Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-14 / 191. szám
rtsv UECMF.t kMívIup 1971. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT A jövő a gépeké Szárító hárommillióért Keverőüzem építését tervezi a gombai Új Élet Tsz Tatatóvároson, az autóskein pinggel szemben érdekes formájú „vendégfogadót” épít a tatai .Márvány Ktsz. Az „Aranyponty” éttermet a Vadászati Világkiállításra adják át rendeltetésének. Fárasztó utazni Hajmosástól képernyőig Aranyponty Udvariasság — Család, autó, jól van, megvan?... Fickó, az idegen daxli, az Örkényi út felénél mellémsze- gődik. Gazdája barátságosan figyelmeztet, ns féljek, bokám szaglálása semmi rosz- szat nem ígér, csak kíváncsi a kutyuska. — Ha kíváncsi, ám legyen — mondom én, és- tovább lépkedek. Fickó egy darabig hűségesen kísér, miközben messziről visszahívogatja gazdája. Szándékosan nem fordulok hátra, sose lehet tudni, mit jelent kutyáéknál, ha ide-oda forgatom a fejem. Megnyugodva nyitok be az ABC-áru- házba, térülök-] or dúlok, válogatok. Tehetem, szerencsémre, kevesen vannak. Ilyenkor szeretek vásárolni. Elégedett vevő vagyok, nem állja utamat megannyi strázsa, kosaramat lesve, mit tettem el dugiban, mert egy ember is elég kezem ellenőrzésére. Válogatok, nézem az új árut, ismerkednék megannyi külföldi portékával, ha nem felejtették volna például ráírni a líbiai Bonjusra, hogy iható narancslé, potom 6 forint 50-ért. Félpohárnyira való, A Maggi kocka aranypapírja szokvány húslevest takar avagy éppen gomba rejtőzik benne? Mustrálhatom, forgatom a sok ismeretlen árut, közben ismerős szólít meg: A nagyüzemi mezőgazdaság továbbfejlesztésének alapvető teltétele a gépesítés. A termékek önköltségének csökkentése enélkül tulajdonképpen el sem képzelhető. Az „élő munkaerő” fokozatosan drágul, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma csökken. Mind sürgetőbb kitörölni a mezőgazdaság szótárából a kézi rakodás fogal— Éppen te vétesz a rend ellen? Rácsodálkozok. — Hajolj közelebb, nem akarom kikiabálni. A lábamra mutat. Lenézek. Fickó, az Örkényi úti „önkéntes” csücsül a lábamnál. Hűséges szemei ragyognak. Dicséretet vár tőlem, az ismeretlen kutyabaráttól. — Nem az enyém. — Ne mondd, ki hiszi ezt el? Ülne így egy idegen kutya a lábadnál? Ne mentege- tödz. Bejött, és kész. Majd hazaviszed. — Haza — bólintok. Fizetek. Csomagolok, és megyek kifelé. Fickó nem mozdul. Az ismerős kajánul nevet. — Fickó! Gyere! — kiáltok. A kutya megindul. Az ajtóban utolér. Lihegve követ. Fél lábam még a küszöbön. amikor hallom ismerősöm hangját: — Még, hogy nem az övé! Alikor honnan tudja a ne- lét? Jó viccei vannak! Bezzeg, ha én csinálok ilyet, rögtön nyakon csípnek, szabály- sértésért. No, de akinek az isten a barátja! Fickó, mintha csak értette volna a vádakat, rámnézett, és egy szempillantás alatt megiramodott igazi gazdája felé. Takács Paula tulajdonképpen hozzá sem | ér. Egyes közös gazdaságok, így a gombai is, töb- bé-kevésbé már elindult ezen az úton. Több még a tennivaló a kukoricatermesztés gépesítésénél. A gombai Űj Élet Tsz-ben az idén ezen a téren nagyot léptek előre, a 700 hold kukoricát teljesen géppel művelték meg, s géppel történik a betakarítás is. Az előzetes számítások alapján így 1 mázsa kukorica megtermelése 20 forinttal olcsóbb lesz, mint az előző években. Még az őszig megépül egy hatalmas szárítókombinát, 3 millió forintért Az építkezés jó ütemben folyik, s a gépsorok is a helyszínen vannak. A termelőszövetkezet évről évre többet költ gépesítésre. Míg 1959-ben még csak alig több mint 600 ezer forintért vásároltak gépeket, addig tavaly ez az összeg már másfél millióra nőtt, az idén pedig már meghaladja a 3 millió 800 ezer forintot. A szövetkezet vezetői világosan látják a jövő feladatait is. Hatalmas, ICO holdas a szőlő, minél előbb gépesíteni kell a metszést, s ki kell iktatni a kötözés munkáját (huzalrendszerrel), mert évről évre nagyobb gond a munkaerő. A tervek között szerepel egy saját keverőüzem létesítése. A tsz állatállománya évente 1700 tonna tápot fogyaszt el, így célszerű felépíteni az üzemet. Várhatóan olcsóbba kerül a táp, biztossá válik az ellátás, s egyenletes, megbízható lesz a minőség. Mindehhez hozzájön még a jelentős fuvarköltség-megtakarítás. A tsz-tagok néhány évvel ezelőtt még idegenkedtek egy-ogy új géptől, fölösleges pénzpazarlásnak tekintették. Mára változott a helyzet. Maga a gyakorlat bizonyította be, hogy a gép a munkájukat könnyíti és növeli a jövedelmüket. Izmán János Kotorják az evezőspályát A Velencei-tónál folytatódnak a nagyarányú partfalépítési és kotrási munkák. Az elkövetkező években mintegy ötmillió köbméter iszapot tesznek partra, és a tópart teljes hosszában, felépítik a partfalat. Újabb strandokkal is kibővítik a tóparti fürdőhelyek számát. Közülük a legnagyobb és a legjelentősebb a velencei kanyarban, 1974- re elkészülő autósstrand lesá. A korszerű, szép strandon egyszerre nyolcezren fürödhetnek majd. Kotorják a tópart első evezőspályáját is az északi parton. A vízi sportok kedvelői három méter mély vízben evezhetnek, versenyezhetnek majd. A legfrissebb adatok szerint mintegy 180 munkás hiányával küzd a DCM. Természetes hát, hogy a vállalat minden lehetséges módon igyekszik megtartani munkásait. Egyik ilyen eszköz a kamatmentes lakásépítési kölcsön. Laky László személyzeti osztályvezető arról tájékoztatott, hogy erre az esztendőre kétmillió forint kölcsönkeretre nyújtott be a DCM igényt a na" vállalathoz. Egymillió-kétszázezer forintos keretet hagytak jóvá, amit később még 450 ezer forinttal megtoldottak. Január 29-én 74 lakásigénylőt tartottak nyilván. Közülük tizenketten kértek kamatmentes kölcsönt a vállalattól. Tévé-rádió szerelő, háztartási gépjavító, kőműves, lakatos és egyéb kisiparosból összesen tizenöt működik Áporkán. Gond: a fodrász. Az egyedüli (és egyszemélyes) ktsz vezetőnője anyasági segélyen van, helyettese Apajról jár be, de bizony, nagyon megszokták a régit: a kismamaHetan családi házat építenek, ők hatvantól százhúszezer forintig terjedő kölcsönt kaptak. öten OTi'-Lakás vásárlásához kaptak 105-től 130 ezer forintig terjedő kölcsönt. Összesen egymillió 223 ezer forintot utaltak ki eddig a DCM-ben a kölcsönkeretből. A fennmaradó 427 ezer forintot bérlőkijelölési jog vásárlására tartalékolják, és számítanak arra is, hogy néhány lakás-használatbavételi díjat kell fizetniük, vagyis a lakásból távozóktól vissza kell vásárolniuk a lakást. A nagyvállalat zölte, hogy a negyedik ötéves tervben évenként egymillió forint kölcsönkeretre számíthat a DCM. B. fodrásznő univerzális szakember, férfi-női vendégei egyaránt szerették a munkáját. Most legszívesebben Lachá- zára járnának be — de amíg egy áporkai asszony oda- vissza megjárja az utat, rámegy egy fél nap; és ennyit nem ér meg egy hajmosás-berakás. — Pedig ma egy egyszerű falusi asszony is látja a tévében, a filmvásznon: hogyan fest egy szép, modern frizura — mondja a kiskunlacházi tanács egyik vezetője, áporkai lakos. — Ez most nagy gond az áporkai asszonyoknak. A tévé-rádió, háztartási gépjavító kisiparosuk munkájával viszont elégedettek. — Megvan vagy tizenkilenc- húsz esztendős Tóth Imre, de kifogástalanul dolgozik. 288 lakásos szalagház: Hatalmas szalagház építését kezdték meg Kecskemét új városközpontjában. A „Hírős város” eddigi legnagyobb lakóépületében 288 lakást és modem üzletsort alakítanak majd ki. A megyeszékhely új centrumában lesz a hatodik impozáns létesítmény. Egyidejűleg újabb területek szanálását kezdték meg a felépülő újabb középmagas lakóépületek számára. (Zsoldos rajza) — Négymillió forintot költenek munkavédelmi felszerelésre és az eddigi berendezések korszerűsítésére a Kiskunsági Állami Gazdaságban. mát, a rakodást gépkocsikkal kell megoldani. A múlté kell legyen a kézi szalmale- hűzás, a kazlazás, ez a korszerű gépek feladata. A korszerű aratásnál a gabonához az emberi kéz Díszkíséret Segít a DCM Kamatmentes kölcsön a lakásépítőknek SIKLÓS JÁNOS: Borús alkonyat Negyedik emlék A napokban jártam nála. Nehézkesen lépdelt, a meggyfához támasztotta mankóját, azután belefészkelődött a nyugágyba. Máskor ilyenkor még iparkodott hazafelé az országúton. 1 Most vörös, duzzadt lábafejét nyomogatta, hogy a papucsba férjen. — Legalább járni tudnék vele — bök em- bóliás lábára. — Majd, majd csak rendbejön... Rámnézett, de nem válaszolt. Egyet gondolunk. ö is tudja, amit én tudok. Terelem a beszélgetést közgazdaságra, politikára, hogy efféle hétköznapi ügyekről társalogj unk. — Nem jó a szivar íze — szakít félbe. Mit feleljek? Hallgatok. , — A citromlé többet ér, mint a fröc'cs — folytatja. — Egészségesebb is. Szünet következik. — Van új építkezés a városban? — Van. Nem felel. Tudom, hogy most számvetést csinál. Meg tudja-e nézni még egyszer a várost, saját lábán járva. Szomorúsága nem látszik az arcán, pedig nagy életszámadás folyik most belül, láthatatlanul. Csöndes, szót- lan. Okát én is értem. Panaszra nem fordul a hangja. Nem szereti az olyan panaszt, amin úgysem lehet segíteni. Fölnevelt önmagában valamilyen nagy eszményt — talán régi könyvek nyomán formált —, spártai jellemet: megtartóztatni az örömet és a bánatot. Őrizni az idegeket a köznapi kicsinyességtől, közönségességtől... Nem kérni és nem megalázkodni soha, senki előtt sem. Ez az erény és ez a lelkinyugvás és ez az emberi méltóság tartalma. — Rossz itt egyedül. Érdemesebb volna elmenni innen — szólok a csöndbe. Kicsit tűnődik, azután alig észrevehető, finom bánattal felel. — Fiam, ideköt engem minden. Életem egyik fele itt fogyott el. Ebben a környezetben. Nem tudnék megválni ettől és nincs is szándékomban... — Értem, de kényelmesebben lehetne élni. Elutasítóan int, újra másra terelem gondolatait. — Mondja, apám, ha újra kezdené, hogyan csinálná? — Ugyanígy! — felel gondolkodás nélkül. — Újra ugyanígy. Mindent így... — Nem érzi, hogy nagyon egyedül van? — kockáztattam meg ismét más módon a csalogatást. — Hát idefigyelj, fiam — fordult felém élénken és félretolta kezeügyéből az újságot. — Az ember mindig egyedül él. Magunk születtünk és magunkban halunk. A kettő közötti életnek — mert hát ez az élet — millió szála sarjad és az családunkhoz, embertársainkhoz köt. De más millió szál is sarjad ám, amely nem köt, inkább taszít, visszahanyatlik oda, ahonnan elindult: önmagunkban hal el. Mit gondolsz, mennyi dolgot, titkot, eseményt, érzést visz el az ember a sírba, amiről senki, de senki nem tud semmit? Azt az otromba általánosítást, hogy az ember csak és kizárólag közösségi lény — remélem, nem veszed komolyan? .. , j..;i — Hagyja el a filozofálást, apám. Ez az írókra, meg a tudósokra tartozik. — Elhagyom, fiam, de minden ember író, akinek megvan az egyéni élete, sorsa, csak ezt nem tudja leírni, de őmaga végigcsinálja, a bölcsőtől a sírig. Az emberek többségénél, persze, nincs mit írni; csak kiemelkedő egyéniségekről — jól jegyezd meg magadnak, egyéniségekről — lehet igazán valódit, érdekfeszítőt írni. Ez pedig nem foglalkozáshoz, ranghoz kötött kategória. Kiemelkedő jellemű, erkölcsű, nagy akaraterejű embert találsz a gyári munkásnál és tisztviselőnél, a parasztnál és a miniszternél is. De a tipikus: az egyszerű, a mindenben lojális, a behatárolt tevékenységi körön belül maradó, akiélni akar és nem égni... ezekről valóban nehéz írni. — Apám, én ezt tovább nem hallgatom — szóltam erélyesen —, értse meg ... én ... én nem vagyok író. Nem is érdekelnek ezek a dolgok engemet sem, meg a többi milliónyit sem, akik végzik a maguk fontosnak, vagy kevésbé fontosnak tartott dolgukat. — Jól van, na, ne mérgelődjél. — Nem értem... nem értem, hogy öregségére ilyesmi gondolatokkal foglalkozik... De miért nem beszélt sohasem ezekről? — Most mondtad, hogy téged ez a filozófia nem érdekel. — Igaz, igaz, de ha többször szóbahozta volna... — Na, majd máskor. Elapadt a gondolat. Ezek után már nem mertem kapacitálni, hogy hagyja ott a régi házat. — Hanem te, nézzed már azt a Pankát, annál a lánynál valami nincsen rendben — terelte más irányba a beszélgetést. — Miért? — Hallom, hogy sokat panaszkodik, beteg a veséje. — Jó, majd megnézem. — Andris? Most egészséges? — Szerencsére, de rossz, mint az ördög. Naponta szidom, pedig szeretem ezt a büdös kölyköt, nem is tudom, hogyan lesz ebből fegyelmezett iskolás. — Elhozhattad volna. — Éppen csak kiszaladtam. Alkonyodik. A város felől sötét borulás jön. Enyhe szél cirmolja a barackvirágot. Kiabál a.szomszéd az asszonynak: — Ne locsolj, eső lesz! Széjjelnézek a kertben, dudvás, gazos minden. összedobált gallyak kupacai a kertben, az őszön maradt így. Kibimbózott orgonabokrok, alatta szájjelszórt tüzelődarabSk ... Üres vödrök az ajtó előtt, a kút az utca végén van. Anyám se bírja már. — Meghozom a vizet — fogom a vödröket. Valóban nehéz. Kiigazítom a vánkos gyürkéit, azután indulok. — Majd jövök. A kapuban megállók és visszanézek. Háttal fekszik, nem látja, hogy ott állok. A tengernyi fű helyén most már téglajárda van, a pusztaságba szép kis házak nőttek, és az utcán gyerekek játszanak, hancúroznak. Apjuk a nyakába kapja őket, ha csúszós lesz a rampa. Nincsen tovább Most már nem beszélgethetünk. Két esztendeje múlt, hogy meghalt. Csöndesen, magányosan, egy jajszó nélkül költözött el az „igazi” házból, amit ő épített. A fejfája meg semmit sem mond már. Magaformálta, tapasztalta-élte filozófiáját magával vitte. Milyen ember volt az apám? Nem tudom, mert nem ismertem, pedig vele, körülötte éltem negyven esztendőt. Biztosan sok szépet és értelmeset rám hágyott, amit most sajátomnak vallók, de ezt nem tudom biztosan. Sírhantjára egy csokor virágot teszek, kicsit nézelődöm a temetőben, mert mi mást tehetek? Mindenki így cselekszik — én sem vagyok kivétel.
