Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

4-sjeirltm 1971. AUGUSZTUS 3., KUDU TV-FIGYELŐ Rézpillangó A nálunk ís " b népszerű an­gol író, William Golding té­mái nem egy esetben mintha elszöknének a jelenből, a bennünket körülvevő való­ságból. Színdarabja, melyből ez a tévéjáték készült, meg sem áll a római császárkorig a múltba-menekülésben. Mindez azonban csak látszat: az író ezzel távlatot igyekszik teremteni, úgyszólván labora­tóriumi körülményeket, ame­lyék között nyugodtan keres­heti mai életünk összetevőit, az emberi fejlődés ellent­mondásosságának magyará­zatát. Komorabb hangú re­gényei után darabjában mint­ha megenyhülne, s beletörő­dő mosollyal szemlélné a fu­ra komédiát, amit szereplői a történelem nevében művel­nek. A haspók császár, a ha- talomsóvár tábornok, a senki­től meg nem értett feltaláló, az álmodozó szerelmes mel­lett egy elszánt fiatal lány magatartása csillant fel némi reményt az emberiség jövőjét illetően — a könnyed hang­vétel okán mégsem leverő a történet. Esztergályos Károly rende­zése sorra kibontotta a víg­játékba rejtett, ma is idősze­rű emberi magatartásokra vonatkozó célzásokat. Ragasz­kodott a színpadi környezet­hez, amit egyebek közt Dré­gely László díszletének masz- szivitása és a szereplők moz­gatása is kifejezésre jutta­tott. Páger Antal rutinja ki­tűnően érvényesült a császár alakjában, Sinkovits Imre meggyőzően állította elénk az értelem fényét annyi baj árán megmenteni igyekvő feltalá­lót. Inke László, Balázsovits Lajos és Esztergályos Cecilia játéka beleillett a környezet­be. Festői környezetben kellemes pihenést nyújt Szentendrén a Pap-szigeti strandfürdő Nyitva- kedd kivételével- 9-től 19 óráig. Szabó Magdánál. Még írott ___________ vallomá­sokra is gyanakszunk néha: nem igazítanak-e annyit utó­lag a valóságon, hogy doku­mentum-értékük kétségessé válik. A képernyőn tett val­lomás még kényesebb jószág: kamerákba nézve — s mögé­jük sok százezer embert kép­zelve — vajmi nehéz termé­szetesnek maradnunk. Amint az írónő sétáló alakja fel­tűnt, s emlékező hangját meghallottuk, eleinte nehezen szabadultunk a keresettség érzésétől. Később azonban, különösen mikor a zenéhez fűződő kapcsolatát elemezte, lassacskán elszállt ez az ér­zés. Az emlékek egyre ta- pinthatóbban álltak elénk, utólag magyarázva a regény- világot, melybe annyit épített be személyes életéből. A mű­sort Mérei Anna rendezte, operatőrje Lukács Sándor volt. R; iviÓP íl H°gy isaza van-e lu ',uc ”, az ifjú angol tu­sán előkészített, sokoldalú vi­taformát igényelne. Hódos Judit nyugodt, körültekintő műsorvezetéséire így is felfi­gyeltünk. Ma este Galabárdi Zoltán Zárótűz című filmje olyan emberi sorsokat mutat be a Tanácsköztársaság bukásának napjaiban, melyek mélysége­sen összefüggnek a történelem alakulásával. Irodalomkedve­lőknek ajánljuk a késő esti Babits Mihály-emlékműsort és a Lengyel József 75. szüle­tésnapjára készült csütörtöki programot. Régi filmcsillagok vonulnak fel Kertész Mihály 35 esztendős munkájában, a Blood kapitányban. A riport- műsorok közül szerdán sugá­rozzák a tsz-ek a fővárosban folytatását, pénteken pedig a hazai számítógépgyártással is­merkedhetünk meg. Lehotay-Horváíh György SZEGED Váci fotós különdíja Vasárnap délben a szegedi Bartók Béla Művelődési Ház­ban megnyílt a hazai foto- klubok immár hetedik sze­gedi szalonja. A kollekciók alapján a Szegedi Megyei Vá­rosi Tanács vándordíját és a Népművelési Intézet külön- díját a salgótarjáni fotoklub nyerte el. A Magyar Fotómű­vészek Szövetsége díját és a Népművelési Intézet külön- díját a Budapesti Fotoklub- nak ítélték. A Népművelési Intézet másik különdíját a szegedi fotoklub, a Szegedi Megyei Városi Tanács külön­díját pedig a bajai fotoklub kapta. A szegedi Szárny István Árvízi hajós, a budapesti Flesch Bálint Lendület, a sze­gedi Horváth Deizső Árvízi katona, a váci Koós Iván Fák, a salgótarjáni Brunczel Tibor Gyermekportré című felvételével egyéni tisztelet- díjat és különdíját nyert dósnak, Bradfordnak, amikor azt állítja: megtalálta Odüsz- szeusz legendás útjának „föl­di mását”, nem tudjuk. (Mert hiszen a híres bolyongót is — mint annyi mondabeli tár­sát — összegyúrhatták több alakból...) Annyi bizonyos, a kutatóútjáról készített doku­mentumfilm érdekes és job­bára meggyőző volt. Irodalom és valóság viszonyának mo­dern újraértékelésében az ef­fajta adalékok, kísérletek is hasznos útjelzőnek bizonyul­nak. Akik hallgatták a Táncdal­fesztivál második elődöntő­jét, talán magyarázat nélkül is megértik e sorok írójának tömör véleményét: de sírok . .. A vasárnapi Prizmaa mai helyzetével foglalkozott, házasságok és válások tükré­ben. Legfőbb erénye: bűnbak- keresés helyett inkább a megértés szálait bogozgatta. A családforma átalakulása per­sze annyira bonyolult, hogy egyetlen műsor nem hatolhat a mélyére — ez bizony alapo­Egy hónap múlva kezdődik az új tanév Tudnivalók a javítóvizsgákról és a pótbeiratásról Az 1971/72-es oktatási év kezdetéig már csak egy hónap van hátra. Mivel nem min­den diák fejezte be sikerrel előző tanévi tanulmányait, az iskolákban hamarosan meg­kezdődnek a korrepetálások, j Ennek keretében azok a peda- j gógiusok foglalkoznak a diá­kokkal, akiknek tantárgyai­ból nem feleltek meg a köve­telményeknek. A javító- és osztályozó­vizsgákat az általános és a középiskolákban — az előző évek gyakorlatának megfelelően — az idén is augusztus utolsó hetében bonyolítják le. Ezek pontos idejét az igazga- tők határozzák meg, és az is­kola hirdetőtábláján is köz­zéteszik. A vizsga idejéről és ■ az ezzel kapcsolatos tudniva- 1 lókról az iskolák értesítik a ! tanulók szüleit. Az a diák, aki ' Nagykőrösi Nyár Modellbemutató Az idén először tartották meg a városban a Nagykőrö­si Nyár rendezvénysorozatát. Májusban fellépett az Állami Népi Együttes, majd hobby- kiállítás, irodalmi est, író— olvasó találkozó, pécsi, kecs­keméti együtteseket vendégül látó bábostalálkozó, a városi amatőr filmesek bemutatója, úttörőünnepségek, térzene, magyar film díszbemutatója, könnyűzenei est, énekkari ta­lálkozó,! tarkították a ren­dezvénysorozatot. A sikert ér- i zékeltebi, hogy csak a hobby­kiállitást 6 és fél ezren te­kintették meg az Arany János Művelődési Központban. Nemrég ugyanott megnyi­tották Bozsó János kecskemé­ti festőművész kiállítását. Au­gusztus végén a városi Kini­zsi -sporttelepen kétnapos, or­szágos ifjúsági légcsavaros au tómodellező-versenyt, majd rádióirányítású repülő- és hajómodell-bemiutatót tarta­nak. A verseny ideje alatt MHSZ -kiállítás tekinthető meg a városi művelődési köz­pontban. a javítóvizsgát indokolatla­nul elmulasztja, tanulmányait csak osztályismétléssel foly­tathatja. A javítóvizsgákat köve­tően, a tanévnyitó-ünnep­ség előtti munkanapon — augusztus 3I-én — lesz­nek a pótbeíratások. Ez azokat a tanulókat érdek­li, akik júniusban valamilyen okiból nem iratkoztak be. A pedagógusok számára a nyári szünidő augusztus utol­só hetében ér véget: a tantestületi kollektí­vák tagjainak augusztus 24-én kell „bevonulniuk” az iskolákba, hogy elvé­gezzék a tanév előkészí­tésével kapcsolatos fel­adatokat A tanévnyitó értekezletet ugyancsak augusztus utolsó hetében az igazgató által megjelölt napon tartják, mind az általános, mind a középis­kolákban. A tanévnyitó ün­nepségek szeptember 1-én lesznek országszerte. Tánczene — negyedszer Augusztus 14-én rendezi meg a budaörsi területi KISZ- szervezet Fórum ifjúsági klub­ja a IV. budaörsi tánczenekari fesztivált. A vetélkedőn a bu­dai járási tánczenekarok mel­lett fővárosi együttesek is színpadra lépnek. A verseny zsűrijében helyet kapnak la­punk Slágerlistájának munka­társai. s v • ■ ’ Tp ' 1 ' I A Dózsa-féle parasztforrada­0 01 CVCZrCCl lom írásos dokumentumainak rendszerezése hosszú évek óta ad munkát az Országos Levéltár kutatóinak. A sok százezer levél, okmány legértékesebbjeit Dózsa György születésének fél évezredes évfordulója alkalmából hozzák nyilvánosságra. Tahy Klára restaurátor elektromos radírozógéppel tisztítja az okmányokat. JTfrr^si/i ua újat Elavult a ceglédi könyvtár HuszonnyolcezerrőJ majd­nem harmincnyolcezer kötetre gyarapodott öt év alatt a ceg­lédi városi-járási könyvtár. Épülete azonban három éve életveszélyessé vált, el kellett költöznie a városi művelődési központba. Az épület a legsürgősebb javítások, a könyvtár visz- szaköltöztetése után is szűknek, korszerűtlennek bizonyult. A kötetek számának növelését így nem követte az olvasótá­bor növekedése — bár a mun­kás és paraszt olvasók száma emelkedett. A könyvtár az elmúlt évek­ben sokat tett a fiatalok, s a gyermekolvasók irodalmi ne­veléséért. Rendhagyó iroda­lomórákat, szavalóversenyeket, vetélkedőket, úttörő és napkö­zis foglalkozásokat szerveztek számukra... Tavaly Friss szél címmel irodalmi sorozatban adtak áttekintést a baráti né­pek irodalmáról, neves elő­adók tolmácsolásában. Az olvasók megnyerését szolgálta az is, hogy a könyvtári nyitva tartást meghosszabbították este hétig. » De a járási-városa könyvtár az épület elavultsága miatt mégsem tud a kívánt mérték­ben eleget tenni hivatásának. Már készül azonban az új könyvtár terve. Pályázati felhívás ZENEI NEVELES AZ OVODABAN A Művelődésügyi Minisztérium — az országos pedagógiai intézettel és a Tankönyvkiadó Vállalattal kö­zösen pályázatot hirdet óvodai ne­velők számára, Zenei nevelés az óvodában című kézikönyv írásá­ra. A pályázat célja az óvodai ne­velés programja alapján korszerű zenei alapműveltséget és ismere­teket előkészítő, készségeket ki­bontó, élményekben gazdag és sokszínű, módszeresen feldolgozott énekes-játékos anyag összeállítása. A pályázaton mindenki részt ve­het, de kívánatos, hogy elsősorban olyan nevelők pályázzanak, akik az óvodai nevelésben jártasok és gyakorlati tapasztalataikat értéke* síteni tudják. A pályázatok titkosak és jeligé­sek, beküldésük határideje 1972. március elseje. A pályaműhöz zárt borítékban csatolni kell a pályázó nevét, lakcímét, munkahelyét. Az esetben, ha közös, több szerzős a pályázat, az érdekeltek a zárt bo­rítékba helyezzenek el nyilatkoza­tot az egymás közti felosztás ará­nyáról. A pályamunkát a Műve­lődésügyi Minisztérium nevelési osztályára (Budapest V., Szalay ut­ca 10—14.) kell eljuttatni. A pá­lyadíjak egy 5000 forintos első, két 3000 forintos második és két 2000 forintos harmadik díj. NYÁRI VÁSÁR AUG. 2-T0L 14-IG 30-40 °/o-os árengedménnyel kaphatók FÜRDŐRUHÁK, STRANDCIKKEK, SELYEM ÉS PAMUT MÉTERÁRUK, FEHÉRNEMŰK, NŐI, FÉRFI- ÉS GYEREKKONFEKCIÓ, KÖTÖTTÁRUK, CIPŐK, BÖRDÍSZMŰVEK. Nagy választék a PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT SZAKÜZLETEIBEN V

Next

/
Oldalképek
Tartalom