Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-16 / 140. szám

MST UBCTKI KMirltm 1971. JÚNIUS 16., SZERDA Tanulmány Lilláról Hangversenyek a Halászbástyán A főváros nyári kulturális életének népszerű eseményei közé tartoznak a Halászbás­tyán megrendezésre kerülő szabadtéri hangversenyek. Az idén — június 26-án — Beet- hoven-esttel kezdődik a soro­zat, amelyet további 9 koncert követ szombat esténként. A népszerű szabadtéri hang­versenyek hangszeres- és éne­kesszólistái élvonalbeli mű­vészek lesznek. A díjtalan hangversenyeket zeneismertető előadások veze­tik be. KÖNYVESPOLC Három Csokonai Vitéz Mihály nagy szerelme és ihletője, Lilla, sokáig élt Dunaalmáson. Síremlékét is a temetőben találjuk. Dr. Ferenczy Miklós körzeti orvos évek óta tanulmányokat készít Lilláról, és könyve is megjelent. Az ő érdeme, hogy ma falumúzeumban tekinthetik meg a látogatók a nagy költő és egykori szerelmének, Lillának emlékeit. A képen: Ferenczy Miklós újabb Lilla-tanulmányon dolgozik. Előtte az egyedüli Lilla-emlék, az áldozókehely. Magyar Bartók-műsor 19 rádióállomáson Nagy az érdeklődés külföl­dön a magyar rádió Bartók - programjának különböző mű­sorai iránt. Az amerikai rá­dióállomások szervezete és Hilversum valamennyi magyar Bartók-hangversenyt elkérte. Brüsszel 10, Tokió 4, Moszkva 7, Madrid 6, Szófia 6, Varsó 6, Berlin 4, Párizs 2, Ankara 3, Prága 4, Üj-Zéland 2, Helsin­ki 1, Stockholm 2, Addisz Abeba 1, Izland 3, Bukarest 3, Baden-Baden 1 Bartók-hang- versenyre jelentette be igé­nyét. A Szereti ön Bartókot? cí­mű műsort Oslo és Berlin, a Bartók, a zongoraművész című programot SvájcT-Torontó pe- ; dig valamennyi, Bartókról szó­ló előadást megrendelte. A március 25-i ünnepi Bar­tók-hangversenyt eddig 19 rá­dióállomás iktatta műsorába. 25. hét, óh! Fabatkát sem ért valaha a naptár, nem lehetett belőle megtudni például, hogy mi­kor kell ünnepelni töméntelen Villő nevű barátunkat, roko­nunkat. Lám csak, az idei nap­tár azonban megmondja: jú­nius 12. a napja, tehát múlt szombaton kellett a Villőket névnapi üdvözletünkkel felke­resni. Hát még a most folyó év je­lenleg tellő 25. hetére szóló ol­dal! Az segít csak igazán min­ket a figyelmességek gyakor­lásában. Minden egyes napon emlékeztet rá, hogy melyiken kell az anyakönyvekbe leg­gyakrabban bejegyzett neveket viselő hozzátartozóinknak és ismerőseinknek elküldeni a le­geslegszebb virágos dísztávira­tot, elvinni a névnapi ajándé­kot. Hétfő tehát 14-e Vazul, kedd pedig Vid, szerda viszont Jusztin, csütörtök Alida, pén­tek Arnold, végül szombat Gyárfás napja. Az ember ezen a naptári héten igazán va­gyont költhet sürgönyre, tele­fonra, virágra, butéliákra, mi­egyébre. Még jó, hogy elmúlt vasár­nap takarékoskodhattunk, jú­nius 13-a ezért volt szeren­csés nap, a mostani naptár is mindössze Antalnak szenteli és ugyebár, akit így hívnának, olyan ember alig leledzik a Mátrától a Mecsekig ... Míg ellenben ezen hét napjain ün­nepüket ülő Alida meg Gyárfás és a többi csak úgy hemzseg. Éljenek valamennyien soká, jó egészségben ott, ahol vannak! A naptárszerkesztők pedig esz­tendőről esztendőre, ezentúl is emlékeztessenek bennünket rá­juk, nehogy valamiképpen megfeledkezzünk esetleg éppen Villő napjáról, vagy figyelmet­lenségünk miatt magunkra ha­ragítsuk a hozzánk annyira közelálló Vidék és Alidák seregét. <-y —e) A könyvtárak olvasójegyei, műveinek gyorsan fogyó újabb és újabb kiadásai bizonyít­ják, hogy Krúdy Gyula a leg­olvasottabb írók egyike. Miben keresendők Krúdy népszerűségének titkai? Ta­nulmányok igyekeznek meg­fejteni. Titka minden bizony­nyal az a könnyedség, amely- lyel hősei bonyolult és mély lelki folyamatait ábrázolja. Az utcanevekig pontos tárgyi va­lóság és a lebegő mese művé­szi ötvözete, a megtörtént és az elképzelt sikerült elegye, amely történeteinek színhe­lyeit és hőseit kiemeli a hét- köznapiságból. Stílusa színes­sége, nyelve zeneisége. Krúdy világa letűnt világ, figurái legalábbis tűnőfélben levő figurák. Tudósításai e vi­lágról, figuráiról mégsem hat­nak anakronisztikusnak. Hi­szen figuráiban, hőseiben nemcsak a mulandót, de a túl­élőt is képes megragadni és felvillantani, az idő múlása mellett az idő visszatérését is megmutatni, az örök emberi szerepcserét, azt, ami a világ, az élet folyamatosságát biz­tosítja. Ezért számít eseménynek ma is minden Krúdy-mű újra­kiadása, minden új Krúdy­kiadás. Az utóbbiból az idei tavasz­ra három is jutott. PESTEN LAKOTT EGY FUVOLÁS címmel az író lánya, Krúdy Zsuzsa szerkesztésében har­minc, többnyire rövid írás je­lent meg a Zeneműkiadó gon­dozásában. „Valamennyit a muzsika fűzi össze. A muzsi­ka. amely haláláig kísérte az írót” — olvashatjuk róla a belső címoldalon. A muzsika, kettős értelem­ben is. A muzsika, a maga valósá­gában, mint Benczi Gyula he­gedűje, Csipkai, a fuvolás, az öt Karacsi fiú, a lengyel asz- szony, Litvánszky Katalin ze­nélő órája, Szénfi, a pesti fu­volás, a koncert a Zeneakadé­mián, Fehérvári, a toronyze­nész, Fábián, a gordonkás, aki­nek pisztolygolyó volt a vállá­ban, a Rákóczi induló éjfél­kor ... Zenészek és nem ze­nészek, történetek és hangula­tok elevenednek meg a könyv j lapjain a múlt század végé­ből, a század elejéről, Pestről, Kékvárról, a váci államfog­házból, Nyíregyházáról, meg nem nevezett városokból. De jelen van a muzsika a kötetben, mint az elbeszélések szerkezete, nyelve is. Mint minden Krúdy-elbeszélésre, a Pesten lakott egy fuvolás írá­saira is a művészi megkom- ponáltság, a zengzetesség vagy visszafojtottság a jellemző. Sajátos zenei hangulatuk van. Ez teszi a több ezerből ki­választott harminc nagyon is különböző írást is egységes kötetté. A SZÁZGALLÉROS címmel negyven novellát cso­korba gyűjtő szép kötetet nyújtott át tíz éven felüli ol­vasóinak a Móra Kiadó. A négy ciklus — Történelmi el­beszélések — Vidám históriák — írók világából — Tarka ké­pek — nagyjából jelzik a vá­logatók, Tóth Lajos és Udvar­helyi Dénes szándékát, a kö­tet körvonalait. Krúdyt nem tartjuk szá­mon, mint ifjúsági írót. Nem is az. Mégis olvassák a fia­talok. írásainak cselekményes­sége, finom hangulata, az írá­sokban fellelhető bő ismeret- anyag az, ami a fiatalabb kor­osztályok számára is lebilin- cselővé teszi művei legjavát. A válogatás teljes mérték­ben megfelel a korosztályigé­nyeknek, s végeredményben igen hasznos, érdekes és emel­lett színes képet kap a fiatal olvasó Krúdyról — kevésbé, alig, vagy egyáltalán nem is­mert novellák alapján. Tömör írói portrét Madách Imréről, Kisfaludyról, Mark Twainről, szép történetet a Rákóczi sza­badságharcról, a Tanácsköz­társaság koráról, a Martino- vics-összeesküvésről. Krúdy és Krúdy világa megértéséhez a válogatók okos előszava ad hasznos útmuta­tásokat. RÓZSA SÄNDOR, A BETYÁ­ROK CSILLAGA MAGYAR- ORSZÁG TÖRTÉNETÉBEN cimű kisregényét ugyancsak a Móra Kiadó jelentette meg a nagy sikerű Delfin sorozatban. Krúdy pazar meseszőttesei között ri i.taság'számba megy ez a szinte fukarul tömör, egyenes vonalú, reális hangvé­telű történet. Az író az igazi Rózsa Sándort akarja bemu­tatni, megfosztva hősét a le­gendák mítoszától, mentesen minden túlzástól. Hősnek áb­rázolja Rózsa Sándort, amikor valóban hős volt, a szabad­ságharc katonája, gonosznak, amikor gonosz volt, ravasznak és óvatlannak, álmodozónak és becsapottnak. Mellőzi a be­tyárromantikát, helyette né­hol szinte nyomozói jegyző­könyvet ad. írása így lesz reális hangvé­telű, rangos irodalmi alkotás, amely azonban végig izgal­mas olvasmány is. Mindhárom új Krúdy-kötet végén magyarázó jegyzet, bib­liográfiai útmutató utal a for­rásokra, az írások első megje­lenési helyére. A Pesten lakott egy fuvo­lás Csavlek András, A száz­galléros Hincz Gyula, a Rózsa Sándor Győry Miklós rajzai­val jelent meg. P. I. Hatodnapon Az ötvenéves költő negyedik kötete a Hatodnapon. S nem­csak a saját, ötvetnhez közelítő éveinek élményei, hanem a XX. század ötvenes éveinek kétségei is — néhány, akkor írt vers révén — helyei kap­nak a kötetben. S néhány olyan vers is, amely a század SZOKOLY ENDRE: ✓ Riport a riportról (14.) Kalandozások a becsület mezején A Lajtabánság végül is megszűnt. Prónay különben sem tarthatta vol­na magát. A szövetséges hatalmak erélyes beavatkozással fenyegetőz­tek, de csapatában is széthúzás ütöt­te fel a fejét. A tiszti földek miatt. Aratás előtt kezdődött a nyugat­magyarországi lakosság „felkelése”, mégpedig azzal, hogy Prónayék az ott lakó németajkúak nagy részét, főleg a módosabb gazdákat elkerget­ték. Az elüldözöttek birtoka tiszti földdé lépett elő, végtére nem vesz­hetett kárba a termés, jusson a fel­kelés tisztjeinek, legalább hazafias felbuzdulásukért külön jutalmat kaphatnak. A betakarítást elvégezte a legénység, az értékesítés után azon­ban a tisztikar nem rang szerinti arányban részesedett. A tiszti föl­dek kezelői ugyanis az egész sápot megtartották maguknak, és emiatt a bánjuk nagy patáliát csapott. A pénzt viszont még erre sem adták vissza. Tudni kell, hogy az ötvenes Pró­nay fiatal házas volt akkor, me­nyecske felesége, született Pállfy- Daun grófnő, Zita exkirálynő egy­kori udvarhölgye is vele volt a ha­társzélen. A kivonulás után már Bu­dapesten a tiszti földek kezelői, — többek között Taby Árpád későbbi testőr őrnagy, majd nemzeti szocia­lista képviselő, és Léderer, aki az­tán tízegynéhány esztendő múlva, mint csendőr főhadnagy, rablógyil­kosságért akasztófán végezte, miután feleségével együtt megölte és kifosz­totta az asszony szeretőjét, bizonyos Kodelka nevű hentesmestert, szóval ilyen és hozzájuk hasonló urak nyíl­tan szembe fordultak volt vezérük­kel. Nem csupán a gazdák elorozott termésének eltulajdonított jövedelme feletti vita miatt, hanem főként azért, hogy érdemeket szerezzenek, és visszakapják tiszti rangjukat a hadseregben. Ebben a reményükben nem is csalatkoztak. Egyebek között azt híresztelték, hogy egy fogságba esett osztrák tiszt Prónayné támogatásával szö­kött meg, és hogy az urát az asz- szony biztatta fel, legyen hűtelen Horthyhoz. Emiatt az alezredes volt alárendeltjeitől lovagias elégtételt követel, de nem kap. Nagy Pál, a nemzeti hadsereg főparancsnoka, a híresztelésekben nem lát okot lova­gias ügyre. Prónay ezért most már a főparancsnokot provokálja, ez pe­dig a lovagias elégtételadást megta­gadja. A következmény: egyoldalú jegyzőkönyvet vesznek fel Nagy Pál főparancsnokkal szemben is, vagyis diszkvalifikálják, megfosztják be­csületétől. A lovagias szabályok szerint: most már az egyoldalú jegyzőkönyvek két aláírójától a hadsereg főparancs­nokának kell elégtételt kérni. Meg­teszi. Az aláírók viszont megtagad­ják. Ezek után egyoldalú jegyző­könyvet kapnak Nagy Pál segédei­től, akiket ők hívnak fel elégtétel- adásra, s végül egymást összevissza diszkvalifikálják, s akkora lesz ez a lovagias lavina, hogy ha már lenné­nek, csak elektronikus számlálógé­pek mondhatnák meg, hány ember szaladgál az országban becsület nél­kül. A lovagiaskodás az akkori Ma­gyarországon különben is rendkívül divatos. Jól megy a vívómesterek­nek, nincs nap, amikor ne bérelnék ki párbajra a kardforgatást tanulók­tól amúgy is állandóan zsúfolt ter­meket. A törvény, persze, tiltja a párbajt, de csak államfogházzal bün­teti, az pedig olyan bűnfenyítő in­tézmény, ahol az elítélt cella helyett szép kis szobában lakik. Saját búto­rát, ágyneműjét beviheti, kosztot hozathat, még női látogatót is fogad­hat, őrei inkább szolgái, úgy élhet ott egy-két héten át, mint Mard He­vesen. Már ha tudniillik esetleg el­ítélik a párbajozót, ami ritkán esik meg. Az erényes, nemes jellemű, vi­téz s a szépért, jóért lelkesedő lo­vagokat, de még inkább kegyetlen rablólovagokat termő lovagkor talál­mánya a párbaj. Önbíráskodás, de határozottan szelídebb formában, akár a vérbosszú, akár a bér- vagy orgyilkosság, és bevezetése századok­kal előbb éppen ezért nem is volt egészen indokolatlan. Persze, a XX. század húszas éveiben már... ha­bár. .. A Duna—Tisza völgyében egyéni becsületére kényes rablólo­vag annyi még sohasem élt. A lovagiasság szigorúan körvona­lazott szabályait, akár a törvény pa­ragrafusait, kevesen ismerik. A tör­vényekben járatlan elmehet taná­csért az ügyvédi irodába, de hová forduljon a becsülete megreparálá- sát kereső, ha járatlan a lovagias­ságban? Valóságos párbajmánia tombol, feltétlenül szükség van pár­ba jirodára, és a hiánypótló intéz­ményt dr. tövis! Rácz Vilmos bács­kai dzsentri meg is nyitja. Szerkesz­tő úrnak kell szólítani, mert rövid ideig (aztán a harmincas évek vé­gén szintén) színházi hetilapot tart fenn, ebben az időben a Vázsonyi- féle demokrata párt programjával Lágymányost képviseli a főváros tör. vényhatóságában. Szépen dekorált tartalékos huszártisztje a világhábo­rúnak. Reggeltől estig teli becsüle­tüket keresőkkel az irodája. Különö­sen bonyolult lovagias ügyekben fordulnak hozzá. Lám, Prónay is, amiről tudomást szerzek. A főszer­kesztőnek be is jelentem rögtön, hogy elmegyek Rácz Vilihez, és megírom Prónay harcát a nemzeti hadsereggel. Helyesli, hiszen olva­sóival együtt, nem lelkesedik Horthy katonáiért, érdemes hát nyilvános­ságra hozni, hogyan bánnak egy­mással. — Éppen Prónay alezredes úrral tárgyal — ezzel fogad Rácz Vili tit­kára, de ismer, és ezért mégis beje­lent. Pillanatokon belül nagy paksa- rr.éta irománnyal tér vissza, leteszi elém. — Pár perc türelmet kér a doktor úr és azt, hogy addig szíveskedjék ezeket aláírni. Csupa egyoldalú jegyzőkönyv had­nagytól tábornokig minden rangú tiszt ellen. A riport ára tehát, hogy Vagy hatvan autogramot rovok a jegyzőkönyvhalmazra. Aztán har­madnap garmadával kézbesít a pos­ta engem diszkvalifikáló irományo­kat, százhússzorosan becsületfosz­tott lovag lett belőlem. Amit azon­ban* akarok, mindent megtudok és heteken át megírhatom. Azt viszont nem akartam, amit ráadásul aláírá­saimért kaptam: Prónay hálás tekin­tettel szorongatja a kezem: — Nagyon köszönöm, szerkesztő úrnak, hogy mellém áúni szíveske­dett — megrendült hangon így be­szél hozzám. És attól kezdve, ha meglát az ut­cán, már messziről köszön, sőt gyak­ran meg is áll, kezet ráz, megtuda­kolja hogylétemet. Mosolyog ilyen­kor, de még a mosolya is ijesztő. Én pedig minden ilyen alkalom­mal riadtan körülkémlelek, nem lát­ja-e valaki ismerős, milyen „jóba” vagyok a leghirhedtebb különítmé­nyes vezérrel. Ismeretségünkkel nem kérkedtem, a kollégák sem tudták. Ezért csodálkoztak, amikor fegyveres testőrein át bementem hozzá. De ha egyszer már a segédje voltam, még­iscsak megírtam ezt a riportot is. Egy álló hétig tart a Szentkirályi utcai ostromzár. Végül is az ügyvéd­jét megkörnyékezik a kormány meg­bízottai, megígérik, ha Prónay bevo­nul a fogházba, két nap múlva kien­gedik, és ezt az ígéretet meg is tart­ja a kormány. Mialatt pedig bent ül a Markóban, ügyvédjével együtt meglátogatom. Ez is jó riport az ak­kori időkben. Egyébként kiszabadulása után tör­lik az összes vele szemben hozott többi ítéletet, sőt a Honvédelmi Mi­nisztériumban működő Legfőbb Tisz­ti Becsületügyi Választmány meg­semmisíti a Prónay-féle lovagias ügyben pro és contra keletkezett mintegy negyvenezer egyoldalú jegy­zőkönyvet, és erről engem is érte­sít. Tehát ünnepélyesen kijelenthe­tem: elveszett becsületemet hivata­losan visszaadták, párbajképes va­gyok, és aki tán ebben kételkedne, azon karddal a kézben elégtételt ve­szek. Ha pedig vonakodik kiállni velem, egyoldalú jegyzőkönyvet kap! Már miért ne lennék vénségemre Don Quijote de la Mancha? (következik: Utáni ügy a Dagály utcában) negyvenes éveiben íródott. A legtöbb vers persze a hatvanas években, azoknak is a végén született — így az új kötet nemcsak egyetlen periódust láttat, hanem az eddigi mű főbb vonulataira is következ­tetni enged. Elolvasván a kötetet, az egyetlen biztos összegezés: Si- monyi Imre költő. Költő, aki nemcsak rímhez, ritmushoz, képhez, gondolathoz, közlendő­höz ért, nemcsak ezek versbe szervezéséhez ért, hanem mindezeken felül megadja azt a többletet, hogy versei és sze­mélyisége összegezéseiként köl­tészetet, egyedi művet kap az olvasó. A kérdés ezekután per­sze az: milyen színvonalú ez a mű, merre mutat ez a mű, egyszóval, további finomítás­ban, jó költő-e a költő. Újra lapozom a kötetet. S a rész-szépségek, rész-keserűsé­gek, rész-lemondások, rész­hitek, rész-cinizmusok, rész- belefeketedések, rész-makacs- tovább-lépésék végül is visz- szavezetnek az első összegezés­hez, miszerint Simonyi Imre költő. Költő, aki a legtermé­szetesebb élőbeszéd-hangon vall, beszél, mesél, ironizál, sztorizik a legszemélyesebb ügyeiről; s ha néha a sejthetö- séget adja az érthetőség he­lyett, akkor is a nyílt, termé­szetes közlésmód az alaphang­ja. Vagyis — lépjünk tovább — ez a költő jó költő; jók, ki­fejezők, korát-megértetők; egyéni életkorát és történelmi korát magyarázók-bemutatók- értetők a versei. Persze a „jó költő” címke is semmitmondó. Sok a valóban jó költő — de művükből, és jelen esetben Simonyi művé­ből mi a maradandó? Mi a re­mekmű, a valóban egyszeri? S a varsolvasó-bíráló, ezt a kér­dőmondatot leírván, rájön, hogy a saját dugájába dőlt. Mert hiába bizonygatja, hogy a Hatodnapon, a Szabad­ság, A negyedik osztály (ez nem is vers — „csak” költői próza), a Nem lehet abbahagyni, a Valamit ígértetek, a Hegyek, síkságok, az Interjú bekerül majd egy száz-százötven-két- száz év múlva szerkesztendő antológiába, erre nincs és nem is lehet semmilyen gartmcia. így most megelégszik azzal az egyszerű tény közléssel: számá­ra valóban versek Simonyi Imre versei. M. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom