Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-19 / 143. szám

8 1971. XÜNHJS 19., SZOMBAT Gátűl helyetl Síid vezet a Pap-szigetre A Dunakanyar egyik ked­velt üdülőterülete a szentend­rei Pap-sziget. Itt működik a festői táj legnépszerűbb kem­pingje, mellette strandmedence, korszerű bisztró és több válla­lati üdülő sorakozik. A Pap­szigetet a Duna-ágat lezáró gát- út köti össze a visegrádi part­tal, s így a folyamszakasz vi­ze nem áramlik. Az eliszapo­sodott meder pocsolyává vált, kellemetlen szagával szennye­zi a levegőt, s a szúnyogok millióinak tanyája lett. A Kö- zépdunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság ezért elhatározta: le­bontja a gátat, hogy a víz sod­rása is tisztíthassa a folyam­ágat. A gát mellett ötlyukú híd épül. A hidat még ebben az évben átadják, elkészültéig azonban nem bontják le a régi gátutat. Nemes falatokat hoz a Duna A Duna hosszan tartó ala­csony vízállása nem kedvezett a folyami halászoknak. A se­kély vízből „eltűntek” a ne­mes halfajták. Most a Duna újabb áradásával megélénkült a vízi élet, a haljárás. A halá­szok kihasználva a kedvező al­kalmat, szinte megszállták a Dunát. Óriási perionhálókkal húzzák a vizet, s kirakták a halfogó varsákat is. Most még zömmel keszeg kerül a hálóba, de néhány nagyobb példány már jelzi a nemes halrajok ér­kezését. Kezdőfizetés, pótlékok, letelepedési segély Elkészült a végrehajtási utasítás a pedagógusok bérrendezéséről Elkészültek a művelődés- ügyi, valamint a munkaügyi miniszter együttes utasításai, amelyek — a kormány hatá­rozata alapján — intézkednek az alsó- és középfokú intéz­ményekben foglalkoztatott pe­dagógusok és más dolgozók munkabére s a túlmunkadí­jak megállapításáról. A jövőben a nyolc, illetve a tíz korcsoport helyett há­rom bércsoport lesz. A besorolásnál a munka- viszonyban eltöltött időt veszik figyelembe, s ugyanez az alapja — 1972. január 1-től — a három­évenkénti kötelező alap- béremelésnek is. Az eddigi merev, osztály­vagy tanulólétszámhoz kötött pótlékok helyett alsó és felső határos pótlékokat vezetnek be. Az emelés mértéke ké­pesített pedagógusok ese­tében 200 forintnál nem lehet kevesebb. Elsősorban azokat a pedagó­gusokat részesítik előnyben, akik kiemelkedő oktató-ne­velő munkát végeznek, részt vállalnak az ifjúsági mozga­lom munkájában, eredménye­sen dolgoznak a tanyai, a fa­lusi iskolákban. Magasabb törzsfizetést kapnak a „hiány­szakos”, matematika, fizika, idegen nyelv, mérnök-tanár, közgazdász pedagógusok. Az osztályfőnöki pótlék az első besorolás alkalmával száz forint lehet. A pótlékok emelésének aránya — a terü­leti pótlékot kivéve — általá­ban nem haladhatja meg a 20 százalékot. A területi pót­lék összegének megállapítása­kor elsősorban a pedagógusok mostohább életkörülményeit, a települések út-, közlekedés- és lakásviszonyait kell figye­lembe venni. A kisiskolák pedagógusai­ról gondoskodik a letelepedési segély, amely egyszeri alka­lommal adható, s összege 2000—10 000 forint. A bérrendezés kedvezően érinti a pályakezdőket. Az egyetemi végzettségű tanárok kezdő fizetése 1500-ról 1900, a főiskolai végzettségű tanároké 1400- ról 1700, a tanítóké 1230- ról 1600, az óvónőké pe­dig 1100-ról 1450 forint­ra emelkedik. A bérrendezés 170 ezer pe­dagógust, s más oktatásügyi dolgozót érint, az újonnan megállapított fizetést au­gusztus első napjaiban kap­ják kézhez. Megakadályozzák a vadtáborozást a Balaton partján Benépesültek a balatoni kempingek, de a mintegy har­minc kifogástalanul felszerelt táborban még sok ezer turis­ta elhelyezésére van mód. Ének ellenére az utóbbi napokban ismét megszapo­rodtak az úgynevezett vad­táborok. A Tihanyi-félszigeten a műút mellett is megpróbáltak sátrat verni, s ez nemcsak a félszi­get természetvédelmi területé­nek épségét veszélyezteti, de közegészségügyi szempontból sem megengedhető. Az idegen- forgalmi szervek, ha szükséges, a hatóságok segítségével intéz­kedéseket tesznek a vadtábo­rozás felszámolására. A megyei tanácsok egyébként az elmúlt években rendelettel is szabá­lyozták a sátortáborozás rend­jét. Eszerint a hivatalosan kempingnek nyilvánított tábo­rokon kívül a személyi tulajdonban le­vő ingatlanokon is csak a terület nagyságának meg­felelően lehet sátrat felál­lítani. Beépített telken legfeljebb ket­tőt, maximálisan 15 négyzet- méter területtel, a beépítetlen telken pedig 3 sátor helyezhe­tő el 20 négyzetméternyi he­lyen. Készül a házi tűzoltó „fecskendő“ Aerosolos csomagolású ter­mékek készítését kezdték meg a Budalakk pusztavámi gyár­egységében. Elsőként a korró­ziógátló akrilán nevű fémvé­dő lakkot szállították ki az üz­letekbe korszerű, szórófejes csomagolásban. Másodikként a tubusos formában már népsze­rűvé vált B/6 folttisztító pasz­tát töltik szórófejes dobozok­ba. A gyár terméklistáján való­színűleg „sláger” lesz a házi tűzoltó „fecskendő” az áeroso- los csomagolású, nagyhatású prompt tűzoltószer, amelynek gyártását az év harmadik fe­lében kezdik meg. Nem pénzt kapott fizetségül Postást vert a goromba előfizető A postásnő még sosem járt annyit egy tv-számla után, mint Németh Lajosné érdi há­zába. S amikor végre otthon találta a lakót, nem pénzt ka­pott fizetségül... Az érdi postahivatal kézbe­sítője aznap egy ideig álldo­gált a ház kapuja előtt és ki­abált, hívására azonban senki nem jelentkezett. Aztán egy szomszéd megnyugtatta, nincs már kutya az udvarban, köze­lebb mehet a házhoz. A pos­tásnő ekkor az ajtón kezdett zörgetni, s végre eredménnyel. Kijött Némethné lánya, aki közölte: a számlát ezúttal sem tudja kifizetni, mert édesanyja nincs itthon. A kézbesítő vi­szont jogosan bosszankodva jelentette ki: addig innen nem mozdul, amíg ki nem fizetik a tv-számlát, ugyanis pontosan tizenkétszer járt már ott hiá­ba. A szóváltásra nyílt az ajtó, s megjelent, aki „nincs otthon”: Németh Lajosné. Számláról, fizetségről szót sem ejtett, el­lenben szidni kezdte a kézbesí­tőt, miért bántja a lányát, jól­lehet ilyesmi nem történt. S miután felforttyanva kijelen­tette: a kézbesítőnek kötelessé­ge hozzá járni, akár tetszik, akár nem — nekiugrott a pos­tásnőnek és felpofozta... A postahivatal alkalmazottja így ismét pénz nélkül volt kényte­len távozni, méghozzá sürgő­sebben, mint előzőleg tizen­kétszer ... Ám, pórult járt a goromba előfizető is, a kézbesítő felje­lentette. S Németh Lajosnénak — hivatalos személy elleni erőszakért — most majd a bí­róságon nyújtják be a „szám­lát” ... 4 Tátra és a gyógyfürdők Pihennek a pedagógusok Hétszáztizenliat szakszervezeti beutaló Hol tölthetik jól megérde­melt pihenésüket a pedagógu­sok — erről érdeklődtünk a Pedagógusok Szakszervezeté­nek Pest megyei Bizottságá­nál. A megye csaknem tízezer pedagógusa idén 716 szakszer­vezeti beutalót kapott. Ebből a téli, illetve a tavaszi szünet­ben és tanév végén 308-atmár igénybe vettek, a második fél évre, nyárra 408 beutalót osz­tanak szét. Nyilvánvaló, hogy annyi szakszervezeti beutaló nin­csen, mint amennyit igényel­nének, ezért az üdülésnek egyéb módjait is megterem­tették. A szakszervezet megyebi- zottsága például ebben az évben 80 ezer forinttal já­rul hozzá az önköltséges üdüléshez. Egy-egy ilyen beutaló körül­belül kétszáz forinttal kerül többe a szakszervezetinél. Nyáron száztizenkét pedagó­gus utazik a Balatonra, Pécs­re és Mezőkövesdre önköltsé­ges alapon. A tapasztalatok szerint a pedagógusok nagyon szívesen üdülnek az IBUSZ-tól bérelt szobákban. Szinte ez az egyetlen mód­ja annak, hogy az egész család együtt pihenhessen, mivel a SZOT-beutalók között a családos igen ke­vés. Elsősorban a gyógyfürdőhe­lyeket, Harkányt, Hajdúszo­boszlót, Gyulát és Hévízt lá­togatják, mert a mozgásszervi megbetegedés gyakori a taná­rok között. Idén nyáron 29 szobát béreltek számukra, ahol tíznapos váltásban 87 család üdülhet. A nyári programból nem hiányoznak a külföldi túrák sem. Az Állami Biztosító a CSEB-akcióval a Szlovák és a Lengyel Tátrába, illetve Jugo­szláviába szervez csoportos kirándulást. Ezen huszonegy pedagógus vesz részt a megyé­ből. s. L r * A Győr-Sopron-Ebenfurti Muzeumvonat vasút <gyesev) éS a mav elkészítette a nagycenki múzeumvasút első, 1200 méteres pályáját. A nagycenki Kas­télymúzeum átadásáig elkészül a további 2400 méter pályatest, amelyen az 1923-ban gyártott kis szerelvény közlekedik. A kis­vasút kezelését és irányítását 45 úttörő látja majd el. JÚNIUS 19-30 „Tarolt“ a PEVDI M táskák — farmer anyaiból Ma uyit a bőrdíszmű-kiállítás A BNV könnyűipari pavi­lonjában ma nyílik meg a nagyközönség előtt a XV. or­szágos bőrdíszműipari kiállí­tás. A tizenöt bőrdíszműipari vállalat termékein kívül a há­rom alapanyagot gyártó üzem Újabb szerződések a termelőkkel A Gabona Tröszt szocialista brigádvezetőinek é fekezlefe Az aratási tennivalókról ta­nácskoztak pénteken az ÉDOSZ székházában, a Gabo­1 AMATOS MARAD AZ ALMA Hűtőház helyett — klímazsák Vendégek i Phőnixben Pénteken megérkeztek az el­ső vendégek Debrecen új tu­ristaszállójába, a Phőnix-Ho- telbe. A város új lakónegyedé­ben, az állomás előtt, több mint nyolcmillió forintos költ­séggel épült turistaszállóban egyszerre százhatvan vendé­get tudnak fogadni. Hűtőház helyett különleges műanyag zsákokban is meg­tartja frisseségét az alma — a Műanyagipari Kutató Intézet kísérletei szerint. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kezdeményezésére két éven át figyelték, hogy a különböző hazai fajták miként viselked­nek a francia Rhone Poulenc cég klímazsákjaiban. A több száz kilogramm termést befo­gadó zsákokat a szilikongumi „ablakokon” keresztül egymás után hagyják el a levegő alkotórészei, a széndioxid ki­vételével. A tároló tér magas széndioxidtartalma 5 Celsius fok körüli hőmérsékleten meg­őrzi az alma üdeségét, ízét, za- matát a téli hónapokban is. A kedvező tapasztalatokat köve­tően a Műanyagipari Kutató Intézet útmutatásával a Szen­tesi Ipari Szövetkezet felké­szült a klímazsákok gyártásá­ra. Férfiak is moshatnak hideg vízben ÚJ CIKKEK BEMUTATÁSA A „Konsumex” Külkereske­delmi Vállalat a Borsod-He- ves megyei Élelmiszer és Ve- gyiáru Nagykereskedelmi Vál­lalattal közösen — hazánk vi­déki városai közül elsőnek Miskolcon — árubemutatót rendezett az NDK-beli Leicht­chemie vegyipari tröszt gyá­rainak termékeiből. Az árubemutatón elsősor­ban a dolgozó nők máso­dik műszakját megköny- nyítő vegyipari terméke­ket mutatják be a szakembereknek és a közön­ségnek. A kozmetikai-háztar­tási és a gépkocsiápolási cik­kek sorában több mint kétszáz olyan terméket állítottak ki, amelyek célszerűen egészítik ki a hazai gyártmányokat. Kü­lönösen nagy érdeklődésre tarthatnak számot azok a fo­lyékony mosószerek, amelyek hideg vízben is tökéletesen használhatók. Férfi és női se­lyem — szintetikus anyagú, valamint gyapjú ruhaneműk mosására egyaránt alkalma­sak, s ezért a férfiak is külön szakértelem nélkül hasz­nálhatják. Bemutatták többek között a korszerű bútorok tisztítására alkalmas jó bútorfényezőket, a gépkocsik gyors mosására használható készítményeket, valamint az ablakok páráso- dását, jegesedését meggátló szereket is. na Tröszthöz tartozó vállala­tok szocialista brigádjainak vezetői. Az értekezleten részt vett dr. Lénárt Lajos mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes és Rékai Gá­bor, a tröszt vezérigazgatója elmondotta, hogy a vállalatok és a mezőgazdasági üzemek tárgyalásain most azt beszélik meg, hogy hol adják, illetve veszik át a termést, mely rak­tárakba és milyen feltételek mellett kerül az új gabona. A tárgyalásokat egyidejűleg ar­ra is felhasználják, hogy a várható terméseredmények alapján a lehetőségekhez ké­pest újabb értékesítési* szer­ződéseket kössenek a terme­lőkkel. „Riasztóhálózat” vaddisznók ellen Borsod megyében az erdők­kel határos szántóföldek men­tén vadkárok elhárítására riasztó berendezések tucat­jait állították fel a közsé­gek lakói és a vadásztársasá­gok. Az érő gabonatáblákat és a burgonyaföldeket ugyanis egyre gyakrabban keresik fel a vaddisznók. Ellenük dró­tokra erősített kolompokkal, csengőkkel, bádogdobozokkal védekeznek. Különösen nagy a vaddisznók kártétele a zempléni hegyek között fekvő Háromhuta, Nagybózsva, Er­dőhorváti határában, ahol az erdő a kertek aljáig terjed. A vaddisznók a háziállatokat megszégyenítő bátorsággal sé­tálnak az éjszakai órákban a falvak utcáin, hajnalra aztán „eltűnnek” az erdőben. — a budapesti, a simontór- nyai, valamint a győri Pa- mutszövő és Műbőrgyár — korszerű alapanyagait is lát­hatjuk. örömmel fedeztük fel a Pest megyei Vegyi- és Di­vatcikkipari Vállalat új modelljeit is. A kiállítás előzménye: a Bőripari Tudományos Egye­sület és a Tannimpex Kül­kereskedelmi Vállalat az év elején a bőrdíszműiparban dolgozó iparművészek és modellőrök részére pályá­zatot hirdetett. A beérkezett 600 modellt egy öttagú zsűri bírálta el. Összesen 12 első, 38 második díjat osztottak ki. Ezenkívül 7 különdíj, va­lamint 3 nívódíj is gazdára talált. A PEVDI alaposan kitett magáért: tetszetős, di­vatos fekete színű bőrből gyártott női táskáik elnyer­ték a zsűri tetszését. Egy első, valamint 4 má­sodik díjat kaptak. Általános tapasztalat: a ta­valyi esztendőhöz képest az idei, valamint a jövő évi divat szerint ismét előre­tör a valódi bőr — habár a műbőr egyelőre még „tartja” magát. Érdekes hazai újdon­ság; amely valószínűleg a fiatal hölgyeket érdekli: a ki­állításon láthatunk farmer- nadrág anyagából készült női táskákat is. A kiállítás június 30-ig te­kinthető meg. PEST MEGYEI HÍRLAP i Magsai S/.ocialiNta Munkáspárt Pest bwm Bizottsága et a Pest megvet Tana» lapja. Pftizerkesrtoi oa LOROS TOLTA* FOsrerkesnO-hetvettesi SÁGI ÁGNES Kiadta a Hirlapmaoc Villatai Eeleid» kiadói eSOLLANY EEBEiVe Szerkesztőség: Budapest, vili. Somogyi Bei» o i II em. Levélcím: Bp. 10. Postafiók 10. tllaoóbivatai: Budapest. Vili. Blabs Luiza tét L A szerkesztésé* és 0 kiadóhivatal kózpontl telefonta! SIS—100. 112—220. Titkárság: 150—441. Elóilntja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 ier)e*zti * Masyai eosi* tlMue»* aetó Ddratei* posta tava tárnái • *e£besitoKoe)< a 00»ti, omaou*je- (eibeo 4* v Po$u KOcpoot) Hiriap (ro04nftl íBp« V„ Jozzel oaöof re» I. it.). ei6í**etfcrt dt) I «D fonót nőnapra i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom