Pest Megyi Hírlap, 1971. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-11 / 188. szám

^JgQT/nEGrYEI HÍRLAP^ ICÚa. XV. ÉVFOLYAM, 188. SZÄM N KIADASA 1D71. AUGUSZTUS 11., SZEKDA ELŐ LELKIISMERET Mégis alakulnak szocialista címért küzdő brigádok Nem panaszkodhatnak a TRAKIS asszonyai, leányai. Remcsak a munkából veszik ki a részüket, zömmel Ők ül­nek a munkapadoknál, a 202 doigozóból 155-en, de a veze­tésben is kellően képviselik a női nemet. A pártaíapszervezet öt veze­tőségi tagjaoói kettő nő. A ktsz különféle bizottságaiban is olt vannak az asszonyok. A pesti anyavállalat vezetőségében há­rom nő a szószólója a körösi érdekeknek. De ott találni a nőket a szövetkezed bizottság­ban, az ellenőrző, a fegyelmi bizottságban is. A férfi vezetőségi tagok a nőbizottságot az „elő lelkiis- meret” bizottságának nevezik. E bizottság rendkívül aktív, és sokszor apró-cseprőnek tűnő, de fontos dolgokra is ráirá­nyítja a figyelmei. Ebben a bizottságban is hárman van­nak Nagykőrösről. A mozgalom, a vezetés kü­lönféle őrhelyem kívül a mun­kapadoknál is jól megállják az asszonyok a helyüket. A fiatal üzemben három csoportvezető nő, továbbá a főraktáros és az anyaggazdálkodó is a gyen­gébb nemből került ki. A jó szándék, a kellő poli­tikai érzék azonban nem érvé­nyesülhetett mindig. A kisipa­ri termelőszövetkezetekben nemigen alakultak még szocia­lista brigádok. A TRAKIS nagykőrösi üzemében az idén a dolgozók kérésére három brigád benevezett a nemes ve­télkedésbe a szocialista brigád cím elnyeréséért. A feltételek érettek voltak, és a dolgozók önkéntes felajánlása találko­zott a mozgalmi szervek el­képzelésével. Bármilyen fur­csán hangzik, nem aratott si­kert az elképzelés a TRAKIS időközben leváltott elnökénél. Megütközve vette tudomásul a lelkes felajánlást, amit aztán szépecskén meghalasztolt. A pártaíapszervezet és a szakszervezeti bizottság szinte hetekig nem ocsúdott föl az ellentmondást nem tűrő intéz­kedésre. A légkör, amely nyo­masztólag hatott az emberek­re, lehetővé tette, hogy ne tör­ténjen semmi. Ez az átmeneti állapot nem tartott sokáig. Mert sehol sem lehet olyan munkahelyen dolgozni, ahol ugyan minden simán megy, de az emberséges szó, a gondok megértése sehol sincs, vagy késik. Így került sor új veze­tőség választására. Az új ve­zetőségben a körösiek is he­lyet kaptak. Az új vezetőség nem szóla­mokkal igyekszik magának te­kintélyt szerezni, hanem reá­lis felmérés alapján alakítja a termelést és a terveket. A jobb légkör, az emberséges hang most arra késztett az embere­ket, hogy az elsorvasztott vál­lalkozást feltámasszák, s meg­alakítsák a szocialista brigádo­kat. Csak két másodpercen múlott A MÁSODIK HELY SE ROSSZ — Kocsis János? — Igen. A versenyre kíván­csi? — Sikerült? — Igen. Igaz, hogy két má­sodperccel megelőzte csapa­tunkat a szekszárdi Volán, de így is a négyszázas fiúraj má­sodik helyezett lett az orszá­gos ti^zoltóversenyen. — Sokan nekivágtak? — 79 raj indult, különféle kategóriában. Pest megyéből négy raj, e négyből csali az ecseriek és a konzervgyáriak jutottak a dobogóra. — Más konzervgyáriak? — Az országrészi versenye­ken még ott startoltak a test­vér konzervgyárak rajai, de az országoson már csak a nagy­kőrösiek képviselték a ' kon­zervipart. — A dicsőségen túl, juta­lom? — Lesz. Nemcsak szóbeli elismerést, pénzjutalmat is kapnak a résztvevők, továbbá, augusztus 21—22-én, két na­pot pihenhetnek a Balaton mellett. Nemcsak az országos II. helyezett kap ilyen elis­Zsupsz, a habokba! mérést, hanem mind a negy­ven résztvevő, aki a részver­senyeken kiharcolta a döntő­be jutást. Síöz&letl ii* a tsinév * Hétfőn, augusztus 9-én, megkezdődtek az iskolai és óvodai napközikben a nyári foglalkozások. Hiába, közele­dik az új tanév kezdete! Bál a Dózsában Szombaton este a Dózsa Ter­melőszövetkezet nőbizottsága bált rendez a Daróczi-tanyán. A mulatság este 7 órákor kezdődik, s hajnali 2 óráig tart. Kell, hogy legyen gaz! NYOMÁSPRÓBA - MÁSODSZORRA Még melegek az éjszakák, még szenvedünk a kánikulai hőségtől, azonban egyre több embernek jut eszébe, mi lesz a téli fűtéssel,, lesz-e gáz, amikorra ígérték? Filetóth Ferenc, a TIGÁZ- kirendeltség vezetője, tanács­talan. Csak azt mondja, hogy a fűtési szezonra kell gáz­nak lennie, legkésőbb október 15-re tehát. A munkák jelenleg a meg­szokott, lassú tempónál vala­mivel jobban haladnak. Egy­más után mutatkozik ennek látható jele is: kevesebb a nyitott árok. A múlt hét vé­gén, a Deák téri árok beteme­tését is megkezdték. A nyomáspróba, mely meg­előzte az árkok betemetését, a Kossuth Lajos utcán, egé­szen a Deák térig, megtör­tént, immár másodszorra, si­keresen. Az első próbánál ugyanis több helyen tapasz­taltak hibákat a hegesztési varratok minőségében. Most azonban mindkét vezeték — a középnyomású ' gázt hozó, s a Deák. téri nyomásszabály­zóból visszaágazó, a lakos­ságot ellátó kisnyomású — eme szakasza kész. Mit tehetünk mást. remény­kedünk, hogy a fűtési szezon ra valóban lesz gáz. Hogy mennyire számítanak rá, bi­zonyítja, hogy a városi ta­nács épületében valamennyi cserépkályhát lebontották. Kell, hogy legyen gáz! Nagytakarítás — szünetel a könyvkölcsönzés Későbben kezdődik, és rö- videbb ideig tart az idén a nyári nagytakarítási szünet a városi könyvtárban. Ennek a könyvkölcsönzők nagyon örül­nek, mert így csak augusztus 17-től 31-ig nem cserélhetik újra könyveiket. Az idei nagytakarítás sok­kal alaposabb lesz, mint az eddigiek, hiszen ez idő alatt varázsolnak kölcsönzőhelyet a gyermekkönyvtár részére is. Sajnos, az új berendezés csak ideiglenes lesz, mindad­dig, amíg a bejáratot ót nem helyezik, s az új bútorzat meg nem érkezik. A felnőttek kölcsönzési ide­je szeptember elsejétől is vál tozatlan, a gyermekek azon­ban szerdán 9-től 18 óráig egyfolytában, szombaton 9-től 15 óráig kölcsönözhetnek. A gyermekkönyvtár bejára­ta az udvarról nyílik. KISEBB SIKERREL A Pest megyei Ruházati Boltok konfekció üzlete még mindig a tűzoltószertárban várja, hogy beköltözhessen a Szabadság térre. Az élet azon­ban addig sem áll meg. A szertárban is megtartják a nyári vásárt, csak kisebb si­kerrel, mint tavaly, amikor még a méteráru bolt köl­csönzött üzlethelyiségében árusíthattak. Harminc féle. különböző színű és fazonú leányka-, csaknem annyi női és gyer­mek-, férfi- és fiúruhát árul­nak, 30—40 százalékos enged­ménnyel. Csak a leértékelt árukból, 176 ezer forint érté­kűt árusítottak, a vásár hetében, s maradt még laszték erre a hétre is. első vá­MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Zöld rakéták Szinkronizált szovjet ifjúsá­gi kalandfilm. Kísérőműsor: Romeo és Jú­lia, Magyar híradó. Előadás kezdete: este 6 és 8 óra. Hétfőn: tanácsülés Augusztus 16-án reggel & órakor a művelődési központ emeleti tanácstermében össze­ül a városi tanács választott tagsága. Megvitatja a város öt­éves népművelési tervét, a fej­lesztési alap félévi felhaszná­lását. Ezen a tanácsülésen adnak választ Galgóczi Tászióné ta­nácstagnak a múlt illésen «1- hangzott interpellációjára, és a NEB munkatervét is ismerte­tik a tanácstagokkal. Az első fecske Tus,. minden mennyiségben Még nem jellemző közös gazdaságainkra, de főleg a ter­melőszövetkezetekre nem, hogy szociális létesítmények­ről gondoskodnak. A Petőfi Termelőszövetke­zet a példamutató városunk­ban, mert a tanyavilágban fel­építette az első szociális épü­letet, a zuhanyozót. A villanybojlerrel felszerelt zuhanyozónak már az első percben nagy sikere volt. A tikkasztó melegben a tanyai emberek vidáman tusolnak, munka végeztével tisztán tér­nek otthonukba. A siker láttán most arról ta­nácskoznak, hogy az I-es üzemegységben is létesítenek zuhanyozót. Ott még indokol­tabb is, mint a meggyes, illet­ve a hűtőház körül, mert ott van a termelőszövetkezet te­henészete. KIÁLLÍTÁS ÉS OLVASÓKLUB DÉLUTÁN 2-6-IG A nép- és iparművészeti kiállítás, valamint ifj. Baká- nyi Gyula képkiállítása min­den délután 2—6 óráig tart nyitva. A művelődési otthon elő-: csarnokában, az újságolvasó klubba is ez idő alatt térhet­nek be az érdeklődők, hétfő kivételével, amikor a kiállí­tás és az olvasóklub is zár­va. A szünidőben, aki akar, jól kereshet a konzervgyárban. Egyszezonos Józsa Dénes is. Tetőtől talpig hófehér, akár­csak egy műtős a kórházban. — Miért éppen itt dolgo­zik? — tettem fel a kérdést. — Türelmetlen vagyok, gyorsan, sok pénz kell! Itt pe­dig munka is akad, pénz is jön. — Mikor kezdett? — Július közepén. — Kereset? — Körülbelül két és fél ezer forint. — Mit vesz? — Vásároltam egy kismo tort, azt szeretném teljesen kifizetni. Ruhát, inget, cipőt akarok még venni. Meg isko­laszereket. Ősszel ipari ta­nuló leszek, legalább azokra nem lesz gondom. — Végig dolgozik? — Nem. Kell egy kis sza badság is szeptemberig. Egy kis séta, zene, olvasás. Ez az utolsó igazi szünidőm. (Haraszti) Ebben a tikkasztó nyárban a gyerekeknek a legjobb. A konzervgyár házi strandján versenyt csúszkálnak, bele a hűs habokba. Foto: Varga Irén KOPA LÁSZLÓ: Ütött-kopott ko­csi állt meg a piactéren, a sar­kon. A keréktal- pakat több helyen dróttal kötötték a ráfhoz. A kocsi előtt pihent a ló. Fenn, a bakon, nagy bajuszú öreg ember ült. aki az ülés alól szép kis kutyát húzott elő. Pár hetes fekete puli volt, csak a lábai hegyén viselt pici, fehér kamás- likat. Okos. fekete szeme csakúgy ra­gyogott. Az öreg a térdé­re tette a kölyköt. Az lábacskáival kapaszkodott reá. A járókelők, meg­álltak a kocsi kö­rül. — Eladó? — kérdezte egy csi­nos menyecske. — Az — mond­ta az öreg, s sze­retettel simogatta a szőrpamacsot. — Mi az ára? — Tudják, ez fajkutya. Ha ki­állításra vinném, ezreket fizetné­nek érte. De én odaadom száz fo­rintért. — Sok — mond­ta a menyecske. Ekkor odalépett egy középkorú fér­fi, nyújtotta a szá­zast és vitte a ku­tyát. A menyecs­ke majdnem sír- vafdkadt. — No, ne búsul­jon mán — szólt az öreg ■—, van még kettő. S előhúzott egyet a kocsi al­jából. Az asszony fel­élénkült. • — Nyolcvanért megveszem — al­kudozott. — Százért is ajándék — volt a válasz. — De jól van, legyen meg a kedve, nyolc­vanért odaadom Aztán jól bánjon vele! A harmadik ku­tya hatvanért kelt el. Egy fiatal em­ber szorította ma­gához az apró ál­latot. — Jó vásárt csi­nált? 1— kérdez­tem a gazdát. — Szép jószá­gok. Méa többért is elmentek vol­na. .. Tudja, van nekem egy kedves ' kutyám, az ördög, minden esztendő­ben megajándé­koz néhónn kis­kutyával Jó kis nyugd f ikieg észt­té s ez. kérem. .. Felült a kocsira, megnoszogatta a szürkét. A kocsi­táblán ez állt: TA­TÁR PÉTER. S B P B O ■ R ■ T Javuló ifjúsági lövészeredmények Az MHSZ Nagykőrösi Kon­zervgyár I-es telepén működő lövészklub versenyzői a tor­mási lőtéren mérték össze tudá­sukat a Hungária Ifjúsági Ku­pa 4. fordulóján. Figyelemre méltó, hogy hárman is ezüst­jelvényes szintű eredményt ér­tek el. Fiúk. Standardpuska, 60 fek­vő lövés: 1. Czeczon István 553 (ezüstjelvényes szint), 2. Ben­céik János 538, 3. Tóth Albert 537, 4. G. Nagy Antal 524 kör- egységgel. Standardpuska, 60 összetett: 1. Tóth 462, 2. Cze- czon 440 körrel. Standardpisz­toly 30+30 lövés: 1. Bagi Elek 533, 2. Janovics Tibor 533 kör. Gyorstüzelő pisztoly, 30 lövés: 1. Bagi 267, 2. Janovics 262 kör. Lányok. Standardpuska, 60 fekvő: 1. Papp Teréz 553 (ezüstjelvényes szint), 2. Csete Mária 515 kör. Csete Mária már másodszor lőtt ezüstszin­tes eredményt, s ezzel meg­védte előző teljesítményét. Teher nemzetközi birkózósikerc A Német Demokratikus Köz­társaság ifjúsági válogatottját Budapesten, a Sportcsarnok­ban látták vendégül hazánk legjobb hasonló korú verseny­zői. Az egyik napon a magyar A-csapat 6,5:3,5 arányban le­győzte a vendégeket. Másnap került sor az NDK —Magyarország B ifjúsági vá­logatott . csapattalálkozóra, amely a németek 6.5:2,5-es győzelmével végződött. A nagyszerűen birkózó Fehér \ István (Nagykőrösi Kinizsi) a > 65 kilogrammos súlycsoport­ban legyőzte ellenfelét, Krugot két vállal. A körösi fiú balsze­rencséje, hogy éppen az ő súlycsoportjában szerepel Gyenge, a Csepel Autó spor­tolója, aki hazánk egyik legna. gyobb tudású ifjúsági birkó­zója. Vagy talán ez ösztönzi még jobb eredményekre a le­EGYSZEZONOS Kutyavásár hetséges, nagyon szorgalmas körösi fiút? Fehér ifjúsági B-válogatott- ban való szereplése is bizonyí­ték, hogy néhány sportágban nemzetközi eseményen is hal­latnák magáról városunk spor­tolói. Labdarúgás — barátságosan Nagykőrösi Volán—Szovje­tek 3:3. A vendégek támadtak többet, de a Volán kevesebb támadását igen jól kihasznál­ta. Mindhárom gólt Száraz Já­nos lőtte. Nagykőrösi Kinizsi II—Nagy­kőrösi Volán 8:2. Sokáig 0:0-ra állt a mérkőzés, de a sokat cserélő Kinizsi végül is bizto­san nyert. A labdarúgás híreihez tarto­zik még, hogy az ősszel nem indul NB tartalékbajnokság, így valószínű, hogy a Kinizsi II is a járásban szerepel. Városi sportnap: augusztus 20-án Mint már hírt adtunk róla, ' az első nagykőrösi városi sportnapot augusztus 20-án rendezik. Tizenhárom üzem és intézmény nevezett a viadal­ra, amelynek legfőbb célja, hogy baráti vetélkedőn talál­kozzanak a dolgozók. A férfi és női kispályás labdarúgók, a kézi- és röpiabdások, a 4x100- as váltófutás résztvevői a Ki­nizsi sporttelepen mérik össze erejüket. A nagypályás labdarúgó- mérkőzésekre a Kinizsi- és a múzeumi pályán kerül sor, míg az asztaliteniszezők és a sakkozók az új élelmiszeripari szakközépiskolában vetélked­nek. A délelőtti selejtezők és a délutáni döntőmérközések kö­zött a sportolók közös ebéden vesznek _ részt a konzervgyár ll-es telepén. ' ( A terv az, hogy a városi sportnapot ezentúl minden esztendőben megrendezik. S.Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom