Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-27 / 150. szám
Serénykedő gyerekek, gyümölcsöző munka A nyári szünidőben Cegléden sok alkalom nyílik arra, hogy a kis és nagy diákok időszaki munkát találjanak. A konzervgyári előkészítő telep, a Ceglédi Állami Tangazdaság. a város több termelőszövetkezete „gyümölcsöző munkára” hívta a gyerekeket. Az előkészítő telepen a tisztítással, a gazdaságban, tsz-ben szüreteléssel telik a munkaidő. A , PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 150. SZÁM 19*1. JÚNIUS 27., VASÁRNAP SZÉLESVÁSZNÚ MOZI NYÁRSAPÁTON Nyársapáton, a művelődési házban hetenként egyszer tartanak filmvetítést. Az utóbbi időben egyre kevesebb lett a mozilátogató. Ennek nemcsak a NEMSOKÁRA ALAPOZNAK Indul a lakásprogram Toronyházak, távfűtés, házgyári elemek munkák szaporodása volt az oka, hanem az is, hogy míg a Kürti András városi tanácselnök tájékoztatója a legtöbb községben már szélesvásznú filmszínház működik, Nyársapát még csak a régi típusú mozival rendelkezett. Aki időről időre figyelemmel kíséri a városban az építkezéseket és felfigyel egy-egy régi épület bontására, joggal kíváncsi arra is, hogy alakul az elkövetkező évek lakásépítési programja városunkban? Kielégül-e sok jogos lakásigény? Erre kértünk választ Kürti Andrástól, a városi tanács elnökétől. A község lakóinak örömére most szélesvásznúra korszerűsítették a nyársapáti mozit is. A változás észrevehető a nézők számának szaporodásából, akik ismét szívesen mennek egy-egy film megtekintésére, hiszen „eredetiben” láthatják a szélesvásznú alkotásokat is. — Hogyan készítette elő a tanács a IV. ötéves terv lakás- programját? — Az elkövetkező öt évben nyolcszáz harmincnégy tanácsi bérlakás és úgynevezett „szövetkezeti” lakás épül Cegléden. Ezek közül háromszázhatvan lakás kiviteli terve már korábban elkészült, s a többi beruházási program Is kész. A tervezésre közel négy millió forintot költöttünk, s a folyamatban levő, illetve már befejezett kisajátítás és a közművesítés költsége meghaladja az ötmillió forintot. — Hol folyik szanálás? — A Kossuth Ferenc utcában a Reggel utcáig befejeződött a szanálás. A Reggel utcai rész és a MÉK-telep kisajátítása most folyik. Itt kap helyet a hőközpont, a szolgáltatóház és egy élelmiszeráruház is. A Szövetség utca mindkét oldala beépül a Rákóczi út és a Köztársaság utca között. Le kell bontani a Széchenyi út és a Kossuth Ferenc utca sarkán levő kocsmát és néhány házat. A Puskin utcában és a Marx Károly utcában szintén szanáltunk. — Milyen építési eljárást alkalmaznak az építők? SZÉNASZÁRÍTÓK — Az említett 834 lakás házgyári elemekből épül. A szolnoki házgyárral folytatunk tárgyalásokat. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalattal két hét múlva kötjük meg a szerződést a Kossuth Ferenc utcában felépülő hőközpont kazánházának elkészítésére. A jövő hónapban megállapodunk annak a százötven lakásnak a felépítésében is, amelyek jövőre elkészülnek. — Hogyan oszlanak meg ezek a lakások? Bogdán Ferenc tsz-nyugdíjas. Háztáji gazdaságában van néhány jószág, gondja van azok téli ellátására is: feleségével petrencébe rakja az árok szélén kaszált füvet, ami jó lesz téli etetésre. Foto: Apáti-Tóth Sándor — A 834 lakásból 494 tanácsi bérlakás, 340 tanácsi érté- kesítésű (régi elnevezés szerint szövetkezeti) lakás lesz. Tízszintes épületben kap helyet 450, ötszintesben 334 lakás. Az új otthonok 33 százaléka másfél-, 54 százaléka két-, 13 százaléka háromszobás lesz. — Az új lakótelepeken boltokra, szolgáltatóépületekre, köziintézményekre is szükség van. Gondoltak-e erre? — A házak földszintjén kialakítható hatvan garázs. Lesznek üzletek, OTP-fiók, posta, körzeti orvosi rendelő. A tervidőszak végére készül el az 1,3 millió forintos szolgáltatóház. Az óvoda és a bölcsőde kombinát a Köztársaság utcában épül, s a város északi részén felépülő új lakásokhoz csatlakozik egy nyolc tantermes isliola is. — Az OTP társasházakban hány lakást épít? — Előreláthatóan négyszáz készül 1976-ig. A sort a Marx Károly utcai ötvennégy lakásos, nyolcszintes házzal kezdik. Ehhez egy hónap múlva hozzáfognak. A ceglédi Vörös Csillag Tsz építőbrigádja építi. A Széchenyi út, Kossuth Ferenc utca sarkán levő kocsma helyén 95 lakás kap helyet egy ötszintes épületben. Ezt az ősszel alapozzák az építőipari ktsz munkásai. Kétszáz lakás kerül a Szövetség utcába. Ezeket is a Vörös Csillag Tsz százharminc tagú építőrészlege építi fel. Itt már az első ütemben boltot és eszpresszót adnak át a környékbelieknek. A Puskin utcában az óvoda helyén lesz többemeletes épület, földszintjén kap helyet, az Állami Biztosító. A Ceglédi Építőipari Vállalat a kivitelező. — Az előző évről áthúzódó építkezéseken hány lakást adnak át az idén? — A Szövetség utcában ötvenkettőt, a Jászberényi úton kilencvennyolcat. — Ha a tervezett lakások felépülnek, hogyan alakul a helyzet? — A lakáskérdés nem meny- nyiségi, hanem minőségi probléma lesz, s erre számíthatunk a jövőben is: az igények mindig megelőzik a lehetőségeket. De hiszen ez a fejlődés rugója. Tamasi Tamás A párt-vb tárgyalta Nem lett drágább a javítás Elismerés, köszönet a vasipari ktsz-nek A városi párt-végreHAJTÖBIZOTTSÁG legutóbbi ülésén a Ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz munkájáról tárgyalt. A húszéves kisipari szövetkezet megerősödött az évek folyamán, s jó munkájával rangos helyet vívott ki nemcsak a város, de a megye szövetkezetei között is. A jelenleg 312 tagot alkalmazó szövetkezet tevékenysége nagyon szerteágazó. Háztartási gépek, rádiók, tv-k, kerékpárok, motorok, olajkályhák, órák, varrógépek, híradástechnikai cikkek javításával foglalkoznak (s ez a felsorolás korántsem teljes), élelmiszer-ipari, vegyipari gépeket, szállítószalagokat, elektromos és híradástechnikai berendezéseket gyártottak és «gyártanak a többi között. Cegléden hat telephelyük hűködik tizenegy részleggel. álbertirsán és Abonyban is van kihelyezett telepük. A helybeli részlegek elhelyezése nem megfelelő. A Déli úti, a Körösi úti és a Kossuth Ferenc utcai műhelyek helyzetén a jövőben sem tudnak javítani. A megoldás: új ipari telephely kialakítása a város északi részén, Cegléd jövendő iparnegyedében. A FELÜLJÁRÓN TÚL, az épülő hordógyár közelében, négyholdnyi terület kisajátítása most folyik. A városi tanács szívén viseli a ktsz fejlődését. Nagy segítség, hogy közművesített, villannyal, vízzel, szennycsatornával, úttal ellátott helyet biztosít. Ha sikerül pénzügyi fedezetet szerezni az építkezéshez, akkor a negyedik ötéves terv végére és a következő tervidőszak első éveire kitelepülhet a részlegek nyolcvan százaléka. A dunaújvárosi, panelekből épülő telepen megfelelő munka- és szociális körülmények fogadják a dolgozókat. Csak azok a szolgáltató részlegek maradnak a városban, amelyek könnyű megközelítése a lakosság kényelmét szolgálja (pl. órás, kerékpár-, varrógépjavító stb.). A szövetkezet három üzemmérnököt, tíz gépipari technikust és öt közgazdászt alkalmaz. Jelenleg negyvennégy ipari tanulót nevel. Az elmúlt években jelentős munkásvándorlás volt tapasztalható ebben az üzemben is. Nem a törzsgárda tagjai mentek el. hanem elsősorban a segédmunkások változtak. A törzsgárdát anyagilag is megbecsülik. A részesedési szabályzat folyamatban lévő módosítása is ezt a célt szolgálja. Örvendetes, hogy a felszabaduló tanulók nagy része a ktsz tagja lesz, s a szövetkezetben keres megélhetést, erősítve a törzs gárdát. NAGY GONDOT fordítanak a lakosság szolgálatában végzett munkára. Sokféle garanciális javítást végeznek. Szakembereik külföldön sajátítják el az újfajta gyártmányok szerelésének, javításának minden csínját-bínját. Hat autóval járják területüket, hogy ha kell, a bejelentés nyomán a helyszínre kiszállva végezhessék el a munkát. A szövetkezet nem élt az új gazdasági irányítási rendszer nyújtotta lehetőséggel A javítási munkák rezsikulcsát nem emelték. A lakosságnak végzett munka órabére nem haladja meg a 21 forintot. A Budapesti Nemzetközi Vásáron több termékük szerepelt, ötmillió forintos szovjet exportra kötöttek szerződést, vezérlő- és szállítóberendezésekre. Új termékük az ipari kávédaráló. Ez négy mérnök találmánya, s kivitelezésére, gyártására, a ceglédi ktsz-szel kötöttek megállapodást. Előnyösebb konstrukciójú és jóval olcsóbb előállítású a hasonló külföldi gépeknél. Evek óta elnyerik a „megye kiváló kisipari szövetkezete” címet. Tavaly megkapták a megyei pártbizottság oklevelét is a kongresszusi versenyben elért jó eredményükért. Az utóbbi években két és félszeresére emelkedett a termelés, és rohamos fejlődés tapasztalható. Fontos, hogy a munkafeltételek is javuljanak, hiszen a ktsz dolgozóira további nagy tervek valóra váltása vár. KIELÉGÍTŐNEK találta a városi párt-végrehajtóbizottság a Ceglédi Vasipari Elektro. x>s és Műszerész Ktsz- ben folyó munkát. A vb-ülés jegyzőkönyvbe foglalta elismerését és köszönetét a ktsz dolgozóinak és vezetőinek jó munkájáért. T. T. július ll-én Országos kutyakiállítás Cegléden Ötszázan már benevezlek — Engedelmes ebek Néhány éve érdekes esemény színhelye volt a ceglédi Vigadó udvara: országos ku- tyakiállítást rendezett a ceglédi ebtenyésztők klubja, amely akkor nemrég alakult. A kiállítás a vártnál nagyobb visszhangra talált a város határain belül és kívül is. Cegléd, bár alföldi település kertes házakkal, széles, sík határral, nem nevezetes kutyakultuszáról. A helyi klub megalakulását is fenntartásokkal fogadták, hiszen a bélyeggyűjtőket, dalosokat, színjátszó csoportbelieket könnyebb megérteni, mint azokat, akiket a négylábú pajtások szeretete fog össze. Eleinte a Kossuth Művelődési Ház adott otthont a klubnak. Az idő múlásával minden megpróbáltatás ellenére egyre több jelentkezőt fogadtak soraikba. Nem volt feltétel, hogy az illető ízig-vérig törzskönyvezett kutya tulajdonosa legyen. Az érdeklődést, az ismeretgyarapítást ennél fontosabbnak találta a klub vezetősége, és lehetőséget adtak a belépésre a j elentkezóknek. Jelenleg közel 150 tagja van a ceglédi ebtenyésztők klubjának. Elsősorban pulival, komondorral, s még vagy tucatnyi más fajta kutya tartásával, tenyésztésével foglalkoznak. Mint Győré Gyula, a klub elnöke elmondta, ezen a nyáron ismét nagy eseményre készülnek. Július ll-én, vasárnapi napon, országos kutyakiállítás színhelye lesz ismét Cegléd. Az ország minden vidékéről eddig 500 nevezés érkezett. Ezek szerint 36 kutyafajtát mutatnak be a kiállításon, melynek helyet a Bem SE ad a szép gerjei sporttelepén. A kiállításra vendégként és szereplőként eljönnek a budapesti, észak-nyugati kutyakiképző iskola oktatói és négylábú tanulói. Ügyességi versenyen, szimat utáni kerék- pártolvaj-fogáson mutatják be tudásukat az idomított kutyák. A kiállítás színhelye és a vasútállomás között külön autóbuszjárat közlekedik rendszeresen. Gondoskodnak a PE- NOMAH segítségével a négylábú vendégek étkeztetéséről is. A kiállítás rendezése sok, késő éjszakába nyúló munkájába kerül a klub vezetőinek, lelkes tagjainak, de érzik, hogy megéri. Fáradozásukért cserébe jogosan sok sikert remélnek. A klub életéről keveset tudnak a ceglédiek. Így azt sem tudják sokan, hogy a város szélén, a vásártérnél vasárnap délelőttönként igazi kutyakiképző iskola működik. A tizenöt „iskolással” Kardos László képzett oktató foglalkozik. Ezek hamarosan alapfokú, úgynevezett en- gedelmességi vizsgára készülnek, s ha ez jól sikerül, tovább folyik oktatásuk. E. K. INNEN Ceglédről indul az autóbuszuk Augusztus 7-én Ceglédről indul az IBUSZ turistabusza, ausztriai útra viszi az IBUSZ Cegléden szervezett csoportját. A több napos túra során a ceglédiek ellátogatnak Grazba, és Bécsbe, az osztrák fővárosba. Kommunista vasárnapok őszre, a kongresszusi ifjúsági napok keretében, kommunista szombatok és vasárnapok szervezését tervezte a KISZ. Ezekre a társadalmimunkanapokra időben mozgósítják a fiatalokat, hogy szép eredményekről adhassanak számot a társadalmi munkák értékelésekor. A legeredményesebb munkát végzett alapszervezetek jutalmat kapnak — így tervezi a KISZ városi végrehajtó bizottsága. Helvéciából hazafelé Hazaérkezett az első ceglédi gimnazista munkacsoport a Helvéciái Állami Gazdaság nyári táborából. A gimnazista lányok dicséretes, jó munkát végeztek. Szőlőt horoltak, kötöztek, borús-esős napokon pedig raktári munkában segédkeztek a gazdaságban. Iparvágány épül Cegléden, a Jászberényi úti felüljárón túl épül ki a város új iparnegyede. A területet — hogy az üzemek szállítási gondjait könnyítsék — iparvágánnyal látják el. Az iparvágány kooperációs beruházásban épül: a területre települő üzemek, vállalatok közösen fedezik a vágány építésének- ONNAN költségét. A munkákkal a Betonútépítő Vállalatot bízták meg. Salakoznak, bérfuvarban A ceglédi Alkotmány Termelőszövetkezet melléktevékenységként bérfuvarozással tó foglalkozik. Járműveik most a Csemői Állami Gazdaság megbízásából salakot szállítanak, mintegy 8 ezer köbmétert. Találkozó, üzem Iá toga tás Költők és versmondák találkozóját rendezi meg júliusban Cegléden, a Berda irodalmi kocsmában a Róna szakszervezeti bizottsága. A találkozón a KPVDSZ országos szavalóver- senyének győztese is részt vesz. Júliusra még egy programot tervezett az szb. Csoportos üzemlátogatást tesznek a vendéglátóiparban dolgozók a PF- NOMAH ceglédi húsüzemében. Megtekintik a korszerű, új üzemrészt, megismerkednek a feldolgozás egyes állomásaival és információt kapnak az üzem további fejlődésének terveiről is, melyek a lakosság jobb ellátását szolgálják. Hatvanhatol taníttatnak A szeptemberben kezdődő tanévre hatvanhat ipari tanulót vesz fel a Ceglédi Állami Tangazdaság. fa-, fémipari, elektromos és építőipari szakmák elsajátítására. A fiatalok a gazdaság kerületeiben végzik gyakorlati tanulmányaikat és szakmunkás-bizonyítványuk megszerzése után is foglalkoztatja őket a gazdaság. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Egyszemélyes külön bejáratú üres vagy bútorozott albérleti szobát keresek az állomás környékén. Címeket „Csak egyszemélyes” jeligére a Ceglédi Nyomdába kérek. Eladó három szoba, konyha, üveges verandából álló ház. Molnár utca 19. sz. Beköltözhető 3 szoba, összkomfortos ház eladó. Cegléd, Bezerédi utea 11. Kétrészes konyha- szekrény eladó. Ceg- léd. Pe^H út 51. sz. Felveszünk kőműves, ács és segédmunkásokat a sertéstelep építéséhez. Jelentkezés: Ceglédi Állami Tangazdaság, beruházás. Cegléd, Bede 575. Eladó tanya 1600 n.-öl telekkel, XÖI.j kér. 421. szám alatt. Jászberényi út mellett, buszmegálló 3 perc. Érdeklődni ugyanott József Tibornál. ______________ Op el Record személy- gépkocsi eladó Tü- kör utca 8. szám. Eladó tanya. Szűcs István, XIV. kerület 395/a szám. Dobos dűlő, Máté lapos.