Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-01 / 153. szám

1971. JÚLIUS 1.. CSÜTÖRTÖK Hobby AUTOMODELL A múlt héten listát ígértünk az autómodell-gyűjtőknek, mi­lyen darabokkal vethetik meg egy igényes sorozat alapjait. Most Tamás György összeállí­tásában közöljük az alapmo- delleket. 1904. Spyker. Az első Hol­landiában gyártott 4 hengeres, 18 lóerős autó. (Y—16) A tí­pusszámot a könnyebb kivá­lasztás kedvéért közöljük. 1906. Rolls Royce „Silves Ghost". A modell eredetije ma is üzemképes, és 640 ezer kilo­métert hagyott maga mögött minden nagyobb javítás nél­kül. (Y—15) 1907. Peugeot. 12 lóerős mo­torjával elérte az óránkénti 55 kilométeres sebességet. (Y—5) 1909. Opel. Az első sorozat­ban készült kisautót „Doktor- wagen”-nek nevezték el. Az akkori idők legolcsóbb kocsija volt. (Y—4) 1910. Benz. Kora leggyor­sabb kocsijának ismerték 95 Csapolás — Hány hordót mérjek ki ebből az egyből, édes párom?... (Zsoldos rajza) kilométeres óránkénti sebessé­gével. Ma a Mercedes-gyár autómúzeumának legértéke­sebb darabja. (Y—3) 1909. Thomas Flyabout. A „legmegbízhatóbb” autónak tartották. Eredetije az ameri­kai Harrjha Autómúzeumban ma is üzemképes. (Y—12) 1911. „T” Ford. Alaptípusát a magyar származású Galamb József tervezte. 1909 és 1927 között 15 millió darab készült a világ első „népautójából”. (Y—1) 1911. Renault. Kéthengeres motorja mindössze 7,5 liter üzemanyagot fogyasztott 100 kilométeren (Y—2) 1911. Daimler. A teljesen zajtalan motorban nem szele­peket alkalmaztak, hanem a gőzgépekéhez hasonló tolaty- tyúkat. (X—13) 1911. Maxwell. A fürge, 2 személyes kocsi eredetije ma is használható állapotban van a Long Island-i autómúzeum­ban. (Y—14) 1912. Rolls Royce. 1046 kern­es motorja olyan nyugodt já­rású, hogy a hűtőre állított pénzdarab még a nagyobb for­dulatszámnál sem esik le. (Y—7) 1912. Symplex. Az I. világ­háború előtt az egyik legjobb kocsinak tartották. (Y—9) 1912. Packard. Eredetijét né­hány éve találták meg egy el­hagyott roncstelepen. Ma a Long Island-i autómúzeum legszebb veterán autója. (Y—11) 1913. Cadillac. Az első meg­bízható üzemű amerikai kocsi, amely dupla gyújtással és elektromos önindítóval volt felszerelve. (Y—6) 1914. Sunbeam. A 2 henge­res, 770 kem-es motorkerék­párt az angol hadsereg hasz­nálta az első világháború alatt. (Y—8) 1928. Mercedes—36/220. A világhírű Caracciola verseny­zett vele a nürburingi pályán. Falánkságára jellemző, hogy 100 kilométeren 31 liter üzem­anyagot fogyasztott.' (Y—10) TSZ-LAP: Egyetértés Híradó Négy község csaknem ezer lakója tagja a toki Egyetér­tés Termelőszövetkezetnek, s jóval többen vannak a csa­ládtagok, akiket szintén ér­dekel, mi történik a közös gazdaságban. Egy-egy össze­jövetelt, gyűlést nehéz meg­szervezni, alig lehet olyan időpontot kiválasztani, ame­lyik megfelel a különböző ágazatokban dolgozóknak. Ezért a tsz vezetői — egy­két jó megyei példát követ­ve — mostantól időszakos tájékoztatójukat gyakrab­ban adják ki, Egyetértés Híradó címmel. Hat-nyolc szám jelenik meg évente, s ezekben a vezetőség közli a legfontosabb tudnivalókat, a gazdák pedig olyan fórumot kapnak, mintha a közgyűlé­sen szólalnának fel. Fiatal laptársunkat szere­tettel üdvözöljük. Teátrum-premier: pénteken Barokk darabok, barokk környezetben Nagy nézősereg előtt próbálják a „közönségcsalogató” ko­média játékokat. Békés István és Békés András figyeli a főpróbát. Fotó: Gárdos. „Józsefnek elmondjuk az ő krónikáját, Szavalja a kórus — Szent­endre megkapó barokk főte­rén felállított színpadon — Nagybánkai Mátyás1 protes­táns prédikátor XVI. század­beli krónikája alapján írt ver- sezetét a Szüzesség acél-tükö­ré című zenés-táncos bibliai játékból. A barokk színjáték előszeretettel gyúrt példázat­tá, iskoladrámává bibliai tör­téneteket, amelyek aztán so­ha sem kerültek színre, de még kinyomtatásra sem ná­lunk. A XVIII. század szerzői is merítettek a bibliából, tör­ténetesen Táncz Menyhért pá­los szerzetes is, aki „mulatság képpen” írta meg József és a kéjsóvár Potifámé esetét. Per­sze ez sem „nyomtatott” és „adatott” ki. De a XIX. szá­zad elején felfedezték és ki­nyomtatták, ponyván árulták vásárokon „késértetei között is álhatatosan megtartó József... SZOKOLY ENDRE: Riport a riportról (27.) A Führer fizető vendége A női egyenjogúságnak, mióta az eszemet tudom, őszinte híve vagyok, de azért, ugyebár, a férfinak is kell, hogy joga legyen a házaséletben. S miután a jó házasság alapja a béke és a csend, írásba soha nem foglalt házassági szerződésemben, nősülé­semkor, szigorúan kikötöm, hogy rá­dió sohasem kerül a lakásunkba, mert bármennyire is lelkesedem a technikai haladásért, nem viselem el, ha huzamosabb időn át a mellék­zörejeket zene vagy beszéd zavarja. Csakhogy az ember tervez ... Alig egy hónappal azután, hogy szívem hölgyét, más értékek hiányá­ban nevemmel megajándékozom, ba­ráti házaspár családi tűzhelyünkre kíváncsi látogatását fogadjuk. Min­den tetszik nekik, dicsérik a bútoro­kat, a kávét, csakhogy: — Egy ilyen jól felszerelt lakás nem maradhat rádió nélkül — jelen­ti ki barátom. Nejem élénk helyeslő fejbólintásokkal nyugtázza szavait, én hevesen tiltakozom, mégis hiába, másnap este, mikor hazamegyek, otthon, barátom kedves figyelmessé­ge, rádiókészülék fogad. Házassági szerződésünket rugal­masan módosítom: mindenkor né- muljon el a szférák zenéje, ha a ház ura otthon tartózkodik. Ennek elle­nére többször előfordul, hogy ne­kem kell elhallgattatnom, ellenben sohasem szólaltattam meg. Azaz egyszer mégis. Csöng a telefon. Riadt, izgatott fér­fihang azt kérdi, hallgatom-e a rá­diót? Már miért hallgatnám? Mert közvetíti Hitler bevonulását Bécsbe. Erre aztán a rádió gombját mégis felcsavarom. Német katonamarsok kíséretében lelkes szavakkal beszél az Anschlussról meg az osztrákok öröméről, sőt, a Führer recsegő, fe­nyegető hangját is hallom. Minden teerpben azt érzem, kezdődik a má­sodik világháború. Egyelőre, de mindössze csupán az időpontban té­vedek. Attól kezdve azonban mindig és mindemet az immár elkerülhetetlen háborúról és az új fegyverek, főleg a légierő várható pusztításáról be­szélek. Bevallom, akármennyire élénk a fantáziám, még megközelí­tően sem ecsetelhetem a pusztítás­nak évekkel később bekövetkezett szörnyű fokát. De mert szüntelen a háborút jósolgatom, a Naphegyen la­kunk, gúnyosan elneveznek engem a Naphegyi Rémnek, mert az em­ber többnyire csak abban szeret hin­ni. ami nem kellemetlen neki és sze­me elől elhesseget minden rossz jö­vőt vetítő képet. A Naphegyi Rém pedig nemsokára szemtől szembe ta­lálkozik az igazi Rémmel. Akkor már a A Mai Nap munka­társa vagyok, dolgom csak kora reg­gel van, délutánonként belátogatok a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Hegedűs Gyula, a szerkesztő, egy­ben A Mai Nap tulajdonosa, vele beszélek a másnap reggeli számról. Ezekben a napokban tárgyal Cham­berlain Münchenben Hitlerrel. Meg is egyeznek tudvalevőleg, és ennek eredményeképpen megkezdik a náci csapatok a Szudéták elözönlését. Be­vonulásuk világesemény, a sajtónak írni kell róla. Hegedűs tudja, mindig érvényes az útlevelem, felszólít, induljak a legelső vonattal, és tudósítsam a Ma­gyar Nemzetet, de egyben a saját lapját is. Ezáltal persze az utóbbi költségei kisebbednek, lehet, hogy erre is gondol. Késő délutáni órákban a német követség telefonja csak hosszas vá­rakozás után felel, senki sincs már a hivatalban, egyedül a portással be­szélhetek. Megmondja a sajtóattasé telefonszámát, az pedig sajnálattal közli, nem tudja, a jelenlegi német határ melyik pontján kezdődik a be­vonulás. de ajánlólevelet adhat, men­jek a lakására érte, közben megkí­sérli a katonai attasétól megtudni, hol van a sajtóhadiszállás. Kiderül azonban, hogy a katonai attasé sem tudja. A legközelebbi vonat éjfél­kor indul, hajnalban érkezik Bécsbe. Aznap este vacsorára vagyunk hi­vatalosak, feleségem már délután odament, pletykálkodással, talán kártyázással ütik agyon vacsoráig az időt. Beszélek telefonon Ilonkával, a lányunkkal, dehogy nevezzük szol­gálónak vagy szobalánynak, becsül­jük és szeretjük, ma is kedves ven­dég nálunk, valahányszor meg-meg- látogat minket. Szóval megkérem Ilonkát, csomagolja be a csizmanad­rágom, csizmám és hozza ki az útle­velemmel együtt éjfél előtt a Keleti­be. Belezokog a telefonba, persze, nem vagyok otthon, hallgatja a rá­diót, tájékozott a legfrissebb esemé­nyekről. — Csak nem a háborúba tetszik menni? — kérdezi sírástól fuldokol­va. — Egyelőre nem — felelem, de hallani a hangján, nem nyugtatom meg. Még akkor is könnyes a szeme, amikor a pályaudvaron feleségem­től meg tőle búcsúzkodom. Hajnal­ban rendőrtiszt tessékel le udvaria­san Hegyeshalmon, a határállomáson a vonatról. Mialatt vacsoráztam, a kormány határzárt rendelt el, had­köteles korban levő férfi csak az il­letékes minisztérium külön engedé­lyével hagyhatja el az országot. Új­ságírókra nézve a miniszterelnökség illetékes, ott van a sajtófőnökség. De nemcsak erről tájékoztat, segít a to­vábbjutásban azzal is, hogy bevezet a forgalmi irodába. Ott is készsége­sek, közvetlen vonalon beszélnek a Keleti főnökségével, ahonnan hajnali álmából felverik Hegedűs Gyulát. Mielőtt az első reggeli vonat elin­dulna át a határon, már a közvetlen vasúti telefonon megérkezik a kilé­pési engedély. Bécsben, csak úgy találomra, a hadtestparancsnokságra látogatok be, de a generális is csak sejti, hogy jobb, ha Linzbe megyek. Összesen 20 pengővel léptem át a határt, ennél többet az országból ki­vinni nem szabad. Telefonálok a leg­közelebbi postáról feleségemnek egy München melletti kisvároskában né­met férjével élő unokanővérének, ké­rem, táviratilag küldjön 200 márkát Linzbe, a vasútállomáshoz legköze­lebbi szállodába, fogalmam sincs, hogy hívják ott a hoteleket. Takarékosan harmadik osztályon, személyvonattal döcögök, estére a várt pénznél előbb befutok Linzbe. Akármilyen nagykanállal is vacso­ráztam az este, kopog a szemem az éhségtől, azóta sem ettem. Elsősor­ban tehát az étterembe sietek, étvá­gyamat azonban erősen mérsékli a gondolat, mi lesz, ha a rokon másik hotelbe címezte a pénzt? A pénz azonban megjön vacsora közben, a portás beüzen. Nála érdeklődöm, hol lehet a saj­tóhadiszállás. Ügy véli, a közeli Frauendorfban, ahová kedélyes oszt­rák sofőr repít a taxiján. Egyenesen behajt egy kaszárnya nyitott kapu­ján, s megáll az udvaron az egyetlen világot árasztó üvegajtó előtt. Se ka­puőrség, se őrszem sehol, úgy érzem magam, mint a győztes hadvezér, íme, elfoglaltam a náci laktanyát. A világos ajtó mögött valami ma­gasabb parancsnokság telefonköz­pontja működik. Kedvemért a tele­fonista legalább negyedórán át köl- tögeti a közelben-távolban szunyó­káló kollégáit, amíg kideríti, hogy a külföldi sajtóhadiszállás Passauban, a Hotel Omnibuszban tanyázik. Nyomkodja is a gázpedált a sofőr, a vonatot Linzben éppen hogy elérem, és reggel ötkor döngetek a passaui szálloda kapuján. Morózus portás dörmög rám, mit akarok? Még hogy szobát, mi jut eszembe ilyen korán? Majd reggel hétkor! És csapná az orromra a kaput, de a bőröndömet bedugom. Ahhoz, hogy legalább nála hagyhassam, nagy nehezen, de hoz­zájárul. A hűvös októberi reggelen álmosan kószálok a kihalt utcákon, mikor pedig ágy után vágyakozva visszamegyek, újabb meglepetés vár, azt mondja a portás, hogy nincs üres szoba. Könyörgésemre beenged a fürdőszobába, a Icádban alszom egy órát, felkölt a kihűlt víz hidege. Jókor érek a reggelihez, vagy fél­száz újságíró a világ minden tájáról falatozik az asztaloknál, bábeli nyelvzavar tölti be az éttermet. A parancsnok, vezérkari alezredes, megvizsgálja papírjaimat, létszámba vesz. Megmondja, perceken belül in­dulunk vasúton Bayreuthba, odaköl­tözik a hadiszállás, valami nem nagy szállodába, de az étterme valóságos hodály. Maga köré gyűjti az újságírókat, megérkezés után és kihirdeti, hogy Bayreuth ból autóoszloppal haladunk tovább, költségünkre már meg is rendelte az autókat. Mindegyik szoba ára megtudható az ajtókon kifüg­gesztett tábláról, az étkezés étlap szerint, akinek nincsen márkája, be­válthatja pénzét a portán. A telefon­díjat nyomban beszélgetés után ki kell fizetni. Költöttem a 200 márkámból taxi­ra, vacsorára,, vonatra, még a fürdő­szobáért is fizetnem kellett, fogyó­ban a pénzem. Mégis megnyugvással veszem tudomásul, hogy nem dédel­getett vendége vagyok a Führernek, hanem a fizetővendége. (Következik: Intermezzo a zene­fejedelem városában) tiszta szüzességének példá- já”-t, amelyet akkoriban máig ismeretlen szerző dolgozott át. Erre a három forrásra buk­kant Békés István író, a régi magyar színjátékok kutatója, ismerője, aki a bibliai József történetét — „a hatalmas fá­raó históriájával” — negyedik magyar szerzőként feldolgozta. A Szentendrei Teátrum har­madik évadjának próbái foly­nak, a sikeres tavalyi két bő­vérű, népi komédia — Comico Tragoedia, Pikko hertzeg és Jutka Perzsi — mellett az idén újabb két Békés István „felfedezést” mutatnak be, cí­mük: a Botcsinálta bölcsek (vígopera) — és a már emlí­tett — Szüzesség acél-tüköre. A színpadon a Józsefet ala­kító Maros Gábor, a Potifár- nét játszó Psota Irén, a Potí- fár Basilides Zoltán. „Jöjj közelebb József! Halld meg beszédemet. Fortyog-buzog bennem fel­pezsdült szerelem — Nincs más orvoslása: csak hogy te hálj velem.” így eseng Psota-Potifárné, de József-Maros Gábor tiltako­zik: „Hogy követhetnél el, úr­nőm, ily vétkeket?” A díszletek (Forral Gábor) és a jelmezek (Székely Piros­ka) „örök-biblikusi-lceleti” és „magyar-népi-deák” — komi­kus, játékos, könnyed — lég­kört árasztanak. Ehhez idomul a zene (Vujicsics Tihamér). A szerző Békés István akkor lett szenvedélyes gyűjtője a senki által nem ismert régi magyar irodalmi műveknek, amikor diák korában az egyik debreceni antikváriumban böngészgetve rábukkant Cso­konai ismeretlen Kleist fordí­tására. Kutatásaiból azóta olyan könyvek születtek, mint a Magyar szállóigék és a Ma­gyar ponyva pitaval. — A Teátrum darabjai, rég elfelejtett, vagy sohasem is­mert művek. Szándékom az volt, hogy a magyar barokk stílusában, a népi játékok hangvételében a XX. század­ban is érthető XVI. századi nyelven tegyem élvezhetővé a tanulságokat hordozó bibliai történeteket, csúfondárosan. Szakértő segítségét is igénybe vettük. — Aránylag ismeretlen, fel­tárásra váró területe a magyar irodalom- és színháztörténet­nek a magyar barokk időszaka — mondja dr. Dán Róbert szakértő, irodalomtörténész. — Az a felfogás uralkodott so­káig, hogy a magyar színmű­irodalomnak és színjátszásnak nincsenek hagyományai. Ezek a „leletek” az ellenkezőjét bi­zonyítják. A rendező Sík Ferenc nehéz feladatot kapott: — Hagyományokat nélkülö­ző, tisztán importált művészi törekvésekre nem lehet nem­zeti színjátszást alapozni. Fel­tételezek az angol középkori Globe színházzal egy időben létező magyar színjátszást, amelynek a stílusát szeretném felidézni: a népi, diák, refor- mációs misztérium játékok közvetlen játékos hangvételét, beleértve a XVIII—XIX. szá­zadi iskolai színjáték törek­véseit is. Kitűnő alkalmat ad erre a Teátrum környezete, hangulata. A Teátrum, vagyis a szent­endrei nyári szabadtéri szín­ház ötlete Békés Andrástól, a művészeti vezetőtől szárma­zik: — Megtetszett ez a megka­pó barokk tér. Érdemes itt megteremteni a nyolcadik sza­badtéri színházat? — kérdez­tük önmagunktól. így vála­szoltunk: nem, csak akkor, ha jellegzetessé tesszük. A miliő­höz barokk darabok illenek, de nem voltak. Felkutattuk őket. Van még néhány ilyen darab, ha elfogynak, tovább kutatunk források után és rej konstruáljuk azokat. Mi olyan stílust akarunk itt meghonosít tani, ahol a közönség és a színészek együtt játszanak. Berkovits György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom