Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-08 / 159. szám

rtsrt HEGYEI 1971, JÜMTJS 8., CSÜTÖRTÖK Szentendrei históriák Mikor 1969-ben a Szentend­rei Teátrum működését meg­kezdte, a próbák és az előadá­sok tartamára el kellett terel­ni a Főtérről a járműforgal­mat, a környékbeli lakosokat meg kellett nyerni ahhoz, hogy a játékot rádiózással, tévé­zéssel, magnózással ne zavar­ják, a szomszédos vendéglők zenekarainak működését a produkciók tartalmára szüne­teltetni kellett, egyszóval csen- det-nyugalmat kellett bizto­sítani a megszülető színpad számára. A tanács, a rendőrség, a vá­roska közönsége mindenben támogatta a 'Teátrum törek­véseit, s a művészek a bemu­tatót a tökéletes biztonság ér­zésével kezdték el. De a biz­tonság csak néhány percig tartott, mert t:a Comico-Tra- goedia kísérőzenéjének meg­szólalásával egyidőben vala­hol a közeiben ropogós csár­dás hangzott fel. A Teátrum vezetői riadtan rohantak a hang irányába, s beléptek a házba, ahonnan a kurjonga- tással vegyes mulatozás hang­zott — Itt laltodalom van! — utasította el az örömapa a teátrumi vezetők abbeli kéré­sét, hogy: csendesebben mu- lassaiMk! Majd rövid vita után hozzátette: — Teátrum még ,sokszor lehet, de lakoda­lom csak most az egyszer van nálunk! Húzd rá cigány! A Teátrum léte forgott koc­kán: a Gomico-Tragoedia fi­nom, ódon zenéje nem bírta volna a harsány cigánymuzsi­ka versenyét. A botrány a le­vegőben lógott. — Egyezzünk meg — mond­ta hirtelen a Teátrum művé­szeti vezetője. — i ,i meghív­juk most önöket a Teátrum­ba, utána önök meghívnák bennünket a lakodalomba. És együtt mulatunk kivilágos- kivirradtig! At. öröm apa megcsóválta a fejét, aztán felütötte a paro­lát — Ácsi! — kiáltott oda' a muzsikusoknak, és szinte hal­fán! lehetett a 'kő dördülését, amely, megkönnyebbülő só­Szüzesség acél-tüköre. Potifárné (Psota Irén) és József (Maros Gábor). ügyelő, a súgó, meg akik még voltak, elsiettek a szomszédos házakba, vendéglőkbe. Né­hány perc múlva már tola­kodtak visszafelé az utcator­kolatokban, s a nézők feje felett diadalmasan cipelték a zenekarhoz a kölcsönbe ku- nyerált székeket... A legkülönösebb az volt a dologban, hogy a jó fél­órás kérleléá-kölcsönzés-cipe- kedés ideje alatt a nézőteret zsúfolásig megtöltő fizető kö­zönség egyáltalán, nem zúgo­lódott A szabályos jegyvál­tók teljes szolidaritást vál­laltak az ülőhely-zsákmámyo- lókkal, talán még drukkoltak is nekik, hogy el ne vegyék tőlük .a székeket. Valahogy így lehetett, mert mikor a ze­nekar tagjai Végre letele­pedtek a kottaállványok elé., s a színpadról kihirdették, hogy az előadást — az előzé­keny székkölcsönzők jóvoltá­ból — folytatni tudják, ezt a bejelentést egyetértő, egy­séges tapssal jutalmazta a fi­zető és az ingven publikum. Botcsinálta bölcsek. Balról: re, Dunszt Mária. hajtás közepette esett le a teatrumiak szívéről ★ A Szentendrei Teátrum nyitó évadjának egyik elő­adásán történt. Befejeződött az első rész: a Comico-Tra- goedia, szünet után a közön­ség elhelyezkedett a nézőté­ren, de a második részt: a Pikkó herceg és Jutka-Perzsi című zenés komédiát nem tudták elkezdeni. Éspedig azért nem, mert a szünetben a szentendrei utcácskákról á térre szivárgott „álló-publi­kum”. a jegyhez nem jutott ingyen jegyesek elcsenték a zenekar székeit, és szépen rájuk csücsültek. Békés And­rás, á Teátrum művészeti ve­zetője, felment a színpadra, s udvariasan, majd erélyesen kérlelte a székfoglalókat, hogy idják vissza az ülőhelyeket a zenekarnak, mert állva nem tudnak muzsikálni. A kérést többször megismételte, de senki sem mozdult Erre — rövid megbeszélés után — a művészeti, s Oberfrank Gé­za, a zenei vezető, továbbá az Kalmár Magda, Várhelyi End­A Teátrum színpadi pró- báihak kezdetén á városka munkából hazatérő dolgozói, a bevásárló háziasszonyok, a járókelők, a gyerekek eleinte érdeklődő pillantásokat ve­tettek a sürgő-forgó művé­szekre. De csakhamar mind többen telepedtek le a néző­tér lócasorára, s a díszletes- jelmazes próbákat már „telt házak” tapsolták végig. A próbáknak néhány nap alatt törzsközönsége lett. Egyesek az ablakokból tanul­mányozták az előadás kiala­kulását, mások rendszeresen megjelentek „szokott” helyü­kön, s szívbéli vonzalommal figyelték .a színtn zajló ese­ményeket. Ezek után termé­szetesnek tarthatták - teát­rum! vezetők, hogy az esti előadásoknak szentendrei kö­zönsége nem lesz. Ám, egy napon a Teátrum pénztáránál kis helyi küldött­ség jelent meg. Egy, csomó jegy biztosításét kérték, mert — úgymond — mégsem járja, hogy éppen a szentendreiek ne jussanak el a saját szín­házukba. Jegy gyéren volt, az igény­lés egyre hevesebb lett Egyik teátrumi asszisztens a legitü- relmetlenebb jegysürgetőben felismerte a próbák, állandó látogatóját. Érdeklődve szó­lította meg: — Kedves elviárs, ha nem tévedek, ön legalább három- szor-négyszer végigülte már az előadást... — De nem bilétával! — vá­gott vissza a szentendrei szín­házbarát, s e kijelentés ala­posan rácáfolt arra a hiede­lemre, hogy a legszenvedélye­sebb színházlátogató — a sza­badj egyes. s. n: (Gárdos Katalin felvételei) RÁCKEVE Barokk hangversenyek Nemrég alakult meg Rác­kevén a járás pedagógusaiból az ötven tagú Voj? Pacts ze­nekar. Dunavarsányban pe­dig húsztagú ifjúsági kamara- zenekar működik. Közös be­mutatkozásukra a közelmúlt­ban került sor a ráckevei Sa- voyai kastélyban, ahol ba­rokk hangversenyt adtak. Kiaíiítás A Nagy Istvánról elneve­zett Dél-Pest megyei képző- művészeti csoport tagjai a kö­zelmúltban a fővárosban, az ELTE Eötvös Klubjában mu­tatták be alkotásaikat. A ki­állítás megérdemelt sikert aratott a vendégkönyv bejegy­zései szerint is. Most, július 10-től a ráckevei Savoyai kastélyban levő Árpád Múze­umban állítják ki műveiket. Űj műsor a cirkuszban NYÁRI PARÁDÉ A megnyitás óta most mu­tatta be harmadik műsorát az újjáépített Fővárosi Nagycir­kusz. S tegyük hozzá nyom­ban: a nyitó műsor lényege­sen jobban tetszett, mint a most bemutatott Nyári pará­dé. Hogy miért? Lényegesen kevesebb benne a valóban cir­kuszporondra kívánkozó pro­dukció, s amit bemutatnak, abban sincs semmi kiemelke­dő. Rónaszéki András műsor­vezető konferansziéja még nem éri el dr. Hegedűs János megszokott színvonalát. A ha­gyományos állatszámok mind­össze Mikó gyakran látott futballozó kutyái képviselik. A jó cirkuszműsorhoz pedig ennyi nagyon kevés. Ügy tű­nik. mintha szereplőgondokkal küzdöttek volna a cirkusz ve­zetői a műsor összeállításánál. Bizonyítja ezt, hogy olyan' produkciók is színre kerültek, mint a televízió Ki mit tud vetélkedőjéből megismert, s vasárnap este a televízióban ismét látott kerékpárakroba- ta-szám, amely még nem elég­gé kiforrott ahhoz, hogy egy világváros cirkuszának * műso­rát gazdagítsa. A trapéz meste­rei sem nyújtottak semmi újat. A műsornak mindössze két száma emelkedett az át­lagprodukciók fölé. Az egyik! az öpdöngős ügyességű 2 Fudi zsonglőrmutatványa, a másik pedig az angol Nutcrackers komikus zenekar sokszínű, válóban mulattató szereplé­se. Elgondolkoztató: amikor annyi jó magyar artista sze­repel a világ minden részé­nek cirkuszporondján, felépí­tett, új cirkuszunk mégis gyengécske műsorral várja közönségét Vajon miért? KÖNYVESPOLC MERVYN BRUXNER; Muzsikus akarsz lenni? Ha rajtam múlna, Mervyn Bruxner, a most megjelent könyvét minden zeneiskolá­ba, zenei tagozatra, tanfo­lyamra iratkozó gyerek — és szülője — kezébe adnám, még a f elvétel előtt. S csak, ha el­olvasták, fogadnám el a je­lentkezésüket. Okos, tanulságos és rop­pantul szórakoztató olvas­mány, alig nyolcvan oldal, s mennyi tévhitet, illúziót oszlat el! A szerző könnyed, cseve­gő stílusban, majdnemhogy kötetlenül beszélget lapjain Péterrel, kis barátjával Ze­néről, hangversenyről, zene­szerzésről, karmesterről, ze­A sípoló macskakő FORGATÁS AZ IFITÁB ORBÁN Dunaújváros szomszédságá­ban, Előszállás határában, a festői szépségű Róbert völgy­ben júniusban nyári ifjúsági' tábort építettek sátrakkal, fe­dett étkezővel, tóparti tusso- lókkal. Itt játszódik le nagy része annak az ifjúsági film­nek, amelynek valamennyi fő- és epizódszereplője, statisztája amatőr. Az ifjúsági tábor la­kói az egyik fővárosi gimná­zium növendékei. De van egy francia vendégszereplőjük, ki egy francia egyetemista, Jean Pierre Falanx párizsi diák személyében. „A sípoló macs­kakő” című ifjúsági játék­film forgatókönyvét Győrfi Miklós és Gazdag Gyula ír­ták. Az egyik szerző, Gazdag Gyula, a film rendezője is. A film egy nyári ifjúsági munkatábor életét mutatja be. Bruxner könyve ehhez ad segítséget. Beavat a zene vi­lágába, a zenészek világába. Valóságos képet fest a muzsi­kusokról, arról, mennyit kell tanulniok,, gyakorolniok, mi­lyen nem mindennapi képes­ségekkel kell rendelkezniük: ahhoz, hogy dobogóra állhas­sanak. Beszél hivatáséról, a zene szer etet érői. Nehézsé­gekről, a hozzá nem értők értetlenségéről, érdektelensé­géről. S könyve végén' Péterrel, kis beszélgető partnerével együtt mi is megértjük: na­gyobb dolog képzett zeneértő­nek, jó ízlésű zeneélvezőnek lenni, mint képzetlen muzsi­kusnak, megmosolyogni való,' erőlködő tánodalénekesmek. Zenei ismeretterjesztő ér­téke mellett ez a józan, okos nevelő hatás emeli a könyvet az egyéb, hasonló célzatú és tárgyú ismeretközlő írások fölé. A magyar olvasó Tótfalusi István kitűnő for Irtásában, Réber László szellemes gro­teszk rajzaival veheti kézbe a Zeneműkiadó gondozásában megjelent könyvecskét. Az utóbbi évek egyik legfi- gyelemre méltóbb, üzemi kör­nyezetben játszódó története ez a regény, amely kriminek indul. Dobos Sándor, a jármű­gyár igazgatója rákényszerül, hogy egy, már biróságilag le­P n, kérem, tizennyolc éves koromig nem L tudtam beszélni. Sokat imádkoztam, anyám mondta, hogy tegyem össze a kezei­met. Elvitt orvoshoz is, a doktor megnyugta­tott: majd megjön a hangom, ha benő a fe­jem lágya. Tizennyolc éves koromban meg­szólaltam, azóta hadarok, dadogok. Nem min­denki érti a szavamat... A várostól tíz kilométerre volt egy kis ta­nyánk és fél hold szőlőnk. A testvéreim el­mentek hazulról, nyolcvanöt éves édesanyám­mal éltem ott. Mindent én .csináltam. Nagyon szerettem egyedül lenni. Ilyenkor nyugodtan beszélgettem, senki sem kérdezgetett, és nem figyelt oda. Én, kérem, reggeltől estig be­szélteim a szőlőben, mindenféléről. A szavak tetszettek nekem, nem a mondatok... ( Meghalt édesanyám. Elhatároztam, hogy a pap után én is beszélek egy keveset. Nagyon szép volt a temetés, minden ‘ zöld és fekete, összegyűlt a család, meg néhány tanyai. A pap nagyon szépen beszélt, arra gondoltam: isten szól a pap szájával. Én összegyűjtöttem azokat a szavakat, amelyek a legjobban tet­szenek nekem, s a pap után éh is megszó­laltam: szív, szőlő, karó, ház, vér, mama, szép, szeretem, piros, levél, ló, ebéd, este, ágy, ked­ves, öröm, bánat. Kinevették a beszédemet... A nővéremék magukhoz vettek, a város­ban egy másfél szobás lakásban éltek. Én a fél szobába költöztem, bár ma sem értem, hogy miért fél ez, amikor egész. A nővérem főz,, mos rám is. Jól megvagyok velük. Sze­rencsére ők nem szeretnek beszélgetni velem. Behúzódtam a fél szobába, s ott megtanul­tam a bibliát. Most már tudom kívülről, s nem is fogom elfelejteni, mert esténként ezt motyogtam. A riővérem azt mondja, rosszabb vagyok, mint a rádió, mert azt legalább ki le­het kapcsolni. Rájuk szóltam: hallgassanak, különben kibeszélem őket, hallok én mindent. És nevettem... A TEFU-nál műszak-takarító vagyok. A műszak után bemegyek a műhelybe, fogom a Szavak seprűt, a kaparót, a lapátot, és teszek-veszek. Én, kérem, azt nem értem, hogy még a mun­kámat is miért kell egyedül végeznem. So­kat okoskodtam, igazán nem kívánhatják, hogy a satukhoz meg a vasforgácsokhoz be­széljek. Kitaláltam én valamit; minden fize­téskor veszek egy kis üveg pálinkát. Az éjje­liőr néhány kortyért szívesen szóba áll velem — neki hiányzik az egyik karja —, s én es­téről estére elmondom neki a bibliát. Másról nem lehet beszélni az őrrel, mert nem szíve­sen válaszol. Megszokta az éjszakai hallga­tást. ötvennyolc éves vágyóik, negyven éve tudok szólni. Van két pár öltönyöm, két pár cipőm, három ingem és gatyám, meg egy bibliám. Sajnos, vagyont nem tudtam gyűjteni, mert. nekem mindig keveset adtak, gondolták, úgy­se fogok kiabálni. A beszéd semmi haszonnal sem jár... Tegnapelőtt nagy élményben volt részem. Hazafelé mentem a munkából, egy asszony könyökölt az ablakban. Azt hiszem, nálunk dolgozik. Amikor elmentem az ablaka alatt, hallottam, hogy azt mondta rám: „Ez jó parti lenne.” Megörültem, én arra még nem gon­doltam, hogy én jó parti vagyok ... Jó parti, jó parti, jó parti — szép szavak, nagyon tetszenek. Most már napok óta nem a bibliát mondom, csak ismételgetem: jó par­ti. Elhatároztam, hogy én most már csak ab­ban az utcában fogok sétálni, hátha újra lá­tom az asszonyt. Sétálok és motyogok: jó par­ti, jó parti, jó parti. És gondolkozom. Egyet­len mondatot szeretnék kigondolni. Valami­lyen nagyon szép, kedves, igaz mondatot. Ha újra találkoznék az asszonnyal, gyönyörűt sze­retnék szólni... Fóti Péter zárt ügyet újra végignyomoz­zon. Az ügy bonyolult, kusza. Évekkel ezelőtt az üzem talán legjobb munkása, Brányik, új fékmegoidással kísérletezett. Újítását, a róla elnevezett Brá- nyik-féket, hét kocsiban, enge­dély nélkül kipróbálták. Az el­ső hatban a fék kifogástalanul működött, a hetedik kocsival Odor, a fiatal gépkocsivezető halálra gázolt egy embert. Az újítást elvetették, Brá- nyikot, az újítót, a fékek ille­gális kipróbálóját elítélték. Azóta évek múlták el. Brá­nyik kiszabadult. A gyár új nagy rendelést kapott, amit vagy vissza kell utasítania, vagy vállalni a kockázatot a Brjmyik-fékkel... Ekkor áll elő a gázoló gép­kocsivezető, Odor, s közli, Do­bossal, az igazgatóval, hogy a Brányik-fék jó, Akkor is jó volt, amikor ő gázolt. Ezzel az epizóddal indul a regény. S Dobosnak, az igazga­tónak a felismerésével fejező­dik be. Dobos azon az estén régi szeretőjével volt, azzal a lánnyal, akinek már Odor ud­varolt A fiú tudott erről. S ebben a lelkiállapotban gá­zolt... A kriminek indult regény végül is sokkal több, mint kri­mi. Kitűnően megszerkesztett, lélektanilag művészien ábrá­zolt történet Remek jellemek­kel, többek között két karak­teres munkásfigurával, Brá- nyikkal és Odorral, érzékletes üzemi atmoszférával, egy munkáskollektíva jól ellesett belső rajzával, gyors sodrással. Méltán aratott az azonos cí­mű, a regényből készült tv- film nagy sikert a tavaszi hó­napokban. P. E nekarról, szólistáról, zené- tanárról, kritikusról. És a könyv végén röviden az íz­lésről. Olyan kérdésekről, amely iskolások százezreit, zenét tanuló, zenetanulásra kény­szerülő nyolc-tizenkét évese­ket érintenek. Akiket szüleik zenei tagozatra, zenei tanfo­lyamokra írattak, sokukat ze­nei pályára szánnak, s akik közül igen kevesen lehetnek zeneszerzők vagy karmeste­rek, opera-, vagy táncdaléne- kesek, zenekari, vagy kórus­tagok. Többségük kiábrándul­tán hagyja abba a zenetanu­lást tizenkét vagy tizennégy évesen. , Muzsikus akart lenni, s nem lett az. Pedig a zenetanulásnak, a ze­netanításnak nem ez az egye­düli célja. Nem is a legfonto­sabb. Sokkal inkább a sok­oldalú, zeneszerető, zeneértő emberek nagy tömegének a kiművelése. BÉKÉS JÓZSEF: A hetedik kocsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom