Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
fEM hegy rí 1971. JŰNIUS 20., vasárnap PÁLMÁK MISKOLC-TAPOLCÁN Érdekes kísérletbe kezdtek a miskolci kertészeti vállalat szakemberei. Az eddig növényházakban nevelt legyezőpálmákat kiültették a barlangfürdőjéről híres tapolcai 'üdülőhely ligetes parkjába. A különleges klímájú bükki völgyben — ahol a hideg napokon sem fagy át a föld — nyolc, átlag huszonöt—harminc éves pálmafát ültettek el. A nyolc méter magasra nőtt legyezőpálmákat a téli hónapokban is a szabadban hagyják, éspedig úgy, hogy a fákat fólia- és szal- makötegekbe csomagolják. A kertészek remélik, hogy a pálmák gondos ápolással alkalmazkodnak a környezethez. GUMIASZTAL A GYEPEN A szaltó művészei Gumiasztal-akrobaták. Ruganyosak, könnyedek, fellendülnek, visszatérnek, aztán az asztal ismét a magasba röpíti őket. öten vannak és 17 évesek valamennyien. Jövőre végeznek az Állami Artistaképző Iskolában. Utána beutazzák majd az egész világot: magyar artistáknak örömmel kínál szerződést a világ lármely cirkuszigazgatója. A közelmúltban öt fiatal gumiasztal-akrobata a váci stadionban járt. Bemutatót tartottak. A két lány, Farkas Katalin és Józsa Mária, a két fiú, Légrádi László és Eötvös Nándor, valamint az elmaradhatatlan komikus, Baranyi László óriási sikert aratott. A váci közönség újra meg újra visszatapsolta őket. A gyerekek és felnőttek — akik nagyszerűen szórakoztak — nem akarták egyiküket sem leengedni a zöld gyepről, illetve A turisztika történetéből Üdülés 2000 éve „IBUSZ” AZ ANTIK RÓMÁBAN Tudjuk a régi irodalomból, hogy a régi rómaiak nemcsak a háborúkat ismerték, de a turisztikát is. Az utasok már a régi Rómában csoportokat alkottak, majd közösen indultak útra Görögországba, Egyiptomba vagy más, ismert országokba. Amikor rendeltetési helyükre érkeztek, szabályszerű „idegenvezetők” vártak rájuk, akik megmutatták nekik a legérdekesebb épületeket, parkokat, szobrokat stb., sőt még léteztek — természetesen papiruszokra írt — „turista útikalauzok”, amelyek az egyes országokról és a nagy városokról szóltak. Ezeket a régi rómaiak „pausa- nias”-nak nevezték. SZÁZSZOBÁSAK IS Csaknem az összes nagyvárosban vagy olyan helyen, melyet szívesen látogattak a'- római turisták, nagy vendéglátó intézmények voltak, nem egyszer még több mint százszobásak is, melyeket a legkülönbözőbb kategóriákba soroltak szállodai díj és esetleg ellátás szempontjából is. Az ilyen utazgatás leginkább azért volt lehetséges, mert a római birodalomnak kiválóan kiépített úthálózata volt. A még ma is ismert „római utak” elvezettek az akkor ismert egész világba: Rómából az Alpokon keresztül egész a La Manche csatornáig — Kis-Ázsiából, Észak-Afri- kán keresztül egészen Spanyolországig. És ezeken nemcsak a fegyveres római légiók meneteltek, hanem a magánszekerek és kocsik is közlekedtek olyan utasokkal, akik minden szempontból megfeleltek a mai „turistáknak”. A régi római utazással és főleg a „turisztikával” kapcsolatos egyes dolgok valóban meglepőek: Az állami szállításokon kívül léteztek magánszállítások is, melyeket a különböző „utazási társaságok” végeztek. Ezeknek a vonalain távolsági kocsik közlekedtek (ezek voltak a „rhedá”-nak nevezett négykerekű kocsik), amelyek közül sokat valóban sokoldalúan szereltek fel: voltak bennük még hálóhelyiségek és természetesen konyha is, valamint külön csomagtér. ÍRNOK a luxuskocsin Egyes luxuskocsikon a személyzet tagjai között írnokok is voltak: az utasok diktálhattak nekik „útiüdvözleteket”, ■de sürgős kereskedelmi leveleket is, melyeket aztán a légközelebbi állomáson adtak le továbbítás céljából. A római főútvonalakon a római birodalom idejében bámulatra méltóan sokat utaztak. Főleg a különböző hivatalnokok és kereskedők indultak akkor viszonylag hosszabb utakra, mint a mai külföldi „szolgálati utak”. A régi római turisztika tehát nem egy tekintetben számos közös vonást mutatott a modern turisztikával, bár a régi római „turisták” csak a lakosság gazdagabb rétegeiből kerültek ki — az akkori turisztika távolról sem volt olyan tömegméretű és a széles néprétegek számára annyira hozzáférhető, mint napjainkban. Foto: Urbán a gumiasztalról. Az artistacsoport tagjai szívesen ismételtek. Amikor már zihált a tüdejük, az utolsó „búcsú- szaltó” után a közönség „megkegyelmezett” nekik. S alig értek el az öltöző bejáratáig, amikor egy 5 év körüli, szőke hajú kislány állt meg előttük. Noteszt és ceruzát nyomott a kezükbe. Au- togrammot kért... A gumiasztalcsoport osztályfőnöke, Asztalos Károly mindvégig elégedetten szemlélte tanítványai bemutatóját: — Ez a csoport rendkívül tehetséges fiatalokból áll. Az a produkció, amit itt láttunk, egyedülálló a világon. Csavart szaltó a levegőben, egymás fölött, ellentétes irányban. Persze mindez fáradságos, kitartó munka eredménye. A lelkiismeretes gyakorlás, azt hiszem, sehol sem olyan fontos, mint éppen az artistáknál. Nálunk csak jó főpróbát követhet jó előadás ... — Mi kell ahhoz — a tehetségen kívül —, hogy jó gumiasztal-akrobata legyen? — A ruganyosság és az egyensúlyérzék, a jó állóképesség és a megfelelő kondíció. Állandó súlyukat tarta- niok kell. Ennél a csoportnál minden „adott”. Nagy jövő előtt állnak. Egészen biztos, hogy még sokat fogunk hallani róluk... F. G. R Cika-lakon bukott io Borítékos csapda A férfi útját többen követték távolról a szentendrei Kossuth Lajos utcában. A fér. fi a 32-es számú háznál állt meg, ahol felirat jelzi a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat kirendeltségének irodáját. Belépett a helyiségbe. Akik nyomába szegődtek, türelmesen vártak. Néhány perc múlva a férfi kilépett az utcára. — Átadtam — mondta egyik kísérőjének, aki már nyitotta is az iroda ajtaját. A szobában, az íróasztal mögött őszhajú férfi ült. Amikor meglátta az elé tárt nyomozói igazolványt, egy pillanatra meglepődött, majd megadóan húzta elő a kabátja jobb zsebébe süllyesztett borítékot. A borítékban négy darab ötszázas és tíz százas lapult. A rendőrségen valamennyi bankó számát tartalmazta egy lista: a bűnjeljegyzék... Feketézés — kávé mellett Sz. Antal dunabogdányi lakos Horány-telepen házat és telket akart vásárolni. Felkereste az ingatlanközvetítő szentendrei kirendeltségét, s akkor még aligha gondolta volna, hogy hamarosan egy bűnügynek lesz leleplező koronatanúja. Az irodában Batiz Imre kirendeltség-vezető fogadta, aki elmondta: a horá- nyi Cika-lakot és telket korábban 125 000 forintra értékelte, de a mai ár már legalább 150 000 forint. Az értékelés csak rajta múlik — hangsúlyozta, s megjegyezte: szó, ami szó, a fizetése — 2000 forint — meglehetősen kevés... A kirendeltség-vezető ajánlatára átmentek a szemközti presszóba, ahol „nyugodtab- ban” lehetett beszélgetni. A kávék mellett valóban nyugodtabban, de főleg egyértelműbben fejtette ki Batiz: bizonyos összeg ellenében hajlandó csupán 125 ezer forintra értékelni a Cika-lakot és a telket, így a vevő megspórolhat 25 ezer forintot. — Másnak ezt a haszon feléért csinálom — mondta —, de önnek hajlandó vagyok méltányos összegért elintézni az ügyet. Mondjuk, 8 ezerért... A vevő szorult anyagi helyzetére hivatkozva közölte, hogy nem tud egy összegben fizetni. Batiz megértő volt: előlegként megelégedett 3 ezer forinttal. Ennyit viszont mindenképpen kért, mint mondta: többen nem fizették ki utólag a pénzt, s most már nem bízik az emberekben .., A vevőnek három nap múlva kellett jelentkeznie a borítékkal. Jelentkezett is, s Batiz átvette a pénzt, bár aligha tudja: a bankókat a rendőrség kölcsönözte kliensének. Sz. Antal ugyanis rövid gondolkodás után jelentette a történteket a szentendrei kapitányságon, amelynek nyomozói, a i megbeszélt napon, eredményesen állították fel a „borítékos csapdát’’... Soron kívül — ötszázért Mint sejteni lehetett, a tettenérés után kiderült, hogy a kirendeltség-vezető nem először bonyolított le hasonló üzletet. 1969 decembere óta, visz- szaélve beosztásával, több alkalommal fogadott el kisebb- nagyobb összegeket a házat, telket vásárlóktól. W. Antal kovács, a szentendrei Dézsma utcában vett házasingatlant, s fizetett ki 400 forintot a kedvező értékelésért, s a becsülési eljárás gyors lefolyásáért. Hasonló okból, némi „tiltakozás” után, 200 forint ütötte Batiz markát B. János cipésztől, majd 500 forint dr. E. Károly állatorvostól, aki már a tárgyalás elején leszögezte; nem lesz hálátlan, ha Batiz soron kívül kijön a helyszínre, és felbecsüli az ingatlant. Batiz természetesen még aznap megjelent, s valóban gyors munka után, az orvos zsebébe csúsztatta a tetemes borravalót. Még jobb üzletet kötött Rácz Péter dunabogdányi csapossal, aki Szentendrén szándékozott telket venni. Batiz finom felszólítására hajlandó volt vesztegetni a csapos, akinek — mint a periratokból megállapítható — nem újdonság a törvénysértés: az ilyen ügyekben rutinos vevőtől, a számára kedvező ár megállapításáért, 1500 forintot vett fel a kirendeltség-vezető. Késő bánat A vesztegetési sorozatnak azonban most vége szakadt: Batiz Imre ellen vádiratot adott ki a szentendrei városi és járási ügyészség. A vesztegető vevők közül, bűnsegédként, Rácz Péter foglalhat majd helyet mellette a vádlottak padján. A többi vásárló ezúttal csak figyelmeztetést kapott. Vétkesek ők is — számuk egyébként jóval több mint akiknél bizonyítani lehetett —, hiszen az éremnek két oldala vám: hiába korrupt egy hivatalnok, ha nem talál partnerekre. Az 59 éves Batiz Imre köz- megbecsülésnek örvendett, s mindeddig rá is szolgált a bi- zaloihra. A nyerészkedési vágy, a visszaélés lehetőségének csábítása azonban erőSZOKOLY ENDRE: ___/ Ri port a riportról (18.) A Vay-ügy Már megint törvényszék előtt állok, most a Szemák-tanács előtt. Igaz, ezúttal tanúként, de csak azért, mert a fővádlott engem szeretne a vádlottak padjára juttatni. Rám akarja bizonyítani Vay Kázmér belügyminiszteri tanácsos, hogy a titkárát hamis tanúzásra bírtam. Közvetlenül a rendőr-lakótelep építéséről szóló cikkem megjelenése után felkeres a szerkesztőségben egy úriember, Papp József makói építőmesternek mondja magát, és órák hosszat magyarázza, hogyan tartanak a szabályok megsértésével versenytárgyalást a belügyminisztériumban. A beérkezett ajánlatokat, még mielőtt valamennyit együtt tárgyalnák, titokban felbontják, és a legolcsóbb ajánlatot közlik a kiszemelt, nekik kedves vállalkozóval, ezzel módot adnak rá, hogy eredeti ajánlatát még a tárgyalás előtt módosítsa, az olcsóbbnál is olcsóbb legyen, és így elnyerje a megbízatást. Különböző mondvacsinált érvekkel Hzután a munkálat folyamán még eredeti drága ajánlatánál is magasabbra emelik a vállalkozási összeget. Így adják ki az összes csendőr- őrs-építkezést és néhány csendőrlaktanyáét. Hogy ezért a munkát elnyert vállalkozók ellenszolgáltatást adnak, azt több esetben nem csak valószínűsíteni, de bizonyítani is lehet. — Várjuk meg sajtóperem befejezését, és közben gyűjtsünk össze még több adatot — javaslom. Elfogadja. El-elruccanok vele vidékre néhány építkezéshez, fröccsözünk pallérokkal, kőművesekkel, ácsokkal, kivesz- szük belőlük: az előírt minőség helyett hol, milyen silányabb építőanyag beépítésével tetézik hasznukat a vállalkozók. Papp József, a szakember, néhol építkezés közben szabad szemmel is látja, mi történik. A hivatalos ellenőrzés viszont behunyja szemét. Talán baráti szívességből. Cikksorozatot írhatnék, annyi már az adat, de hátha a bíróság azzal az indoklással, hogy „vannak az ügynek olyan részletei, amelyek minden gondossága és körültekintése ellenére megtéveszthették” az újságírót, megint engem ítélne el és nem a tolvajokat. Fogalmazunk hát Pappal egy adatokkal telített nyolcoldalas névtelen levelet, és — bizony már nem emlékszem arra, Kaposvárról vagy Debrecenből — elküldjük a szerkesztőség címére, a nevemre. Fogom aztán a levelet, elmegyek az ügyészség elnökéhez, dr. Baróthy Pálhoz. Nagyon szívélyesen fogad, még tréfálkozik is velem, egykori vádlottjával. Megmutatom a levelet, nagy érdeklődéssel végigolvassa. — No hát, el kell ezekkel szemben járni! — Igen ám — mondom —, de a fő ludas, Vay Kázmér, a belügyminisztérium rendőri főosztályának vezetője. Ugyan hogyan merjen vele szemben nyomozni a rendőrség? — A nyomozás ura az ügyész, majd rábízom legrámenősebb emberemre, derítse fel a rendőrség kikapcsolásával az ügyet. Csenget, átadja altisztjének a levelet, vigye az iktatóba, tőlem nagy barátságosan búcsúzkodik, kérdésemet, hogy melyik ügyészre szignálja az ügyet, válasz nélkül hagyja. Másnap kora reggel mégis ahhoz az ügyészhez kopogtatok be, akire a nagy munka vár. Megnevezek néhány megbízható, ügyes detektívet, vegye a nyomozáshoz maga mellé azokat, felírja a nevüket, másnap már mind az öt nála van. Én is, ahogy minden áldott nap, heteken át, amíg csak a nyomozás tart. Sok tanácsomat megfogadja, ellenértékűi a nyomozás minden részletéről tájékoztat, mindig én írom meg elsőnek, kit tartóztattak le. Persze, kollégáim a többi laptól szintén érdeklődnek, lesik, ki megy be hozzá egyedül, és ki jön ki aztán szobájából másodmagával, a fogházőrrel. Hogy meg ne tudják, át is költözik az ügyész a törvényszék épületében lévő hivatalából a szomszédos járás- bíróság legfelső emeletére, persze, nem telik bele egy nap se, nem lennének újságírók a kollégák, ha rejtekhelyét fel nem fedeznék. Erre visszahurcolkodik a törvényszék épületébe, de az alagsorba, a fogházirodába, ahová a kapun rajtam kívül más újságírót nem eresztenek be. Egyik nap magasrangú tisztviselő kér randevút tőlem, a Teréz-körúti Westend kávéházban találkozunk. Kérdezi, dr. Szelechényi Andor miniszteri titkár, Vay titkára szerepel-e a gyanúsítottak között. Egyebet nem válaszolhatok, mint hogy minden bizonnyal. — Meg kellene ezt a derék fiút menteni, csak egy építésztől fogadott el egyetlenegyszer kisebb ajándék- kosarat néhány üveg itallal. Másnap aztán elhozza a kávéházba Szelechényit is. — Amit az ügyről tudsz, azt mind mondd el, — előhúzom zsebemmől a sürgős idézést. — Ha félsz egyedül elmenni, szívesen elkísérlek. Az a kis kosár ne aggasszon, önmaga ellen senki sem köteles vallomást tenni, de ne hallgass el semmit, akkor más se firtatja a kosarat. Befejeződik a nyomozás, elkészül a vádirat, abban hivatkozás történik Szelechényi vallomására is. Hogy melyik versenytárgyalás előtt közvetlenül, melyik vád alá helyezett építész ment be Vayhoz üres kézzel, kifelé azonban iratpaksamétá- val jött. A saját ajánlatával, amit még aznap vagy másnap visszahozott. Hogy ez a turpisság Vay műve, azt ez a vallomás csak valószínűsíti, nem bizonyítja, de van rá sok más megdönthetetlen adat, hogy pénzt kapott érte. (Következik: Nem minden tanú jő tanú.) sebbnek bizonyult az emberi tartásnál. Állását vesztve, bírói ítéletre várva, már ő is tudja: kár volt. Szitnyai Jenő TEJPOR - TASAKBAN A Hajdú-Bihar megyei Tejipari Vállalat speciális készítményeket is forgalomba hoz. Legújabb termékük az egy adag kapucinerhez szükséges, kis tasakokba töltött tejpor. A tas;k tartalmát egy duplához kell adni, s mire kevergetés közben a cukor, addigra a tejpor is feloldódik, s a ka- puciner máris fogyasztható. A tervek szerint évente 12— 14 millió tejporcsomagot készítenek a debreceni üzemben. Csigaexport Baranyából Az ország legnagyobb „csigatermő” vidékén, Baranyában a nyári meleg beköszön- tével lezárult az éticsiga szezonja. A Dráva menti síkság és a mecseki hegyvidék párás, langyos klímája rendkívül kedvez e csúszómászó állatkák szaporodásának és fejlődésének. Az országban felvásárolt csigamennyiségnek körülbelül a negyedrészét minden évben Baranya adja. Az idei tavaszon 24 vagonnyit gyűjtöttek össze, ami rekordnak számít és ebből eddig húsz vagonnyit exportáltak a nyugat-európai országokba. Nagyító Célszerű és hézagpótló — ez a két jelző szemléltetheti leginkább a már második évfolyamában járó Nagyító című lap természetét. A vásárló alig igazodik ki a tobzódó áruválaszték, az olykor alaptalan dicshimnuszokat zengő reklámáradat, és a kifejezetten rejtélyes áruismertetés közegében. Ebben a zavarban segít tájékozódni ez a nálunk újszerű havilap. Ezért is leghasznosabb és legelfogulatlanabb rovata: az áru-teszt, amely kitűnő szakemberek segítségével ismerteti a forgalomba kerülő árucikkek tulajdonságait, használati módozatait, árát — és használati értékét. A júniusi számban például a gáz és villany vízmelegítő-tárolók választékáról („magyarul” a bojlerekről) ad részletes ismertetést, s az egyes tulajdonságok összevetésének eredményeképpen osztályozza is ezeket. Mutatóban még néhány címet, érzékeltetésül is, hogy milyen széles skálájú a lap témaköre: Az új garázsbérleti díj, A kötelező gépjárműbiztosítás, Kempingbútorok, Használt építőanyagok, Üj konzer- vek, Mű-szálas pamutanyagok. Ugyanitt mutatkozik meg esetenként a témaválasztás bizonytalansága is — mintha még nem döntötték volna el, mi is tulajdonképpen a Nagyító profilja. Ez a bizonytalanság olykor egyes cikkek már-már reklámízt súroló óvatosságában is érzékelhető. A lap arculatához illő a júniusi szám valamennyi áruval foglalkozó anyaga, de „kilóg” a lap egészéből a lakásrendeletet tárgyaló, a nyugdíjról, keresetről, táppénzről szóló önmagában véve természetesen igen hasznos írás, s a teniszről szóló, máshová kívánkozó elmélkedés. A Nagyító egészében jól megfelel a kitűzött célnak: szakszerűen, alaposan és ob- jektívan tájékoztatja a vásárlót, „okosítja ki” a sokszor kifürkészhetetlen árudzsungel- ben. Nem árt hozzáfűzni: ez természetesen nem jelentheti azt, hogy a különböző boltok eladóit egyszer s mindenkorra felmenti az áruismeret és áruismertetés kötelessége alól... P. G. 1 i
