Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-23 / 146. szám
"K^táriap 1971. jrCMIUS 23., SZERDA Cegléden 200 holdon ELŐREGYÁRTÓTT ELEMEKBŐL Péter-Pál Lacházán 5 Péter-Pált hét nappal megelőzve, tegnap, kivonultak a határba a kiskunlacházi Pereg Termelőszövetkezet gépei, hogy megkezdjék a termés betakarítását. Jelenleg a 160 boldnyi őszi árpát vágják, hamarosan hozzákezdenek azonban a búzához is. A szemek még csak viaszérettek, ezért a rendre aratóval levágják az Fotó: Gárdos árpát, hét nap múlva a kombájn szedi fel és csépeli ki a termést. A tábla szélén azonban már tegnap is dolgozott az SZK—4-es kombájn. Tegnap a megye más részein is hozzáláttak az őszi árpa aratásához. Cegléden az Alkotmány Tsz 200 holdas tábláján kezdték a munkát a kombájnok. Megkezdődött Rád—Penc közös termelőszövetkezete főagronómusát, Pápay Györgyöt arról kérdez, tűk, hogyan állnak az aktuális mezőgazdasági munkákkal? — Befejeztük a kukorica első kapálását, a cukorrépánál 100 holddal már a másodikon is túl vagyunk. Folyik a vegyszeres védekezés a burgonya- bogár és a káposzta levéltetvei ellen. A múlt hét szombatján elkezdtük a 62 hold málna szedését. Az első nap 5 holdról 11 mázsát szállítottunk saját feldolgozó üzemünkbe. — Vállalkozna termésbecslésre? — őszi árpából 14, tavasziból 13, búzából 12—13 mázsára számítunk. Ha feltevésem beigazolódik, rekordtermés lesz. A nagybörzsönyi termelőszövetkezetben Csepregi Béla fő- agronómussal beszélgettünk. — Nálunk a bogyós gyümölcsök betakarítása az elsőrangú feladat. A málnaszedést a múlt héten kezdtük el 80 holdon. A termés felét szobi üzemünkbe, a másik felét pedig a hűtő- iparnak szállítjuk. Elkezdődött a 20 hold fekete ribizli szedése is, teljes egészében Szobra kerül. — Termésbecslés? — őszi búzából 14 mázsára, tavaszi árpából 11 mázsára számítunk. Két hét múlva kezdjük a betakarítást. Cs. A. „tinédzser-híd” épül Gödöllőn Augusztus végén átadják a vadászoknak Egy sorompóval kevesebb: Gödöllőn a Budapest—Miskolc vasútvonal, és a 3-as főút elágazásánál, az egyetemre vivő úton, neon kell türelmetlenül tülkölniük az autósoknak. Áprilisban a Pest megyei Közúti Építő Vállalat munkásai hozzáfogtak a vasúti felüljáró építéséhez, s a terv szerint augusztus végén, a vadászati világkiállítás kezdetére, elkészül. Hídvéghi Rudolf, az Ütépítő Tröszt — ide tartozik több társával együtt a Pest megyei vállalat is —, főmérnöke elmondta : Rövidesen végeznek az alapozással, s július második hetében megkezdődik a vasbetonelemek beemelése. A híd hossza: 40, szélessége: 12 méter. Ebből 2—2 méter gyalogjáró lesz, s 8 méter marad a járműveknek. Az építkezés érdekessége: ilyen rövid idő alatt — alig öt hónap — nem készült még hazánkban vasúti felüljáró, ezzel a módszerrel. Titka: előre gyártott vasbetonelemekből szerelik össze. Az Ütépítő Tröszt és az UVATERV másfél éve kezdett kísérletezni az új típusú hidak kialakításával. Eddig három hidat építettek ezzel a módszerrel: egyet Gyöngyös- patajon, kettő pedig a Rákos patakot szeli át a budapesti Maglódi és a Cinkotai útnál. Alkotói „tinédzsernek” becézik a hidat, mert az előre gyártott elemek hossza tizen- méteres. Pontosabban: 10—12 méter fesztávolságúnk. Jövőre a tröszt megkezdi a sorozat- gyártást. A gödöllői, háromnyílású átjáró elkészítése egy kicsit még kísérletnek szjámít. Az építők három napra, két-két órás vonatmantes időt kértek a MÁV-tól, s utána cjjel-nappal dolgoznak. Minden bizonnyal sikerül augusztus végére elkészülniük a nagy^ munkával, s megnyitni a forgalom előtt a felüljárót. F. J. Bogoljubov akadémikus Budapesten Kedden reggel Budapestre érkezett Nyilcolaj Nyikola- jevics Bogoljubov akadémikus, a Dubnái Egyesített Atomkutató Intézet igazgatója. A vasút újjászületése Jó ütemben halad a Verőce—Szob közötti vasút villamosítása : az év végére be is fejezik. Erősítik a pályát, új biztosítási és távközlési kábeleket fektetnek le, s megnagyobbítanak 48 hidat. Két balett, tizennégy sérült Robbanás és tűz ai IGYT-ben Kedden délelőtt a X. kerületi Keresztúri út 30—38. szám alatt, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár kémia IV. üzemének szárítóépületében robbanás és tűz keletkezett. Súlyos baleset Szokolya határában Egy halott, öt sérült ŐRIZETBEN A 17 ÉVES GÉPKOCSIVEZETŐ Tegnapi számunkban hírt adtunk a hét végén Pest megyében történt balesetekről. Hétfő délután újabb két, súlyos kimenetelű baleset helyszínére riasztották a megyei főkapitányság közlekedési rendőreit Szokolya határában tömegszerencsétlenséget okozott egy 17 éves gépkocsivezető felelőtlensége. B. László József az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet teherautóját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, s elveszítve uralmát a jármű felett, a gépkocsi felborult. Az utasok közül Leiter István 26 éves budapesti műszaki ügyintéző sérüléseibe a helyszínen belehalt, Halász Zoltán 20 éves mezőbsrényi segédmunkás és Németh Gábor nagybörzsönyi segédmunkás súlyosan, Tóth Zoltán 18 éves mezŐberényi segédmunkás és Kecskeméti Gábor 18 éves ráckevei segédmunkás könnyebben sérült meg. A teherautó csaknem teljesen összeroncsolódott, az anyagi kár 70 ezer forint. A balesetért felelős fiatal gépkocsivezetőt a közlekedésrendészet őrizetbe vette. Halálos végű baleset színhelye volt Százhalombattán a Vöröshadsereg út is. Nagy János 37 éves gépkocsivezető az ÉPFU Zil teherautójával, elmulasztva a hangjelzést, elgázolta az előtte kerékpárjával figyelmetlenül balra kanyarodó dr. Gámán Lajost. A kerékpáros — a százhalombattai hőerőrű 63 éves /ügyintézője — sérüléseibe a helyszínen belehalt. A robbanás következtében Gál Lajosné 35 éves üzemi dolgozó, budapesti lakos és Rojkovics András 24 éves, a Hőszigetelő és Építő Vállalat lakatosa, keszagi lakos, a helyszínen meghalt. Négyen élet- veszélyes, négyen súlyos, hatan pedig könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár jelentős. A robbanás, illetve a tűz keletkezési okának vizsgálatát a rendőrség a tűzrendészet szakértőivel folytatja. EXPORTÁLTÁK Hárommillió — csaresznyéért A Tisza-parti Nagykörű községben a ropogós ger- mersdorfi cseresznye az idén mennyiségileg és minőségileg egyaránt olyan jó termést hozott, amilyenre csak a legöregebbek emlékeznek. Már eddig 20 vagonnal exportáltak belőle Svédországba, Angliába, Ausztriába és az NSZK-ba. A háztáji termelők máris mintegy 3 millió forintot vettek fel kitűnő minőségű cseresznyéjükért a felvásárló vállalattól. sővezetéket. Mire jó a strandpapucs Ha nem derül fény tolvajlá- saira, nyári zsebpénzként — az eddig szerzett 6000 forinton kívül — még sokat kereshetett volna egy találékony „üzletember”: Kacséra Lajos betanított gépmunkás. Amit PEST MEDVE) HÍRLAP a Maival »«oriaJiata MUDaisptr Pííi m fa vei Birmuan es a Pest meevei laaacs lapja, roacrtnnci OR LOROS ZOLTÁN CAsrerkesstA- Helvetic*: SADI AGNES Kiad)« a Hírlapkiadó vállalat Er lel As utad A: CSOLLANV E EBE NC SaerkesatAseg; Budapest, v Ili., soroogvt Bela a • !L pm Levélcím: Bp. 10. Postának 10. iRiaootaivatal: Budapest. VIIU Btatja Lola tét L A szerkesztőség As a kiadőhlvata kSzpontl telefon lat 313-100. U2—Z?0. Titkárság: IIP—*47. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest INDEX: 25 064 terjeszti « Magyar Hosw. tiotim> i«o oormeij postatuvacaiou. » *e£Of.«itokoei. • poüis oiruipuzJe* ős § Posta ftotpoou Hirtat Iroddoai »Bp.. V„ .fortét oaoor tej L fi.). £!öf**et*9t iHj | uooapr* n formt. „Eksá&mtfu Egy híd a 48 közül: Nagymarosnál egy 100 és egy 150 tonnás daru egyszerre emeli be az elemet. ugyanis sorozatban lopott és eladott, mostanában igen kelendő holmi: strandpapucs. Kucsera egy ideig nyugodtan lopkodhatott, hiszen ott volt csoportvezető, ahol e strandcikkeket gyártották: a szigetcsépi termelőszövetkezet melléküzemében. A gépmunkás, kihasználva a lehetőséget, rendszeresen, nagy tételekben szállította el innen a papucsokat, s lopott még 2000 darab papucsoántot — s ha már ott volt, 30 darab lábtörlőt is. Ezenkívül — kétes barátok kérésére — betörésből származó holmik értékesítésére is vállalkozott. A csoportvezető azonban most „elcsúszott” a lábtörlőkön no meg a' papucsokon. Lopásait leleplezték, s a rendőrség letartóztatta. — Felfújható sátor. A szegedi ipari vásár egyik érdekessége lesz a Győri Pamutszövő és Műbőrgyár óriási Zeppelin léghajóra emlékeztető, felfújható sátra. A korszerű gépek mellett is szükség van még az ember fizikai erejére. A pálya elkészülte után 120 kilométeres sebességgel robognak itt a vonatok. Foto: Gábor ipari tanulónak felveszünk 14-16 éves, általános iskolai végzettségű fiatalokat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS, FAPADLOZO ÉS MOANYAGBURKOLO, VILLANYSZERELŐ, ÜVEGEZŐ, ÉPULETBURKOLO (hidegburkolatok), MOKŐKÉSZITO, VASBETONSZERELŐ, VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ. Tanulőszállást, teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat a vállalat ad. V\\\\\\\\\\\\VN\\\^^^ Jelentkezés levélben vagy személyesen a következő címen: Pest megyei Állami Építőipari Vállalat Budapest XXI., (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19-21.