Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-08 / 133. szám
utolsó napokban még Eolyt a fa- leltetés, az oszt ályzatok lezárása, írták a gyerekek az idei tanév utolsó röpdalgozatát — aztán övék a nyár. Több iskolában a végzős diákok ballagását már szombaton megrendezték s tegnap honvédelmi napokat tartottak, de ma már mindenütt elballagnak a nyolcadik osztályosok. Aztán hova? Mint hallottuk — főleg ipari pályákra, szakközépiskolákba jelentkeztek, az általános gimnáziumok iránt csökkent az érdeklődés. A vecsési gimnáziumban például mindössze hatan jelentkeztek a következő tanévre. A békehónap zárórendezvénye Sportvasárnap a monori régi pályán és lőtéren A huszadik spartakiád a járás sporttörténetében, s a járási békehónap záró sportversenye — ez volt vasárnap Mo- noron, a régi sportpályán s a lőtéren. Már délelőtt fél 9-kor tréningruhás, színes trikős fiatalok népesítették be a pályát, csoportok drukkoltak, nevetNyári hangulat a nionori Kossuth iskola udvarán. Péterffy felvétele s ■ P a O ■ R ■ T JÁRÁSI RANGADÓ Pilis—Üllő 2:0 (1:0). A mérkőzés előtt felhőszakadás vonult át a község fölött. A vizes, sáros pályán a pilisi csapat ragadta magához a kezdeményezést, de csak a 10. percben dolgozták ki az első helyzetet. A lövés fölé szállt. Pilis támadott, Üllő inkább csak védekezett, a gól a 35. percben esett. A játék képe ,a második félidőben sem változott sokat. A 45. percben az üllői Kovács egyenlíthetett volna, de közelről fölé lőtt. Az 55. percben cserélt a pilisi csapat, Mátrai állt be, és első megmozdulása gólt eredményezett. Pilis ifi—Üllő ifi 6:0. KÉT HAZA! GÓL KÉT SÉRÜLT Monori SE—Ceglédi ME- DOSZ 2:1 (0:1). Monori támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a vendégcsapat az első 15—20 percben alig-alig tudott átjönni a félvonalon. A monori támadások eredményeként a 8. percben Petries hagyott ki nagy gólhelyzetet, alig lőtt fölé, s rá két percre Zákó ezt megismételte. Sok labda ment kapura, de vagy mellette vagy fölötte hagyta el a/ játékteret. A 20. percben parázs jelenetek játszódtak le a ceglédi kapu előtt. Kacsándi hatalmas lövését a kapus csak kiütni tudta, a labda Gazda elé került, aki nagy kapufát rúgott A vendégcsapat az első veszélyes támadást a 22. percben vezette, s ebből mindjárt meg is szerezte a vezetést. A 35. percben egy összecsapásnál a monori Déri — csapata eddigi legjobbja — megsérült Szünet után a 2. percben egyenlített Monor. A szabadrúgást Gazda ívelte be, a labda a kapufáról Szegedi elé pattant, s Szegedi fejjel a hálóba továbbította. A 65. percben Zákó összefejelt egy vendégjátékossal, megsérült, végleg el kellett hagynia a pályát A 75. percben jobb oldali támadás futott végig a pályán, Szegedi beadására Gazda jókor érkezett és a hálóba fejelt. Jóiramú mérkőzést vívott a két csapat, Monor minden tekintetben jobb volt ellenfelénél. A vendégek kissé keményen védekeztek, így próbálták megakadályozni a gyors monori támadásokat, s az eredmény: két sérülés. A monori csapaton nem látszott meg a csütörtöki gyömrői erős mérkőzés. Jók: Hochstein, Kalocsa, Kiss, Somodi, Kacsándi. Monori ifi—Ceglédi ifi 3:1. . V. I. tek, tréningeztek, várták az időt, amikor kezükbe vehetik a benevezési lapot Sokan voltak — sokan szeretik a sportot a monori járásban, ezt bizonyítják a számok is: a spartakiádon nyolc sportágban versenyeztek, a lőtéren lövészverseny és összetett hon- j védelmi verseny zajlott. Üttö-' rők, ifi korosztály és felnőtt-1 sportolók — senki sem maradt el a versenyről. Az ünnepi beszédet Vámos, Géza országgyűlési képviselő mondotta — ő nyitotta meg a békehónap zárórendezvényét. A verseny, a játék szép volt, szép eredmények születtek gránátdobásban, futásban, tá- volugrásb&n, súlylökésben, valamennyi sportágban, s izgalmakban nem volt hiány a kézilabda- és a kispályás futball- bajnokságon sem. A nagy érdeklődést illusztrálja egy példa: a focibajnokságban az ifjabb sportolókból álló csapatokon túl olyan csapat is jelentkezett, amelynek tagjait „sehol sem jegyzik hivatalosan” — csak kedvtelésből fociznak, ök a monori „Homokser” csapata. A bajnokságban egyébként negyedik helyezést értek el. Koblencz Zsuzsa Napiinádók Pont egy hete hivatalosan is megnyílt a gyömrői strand. A jó idő naponta több száz nap- imádót vonz a hangulatos tó partjára. Péterffy felvétele EGY IIETRE, EGY ORARA... MM tenni az embereket Fehér Klára — Nemes László Monoron Az ünnepi könyvhét monori vendégei, a Fehér Klára— Nemes László íróházaspár voltak. Pénteken este a községi tanács nagytermében találkozKAVA BANJA Tömény - de miért? A pilisi ÁFÉSZ legutóbbi forgalomkimutatása szerint a kisközségek között Káva vezet italfogyasztás terén. Az egy szál italbolt 1969-ben 646 ezer forintot, 1970-ben már 769 ezer forintot forgalmazott. Kávának összesen 670 lakosa van. ★ Délelőtt van, a kávai „üzletsoron” a három bolt — Vegyes-, ital- és húsbolt — közül csak a vegyesbolt van nyitva. Az italbolt ajtaján jókora lakat. — Csak korán reggel meg este van nyitva, akkor nagy a forgalom. Reggel sokan utaznak innen busszal, előtte beugranak. Este meg... Hát hova is mennének a kávaiak? Nincs itt más, csak a kocsma. Az öreg megtörli a homlokát, aztán indul tovább a talicskával. Közel és távol egyetlen ember sincs. A tanácskirendeltségen János bácsi, a hivatalsegéd, alá 27 éve ismeri a község apraját-nagyját, „italügyben” így nyilatkozik: — Könnyen meg lehet ezt magyarázni. Káva forgalmas „átmenőhely”, pándiak, ká- taiak, pilisiek járnak át a községen, és ez is lendíti az italbolt forgalmát. Szerintem az italkészlet háromnegyedet a kávaiak isszák meg, egynegyedét a más faluba valók. — És mit isznak a kávaiak? — Hát sört nem, mert azt sosem lehet kapni. Bort pláne nem, mert az még kevesebb- szer van, mint sör. Töményét isznak. Pálinkát meg ilyesmit ... Persze, bögrecsárda is van egy-kettő... Ezek viszont már nem szerepelnek az ÁFÉSZ kimutatásában. A körzeti rendőr szerint mit jelent Káván „ügyekben” kimutatva a magas italfogyasztás? — Itt nagyon ritkán van verekedés. Gombán viszont annál gyakrabban. A legutóbbi bicskázás három hete történt. — A fiatalok ...? — A tsz-központban van egy szobájuk, oda járnak, magnót vagy rádiót visznek magukkal ... De a legtöbbször a kocsmában üldögélnek. Ezen, persze, nem lehet csodálkozni... És a hivatalsegéd meg a körzeti rendőr ugyanazt kérdezi, mint az utcán a talicskás öreg: — ... hova mennének máshova? Monorra, Gombára, Pestre. Csakhogy naponta nem lehet utazgatni, a fiatalok nagy része amúgy is bejáró munkás, s a hétköznapi, unalmasabb estéken bizonyára szívesebben maradnának a faluban — ha lenne erre hely, lehetőség. — A KISZ-szervezet nem dolgozik? — A KISZ-titkár már hosz- szabb ideje beteg... De talán majd most megmozdul valami... Hát igen, az nem ártana. Káva, a járás egyik legszebb fekvésű községe, lehelne másban is első, mint italfogyasztásban ... K. Zs. Felkészültek az aratásra Sülysáp egyik legelégedettebb embere jelenleg valószínűleg a Virágzó Tsz főmezőgazdásza. Borongós hangulatát az elmúlt napokban be-be- boruló égbolt felderítette. — Egy-két nappal ezelőtt — mondotta — igencsak gondterhelt arccal jártam a határt. A májusi kánikulában a domboldalon itt-ott már szürke foltok látszottak, kókadni kezdtek a növények levelei is. A csapadék csodát művelt, minden újjáéledt, a terméskilátások egyszeriben megjavultak. Igen szépen fejlődik a búza és a repce, úgy tűnik, aratásukat Nagyközségi pillanatkép A Rekvényi telep Monor számos kerülete közül talán ez a legvonzóbb, legérdekesebb. Nyílegyenes, lapos félsziget, 'lényegében egyetlen utcából álló földnyelv. A 4-es műút- tal párhuzamosan nyúlik be a község- széli tűnő, pusztuló mocsármezőbe. Monor határállomása. Az ingovany itt törik meg, itt szelídül mea. Talán az idetelepülök alakították így ki annak idején, vagy a természet emelte, töltötte fel, nem tudni. Nem hosszú az utca. pár ház után az idegen gazdzsungelbe téved. Azt mondják, a romantikára hajlok félszigete ez. Van benne valami, ősszel és tavasz elején víz mossa az utca széleit. esténként a gyér fények tükörrózsákat himbálnak színén. A ki-kibukkanó magános sás- és nádsziae- tek felett lidérces kékes pára lebeg. A csend este 8 után szinte tökéletes. A házak furcsa, vak hallgatásba zárkóznak. Rájuk telepszik, megfojtja őket a sötét, a felhőtlen eg esti sötétsége. Álltam nem egyszer itt. ügy éreztem.. hogy a víz alattomosan emelkedik. A csapongó fodrok bele-bele kapasz- kodtak az utcaszél gyér fövényébe, erőlködtek, kúsztak tovább, aztán elvesztek. A pár méternyi öblöt, ahol talán éppen a vízfeltörés miatt nem építkeztek, nem lehet elfelejteni. Szemben patinás, kertbe nyúló ház. Előtte szőlőlugas. A feketéllő fürtökön, cirmoskodó leveleken át hangulatos, s valóban romantikus a világ. Nappal szürkébb minden. De nem megkopott. A házak szépek, rendezettek, mindegyik egy-egy zárt kikötő. Kezd kialakulni, teljessé válni a kép. Egyszerre több család is építkezik. A telkek zöldje tűnőben, mész, terméskő adja az új szint, hangulatot. Talán jövőre az utca két oldalán végig házak sorakoznak már. I Szeretnek itt élni ' az emberek. Szeretnék még szebbé ten ni a telepet. A ta nácstól támogatás' szakembereket kér tek, hegy közösei járdát építsenek. vízlevezető árkokat i ássanak. Baky László I mintegy 8—10 nappal előbb kezdhetjük, mint tavaly. Jó terméssel kecsegtet a dinnye is. — A kertészetet a tagok — mondhatnám — nagy szeretettel gondozzák, s ennek meg is látszik az eredménye. A zöldpaprika már több mint hete „sláger”, s mire e sorok napvilágot látnak, már kapható mindkét zöldséges boltunkban az uborka is. Piacon van a vitamindús nyári fejes káposzta is. — Teljes erővel készülünk az aratásra. Az egyik kombájnunk már munkára kész, a másikon még dolgoznak a javítóműhely munkásai. K. L. tak olvasóikkal, tisztelőikkel. Amíg az írónő és férje a könyvesboltba, majd a könyvtárba látogatott, addig az író-olvasó találkozó színhelyén folyt a könyvárusítás, dedikálásra vár ró kötetek kerültek az olva- sóknoz. Legnagyobb sikere a népszerű szerzőházaspár legújabb köteteinek, a Hozzál nekem kengurut című. ausztráliai utazásokról írott könyvnek volt. A vendégeket Debreceni Imréné, a Pest megyei könyvtár vezetője kísérte el Monor- ra. Magócsi Károly, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte az olvasók nevében a két írót, és mondott rövid bevezetőt a találkozóhoz. Ezután a mönoH József Attila Gimnázium diákjai röviden ismertették i.emes László: Egyetlen édes életünk című kötetét, majd részleteket olvastak fel belőle. Fehér Klára: Egyetlen mondat törökül című hu- moreszk-kütetőnek rövid írásai nagy tetszést arattak és egyben megteremtették az íróolvasó találkozó bensőséges és egyben vidám légkörét Ezután Fehér Klára beszélt arról, hogyan lett író, milyen visszhangja van egy-egy írásnak. Az írónő beszélt a Nem vagyunk angyalok című darabjának leningrádi bemutatójáról is. Jobbá tenni az embereket, akár csak egy hétre, egy napra, ez az író egyik célja műveivel, mondotta. Nemes László ugyancsak írói ars poeticájáról szólva elmondotta: azokat az ellentmondásokat szeretné ábrázolni könyveiben, amelyek a mai kor és emberek normális lemaradása között fennállnak. A találkozó könyvdedikálással zárult. MAI MŰSOR MOZIK Gyömrő: Egy kínai viszontagságai Kínában. Maglód: Tájkép csata után. Mende: Feketeszakán szelleme. Monor: Bűntény a Via Veneton. Nyáregyháza: Az elet dolgai. Pilis: Lány a pisztoly- iyal. Üllő: Erotissimó. Vecsés: A íilatelista halála. Családi idill Ritka esemény történt a Monori Állami Gazdaság gombai üzemében. Egy hároméves tehén hármas ikreket ellett. A kisbocik már elmúltak egyhetesek, kitünően érzik magukat. Kádas felvétele. Holnap már vakáció! Több mint ezer nyolcadikos ballag A járás 29 önálló igazgatású iskolájában pontosan 10 ezer 674 diák mond búcsút a padoknak a vakáció idejére, több mint ezer nyolcadikos végleg elbúcsúzik az iskolától. Az HOHOMIDta Ä P E S T^.V.'E G Y 6.1 H.. XIII. ÉVFOLYAM, 133. SZÄM 1971. JÜNIUS 8., KEDD