Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-02 / 154. szám
™*Mrlap 1971. JŰLIUS 2.. PÉNTEK Ma búcsúzunk az iírtriótol Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és más szovjet vezetők pénteken díszőrséget álltak a Szojuz—11 űrhajó és a Szál jut orbitális űrállomás személyzetének ravatalánál. A szovjet vezetők mélységes részvétüket nyilvánították Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev rokonainak és hozzátartozóinak. A Szovjet Hadsereg Központi Házának azt a termét, ahol a három hősi halált halt szovjet űrhajós koporsóját felállították, csütörtökön délben nyitották meg. A moszkvaiak már a kora reggeli órákban ellepték a székház körüli utcákat, várva, hogy bebocsátást nyerjenek. A környékről elterelték a forgalmat. A fehér oszlopos teremben középen áll magas talpazaton a három koporsó. Dotírovolszkij, Volkov és Pacajev mellére kitűzték a Szovjetunió hőseinek járó aranycsillagokat, valamint^ a hadseregnél és a légierőnél kapott kitüntetéseiket. A te- -emben repülőgárdisták teljesítenek őrszolgálatot. A talpazaton, az oszlopoknál és a fal mentén megszámlálhatatlanul sok virágcsokor, koszorú gyűlt össze. Közöttük vannak az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének és a Minisztertanácsnak i koszorúi. A világűr meghódításának hősi halottait ma kísérik a moszkvaiak utolsó útjukra. Hamvaikét katonai tisztelet- adással helyezik el a Kreml ialába. A Komszomolszkaja Pravda taragandai tudósítója a lap csütörtöki számában visszatér a Szojuz—11 földet érésének •pillanataira. Elmondja, hogy íz űrhajó a Földre visszajövet ígyetlen perccel sem tért el a . leszállási programtól, yprpses porfelhő csapott fel, amikor .^lekapcsolódtak a sima leszál- ás hajtóművei, s a kutatóheli- topterről már messziről láttató volt az űrhajó ejtőernyő- e. A helikopter és az űrhajó ígyidőben ért földet a leszállás ielyén, ahonnan száz kilométerre van a legközelebbi lakott település, amikor a csoport tagjai kinyitották az űrhajót, három utasát holtan találták az ülésekben. Apencsenko, a Pravda különtudósítója a megíratlan érkezési riport helyett arról számol be: nem volt hova menni, nem volt hol találkozni a „fiúkkal”. A tudósító a továbbiakban arról elmélkedik, még ha valaki a rajt előtt meg tudta volna mondani, hogy valami történhet, a három űrhajós a „menni vagy nem menni” kérdésre akkor is igennel válaszolt volna, senki sem lépett volna vissza. Az olyan férfiak mint ők, számolnak a veszéllyel. Bár jobban ismerik bárkinél a technika lehetőségeit, ugyanakkor tudatában vannak az elkerülhetetlen kockázatnak is, ami nélkül semmi új nem történhet a világunkban. Nem a rajt előtt sebtiben választották életpályájukat. Egy életre szólóan döntöttek hivatásuk mellett. Hónapról hónapra láttam őket — írja a tudósító —, s elmondhatom, nagyon boldogok voltak. A boldogságot azonban a sors drágán adja. Nekem úgy tűnik — hangoztatja befejezésül a Pravda tudósítója —, hogy az emberiség szerda reggel öregebb lett. Hányszor beszéltünk arról, hogy a világűr meghódítása nehéz, tele van előre nem látható veszélyekkel. Most a világűr fenyegetően hallatott magáról, emlékeztetett arra, hogy tövises út vezet a csillagokhoz. Konsztantyin Szimonov, a háborús regények írója a Pravda hasábjain megjelent búcsúztatójában a három űrhajóst a harctéri felderítőkhöz hasonlítja. Háborús tapasztalataira hivatkozva emlékeztet arra,'hogf a feíaefí- . tők tevékenységének legnehezebb része á visszaút, amikor újból át kell csúszni az ellenség első vonalain. A kozmosz mostani új felderítését — húzza alá — teljes siker koronázta. Átrepülés során az összes kitűzött programpontot teljesítették, a leVICTORY A New York Times és a Washington Post, amely győzelmet aratott az amerikai kormánnyal folytatott harcában azért a jogért, hogy nyilvánosságra hozhassa a vietnami háborúra vonatkozó titkos okmányokat, csütörtökön folytatta cikksorozatainak közlését. A New York Times — a Nixon- kormány rendelkezései következtében rákényszerí- tett 15 napos hallgatás után — cikkében Kennedy elnök döntéseit elemezte. Egyik vezércikkében a New York Times üdvözölte a Legfelsőbb Bíróságnak a doku- , mentumok közlé- , sére vonatkozó felszabadító határozatát, s azt írja, ez a döntés megerősítette a népnek azt a jogát, hogy ismerje a történelmi tényeket. A Legfelsőbb Bíróság döntéséről akkor tájékoztatták Nixon elnököt, mikor éppen tanácskozásra indult a Nemzetbiztonsági Tanácsba. Daniel Ellsberg, az egész ügy elindítója, a hír hallatára kijelentette: „Ez valóban nagy jelentőségű döntés. Örülök neki, hogy a bíróság úgy döntött, hogy az amerikai népnek alkalmat kell adni a dokumentumok megismerésére. Remélem, hogy maga a bíróság is Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hat szavazattal három ellenében úgy döntött: engedélyezi, hogy a New York Times és a Washington Post folytassa a vietnami háborúval foglalkozó titkos Pentagon-dokumentumokra alapuló cikksorozatát. A képen: William Frazec sajtófőnök a győzelem (Victory) V-jelét mutatja a döntés hallatán a fotóriporternek. felhasználja az alkalmat és elolvassa a dokumentumok minden oldalát.” A titkos okmányok közlésére a Legfelsőbb Bíróság által megadott „szabad” jelzés nyomán nemcsak, hogy a két eddig eltiltott lap folytathatja cikkeinek közlését, hanem egy amerikai kiadóvállalat, a „Bantam Books INC” is bejelentette, hogy könyv formájában kiadja a New York Times cikkeinek teljes szövegét. A vállalat szóvivője bejelentette, remélik, hogy a körülbelül nyolcszáz oldalas könyv tíz napon belül piacra kerül. szálló berendezés óriási tudományos anyaggal ért földet. Ugyanakkor három emberi szív az utolsó pillanatban számunkra ismeretlen okok miatt nem tudott valamivel megbirkózni s így az emberiség szegényebb lett három bátor férfival, akik földre hozták mindazt az ismeretlen anyagot, amelyért életüket áldozták. Az író végezetül hangsúlyozza: tudjuk, hogy fájdalmas veszteség után a természettel vívott veszélyes harc folytatódik ugyanazzal az elszántsággal és következetességgel, amely oly alapvetően jellemzi a harchoz hozzászokott és az akadályok előtt nem hátráló szovjet embereket. 78 EVES WALTER ULBRICHT Csütörtök reggel a Német Demokratikus Köztársaság valamennyi napilapja harmadik oldalán képes beszámolót közölt arról, hogy a Német Szocialista Egységpárt Politi- kai Bizottságának tagjai szerdán felkeresték otthonában a lábadozó Walter Ulbrichtot és melegen gratuláltak neki 78. születésnapja alkalmából. MÁSFÉLSZERES NYUGDÍJ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége csütörtökön törvényerejű rendeletben július 1-i hatállyal más- félszeresére, az eddigi 30 rubelről 45-re emelte a nyugdíjasok legkisebb összegét. Rendezték a kolhozparasztok nyugdíját is. A szovjet állam a most hozott intézkedések megvalósítására másfél- milliárd rubelt fordít Hét pont a békéről Nguyen Thi Binh kűlügy- miniszterasszony, a DIFK-küI- döttseg vezetője. A Vietnammal foglalkozó párizsi tárgyalások,, csütörtöki 1Í9. ülésén Nguyen "Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere, a tárgyalásokon részvevő DIFK-küldöttség vezetője kormányának 7 pontból álló új nyilatkozatát terjesztette elő. A nyilatkozat a DIFK rendezési tervét tartalmazza. A nyilatkozat első pontja — az AFP ismertetése szerint az amerikai csapatok teljes kivonását követeli anélkül, hogy erre a DIFK határidőt szabna meg. Ugyanebben a pontban a nyilatkozat kifejti, hogy az amerikai hadifoglyok szaba- donbocsátása ezzel párhuzamosan történne és ugyanakkor fejeződne be, mint az amerikai csapatok kivonása. A második pont, követeli, hogy az amerikaiak hagyjanak fel a jelenlegi saigoni kormány támogatásával, és olyan új kormány megalakítását irányozza elő, amelynek a béke, a függetlenség, a semlegesség és a demokrácia hívének kell lennie, és amely tárgyalásokat folytat majd a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánnyal egy széles körű nemzeti egyetértésen alapuló kormány felállításáról. A harmadik pont szerint a DIFK hajlandó külön-külön tűzszüneti megállapodások megkötésére az amerikaiakkal akkor, amint kitűzik a csapatok kivonásának időpontját, a saigoni kormánnyal pedig akkor, amint megalakul a nemzeti egyetértésen alapuló kormány. ' A nyilatkozat következő három pontja Vietnam északi és déli részének békés egyesítésével, Dél-Vietnam jövőbeni külpolitikájával és azzal a felelősséggel foglalkozik, amely a háborús pusztítások miatt az Egyesült Államokra hárul. A hetedik pontban a nyilatkozat előirányozza, hogy a tárgyalófeleknek megállapodásra kell jutniuk arra vonatkozólag, milyen nemzetközi garanciáról gondoskodjanak a kötendő megállapodások tiszteletben- tartására vonatkozólag. GYÚR KO GÉZA: Ha péntek, akkor Firenze 3. RIMINI Fekszem a naptól kifehéredett homokon. Pihenek. Hátamat mind vörösebbre kezdi sütni a nap. Előttem egy olasz mama veri a gyermekét. Most veri harmadszorra, mióta itt vagyok. A gyerek üvölt. A verések közötti szünetben- Most, hogy verik, hallgat, helyette az anyja kiabál lágy essező olasz dallammal. „Gelati!” — harsogja a fagylaltos, aki hátán hordható aprócska (?) jégszekrénykéjéből a fagylaltok, nyalókáit, parfék és még kicsoda tudja, hogy micsoda jégrudacskák fajtáit szedegeti elő, szinte kifogyhatatlanul. Odébb kókuszt, amott meg almát, narancsot, banánt ajánl harsogó hangon egy nyurga, hóka kamaszfiú, míg anyja büszke megelégedettséggel nézi üvöltöző fiacskáját... Mamma, mia, micsoda tüdő. Érdemes volt világra szülni! A nyugatnémet házaspár beosztja az idejét. Az asszony némán és soványan sütteti magát a nappal, szavát sem hallani, az apa, mint kizsigerelt vízilóatya lohol, kúszik, mászik a tűző homokon, hátán a két gyerekkel. A két gyerek is üvölt Felváltva. Amelyik leesik azért, hogy miért, van a másik még az apja hátán, amelyik az apja hátán van, azért, hogy a másik ne jusson fel oda. Kétmaroknyi fakó szőke testvéri szeretet. Bömböl a Marinella hangszórója. A vitorlás-motoros felnőtteket négyszázért, gyermekeket kétszázért szállít a szomszédos Riccionéba. Olaszul, angolul és németül szól az invitáció. Magyarul nem! De szól a reklámiroda hangszórója is, és repülőgép is berreg a fejünk felett, maga után transzparenst vonszolva, hogy meggyőzzön a reklám: boldogtalanság és halál vár mindarra az ostoba emberre, aki nem iszik állandóan és szakadatlanul Ciantit. A következő gép maga után vonszolt transzparense meg Martinire biztat. Istenem, kinek higgyek, hogy életben maradjak! Maradok az ebédnél felszolgált Sanguinovesénél, fanyar, mint a timsó, vörös, mint a májbajos rubin és ingyen van- Igazság szerint ezért a borért nekem kellene fizetni, hogy megiszom. Borzasztó üvöltés. Nem, ez nem gyerek. Ez repülőgép. Katonai gép, vadászbombázó, nem is egy, de három egyszerre. Feleségem a hátára fordul, belehunyorog a levegőbe... — Szépek — motyogja. — Ahá! — motyogom én is, aztán ráförmedek. — Meg vagy te őrülve? MOSZKVA RATIFIKÁCIÓS OKMÁNYCSERE Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere (Jobbról) és Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterel- nök-lielyettese és külügyminisztere Moszkvában baráti eszmecserét tartott a szovjet—egyiptomi kapcsolatokról és a közel- keleti helyzetről. Moszkvában csütörtökön kicserélték a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság között május 27-én Kairóban létrejött barátsági és együttműködési szerződés ratifikációs okmányait. Az okmányokat Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, illetve Mahmud Riad, az EAK miniszterelnökhelyettese és külügyminisztere nyújtotta át egymásnak. WILLI STOPH, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke csütörtökön fogadta a Berlinben tartózkodó Raul Roa Garcia kubai külügyminisztert. A Padiila-ügy A Szovjet írószövetség lapja, a Lityeraturnaja Gaze U szerkesztőségi cikkben foglalkozik azzal a provokációs hadjárattal, amelyet a nyugati reakciós körök robbantottak ki Kuba ellen az úgynevezett Padilla- üggyel kapcsolatban. He- berto Padilla kubai költő, 1968-ban Kubában költészeti díjat kapott, ellentmondásos politikai állásfoglalásáért azonban bírálták. Mint a szovjet irodalmi lap hangsúlyozza, Padilla felülvizsgálta helytelen nézeteit, nyugati „védelmezői” azonban képtelenek ebbe belenyugodni. Számukra Padilla csak ürügy arra, hogy „figyelmeztessék” a nyugati közvéleményt a „kommunista veszélyre” és bebizonyítsák, bogy a kommunizmus „nem egyeztethető össze az alkotói szabadsággal”. Az „értelmiségiek levelének” szerzői, amelyet Fidcl Castróhoz intéztek, és amelyet a Le Monde közölt, szintén a „bíró” szerepében tetszelegnek, irományukból azonban világosan kitűnik, hogy számukra az író forradalom iránti hűsége nem más, mint az „egyéni szabadságról való lemondás”, a hazaárulás pedig a „függetlenség kifejezése”. A New York Times Book Review cimű amerikai irodalmi folyóirat Padilla munkásságának elemzése ürügyén gúnyiratot ereszt mo* a kubai forradalomról és vívmányairól. A latin-amerikai művészet és irodalom vezető képviselői, chilei, mexikói, perui, uruguayi, ecuadori írók ugyanakkor arra hívják fel a becsületes művészeket, hogy szánjanak szembe a Kuba ellen irányuló imperialista kampánnyal. A Lityeratumaja Gazeta közli azt a nyilatkozatot is, amelyet 46 vezető kubai kulturális személyiség írt alá, leleplezve a Fidel Castróhoz intézett rágalmazó levél valódi indítékait.-— Miért, nem szépek? — Ezek NATO-gépek, de oktondi... — Ja — mondja, és hasra fordul. Ha NATO-gépek, akkor azok. Kit érdekel Rimini homokján, hogy milyen gépek is ezek a szépen és gyorsan repülő, fület és ideget tépő csodák. Valóban, kit érdekel? Közben mégis azon tűnődöm, hogy mi lenne, ha? ... Na igen, mi lenne a száz kilométer hosszú tengerpart milliónyi butikjával? Mi lenne a kápráztatóan gazdag Rimini bazársorral? Az itteni 1500 szállodával és szállodással és a tízezernyi szállodai dolgozóval, a megszámlálhatatlan kisemberrel itt, akinek van egy kis bárja, egy kis kocsija és napi 15—16 óra munkája májustól októberig? Mennyien heverhetünk itt, csak közvetlen közelemben? Ezen az úttól a tengerig kétszáz méter mély és talán tíz méter vagy húsz széles parti sávon? Ezren is tán! Olaszok, persze, a legkevesebben. Nyugatnémetek, persze, a legtöbben. És angolok és franciák, magyarok is, svájciak, csak úgy hamarjában... Gyerekek. Rengeteg üvöltő, szaladgáló, síró, evő, nevető gyerek. Gyönyörű szép gyerekek. És rengeteg fiatal. Ez a parti sáv nem a milliomosok strandja. Ha nem is a koldusoké, de olyanoké, akik jobbára valóban munkával teremtik meg a tengerparti pihenés anyagi lehetőségeit. Vagy olyanoké, akik még legalábbis emlékeznek a munkára. üjabb raj húz el a fejünk felett. Egy gép lecsap a tengerre, szinte porzik alatta az üvegzöld Adria. Gyakorlatozik! Ml lenne, ha mindez nem gyakorlat lenne? Harminc-negyven millióra teszik Olaszország idegenforgalmát — évente. A szomszédos, bűbájos San Marínéban, fenn a fecskefészekvárban naponta 30—40 ezer ember fordul meg. Milliók élnek az idegenforgalomból közvetlenül, és tízmilliók közvetve. Véletlen hát, hogy a legutóbbi részleges községtanácsi választásokon ismét olyannyian szavaztak a kommunista jelöltekre? Annak a pártnak jelöltjeire, amely Olaszországnak a NATO-ból való kilépéséért harcol többek között? Semmiképpen sem véletlen. A nem munkás kisegziszten- ciák is a pártban látják létük és jövőjük biztosítását. — Az milyen repülőgép? — dünnyögi a feleségem óvatosan igazítva magán, nehogy egy milliméternyi is legyen rajta, amit nem éget le a nap. — Utasszállító — mondom. — Arra mondhatom, hogy szép? — gúnyolódik. — Arra igen... a fene egye meg — köpöm ki a homokot számból. Az olasz mama rohant el az orrom előtt, hogy elkapja és tovább verje negyedik gyermekét. Istenem, az ember kevés szórakozással is beéri. (Következik: Velence)
