Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-02 / 154. szám

™*Mrlap 1971. JŰLIUS 2.. PÉNTEK Ma búcsúzunk az iírtriótol Leonyid Brezsnyev, Nyiko­laj Podgornij, Alekszej Koszi­gin és más szovjet vezetők pénteken díszőrséget álltak a Szojuz—11 űrhajó és a Szál jut orbitális űrállomás személyze­tének ravatalánál. A szovjet vezetők mélységes részvétüket nyilvánították Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev rokonainak és hozzátartozóinak. A Szovjet Hadsereg Köz­ponti Házának azt a termét, ahol a három hősi halált halt szovjet űrhajós koporsóját fel­állították, csütörtökön délben nyitották meg. A moszkvaiak már a kora reggeli órákban ellepték a székház körüli utcá­kat, várva, hogy bebocsátást nyerjenek. A környékről el­terelték a forgalmat. A fehér oszlopos teremben középen áll magas talpazaton a három ko­porsó. Dotírovolszkij, Volkov és Pacajev mellére kitűzték a Szovjetunió hőseinek járó aranycsillagokat, valamint^ a hadseregnél és a légierőnél kapott kitüntetéseiket. A te- -emben repülőgárdisták telje­sítenek őrszolgálatot. A talpa­zaton, az oszlopoknál és a fal mentén megszámlálhatatlanul sok virágcsokor, koszorú gyűlt össze. Közöttük vannak az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének és a Minisztertanácsnak i koszorúi. A világűr meghódításának hősi halottait ma kísérik a moszkvaiak utolsó útjukra. Hamvaikét katonai tisztelet- adással helyezik el a Kreml ialába. A Komszomolszkaja Pravda taragandai tudósítója a lap csütörtöki számában visszatér a Szojuz—11 földet érésének •pillanataira. Elmondja, hogy íz űrhajó a Földre visszajövet ígyetlen perccel sem tért el a . leszállási programtól, yprpses porfelhő csapott fel, amikor .^lekapcsolódtak a sima leszál- ás hajtóművei, s a kutatóheli- topterről már messziről lát­tató volt az űrhajó ejtőernyő- e. A helikopter és az űrhajó ígyidőben ért földet a leszállás ielyén, ahonnan száz kilomé­terre van a legközelebbi lakott település, amikor a csoport tagjai kinyitották az űrhajót, három utasát holtan találták az ülésekben. Apencsenko, a Pravda kü­löntudósítója a megíratlan ér­kezési riport helyett arról szá­mol be: nem volt hova menni, nem volt hol találkozni a „fiúkkal”. A tudósító a továbbiakban arról elmélkedik, még ha va­laki a rajt előtt meg tudta volna mondani, hogy valami történhet, a három űrhajós a „menni vagy nem menni” kérdésre akkor is igennel vá­laszolt volna, senki sem lé­pett volna vissza. Az olyan férfiak mint ők, számolnak a veszéllyel. Bár jobban isme­rik bárkinél a technika lehe­tőségeit, ugyanakkor tudatá­ban vannak az elkerülhetet­len kockázatnak is, ami nél­kül semmi új nem történhet a világunkban. Nem a rajt előtt sebtiben választották életpá­lyájukat. Egy életre szólóan döntöttek hivatásuk mellett. Hónapról hónapra láttam őket — írja a tudósító —, s elmondhatom, nagyon boldo­gok voltak. A boldogságot azonban a sors drágán adja. Nekem úgy tűnik — han­goztatja befejezésül a Pravda tudósítója —, hogy az embe­riség szerda reggel öregebb lett. Hányszor beszéltünk ar­ról, hogy a világűr meghódí­tása nehéz, tele van előre nem látható veszélyekkel. Most a világűr fenyegetően hallatott magáról, emlékezte­tett arra, hogy tövises út ve­zet a csillagokhoz. Konsztantyin Szimonov, a háborús regények írója a Pravda hasábjain megjelent búcsúztatójában a három űr­hajóst a harctéri felderítők­höz hasonlítja. Háborús ta­pasztalataira hivatkozva em­lékeztet arra,'hogf a feíaefí- . tők tevékenységének legne­hezebb része á visszaút, ami­kor újból át kell csúszni az ellenség első vonalain. A kozmosz mostani új fel­derítését — húzza alá — tel­jes siker koronázta. Átrepülés során az összes kitűzött prog­rampontot teljesítették, a le­VICTORY A New York Ti­mes és a Wa­shington Post, amely győzelmet aratott az ameri­kai kormánnyal folytatott harcá­ban azért a jogért, hogy nyilvános­ságra hozhassa a vietnami háborúra vonatkozó titkos okmányokat, csü­törtökön folytatta cikksorozatainak közlését. A New York Ti­mes — a Nixon- kormány rendel­kezései következ­tében rákényszerí- tett 15 napos hall­gatás után — cik­kében Kennedy elnök döntéseit elemezte. Egyik vezércik­kében a New York Times üdvözölte a Legfelsőbb Bíró­ságnak a doku- , mentumok közlé- , sére vonatkozó felszabadító határozatát, s azt írja, ez a döntés megerősítette a nép­nek azt a jogát, hogy ismerje a történelmi tényeket. A Legfelsőbb Bíróság dönté­séről akkor tájékoztatták Nixon elnököt, mikor éppen tanácskozásra indult a Nem­zetbiztonsági Tanácsba. Daniel Ellsberg, az egész ügy elindítója, a hír hallatára kijelentette: „Ez valóban nagy jelentőségű döntés. Örülök ne­ki, hogy a bíróság úgy döntött, hogy az amerikai népnek al­kalmat kell adni a dokumen­tumok megismerésére. Remé­lem, hogy maga a bíróság is Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hat szavazattal három ellenében úgy dön­tött: engedélyezi, hogy a New York Times és a Washington Post folytassa a vietnami háborúval foglalkozó titkos Pentagon-do­kumentumokra alapuló cikksorozatát. A képen: William Frazec sajtófőnök a győze­lem (Victory) V-jelét mutatja a döntés hallatán a fotóriporternek. felhasználja az alkalmat és el­olvassa a dokumentumok min­den oldalát.” A titkos okmányok közlésé­re a Legfelsőbb Bíróság által megadott „szabad” jelzés nyo­mán nemcsak, hogy a két ed­dig eltiltott lap folytathatja cikkeinek közlését, hanem egy amerikai kiadóvállalat, a „Bantam Books INC” is beje­lentette, hogy könyv formájá­ban kiadja a New York Times cikkeinek teljes szövegét. A vállalat szóvivője bejelentette, remélik, hogy a körülbelül nyolcszáz oldalas könyv tíz napon belül piacra kerül. szálló berendezés óriási tudo­mányos anyaggal ért földet. Ugyanakkor három emberi szív az utolsó pillanatban számunkra ismeretlen okok miatt nem tudott valamivel megbirkózni s így az emberi­ség szegényebb lett három bátor férfival, akik földre hozták mindazt az ismeretlen anyagot, amelyért életüket ál­dozták. Az író végezetül hangsú­lyozza: tudjuk, hogy fájdal­mas veszteség után a termé­szettel vívott veszélyes harc folytatódik ugyanazzal az elszántsággal és következetes­séggel, amely oly alapvetően jellemzi a harchoz hozzászo­kott és az akadályok előtt nem hátráló szovjet embere­ket. 78 EVES WALTER ULBRICHT Csütörtök reggel a Német Demokratikus Köztársaság valamennyi napilapja harma­dik oldalán képes beszámolót közölt arról, hogy a Német Szocialista Egységpárt Politi- kai Bizottságának tagjai szer­dán felkeresték otthonában a lábadozó Walter Ulbrichtot és melegen gratuláltak neki 78. születésnapja alkalmából. MÁSFÉLSZERES NYUGDÍJ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége csütör­tökön törvényerejű rendelet­ben július 1-i hatállyal más- félszeresére, az eddigi 30 ru­belről 45-re emelte a nyug­díjasok legkisebb összegét. Rendezték a kolhozparasztok nyugdíját is. A szovjet ál­lam a most hozott intézkedé­sek megvalósítására másfél- milliárd rubelt fordít Hét pont a békéről Nguyen Thi Binh kűlügy- miniszterasszony, a DIFK-küI- döttseg vezetője. A Vietnammal foglalkozó párizsi tárgyalások,, csütörtöki 1Í9. ülésén Nguyen "Thi Binh asszony, a DIFK külügymi­nisztere, a tárgyalásokon rész­vevő DIFK-küldöttség vezető­je kormányának 7 pontból álló új nyilatkozatát terjesztet­te elő. A nyilatkozat a DIFK rendezési tervét tartalmazza. A nyilatkozat első pontja — az AFP ismertetése szerint az amerikai csapatok teljes kivo­nását követeli anélkül, hogy erre a DIFK határidőt szabna meg. Ugyanebben a pontban a nyilatkozat kifejti, hogy az amerikai hadifoglyok szaba- donbocsátása ezzel párhuza­mosan történne és ugyanakkor fejeződne be, mint az ameri­kai csapatok kivonása. A má­sodik pont, követeli, hogy az amerikaiak hagyjanak fel a jelenlegi saigoni kormány tá­mogatásával, és olyan új kor­mány megalakítását irányozza elő, amelynek a béke, a füg­getlenség, a semlegesség és a demokrácia hívének kell len­nie, és amely tárgyalásokat folytat majd a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kor­mánnyal egy széles körű nem­zeti egyetértésen alapuló kor­mány felállításáról. A harmadik pont szerint a DIFK hajlandó külön-külön tűzszüneti megállapodások megkötésére az amerikaiakkal akkor, amint kitűzik a csapa­tok kivonásának időpontját, a saigoni kormánnyal pedig ak­kor, amint megalakul a nem­zeti egyetértésen alapuló kor­mány. ' A nyilatkozat következő há­rom pontja Vietnam északi és déli részének békés egyesítésé­vel, Dél-Vietnam jövőbeni kül­politikájával és azzal a fele­lősséggel foglalkozik, amely a háborús pusztítások miatt az Egyesült Államokra hárul. A hetedik pontban a nyilatkozat előirányozza, hogy a tárgyaló­feleknek megállapodásra kell jutniuk arra vonatkozólag, mi­lyen nemzetközi garanciáról gondoskodjanak a kötendő megállapodások tiszteletben- tartására vonatkozólag. GYÚR KO GÉZA: Ha péntek, akkor Firenze 3. RIMINI Fekszem a naptól kifehéredett homokon. Pihenek. Háta­mat mind vörösebbre kezdi sütni a nap. Előttem egy olasz ma­ma veri a gyermekét. Most veri harmadszorra, mióta itt va­gyok. A gyerek üvölt. A verések közötti szünetben- Most, hogy verik, hallgat, helyette az anyja kiabál lágy essező olasz dal­lammal. „Gelati!” — harsogja a fagylaltos, aki hátán hordható aprócska (?) jégszekrénykéjéből a fagylaltok, nyalókáit, par­fék és még kicsoda tudja, hogy micsoda jégrudacskák fajtáit szedegeti elő, szinte kifogyhatatlanul. Odébb kókuszt, amott meg almát, narancsot, banánt ajánl harsogó hangon egy nyur­ga, hóka kamaszfiú, míg anyja büszke megelégedettséggel nézi üvöltöző fiacskáját... Mamma, mia, micsoda tüdő. Érdemes volt világra szülni! A nyugatnémet házaspár beosztja az idejét. Az asszony némán és soványan sütteti magát a nappal, szavát sem halla­ni, az apa, mint kizsigerelt vízilóatya lohol, kúszik, mászik a tűző homokon, hátán a két gyerekkel. A két gyerek is üvölt Felváltva. Amelyik leesik azért, hogy miért, van a másik még az apja hátán, amelyik az apja hátán van, azért, hogy a másik ne jusson fel oda. Kétmaroknyi fakó szőke testvéri szeretet. Bömböl a Marinella hangszórója. A vitorlás-motoros felnőtte­ket négyszázért, gyermekeket kétszázért szállít a szomszédos Riccionéba. Olaszul, angolul és németül szól az invitáció. Ma­gyarul nem! De szól a reklámiroda hangszórója is, és repülőgép is ber­reg a fejünk felett, maga után transzparenst vonszolva, hogy meggyőzzön a reklám: boldogtalanság és halál vár mindarra az ostoba emberre, aki nem iszik állandóan és szakadatlanul Ciantit. A következő gép maga után vonszolt transzparense meg Martinire biztat. Istenem, kinek higgyek, hogy életben maradjak! Maradok az ebédnél felszolgált Sanguinovesénél, fanyar, mint a timsó, vörös, mint a májbajos rubin és ingyen van- Igazság szerint ezért a borért nekem kellene fizetni, hogy megiszom. Borzasztó üvöltés. Nem, ez nem gyerek. Ez repülőgép. Ka­tonai gép, vadászbombázó, nem is egy, de három egyszerre. Feleségem a hátára fordul, belehunyorog a levegőbe... — Szépek — motyogja. — Ahá! — motyogom én is, aztán ráförmedek. — Meg vagy te őrülve? MOSZKVA RATIFIKÁCIÓS OKMÁNYCSERE Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere (Jobbról) és Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterel- nök-lielyettese és külügyminisztere Moszkvában baráti eszme­cserét tartott a szovjet—egyiptomi kapcsolatokról és a közel- keleti helyzetről. Moszkvában csütörtökön ki­cserélték a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság kö­zött május 27-én Kairóban lét­rejött barátsági és együttmű­ködési szerződés ratifikációs okmányait. Az okmányokat Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter, illetve Mahmud Riad, az EAK miniszterelnök­helyettese és külügyminisztere nyújtotta át egymásnak. WILLI STOPH, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke csütörtökön fogadta a Berlin­ben tartózkodó Raul Roa Gar­cia kubai külügyminisztert. A Padiila-ügy A Szovjet írószövetség lapja, a Lityeraturnaja Ga­ze U szerkesztőségi cikkben foglalkozik azzal a provo­kációs hadjárattal, amelyet a nyugati reakciós körök robbantottak ki Kuba el­len az úgynevezett Padilla- üggyel kapcsolatban. He- berto Padilla kubai költő, 1968-ban Kubában költé­szeti díjat kapott, ellent­mondásos politikai állásfog­lalásáért azonban bírálták. Mint a szovjet irodalmi lap hangsúlyozza, Padilla felülvizsgálta helytelen né­zeteit, nyugati „védelme­zői” azonban képtelenek ebbe belenyugodni. Szá­mukra Padilla csak ürügy arra, hogy „figyelmez­tessék” a nyugati közvéle­ményt a „kommunista ve­szélyre” és bebizonyítsák, bogy a kommunizmus „nem egyeztethető össze az alkotói szabadsággal”. Az „értelmiségiek levelé­nek” szerzői, amelyet Fidcl Castróhoz intéztek, és ame­lyet a Le Monde közölt, szintén a „bíró” szerepében tetszelegnek, irományukból azonban világosan kitűnik, hogy számukra az író for­radalom iránti hűsége nem más, mint az „egyéni sza­badságról való lemondás”, a hazaárulás pedig a „függet­lenség kifejezése”. A New York Times Book Review cimű amerikai iro­dalmi folyóirat Padilla munkásságának elemzése ürügyén gúnyiratot ereszt mo* a kubai forradalomról és vívmányairól. A latin-amerikai művé­szet és irodalom vezető képviselői, chilei, mexikói, perui, uruguayi, ecuadori írók ugyanakkor arra hív­ják fel a becsületes művé­szeket, hogy szánjanak szembe a Kuba ellen irá­nyuló imperialista kam­pánnyal. A Lityeratumaja Gazeta közli azt a nyilatkozatot is, amelyet 46 vezető kubai kulturális személyiség írt alá, leleplezve a Fidel Cast­róhoz intézett rágalmazó le­vél valódi indítékait.-— Miért, nem szépek? — Ezek NATO-gépek, de oktondi... — Ja — mondja, és hasra fordul. Ha NATO-gépek, akkor azok. Kit érdekel Rimini homokján, hogy milyen gépek is ezek a szépen és gyorsan repülő, fület és ideget tépő csodák. Valóban, kit érdekel? Közben mégis azon tűnődöm, hogy mi lenne, ha? ... Na igen, mi lenne a száz kilométer hosszú tengerpart mil­liónyi butikjával? Mi lenne a kápráztatóan gazdag Rimini ba­zársorral? Az itteni 1500 szállodával és szállodással és a tíz­ezernyi szállodai dolgozóval, a megszámlálhatatlan kisember­rel itt, akinek van egy kis bárja, egy kis kocsija és napi 15—16 óra munkája májustól októberig? Mennyien heverhetünk itt, csak közvetlen közelemben? Ezen az úttól a tengerig kétszáz méter mély és talán tíz méter vagy húsz széles parti sávon? Ezren is tán! Olaszok, persze, a legkevesebben. Nyugatnémetek, persze, a legtöbben. És ango­lok és franciák, magyarok is, svájciak, csak úgy hamarjában... Gyerekek. Rengeteg üvöltő, szaladgáló, síró, evő, nevető gye­rek. Gyönyörű szép gyerekek. És rengeteg fiatal. Ez a parti sáv nem a milliomosok strandja. Ha nem is a koldusoké, de olyanoké, akik jobbára valóban munkával te­remtik meg a tengerparti pihenés anyagi lehetőségeit. Vagy olyanoké, akik még legalábbis emlékeznek a munkára. üjabb raj húz el a fejünk felett. Egy gép lecsap a tenger­re, szinte porzik alatta az üvegzöld Adria. Gyakorlatozik! Ml lenne, ha mindez nem gyakorlat lenne? Harminc-negyven millióra teszik Olaszország idegenfor­galmát — évente. A szomszédos, bűbájos San Marínéban, fenn a fecskefészekvárban naponta 30—40 ezer ember fordul meg. Milliók élnek az idegenforgalomból közvetlenül, és tízmilliók közvetve. Véletlen hát, hogy a legutóbbi részleges községtaná­csi választásokon ismét olyannyian szavaztak a kommunista jelöltekre? Annak a pártnak jelöltjeire, amely Olaszországnak a NATO-ból való kilépéséért harcol többek között? Semmiképpen sem véletlen. A nem munkás kisegziszten- ciák is a pártban látják létük és jövőjük biztosítását. — Az milyen repülőgép? — dünnyögi a feleségem óvatosan igazítva magán, nehogy egy milliméternyi is legyen rajta, amit nem éget le a nap. — Utasszállító — mondom. — Arra mondhatom, hogy szép? — gúnyolódik. — Arra igen... a fene egye meg — köpöm ki a homokot számból. Az olasz mama rohant el az orrom előtt, hogy el­kapja és tovább verje negyedik gyermekét. Istenem, az ember kevés szórakozással is beéri. (Következik: Velence)

Next

/
Oldalképek
Tartalom