Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-13 / 163. szám
DICSÉRŐ OKLEVELEK Az országgyűlési képviselői és tanácsválasztások alkalmával jó munkát végzett párt- szervezetek és aktivistákat dicsérő oklevélben részesítette a városi pártbizottság. E munkában félszáz pártszervezet és közel ezer aktivista vett részt. Művelődnek az építők Jó munkát végeztek Vácott *z építőipari vállalatok, az Építők Művelődési Háza és a városi TIT-szervezet ismeret- terjesztői az évad második felében is. Január óta 98 előadás hangzott el a 7 munkás- szálláson, melyen 1800 hallgató vett részt. A legnagyobb érdeklődés az űrhajózással, egészségvédelemmel és a zeneművészettel foglalkozó előadásokat kísérte. Négy szálláson ismeretterjesztő filmelőadás is volt, bár a technikai felszerelés több esetben okozott gondot avult- sága miatt, de még így is elősegítették az anyag jobb megértését. Ezenkívül 34 esetben rendeztek ingyenes jogi tanácsadást, s eredménnyel zárult az építőiparban dolgozók részére szervezett általános iskolai tagozat is. Uj munkásőrök Hét új munkásőr felvételét hagyta jóvá a Heuréka párt- szervezetének vezetősége: Alt- schach György, Berecz Béla, Velki István, Veres István, Herédi Gábor, Mészáros György és Varjú Gábor, kiváló társadalmi és gazdasági munkájuk elismeréseként lettek tagjai a munkásőrségnek. A Heurékában jövőre önálló munkásőr szakaszt szeretnének alakítani. VÁC I UAPLŰ PE$? MEGYSJ HlRlÁP KÜtÖNKlA&X$A XV. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM 1971. JŰLIUS 13., KEDD Szünet nélkül érkezik a gabona A rádiak 15 vagonnal hoztak A traktoros vontató vidáman fordul be a Lenin út 52. számú — 160 éves — épület hatalmas kapuján. Szabó István portás ismerősként köszöntötte az érkezőket. Rád- ról hozták az Űj Élet Termelőszövetkezet őszi árpáját. Kovács József terményátve- vő elégedetten morzsolja tenyerében a parányi szemeket. 1947 óta gabonafelvásárló. Kemence, Tésa, Perőcsény után lett Vácott, a vörösházbeli raktár vezetője. — A váci Kossuth Tsz volt a legfürgébb — mondja —, ők végeztek először az őszi árpa aratásával és ők szállították az első idei termést. A rádiak viszont már a tizenötödik vagonnál tartanak. Évekkel ezelőtt zsákokkal görnyedtek, padláslépcsőn izzadtak a terményátvevő munkásai. Ma alig van szükség emberi erőre. Munkájukat megkönnyíti itt is — a gép. Az Orkán nevű okos masina az udvar közepén várja az újabb és újabb szállítmányokat. A pótkocsiról egyenesen a garatba lapátolják a szállítmányt. ITT AZ OLVASOK BESZELNEK „CSENDÉLET” A RÉVÁLLOMÁSNÁL A Halászkert étterem vendégei s a Liszt Ferenc sétányon haladók érdekes jelenet tanúi voltak a minap. Este nyolc órakor az utolsó járatot is megtette a Toldi komp a két part között. Ekkor gördült egy fehér személygépkocsi a révállomáshoz. A kocsit vezető hölgy felháborodva vette tudomásul, hogy a városi oldalon rekedt. Minősíthetetlen hangon leckéztette a (munkájukat előírásszerűén végző), révészeket, akik nem voltak hajlandók különjáratot indítani — miatta. Mi, szem- és fültanúk csodáltuk a révészek nyugalmát, türelmét s az autótulajdonos modorát. Baranyai Ferenc Az embereket megbotránkoztatja a botrányokozás, a járdán ordítozva haladó csoportok elől a szelidebb járókelők lelépnek az úttestre. Ha elfajul a garázdaság, bírósági tárgyalás a vége. Ez történt az elmúlt napokban is, amikor négy személyt ítéltek el botrányos viselkedésért, verekedésért. Az alsóvárosi Zöld Hordóban többen tartózkodtak a délutáni órákban. Lakatos József és Horváth Gyula között nézeteltérés támadt. Ponyókai Ferencné üzletvezető tartott a nagyobb botránytól, ezért kipenderítette őket, s még a redőnyt is lehúzta, hogy ne jusson eszükbe visszatérni az italboltba. Az utcán a két szóváltónak külön tábora akadt, Petro- vics József — a per egyik vádlottja — Lakatos Gyulánét bántalmazta, aki elesett és elvesztette az eszméletét. Odébb újabb személyek, Horváth József és Lakatos András támadtak egymásra. Horváth zsebkéssel támadt, Lakatos egy sörösüveggel tette őt harcképtelenné. Petrovics most egy másik férfit támadott meg, s any- nyira dühödten verekedett, hogy csak több utcai járókelő tudta őt megfékezni. Pet- rovicsnak eltörött az orra, a sebesülteket mentő szállította el. A megcsappant létszámú csapat a fürdővendéglő felé tartott veszekedve, kiabálva. Ott Lakatos Andrásné támadt Sztojka Józsefnére. Haját rángatta, ütlegelte. A kö- eelben levő rendőrök vetettek véget a verekedésnek. Nem kis feladatot jelentett, a 1 bíróság számára, amíg 11 tanú kihallgatása után tisztázta a történteket. A 36 éves Horváth Józsefet kétévi; a 31 éves Petro- vics Józsefet egy év és hathónapi; a 29 éves Lakatos Andrást tízhónapi és a 25 éves Lakatos Andrásnét hathónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A védelem enyhítésért fellebbezett. (-ő) A Dunakanyar Vízművek felvesz »izvezeíékszerelőt, gépészt, (villanyszerelő vasipari szakmával), férfi segédmunkásokat, kubikosokat. leientkezés: Vác. Híradó út 3. Üzemgazdasági osztály. Hosszan kígyózó csőben jut tovább a termés a földszinti, vagy ha szükséges, az emeleti raktárakba. — Időben felkészültünk a termés fogadására. Meszeltünk, fertőtlenítettünk. Idén először nem kell az utcai ablakokat igénybe venni a rakodáshoz, és a gabonát továbbító gumiszalag nem akadályozza a közlekedést. Az Orkán kupacokba ömleszti a magot. Ha lehűl, szétterítjük. Vác nyolc, örbottyán három, Szód és Püspökszilágy két-két vagonnal hozott a takarmánygabonából. Ügy tervezik, hogy negyven vagon kap helyet a Lenin úti raktárban. A szállítmány kísérői jó termésről számolnak be: 15—20 mázsás az átlag. A laboratóriumi vizsgálat kitűnő minőséget bizonyít. P. Pv. KIÁLLÍTÁSOK Az eddig legnagyobb közönségsikert arató képzőművészeti kiállítás látható még egy hétig a váci görögtemplom kiállítási termében. Fabók Gyula és Mizser Pál festőművész együttes bemutatkozását nagy érdeklődés követte, különösen Fabók Gyula égetett-zománc munkái arattak nagy sikert. Olyannyira, hogy már alig akad olyan alkotás, amelyet nem vásároltak meg. A városi tanács két kompozíciót: Ember és tudomány és az Asszonyok arany háttérrel című munkákat vásárolta meg. ★ A váci Képzőművészeti Alkotócsoport rövid működése alatt számos alkalommal bizonyította már létjogosultságát. Jelenleg két presszótárlaton és a DÓM üzemi kiállításán mutatja be változatos összeállítását. A csoport tagjai nagy aktivitással dolgoznak, a három kamaratárlaton kívül anyagot küldtek a megyei jubileumi kiállításra is. Tavaszi cifrakerti kiállítási anyagukból 12 művet megvásárolt a városi tanács. A gyógyító munka elismerése 102 ezer forint béremelésre Hatvannégyen kaptak törzsgárda jel vényt Szakszervezeti munkaértekezletet tartott az Orvos- Egészségügyi Szakszervezet helyi csoportja a járási hivatal tanácstermében. Dr. Kőhalmi Margit szb-titkár bejelentette, hogy dr. Okolicsányi Jánost bízták meg a járás főorvosi teendőinek az ellátásával. Dr. Kicsiny Gusztáv szb- elnök Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról beszélt. Dr. Okolicsányi János ismertette az egészségügyi dolgozók fizetésemelésének járási adatait. Az intézmények összesen 102 ezer forintot kaptak. Az új besorolások lehetőséget adnak arra, hogy a szorgalom és a tudás, a szakmai képzettség és a gyakorlati idő jobban érvényre jusson a fizetésekben. Bejelentette, hogy a szobi rendelőintézet, a TBC-gondo- zó, a zebegényi szülőotthon s a járási tüdőgondozó elsejétől a Szőnyi Tibor Kórház irányítása alá tartozik. Hatvannégyen kaptak törzsgárdajelvényt és jutalmat, tizenhatan aranykoszorús jelvényt 25, kilencen 20 éves szolgálatukért. Az értekezlet Józsa Kálmán elnökhelyettes zárószavával ért véget. II. J. IPOLYTOLGVES Megzabolázzák a folyót Az ipolytölgyesiek tudják csak igazán, milyen az, amikor egy folyó kilép a medréből. A kis Ipoly számtalanszor okozott már riadalmat, amikor méter magasan hullámzott — a község utcáin. Ezért határozták el, hogy kerül, amibe kerül, védőgátat építenek. Április 14-én kezdték meg a] munkát, s a tervek szerint KEREK EGY JEGES JAFFAT! A buborékgyárban Szabad szombaton is dolgoznak Kánikula! A hőmérő higanyszála jóval a harminc fölött jár. Az utcán alig lézeng ember, aki csak teheti, a Dunán, strandon vagy a hűsítő fák alatt tölti a forró szombatot. Jót tesz ilyenkor egy hűsítő. Vácot és még jó néhány környékbeli települést a váci szik- vízüzem látja el hűsítő italokkal és szódavízzel. Dicséretükre legyen mondva, hogy a sok nehézség ellenére alig van rájuk panasz. — Melyek is ezek a nehézségek — kérdeztük Kálmán György üzemvezetőt? — Először is félévszázados gépekkel dolgozunk. Kevés a szállítókapacitás. Mindössze egy teherautónk van, és 3 lovas kocsi. Aztán gond a munkaerőhiány. Nem szívesen jönnek hozzánk dolgozni. Ki tudja miért, a szakmának rossz híre van. Tudja? „Veri, mint szódás a lovát!”. Közben kis üzemlátogatásra indulunk. Az üzem első fele a szikvíztöltő részleg. Naponta 13 ezer liter vizet dúsítanak szénsavval. Mindössze két gépkezelő végzi a munkát. Érdemes megemlíteni a nevüket: Kovács Józsefné és Németh Elemérné. — Az előbb arról beszéltünk, miért van munkaerő- hiány — folytatja az üzemvezető. — Kinn 40 fők meleg körül jár, itt most is nedves, hideg van, állandóan csorog a víz, könnyű reumát szerezni. Tovább megyünk, öltözők, ebédlő, és ezután az üdítőital- töltő üzemrész. — Még többnyire a bambit és az úgynevezett citromlevet gyártjuk. Őszintén megmondom, nem vagyok a hívük. Magyarországon, ahol ennyi a gyümölcs, nem lenne szabad szintetikus úton előállítani hűsítőket. Bár a fogyasztok, úgy látszik, eldöntötték a kérdést. Egyre többen magas tápértékű fekete ribizli, málna- és gyümölcsszörpöt isznak. — Kik rendelnek legtöbbet? — Szikvízből mindenképpen a nagyüzemek. A nagy melegben védőitalnak használják. A jaffa és a drágább üdítők az eszpresszókban és a vendéglőkben aratnak sikert, az ol- csób üdítőkből a közértek árulnak a legtöbbet. — S végül. A nagy melegben milyen üdítőt iszik az üzemvezető? — Jéghideg jaffát — dupla buborékkal. cs. a. 1973 végére el is készül a tizenhárommilliós védőrendszer. Érthető, hogy a falu szeme éberen figyeli hogyan halad az építkezés. Jogos az aggodalmuk, vajon időre befejezik-e a munkákat, ha minduntalan elviszik az építkezésről az erőgépeket? A falubeliek féltik munkájuk eredményét: a szép vetéseket. 1100 holdon sárgul a gabona, várja a kombájnt. A termelőszövetkezet vezetői úgy számolják, hogy 15—16 mázsát ad idén egy-egy kenyérgabonát termő hold. Letkés és Ipolytölgyes termelőszövetkezete nemrégiben egyesült. A szövetkezet tölgyesi részén főként a pillangósok termesztésének jók a lehetőségei, ez pedig az állatállomány fejlesztésére ösztökéli a mezőgazdászokat. A következő években hatszázas juhállományt szeretnének kialakítani. Napló-tárlat: SZERELMESEK MI ÚJSÁG Ácsán és Csőváron? 1972. június harmincadikán, Ácsán is lesz egészséges ivóvíz. Idén, március elsején alakult meg az ivóvíztársulat, és a gödi víztársulat gépei máris megkezdték a munka- árko.t ásását és a csövek lefektetését. ★ Ácsa, Csővár közös tanácsú községei már túl telj esitették a fejlesztési verseny keretében tervezett társadalmi munka vállalásukat, egyedül parkosításra és virágosí- tásra közel 75 ezer forint értékű társadalmi munkát fordítottak. ★ A cigánytelepülések felszámolására a tanács — ötéves terv időszakára — lakásépítési programot dolgozott ki. Ez évben már egy lakást át is adtak rendeltetésének, idén még három, jövőre pedig úja>bb nyolc 1 alvás építését fejezik be. Ezenkívül a tervidőszakban 15 állami lakást kívánnak felépíteni a rászorulók és a fiatal házasok részére. ★ Csőváron a Hazafias Népfront rendezésében százhuszonegyen hallgatták meg Székeli Gyulánénak, a Járási Földhivatal dolgozójának a zártkertrendezésről szóló előadását. ★ A 31 tagot számláló csővári lövészklub Németh József vb-titkár vezetésével komoly sikereket ért el, amit az is bizonyít, hogy ők nyerték meg az ez évi járási felszabadulási a IV. í lövészkupát. Klubuk létszáma most újból gyarapodott, ugyanis az Ácsa—Újlaki Állami Gazdaság 20 dolgozójá kérte felvételét a lassan nagy hírnek örvendő lövészklub tagjai sorába. (újfalvi) Szdbady Béla rajza A Zöld Hordónál kezdték, a fürdővendéglőnél folytatták Négy garázdát ítélt el a bíróság