdve 10 napos váltással, évente mintegy 150—200 tsz-tag, alkalmazott és családtag üdülhessen. „Minden vadászat emlékezetes...“ Tanyát vásároltak Költséges kedvtelés A mendei erdészet csemetekertjének vezetőjével beszélgettünk. Nem facsemetékről, hanem vadászatról esik szó, Barna Ferenc ugyanis szenvedélyes vadász. — 1959-ben léptem be a mendei Lenin Tsz vadásztársaságba. 1957-től dolgozom erdészetben, szeretem a természetet, a vadakat. Négy ven tagú a vadásztársaság, 17 ezer haldon gazdálkodik. Igen, gazdálkodik. Állandóan számontartja, védi a vadállományt, télen gondoskodik élelmükről. És hogy anyagilag is gazdálkodik, méghozzá jól, bizonyítja, hogy két éve megvásároltak egy tanyát, öt hold földdel. — Minek a vadászoknak öt hold föld? — Magunk termeljük meg rajta az állomány téli élelmét. Az idén 64 mázsa jó minőségű lucerna termett, ez TIZENKÉT TISZTA ISKOLA Értekezletet tartottak a hét elején Monoron, a járási ifjúsági vöröskeresztes csoportok tanárelnökei. Pólyák Mária járási felelős értékelte az ifjúsági szervezetek elmúlt időszakban végzett munkáját. Kiemelte, hogy a múlt tanévben a benevezett 22 iskola közül 12 nyerte el a megtisztelő tiszta, rendes iskola címet, s ez nagyon szép eredmény. A járások megyei versenyében, a monori előkelő helyen végzett, a 4. lett. Az új tanév újdonságot hoz az iskolai vöröskeresztes munkában is. Üj lesz, hogy a 3.—4. osztályos kisdobosok is szervezetten vesznek részt a mozgalomban. Pintér Erzsébet járási úttörőtitkár a többi között elmondotta, hogy a járás úttörői az elemi csapások sújtotta embereknek közel 14 ezer forintot gyűjtöttek össze, s ebből a munkából jelentős részt vállaltak az ifjú vörös- keresztesek. (P. i.) bőven fedezi a téli szükségletet. A vadásztársaság területe Mende, Gyömrő, Pécel, Maglód, Péteri, Sülysáp és Úri határa. Jó a termelőszövetkezetekkel a kapcsolatunk, szívesen és gyakran segítenek, például fogattal. A vásárolt romos tanyát rendbehoztuk, bekerítettük, és szép fácántelepet létesítettünk. Tavaly 1300, az idén 1100 kisfácánt engedtünk szét. Mi keltettük ki őket, kotlóstyúkokat vásároltunk a háziasszonyoktól. Mintha csak saját tojásaikon ültek volna, úgy ültek a fácántojásokon a tyúkanyók. — Területünk úgynevezett apróvadas terület. Az utóbbi időben azonban mind több nagyvad vonul el erre, s így egy kicsit már nagyvadas területtel rendelkezünk. Gazdag fogoly, fácán, vadnyúl és őz állományunk. Néha megjelenik egy-egy szarvas, sőt, még vaddisznó is. Ez utóbbi jelentős kárt okoz a határban, ezért kilövésére korlátlan engedélyt kaptunk. — Mit jelent vadásztársasági tagnak lenni, anyagilag? — Mit is jelent... A havi tagdíj 50 forint. 1968-ban azonban területünkön nagyon megcsappant a nyúlállomány, ezért vállaltuk, hogy havonta 100 forintot fizetünk be, s egy évig nem lőjük a nyulakat. A pénzen távolabbi területekről vásároltunk frissítésre állatokat. Ez a gond 1970. elejére teljesen megszűnt, tavaly például már 250 élőnyulat fogtunk be, s adtunk át a MA- 7AD-nak. Vagy mondok még egy példát. A közepes minőségű vadászfegyver ára 3 eset forintnál kezdődik, egy töltény 2,16 forintba kerül. Egy-egy vadászat alkalmával 20—25 töltényt lövünk el. Ki lehet számítani... Mindez a saját zsebünkből. — Az ország más területein vadásztak-e már a mendei vadászok? — Voltunk már a Bakonyban és a somogyi erdőségekben. Jók a kapcsolataink más vadászt ái saságokkal, gyakran meghívjuk egymást. — A vadászati világkiállítás? — Még nem láttuk. A napokban készülünk megtekinteni, közösen. — Valami emlékezetes vadászélmény? — Minden vadászat emlékezetes. H. P. Tanácskozás Aszófőn A közelmúltban kétnapos tanácskozásra hívta meg a ve- csési nagyközségi tanács a községben működő üzemek, ktsz- ek, gazdaságok vezetőit — Aszófőre. A Balaton menti kisközségben lévő táborban megbeszélték Vecsés fejlesztésével kapcsolatos feladatokat és értékelték a negyedik ötéves tervben eddig elért eredményeket. A tanács a jövőben fokozottabban szeretne a gazdasági egységekre támaszkodni, ezért a hasonló vezetői ösz- szejövetelt rendszeressé teszi. A mostani tanácskozást nem véletlenül tartották Aszófőn. Vecsés ugyanis kibérelte a keszthelyi erdőgazdaságtól ja. 15 holdas erdő közepén fekvő, festői szépségű tábort, a rajta lévő épületeket, berendezéseket pedig megvette. Egy-egy turnusra 120 nyaraló részére van ott háló, ebédlő, konyha, a boylerek pedig állandóan szolgáltatnak meleg vizet. A tervek szerint jövő évtől kezdve nyaranként mintegy 6—700 vecsési úttörő tölthet Aszófőn tíz, tizennégy boldog, gondtalan napot, nyár végétől pedig a vecsési üzemek, ktsz-ek, gazdaságok dolgozóinak áll rendelkezésére a tábor. D. G. Ifjú lakásépítők tanácskozása Nagy visszhangja van a monori járás községeiben a járási KISZ-bizottság és a monori községi pártbizottság álltai meghirdetett KlSZ-lakásépíté- si akciónak. A jelentkezők száma megközelíti a százat A részletek • megbeszélésére tanácskozást hív össze a két meghirdető szerv szombat délután 2 órára Monorra, a járási pártbizottság nagytermébe. Megszökött a Kormi Csütörtökre virradó hajnalban megszökött tulajdonosától Monoron egy Kormi névre hallgató törzskönyvezett puli. A tulajdonos kéri a becsületes megtalálót, hogy valamilyen úton-módon juttassa vissza a Katona József utca 43. számú ház alá. Vagy küldjön értesítést Sötét az utca Ismerjük a dalt: „Sötét az utca, kihalt a város... ” Ami a sötétséget illeti, érvényes ez mostanában Monorra. Volt már többször „fekete vasárnap”, s legutóbb hétfőn este 7 óra tájban borította sötétség az utakat. Az ismétlődő, kényszerű áramszünetek okát ajánlatos lenne felderíteni és megszüntetni. Fényt az utcákba — ezt kérik a mo- noriak a DÁV-tól. (hörömpő) Q D jj-jj (^) jjjjj D T Úri—Ecser 5:0. Biztosan szerezte meg a megerősödött hazai csapat a győzelmet a gyengén játszó vendégek ellen. Sülysáp II—Mende 1:2. Majdnem meglepetés született. A hazaiak tartalék gárdája végig egyenrangú ellenfél volt. Mende szerencsés góllal győzött. Pilis II—Monori erdő 9:0 Nagy különbség volt a két csapat között. Csévharaszt—N yáregyháza 0:5. Az újonc Csévharaszt nem bírt a nyáregyháziakkal. Maglód II—Monor II 2:2. Igazságos döntetlen született Mindkét csapat sok helyzetet hagyott kihasználatlanul. A vasárnapi program Monor II—Gyömrő 9 óra (Mészáros), Vasad—Sülysáp II 14.30 óra (Hörömpő). A többi mérkőzés 15.30 órakor kezdődik: Ecser—Csévharaszt (Széf F.), Mende—Úri (Bakos), Monori erdő—Maglód II (Mészáros), Nyáregyháza—Pilis II (Toldi).