Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-22 / 145. szám
Ráérős volt a szamóca Három megyéből szüretelik, hozzák A tervek és az előrejelzések szerint a múlt évinél két héttel korábban kellett volna kezdődnie a nagy szamócaszezonnak a konzervgyárban. A felhozatalt a váratlanul hűvösre, esősre fordult idő visszatartotta, nem kedvezett a gyümölcs érésének. Naponta csak 30 mázsányi kerülhetett szamócából a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi előkészítő telepére is. Nagyobb Szállítmányokat a következő napokra Bú.is, Pest és Csongrádi megyéből jeleztek. A gyári „sza- mócás napok” most kezdődnek majd, s ennek lebonyolításában nagy szerepe lesz a ceglédi előkészítő telepnek. Áramszünet A DAV értesíti a ceglédi fogyasztókat, hogy hálózatfejlesztési munkák miatt ezen a héten az Ősz utca körzetében, az Alkotmány, Arany, Dózsa, Mátyás király. Ibolya és Sajtó utcában, nap-pal több alkalommal áramszünet lesz. Mézes napok A , PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 145. SZÄM 1971. JÚNIUS 23., KEDD A VB TÁRGYALTA A város egészségügyi helyzete Javítani kell a Több mint egy éve működik az új ceglédi kórház. Azóta elmondhatjuk, legalábbis egészségügyi vonatkozásban, hogy Cegléd Dél-Pest megye központja. A kórház — jelenleg 518 -ggyal — ellátja feladatát. Ha a régi épületet felújítják, az ágyak száma 6‘30-ra emelkedik, s a baleseti sebészet, az orvos- és nővérszállás is itt kap megfelelő helyet. A rekonstrukcióra előirányrendelőintézeti mi zott huszonkét millió forint kevésnek bizonyul, további tízmillióval kell kiegészíteni, hogy a kivitelező vállalat elvégezhesse a munkát, és jusson a megfelelő felszerelésre is. A kórház nagyszerű, sajnos, a rendelőintézetről ez nem mondható el. A körzeti, orvosi rendelők elhelyezése és felszeréltsége sem a legjobb. Leghamarabb az új lakótelepeken várható javulás, ahol három munkahelyes orvosi rendelőt kíván a tanács építtetni. inka feltételeit hassanak a régi kezelőorvosuknál. A napokban a városi tanács végrehajtó bizottsága városunk egészségügyi ellátottságáról tárgyalt. A vb-iilésen az is elhangzott, örvendetes, hogy sok új gyógyító szakember került Ceglédre. Ez megnyugtató, azonban ezzel párhuzamosan javítani kellene a rendelőintézeti munka feltételein is. A rendelőintézetnek szakorvosokra volna szüksége, a meghirdetett állásokat azonban nem tudják betölteni. A méhcsaládok szorgalmasak voltak MŰLÉPET, KANNÁT KÖLCSÖNÖZNEK Ha tejben-vajban nem is, de mézben már meg lehetne fürödni a MÜNÖSZER Hollós utcai telepén: a napokban megkezdték az idei termés átvételét. Eddig közel 10 mázsa szabad felvásárlású méz került a kannákba. A szerződéses méz átvételét is hamarosan megkezdik. Bogdán Mihály, a telep vezetője éppen az egyik „édeskannát” kóstolgatja. Elégedetten bólint, a méz minden kritikát elbír. — Az idei termés minőségilég és mennyiségileg jóval meghaladja a tavalyit — mondja. — Körülbelül 400— 450 mázsa mézre számítunk — ha csak az időjárás nem lesz mostoha a méhészekhez. Cegléden 160 tagja van a méhész szakcsoportnak, akik nemrég érkeztek haza a nógrádi tájakról, ahol gazdag akáctermés várta őket. Most a környező határ gyümölcsöseiben ütötték fel tanyájukat. Körülbelül két hét múlva folyamatosan érkeiznek a mézszáliítmányok. Kannát, műlépét, cukrot az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is biztosítunk a méhészeknek. Nem a baba: A campinghol mi fogy LELKES VEVŐK A HOBBYTELKESEK Babák, mackók, sok-sok já- ék: mit vásárolnak most, nyári szünidő kezdetén légibben a ceglédi áruház já- íkosztályán? — Ajándéknak szánt játé- :ot a legkevesebbet. Inkább a olltenisz és a táborozás kelékéi kelendők. Megérezni azt 5, hogy hobbytelkek variak Cegléd határában, ugyan- 5 nagyon sokan keresik a yugágyakat, összecsukható empingszékeket, asztalokat, umimatracokat. A tavaszi kempingkiállítás után úgy igyekeztek az áruház beszerzői, hogy ne érezzék megcsalatva magukat azok, akik a kiállítást látták és most az áruházat felkeresik, kész terveikkel. Ami még kelendő, az most a pancsoló, homokozó játékok egész sora. Amíg a felnőttek hasznosan töltik az időt a Budai úti teleknegyedben, a gyerekek, a legkisebbek is örömüket lelik a szabadban, a játékokban. A kórház ötvenhat orvosi állásából ötvennégyet töltöttek be, megfelel, szakemberekkel, két állás egyelőre betöltetlen. A többi egészségügyi dolgozónál nem ilyen kedvező a helyzet. A 245 engedélyezett egészségügyi állás közül csak 131-et tölt be szakképzett személy, negyvenkilencet tanfolyamos nővérek, a többit szakképzetlenek. Jelenleg két tanfolyamon munka mellett képzik az ápolónőket. Az egyik az idén véget , ér, helyette az ősszel indítanak másikat. Mivel Cegléden nincs elegendő 'jelentkező, a környékbeli községekből is várnak érdeklődőket. A környező településeken dolgozó orvosok szakmai továbbképzése, tudományos konferenciák rendezése szintén a kórház feladata. A főorvosok segítik a körzeti orvosok munkáját, szakmai tanácsokat adnak, ellenőrzéseket végeznek. A lakosság általában elégedett a körzeti orvosok munkájával. Ezt bizonyítja az is, hogy csak kevesen éltek a szabad orvos- választás lehetőségével. Sokan, akik másik orvosi körzetbe költöztek, kérték, maradINNEN Kőműves kontárok Az elmúlt évben 17 feljelentés érkezett be a KIOSZ helyi csoportjához a különböző szakmai munkát vállaló kontárok ellen. Legtöbb bejelentés az Torrn bácsi, a nyughatatlan nyugdíjas Csendes abonyi utcában feketére mázolt, tömör deszkakerítés áll Torma János nyugdíjas asztalosmester háza előtt. Az udvar fele kert, a kaputól virágsövény díszíti a házig az utat. A mester tíz éve lakója az abonyi kis háznak. — Szerényen, de nélkülözés nélkül élünk 1039 forintos nyugdíjamból — mondja a ház gazdája. — Ha több lenne, sem volna sok, de mivel ennyi van, ez is elég. Ha mégis valami váratlan kiadás jön közbe, azt abból a kiegészítésből pótolom, amit nyáron keresek. A szezonban a konzervtelepen vállalok munkát. Üres ládákat hordok, rendezem az udvart. — Azt szokták mondani: aki nyugdíjas, az időmilliomos. Ez részben így van, de a nyugdíjasoknak is megvan a maguk élettempója. Nem vagyok híve a tétlen ücsörgésnek. Minden napra keresek tennivalót magamnak, hiszen örök életemben a tevékeny napok híve voltam. Amikor az előkészítő telepen nincsen munkám, itthon teszek-veszek, gondozom a kertet, ültetek, gyomlálok. Hetente háromszor elmegyek a nyugdíjasok klubjába, ahol beszélgetünk, kártyázunk. Az estéket mindig itthon töltöm. Nagyon szeretek olvasni, verset, prózát egyaránt. A dal is közel áll hozzám, hiszen hatvan éve kórustag vagyok. A vers és a dal szeretete adott alkalmat kedves időtöltésemhez: megzenésítem kedvenc verseimet. Persze, csak úgy dalnak, minden hangszer nélkül. Van egy régi ismerősöm. Alkalmanként, amikor találkozunk, elmondom neki a dalaimat és ő lekottáz- za. Huszonkét ilyen kottám van már. Ezen kívül gyűjtöm a népdalokat. Sok időt fordítok gyűjteményem rendezgetésére. — A színpadot is "szeretem. Abonyban' sok színdarabot rendeztem régebben, nem is egyben magam is szerepeltem. A plakátokat összegyűjtöttem, emlékbe. A legelső színdarabot 1925-ben rendeztem. Sajnos, évek óta nincsen színtársulat a községben. Nem nyugszom, és egy műsoros est rendezésén gondolkodom, amellyel a nyugdíjasokat szeretném meglepni. Torma János nyugdíjas asztalosmester most 79 éves. A nyugodt, szép életre receptet adni — így mondja — nem tud. Egy tanácsot viszont igen: Mindig tenni kell valamit, hogy minden nepnak meglegyen a maga öröme. És nem szabad semmit túlzásba vinni. Ez Torma bácsi igazsága. Gy. F. A megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője, aki szintén részt vett a kérdés tárgyalásán, a kórház szakmai és szervező tevékenységének kisugárzó hatásáról szólt. A területi feladatok ellátásának fontosságát hangsúlyozta. Javasolta, hogy a kórház még meglévő problémáinak tisztázása után f oglálkozzanáik ismét ezzel a témával. A vezetők időről időre térjenek vissza a kórház működésének vizsgálatára, hiszen nem közömbös, hogy az ország egyik legnagyszerűbb egészségügyi létesítményében milyen légkörben, milyen munka folyik. T. T. A CEGLÉDI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ Intézetben még tucatnyi szakma elsajátításához várnak jelentkező fiatalokat A lányok angol női szabó szakmát tanulhatnak elsősorban, a fiúkat az esztergályos, a mezőgazdasági gépszerelő, a géplakatos, a szerszámkészítő, a kádár, bádogos, cipész, férfiszabó és az építőipari szakmák várják. ■ONNAN . iparengedély nélküli kőműves- munkát végző „iparosok” ellen szólt. Ellenőrzik a konyhákat Három közegészségügyi el- , lenőr, illetve egészségőr foglalkozik a közétkeztetésben részt vevő üzemi konyhák egészségügyi ellenőrzésével. A tapasztalat szerint a konyhák állapota, a higiéniai szabályok betartása az elmúlt évekhez képest sokat javult. Az idén ételmérgezésről ez ideig nem érkezett bejelentés. Kedvezményes vásár ötvenszázalékos kedvezményes vásárt rendez június 21- től július 1-ig az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat. A vásár ideje alatt vegyi és háztartási cikkeket, élelmiszereket és a hét deciliteres palackozott borokat vásárolhatják meg olcsóbban a fogyasztók a vállalat ceglédi boltjaiban. Az ifjak összejönnek A ceglédi Kossuth Művelődési Ház különböző szakkörei a nyár folyamán „nyári pihenőt” tartanak. Egyedül az ifjúsági klub tagjai tartanak ösz- szejövetelt minden hét csütörtökjén. A szakköri foglalkozások ismét szeptember első heteiben kezdődnek. Tucatnyi takarmánytáp A Pest megyei Gabonafelvásárló Vállalat ceglédi keverőüzemébe gyakran érkezik takarmánybúza-szállítmány, az itt készülő tucatnyi fajta takarmánytáp egyik legfontosabb alapanyaga. Foto: Apáti-Tóth Sándor Alig szabadultak, rögtön garázdálkodtak ROSSZ MEMÓRIÁJÚ EMBEREK... Garázdaság miatt került a bíróság elé Fekete Árpád 35 éves vállalati segédmunkás és Káli László János vállalati kocsikísérő. Mind a ketten többszörösen büntetett előéletűek. Fekete már lopás, bűnpártolás, közveszélyes munikakerülés miatt állt bíróság előtt, Káli javító-nevelő intézett lakos vélt már, büntették orgazdaság, lopás, tulajdon ellem bűntett, hivatalos személy elleni erőszak miatt A két férfi egyszerre szabadult a szegedi büntetésvégre- hajtási intézetből, alig egy éve. Korábban nem ismerték egymást. Mivel mind a ketten pesti lakosok, így együtt szálltak vonatra, már ittas állapotban, literes borosüveg kíséretében. Ceglédnél már erősen ittasak voltak. Az étkező kocsiból, ahol szeszes italt és kávét fogyasztottak, visszafelé indultak a helyükre. Egyik utas, aki a folyosón állt, látta állapotukat és intett, hogy igyekezzenek. Kál- diraak nagy hangja volt, az utasnak támadt, aki szólni akart a kalauznak, de a két ittas ember nem hagyta, dulakodtak yelp. A kalauz, alá a helyszínre érkezett, igazoltatni akarta á molesztálókat, de azok ezt kereken megtagadták. Rákosvároson Káldi leszállt, Feketét a Nyugati pályaudvaron őrizetbe vették. A bírósági tárgyaláson a két dulakodó szokás szerint semmire nem emlékezett... A bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján Káli László Jánost egyévi börtönre ítélte és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, Fekete Ái-pád nyolchónapi börtön- büntetést és kétévi eltiltást kapott. Az ítélet nem jogerős. Fdadó: Svájc, Rió Bronzsas és aranyérem A szép katalógussal együtt érkezett a hír Ceglédre a messzi Rio de Janeiróból: a Fotoarte — 70 kiállításon aranyérmet kapott Tóth István fotóművész A háború emléke című fotója. Népes magyar kiállítógárda vett részt ezen a nemzetközi tárlaton, ahol a kiadott három aranyérem közül az egyik a ceglédi fotográfus birtokába került. Tizenöt képe jutott a falra. Svájcban a közelmúltban vett részt az Aranysas pályázaton, ahol Hosszú út volt című képével bronzsast nyert. Tóth István most két fontos kiállításra készül.. Nagy örömére önálló kiállítás rendezésére kérték fel a pécsiek. Ezt még ebben az évben megrendezi. Az őszi szezont Hamburgban szintén az ő tárlata vezeti be, száz képből álló anyagát nagy érdeklődés előzi meg, mint ez a szervezőkkel folytatott előzetes levelezésből kiderül. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 5 literes gázbojler. Cegléd, Dohány utca 2/a. Talajjavító vállalat rakodómunkásokat vesz fel változó munkahelyre. Mindert héten szabad szombat. Felvételre jelentkezni lehet: Talajjavító Vállalat, gépüzem. Pesti út. Vízvezetékszereló- és bádogostanulót felvesz Bálint János, Kisfaludy u. 21. sz. Konyha-, hálószoba- és ebédlőgarnitura eladó. Megtekinthető: Szolnoki út 50. ötóra után. Eladó egy P. 10-es Pannónia, kitűnő állapotban. 50 cm8-est beszámítok. Cegléd, összekötő út 30. Simson Stár motor- kerékpár eladó. Cegléd, III. kér. Határ utca 12- (Szűcs-telep). Rövidre zárt 1,6-os és 5 lóerős ’ villanymotorok eladók. Malom utca 44. ______________ IV . Kér. Zerge utca 7. számú ház, 186 n.-öl portával eladó._______ Sk oda Octávia személygépkocsi és egy pianínó eladó. Cegléd, Reggel utca 2. szám alatt. Érdek- lődni lehet 16 órától. Tanul ólányt felvesz a Ceglédi Nyomda. Fiatal pedagógus házaspár bútorozott szobát keres fürdőszoba-- használattal. Cím a Ceglédi Nvomdában. Kétrészes konyha- szekrény eladó. Cegléd, Pesti út 54. sz. Június 15-én, kedden délben, a Kazinczy utcában elvesztett, zöld kendőbe kötött csomagom megtalálóját jutalmazom. Kazinczy utca 52. Jó állapotban levő 125-ös MZ és egy Schwalbe motorkerékpár eladó. Cegléd, Pesti út 53. Érdeklődni : csak hétköznap: 7—16 óráig._________ Be költözhető 3 szoba, összkomfortos ház eladó. Cegléd, Bezerédi utca 11.______________ El cserélném szoba, konyhás, éléskamrás, Bem utca 3. sz. alatti lakásomat hasonlóért. Érdeklődő leveleket „Földszintes 134806" jeligére kérem a ceglédi hirdetőbe. Posta fi ók 86. Porta eladó Körte utca 1. szám alatt.