Pest Megyi Hírlap, 1971. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-10 / 161. szám
rc$i BltC ifi v>-Mishap 1971. JÜLIUS 10., SZOMBAT Akiket vonz Bugacpuszta Ügy tűnik, kiapadhatatlan Bugacpuszta vonzása: az idén eddig 147 külföldi csoport, több mint ötezer tagja kereste fel a romantikus vidéket. Üjabban Dániából, Belgiumból, az NSZK-ból, Olaszországból és Ausztriából érkeznek vendégek. A látványos sárga ménesen kívül a puszta ritka állatvilága is vonzza az érdeklődőket. Nagy sikerrel szerepelnek új produkciójukkal a bugaci csikósok is. A Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal most a vidék jelesebb helységeit rajzokkal illusztrált térképképeslapon ismerteti, ezenkívül Kecskemétre és az egész megyére kiterjedő idegenforgalmi térképet jelentettek meg. Felelíel a magnó Tanar a v©2n©rioasztalnaI Audiovizuális oktatás Cegléden Azzal kezdem, hogy elnézést kérek a vakáció örömeit élvező diákoktól: a következő sorokban az iskoláról lesz szó. Talán le is csapják mérgesen az újságot, mert megidéztem a „rossz szellemet”. De kérem, még ne tegyék. Mert amiről beszélgetünk Radványi Józseffel, a ceglédi Kossuth gimnázium igazgatójával, az jó hír tanárnak-diáknak egyaránt. KÖZÖS CÉL A két „fél” közös célja, hogy minél könnyebben és alápoAz utóbbi években a háztáji gazdaságokban egyre kevesebb tehenet tartottak. A nagyüzemi gazdaságokban elég szépen gyarapodó tehénállomány ellenére jelentkezett az a veszély, hogy, ha tovább csökken az állomány, gondot okoz a tej ellátás. A háztáji tehenek takarmányának biztosítására felhívták a termelőszövetkezeteket. Egyidejűleg akciót indítottak a háztáji tehénállomány növelésére. Az akció keretében minden gazda, aki szerződést köt az Állattenyésztési Felügyelőséggel, hogy saját tenyésztésű vemhes üszőjét 4 esztendeig, a jó gazda gondosságával tartja és tenyészti, 8000 forint állami támogatást kap. Ugyancsak ezt a támogatást kapják azok is, akik az Állattenyésztési Felügyelőségtől vagy az Állatforgalmi és Húsipari Vállalattól vásárolnak vemhes tény észüszők e t és azok tartására szerződnek. Az akció keretében — mint Dienes Mihály állattenyésztési főfelügyelő, a járási hivatalnál elmondotta — Cegléden és a járásban 527-en szerződtek tehéntartásra és -tenyésztésre, magasan túlszárnyalta a megye többi járását. Elmondotta még a főállattenyésztő, hogy az állattenyésztés a körzetben egyébként is örvendetesen alakul. Cegléden; három szakosított szarvasmarhatelepet építettek, Cegléden és Abonyban, a közös gazdaságokban pedig megindult a szakosított sertés- tenyésztés is. K. L. SZÜRET ELŐTT Borászok tanácskozása V Tegnap egésznapos tanácskozást tartottak az alföldi borvidék mezőgazdasági termelőszövetkezetei, ahol a Közép-magyarországi Pince- gazdaság részvételével megtárgyalták a termelés, a feldolgozás, a forgalmazás és az együttműködés lehetőségeit, és részletesen megvitatták az idei értékesítési szerződéseket, a közelgő szüret tennivalóit s a várható felvásárlási árakat. Az összejövetelen a Buda- pest-környéki termelőszövetkezetek területi szövetsége és a Dél-Pest megyei termelő- szövetkezetek területi szövetsége is képviseltette magát, hiszen megyénkben ennek a két szövetségnek a területén vannak nagyobb homoki szőlőtáblák. Az értekezlet résztvevői megtekintették a nemrégen felépült kecskeméti feldolgozó, tároló és palackozó üzemet. Személyesen meggyőződhettek arról, hogy tőkéik termését a legmodernebb módszerekkel kezelik, tárolják és palackozzák. MOST RENDELJEN - OLCSÓBB LETT! JAWA 175 cm3-es sportmoiorkerékpár, fogyasztóiára: 11 900 Ft Most importáltuk: férfikerékpár 830 Ft női kerékpár 923 Ft gyermekkerékpár fiúknak (24”-os) 820 Ft Minden mennyiségben szállítunk. Szüvárv Vállalat Vsgyesiparcikk Főosztály Budapest IX., Soroksári út 16. Telefon: 336-355. Telex: 36-76. sabban tudják az ismereteket átadni, illetve elsajátítani. Ezt szolgálja az oktatás állandó korszerűsítése, az audiovizuális eszközök beépítése a tanítás folyamatába. A ma embere fölismerte, hogy a műveltségszerzés egyik feltétele az idegen nyelvek megtanulása. A gimnáziumban oroszt, németet és angolt tanítanak. A követelmény: minél rövidebb idő alatt minél jobban megismerni az idegen nyelvet. A régi magoló módszerek már elavultak. A nyelvoktatásban is átvették a szerepet korunk technikai vívmányai: a magnó. a lemezjátszó, a film. A gimnázium régóta törekszik a korszerű feltételek megteremtésére. Tevékenységét igazolja, hogy a megyében itt a legjobb a nyelvoktatás. Munkájuk újabb jelentős állomása: elkészült az oktatás legkorszerűbb formája — a nyelvi laboratórium. Magnókat és fejhallgatókat már az előző években vásá- ! róttak. Ezután szerezték be a csehszlovák gyártmányú vezérlőasztalt. A Ceglédi Vas-< ipari Ktsz-t bízták meg azi összeállítással. A berendezés értéke 360 ezer . forint. GÉPESÍTETT ÓRA Mi történik majd egy ilyen gépesített órán? A teremben húsz tanuló foglal helyet kü- lön-külön a fülkékben.' Előttük magnó, fejhallgató és mikrofon. A tanár a vezérlőasztalnál irányít. Az olvasmányokat, nyelvtani feladatokat a tanulandó nyelven hallják a diákok. A gyakorlatokat ezután egyszerre mondja mindenki. így tehát egész órán át dolgoznak, beszélnek. A hagyományos óratípusban egy tanulóra átlagosan két-há- rom perc jutott. S most negyvenöt! A tanár magnóra veszi a válaszokat, utána visszahallgatják, megbeszélik. A laboratórium legnagyobb előnye tehát az, hogy lehetőség nyílik a folyamatos, hosszú ideig tartó beszédre. S ez a gyors nyelvtanulás alapja. MEGTANULNAK TANULNI A munka megkezdésének feltétele: a tanároknak és a diákoknak meg kell ismerniük a technikai eszközök kezelését. A nyelvtanárok már Szegeden, Egerben és Budapesten voltak tapasztalatcserén, a nyári szünidőben is részt vesznek audiovizuális képzésen. Elkezdték az anyag feldolgozását is. Szeptemberben a tanulók technikai oktatásával kezdik a tanévet. Kohlmayer Ádám Vegyszer a terményben FOKOZZÁK AZ ELLENŐRZÉST Szekszárdon korszerű, új megyei növényvédő állomást építenek a negyedik ötéves terv időszakában. Növényvé- dőszer-maradékot vizsgáló laboratóriumot is berendeznek a mérgező vegyszerek túlzott használatának megállapítására. A vizsgálat kimutatja majd a megengedettnél több vegyszermaradék káros jelenlétét a terményekben, s az ebből eredő intézkedések — így például a korlátozás, zárlatelrendelés, megsemmisítés, felelősségre vonás — arra késztetik majd a mezőgazdasági üzemeket, hogy szakszerűbben, gondosabban, minimálisra csökkentve, de megfelelő hatásfokkal használják a vegyszereket. Modern tábor Egy hónappal ezelőtt adták át a Kertészeti Kutatóintézet törökbálinti üzemegységében a Bagi Ilona önkéntes ifjúsági építőtábor modern épületét. A 170 tanuló főleg a gyümölcsszedésben segít a gazdaságnak. (Foto: Gábor) KIÁLLÍTÁS ősszel Automata vasaló- és mosógépek a tisztítás gyorsítására Valamennyi szocialista ország erőteljesen fejleszteni kívánja a szolgáltatások ágát, ezen belül is elsődlegesen a ruhatisztítást.. A rühatisztító ipari szakemberek találkozóját, tapasztalatcseréjét szolgálja az a nemzetközi szakmai kiállítás, amelyet szeptemberben Budapesten a Városligetben rendeznek. A kiállításon a Csepel Kerékpár- és Varrógépgyár a nagyüzemeknek szánt legújabb típusú automata vasalógépét kívánja megismertetni. Az Egyesült Vegyiművek olyan mosószereket kínál, amelyekkel meggyorsíthatják, tökéletesebbé tehetik a vegy- tisztítást. Ezek között találhatók például a tisztítást erősítő szerek és a folttisztítók. A Fővárosi Vasipari Vállalat 50 kiló ruha mosására és ugyanannyinak a centrifugálására alkalmas gépeket, valamint lepedőliajtogatót küld a kiállításra. A külföldi kiállítók közül az NDK-beli Unitechna vállalat elküldi a pénzbedobós automata két változatát is. A gépek az érmebedobás után kezdik meg a mosást és a háziasszonyok akár be is vásárolhatnak addig, míg az automata dolgozik. Balesetelhárítási tanács Gödöllőn Pénteken a gödöllői MáV- állomáson értekezletet tartottak a 20. számú Volán vállalat szocialista brigádvezetői, és a vállalat gazdasági vezetői. Elmondták: sok a baleset, és a társadalmi tulajdon védelme sem megfelelő. A múlt esztendőben közel hat napi nyereség ..úszott el” a lazaságok és a felelőtlenségek miatt. Az értekezlet végén úgy határoztak, hogy a jövőbeli jobb munka érdekében megalakítják a balesetelhárítási tanácsot. Cs. J. — Sertésdömping. A Pest— Nógrád megyei Húsipari Vállalat a terv szerint 140 ezer hízósertést vásárol fel az idén a nagygazdaságoktól, s 60—90 ezer hízóra számítanak a háztáji gazdaságokból. Nem tudom pontosan, mibe kerül egy ilyen szirénázó autóduda. A vállalatnál, amelynek kocsijába X. igazgató, rendeletére beszerelték, háromezer forintról beszélnek. Kollégám, az autó- alkatrészek szakembere szerint úgy ezernégyszáz-ezerötszáz forint között lehet az ára: ilyen passziót tehát egy magánautós megengedhet magának. Az azonban biztos, hogy X. igazgatónak nagyon sokba kerül ez a duda, s hogy ennél költségesebb passziót aligha találhatott volna ki. Arról van szó ugyanis, hogy a vállalat, ahol X. igazgatóskodik, enyhén szólva gyengécske. Évek óta éppen, hogy csak vegetál, például az idén sem fizetett egyetlen fillér nyereségrészesedést sem. Az igazgató ennek ellenére meglehetősen biztosan érezhette magát a nyeregben. Hiszen mindenkinek az volt a véleménye, már akiké hivatalosan számít, hogy X. rendes, szorgalmas, hozzáértő ember, aki életét áldozza a vállalatért, s igazán nem tehet róla, hogy még ez az áldozat is kevés. Egészen addig, amíg a múlt hónapban az igazgató nem szereltetett trillázó kürtöt abba a Volgába, amely jogilag a vállalaté, gyakorlatilag azonban csak ő jár rajta. A különleges autóduda különleges gondolkozásra késztette nemcsak a vállalat dolgozóit, hanem X. igazgató felügyeletet gyakorló főnökeit is. Elkezdtek töprengeni: vajon miért kell ilyen autótülök? Kik szoktak ilyet használni és miért? A gondolatmenet onnan kezdődött, hogy a vállalati gépkocsi munkaeszköz, nem pedig díszhintó. Arra való, hogy a vállalat vezetői a lehető leggyorsabban jussanak el oda, ahol dolguk van. No már most, mit segít ebben a trilla? Semmit az égvilágon. Hát akkor miben segít? Abban, hogy a vállalat igazgatójára felfigyeljenek. És egyáltalán: egy ilyen gyenge vállalatnál nincs más gond, mint egy különleges autóduda beszerzése? Ezek után foglalkozni kezdtek a vállalat gondjaival. Alaposan, körültekintően. Már csak azért is, nehogy a felügyeletet gyakorló főnököket az a vád érhesse: irigyek a trillára, s azért kezdik kritikus szemmel nézegetni X. igazgató működését. A trillázó hang szinte harci riadót fújt. És kezdtek nemcsak a trillára figyelni, hanem arra is. amit a vállalat dolgozói mondanak. Kiderült, hogy ez a gyengécske vállalat egyebek mellett azért olyan gyenge, mert gyenge az igazgatója is. Márpedig ez esetben az álláspont világos: egy igazgatónak joga van ugyan a kocsijába trillázó dudát szereltetni, mert ennyi pénzt még a leggyengébb magyar állami vállalat is könnyen nélkülözhet, nines' joga viszont rosszul vezetni a vállalatot. Mert X. tulajdonképpen rendes ember, de meglehetősen középszerű. Szorgalmával álcázta ugyan tehetetlenségét, ami abban is megnyilvánult, hogy egész nap, sőt, fél éjszakákat ült az irodájában, de csak azért, mert képtelen a dolgokban dönteni, intézkedni. S innen már nincs messze, a végkövetkeztetés: tulajdonképpen nem X. áldozta életét a vállalatért, hanem a vállalat X. áldozata. Persze, most akadnak olyan, minden kákán csomót kereső emberek, akik azt mondják: X-et fel kell cserélni egy jobb vezetővel, de vajon ha nem jut eszébe ez a szerencsétlen kürtötlet, megtették volna-e? Ezeknek az embereknek azonban csak félig van igazuk. Mert nem vitás, hogy a trillázó duda meggyorsította X. távozását. Legalább ennyire kétségtelen azonban az is. hogy az alkalmatlan, rossz vezetők napja mindenképpen leáldozóban van. Eljött az ideje, hogy a vezetőket ne úgy általában becsüljük. A többséget, a jókat, az ereiményesen dolgozókat, z megfelelő tudású és képességű igazgatókat elismerjük, a meg nem felelőknek viszont, ha talán lassan is, de legalább biztosan, búcsút mondunk. Meri X. gépkocsivezetője akármennyire is trilláztatta a főnöki dudát, nem tudta túlharsogni Fock Jenő miniszterelnök szavait: „A jól dolgozó vezetőket megbecsüljük, a vezetésre alkalmatlanoktól viszont emberségesen, de az eddiginé határozottabban megválunk. Ezt vál lalnunk kell, mert ezt követeli tőlünl a dolgozó nép érdeke.” Bizony, X. a lehető legrosszabbkor vásárolt trillázó dudát. Vagy a legjobbkor? Pintér István / JEGYZET I Trilla a Volgán Szerződött tehéntartók Eredményes volt az akció