Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-08 / 186. szám

FEST UECtCI 1971. AUGUSZTUS 8., YASÄRNAP szívesen látják őket... Pest megyei lányok a helvéciai táborban A mindennapi brigádvezetői összejövetelen ma komoly téma szerepelt. Itt döntötték el, hogy ebből a csoportból Araszhegyi Kati pilis vörösvári és Barbi Hona dunaharaszti diáklány utazik hat napra Prágába, kiemelkedő munkája jutalmául. ügyeletet. Esténként még az emeleti szobákba is bemász­nak. Néhány „elefánt” nagy­ságú szárnyas szörny társa­ságában az ágyak körül fo­gócskáinak. A békaügyeletes feladata, hogy a fellelhető pa­pucsokkal addig hajigálja a Jól esik a zamatos dinnye. , > f. hívatlan látogatókat, amig elmenekülnek, vagy kinyúl­nak a csatamezőn. Hiába, semmi különbség sincs a mai táborozok és a ré­giek között, hacsak az nem, hogy mi csak szórakoztunk, ők pedig dolgoznak is. És nem is akárhogyan. Mert Németh Klára táborvezető elmondta: sokan a lányok közül nem­egyszer hat óra alatt 60—70 forint értékű munkát is vé­geztek. A négyhetes turnus alatt 800 Pest megyei diák­lány töltötte ebben a tábor­ban nyári vakációja egy ré­szét. Közel 400 ezer forint ér­tékű segítséget nyújtottak az állami gazdaságnak. Szívesen látják őket jövőre is. Szöveg: M. Kovács Attila Foto: Urbán Tamás Fogas kérdést rejt a városismereti vetélkedő próbalapja. Töprengés Kossuth szobra előtt. Jövőre is y-.«,. záznyöiéVaiiegy lány 5 " Pest megyéből, háfötii vjá tanárnő a monori gim- náziumból és a műsza­ki. Jani. Ez a stáb köl­tözött le két hétre Kecskemét mellé, a Helvéciái Állami Gazdaságba, hogy segítsen a szőlő gondozásában, a gyü- mölcsszedésben. — Sajnos, kevés a gyümölcs és sok az éretlen szőlő — pa­naszkodnak a lányok. Ott csak munka van, semmi nas­solás. i — Ez kritika? ' — Nem, csak jobb a ba­rackosban. 1 — Azért ki lehet bírni? — Medicinrollerrel... j — ?... ; — Annyi a kaja, hogy las­sító; gurulunk. / Ma például, resiítelt'tftáj left vacsorára." — Többet kell dolgozni. — Annál többet, mint amit csinálunk, már nem is lehet. Harminc forint a normánk, s negyven-negyvenkét forintot keresünk naponta. — A munkán kívül mi a program? — Ki mit tud?, barkochba, röplabdarangadó, pingpong­csaták, focimeccsek. Vasárnap a Szélidi-tónál voltunk béke­gyűlésen, hétfőn pedig Jakab- szálláson, a szomszédos tábor­ban. Most indulunk Kecske­métre, városismereti vetél­kedőre. Ennek az a lényege, hogy néhány adat alapján fel kell fedeznünk a várost. — Sztori? — Elrendeltük a béka­A kora délután a takarításé, mert reggel bizony senkinek nincs nagy kedve partvist fogni. Az ügyeletes búcsút int, a lányok Kecskemétre indul­nak...

Next

/
Oldalképek
Tartalom